[1T086/145]
Régi nagyméretű színes reprodukció üveglap mögött régi aranyozott keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik.
Az eredeti festmény címe:
Mária a gyermekkel
Alkotója:
Hans Memling
Jelzés jobbra lent, lásd fotó.
Magasság: 76.5 cm
Szélesség: 56.5 cm
Súly: 3.22 kg
Hans Memling
Hans Memling
Hans Memling önarcképe (National Gallery, London)
Született
1430
Seligenstadt
Mainz
Meghalt
1494. augusztus 11.
Brugge
Sírhely
Sint-Gilliskerk Brugge
Nemzetisége
flamand
A Wikimédia Commons tartalmaz Hans Memling témájú médiaállományokat.
Hans Memling (Memlinc, Memlink) (Mainz, kb. 1430. – Brugge, 1494. augusztus 11.) Németországban született flamand festő. Az utolsó fontos 15. századi művész Hollandiában. Jan van Eyck és Rogier van der Weyden szellemi örököse. Tradíciójukat kissé megújítva követte.
Élete és művei
A Frankfurt közeli Seligenstadtban született, a közép-Rajna régióban. Nagyon valószínű, hogy gyakornokéveit Mainzban, vagy Kölnben töltötte, és később (kb. 1455-60) dolgozott Hollandiában Rogier van der Weyden mellett. Nem járt Bruggében egészen 1465-ig. A történet, miszerint megsebesült volna a nancyi csatában, merő kitaláció, ahogy az is, hogy Brugge kórházában ápolták, mint szökevényt, és ezért ingyen festett volna. A mese valóságmagja annyi, hogy 1479-ben és 1480-ban nem egy képet festett a kórháziaknak, még röviddel a nancyi csata előtt is.
Utolsó ítélet
Memling a katonai műveletekhez meglehetősen közvetett és távolságtartó módon viszonyult. Megjelenik neve az I. Miksa császárhoz kölcsönért folyamodók között. Az uralkodó 1480-as kezdeményezésével próbálta a franciákkal szembeni támadásokat csökkenteni. 1477-ben, állítólagos sebesülése idején a művészt Brugge könyvárus céhével kötötte szerződés oltárképfestésre, annak kápolnájába. Ez az oltárkép „Mária hét fájdalma” néven jelenleg a Torinói Galériában látható. Érett korszakának egyik legszebb képe, de semmivel sem gyengébb az 1479-es St. John kórház képeinél. A mester illusztrációs erejét tekintve sem kevésbé értékes, mint az Utolsó ítélet Danzig hanza-város katedrálisában. A danzigi oltárképet Memlingnek tulajdonítják, ebben a kritikusi vélemények megegyeznek. Ezt megerősíteni látszik az a tény is, hogy Memling 1473-ban már tapasztalt művész és Brugge polgára lett. Az Utolsó ítéletet bizonyosan Bruggében festették és adták el egy kereskedőnek, aki a mediterráneum felé tartó hajóra rakatta. A hajót aztán átvette egy bruggei kereskedő, Pauel Benecke, ugyanabban az évben. Memling reputációja volt olyan jó, hogy képei eladhatók legyenek, és mivel ezt egy a Mediciek szolgálaltában álló kereskedő tette Bruggében, elfogadhatjuk, hogy a művész ez időre már elegendő bizonyítékát adta tudásának, lévén ilyen magasan kultivált patrónusok érdeklődését keltette fel.
Nevéhez legrégebben kapcsolódó említések a burgundiai udvarhoz fűződő kapcsolatára utalnak. Ausztriai Margit 1524-ben felvett leltárai említik a „Szegénység Irgalmas Istene” triptichont Rogier van de Weydentől. A szárnyképek angyalai Hans mester alkotásai. Ez a bemutatkozás csak annak bizonyítéka, milyen könnyű volt együttműködni más flamand művésszel. Sok éven át Rogier van der Weydent a Bruggei iskola művészének tartották, míg a sokat tárgyalt eredetiség be nem bizonyította, hogy Tournaiban nevelkedett és később telepedett le Bruggében. Mi sem természetesebb annál, hogy a közös oltárkép révén neve összekapcsolódott Memlingével. Egyrészt Memling ifjúkora ismert, másrészt férfias stílusából is következtethetünk arra, hogy Van der Weyden festőtermében tanult. Az is valószínű, hogy Van der Weyden egy időben Brüsszelből kapott távoli megbízásokat, és először tanítványait vitte Bruggébe, ahol azután le is telepedett. A két mester kapcsolatának legnyilvánvalóbb bizonyítékát a képek, különösen az oltárképek adják. Ezeket váltakozva mindketten szignálták. A Sforza ház triptichonján megfigyelhető Van der Weyden stílusa, a „Keresztrefeszítés” központi panelen, és Memling stílusa a szárnyjeleneteken. A teljes műnek a Bologna-i Zambeccari gyűjtemény a jogutódja, és 1872-ben feltűnt a londoni Middleton vásáron is. Először azt gondolhatnánk, hogy nagy hasonlóság fedezhető fel a két művész között, de Memling későbbi munkája kizárja ezeket a feltételezéseket. Talán a nyájas csodálat, mint a keresztény művészek kötelessége, arra vitték a művészt, hogy ideálként tisztelje a mestert és maradéktalanul átvegye érzéseit. Valamelyest változtatott azért Van der Weyden aszkétizmusán, a kevésbé energikus koncentráltság érdekében. Könnyített tanára darabosságán és nehézkes kifejezőkészségén.
[1T086/145]
Régi nagyméretű színes reprodukció üveglap mögött régi aranyozott keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik.
Az eredeti festmény címe:
Mária a gyermekkel
Alkotója:
Hans Memling
Jelzés jobbra lent, lásd fotó.
Magasság: 76.5 cm
Szélesség: 56.5 cm
Súly: 3.22 kg
Hans Memling
Hans Memling
Hans Memling önarcképe (National Gallery, London)
Született
1430
Seligenstadt
Mainz
Meghalt
1494. augusztus 11.
Brugge
Sírhely
Sint-Gilliskerk Brugge
Nemzetisége
flamand
A Wikimédia Commons tartalmaz Hans Memling témájú médiaállományokat.
Hans Memling (Memlinc, Memlink) (Mainz, kb. 1430. – Brugge, 1494. augusztus 11.) Németországban született flamand festő. Az utolsó fontos 15. századi művész Hollandiában. Jan van Eyck és Rogier van der Weyden szellemi örököse. Tradíciójukat kissé megújítva követte.
Élete és művei
A Frankfurt közeli Seligenstadtban született, a közép-Rajna régióban. Nagyon valószínű, hogy gyakornokéveit Mainzban, vagy Kölnben töltötte, és később (kb. 1455-60) dolgozott Hollandiában Rogier van der Weyden mellett. Nem járt Bruggében egészen 1465-ig. A történet, miszerint megsebesült volna a nancyi csatában, merő kitaláció, ahogy az is, hogy Brugge kórházában ápolták, mint szökevényt, és ezért ingyen festett volna. A mese valóságmagja annyi, hogy 1479-ben és 1480-ban nem egy képet festett a kórháziaknak, még röviddel a nancyi csata előtt is.
Utolsó ítélet
Memling a katonai műveletekhez meglehetősen közvetett és távolságtartó módon viszonyult. Megjelenik neve az I. Miksa császárhoz kölcsönért folyamodók között. Az uralkodó 1480-as kezdeményezésével próbálta a franciákkal szembeni támadásokat csökkenteni. 1477-ben, állítólagos sebesülése idején a művészt Brugge könyvárus céhével kötötte szerződés oltárképfestésre, annak kápolnájába. Ez az oltárkép „Mária hét fájdalma” néven jelenleg a Torinói Galériában látható. Érett korszakának egyik legszebb képe, de semmivel sem gyengébb az 1479-es St. John kórház képeinél. A mester illusztrációs erejét tekintve sem kevésbé értékes, mint az Utolsó ítélet Danzig hanza-város katedrálisában. A danzigi oltárképet Memlingnek tulajdonítják, ebben a kritikusi vélemények megegyeznek. Ezt megerősíteni látszik az a tény is, hogy Memling 1473-ban már tapasztalt művész és Brugge polgára lett. Az Utolsó ítéletet bizonyosan Bruggében festették és adták el egy kereskedőnek, aki a mediterráneum felé tartó hajóra rakatta. A hajót aztán átvette egy bruggei kereskedő, Pauel Benecke, ugyanabban az évben. Memling reputációja volt olyan jó, hogy képei eladhatók legyenek, és mivel ezt egy a Mediciek szolgálaltában álló kereskedő tette Bruggében, elfogadhatjuk, hogy a művész ez időre már elegendő bizonyítékát adta tudásának, lévén ilyen magasan kultivált patrónusok érdeklődését keltette fel.
Nevéhez legrégebben kapcsolódó említések a burgundiai udvarhoz fűződő kapcsolatára utalnak. Ausztriai Margit 1524-ben felvett leltárai említik a „Szegénység Irgalmas Istene” triptichont Rogier van de Weydentől. A szárnyképek angyalai Hans mester alkotásai. Ez a bemutatkozás csak annak bizonyítéka, milyen könnyű volt együttműködni más flamand művésszel. Sok éven át Rogier van der Weydent a Bruggei iskola művészének tartották, míg a sokat tárgyalt eredetiség be nem bizonyította, hogy Tournaiban nevelkedett és később telepedett le Bruggében. Mi sem természetesebb annál, hogy a közös oltárkép révén neve összekapcsolódott Memlingével. Egyrészt Memling ifjúkora ismert, másrészt férfias stílusából is következtethetünk arra, hogy Van der Weyden festőtermében tanult. Az is valószínű, hogy Van der Weyden egy időben Brüsszelből kapott távoli megbízásokat, és először tanítványait vitte Bruggébe, ahol azután le is telepedett. A két mester kapcsolatának legnyilvánvalóbb bizonyítékát a képek, különösen az oltárképek adják. Ezeket váltakozva mindketten szignálták. A Sforza ház triptichonján megfigyelhető Van der Weyden stílusa, a „Keresztrefeszítés” központi panelen, és Memling stílusa a szárnyjeleneteken. A teljes műnek a Bologna-i Zambeccari gyűjtemény a jogutódja, és 1872-ben feltűnt a londoni Middleton vásáron is. Először azt gondolhatnánk, hogy nagy hasonlóság fedezhető fel a két művész között, de Memling későbbi munkája kizárja ezeket a feltételezéseket. Talán a nyájas csodálat, mint a keresztény művészek kötelessége, arra vitték a művészt, hogy ideálként tisztelje a mestert és maradéktalanul átvegye érzéseit. Valamelyest változtatott azért Van der Weyden aszkétizmusán, a kevésbé energikus koncentráltság érdekében. Könnyített tanára darabosságán és nehézkes kifejezőkészségén.
Forrás: wikipédia
