Bánfy József : "Bányaüzem" 1970

Eladási ár: 24 000 HUF

Leírás

[1E820/054]
Papír monometszet, üveglap mögött, fenyőfa keretben.

Datált jelzés a metszeten belül jobbra lent:
BÁNFY JÓZSEF 970

Jelzés ceruzával jobbra lent:
BÁNFY JÓZSEF 970

Kép címe balra lent:
BÁNYAÜZEM (MONOMETSZET)

Magasság: 63.5 cm
Szélesség: 45 cm
Súly: 1.8 kg
 

BÁNFI JÓZSEF festőművész grafikus 1936. január 14-én született a
Zemplén megyei Ricsén. A Pedagógiai Főiskolát 1959-ben Egerben
végezte. Mestere Jakuba János festőművész volt. A főiskola befejezése
után a miskolci művésztelepen Lenkey Zoltán grafikusművész mellett
tanult. 1963-ban mutatkozott be az Országos Pedagógus Képzőművész
kiállításon. Szerepelt Borsod megyei tárlatokon is. 1965 óta Tatabányán
él és tanít. Megyei kiállításokon rendszeresen kiállít. Tagja az „Ötök”
képzőművész csoportjának. Közös kiállításaikon szerepelt; 1969-ben,
1970-ben és 1971-ben Oroszlányon, majd ugyanebben az évben a Ferencvárosi Pincetárlaton.
Első önálló kiállítása 1969-ben volt. Kamarakiállítását Budapesten, Tatabányán és Tatán mutatta be.
Gyűjteményes kiállítását 1970. januárjában és 1974. áprilisában a Népházban láthatta a közönség.
1972-ben Csehszlovákiában a poprádi Tatranska Galériában is bemutatkozott és szerepelt a Székely Mihály Országos Kisgrafikai pályázaton.
Alkotásainak javarésze grafika (monometszet) melyeken értelmi-érzelmi viszonylatok megfogalmazására vállalkozik. Grafikáin kívül olajképei ismertek,
BÁNFI JÓZSEF festőművész grafikus 1936. január 14-én született a

Zemplén megyei Ricsén. A Pedagógiai Főiskolát 1959-ben Egerben

végezte. Mestere Jakuba János festőművész volt. A főiskola befejezése

után a miskolci művésztelepen Lenkey Zoltán grafikusművész mellett

tanult. 1963-ban mutatkozott be az Országos Pedagógus Képzőművész

kiállításon. Szerepelt Borsod megyei tárlatokon is. 1965 óta Tatabányán

él és tanít. Megyei kiállításokon rendszeresen kiállít. Tagja az „Ötök”

képzőművész csoportjának. Közös kiállításaikon szerepelt; 1969-ben,

1970-ben és 1971-ben Oroszlányon, majd ugyanebben az évben a Ferencvárosi Pincetárlaton.

Első önálló kiállítása 1969-ben volt. Kamarakiállítását Budapesten, Tatabányán és Tatán mutatta be.

Gyűjteményes kiállítását 1970. januárjában és 1974. áprilisában a Népházban láthatta a közönség.

1972-ben Csehszlovákiában a poprádi Tatranska Galériában is bemutatkozott és szerepelt a Székely Mihály Országos Kisgrafikai pályázaton.

Alkotásainak javarésze grafika (monometszet) melyeken értelmi-érzelmi viszonylatok megfogalmazására vállalkozik. Grafikáin kívül olajképei ismertek. 

 

Forrás: https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/539779/default/doc_url/banfi.pdf

 

Tulajdonságok

Hordozó: papír
Jelzett: igen
Hordozó: papír
Témakör: Tájkép

vásárlási információk

Feltöltve: 2021. október. 04.

(A műtárgyat eddig 388-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Bánfy József : "Bányaüzem" 1970

[1E820/054] Papír monometszet, üveglap mögött, fenyőfa keretben. Datált jelzés a metszeten belül jobbra lent: BÁNFY JÓZSEF 970 Jelzés ceruzával jobbra lent: BÁNFY JÓZSEF 970 Kép címe balra lent: BÁNYAÜZEM (MONOMETSZET) Magasság: 63.5 cm Szélesség: 45 cm Súly: 1.8 kg   BÁNFI JÓZSEF festőművész grafikus 1936. január 14-én született a Zemplén megyei Ricsén. A Pedagógiai Főiskolát 1959-ben Egerben végezte. Mestere Jakuba János festőművész volt. A főiskola befejezése után a miskolci művésztelepen Lenkey Zoltán grafikusművész mellett tanult. 1963-ban mutatkozott be az Országos Pedagógus Képzőművész kiállításon. Szerepelt Borsod megyei tárlatokon is. 1965 óta Tatabányán él és tanít. Megyei kiállításokon rendszeresen kiállít. Tagja az „Ötök” képzőművész csoportjának. Közös kiállításaikon szerepelt; 1969-ben, 1970-ben és 1971-ben Oroszlányon, majd ugyanebben az évben a Ferencvárosi Pincetárlaton. Első önálló kiállítása 1969-ben volt. Kamarakiállítását Budapesten, Tatabányán és Tatán mutatta be. Gyűjteményes kiállítását 1970. januárjában és 1974. áprilisában a Népházban láthatta a közönség. 1972-ben Csehszlovákiában a poprádi Tatranska Galériában is bemutatkozott és szerepelt a Székely Mihály Országos Kisgrafikai pályázaton. Alkotásainak javarésze grafika (monometszet) melyeken értelmi-érzelmi viszonylatok megfogalmazására vállalkozik. Grafikáin kívül olajképei ismertek, BÁNFI JÓZSEF festőművész grafikus 1936. január 14-én született a Zemplén megyei Ricsén. A Pedagógiai Főiskolát 1959-ben Egerben végezte. Mestere Jakuba János festőművész volt. A főiskola befejezése után a miskolci művésztelepen Lenkey Zoltán grafikusművész mellett tanult. 1963-ban mutatkozott be az Országos Pedagógus Képzőművész kiállításon. Szerepelt Borsod megyei tárlatokon is. 1965 óta Tatabányán él és tanít. Megyei kiállításokon rendszeresen kiállít. Tagja az „Ötök” képzőművész csoportjának. Közös kiállításaikon szerepelt; 1969-ben, 1970-ben és 1971-ben Oroszlányon, majd ugyanebben az évben a Ferencvárosi Pincetárlaton. Első önálló kiállítása 1969-ben volt. Kamarakiállítását Budapesten, Tatabányán és Tatán mutatta be. Gyűjteményes kiállítását 1970. januárjában és 1974. áprilisában a Népházban láthatta a közönség. 1972-ben Csehszlovákiában a poprádi Tatranska Galériában is bemutatkozott és szerepelt a Székely Mihály Országos Kisgrafikai pályázaton. Alkotásainak javarésze grafika (monometszet) melyeken értelmi-érzelmi viszonylatok megfogalmazására vállalkozik. Grafikáin kívül olajképei ismertek.    Forrás: https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/539779/default/doc_url/banfi.pdf  

További részletek
Hordozó: papír
Jelzett: igen
Hordozó: papír
Témakör: Tájkép

vásárlási információk
Feltöltve: 2021. október. 04.

(A műtárgyat eddig 388-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
24 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[1T107/Z029] Régi, szép állapotú kézzel festett három darab orientalista terrakotta kisplasztika, mellszobor. - 1 darab sárga ruhás, turbános szerecsen férfi büszt (20 x 12 x 23 cm) Vállán jelzés: IFJ. VASTAGH GY. - 1 darab kék ruhás, turbános szerecsen férfi büszt (17.5 x 15 x 23.5 cm) Vállán repedés, lásd fotó. - 1 darab barna ruhás szerecsen férfi büszt (19 x 15 x 23.5 cm) Vállán pecsételt és kopottas jelzés: IFJ. VASTAGH GY. ALGIR 1898 Súly: 3.945 kg Vastagh György (szobrász) Vastagh György Született 1868. szeptember 18. Kolozsvár Elhunyt 1946. június 3. (77 évesen) Budapest Állampolgársága magyar Nemzetisége magyar Házastársa Benczúr Olga Gyermekei Vastagh Éva Vastagh László Szülei Vastagh György Foglalkozása szobrász Sírhelye Fiumei Úti Sírkert (37/1-1-32) A Wikimédia Commons tartalmaz Vastagh György témájú médiaállományokat. Sablon • Wikidata • Segítség Ifjabb alsó-torjai Vastagh György (Kolozsvár, 1868. szeptember 18. – Budapest, 1946. június 3.) magyar szobrászművész. Az erdélyi Háromszékről származó Vastagh művészcsalád különböző műfajokban alkotó tagjai három generáción keresztül, százhúsz éven át voltak jelen a 19-20. század magyar képzőművészetében.  Családja Alsó-torjai székely lófő eredetű családból származott. Ősei 1661 körül a tatárdúlást követő pestis elől menekülve Szegeden telepedtek le, az ottani anyakönyvekben először 1667-ben fordul elő nevük. Nagyapja Vastagh János szegedi hajósgazda, apja id. Vastagh György festőművész, édesanyja Schell Jozefin, bátyja Vastagh Béla jogász és Vastagh Géza festőművész, sógora Kenyeres Balázs orvosprofesszor. Ifjabb Vastagh György 1900-ban kötött házasságot Benczúr Gyula lányával, Benczúr Olga képző- és iparművésszel. Három gyermekük született. Lánya, Vastagh Éva és fia, Vastagh László szobrászművészek voltak, kisebbik fia, Pál (közlekedési mérnök) a második világháborúban halt meg.  Tanulmányai Első mestere a nála mindössze egy évtizeddel idősebb Zala György volt. 1889 és 1891 között Münchenben a Képzőművészeti Akadémián tanult, előbb rajzot Gabriel Hacklnál, majd mintázást Syrius Eberlénél. 1893-ban tanulmányúton járt Párizsban, ahol Emmanuel Fremiet és Alexandre Falguere  szobrászokkal állt kapcsolatban. 1898-ban  négy hónapot töltött Algériában és Tunéziában, állami ösztöndíjjal ott tevékenykedő bátyjához, Gézához csatlakozva. Itt mintázta arab és néger portréit, továbbá egy teveszobrot.  Művészi pályafutása Tevehajcsár, 1893. Ifj. Vastagh György műtermének részlete az Árpád szoborral Első nyilvánosan felállított munkája a Pápai honvédemlék (1889), az ihászi csatát idéző bronz reliefjével és oszlop tetején szétterjesztett szárnyú turulszobrával. Részt vett a Kolozsvár város által kiírt Mátyás király szoborpályázaton, melyet Fadrusz János nyert meg. A Millenniumi kiállításra ötven tenyészállatszobor készítésével bízta meg a Földművelési Minisztérium. Ezeket az állami ménesbirtokokon – Bábolna, Kisbér, Mezőhegyes, Fogaras – mintázta. Az 1900-as párizsi világkiállításra a minisztériumtól újabb megrendelést kapott, a legkiválóbb nagy- és kistenyésztők állatainak megmintázását. Szobrait aranyéremmel jutalmazták. 1902-ben avatták fel a Budavári Palota területén, a lovarda előtt felállított másfélszeres életnagyságú Csikós szobrát, egyik főművét. Talapzatát a palota építésze Hauszmann Alajos tervezte. A II. világháborúban megsérült szobor restaurálás után 1983-ban került jelenlegi helyére, a Magyar Nemzeti Galéria B épülete előtti Hunyadi-udvarra. Fél életnagyságú változatát Párizsban a világkiállításon aranyéremmel díjazták. A londoni British Museum is vásárolt állatszobraiból, ezek egy része ma a Londoni Természettudományi Múzeum (Natural History Museum) gyűjteményében található. 1901-ben kapott megbízást Bethlen Gábor szobrának elkészítésére, melyet 1903-ban a Köröndön állítottak fel, ma a Hősök terén a millenniumi emlékmű egyik alakja. Ez időszakban az Állatorvosi Főiskolán lóanatómiai tanulmányokat készített grafikában és plasztikában, ezeket Zimmermann Ágoston szemléltető tananyagként alkalmazta. Ekkor készültek anatómiai tanulmányai Kincsemről, ott őrzött csontváza alapján. A nemzetközi vadászati kiállításon (1910, Bécs) kutyaszobraival aratott sikert. Részt vett a budapesti Bazilika szobrászati díszítésében (1905), a budapesti Széchenyi gyógyfürdő kupolacsarnokának egyik tritónja (1909–1913) is az ő nevéhez fűződik. II. Rákóczi Ferenc lovas szobrát Szegeden, a Széchenyi téren állították fel 1912-ben. Árpád fejedelem lovas szobrának felállítása Munkácson az I. világháború miatt meghiúsult, kisplasztikai változata a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban látható. A múzeum felkérésére mintázta a Négyesfogat szoborcsoportot Dőry Vilmosné leperdi birtokán 1912-ben, a Négyökrös szántást Mezőhegyesen 1913-ban, továbbá szintén a Dőry-birtokon, a Mezőgazdasági kiállításon díjnyertes Cepedli tehén szobrát 1925-ben. Ez évben készült Pázmány Péter emlékszobra a nevét viselő tudományegyetem számára (központi épület), ma Piliscsabán a katolikus egyetemen található. Lourdes-i Mária szoborpályázaton nyertes alkotása (1925) a Gellért-hegyi Sziklatemplomban állt (eltűnt). A létrehozandó kairói Mezőgazdasági Múzeum számára 1931-32-ben közel 50 egyiptomi juh-, szarvasmarha- és lószobrot mintázott fiával, Lászlóval együtt. Görgey Artúr másfélszeres életnagyságú lovas szobrát 1935-ben a budai Várban, a Prímás bástyán (Anjou bástya) leplezték le, 1945-ben megsemmisült (beolvasztva a Sztálin-szobor alapanyagát képezte). 1998-ban Marton László újraalkotásában állították fel. Ugyancsak a Várban 1937 óta áll a másik főmű Hadik András lovas szobra, elismerésül a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapta érte a művész. 1939-ben Horthy Miklós kormányzó Vastagh György egyik, Árpád-korabeli magyar lovast ábrázoló szobrát ajándékozta Adolf Hitlernek a német diktátor 50. születésnapja alkalmából. Blaskovich Ernő földbirtokos 1942-ben vándordíjnak rendelte meg a legendás versenyló Kincsem egyötöd életnagyságú szobrát. A hiteles mintázást fényképek, pontos méretadatok segítették, a ló csontváza is rendelkezésre állt. Később a Magyar Lovaregylet megbízta a világhírű kanca életnagyságú szobrának elkészítésével a lovarda parkja számára. Az elkészült mű 1945-ben a műteremben semmisült meg. Szobrai a Magyar Nemzeti Galériában és a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban találhatók. „Ifj. Vastagh György művészetét agrár-muzeológiai szempontból különösen értékessé teszi az a körülmény, hogy szobrainak döntő többsége egy-egy konkrét állatról készült portré értékű alkotás. Felbecsülhetetlen tenyésztéstörténeti jelentőséggel bír, hogy háromdimenziós, színhelyes ábrázolással rendelkezünk például a nóniusz fajta vonal-alapító törzsménjeiről, a 19-20. század fordulójának legkiválóbb bábolnai arab törzsménjeiről, vagy a Mezőhegyesi M. Kir. Állami Ménesbirtok Hunyadi nevű magyar szürke törzsbikájáról, és még hosszasan sorolhatnánk a kiválónál kiválóbb tenyészállatok szobrait. Ezek az állatportrék művészi értékükön túl elsőrendű fajtatörténeti dokumentumok is. Segítségükkel nyomon követhető az egyes fajták kialakulása, formálódása, a legfontosabb törzsmének tenyészhatása, a tenyészcél változása és a divatirányzatok esetleges érvényesülése is.”  Forrás: wikipédia 
Ifj. Vastagh György : Orientalista terrakotta büszt 3 darab
360 000 HUF

a kategória hasonló műtárgyai