Bordás Ferenc : "Csendélet"

Eladási ár: 14 000 HUF

Leírás

[FKC073/Bp46/30]
A kép mérete: 30 x 40 cm keret nélkül.
Készült: Fametszet, Papír
A kép Bordás Ferenc (Temesvár, 1911, Budapest, 1982) alkotása.
Jelezve lent "Csendélet, 51/100 Bordás Ferenc (ceruzával)"
A festmény jó állapotban van. Keret: Ép

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.
Grafikus és festő. Korán megnyilatkozó tehetségét Devich Sándor szegedi rajztanár irányításával fejlesztette. Mint grafikus indult, elsősorban fametszéssel foglalkozott, melyre az akkor már Európa-szerte ismert szegedi grafikusművész, Buday György példája ösztönözte. A rézkarc művelése iránt pedig Hubert Woyty-Wimmer, bécsi mester keltette fel érdeklődését, noha az akkoriban Szegeden freskózó Aba-Novák Vilmos is érdeklődést váltott ki belőle. Vallomása szerint tőle tanult a legtöbbet, nem is formailag, hanem tartalmilag. Tanulmányúton járt Ausztriában, háromszor Olaszországban. A szegedi képzőművészek 1937-es kiállításán 42 fametszettel vett részt. Rendszeresen szerepelt Comóban, Luganóban, a hamburgi nemzetközi ex libris kongresszuson. A hadifogság után Székesfehérvárott Pallay Józseffel, valamint Áron Nagy Lajossal Képzőművészeti Kört vezetett 1950-ig. Indulása már az első években modern, s expresszionizmusba ágyazott szürrealista művek kerültek ki keze alól. Az '50-es évek végén inkább a színek felé hajlott, a grafikában is elsősorban a kolor-linó vonzotta, de itt is a vonalak és a színek teljes egyensúlyára törekedett. Prospektus, plakát, könyvcímlap, s a merkantil-grafika egyéb ágai mellett kirándult a könyvillusztráció területére is (Berczeli A.K., Fekete Madonna, Erdélyi album, stb.). A franciaországi Nancy-ban Diplome d'Honneur-rel tüntették ki, a Valentin Le Campion emlékpályázaton kitüntetést nyert. 1965-ben a Firenzei Akadémia megalapításának 500. évfordulóján tiszteletbeli tagjai közé sorolta. (T.E.: Műv. 1968/2, G.F.: Műv. 1971/3, Kiáll. Kat.)

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve
Grafikus és festő. Korán megnyilatkozó tehetségét Devich Sándor szegedi rajztanár irányításával fejlesztette. Mint grafikus indult, elsősorban fametszéssel foglalkozott, melyre az akkor már Európa-szerte ismert szegedi grafikusművész, Buday György példája ösztönözte. A rézkarc művelése iránt pedig Hubert Woythy-Wimmer, bécsi mester keltette fel érdeklődését, noha az akkoriban Szegeden freskózó Aba-Novák Vilmos is érdeklődést váltott ki belőle. Vallomása szerint tőle tanult a legtöbbet, nem is formailag, hanem tartalmilag. Tanulmányúton járt Ausztriában, háromszor Olaszországban. A szegedi képzőművészek 1937-es kiállításán 42 fametszettel vett részt. Rendszeresen szerepelt Comoban, Luganoban, a hamburgi nemzetközi ex librisz-kongresszuson. A hadifogság után Székesfehérváron Pallay Józseffel, valamint Áron Nagy Lajossal Képzőművészeti Kört vezetett 1950-ig. Indulása már az első években modern, s expresszionizmusba ágyazott szűrrealista művek kerültek ki keze alól. Az 50-es évek végén inkább a színek felé hajlott, grafikáiban is elsősorban a kolor-linó vonzotta, de itt a vonalak és a színek teljes egyensúlyára törekedett. Prospektus, plakát, könyvcímlap, s a merkantil-grafika egyéb ágai mellett kirándult a könyvillusztráció területére is (Berczeli A.K.-Fekete Madonna, Erdélyi album, stb.). Nancy-ban Diplome d'Honneur-rel tüntették ki, a Valentin Le Campion emlékpályázaton kitüntetést nyert, majd 1965-ben a Firenzei Akadémia megalapításának 500. évfordulóján tiszteletbeli tagjai közé sorolta. (T.E.: Műv.-1968/2, G.F.: Műv.-1971/3)

Magyar festők és grafikusok adattára
Korán megnyilatkozó tehetségével Devich Sándor foglalkozott. Grafikusi hajlamainak kibontakozásában, elsősorban is a fametszésre - Buday György példája ösztönözte. A rézkarc művelése iránt pedig Hubert Weyty-Wimmer bécsi mester keltette föl érdeklődését, noha az akkoriban Szegeden freskózott Aba-Novák Vilmos is lekötötte. A szegedi képzőművészek 1937-es kiállításán 42 különböző fametszettel szerepelt. Szovjet hadifogsága után Székesfehérváron orvosként dolgozik, szabadidejében pedig a képzőművészeti kört vezeti. Grafikai tevékenysége teljes kötetlenségében - az ötvenes évektől kezdve - Budapesten való végleges letelepedését követően bontakozott ki. - Irod.: Szelesi Zoltán: Szeged képzőművészete. Szeged, 1975.

Művészeti lexikon I-IV.
Grafikus. Orvosi diplomát szerzett, de már egyetemi hallgató korától foglalkozik grafikával. Különösen a fametszést műveli. Több könyvet illusztrált.

Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek
Orvosi tanulmányaival párhuzamosan Aba-Novák Vilmostól festészetet, Devich Sándortól és Buday Györgytől grafikát tanult Szegeden, majd kisgrafikával és ex librisszel kezdett foglalkozni. Kiállításai voltak Szegeden (1937, 1938, 1971), Budapesten (1961, 1965, 1967, 1970, 1974, 1977), valamint a lengyelországi Malborkban (1967) és Tarnowban (1972). Tagja volt a firenzei Képzőművészeti Akadémiának (1965), munkáit díjazták számos nemzetközi kisgrafikai rendezvényen. - Az egyformán jól kezelt grafikai technikák közül a fametszet állt hozzá a legközelebb, melyet intellektuális igénnyel, egyéni jelképrendszer megteremtésével művelt. Vonzódott a drámai és epikus témákhoz, de sajátos egyensúlyérzéke mindig megóvta a túlzásoktól.

Tulajdonságok

Hordozó: papír
Jelzett: igen
Állapot:

vásárlási információk

Feltöltve: 2022. szeptember. 05.

(A műtárgyat eddig 597-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Bordás Ferenc : "Csendélet"

[FKC073/Bp46/30] A kép mérete: 30 x 40 cm keret nélkül. Készült: Fametszet, Papír A kép Bordás Ferenc (Temesvár, 1911, Budapest, 1982) alkotása. Jelezve lent "Csendélet, 51/100 Bordás Ferenc (ceruzával)" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Grafikus és festő. Korán megnyilatkozó tehetségét Devich Sándor szegedi rajztanár irányításával fejlesztette. Mint grafikus indult, elsősorban fametszéssel foglalkozott, melyre az akkor már Európa-szerte ismert szegedi grafikusművész, Buday György példája ösztönözte. A rézkarc művelése iránt pedig Hubert Woyty-Wimmer, bécsi mester keltette fel érdeklődését, noha az akkoriban Szegeden freskózó Aba-Novák Vilmos is érdeklődést váltott ki belőle. Vallomása szerint tőle tanult a legtöbbet, nem is formailag, hanem tartalmilag. Tanulmányúton járt Ausztriában, háromszor Olaszországban. A szegedi képzőművészek 1937-es kiállításán 42 fametszettel vett részt. Rendszeresen szerepelt Comóban, Luganóban, a hamburgi nemzetközi ex libris kongresszuson. A hadifogság után Székesfehérvárott Pallay Józseffel, valamint Áron Nagy Lajossal Képzőművészeti Kört vezetett 1950-ig. Indulása már az első években modern, s expresszionizmusba ágyazott szürrealista művek kerültek ki keze alól. Az '50-es évek végén inkább a színek felé hajlott, a grafikában is elsősorban a kolor-linó vonzotta, de itt is a vonalak és a színek teljes egyensúlyára törekedett. Prospektus, plakát, könyvcímlap, s a merkantil-grafika egyéb ágai mellett kirándult a könyvillusztráció területére is (Berczeli A.K., Fekete Madonna, Erdélyi album, stb.). A franciaországi Nancy-ban Diplome d'Honneur-rel tüntették ki, a Valentin Le Campion emlékpályázaton kitüntetést nyert. 1965-ben a Firenzei Akadémia megalapításának 500. évfordulóján tiszteletbeli tagjai közé sorolta. (T.E.: Műv. 1968/2, G.F.: Műv. 1971/3, Kiáll. Kat.) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Grafikus és festő. Korán megnyilatkozó tehetségét Devich Sándor szegedi rajztanár irányításával fejlesztette. Mint grafikus indult, elsősorban fametszéssel foglalkozott, melyre az akkor már Európa-szerte ismert szegedi grafikusművész, Buday György példája ösztönözte. A rézkarc művelése iránt pedig Hubert Woythy-Wimmer, bécsi mester keltette fel érdeklődését, noha az akkoriban Szegeden freskózó Aba-Novák Vilmos is érdeklődést váltott ki belőle. Vallomása szerint tőle tanult a legtöbbet, nem is formailag, hanem tartalmilag. Tanulmányúton járt Ausztriában, háromszor Olaszországban. A szegedi képzőművészek 1937-es kiállításán 42 fametszettel vett részt. Rendszeresen szerepelt Comoban, Luganoban, a hamburgi nemzetközi ex librisz-kongresszuson. A hadifogság után Székesfehérváron Pallay Józseffel, valamint Áron Nagy Lajossal Képzőművészeti Kört vezetett 1950-ig. Indulása már az első években modern, s expresszionizmusba ágyazott szűrrealista művek kerültek ki keze alól. Az 50-es évek végén inkább a színek felé hajlott, grafikáiban is elsősorban a kolor-linó vonzotta, de itt a vonalak és a színek teljes egyensúlyára törekedett. Prospektus, plakát, könyvcímlap, s a merkantil-grafika egyéb ágai mellett kirándult a könyvillusztráció területére is (Berczeli A.K.-Fekete Madonna, Erdélyi album, stb.). Nancy-ban Diplome d'Honneur-rel tüntették ki, a Valentin Le Campion emlékpályázaton kitüntetést nyert, majd 1965-ben a Firenzei Akadémia megalapításának 500. évfordulóján tiszteletbeli tagjai közé sorolta. (T.E.: Műv.-1968/2, G.F.: Műv.-1971/3) Magyar festők és grafikusok adattára Korán megnyilatkozó tehetségével Devich Sándor foglalkozott. Grafikusi hajlamainak kibontakozásában, elsősorban is a fametszésre - Buday György példája ösztönözte. A rézkarc művelése iránt pedig Hubert Weyty-Wimmer bécsi mester keltette föl érdeklődését, noha az akkoriban Szegeden freskózott Aba-Novák Vilmos is lekötötte. A szegedi képzőművészek 1937-es kiállításán 42 különböző fametszettel szerepelt. Szovjet hadifogsága után Székesfehérváron orvosként dolgozik, szabadidejében pedig a képzőművészeti kört vezeti. Grafikai tevékenysége teljes kötetlenségében - az ötvenes évektől kezdve - Budapesten való végleges letelepedését követően bontakozott ki. - Irod.: Szelesi Zoltán: Szeged képzőművészete. Szeged, 1975. Művészeti lexikon I-IV. Grafikus. Orvosi diplomát szerzett, de már egyetemi hallgató korától foglalkozik grafikával. Különösen a fametszést műveli. Több könyvet illusztrált. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek Orvosi tanulmányaival párhuzamosan Aba-Novák Vilmostól festészetet, Devich Sándortól és Buday Györgytől grafikát tanult Szegeden, majd kisgrafikával és ex librisszel kezdett foglalkozni. Kiállításai voltak Szegeden (1937, 1938, 1971), Budapesten (1961, 1965, 1967, 1970, 1974, 1977), valamint a lengyelországi Malborkban (1967) és Tarnowban (1972). Tagja volt a firenzei Képzőművészeti Akadémiának (1965), munkáit díjazták számos nemzetközi kisgrafikai rendezvényen. - Az egyformán jól kezelt grafikai technikák közül a fametszet állt hozzá a legközelebb, melyet intellektuális igénnyel, egyéni jelképrendszer megteremtésével művelt. Vonzódott a drámai és epikus témákhoz, de sajátos egyensúlyérzéke mindig megóvta a túlzásoktól.

További részletek
Hordozó: papír
Jelzett: igen
Állapot:

vásárlási információk
Feltöltve: 2022. szeptember. 05.

(A műtárgyat eddig 597-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
14 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[1X834/134] Olaj farost festmény, széles barna fakeretben. Datált jelzés jobbra lent: CSIKÓS 1980 Hátoldalán felirat: CSIKÓS ANDRÁS "TAVASZI FELHŐK" OL 50 x 65 Magasság: 65 cm Szélesség: 81.5 cm Súly: 4.735 kg Csikós András festő Hódmezővásárhely, 1947-06-3 Elhalálozott: Hódmezővásárhely, 2006. március 19. 1970: Szegedi Tanárképző Főiskola, mestere: Vinkler László. 1980: Koszta-emlékérem; 1990: Csongrád Megye Alkotói Díja. A Vásárhelyi Iskola jellegzetes képviselője. Leggyakrabban alföldi tájakat, Hódmezővásárhely környéki tanyákat, kisvárosi vedutákat, a Tisza ártereit és holtágait festi. Festményei szűkebb környezetének alapos ismeretéről tanúskodnak. Képeinek fő értéke a részletszépségek megragadása, az egyedi tájkarakter rögzítése. Szürreális-szimbolikus látomásokat is festett a tájképein megszokott részletező realizmussal. Irodalom [[CAPS]]Pogány G.[[CAPS]]: ~ (monográfia), Bp., 2002.Irodalom POGÁNY G.: ~ (MONOGRÁFIA), BP., 2002. Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1975 • Fényes Adolf Terem, Budapest 1989 • Schloss Sindelfingen (Német Szövetségi Köztársaság) 1985 • Képcsarnok, Veszprém 1991 • Gulácsy Galéria, Szeged • Képcsarnok, Sopron. Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások  Hódmezővásárhely • Szegedi Nyári Tárlatok • Alföldi Tárlatok, Békéscsaba Művek közgyűjteményekben Művek közgyűjteményekben Városi Gyűjtemény, Hódmezővásárhely.    Forrás: artportal.hu 
Csikós András : "Tavaszi felhők" 1980
220 000 HUF
[1X820/132] Olaj karton festmény, hibátlan állapotú fekete keretben. A kép jelzetlen. Származási hely: Sárdy Brutus hagyaték. Magasság: 58 cm Szélesség: 45.5 cm Súly: 1.155 kg Sárdy Brutus [bevezető szerkesztése] A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Sárdy Brutus Született 1892. január 20. Perlasz Meghalt 1970. szeptember 28.(78 évesen) Budapest Nemzetisége magyar Stílusa naturalista Iskolái Képzőművészeti Főiskola Mestere(i) Balló Ede Zemplényi Tivadar A Wikimédia Commons tartalmaz Sárdy Brutus témájú médiaállományokat. Sárdy Brutus (Perlasz, 1892. január 20. – Budapest, 1970. szeptember 28.) magyar festőművész és restaurátor. Sárdy Brutus emléktáblája egykori lakhelyén (Budapest III. ker., Dósa utca 17.).   Tartalomjegyzék   [elrejtés]  1Munkássága 2Főbb művei 3Irodalom 4Jegyzetek 5Források 6További információk   Munkássága[szerkesztés] 1910-ben iratkozott be a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, mesterei Balló Ede, Bosznay István és Zemplényi Tivadar voltak.[1][2][3] 1914 és 1918 között katonaként szolgált az első világháború harcterein. 1918-tól kezdte bemutatni finom hangulatú, naturalista jellegű tájképeit a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok kiállításain. Első gyűjteményes bemutatkozása 1930-ban volt. 1931 októberében Tél a hegyekben című festményéért a Nemzeti Szalon kitüntetését kapta. Az 1930-as években tanulmányutat tett Olaszországban.[3] 1933-tól 1953-ig a Fővárosi Képtár restaurátora. Közben számos kiállításon szerepelt képeivel, díjakkal, munkásságát több elismeréssel tüntették ki. 1951-től számos magyar kiállítás rendezésében vett részt külföldi múzeumokban (Berlin, Lipcse, Varsó, Prága, Moszkva). 1957-ben kinevezték a Magyar Nemzeti Galéria Restaurátori Osztályának vezetőjévé, mely beosztást haláláig töltötte be. 1959 tavaszán őt bízták meg a Kínai Népköztársaság megalakulásának 10. évfordulója alkalmából a Magyar forradalmi művészet címmel Pekingben, majd Sanghajban bemutatott, közel 240 festményt és grafikát felvonultató két hónapos kiállítás megrendezésével. A kínai fél felkérésére több városban az ottani képzőművészeti akadémiákon művészeti és festészettechnikai oktatást tartott.[4] Mint restaurátor és tudományos kutató, életpályájának jelentős részét múzeumi tevékenysége tette ki. Számos híres festmény helyreállításában vett részt, ő restaurálta többek között Barabás Miklós: Bittó Istvánné című arcképét, Székely Bertalan: V. László és Czillei című történelmi kompozícióját, Munkácsy Mihály: Honfoglalás című nagyméretű alkotását, Szinyei Merse Pál: Lilaruhás nőjét, valamint Lendvayné Hivatal Anikó ismeretlen festő által készített fiatalkori arcképét. Fiával, Dr. Sárdy Lóránttal együtt végezte Munkácsy Mihály rendkívül elhanyagolt állapotban lévő Ecce homojának első restaurálását 1968-ban. Folytatta önálló alkotó tevékenységét is: a 20. századi magyar „plein air” festészet élvonalbeli mesterinek egyikeként élete végéig festette világos, tiszta szerkezetű tájképeit s örökítette meg a Rómaifürdő, a Budai-hegység és a Dunakanyar természeti szépségét. Műveiből néhány a Nemzeti Galériában található.[3] 1959 decemberében önálló kiállítása volt a Műcsarnok kamaratermében (Fényes Adolf Terem). Emlékkiállítását 1975 áprilisában rendezték meg a Magyar Nemzeti Galériában. Sírja az óbudai temetőben. Budapest III. kerületében lakott.[5] Az Óbudai temetőben nyugszik, sírhelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2002-ben „A” kategóriában a magyar történelem és kultúra jelentős alakjainak sírjait magába foglaló nemzeti sírkert részévé nyilvánította.[6] Főbb művei[szerkesztés] A Magyar Nemzeti Galéria állományában fellelhető alkotásai:[7] Havas táj 1930. (MNG Ltsz.:6597) Tájkép 1931. (MNG Ltsz.:F.K.5417) A Duna télen 1933. (MNG Ltsz.:F.K.2524) Tél 1937 (MNG Ltsz.:F.K.3946) Őszi táj 1939. (MNG Ltsz.:F.K.4919) Eső előtt 1942. (MNG Ltsz.:F.K.6410) Kilátás a Péter-hegyre 1962. (MNG Ltsz.:621) www.wikipedia.hu
Sárdy Brutus : Nyári liget
125 000 HUF
[1X818/132] Olaj festmény vaslemezen, széles fekete fakeretben. Jelzés jobbra lent: DINNYÉS F. Magasság: 55.5 cm Szélesség: 60.5 cm Súly: 3.24 kg Dinnyés Ferenc festő Budapest, 1886-05-24 Elhalálozott: Szeged, 1958. április 18. 1907-1910: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Ferenczy Károly, Hegedűs László. Szegeden élt. 1910 körül tanulmányúton járt Párizsban, ahol mindenekelőtt Van Gogh és a Fauve-ok művészete hatott rá. Képein a kontrasztos színek ritmikus gazdagságát éppúgy kihasználta, akár a fény-árnyék jelenségekben rejlő drámai, dinamikus lehetőségeket. ~ festészete egészében az expresszív színkezelés és a szerkesztő elvű építkezés egységére alapozódott, ami főként a Szocialista Képzőművészek Csoportja szellemiségével rokonítható. Az 1930-as évektől azonban elvontabb, zaklatottabb és misztikusabb képek kerültek ki az alkotó műhelyéből. Előtérbe kerültek a szimbolikus, biblikus látomások, amiket organikus, csavart, vonagló formákkal közvetített. Itt a szecessziós kifejezés nyugtalansága szervesen összefonódott az expresszív előadás érzelmi lendületével. Irodalom SZELESI Z.: ~ emlékezete, Tiszatáj, 1958/5. ~ emlékkiállításáról, Tiszatáj, 1961/10. Móra Ferenc Múzeum, Szeged, 1968. SZELESI Z.: Festészet a Tisza partján, Művészet, 1973/8. SZUROMI P.: Nyugtalan tájakon. ~ művészete, Művészet, 1987/1. DÖMÖTÖR J.: ~, Szeged, 1992. Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1968 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged (gyűjteményes kiáll., kat.) 1986 • Móra Ferenc Múzeum, Szeged (gyűjteményes kiáll., kat.). Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások 1958 • Szegedi művészek retrospektív tárlata, Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged. Forrás: artportal
Dinnyés Ferenc : Virágos udvar 41.5 x 36.5 cm
175 000 HUF

a kategória hasonló műtárgyai

[FKC086/Bp78/81] A kép mérete: 14 x 20 cm keret nélkül. Készült: grafit, ceruza, Papír A kép Pólya Tibor (Szolnok, 1886, Szolnok, 1937) alkotása. Jelezve balra lent "Pólya T." A festmény jó állapotban van. Keret: Sérült Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő, grafikus. Előbb Szolnokon, majd Budapesten az Iparművészeti Iskolában kezdte tanulmányait. 1904-ben a bajor fővárosba utazott Falus Elek festővel együtt. Ezután következett a francia főváros, majd ismét Budapest, nyaranként pedig Szolnok, Fényes Adolf mester mellett. 1912-1919 között állandó tagja (vezető tagja) volt a szolnoki művésztelepnek. A kecskeméti művésztelepen is megfordult, ahol Iványi-Grünwald Béla mellett dolgozott. Friss előadású, elmés, impresszionista jellegű tájfestményeivel (Falu toronyból nézve), alakos műveivel (Hetivásár), ötletes plakátterveivel s karikatúráival vált népszerűvé. 1920-ban egyik alapítója volt a Szinyei Társaságnak, nagy sikerrel szerepelt annak hazai és külföldi (Brüsszel, Berlin, Torino, London stb.) tárlatain. 1917-24 között csaknem minden évben rendezett kollektív bemutatót az Ernst Múzeumban. 1929-ben a Fészek Klubban volt gyűjteményes kiállítása. Az Est-lapok, az évenként ismétlődő Hármas-könyvek jeles grafikusaként működött. 1925-28 között többször járt Amerikában. 1925-ben rajzos tudósításokban számolt be "kis képekben a nagy Amerikáról", az újságíró Fodor Nándor társaként, majd 1928-ban a New York-i Kossuth-szobor leleplezéséről, az ötszáz tagú magyar küldöttség útjáról is. Népszerűek reklámgrafikái is. 1938-ban emléktárlatot rendeztek műveiből. Több munkája a Magyar Nemzeti Galériában van (Tél, stb.). (B.F.:Műv. 1988/11/12, ML, Éber, Új Idők Lexikona) Magyar festők és grafikusok adattára Festő és grafikus. A szolnoki művésztelep tagja volt, anekdotikus festményei és karikatúrái tették népszerűvé. 1929-ben a Fészek Klubban gyűjteményes kiállítást rendezett. Jeles magyar írók (Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes stb.) műveit illusztrálta. A Szinyei Társaság tagja. Műveiből több a Magyar Nemzeti Galériában található. - Irod.: Pólya Tibor. Magyar Iparművészet, 1937. Művészeti lexikon I-IV. Festő és grafikus. Bp.-en, Szolnokon és Párizsban végezte tanulmányait. A kecskeméti és a szolnoki művésztelep tagja volt. Impresszionista táj- és figurális képeken kívül ötletes plakátterveivel keltett feltűnést, karikatúrákat is készített. 1917 és 1924 között csaknem minden évben rendeztek műveiből kollektív kiállítást az Ernst Múzeumban. 1929-ben a Fészek Klubban volt gyűjt. kiállítása. 1925-től 1928-ig Amerikában járt és a Kossuth-szobor leleplezése alkalmából New Yorkba utazott küldöttség útjáról albumot adott ki. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő, grafikus. Előbb Szolnokon, majd Budapesten az Iparművészeti Iskolában kezdte tanulmányait. 1904-ben Münchenbe utazik, Falus Elekkel együtt. Ezután következett Párizs, majd ismét Budapest. Nyaranként Szolnok újra és újra, Fényes Adolf mester mellett. 1912-19 között állandó tagja volt a szolnoki művésztelepnek. Utóbb a kecskeméti művésztelepen is dolgozott. A kecskeméti művésztelepen Iványi-Grünwald Béla mellett festett. Impresszionista táj- és alakos képeken kívül ötletes plakátterveivel keltett feltűnést. Karikatúrákat is rajzolt. 1920-ban egyik alapítója volt a Szinyei Társaságnak, s kirobbanó sikerrel vett részt a Társaság hazai és külhoni (Brüsszel, Berlin, Torino, London stb.) tárlatain. 1917-24 k. csaknem minden évben rendezett kollektív tárlatot az Ernst Múzeumban. 1929-ben a Fészek Klubban volt gyűjteményes kiállítása. Az Est-lapok, az évenként ismétlődő Hármas könyvek jeles grafikusa volt. 1925-ben rajzos tudósításokban számolt be "kis képekben a nagy Amerikáról" az újságíró Fodor Nándor társaként, majd 1928-ban a New York-i Kossuth-szobor leleplezéséről, az ötszáz tagú magyar küldöttség útjáról is. 1938-ban emlékkiállítást rendeztek munkáiból. Több műve a MNG-ban van. (B.F.: Műv.-1988/11/12, ML, Éber) Művészeti lexikon I-II. Festő és grafikus, szül. Szolnok 1886 ápr. 25. Budapesten, Szolnokon, Párisban végezte tanulmányait és impresszionista szemléletű táj- és alakos képeken kívül ötletes plakátterveivel keltett feltűnést. Karikatúrákat is rajzolt képes lapokba.
Pólya Tibor : Beszélgetők
42 000 HUF