[1A937/IRODA]
Antik ezüstözött cipőgomboló eszköz a XIX. századból.
Jelzések, feliratok:
ENGLISH MAKE STEEL
Súly: 0.04 kg
Cipőgomboló – 19. századi alapeszköz
Ma már azt sem igen tudjuk mire való ez a fura, kampós végű valami, de régen trendi kellék volt. A viktoriánus időszak sokgombos világában nélkülözhetetlen tárgy lett. És volt külön ruha-, kesztyű- valamint gallérgomboló is.
A viktoriánus kor vonzódott az innováció minden formájához, ezért akkoriban ezerféle apró kütyüt terveztek az élet megkönnyítésére és a kifinomultság jelzésére (bár, ha meggondoljuk, ez ma is pont így van). Ilyen gadget volt a cipőgomboló is, ami mindennapos háztartási kellék lett.
A legkorábbi írásos említés 1611-ből való, elmagyarázza, hogy a gomboló olyan eszköz, amellyel a gombot át lehet húzni a gomblyukon. Használata nem lett általános, de a 17. és 18. században a felső osztálybeliek azért használtak ilyent, díszes volt, és természetesen aranyból, ezüstből, egyéb drága anyagokból készítették.
A cipőgomboló akkor terjedt el lavinaszerűen Európában, amikor az 1880-as években a magas szárú, gombos női cipők jöttek divatba. A 19. század második felében a puha bőrcipőket váltották fel a merev bőrből készült, erős tartású darabok, amelyek ráadásul közvetlenül követték a láb vonalát, hogy kihangsúlyozzák a bokát (még a selyembrokátból készültek is szorosak voltak).
A gomblyukkészítéshez ekkor már gépet alkalmaztak, semmi akadálya sem volt hát, hogy sok apró gombbal záródjanak a divatos lábbelik, de ezeket kézzel kínszenvedés volt begombolni, így a gomboló hamar népszerű lett.
Meg kell jegyezni, hogy türelmetlen használat esetén az eszköz inkább kárt okozott, mint hasznot: kiszakította a gombot, vagy feltépte a gomblyukat, de ez a néha előforduló kellemetlenség nem akadályozta meg, hogy trendi személyes tárggyá váljon. Itt már nem az arisztokrácia szeszélyéről beszélünk, a középosztálybeliek is tömegesen használták. Állandóan maguknál tartották, utazáshoz is nélkülözhetetlennek tekintették.
Mérete szerint többnyire akkora volt, mint egy villa, de a nyele lehetett akár 60 cm hosszú is. Ezt a hosszú változatot a kövér nők (akik ugye a fölös hájréteg miatt nem tudtak lehajolni a cipőjükig) gombolójának csúfolták, pedig csak kényelmesebbé tette a műveletet. Egyáltalán nem kellett egyébként kövérnek lenni, elég volt egy jó szoros fűző, és máris elérhetetlen távolságba került a cipő.
Persze férfiak és gyerekek is használták a cipőgombolót. Ők is magas szárú cipőben jártak, plusz bokavédőt (kamásli) vagy lábszárvédőt is viseltek, amit szintén be kellett gombolni. Gyakori volt a két egységből – cipőkanál és gomboló – álló kombó. A nyeleket sokszor elefántcsontból, gyöngyházból vagy ezüstből készítették, és ki is díszítették, egyénivé tették. A gyerekeknek színes, játékos, főként állatfejes nyéllel készíttették a cipőgombolót.
De miért voltak olyan aprócska eszközök is, amikkel biztosan nem lehetett cipőt gombolni? A sokgombos világban, a ruhák és a hosszú kesztyűk is rengeteg gombbal záródtak. Nem volt egyszerű begombolni a merev, keményített férfi inggallérokat és mandzsettákat sem. Az utóbbiakhoz főként hurok végződésű gallérgombolókat alkalmaztak. Ez a helyes példány például achát nyéllel készült.
Némelyik kis gomboló végére karikát is erősítettek, hogy a hölgyek övláncukra, övükre vagy nyakláncukra fűzhessék. Divatos volt az összehajtható gomboló is. A fénykép rátétes darabokat pedig szívesen adták ajándékba.
Az első világháború sok mindent megváltoztatott. A férfiak katonáskodása idején a nők tömegesen dolgozni kezdtek, viseletük átalakult: a szalonban ücsörgéshez tökéletes ruházat a munkához nem volt praktikus, másmilyen, egyszerűbb darabokat hordtak, kevesebb gombbal.
De a harctéren a lövészárok-hadviselés által állóháborúra kényszerített, egy helyben rostokoló katonák között a cipőgomboló népszerű maradt. Sok tárgyat készítettek szabad idejükben a helyben hozzáférhető eszközökből, köztük a töltényhüvely nyelű gomboló divatos tárgynak számított. Hazaküldték szuvenírként az otthon maradt feleségnek, kedvesnek.
Gombos kesztyű, gombos magas szárú cipő (főleg gyerekeknek, mert úgy tartották, erősíti a bokát) és gombos kamásli persze még a háború után is volt, de egyre kevesebb. Az 1920-as évekre aztán a divat elfordult a sokgombos, magas szárú női cipőktől, a divathölgyek csatos vagy maximum egy gombos lábbeliben ropták a charlestont. A cipzár elterjedése pedig végleg megpecsételte a cipőgomboló sorsát.
[1A937/IRODA]
Antik ezüstözött cipőgomboló eszköz a XIX. századból.
Jelzések, feliratok:
ENGLISH MAKE STEEL
Súly: 0.04 kg
Cipőgomboló – 19. századi alapeszköz
Ma már azt sem igen tudjuk mire való ez a fura, kampós végű valami, de régen trendi kellék volt. A viktoriánus időszak sokgombos világában nélkülözhetetlen tárgy lett. És volt külön ruha-, kesztyű- valamint gallérgomboló is.
A viktoriánus kor vonzódott az innováció minden formájához, ezért akkoriban ezerféle apró kütyüt terveztek az élet megkönnyítésére és a kifinomultság jelzésére (bár, ha meggondoljuk, ez ma is pont így van). Ilyen gadget volt a cipőgomboló is, ami mindennapos háztartási kellék lett.
A legkorábbi írásos említés 1611-ből való, elmagyarázza, hogy a gomboló olyan eszköz, amellyel a gombot át lehet húzni a gomblyukon. Használata nem lett általános, de a 17. és 18. században a felső osztálybeliek azért használtak ilyent, díszes volt, és természetesen aranyból, ezüstből, egyéb drága anyagokból készítették.
A cipőgomboló akkor terjedt el lavinaszerűen Európában, amikor az 1880-as években a magas szárú, gombos női cipők jöttek divatba. A 19. század második felében a puha bőrcipőket váltották fel a merev bőrből készült, erős tartású darabok, amelyek ráadásul közvetlenül követték a láb vonalát, hogy kihangsúlyozzák a bokát (még a selyembrokátból készültek is szorosak voltak).
A gomblyukkészítéshez ekkor már gépet alkalmaztak, semmi akadálya sem volt hát, hogy sok apró gombbal záródjanak a divatos lábbelik, de ezeket kézzel kínszenvedés volt begombolni, így a gomboló hamar népszerű lett.
Meg kell jegyezni, hogy türelmetlen használat esetén az eszköz inkább kárt okozott, mint hasznot: kiszakította a gombot, vagy feltépte a gomblyukat, de ez a néha előforduló kellemetlenség nem akadályozta meg, hogy trendi személyes tárggyá váljon. Itt már nem az arisztokrácia szeszélyéről beszélünk, a középosztálybeliek is tömegesen használták. Állandóan maguknál tartották, utazáshoz is nélkülözhetetlennek tekintették.
Mérete szerint többnyire akkora volt, mint egy villa, de a nyele lehetett akár 60 cm hosszú is. Ezt a hosszú változatot a kövér nők (akik ugye a fölös hájréteg miatt nem tudtak lehajolni a cipőjükig) gombolójának csúfolták, pedig csak kényelmesebbé tette a műveletet. Egyáltalán nem kellett egyébként kövérnek lenni, elég volt egy jó szoros fűző, és máris elérhetetlen távolságba került a cipő.
Persze férfiak és gyerekek is használták a cipőgombolót. Ők is magas szárú cipőben jártak, plusz bokavédőt (kamásli) vagy lábszárvédőt is viseltek, amit szintén be kellett gombolni. Gyakori volt a két egységből – cipőkanál és gomboló – álló kombó. A nyeleket sokszor elefántcsontból, gyöngyházból vagy ezüstből készítették, és ki is díszítették, egyénivé tették. A gyerekeknek színes, játékos, főként állatfejes nyéllel készíttették a cipőgombolót.
De miért voltak olyan aprócska eszközök is, amikkel biztosan nem lehetett cipőt gombolni? A sokgombos világban, a ruhák és a hosszú kesztyűk is rengeteg gombbal záródtak. Nem volt egyszerű begombolni a merev, keményített férfi inggallérokat és mandzsettákat sem. Az utóbbiakhoz főként hurok végződésű gallérgombolókat alkalmaztak. Ez a helyes példány például achát nyéllel készült.
Némelyik kis gomboló végére karikát is erősítettek, hogy a hölgyek övláncukra, övükre vagy nyakláncukra fűzhessék. Divatos volt az összehajtható gomboló is. A fénykép rátétes darabokat pedig szívesen adták ajándékba.
Az első világháború sok mindent megváltoztatott. A férfiak katonáskodása idején a nők tömegesen dolgozni kezdtek, viseletük átalakult: a szalonban ücsörgéshez tökéletes ruházat a munkához nem volt praktikus, másmilyen, egyszerűbb darabokat hordtak, kevesebb gombbal.
De a harctéren a lövészárok-hadviselés által állóháborúra kényszerített, egy helyben rostokoló katonák között a cipőgomboló népszerű maradt. Sok tárgyat készítettek szabad idejükben a helyben hozzáférhető eszközökből, köztük a töltényhüvely nyelű gomboló divatos tárgynak számított. Hazaküldték szuvenírként az otthon maradt feleségnek, kedvesnek.
Gombos kesztyű, gombos magas szárú cipő (főleg gyerekeknek, mert úgy tartották, erősíti a bokát) és gombos kamásli persze még a háború után is volt, de egyre kevesebb. Az 1920-as évekre aztán a divat elfordult a sokgombos, magas szárú női cipőktől, a divathölgyek csatos vagy maximum egy gombos lábbeliben ropták a charlestont. A cipzár elterjedése pedig végleg megpecsételte a cipőgomboló sorsát.
Forrás: https://trendmano.blog.hu/2015/12/07/cipogombolo_19_szazadi_alapeszkoz
