Kéri László : "Vízpart" 1976

Eladási ár: 55 000 HUF

Leírás

[FK1845/Z24/18]
A kép mérete: 50 x 66 cm keret nélkül.
Készült: pasztell, tempera, Papír
A kép Kéri László (Budapest, 1949) alkotása.
Jelezve Jobbra lent "Kéri László 76"
A festmény jó állapotban van. Keret: Új

A festmény hátoldalán a Képcsarnokvállalat raglapja látható.

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.
Festő, grafikus. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskola festőszakán végezte 1976-ban. Sarkantyu Simon festőművész útmutatásai mellett képezte magát, de mesterének tartja Svády Lajost is. Évekig Szentesen dolgozott, majd Hódmezővásárhelyen telepedett le. 1977-ben tartotta első tárlatát. Ezt számos csoportos és egyéni bemutató követte. 1998-ban a Szegedi Táblaképfestészeti Biennálén szerepelt sikerrel. A Vásárhelyi Őszi Tárlatokon, valamint a békéscsabai Alföldi Tárlatokon nagyszámú díjat nyert el. Nem alföldi születésű, de tárgyi, valamint képi elemekkel kapcsolódik az alföldi hagyományokhoz. Rajzai, tusrajzai elementáris grafikusi tehetségről árulkodnak. Emberi viszonyokat, meghökkentő - alkalmasint - megdöbbentő emberi helyzeteket ábrázolnak rajzai. Festészetét illletően, pályakezdő korában erőteljesen érződött képein választott mesterének hatása, valamint a kései manierizimus és a korai barokk gomolygó, dinamikus rajzossága, erőteljes színvilága. A '80-as évek elején színei egyszerűbbek, tisztábbak lesznek. A '80-as, '90-es évtizedfordulón újból zaklatottan fest, diszharmonikus szín és tónuskontrasztokat használ. Az évtized vége felé újra higgadtabb megoldásokkat próbálkozik. Akvarellben és pasztellben is elismert művész, díszletterveket is készít. Számos köztéri munkája ismert (többnyire pannók). Alkotásai a Magyar Nemzeti Galéria és a hódmezővásárhelyi Tornyai J. Múzeum őrzi. (Pogány Gábor, MÉ, N.I.: Új Műv, 1992/5, Sz.P.: Új Műv. 1998/10)

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve
Festő. Tanulmányait a bp.-i Képzőművészeti Főiskolán végezte, majd egy ideig Szentesen, később Hódmezővásárhelyen működött, ahol 1977-ben tartotta első tárlatát. Festészetének meghatározója az Alföld, de tárgyi és képi elemekkel kapcsolódik az alföldi hagyományokhoz. (MÉ)

Magyar festők és grafikusok adattára
Tanulmányait 1976-ban a Képzőművészeti Főiskolán végezte, a még ebben az évben Szentesre költözött. Jelenleg Hódmezővásárhelyen él, ahol 1977-ben tartotta első kiállítását. Festészetének meghatározója választott szűkebb hazája, az Alföld. Bár nem közvetlenül,inkább áttételesen, tárgyi és képi elemekkel kapcsolódik az alföldi hagyományokhoz. - Irod.: P. Sz. T.: Művész életrajzok. Bp. 1985.

Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek
1976-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán, s még ez évben Szentesre költözött. Jelenleg Hódmezővásárhelyen él; első kiállítása e városban volt 1977-ben. - Festészetének meghatározója választott szűkebb pátriája, az Alföld; bár nem közvetlenül, inkább áttételesen, tárgyi és képi elemekkel kapcsolódik az alföldi festészeti hagyományokhoz.

Kortárs magyar művészeti lexikon I-III.
1976: MKF, festő szak, mestere: Sarkanyú Simon, de Sváby Lajost is mesterének tartja. 1976-84-ig Szentesen él, azóta Hmvhelyen. A Vásárhelyi Őszi Tárlatokon és a bcsabai Alföldi Tárlatokon nagyszámú díjat nyert; 1980: PIM, József A.-pályázat HNF díja; 1978, 1984, 1986: Szegedi Nyári Tárlat díja; 1987: Tornyai Plakett; 1992: Akvarell B: Eger város Önkormányzat díja; 1998: Zene szemeimnek, MATÁV festészeti pályázat II. díja. Pályakezdő korában erőteljesen érződött képein választott mesterének hatása, valamint a kései manierizmus, és a korai barokk gomolygó, dinamikus rajzossága, erőteljes színvilága. A 80-as évek elején a színek egyszerűbbek, tisztábbak lesznek és előszeretettel alkalmaz a képen belső fényforrást. A 80-as, 90-es évtizedfordulón újból zaklatottaan fest, diszharmonikus szín és tónuskontrasztokat használ, szimbolikája áttételesebbé válik, majd kisméretű vásznakból sorozatokat készít, egy keretben álllítva ki azokat. Az évtized vége felé újra higgadtabb megoldásokat választ. Kéri László festészete mindvégig emberközpontú, figurális, az erőteljes emberi érzelmek közvetítője. Akvarellben és pasztellben is elismert művész, díszletterveket is készít.
Ek: 1977: Medgyessy T., Hmvhely; 1979: Kisg. Szentes; 1981: Horváth E. G., Bgyarmat; 1983: Móra F. M. Képtára, Szeged; 1985: Vaszary T., Kaposvár; Gyöngyösi G., Gyöngyös; 1988: M. Historii, Lódz (PL); Magyar Int. Varsó; 1989: Art Service G., Párizs (kat.); 1990: Chateau d' Eguilly, Pouilly en Auxois (FR); 1991: Coll. Hung., Bécs; Műv. Közp., Nagykanizsa; 1993: Art Service G., Párizs; 1995: Wesselényi 70 G.; Tornyai J. M., Hmvhely; Bartók G., Szeged; 1996: G. de Meerse, Haarelmmermeer (NL); Hódtói Ált. Isk., Hmvhely; 1997: Tiszai G., Csongrád
Vcsk: 1977-től Vásárhelyi Őszi Tárlatok, Szegedi Nyári Tárlatok, Alföldi Tárlatok, Bcsaba; 1981: Az út elején? Közben? Nyolc fiatal művész, Bartók 32 G.; 1982: I. Orsz. Rajzb., Salgótarján, Festőművészek a XI. kerületben, Bartók 32 G.; 1984: Vásárhelyi művészek, Zentai M. (Senta, YU), Vallomások az emberről, Juhász Gy. Műv. Közp., Szeged; 1987: Nközi Művésztelep, Iserlohn (NSZK); 1988: Görög Templom, Vác; Wilhelmshafen (D); 1994: Európa elrablása, Vigadó G.; 1997: Szimbiózis, Pest Center G.; 1998: Mednyánszky Társaság, S. Andrea G., Párma (OL); Belső rajz, Nádor G.; Kollázs, Vigadó G.; Zene szemeinknek, MATÁV pályázat, Pécs, Győr, Miskolc, Debrecen, Bp.; 1999: Ne vakolj a freskóra, Móra F. M. Képtára, Szeged; Mednyánszky Társaság, Koller G.; Színes rajz, Nádor G.; Kortárs költészet és grafika, Kecskemét; Betű a képen. II. Festészeti B., Művészetek H., Szekszárd.
Mk: MNG; Tornyai J. M., Hmvhely.
Km: pannó (1983, Szentes, Ifjúsági és Műv. H.); pannó, (1984, Kistelek, Házasságkötő t.); A hajdúk letelepítése (pannó, 1986, Hajdúböszörmény, Műv. H.); Aradi Vértanúk (pannó, 1989, Bp., Stefánia Palota); pannó (1994, Bp., MNB, Vadász u.).
Díszlettervek: Csehov: Hosszú úton (Csíky Gergely Színház, Kaposvár, 1986-87); Binder, H.: A gondok (Színház- és Filmműv. Főisk., 1997-98).
Irod.: Szuromi P.: Elmozdulások, Kéri László festészetéről, MŰV 1981/2.; Tóth A.: Kéri László (kat. bev., 1989); Kéri László, Galeriscorpe (Guide des Galeries, Párizs), 1989/10-12.; Kéri László, La Gazette l'Hotel Drouot (Párizs), 1989. nov. 10; Nagy I.: Aradi vértanúk. Kéri László pannójáról, MŰV, 1989/10.; Kéri László, Le Bien Public (Dijon FR), 1990. máj. 3.; Nagy I.: Elemi agresszivitás, Kéri László legújabb munkáiról, ÚM, 1992/5.; Kéri László, La Gazette l'Hotel Drouot (Párizs), 1993. márc. 5.; Szuromi Pl: Kéri László, in: Tükrök, tükröződések, Szeged, 1994.; Szuromi P.: Riasztó mozgástér. Kéri László kiállítása a Tornyaiban, ÉS, 1995. ápr. 1.; Szilágyi A.: Kéri László, in: A képzőművészet hullámterében, Bp., 1998. (PO.G.)

Tulajdonságok

Hordozó: papír
Jelzett: igen
Korszak: Kortárs (1949-től)
Állapot: Hibátlan
Festmény, kép, grafika technika: pasztell
Témakör: Tájkép

vásárlási információk

Feltöltve: 2016. október. 07.

(A műtárgyat eddig 2944-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Kéri László : "Vízpart" 1976

[FK1845/Z24/18] A kép mérete: 50 x 66 cm keret nélkül. Készült: pasztell, tempera, Papír A kép Kéri László (Budapest, 1949) alkotása. Jelezve Jobbra lent "Kéri László 76" A festmény jó állapotban van. Keret: Új A festmény hátoldalán a Képcsarnokvállalat raglapja látható. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő, grafikus. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskola festőszakán végezte 1976-ban. Sarkantyu Simon festőművész útmutatásai mellett képezte magát, de mesterének tartja Svády Lajost is. Évekig Szentesen dolgozott, majd Hódmezővásárhelyen telepedett le. 1977-ben tartotta első tárlatát. Ezt számos csoportos és egyéni bemutató követte. 1998-ban a Szegedi Táblaképfestészeti Biennálén szerepelt sikerrel. A Vásárhelyi Őszi Tárlatokon, valamint a békéscsabai Alföldi Tárlatokon nagyszámú díjat nyert el. Nem alföldi születésű, de tárgyi, valamint képi elemekkel kapcsolódik az alföldi hagyományokhoz. Rajzai, tusrajzai elementáris grafikusi tehetségről árulkodnak. Emberi viszonyokat, meghökkentő - alkalmasint - megdöbbentő emberi helyzeteket ábrázolnak rajzai. Festészetét illletően, pályakezdő korában erőteljesen érződött képein választott mesterének hatása, valamint a kései manierizimus és a korai barokk gomolygó, dinamikus rajzossága, erőteljes színvilága. A '80-as évek elején színei egyszerűbbek, tisztábbak lesznek. A '80-as, '90-es évtizedfordulón újból zaklatottan fest, diszharmonikus szín és tónuskontrasztokat használ. Az évtized vége felé újra higgadtabb megoldásokkat próbálkozik. Akvarellben és pasztellben is elismert művész, díszletterveket is készít. Számos köztéri munkája ismert (többnyire pannók). Alkotásai a Magyar Nemzeti Galéria és a hódmezővásárhelyi Tornyai J. Múzeum őrzi. (Pogány Gábor, MÉ, N.I.: Új Műv, 1992/5, Sz.P.: Új Műv. 1998/10) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Tanulmányait a bp.-i Képzőművészeti Főiskolán végezte, majd egy ideig Szentesen, később Hódmezővásárhelyen működött, ahol 1977-ben tartotta első tárlatát. Festészetének meghatározója az Alföld, de tárgyi és képi elemekkel kapcsolódik az alföldi hagyományokhoz. (MÉ) Magyar festők és grafikusok adattára Tanulmányait 1976-ban a Képzőművészeti Főiskolán végezte, a még ebben az évben Szentesre költözött. Jelenleg Hódmezővásárhelyen él, ahol 1977-ben tartotta első kiállítását. Festészetének meghatározója választott szűkebb hazája, az Alföld. Bár nem közvetlenül,inkább áttételesen, tárgyi és képi elemekkel kapcsolódik az alföldi hagyományokhoz. - Irod.: P. Sz. T.: Művész életrajzok. Bp. 1985. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek 1976-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán, s még ez évben Szentesre költözött. Jelenleg Hódmezővásárhelyen él; első kiállítása e városban volt 1977-ben. - Festészetének meghatározója választott szűkebb pátriája, az Alföld; bár nem közvetlenül, inkább áttételesen, tárgyi és képi elemekkel kapcsolódik az alföldi festészeti hagyományokhoz. Kortárs magyar művészeti lexikon I-III. 1976: MKF, festő szak, mestere: Sarkanyú Simon, de Sváby Lajost is mesterének tartja. 1976-84-ig Szentesen él, azóta Hmvhelyen. A Vásárhelyi Őszi Tárlatokon és a bcsabai Alföldi Tárlatokon nagyszámú díjat nyert; 1980: PIM, József A.-pályázat HNF díja; 1978, 1984, 1986: Szegedi Nyári Tárlat díja; 1987: Tornyai Plakett; 1992: Akvarell B: Eger város Önkormányzat díja; 1998: Zene szemeimnek, MATÁV festészeti pályázat II. díja. Pályakezdő korában erőteljesen érződött képein választott mesterének hatása, valamint a kései manierizmus, és a korai barokk gomolygó, dinamikus rajzossága, erőteljes színvilága. A 80-as évek elején a színek egyszerűbbek, tisztábbak lesznek és előszeretettel alkalmaz a képen belső fényforrást. A 80-as, 90-es évtizedfordulón újból zaklatottaan fest, diszharmonikus szín és tónuskontrasztokat használ, szimbolikája áttételesebbé válik, majd kisméretű vásznakból sorozatokat készít, egy keretben álllítva ki azokat. Az évtized vége felé újra higgadtabb megoldásokat választ. Kéri László festészete mindvégig emberközpontú, figurális, az erőteljes emberi érzelmek közvetítője. Akvarellben és pasztellben is elismert művész, díszletterveket is készít. Ek: 1977: Medgyessy T., Hmvhely; 1979: Kisg. Szentes; 1981: Horváth E. G., Bgyarmat; 1983: Móra F. M. Képtára, Szeged; 1985: Vaszary T., Kaposvár; Gyöngyösi G., Gyöngyös; 1988: M. Historii, Lódz (PL); Magyar Int. Varsó; 1989: Art Service G., Párizs (kat.); 1990: Chateau d' Eguilly, Pouilly en Auxois (FR); 1991: Coll. Hung., Bécs; Műv. Közp., Nagykanizsa; 1993: Art Service G., Párizs; 1995: Wesselényi 70 G.; Tornyai J. M., Hmvhely; Bartók G., Szeged; 1996: G. de Meerse, Haarelmmermeer (NL); Hódtói Ált. Isk., Hmvhely; 1997: Tiszai G., Csongrád Vcsk: 1977-től Vásárhelyi Őszi Tárlatok, Szegedi Nyári Tárlatok, Alföldi Tárlatok, Bcsaba; 1981: Az út elején? Közben? Nyolc fiatal művész, Bartók 32 G.; 1982: I. Orsz. Rajzb., Salgótarján, Festőművészek a XI. kerületben, Bartók 32 G.; 1984: Vásárhelyi művészek, Zentai M. (Senta, YU), Vallomások az emberről, Juhász Gy. Műv. Közp., Szeged; 1987: Nközi Művésztelep, Iserlohn (NSZK); 1988: Görög Templom, Vác; Wilhelmshafen (D); 1994: Európa elrablása, Vigadó G.; 1997: Szimbiózis, Pest Center G.; 1998: Mednyánszky Társaság, S. Andrea G., Párma (OL); Belső rajz, Nádor G.; Kollázs, Vigadó G.; Zene szemeinknek, MATÁV pályázat, Pécs, Győr, Miskolc, Debrecen, Bp.; 1999: Ne vakolj a freskóra, Móra F. M. Képtára, Szeged; Mednyánszky Társaság, Koller G.; Színes rajz, Nádor G.; Kortárs költészet és grafika, Kecskemét; Betű a képen. II. Festészeti B., Művészetek H., Szekszárd. Mk: MNG; Tornyai J. M., Hmvhely. Km: pannó (1983, Szentes, Ifjúsági és Műv. H.); pannó, (1984, Kistelek, Házasságkötő t.); A hajdúk letelepítése (pannó, 1986, Hajdúböszörmény, Műv. H.); Aradi Vértanúk (pannó, 1989, Bp., Stefánia Palota); pannó (1994, Bp., MNB, Vadász u.). Díszlettervek: Csehov: Hosszú úton (Csíky Gergely Színház, Kaposvár, 1986-87); Binder, H.: A gondok (Színház- és Filmműv. Főisk., 1997-98). Irod.: Szuromi P.: Elmozdulások, Kéri László festészetéről, MŰV 1981/2.; Tóth A.: Kéri László (kat. bev., 1989); Kéri László, Galeriscorpe (Guide des Galeries, Párizs), 1989/10-12.; Kéri László, La Gazette l'Hotel Drouot (Párizs), 1989. nov. 10; Nagy I.: Aradi vértanúk. Kéri László pannójáról, MŰV, 1989/10.; Kéri László, Le Bien Public (Dijon FR), 1990. máj. 3.; Nagy I.: Elemi agresszivitás, Kéri László legújabb munkáiról, ÚM, 1992/5.; Kéri László, La Gazette l'Hotel Drouot (Párizs), 1993. márc. 5.; Szuromi Pl: Kéri László, in: Tükrök, tükröződések, Szeged, 1994.; Szuromi P.: Riasztó mozgástér. Kéri László kiállítása a Tornyaiban, ÉS, 1995. ápr. 1.; Szilágyi A.: Kéri László, in: A képzőművészet hullámterében, Bp., 1998. (PO.G.)

További részletek
Hordozó: papír
Jelzett: igen
Korszak: Kortárs (1949-től)
Állapot: Hibátlan
Festmény, kép, grafika technika: pasztell
Témakör: Tájkép

vásárlási információk
Feltöltve: 2016. október. 07.

(A műtárgyat eddig 2944-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
55 000 HUF
Elkelt tétel

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

a kategória hasonló műtárgyai

[FK3264/FL-4] A kép mérete: 31,5 x 70,5 cm keret nélkül. Készült: Olaj, tempera, Farostlemez A kép Kurucz D. István (Hódmezővásárhely, 1914, Budapest, 1996) alkotása. Jelezve Jobbra lent "Kurucz 977" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép A festmény hátoldalán a Képcsarnokvállalat raglapja látható. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő, grafikus. Vásárhelyről, ahol Darvasy István festőművész figyelt fel tehetségére, került Szőnyi István magániskolájába. A fővárosi Képzőművészeti Főiskolának, ahol Rudnay Gyula, Réti István, Benkhard Ágost, Szőnyi István voltak a tanítómesterei 1940-ig volt a tanítványa. A monumentális festészetet Nagy Sándor tanította. Tanulmányúton járt több kelet- és nyugat-európai államban, Mongóliában, Japánban, Algériában. 1940-ben Hódmezővásárhelyen telepedett le, 1943-1947 között bekapcsolódott szülővárosa művészeti és közéletébe. A Vásárhely Népe c. lap munkatársa volt. 1949-59 között Szőnyi tanársegédjeként freskótechnikát tanított a főiskolán. 1951-52-ben megszervezte a Honvédségi Képzőművészeti Stúdiót, majd kinevezték a Honvéd Képzőművészeti Iskola igazgatójának. A vásárhelyi iskola reprezentáns egyéniségeként jelentős szerepe volt a Vásárhelyi Őszi Tárlatok elindításában. Megszervezete és vezette a Mednyánszky Társaságot, s haláláig művészeti vezetője volt a Hajdúböszörményi Nemzetközi Művésztelepnek. Évekig elnöke volt a Hortobágyi Alkotótábornak. Az alföldi parasztok életét megörökítő képei a falképek összefoglaló stílusában a népi realizmus és a dekoratív sommázás szellemében készültek. Számos falképet festett (Kossuth Akadémia, hódmezővásárhelyi iskola, stb.). 1941-től számos kisebb-nagyobb egyéni kiállítása volt, bemutatkozott több hazai és külhoni városban. 1941-től minden jelentősebb országos rendezvény és a magyar művészek külföldi bemutatóinak résztvevője. Rendszeresen szerepelt a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon, a Hatvani Tájkép és Portrébiennálékon, a Szegedi Nyári Tárlatokon. Képei bemutatásra kerültek a vásárhelyi iskola jubileumi rendezvényein. 1962-ben több alkotásával szerepelt a Velencei Biennálén. Díjak: SZOT-díj, Munkácsy-díj, Érdemes és Kiváló Művész kitüntetés, Tornyai-plakett, római ösztöndíj, a Munka Érdemrend arany fokozata, Káplár Miklós-díj és emlékplakett, Kossuth-díj. Művei megtalálhatók minden jelentősebb hazai, több olasz és japán közgyűjteményben. (ML, D.J.: Műv. 1985/5, Tasnádi Attila adatközlése nyomán, L.L.: Műv. 1983/3) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő, grafikus. Vásárhelyről, ahol Darvasy István festőművész figyelt fel tehetségére, került Szőnyi István magániskolájába. A fővárosi Képzőművészeti Főiskolának, ahol Rudnay Gyula, Réti István, Benkhard Ágost, Szőnyi István voltak a tanítómesterei 1941-ig volt a növendéke. A monumentális festészetet Nagy Sándor tanította. Egy ideig tanársegédként működött Szőnyi mellett. Több ízben járt Itáliában tanulmányúton. Évekig művészeti vezetője volt a Hajdúböszörményi Nemzetközi Művésztelepnek. Az alföldi parasztok életét megörökítő képei a falképek összefoglaló stílusában a népi realizmus és a dekoratív sommázás szellemében készülnek. A II. világháború alatt szerepet vállalt a Szocialista Képzőművészek Csoportjának akcióiban. 1949-1960 k. a Képzőművészeti Főiskola falképtanszékének tanára volt. Több falképet festett (Kossuth Akadémia, hódmezővásárhelyi iskola, stb.). 1962-ben több alkotásával szerepelt a Velencei Biennálén, SZOT-díjas, Munkácsy-díjas, érdemes és kiváló művész kitüntető elismerésében részesült. (ML, D.J.: Műv.-1985/5, L.L: Műv.-1983/3) Magyar festők és grafikusok adattára Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte, ahol Rudnay Gyula és Réti István voltak a mesterei. 1941-1943-ban ösztöndíjas Rómában. 1943-1947 között Hódmezővásárhelyen dolgozik, egyidejűleg a Vásárhelyi Hétfő c. hetilap szerkesztője. 1949-1960 közötti években a budapesti Képzőművészeti Főiskola freskó tanszékének tanára. Az 1940-es évek eleje óta kiállító művész. 1962-ben a Velencei Biennálén állították ki műveit. 1970-ben Csók István Galériában volt kiállítása. A Vásárhelyi Őszi Tárlatok és a Szegedi Nyári Tárlatok rendszeres kiállító művésze. Az alföldi festészet egyéni hangú továbbfejlesztője. Táblaképeket, freskókat és kerámia falképeket alkot. Munkácsy-díjas, érdemes és kiváló művész kitüntető elismerésében részesült. A SZOT a legelső képzőművészek közt, 1962-ben tüntette ki díjával. A 70. születésnapját ünneplő művész 1984 decemberében életmű kiállítást rendezett műveiből a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban. 1986-ban a budapesti Hollósy Galériában nyílt kiállítása. - Irod.: Szij Rezső: Kurucz Dezső István festőművész. Bp. 1967.; Kulcsár Ödön: SZOT-díjasok. Bp., 1981.; Lóska Lajos: Mindig freskót szerettem volna festeni. Beszélgetés Kurucz Dezső Istvánnal. Művészet, 1984. 3. Művészeti lexikon I-IV. Festő, Munkácsy-díjas. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Réti István, Benkhard Ágost, Szőnyi István növendéke volt 1934-40 között. Több ízben járt külföldi tanulmányúton. Az alföldi parasztok életét megörökítő képei a falképek összefoglaló stílusában a népi realizmus és a dekoratív sommázás szellemében készülnek. 1949-60 között a Képzőművészeti Főiskola falképtanszékének tanára volt. Több falképet festett (Kossuth Akadémia; Hódmezővásárhely, iskola, pápai pártház, 1965). Legutóbb 1959-ben volt gyűjt. kiállítása. 1962-ben több művével szerepelt a Velencei Biennálén. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek Tanulmányait Szőnyi István szabadiskolájában kezdte, majd 1934-1940 között Rudnay Gyula és Réti István növendéke a főiskolán. 1941-ben római ösztöndíjas. Mintegy 20 országban járt tanulmányúton, köztük Japánban, Észak-Afrikában, Mongóliában. Egyéni kiállítása volt Hódmezővásárhelyen (1943, 1945, 1959, 1978), Budapesten (1947, 1959, 1970, 1976, 1977, 1979), bemutatkozott több vidéki városban (Eger, Kaposvár, Debrecen, Hajdúböszörmény stb.). Önálló tárlatai voltak Olaszországban (1942, 1965, 1976), Franciaországban (1957) és Japánban (1979); szerepelt az 1962-es Velencei Biennálén. 1949-1959 között a Képzőművészeti Főiskola freskótanára volt. 1950-ben Munkácsy-díjat, 1962-ben SZOT-díjat, 1971-ben érdemes művész címet kapott, 1978-ban kiváló művészi címmel tüntették ki. A Tornyai-plakett (1960) kitüntetettje. - A paraszti élet szófukar zártsága, a behavazott tanyák monumentális csendje jelenik meg freskóra emlékeztető, szilárd szerkezetű, neoprimitív hangú temperaképein. Számos faliképet festett állami megbízásra. - 1985-ben Kossuth-díjat kapott.
Kurucz D. István : "Naplemente" 1977
155 000 HUF