Anton van Dyck : Joannes Snellinx Pictor

Eladási ár: 42 000 HUF

Leírás

[1J362/094]
Papír rézkarc üveglap mögött, paszpartuban, régi keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik.

Feliratok:
JOANNES SNELLINX PICTOR
HUMANARUM FIGURARUM IN AULCEIS ET TAPETIBUS ANTUERPICE
ANT VAN DYCK FECIT AQUA FORTI
ANTON VAN DYCK

Magasság: 37 cm
Szélesség: 28 cm
Súly: 0.63 kg
Anthony van Dyck
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez





Anthony van Dyck





Önarckép napraforgóval – Levey szerint a napraforgó királyi patrónusát jelképezi, a keresztbe vetett aranylánc pedig a tőle kapott ajándék







Született
1599. március 22.
Antwerpen


Meghalt
1641. december 9. (42 évesen)
London


Sírhely
Szent Pál-székesegyház







Sir Anthony van Dyck (Anthonis van Dyck) (ejtése hollandosan: [antónisz fan dejk], angolosan: [entoni ven dájk]), (Antwerpen, 1599. március 22. – London, 1641. december 9.) flamand festő. Peter Paul Rubens tanítványa és segítőtársa, majd udvari portréfestő I. Károly angol király udvarában. Keresztnevének ismert változatai: az angolos Anthony [entoni], a latinos Anthonis [antónisz], a franciás Anthonie [antoni], a németes Anton [Anton] és az eredeti flamand Antoon [antón].




 



 
 Tanulóévei 
Van Dyck Antwerpenben született, jómódú családban. Tehetsége korán megmutatkozott, és 1609-re már Hendrick van Balennél tanult festészetet. 1615 körül vált független festővé, és közös műhelyt állított fel a még nálánál is fiatalabb ifj. Jan Brueghellel. Tizenöt éves korára már magasan kvalifikált, rutinos művész volt, amit 1613–14 közt datált önarcképe is mutat. 1618 februárjában felvették szabad mesternek az antwerpeni Szent Lukács-festőcéhbe. Néhány év múlva már Antwerpen és egész Észak-Európa fő segéde volt. Így Peter Paul Rubensé is, aki sokszor alkalmazott művészeket alvállalkozónak óriási műhelyében. Roppant nagy hatással volt a fiatal művészre. Rubens így hivatkozott a tizenkilenc éves fiatal művészre: „embereim legjobbja.” Kapcsolatuk eredete és igazi mivolta nem tisztázott. A feltételezések szerint Van Dyck már 1613-tól Rubens embere volt, mivel még korai munkái sem mutatnak Van Balen-stílusnyomokat, de erre nincs egyértelmű bizonyíték. Ugyanakkor Rubens dominanciájával a kicsi és hanyatló Antwerpenben érthető, hogy Van Dyck pályája nagy részét külföldön futotta be, és csak időszakonként tért vissza szülővárosába. 1620-ban például Rubens Antwerpen jezsuita templomának (mára megsemmisült) falfestményeire vonatkozó, a főtanács és közte létrejött szerződésben Van Dyck megjelölése: a szakember, aki a Rubens-tervek festését elvégzi.



Jelentősége
Holbein részleges említése mellett Van Dyck és kortársa, Diego Velázquez voltak az első festők, akik tehetségük folytán udvari portréfestők lettek. A kissé fiatalabb Rembrandt van Rijn egy ideig ugyancsak portréfestőként dolgozott. A zsánerkép portréfestészeti hierarchiának kortárs teóriájában munkáik az összesnek relatíve kis részét képviselik, a velük töltött idővel összevetve (ami abszolút értékben számos azért). Például Rubens csak közvetlen környezetében festett portrét, de Európa legtöbb udvarának dolgozott, anélkül, hogy szorosabban kapcsolódott volna egyikükhöz is.

 Művei




Marie-Louise Tassis arcképe (Lichtenstein-gyűjtemény, Vaduz)


Több ok miatt a 17. században nagyobb igény mutatkozott a portrék iránt, mint bármely más műfaj után. Van Dyck megpróbálta rávenni Károlyt, hogy a fehérház bankettermének díszítésére a térdszalag rend történetét ábrázoló nagyszabású sorozatokkal bízza meg. A terem mennyezetét korábban Rubens óriási mennyezetfestményekkel díszítette – amiket Antwerpenből küldött.

Egy fal tervrajza maradt meg, de 1638-ra Károly szűkös büdzséje nem tette lehetővé a munkák folytatását. Ilyen problémája nem volt Velazqeznek, ugyanúgy Van Dyck mindennapjai nem voltak triviális udvari kötelezettségekkel tele, ahogy Velazquezé. Párizsi látogatásai alkalmával, utolsó éveiben Van Dyck megpróbált elnyerni egy megbízást a Louvre nagy galériájának kifestésére, eredménytelenül.

Fennmaradt Van Dyck történelmi festményeinek egy listája, melyet Belliori készített, Sir Kenelm Digby információira támaszkodva. Ismereteink szerint ezek egyetlen darabja sem maradt fenn, bár a királynak készült Erosz és Psziché igen. Sok más munkája azonban látható. Ezek inkább vallási, mint mitológiai témájúak, és bár nagyon szép művek, nem érik el Velasquez történelmi vásznainak szintjét. Korai művei inkább Rubens stílusát mutatják, bár van köztük néhány rendkívül egyéni szicíliai képe.

Van Dyck portréi természetesen hízelgőbbek, mint Velasquezéi. Mikor Sophia, később Hannover választófejedelem asszonya, 1641-es hollandiai száműzetésében ezt írta: „Van Dyck csinos portréi minden angol női szépség gyönyörű érzetét keltik bennem. Úgyhogy meglepődve tapasztaltam, hogy a királyné, aki gyönyörű a festményen, igenis alacsonynak tűnt, amint felemelkedett székéből, hosszú vékony karjaival és védelmi fegyvernek beillő fogaival a szájában… ” [3] Ebből kiderül, Van Dyck olyannak festette az angol arisztokratákat, amilyeneknek ők magukat láttatni szerették volna, ez azonban nem ellenkezett a festő természetével, aki saját arisztokratikus magatartásával közéjük tartozónak érezte magát.

Néhány kritikus Van Dycknek tulajdonítja, hogy a stílus a már kialakult, nehézkes angol portréfestési tradíciótól – legfontosabb képviselőik William Dobson, Robert Walker és Issax Fuller – egy természetesen elegáns lágyság felé tért el Van Dyck követőinek kezében, ezek például Lely vagy Kneller. Mondván, a konvencionális nézőpont mindig kedveltebb volt: „Ahogy Van Dyck idejött, elterjesztette az arcfestést. Innentől fogva… noshát, Anglia magasan kiemelkedett a festészet ezen ágában.”[4] A hagyomány szerint Thomas Gainsborough halálos ágyán azt mondta: " mindannyian a mennybe megyünk és Van Dyck lesz társunk."

Egész kevés, Angliában készült tus és akvarelltájkép maradt fenn, ami viszont fontos szerepet játszott a flamand vízfestéses tájkép tradíciójának Angliába exportálásában. Néhány, talán csak tanulmány festményei számára, de sokat szignózott és datált, és valószínűleg befejezett munkaként kezelt majdani ajándék gyanánt. Rye, a kontinens kikötője az egyik legrészletesebb köztük, ami azt mutatja, hogy Van Dyck alkalmanként fogott neki jó szélre vagy áradásra várva.

Nyomatok
Itáliából visszatérve, antwerpeni időszaka alatt kezdhetett bele az ikonográfiába. Ennek eredménye nagy számú nyomatsorozat lett – kitűnő kortársak félalakos portréival. Rajzokat is készített és tizennyolc portrét maga vésett meg. Briliáns módon jelölte a fej és az alak fő vonalait a vésnök számára. Gyors munkáiban megjelenik minden nagysága, amit a művészetben valaha elért.

Mégis, a sorozatokat teljesen megrajzolva adta át a míveseknek, akik mindent rajzai után véstek meg. Saját vésései valószínűleg csak halála után kerültek nyilvánosságra, ebben a korai állapotok nagyon ritkák. Nyomólapjai csak munkája befejeztével kerültek nyomtatásra, némelyiküket hozzáadott véséssel továbbfejlesztették, néha elhomályosítva az ő véseteit. Van Dyck folytatta nyomatok készítését egészen Angliába való elindulásáig és valószínűsíthető, hogy az Inigo Jonest már londoni tartózkodása során készítette el.

A sorozat nagy sikert aratott, de egyetlen próbálkozása volt a nyomtatás területén. Portréi jövedelmezőbbek lehettek, és állandó kötelezettségei voltak. Halálakor nyolcvan nyomólemezt tartottak számon, ötvenkettőt más művésztől, és tizennyolc saját vésésűt. Kiadók vették meg, és időnként újra munkálták az évszázadok során megkopott nyomólemezeket. További sorozatok is hozzáadódtak a késő 18. századból. A Calcographie du Louvre vette meg őket, 1851-ben.

Az ikonográfia nagy hatással volt más művekre mint a reproduktív nyomatkészítés kereskedelmi modellje. A mára elfeledett portrényomat sorozatok borzasztó népszerűek voltak egészen a fotográfia megszületéséig: „Ezeknek a sorozatoknak a fontossága abban rejlett, hogy a képek óriási repertoárját nyújtották, jórészt a portréfestőket fosztva meg vele… szerte Európában több évszázad során”. Van Dyck briliáns kontúrstílusa, ami a nyitott vonalakon és pontokon állt, éles kontrasztban volt a kor másik nagy portréfestője, Rembrandt munkáival. A 19. századig kellett várni, hogy feltűnjön értéke. A portréfestészet utolsó fő fázisának festőire, mint Whistler viszont nagy hatást gyakorolt. Hyatt Mayor írja: „A vésnökök mindig is tanulmányozták Van Dycket, remélve, hogy megéreznek valamit a briliáns direktségéből, jóllehet senki sem remélheti, hogy akárcsak megközelíti egy Rembrandt komplexitását.” 

Forrás: wikipédia

 

Tulajdonságok

Hordozó: papír
Technika: rézkarc

vásárlási információk

Feltöltve: 2026. február. 18.

(A műtárgyat eddig 126-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Anton van Dyck : Joannes Snellinx Pictor

[1J362/094] Papír rézkarc üveglap mögött, paszpartuban, régi keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. Feliratok: JOANNES SNELLINX PICTOR HUMANARUM FIGURARUM IN AULCEIS ET TAPETIBUS ANTUERPICE ANT VAN DYCK FECIT AQUA FORTI ANTON VAN DYCK Magasság: 37 cm Szélesség: 28 cm Súly: 0.63 kg Anthony van Dyck Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez Anthony van Dyck Önarckép napraforgóval – Levey szerint a napraforgó királyi patrónusát jelképezi, a keresztbe vetett aranylánc pedig a tőle kapott ajándék Született 1599. március 22. Antwerpen Meghalt 1641. december 9. (42 évesen) London Sírhely Szent Pál-székesegyház Sir Anthony van Dyck (Anthonis van Dyck) (ejtése hollandosan: [antónisz fan dejk], angolosan: [entoni ven dájk]), (Antwerpen, 1599. március 22. – London, 1641. december 9.) flamand festő. Peter Paul Rubens tanítványa és segítőtársa, majd udvari portréfestő I. Károly angol király udvarában. Keresztnevének ismert változatai: az angolos Anthony [entoni], a latinos Anthonis [antónisz], a franciás Anthonie [antoni], a németes Anton [Anton] és az eredeti flamand Antoon [antón].      Tanulóévei  Van Dyck Antwerpenben született, jómódú családban. Tehetsége korán megmutatkozott, és 1609-re már Hendrick van Balennél tanult festészetet. 1615 körül vált független festővé, és közös műhelyt állított fel a még nálánál is fiatalabb ifj. Jan Brueghellel. Tizenöt éves korára már magasan kvalifikált, rutinos művész volt, amit 1613–14 közt datált önarcképe is mutat. 1618 februárjában felvették szabad mesternek az antwerpeni Szent Lukács-festőcéhbe. Néhány év múlva már Antwerpen és egész Észak-Európa fő segéde volt. Így Peter Paul Rubensé is, aki sokszor alkalmazott művészeket alvállalkozónak óriási műhelyében. Roppant nagy hatással volt a fiatal művészre. Rubens így hivatkozott a tizenkilenc éves fiatal művészre: „embereim legjobbja.” Kapcsolatuk eredete és igazi mivolta nem tisztázott. A feltételezések szerint Van Dyck már 1613-tól Rubens embere volt, mivel még korai munkái sem mutatnak Van Balen-stílusnyomokat, de erre nincs egyértelmű bizonyíték. Ugyanakkor Rubens dominanciájával a kicsi és hanyatló Antwerpenben érthető, hogy Van Dyck pályája nagy részét külföldön futotta be, és csak időszakonként tért vissza szülővárosába. 1620-ban például Rubens Antwerpen jezsuita templomának (mára megsemmisült) falfestményeire vonatkozó, a főtanács és közte létrejött szerződésben Van Dyck megjelölése: a szakember, aki a Rubens-tervek festését elvégzi. Jelentősége Holbein részleges említése mellett Van Dyck és kortársa, Diego Velázquez voltak az első festők, akik tehetségük folytán udvari portréfestők lettek. A kissé fiatalabb Rembrandt van Rijn egy ideig ugyancsak portréfestőként dolgozott. A zsánerkép portréfestészeti hierarchiának kortárs teóriájában munkáik az összesnek relatíve kis részét képviselik, a velük töltött idővel összevetve (ami abszolút értékben számos azért). Például Rubens csak közvetlen környezetében festett portrét, de Európa legtöbb udvarának dolgozott, anélkül, hogy szorosabban kapcsolódott volna egyikükhöz is.  Művei Marie-Louise Tassis arcképe (Lichtenstein-gyűjtemény, Vaduz) Több ok miatt a 17. században nagyobb igény mutatkozott a portrék iránt, mint bármely más műfaj után. Van Dyck megpróbálta rávenni Károlyt, hogy a fehérház bankettermének díszítésére a térdszalag rend történetét ábrázoló nagyszabású sorozatokkal bízza meg. A terem mennyezetét korábban Rubens óriási mennyezetfestményekkel díszítette – amiket Antwerpenből küldött. Egy fal tervrajza maradt meg, de 1638-ra Károly szűkös büdzséje nem tette lehetővé a munkák folytatását. Ilyen problémája nem volt Velazqeznek, ugyanúgy Van Dyck mindennapjai nem voltak triviális udvari kötelezettségekkel tele, ahogy Velazquezé. Párizsi látogatásai alkalmával, utolsó éveiben Van Dyck megpróbált elnyerni egy megbízást a Louvre nagy galériájának kifestésére, eredménytelenül. Fennmaradt Van Dyck történelmi festményeinek egy listája, melyet Belliori készített, Sir Kenelm Digby információira támaszkodva. Ismereteink szerint ezek egyetlen darabja sem maradt fenn, bár a királynak készült Erosz és Psziché igen. Sok más munkája azonban látható. Ezek inkább vallási, mint mitológiai témájúak, és bár nagyon szép művek, nem érik el Velasquez történelmi vásznainak szintjét. Korai művei inkább Rubens stílusát mutatják, bár van köztük néhány rendkívül egyéni szicíliai képe. Van Dyck portréi természetesen hízelgőbbek, mint Velasquezéi. Mikor Sophia, később Hannover választófejedelem asszonya, 1641-es hollandiai száműzetésében ezt írta: „Van Dyck csinos portréi minden angol női szépség gyönyörű érzetét keltik bennem. Úgyhogy meglepődve tapasztaltam, hogy a királyné, aki gyönyörű a festményen, igenis alacsonynak tűnt, amint felemelkedett székéből, hosszú vékony karjaival és védelmi fegyvernek beillő fogaival a szájában… ” [3] Ebből kiderül, Van Dyck olyannak festette az angol arisztokratákat, amilyeneknek ők magukat láttatni szerették volna, ez azonban nem ellenkezett a festő természetével, aki saját arisztokratikus magatartásával közéjük tartozónak érezte magát. Néhány kritikus Van Dycknek tulajdonítja, hogy a stílus a már kialakult, nehézkes angol portréfestési tradíciótól – legfontosabb képviselőik William Dobson, Robert Walker és Issax Fuller – egy természetesen elegáns lágyság felé tért el Van Dyck követőinek kezében, ezek például Lely vagy Kneller. Mondván, a konvencionális nézőpont mindig kedveltebb volt: „Ahogy Van Dyck idejött, elterjesztette az arcfestést. Innentől fogva… noshát, Anglia magasan kiemelkedett a festészet ezen ágában.”[4] A hagyomány szerint Thomas Gainsborough halálos ágyán azt mondta: " mindannyian a mennybe megyünk és Van Dyck lesz társunk." Egész kevés, Angliában készült tus és akvarelltájkép maradt fenn, ami viszont fontos szerepet játszott a flamand vízfestéses tájkép tradíciójának Angliába exportálásában. Néhány, talán csak tanulmány festményei számára, de sokat szignózott és datált, és valószínűleg befejezett munkaként kezelt majdani ajándék gyanánt. Rye, a kontinens kikötője az egyik legrészletesebb köztük, ami azt mutatja, hogy Van Dyck alkalmanként fogott neki jó szélre vagy áradásra várva. Nyomatok Itáliából visszatérve, antwerpeni időszaka alatt kezdhetett bele az ikonográfiába. Ennek eredménye nagy számú nyomatsorozat lett – kitűnő kortársak félalakos portréival. Rajzokat is készített és tizennyolc portrét maga vésett meg. Briliáns módon jelölte a fej és az alak fő vonalait a vésnök számára. Gyors munkáiban megjelenik minden nagysága, amit a művészetben valaha elért. Mégis, a sorozatokat teljesen megrajzolva adta át a míveseknek, akik mindent rajzai után véstek meg. Saját vésései valószínűleg csak halála után kerültek nyilvánosságra, ebben a korai állapotok nagyon ritkák. Nyomólapjai csak munkája befejeztével kerültek nyomtatásra, némelyiküket hozzáadott véséssel továbbfejlesztették, néha elhomályosítva az ő véseteit. Van Dyck folytatta nyomatok készítését egészen Angliába való elindulásáig és valószínűsíthető, hogy az Inigo Jonest már londoni tartózkodása során készítette el. A sorozat nagy sikert aratott, de egyetlen próbálkozása volt a nyomtatás területén. Portréi jövedelmezőbbek lehettek, és állandó kötelezettségei voltak. Halálakor nyolcvan nyomólemezt tartottak számon, ötvenkettőt más művésztől, és tizennyolc saját vésésűt. Kiadók vették meg, és időnként újra munkálták az évszázadok során megkopott nyomólemezeket. További sorozatok is hozzáadódtak a késő 18. századból. A Calcographie du Louvre vette meg őket, 1851-ben. Az ikonográfia nagy hatással volt más művekre mint a reproduktív nyomatkészítés kereskedelmi modellje. A mára elfeledett portrényomat sorozatok borzasztó népszerűek voltak egészen a fotográfia megszületéséig: „Ezeknek a sorozatoknak a fontossága abban rejlett, hogy a képek óriási repertoárját nyújtották, jórészt a portréfestőket fosztva meg vele… szerte Európában több évszázad során”. Van Dyck briliáns kontúrstílusa, ami a nyitott vonalakon és pontokon állt, éles kontrasztban volt a kor másik nagy portréfestője, Rembrandt munkáival. A 19. századig kellett várni, hogy feltűnjön értéke. A portréfestészet utolsó fő fázisának festőire, mint Whistler viszont nagy hatást gyakorolt. Hyatt Mayor írja: „A vésnökök mindig is tanulmányozták Van Dycket, remélve, hogy megéreznek valamit a briliáns direktségéből, jóllehet senki sem remélheti, hogy akárcsak megközelíti egy Rembrandt komplexitását.”  Forrás: wikipédia  

További részletek
Hordozó: papír
Technika: rézkarc

vásárlási információk
Feltöltve: 2026. február. 18.

(A műtárgyat eddig 126-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
42 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

a kategória hasonló műtárgyai

[FK3831/FL-5] A kép mérete: 29 x 19,5 cm keret nélkül. Készült: Rézkarc, akvatinta, Papír A kép Kass János (Szeged, 1927, Budapest, 2010) alkotása. Jelezve lent "Mars, 94/100, Kass 78 (ceruzával)" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Grafikus, festő. A budapesti Iparművészeti Iskola elvégzése után a Képzőművészeti Főiskolán tanult, hol Hincz Gyula, Konecsni György és Kádár György tanítványa volt. 1960-1961-ben a lipcsei Houchschule für Grafik und Buchkunst könyvművészeti tanszékén aspiráns, majd 1967-81 között a Magyar Iparművészeti Főiskola grafikai tanszékén tanít. 1973 óta postabélyegeket tervez, legjobb könyvillusztrátoraink közé tartozik, filmplakátokat is készít. Számos hazai és külhoni bemutatón szerepelt. Több vidéki bemutató mellett 1964-ben a Dürer Teremben, 1967-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, 1973-ban a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Békéscsabán a Tízek Klubjában volt önálló kiállítása. Önállóan mutatkozott be Olaszországban és Ausztriában, valamint Svájcban. Kiállított az 1960-as velencei Biennálén, az 1961-es párizsi Ifjúsági Biennálén, szerepelt a luganoi, a tokiói, a ljubjanai, a Sao Pauloi és a Buenos Airesi Beinnálékon, a berlini Intergrafikon, továbbá a magyar grafika számos külföldi bemutatóján. Több hazai és nemzetközi díj nyertese. 1956-1959 között Derkovits-ösztöndíj, Munkácsy-díj (1954, 1967), a brüsszeli világkiállítás ezüstérmese (1958), Érdemes Művész (1966, 1977), Kiváló Művész (1986), Magyar Köztársaság Érdemrend tiszti keresztje (1992), Kossuth-díj (1999). Moszkvában, Brnóban, Torontóban, Pozsonyban, Sao Paulóban, magyar és német "Szép könyv" versenyeken nyert díjakat. 1966-ban és 1977-ben Lipcsében, 1999-ben Frankfurtban a könyvművészeti kiállításon, "A legszebb könyv" díjat kapta. A Magyar Festők Társaságának, az ATIPY ICTA, DCC (London), CDL (Franciaország) és a Német Könyvművész Szövetség tagja. Szeged díszpolgára. Sokoldalú, eredeti művész, a legegyszerűbb mondanivalóját is gondolati elemekkel tölti meg. Munkái megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában, számos vidéki és külföldi közgyűjteményben. (MÉ, ML, Sasvári Edit-Pogány Gábor adatközlése nyomán) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Grafikus, festő. A bp.-i Iparművészeti Iskola elvégézése után a Képzőművészeti Főiskolán tanult, hol Hincz Gyula, Konecsni György és Kádár György tanítványa volt. 1958-ban a brüsszeli világkiállításon pannója ezüstérmet nyert. Legjobb könyvillusztrátoraink közé tartozik. Filmplakátokat is készít. Számos hazai és külföldi tárlaton szerepelt. Több vidéki bemutató mellett 1964-ben a Dürer Teremben, 1967-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, 1973-ban a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Békéscsabán a Tízek Klubjában volt önálló kiálllítása. Önállóan mutatkozott be Olaszországban és Ausztráliában, valam. Svájcban. Kiállított az 1960-as Velencei Biennálén, az 1961-es párizsi Ifjusági Biennálén, szerepelt a luganoi, a tokiói, a ljubjanai, a Sao Pauloi és a Buenos Airesi Biennálékon, a berlini Intergrafikon, továbbá a magyar grafika számos külföldi bemutatóján. Több hazai és nemzetközi díj nyertese. 1958-ban, a brüsszeli világkiállításon ezüstérmet, 1966-ban és 1977-ben Lipcsében aranyérmet nyert. 1956-1959 k. Derkovits-ösztöndíjban részesült, 1954-ben, 1967-ben Munkácsy-díjjal, 1977-ben pedig érdemes művészi címmel tüntették ki. Sokoldalú és eredeti művész, a legegyszerűbb mondanivalóját is gondolati elemekkel tölti meg. 1960-61-ben a Lipcsei Könyvművészeti Fősikolán aspiráns, majd a bp.-i Iparművészeti Főiskolán tanárként működött. (MÉ, ML) Magyar festők és grafikusok adattára Az Iparművészeti Főiskolán kezdte, majd a Képzőművészeti Főiskolán fejezte be tanulmányait 1951-ben Hincz Gyula, Konecsni György és Kádár György növendékeként. 1960-1961-ben a lipcsei Könyvművészeti Főiskolán aspiráns, majd az Iparművészeti Főiskola tanára. Több vidéki bemutató (Miskolc, Debrecen, Eger, Veszprém stb.) mellett 1964-ben a Dürer Teremben, 1967-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, 1973-ban a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Békéscsabán a Tízek Klubjában volt egyéni kiállítása. Plasztikai kísérleteit 1975-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, 1976-ban a Csepel Galériában mutatta be csoportkiállításon. Önállóan mutatkozott be Olaszországban (1963), Ausztráliában (1970) és Svájcban (1976). Kiállított az 1960-as Velencei Biennálén, az 1961-es Párizsi Ifjúsági Biennálén, szerepelt a lugánói, tokiói, ljubjanai, Sao Paulo-i, Buenos Aires-i biennálékon, a berlini Intergrafikon, továbbá a magyar grafika számos külföldi bemutatóján. Több hazai és nemzetközi díj nyertese, az 1958-as brüsszeli világkiállításon ezüstérmet, 1966-ban és 1977-ben Lipcsében aranyérmet kapott. 1956-1959-ben Derkovits-ösztöndíjban részesült, 1954-ben és 1967-ben Munkácsy-díjjal, 1977-ben pedig érdemes művész címmel tüntették ki. Sokoldalú és utolérhetetlenül eredeti művész. A legegyszerűbb mondanivalóját is gondolati elemekkel tölti meg. A hazai könyvművészet, tervezés és illusztrálás kiemelkedő egyénisége. Szülővárosának ajándékozott műveiből állandó kiállítása nyílt Szegeden. - Irod.: P. Sz. T.: Művész életrajzok. Bp. 1985. Művészeti lexikon I-IV. Grafikus, Munkácsy-díjas. Az Iparművészeti Iskolán tanult, majd a Képzőművészeti Főiskolát végezte el 1951-ben. Hincz Gyula, Konecsni György és Kádár György voltak a mesterei. Az 1958-as brüsszeli világkiállításon pannója ezüstérmet nyert. Legjobb könyvillusztrátoraink közé tartozik (A kékszakállú herceg vára, Móricz Zsigmond-illusztrációi stb.). Filmplakátokat is készít. Grafikáiból 1964-ben a Dürer-teremben rendeztek kiállítást. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek Iparművészeti tanulmányok után iratkozott át a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben végzett Hincz Gyula, Konecsni György és Kádár György növendékeként. 1960-1961 között a lipcsei Könyvművészeti Főiskolán aspiráns, jelenleg az Iparművészeti Főiskola tipográfiai tanszékének tanára. Több vidéki bemutató mellett 1964-ben a Dürer Teremben, 1967-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, 1973-ban a Petőfi Irodalmi Múzeumban, 1975-ben ismét a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, 1976-ban a Csepel Galériában, 1977-ben a Csók Galériában, 1983-ban a Vigadó Galériában voltak egyéni kiállításai. Önálló kollekcióval mutatkozott be Olaszországban, Ausztráliában, Svájcban, Franciaországban és Angliában. Kiállított az 1960-as Velencei Biennálén, szerepelt több nemzetközi grafikai rendezvényen. Hét külföldi könyvművészeti díjat nyert, köztük az 1958-as brüsszeli világkiállítás ezüstérmét. 1956-1959-ben Derkovits-ösztöndíjat, 1954-ben és 1967-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művész címet kapott. - Képalakításában és grafikai előadásában a sokoldalúság, a stílusok lelkiségébe való behatolnitudás és azok egyéniesítése adja meg művészi eredetiségének alapjait. Erőssége a gondolati töltés, a dolgok rejtett értelmének felmutatása. Kiemelkedő könyvművész és illusztrátor, de eredményei a plasztika terén is számottevőek. Tevékenyen közreműködött a pop-art hazai megismertetésében. Kortárs magyar művészeti lexikon I-III. 1942-46: Iparművészeti Iskola, kerámia-szak; 1946-51: MKF, grafika-szak, 1960-61: Hochschule für Grafik und Buchkunst, könyvművészeti tanszék, Lipcse; 1965-1973 között az Új Írás művészeti szerkesztője; 1967-1981: MIF grafikai tanszékén tanít; 1973 óta postabélyegeket is tervez. 1956-59: Derkovits-ösztöndíj; 1954, 1967: Munkácsy-díj; 1966, 1977: érdemes művész, 1986: kiváló művész; 1992: Magyar Köztársaság Érdemrend tiszti kereszt; 1999: Kossuth-díj; A Brüsszeli Világkiállításon, Moszkvában, Brnóban, Torontóban, Pozsonyban, Sao Paulóban, magyar és német "Szép könyv" versenyeken nyert díjakat. 1966-ban és 1977-ben Lipcsében, 1999-ben Frankfurtban a könyvművészeti kiállításon "A legszebb könyv" díjat kapta. Az MFT, Az ATIPY ICTA, DCC (London), CDL (FR), valamint a Német Könyvművész Szövetség tagja. Szeged díszpolgára. 1985 óta állandó kiállítása van Szegeden, a Móra Ferenc M. Kass Galériájában. Kass János sokrétű grafikai munkássága az irodalmi és zenei inspirációkból bontakozott ki. A 60-as évektől kezdve, bizonyos rajztudásáról árulkodó, könnyed és elegáns vonalvezetésű, expresszív formavilágú művei hozzájárultak a szöveg mellett a rajz autonómmá válásához, a könyvillusztráció fogalmának modern átrételmezéséhez. (A kékszakállú herceg vára, 1960; Gilgames, 1960; Mózes - Kass János 15 rézkarca Madách Imre költeményéhez, Bp., 1966; Kass János 15 rézkarca Az ember tragédiájához, 1967; Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus, 1977). Grafikai munkássága mellett a 70-es évek elején a szobrászathoz és a modern művészet új műfajaihoz közelálló műveket készít. 1971-ben Szombathelyen, a Savaria Múzeumban, majd 1973-ban a PIM-ben rendezi meg a kortárs modern művészet új törekvéseihez kapcsolódó Fejek című kiállítását. A közel 60 db plexiből és polisztirolból kiöntött műanyag fejet egy environment formájában, hullámpapírból kialakított labirintusban helyezi el. A köztéri szobrászat megújításának szándékával készültek az 1975-ben Vilt Tiborral és Gulyás Gyulával, a Dorottya utcai Galériában (Térformák) makett formájában bemutatott variálható plasztikái. A 70-es években Kass Jánost egyre inkább foglalkoztatja annak a folyamatnak a megindulása, amelyet a számítógép elterjedése okoz. 1977-ben a lipcsei könyvkiállításon mutatja be a mintegy 300 méternyi adatfeldolgozásból kivágott, 6 méteres komputer-grafikai anyagát. A komputer által felvetődő probémák kapcsán Kass János érdeklődése nem pusztán a könyvkészítés szempontjából is meghatározó technikai változásokra, hanem az emberi gondolkodást átformáló paradigmaváltásra, és az új vizuális lehetőségekre irányul. 1980-ban John Halassal közösen készíti el a világ első komputer-animációs filmjét Dilemma címmel. A 80-as években a könyvillusztrációk mellett tematikus sorozatokat is készít (A Biblia és az Ószövetség sorozata). A korábban plasztikák formájában megjelenő Fej-sorozatának gondolatiságát a xerox felhasználásával készült kollázsain, a Faludy-illusztrációkon fejleszti tovább. (Faludy György: Test és lélek, 1988). 1997-es Budapesti Galéria életmű kiállítása a műfaji sokrétűség és a szellemi egység jegyében Kass János eddigi munkásságának összegzésének is tekinthető. A családtagokkal és a kortárs szellemi élet általa nagyra tartott képviselőivel megszemélyesített - A kékszakállú herceg vára című Bartók-mű analógiájára felépített - hét kapu, nem csupán a kultúra különböző területeinek találkozási pontja, hanem egy rendkívül sokoldalú és gazdag életpálya szellemi stációinak szimbóluma is. A képzőművészeti mellett a 60-as évektől jelentős publicisztikai tevékenységet folytat, főként a könyvművészet tárgykörében. Ek: 1960: TIT Bartók T., Pécs; 1964: Dürer T. (kat.); 1967: KKI, Dorottya u. Kt.; 1970: Woollahra, Sidney (Hajnal Gabriellával); Műv. H., Hajdúszoboszló; Műv. H., Balmazújváros; TIT Csokonai Klub, Debrecen; 1972: Fejek, Savaria M., Szhely (Hajnal Gabriellával) (kat.); József Attila Kvtár, Miskolc; Műv. H., Hajdúszoboszló; 1973: Lo Squardo G., Torino (kat.); Fejek, PIM; Fem kunstnere fra Ungarn, Galleri F 15., Tromsö M., Moss, Norvégia (Bálint Endrével, Hajnal Gabriellával, Ország Lilivel, Varga Imrével); 1974: Shakespeare-illusztrációk, Csontváry T.; Miskolci G., Miskolc; 1975: Térformák, KKI, Kt. (Vilt Tiborral, Gulyás Gyulával) (kat.); Kápolnatárlat, Balatonboglár (Hajnal Gabriellával); Berzsenyi Dániel Megyei Knyvtár, Szhely; 1976: Megyei Knyvtár, Eger; Bartók Műv. Közp., Szeged; 1977: Életműv-kiállítás, KLTE, Debrecen (kat.); Csók G., Grafikai T.; Georgi Dimitrov Műv. Közp., Veszprém; 1979: Kápolnatárlat, Balatonboglár; Nagy Balogh T.; Klosterneuburg; 1980: Petőfi Színház, Veszprém, 1981: Megyei Műv. Közp., Szhely; Mini G., Miskolc; 1982: Bath festival, Pumproom, Turnbridge, Wells; Móra F. M. Képtára, Szeged; 1983: Vigadó G.; Kass G., Szeged; 1985: Videoton Műv. H., Szfvár (kat.); 1986: Fitz William M., Cambridge; Békés Megyei Kvtár, Bcsaba; 1987: Katolikus Akadémia, Hamburg; Kass G., Szeged; 1989: Ivanoff G., Aachen; Heinonen G., Loimaa; Újvidéki Színház, Novi Sad; Műv. Közp., Ózd; Kass G., Szeged; Ateljee Hulmin, Loimaai (FIN); 1990, 1991: Olympia, National Hall, Londn; 1992: Paters's G., Limassol, Ciprus; Vigadó G.; Kass G., Szeged; 1993: EH2 2HB, Edinburg; Ciprusi Műv. Minisztérium Kt., Nicosia; A Kass család kiállítása, Kass G., Szeged; 1994: Arte Fiera, Bolgona; Magyar Int., Stuttgart; Gellért Szálló; Közgazdaságtud.-i Egy.; SOTE; 1995: (életmű-kiállítás), Vajdasági M., Újvidék; Kossuht Klub; Műv. Közp., Bcsaba; Magyar Operaház; Szent Korona G.-Szent István Műv. H., Szfvár; 1996: Magyar Nagykövetség, Koppenhága; Fórum Klub, Újvidék; Népház, Szabadka; Megyei és városi Kvtár, Kaposvár (kat.); 1997: KLTE, Debrecen; (életmű-kiállítás), Budapest G.; Bibliai lapok, Széchenyi kerti Református G., Dunakeszi; Művelődési H., Zsámbék; Rózsavölgyi Zeneisk. és Városi Kvtár, Balassagyarmat; Kass G., Szeged; Hollandi H., Dég; 1998: Csikász G., Veszprém; Magyar Köztársasági Kult. Int., Pozsony; Nógrádi M., Losonc; Bank Center, Bp.; Műv. H., Zsámbék; Kongresszusi Közp.; 1999: Műv. H., Veszprém; Berzsenyi Dániel Megyei Kvtár, Szhely; Várfal G., Szfvár; 2000: Zsámbéki Szombatok, Műv. H., Zsámbék; Magyar Akadémia, Róma; Móra Ferenc M.- Kass G., Szeged (kat.) Mk: Bankside G., London; Deutsche Bücherei, Lipcse; Fitz William M., Camridge; Herman O. M., Miskolc; Katolische Akademie, Hamburg; Kunstm., Basel; MTI, Boston; Moravska G., Brno; M. of Modern Art, Society of Printers, Cleveland; MNG; Nemzeti G., Pozsony; Pinakhotek, Bécs; PIM; Shakespeare M., Statford. Irod.: Plata, W.: Ungarische Buchgraphik, Hungarian Book Art, Le Livres Hongrois. Novumgebrauschgraphik, 1969/6.; Fejek (kat.), 1972; Somlyó Gy.: Kiss ballada a fejekről, 1972, in: Kass János. Ötven év képben és írásban, Szeged, 1997; Guasco, R.: Kass János, (kat. bev. tan., Lo Squardo, Torino, 1973); Gondolatok a tipográfiáról, nyomdáról. Kass János debreceni kiállítása, (kat., Debrecen, 1977); Juhász F.: Kass János remény-hite. Gondolatok a tipográfiáról, nyomdáról. Kass János Debreceni kiállítása, Debrecen, 1977; Gách M.: Beszélgetés Kass Jánossal, Fotóművészet, 1977/4.; Halas, J.: Kass János, Budapest: Köpfe - Heads - Tätes, Novumgebrauchsgraphik, 1977/12.; Halas, J.: Graphics in Motion, Novumgebrauchsgraphik, 1981/6.; Fejér E.: Kass János grafikusművész kiállítása (Mini G., Miskolc), MIV, 1981/6.; Gách M.: Londoni kiállítás, új tervek, Film, Színház, Muzsika, 1983. júl. 30.; Papp J.: Fejek. Kass János kiállítása, MIV, 1984/3.; Kass János könyvillusztrációi (kat. Videoton Műv. H., Szfvár, 1985);Tandi L.: Kass János grafikáiról - öt tételben - grafikái, Szeged, 1988; Kass János metszetei (A Magyar Bibliofil Társaság évkönyve, szerk: Szántó T., Bp., 1996); Kass János. Ötven év képben és írásban, Szeged, 1997; Bálint P.: Kőtáblák. Kass János. Ötven év képben és írásban, Szeged 1997; Juhász F.: Halálraítéltek. A Kass G. megnyitó beszéde (1985), in: Kass János. Ötven év képben és írásban, Szeged, 1997; Gál J.: Beszélgetés Kass Jánossal, Életünk 1997/11-12.; Gál J.: Kass János könyvillusztrációinak és könyveiben megjelent rajzainak jegyzéke, Szhelyi Képtár Baráti Köre, Szhely, 1999; Altorjay A.: Egy kifogyhatatlan kedvű ember rajzai, Árgus, 1999/3.; Hollósi Zs.: Szeged számomra az elveszett paradicsom. Kass János grafikusművész, In: A Tisza parton én mit keresek? Huszonkét szegedi beszélgetés, Tiszatáj könyvek, 2000; Mezei O.: "Higgyünk a szellem világmegváltóteremtés-tudatában". Kass János életművéről, Árgus, 1999/3.; Tandi L.: Don Quijote az ezredvégén (kat., bev. tan. Kass János, Móra F. M. -Kass G., Szeged, 2000.) Grafikai albumok-mappák: Mózes - Kass János 15 rézkarca Madách Imre drámai költeményéhez, Bp., 1966; Kass János 15 rézkarca Az ember tragédiájához (bev. tan.; Juhász F.: Találkozások, Bp. 1967); Kass János: Fejek, Bp., 1974; Rajzok, rézkarcok, Bcsaba, 1983; Kass János grafikái, Szeged, 1988. Összefoglaló munkák: Kass János metszetei (A Magyar Bibliofil Társaság évkönyve, szerk.: Szántó T., Bp., 1996); Kass János. Ötven év képben és írásban, Szeged, 1997. Írásai (válogatás): Lengyel Lajosról, in: Gondolatok a tipográfiáról, nyomdáról, Debrecen, 1977: A könyv mestere (uo.); A magyar tipográfia (uo.); A szép könyvről (uo.); A technika gyors fejlődése (uo.); A tipográfia mestere (uo.); Kass János: Gondolatok a könyvillusztrációiról, in: Kass János. Ötven év képben és írásban, Szeged, 1997; Rajzok, rézkarcok, Bcsaba, 1983 (kat.); Tipográfia és számítógép, 1986, in: Kass János Ötven év képben és írásban, Szeged, 1997; Artner Margit kiállítása. Falusi G., Perbál, 1986. okt., MIV, 1987/2.; A kékszakállú herceg vára, in: Kass János: Ötven év képben és írásban, Szeged, 1997; A kortárs levelei. (kedves Maurits Ferenc!), Alföld, 1996/4.; Kass János: A kortárs levelei (Negyvenöt év), Alföld, 1996/9.; A kortárs levelei. (A pénzről - Az aranytojást tojó tyúk.), Alföld, 1997/1.; A kortárs levelei. (A napfogyatkozás), Alföld, 2000/1.; Kass János: A kortárs levelei. (A táncról és egyebekről), Alföld, 1997/12. Film: Takács G.: Három könyv-három művész, MTV, 1966; Dilemma (computer-animáció, forgatókönyv, story-board: Kass János producer: John Halas, Halas & Batchelor, 1980, London); Radó Gy.: Portré, MTV, 1992; Vértessy S.: Kass színes ceruzái, MTV, 1997. (S. E. - Po. G.)
Kass János : "Mars" 1978
31 000 HUF
[FK2270/Z032] A kép mérete: 20 x 11 cm keret nélkül. Készült: Rézkarc, Papír A kép Kovács Tamás (Budapest, 1942, Budapest, 1999) alkotása. Jelezve Jobbra lent "Kovács Tamás (ceruzával)" A festmény jó állapotban van. Keret: Paszpartúban Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Grafikus. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Kádár György, Ék Sándor, Rozanits Tibor és Raszler Károly voltak a mesterei. 1969 óta számos hazai (PIM, Stúdió Galéria, Óbudai Galéria, Helikon Galéria, Csepel Galéria, Magyar Nemzeti Galéria, Ernst Múzeum, Erzsébetvárosi Galéria, Fészek Klub, Makó, Szolnok, Balassagyarmat, Nagyatád, Salgótarján, Székesfehérvár, stb.) és külföldi (Bécs, Firenze, London, Hamburg, Potsdam, Hannover, Berlin, Karlstad, Pozsony, stb.) tárlaton szerepelt alkotásaival. A Magyar Grafikusok Szövetségének, a Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetségnek, a Rézkarcolók Munkácsy Mihály Alkotóközösségének és 1993-tól a Széchenyi Művészeti Akadémiának tagja. 1977-1984 között a makói művésztelep rendszeres látogatója volt. 1983-87 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola rajztanáraként dolgozott. Művészeti díjak: a Stúdió pályázatainak és tárlatainak többszörös díjnyertese. Szép Magyar Könyv nívódíj (1974, 1975, 1977, 1978), Kondor Béla-emlékérem és a IX. Miskolci Grafikai Biennále díja (1977), a Kult. Minisztérium fődíja, BIB aranyplakett (Pozsony), a Magyar Nemzeti Galéria Rajzkiállítás díja, Munkácsy-díj, a Salgótarjáni Országos Rajzbiennále MNMA díja, PIM Mikszáth Pályázat I. díja. Somogyi Győző, Szemethy Imre mellett a Kondor Béla nemzedékét követő, erőteljes, új grafikusnemzedék karakteres képviselője volt. K. meseszerű, költői világát a páratlan formaérzék, cizellált finomságú, pontozásos rajztechnika jellemzi. Romantikus és historizáló lapjait különös, fantasztikus lények népesítik be. Saját mitológiával benépesített, a múlt század romantikus mesevilágát idézik lapjai. Illusztrálással is foglalkozik. Munkái helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában és a Petőfi Irodalmi Múzeumban. (Verba Andrea adatközlése nyomán, MÉ) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Grafikus. A bp.-i Képzőművészeti Főiskolán Kádár György, Ék Sándor és Raszler Károly voltak a mesterei. 1969 óta számos hazai és külföldi tárlaton szerepelt alkotásaival. 1972-ben a Stúdió Galériában, 1975-ben a Helikon Galériában volt önálló kiállítása. A Stúdió pályázatainak és kiállításainak többszörös díjnyertese. 1981-ben Munkácsy-díjat kapott. Saját mitológiával benépesített, a múlt század romantikus mesevilágát idézik lapjai. Illusztrálással is foglalkozik. (MÉ) Magyar festők és grafikusok adattára A Képzőművészeti Főiskolán 1964-1968-ban Kádár György, Ék Sándor és Raszler Károly növendéke volt. 1969 óta jelentkezik a nyilvánosság előtt; önálló kiállítása 1972-ben a Stúdió Galériában, 1975-ben a Helikon Galériában volt. A Stúdió pályázatainak és kiállításainak többszörös díjnyertese. 1981-ben Munkácsy-díjat kapott. - Saját mitológiával benépesített, a múlt század romantikus mesevilágát idézik lapjai. Illusztrálással is foglalkozik. - Irod.: Lóska Lajos: Kovács Tamás grafikái. Művészet, 1983. 7. P. Sz. T.: Művész életrajzok. Bp. 1985. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek 1968-ban kapott diplomát Kádár György, Ék Sándor és Raszler Károly növendékeként. 1969 óta kiállító művész, egyéni tárlata 1972-ben a Stúdió Galériában volt. Számos kiállítási és pályázati díj, köztük az 1982-es salgótarjáni rajzbiennálé díjazottja, a Munkácsy-díj (1981) kitüntetettje. - Saját mitológiával benépesített, a múlt század romantikus mesevilágát idéző lapjai érzékeny rajzkultúráról és asszociatív készségről tanúskodnak. Jeles illusztrátor.
Kovács Tamás : Zenész
32 000 HUF