[FK3264/FL-4] A kép mérete: 31,5 x 70,5 cm keret nélkül. Készült: Olaj, tempera, Farostlemez A kép Kurucz D. István (Hódmezővásárhely, 1914, Budapest, 1996) alkotása. Jelezve Jobbra lent "Kurucz 977" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép A festmény hátoldalán a Képcsarnokvállalat raglapja látható. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő, grafikus. Vásárhelyről, ahol Darvasy István festőművész figyelt fel tehetségére, került Szőnyi István magániskolájába. A fővárosi Képzőművészeti Főiskolának, ahol Rudnay Gyula, Réti István, Benkhard Ágost, Szőnyi István voltak a tanítómesterei 1940-ig volt a tanítványa. A monumentális festészetet Nagy Sándor tanította. Tanulmányúton járt több kelet- és nyugat-európai államban, Mongóliában, Japánban, Algériában. 1940-ben Hódmezővásárhelyen telepedett le, 1943-1947 között bekapcsolódott szülővárosa művészeti és közéletébe. A Vásárhely Népe c. lap munkatársa volt. 1949-59 között Szőnyi tanársegédjeként freskótechnikát tanított a főiskolán. 1951-52-ben megszervezte a Honvédségi Képzőművészeti Stúdiót, majd kinevezték a Honvéd Képzőművészeti Iskola igazgatójának. A vásárhelyi iskola reprezentáns egyéniségeként jelentős szerepe volt a Vásárhelyi Őszi Tárlatok elindításában. Megszervezete és vezette a Mednyánszky Társaságot, s haláláig művészeti vezetője volt a Hajdúböszörményi Nemzetközi Művésztelepnek. Évekig elnöke volt a Hortobágyi Alkotótábornak. Az alföldi parasztok életét megörökítő képei a falképek összefoglaló stílusában a népi realizmus és a dekoratív sommázás szellemében készültek. Számos falképet festett (Kossuth Akadémia, hódmezővásárhelyi iskola, stb.). 1941-től számos kisebb-nagyobb egyéni kiállítása volt, bemutatkozott több hazai és külhoni városban. 1941-től minden jelentősebb országos rendezvény és a magyar művészek külföldi bemutatóinak résztvevője. Rendszeresen szerepelt a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon, a Hatvani Tájkép és Portrébiennálékon, a Szegedi Nyári Tárlatokon. Képei bemutatásra kerültek a vásárhelyi iskola jubileumi rendezvényein. 1962-ben több alkotásával szerepelt a Velencei Biennálén. Díjak: SZOT-díj, Munkácsy-díj, Érdemes és Kiváló Művész kitüntetés, Tornyai-plakett, római ösztöndíj, a Munka Érdemrend arany fokozata, Káplár Miklós-díj és emlékplakett, Kossuth-díj. Művei megtalálhatók minden jelentősebb hazai, több olasz és japán közgyűjteményben. (ML, D.J.: Műv. 1985/5, Tasnádi Attila adatközlése nyomán, L.L.: Műv. 1983/3) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő, grafikus. Vásárhelyről, ahol Darvasy István festőművész figyelt fel tehetségére, került Szőnyi István magániskolájába. A fővárosi Képzőművészeti Főiskolának, ahol Rudnay Gyula, Réti István, Benkhard Ágost, Szőnyi István voltak a tanítómesterei 1941-ig volt a növendéke. A monumentális festészetet Nagy Sándor tanította. Egy ideig tanársegédként működött Szőnyi mellett. Több ízben járt Itáliában tanulmányúton. Évekig művészeti vezetője volt a Hajdúböszörményi Nemzetközi Művésztelepnek. Az alföldi parasztok életét megörökítő képei a falképek összefoglaló stílusában a népi realizmus és a dekoratív sommázás szellemében készülnek. A II. világháború alatt szerepet vállalt a Szocialista Képzőművészek Csoportjának akcióiban. 1949-1960 k. a Képzőművészeti Főiskola falképtanszékének tanára volt. Több falképet festett (Kossuth Akadémia, hódmezővásárhelyi iskola, stb.). 1962-ben több alkotásával szerepelt a Velencei Biennálén, SZOT-díjas, Munkácsy-díjas, érdemes és kiváló művész kitüntető elismerésében részesült. (ML, D.J.: Műv.-1985/5, L.L: Műv.-1983/3) Magyar festők és grafikusok adattára Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte, ahol Rudnay Gyula és Réti István voltak a mesterei. 1941-1943-ban ösztöndíjas Rómában. 1943-1947 között Hódmezővásárhelyen dolgozik, egyidejűleg a Vásárhelyi Hétfő c. hetilap szerkesztője. 1949-1960 közötti években a budapesti Képzőművészeti Főiskola freskó tanszékének tanára. Az 1940-es évek eleje óta kiállító művész. 1962-ben a Velencei Biennálén állították ki műveit. 1970-ben Csók István Galériában volt kiállítása. A Vásárhelyi Őszi Tárlatok és a Szegedi Nyári Tárlatok rendszeres kiállító művésze. Az alföldi festészet egyéni hangú továbbfejlesztője. Táblaképeket, freskókat és kerámia falképeket alkot. Munkácsy-díjas, érdemes és kiváló művész kitüntető elismerésében részesült. A SZOT a legelső képzőművészek közt, 1962-ben tüntette ki díjával. A 70. születésnapját ünneplő művész 1984 decemberében életmű kiállítást rendezett műveiből a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban. 1986-ban a budapesti Hollósy Galériában nyílt kiállítása. - Irod.: Szij Rezső: Kurucz Dezső István festőművész. Bp. 1967.; Kulcsár Ödön: SZOT-díjasok. Bp., 1981.; Lóska Lajos: Mindig freskót szerettem volna festeni. Beszélgetés Kurucz Dezső Istvánnal. Művészet, 1984. 3. Művészeti lexikon I-IV. Festő, Munkácsy-díjas. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Réti István, Benkhard Ágost, Szőnyi István növendéke volt 1934-40 között. Több ízben járt külföldi tanulmányúton. Az alföldi parasztok életét megörökítő képei a falképek összefoglaló stílusában a népi realizmus és a dekoratív sommázás szellemében készülnek. 1949-60 között a Képzőművészeti Főiskola falképtanszékének tanára volt. Több falképet festett (Kossuth Akadémia; Hódmezővásárhely, iskola, pápai pártház, 1965). Legutóbb 1959-ben volt gyűjt. kiállítása. 1962-ben több művével szerepelt a Velencei Biennálén. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek Tanulmányait Szőnyi István szabadiskolájában kezdte, majd 1934-1940 között Rudnay Gyula és Réti István növendéke a főiskolán. 1941-ben római ösztöndíjas. Mintegy 20 országban járt tanulmányúton, köztük Japánban, Észak-Afrikában, Mongóliában. Egyéni kiállítása volt Hódmezővásárhelyen (1943, 1945, 1959, 1978), Budapesten (1947, 1959, 1970, 1976, 1977, 1979), bemutatkozott több vidéki városban (Eger, Kaposvár, Debrecen, Hajdúböszörmény stb.). Önálló tárlatai voltak Olaszországban (1942, 1965, 1976), Franciaországban (1957) és Japánban (1979); szerepelt az 1962-es Velencei Biennálén. 1949-1959 között a Képzőművészeti Főiskola freskótanára volt. 1950-ben Munkácsy-díjat, 1962-ben SZOT-díjat, 1971-ben érdemes művész címet kapott, 1978-ban kiváló művészi címmel tüntették ki. A Tornyai-plakett (1960) kitüntetettje. - A paraszti élet szófukar zártsága, a behavazott tanyák monumentális csendje jelenik meg freskóra emlékeztető, szilárd szerkezetű, neoprimitív hangú temperaképein. Számos faliképet festett állami megbízásra. - 1985-ben Kossuth-díjat kapott.

Olaj, karton, 27 x 35 cm, j.j.l. : Pilch D. 918

[0L089/080] Dec. 8-14-ig minden termékünkre 25% KEDVEZMÉNY Eredeti keretében található, rézlapra készített jelzett tűzzománc kortárs kép. Jelzés, jobbra lent: JI (Járási Ildikó) Magasság: 36 cm Szélesség: 21 cm Súly: 1.34 kg

[FKB106/Bp305/144] A kép mérete: 18 x 22 cm keret nélkül. Készült: Olaj, Karton A kép Magyar festő 1940 alkotása. Jelezve balra lent "Gyergyó 1940, olvashatatlan aláírás" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép

[3196/21] Vegyes asztali csendélet, jelezve balra középen Nészeghy B. Olaj karton festmény, szép állapotú, eredeti, korhű blondel keretben, hibátlanul keretezve, azonnal falra rakható, ajándékozható állapotban. Szélesség: 65.5 cm Hosszúság: 87.5 cm   Mérete 68,5 x 50 cm, kerettel együtt 87,5 x 65,5 cm.   A kép mérete 68,5 x 50 cm  

[0O199/089] Olaj vászon festmény, régi aranyozott keretben. Jelzés jobbra lent: KURUCZ 88 Feszítő kereten Képcsarnok Vállalat címkéje, rajta felirat: KURUCZ D. ISTVÁN TANYA Magasság: 54.5 cm Szélesség: 94.5 cm Súly: 3.58 kg Kurucz D. István festő Születési hely: Hódmezővásárhely Születési dátum: 1914 Honlap: Kiállítások az adatbázisban:  Az Alföld festője – Kurucz D. István kiállítása Mesterei: Rudnay Gyula, Benkhard Ágoston, Szőnyi István, Nagy Sándor. 1933: Szőnyi István magániskolájának növendéke; 1934-1940: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Rudnay Gyula, Benkhard Ágoston, Szőnyi István, Nagy Sándor. 1950: Munkácsy-díj; 1960: a VII. Vásárhelyi Őszi Tárlat Tornyai-plakettje; 1941-1942, 1961, 1983: római ösztöndíj; 1964: Szakszervezetek Országos Tanácsa-díj: 1971: érdemes művész; 1974: a Munka Érdemrend arany fokozata; 1977: Káplár Miklós-díj és emlékplakett; 1978: kiváló művész; 1984: Szocialista Magyarországért érdemrend; 1985: Kossuth-díj. 1940-ben Hódmezővásárhelyen telepedett le. 1943-1947 között bekapcsolódott szülővárosa művészeti és közéletébe, a Vásárhely Népe c. lap munkatársa, 1948-ban Budapestre költözött, a Kossuth Akadémia képzőművész körének vezetője volt. 1949-1959 között Szőnyi István tanársegédjeként freskótechnikát tanított a főiskolán. 1951-1952 között megszervezte a Honvédségi Képzőművészeti Stúdiót, majd kinevezték a Honvéd Képzőművészeti Iskola igazgatójának. 1953-ban vásárhelyi házában és műtermében megnyílt a Képzőművészeti Alap 8. sz. művésztelepe. 1962-ben kiállított a XXXI. Velencei Biennálén. 1963-tól Budapesten dolgozott. Tanulmányúton járt több kelet- és nyugat-európai országban, valamint Japánban, Mongóliában és Algériában. A vásárhelyi iskola reprezentáns egyéniségeként jelentős szerepe volt a Vásárhelyi Őszi Tárlatok elindításában. Megszervezte és vezette a Mednyánszky Társaságot, s haláláig a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep, valamint a Hortobágyi Alkotótábor elnöke volt. Képi világát és etikai alapállását tekintve a magyar piktúra fejlődésében különös szerepet játszó alföldi festészet folytatója, ám ezt a Tornyai és Koszta kezdeményezte népi realista irányzatot a társadalmi-gazdasági fejlődés aktuális fejleményeihez igazítva, egyéni felfogásban művelte. Szemlélődő habitusa jó fogódzóra lelt a temperafestés újrafelfedezésében, amelynek könnyed, levegős színharmóniái nála - az elődöktől eltérően - határozott rajzossággal és a tónusok árnyaltságával ötvöződtek. Első korszakában, a 40-es években még szorosan tapad a tradíciókhoz, amit az indulása mögé hátteret rajzoló valóság, ifjúságának szociális- és természetélményei magyaráznak. Korai művei (Disznóvásár, 1939; Kapu előtt, 1941; Tyúketetés, 1943) voltaképpen képi eszközökkel megoldott szociofotók, melyeket a közlés expresszív ereje, a visszafogott indulat és az ábrázoltakkal való együttérzés szemérmes lírája tesz hitelessé. A II. világháborút követő idők dinamikus atmoszférája jelentős változásokkal járt festészetében, ami tárgyköre kibővülése mellett kompozíciós módszereinek leegyszerűsödésében érhető tetten. Olykor a fogalmi érzékelésig eljutó jellemzése régi témáit is új tartalmakkal telíti: a paraszti életforma józan realitásai már nem a társadalmi mozdulatlanság, hanem a céltudatosan és hasznosan élt emberi élet, az erkölcsi értékek szimbólumaiként jelennek meg képein (Halászok, 1945, Földosztás, 1946). Különösen kifejezőek ebből a szempontból alakos ábrázolásai, melyeken az ikonszerű tömörséggel megfogalmazott figurák a földdel összenőtt ember sorsának természetes ethoszát alakítják képi emócióvá (Parasztasszony, Csikós, 1961). Más műveiben a mezei munka civilizálódását nyomozva a táj új típusú, "társadalmasított" ábrázolását, s vele a 60-as évek kollektivizálódott Alföld-képét teremti meg (Cséplés, 1958; Aratás, 1960). Az alföld problémakörhöz kapcsolódnak a 60-as években megszaporodó tájábrázolásai is, amelyek fő témája a mély horizontú, legtöbbször ember nélküli alföldi táj mindent magába olvasztó végtelensége (Fehér tanyák, Tél, 1963). A táji inspiráció forrása a 70-es évek közepétől már nem a távlati élmény, hanem a táj anyagi és szellemi mivoltát meghatározó természeti közeg, amelynek megjelenítésében - merészen átlépve a konvenciókon - a nonfiguratív festészet eszköztárát is felhasználja. Pályája utolsó harmadában festett Hortobágy-ábrázolásai immár a természet mélyebb struktúráit megismerő és átélő ember újszerű látomásai. Bár technikai felkészültsége és kompozíciós készsége szinte predesztinálták murális feladatok megoldására, alig néhány műve került megvalósításra. Több pannó- és freskóterve, így a Mohácsi csata és a Hajdúság története vázlatstádiumban maradt, vagy csak részben került kivitelezésre. Elméleti kérdések is foglalkoztatták, több cikket, tanulmányt írt a rajztanítás, a művészképzés, a műkereskedelem és a művészetpolitika kérdéseiről. Egyéni kiállítások 1960 • Műcsarnok, Budapest [Kamotsay Istvánnal] 1965, 1968 • Milánó 1970 • Csók Galéria, Budapest 1974 • Vaszary Terem, Kaposvár 1976 • Józsefvárosi Galéria, Budapest 1987 • Csók Galéria, Budapest • Művészetek Háza, Szekszárd • Hollósy Galéria, Budapest 1989 • Vármúzeum, Simontornya • Városi Kiállítóterem, Zalaegerszeg. Válogatott csoportos kiállítások Vásárhelyi Őszi Tárlatokon, a Hatvani Tájkép és Portrébiennálékon, a Szegedi Nyári Tárlatokon stb. Képei bemutatásra kerültek a vásárhelyi iskola jubileumi rendezvényein (1964 • Vásárhelyi Tárlatok, 1954-1963 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1974 • Vásárhelyi Tárlatok 1964-1973 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • A Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlatok negyedszázados jubileuma 1954-1978, Műcsarnok). Művek közgyűjteményekben Köztéri művei pannó (1963, Szegedi Kenderfonó) pannó (1964, Salgótarján, Rendőrkapitányság) secco (1967, Sportkórház, Budapest). Irodalom SZÍJ R.: ~, (tanulmány, Várpalota, 1967) D. FEHÉR ZS.: ~ kiállítása, in: Képzőművészeti Almanach 3, Budapest, 1972 OELMACHER A.: ~ kiállítása a Csók Galériában, in: A szocialista képzőművészet nyomában, Budapest, 1975 "Mindig freskót szerettem volna festeni..." Beszélgetés ~nal, Művészet, 1984/3. TANDI L.: Műteremlátogatás ~nál, Tiszatáj, 1986/2. Vásárhelyi festők (szerk.: KRISTÓ N. I., Budapest, 1988) ~ jubileumán (illusztrált tanulmány, bev.: POGÁNY Ö. G., Debrecen, 1990) események nélkül, Művészet, 1990/3. Az Alföld vonzásában, in: Gondolatok a képtárban, Miskolc, 1996. Tasnádi Attila Forrás: www.artportal.hu