Móczár Károly : Templom 106 x 100 cm

Eladási ár: 140 000 HUF

Leírás

[2A218/006]
Nagyméretű olaj vászon festmény, szép állapotú aranyozott keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. A kereten egy - két apró sérülés, lepattanás látható.

Magasság: 111 cm
Szélesség: 116 cm
Súly: 4.22 kg
MÓCZÁR KÁROLY
(Kiskunfélegyháza, 1917.december 22)

Móczár Károly festőművész-rajztanár. Elemi és középfokú iskoláit szülővárosában végezte. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. A főiskola nyári kurzusain Pécsett iparművészeti tárgyakat tervezett. 1949-ben kezdett el tanítani szülővárosa Polgári Fiúiskolájában. Több mint harminc évig tanított. 1950-től rajzszakkört vezetett. 1958-tól nyaranta a Tokaji Művésztelepen dolgozott. Kiállításai: Kiskunfélegyháza, 1962, 1969, 1970; Emlékkiállítás Budapesten, 1984.
(Megjelent a "Kiskunfélegyháza helyismereti könyve" c. munkában a 368. oldalon)

Dr. Móczár István emlékezése Móczár Károlyra:

"- Móczár Károly, 1973-ban fogadott bennünket a - bűnbarlangjában -, ahogy írta a hozzám címzett levelében. Akkortájt a gyulai kórházban voltam cselédkönyves orvos. Nagymama halála, illetve temetése az egész rokonságot Félegyházára szólította. A temetés után Karcsi bácsi meghívta minden rokonát a Városi Bíróság padlásán berendezett műtermébe. Ezidáig keveset tudtam róla, csak annyit amit apám mondott róla, hogy különc ember, de csodálatosan tud festeni stb. Ezért aztán az izgatottságom a tetőfokára hágott, amikor beléptünk vagy huszan, rokonok a műtermébe. Rengeteg képe hevert mindenfelé a padlón, a gerendákra felfüggesztve. A képei közül az egyik önarcképe ragadott meg leginkább, mert fantasztikusan volt megfestve. A koncentrikusan megfestett képeit nem értettem, kérdésemre az felelte, hogy a sebességet festette meg. Gyönyörű színeket használt, de voltak közöttük szomorkás hangulatú képek is. Sokat beszélt a Temetés című festményéről. Ritka pillanatnak számított, ahogy a rokonait fogadta műtermében és rejtett titkait tárta fel előttünk. Arról is beszélt, hogy éppen mi motiválta egy-egy téma megfestésére, vagyis mit ábrázolt a kép. "- Az élet igazsága a születés és az elmúlás! Amint látjátok, bárkik is vagytok, a glóriátok lehullik egyszer a gödörbe, hogy egy újabb glória szülessen helyette és ez a körforgás örök, amíg ember él a Földön! A fejek, mint a gyümölcsök lógnak az életfáról - mondta rezignáltan. Nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor felajánlotta számomra a Temetés című képet megvételre, jelképes áron, melyet az egyetemista "zsoldomból" is ki tudtam gazdálkodni. Hihetetlen hatással voltak rám a festményei, és munkássága. Karcsi bácsi nagyon örült annak, hogy édesapám is ott volt a műteremben, valamint sokan mások.
Nagyon nagy válságban lehetett, mert nem tünt boldognak, és a savanykás hangulatú megjegyzéseiben felrémlett a közeljővő, a leskelődő végzet. Kétév múlva sajnos halálos motorbalesetet szenvedett."


Sümegi György elemzése Móczár Károlyról, 1985. október 1-én

Móczár Károlynak több mint másfél évtizeddel ezelőtt (1969. november 6-tól december
7-ig) volt már önálló tárlata szülővárosa, Kiskunfélegyháza múzeumában. Akkor még volt esély művészetének folytatására, amit évekkel később egy tragikus hirtelenségű baleset
(A szerkesztő megjegyzése: motorkerékpárral történt baleset) - életével együtt - végérvényesen megvont tőle.

A '70-es évek elején, félegyházi múzeumi munkáim során magam is többször találkoztam vele. Ha azt mondom róla, hogy festő, festőművész volt, akkor csak kevesen tudják művekkel is azonosítani a nevét. Életidejének utolsó részében ugyanis visszahúzódva élt, tépelődve és állandó kísérletezésbe merülve dolgozott műtermében. Ez a több emelet magasságban, padlássarokban kialakított műterem metaforája is lehetne Móczárnak. A dolgokat, jelenségeket, a megye s a város korabeli művészeti életét tudta így kivülről - talán felülről is -, de mindenképpen független pozícióból szemlélni. Ugyanakkor talán lemondóan is, hiszen művészeti visszavonultsága, függetlenségének elfogadtatásába s kiküzdésébe elsősorban az ötvenes évek tematikus elvárásai kényszeríthették.

Móczár Károlyt szülővárosában elsősorban tanárként ismerték, szerették, tisztelték. Évtizedeken át tanított, előbb a Tanítóképzőben, majd a Móra Gimnáziumban rajzot, művészettörténetet, 1950-től pedig képzőművészeti szakkört is vezetett. Életrajzából érdemes idézni, hogy Kiskunfélegyházán született (1917. december 22.) s az elemi iskoláit is ott végezte. A képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. Különösen Aba Nováktól beszélt nekem Móczár lelkesülten egyszer a padlás-műtermében, ahol a legfeltűnőbb, mindenhonnét látható helyre, egy nagyméretű festőállványra mesterének egy plakát-önarcképét helyezte. Mérce és emlékeztető egyaránt lehetett ez számára, festő munkájára vonatkozóan is. Mértéket adhatott és egyúttal őszinteségre is késztethetett. De talán bénító is volt kissé, és el is lehetett bújni mögé arra hivatkozva, hogy mestereink műveit utolérni, netán meghaladni szinte lehetetlen, s ezért megkísérelni sem érdemes. Mindenesetre a műterme akkor nem folyamatos - nulla dies sine linea - (egy nap sem vonal nélkül) munkáról árulkodott.A művek kis száma és milyensége kísérletezésekről, megtorpanásokról vallott és mindez művészi
elbizonytalanodást sejtetett. De mihez képest lett bizonytalanabb, mikor és hogyan torpanhatott meg Móczár? Főiskolás rajzai, kísérleti darabjai munkássága kezdetét, irányulását, a biztos szakmai alapok lerakását egyaránt jelölik. Határozott rajzkészségét, biztos formaalakító tehetségét figyelhetjük meg a karakteres arckép tanulmányokon. Mestere, Aba Novák Vilmos művészete igézetében készítette el a diplomamunkáját nagy kartonra: ez 1:1 léptékű freskó vázlat. E munkáján (nagy kár, hogy elpusztult) az Élet sátora körül az élők, allegórikus, érzékien-telten megjelenített nőalakok, a sátor fölött pedig a Halál és elraboltjai, a Halottak táncolnak. Döbbenetes aktualitást adott e műnek készülési ideje, 1940-41, a második világháború pokla. Móczár egyébként maga is átélte a háborút, sőt, hadifogságból is későn szabadult. Hazatérte után, az újjáépítés idején életét-munkásságát, így művészetét is újraépítette, s a több éves törés, a kényszerű "hallgatás" után kitűnő főiskolai indulását igyekezett folytatni. Valószínűleg próbált festeni is, nyilván elővette rajzeszközeit és festőfelszerelését, de elég gyors ütemben jöttek tematikus elvárások, stiláris előírások a képzőművészetében, s mindezek megköthették a kezét. Ráadásul éppen ezidőtt, 1950-től vezetett rajzszakkört, ahol szintén nem maradhatott távol a kor aktuális követelményeitől. Ezidőből fönnmaradt művei (1954-es karaktúra sorozata - ez a '60-as években újabb darabokkal egészült ki - és akvarell arcmásai) tehetségének, művészi adottságának legerősebb oldalát, a karakterizáló képességét állítják a középpontba.



Az '50-es évek végétől kb. egy évtizednyi időben hagyományos felfogásban arcképeket és tájképeket festett. Ez utóbbinál az alföldi, a gyermekkorában megismert síkvidéki táj megrögzítése, lefestése mellé (pl. Tanya vörös háttérrel) derűsebb színvilágú, oldottabb festőiségű, a szép-dombos Tokajt bemutató képek kerülnek (Tokaji utca, Tokaji dombok) mivel Móczár 1958-tól kezdődően több nyáron át dolgozott a Tokaji Művésztelepen.

1956-os szakállas, karakteres Önarcképe mellé főként dokumentum értéke miatt sorolható a festő Zilahy György és Tóth Menyhért arcképe. Az 1957-ben festett Parasztfej elnagyolt tömbössége, kemény és szikár vonásai Móczár legjobb művészi erényeit csillantják föl. Aztán színben és formában, a kifejezés indítékában és alapvető inspirációjában is lassú, de rá jellemző fordulat következik be festői munkásságában a '60-as évek közepétől. A változás elindítója - vallomása szerint - Boros Miklós lekerekített szobrai és Amerigo Tot Kavics-asszonyainak élménye lehetett. E festő megújulás lehetséges új tartalmait és kifejező értékeit az Öltöztetik a menyasszonyt című képe érezteti igazán. Az ezt követő munkák kísérleti darabok, fázistanulmányok inkább, mint érett alkotások. A színek fölhigulnak, elfinomodnak, a formák elvesztik plasztikai jelentőségüket és könnyűvé, önkényesen hajlíthatóvá és amorffá vállnak, eltestetlenednek. Valamiféle mesterkélt dekorativitás jellemzi e munkáit azzal a határozott alkotói szándékkal együtt, amely mindegyik kompozíciót egy ovális vagy körformába (egyfajta teljesség-érzetet sugallva) igyekszik beszorítani. Elvágyódás és valamiféle, a szecesszióhoz hasonlatos dekadencia ugyanúgy jellemzi ekkor, mint az újat teremtés szándéka, a valahová eljutás reménye és egyfajta egyéni képi rend megteremtésének az igénye. Más kérdés, hogy mi lett mindennek a művekben látható eredménye.

Móczár Károly festői életműve ellentmondásos ugyan, de egyenetlenségeivel és érettebb munkáival együtt része a magyar és a felszabadulás utáni Bács-Kiskun megyei képzőművészetnek, művészeti életnek. Szülővárosában, Kiskunfélegyházán különösen figyelemre méltó.

Forrás: http://moczar.freeweb.hu/html/mkaroly.htm

Tulajdonságok

Hordozó: vászon
Festmény, kép, grafika technika: olaj

vásárlási információk

Feltöltve: 2026. április. 27.

(A műtárgyat eddig 8-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Móczár Károly : Templom 106 x 100 cm

[2A218/006] Nagyméretű olaj vászon festmény, szép állapotú aranyozott keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. A kereten egy - két apró sérülés, lepattanás látható. Magasság: 111 cm Szélesség: 116 cm Súly: 4.22 kg MÓCZÁR KÁROLY (Kiskunfélegyháza, 1917.december 22) Móczár Károly festőművész-rajztanár. Elemi és középfokú iskoláit szülővárosában végezte. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. A főiskola nyári kurzusain Pécsett iparművészeti tárgyakat tervezett. 1949-ben kezdett el tanítani szülővárosa Polgári Fiúiskolájában. Több mint harminc évig tanított. 1950-től rajzszakkört vezetett. 1958-tól nyaranta a Tokaji Művésztelepen dolgozott. Kiállításai: Kiskunfélegyháza, 1962, 1969, 1970; Emlékkiállítás Budapesten, 1984. (Megjelent a "Kiskunfélegyháza helyismereti könyve" c. munkában a 368. oldalon) Dr. Móczár István emlékezése Móczár Károlyra: "- Móczár Károly, 1973-ban fogadott bennünket a - bűnbarlangjában -, ahogy írta a hozzám címzett levelében. Akkortájt a gyulai kórházban voltam cselédkönyves orvos. Nagymama halála, illetve temetése az egész rokonságot Félegyházára szólította. A temetés után Karcsi bácsi meghívta minden rokonát a Városi Bíróság padlásán berendezett műtermébe. Ezidáig keveset tudtam róla, csak annyit amit apám mondott róla, hogy különc ember, de csodálatosan tud festeni stb. Ezért aztán az izgatottságom a tetőfokára hágott, amikor beléptünk vagy huszan, rokonok a műtermébe. Rengeteg képe hevert mindenfelé a padlón, a gerendákra felfüggesztve. A képei közül az egyik önarcképe ragadott meg leginkább, mert fantasztikusan volt megfestve. A koncentrikusan megfestett képeit nem értettem, kérdésemre az felelte, hogy a sebességet festette meg. Gyönyörű színeket használt, de voltak közöttük szomorkás hangulatú képek is. Sokat beszélt a Temetés című festményéről. Ritka pillanatnak számított, ahogy a rokonait fogadta műtermében és rejtett titkait tárta fel előttünk. Arról is beszélt, hogy éppen mi motiválta egy-egy téma megfestésére, vagyis mit ábrázolt a kép. "- Az élet igazsága a születés és az elmúlás! Amint látjátok, bárkik is vagytok, a glóriátok lehullik egyszer a gödörbe, hogy egy újabb glória szülessen helyette és ez a körforgás örök, amíg ember él a Földön! A fejek, mint a gyümölcsök lógnak az életfáról - mondta rezignáltan. Nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor felajánlotta számomra a Temetés című képet megvételre, jelképes áron, melyet az egyetemista "zsoldomból" is ki tudtam gazdálkodni. Hihetetlen hatással voltak rám a festményei, és munkássága. Karcsi bácsi nagyon örült annak, hogy édesapám is ott volt a műteremben, valamint sokan mások. Nagyon nagy válságban lehetett, mert nem tünt boldognak, és a savanykás hangulatú megjegyzéseiben felrémlett a közeljővő, a leskelődő végzet. Kétév múlva sajnos halálos motorbalesetet szenvedett." Sümegi György elemzése Móczár Károlyról, 1985. október 1-én Móczár Károlynak több mint másfél évtizeddel ezelőtt (1969. november 6-tól december 7-ig) volt már önálló tárlata szülővárosa, Kiskunfélegyháza múzeumában. Akkor még volt esély művészetének folytatására, amit évekkel később egy tragikus hirtelenségű baleset (A szerkesztő megjegyzése: motorkerékpárral történt baleset) - életével együtt - végérvényesen megvont tőle. A '70-es évek elején, félegyházi múzeumi munkáim során magam is többször találkoztam vele. Ha azt mondom róla, hogy festő, festőművész volt, akkor csak kevesen tudják művekkel is azonosítani a nevét. Életidejének utolsó részében ugyanis visszahúzódva élt, tépelődve és állandó kísérletezésbe merülve dolgozott műtermében. Ez a több emelet magasságban, padlássarokban kialakított műterem metaforája is lehetne Móczárnak. A dolgokat, jelenségeket, a megye s a város korabeli művészeti életét tudta így kivülről - talán felülről is -, de mindenképpen független pozícióból szemlélni. Ugyanakkor talán lemondóan is, hiszen művészeti visszavonultsága, függetlenségének elfogadtatásába s kiküzdésébe elsősorban az ötvenes évek tematikus elvárásai kényszeríthették. Móczár Károlyt szülővárosában elsősorban tanárként ismerték, szerették, tisztelték. Évtizedeken át tanított, előbb a Tanítóképzőben, majd a Móra Gimnáziumban rajzot, művészettörténetet, 1950-től pedig képzőművészeti szakkört is vezetett. Életrajzából érdemes idézni, hogy Kiskunfélegyházán született (1917. december 22.) s az elemi iskoláit is ott végezte. A képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. Különösen Aba Nováktól beszélt nekem Móczár lelkesülten egyszer a padlás-műtermében, ahol a legfeltűnőbb, mindenhonnét látható helyre, egy nagyméretű festőállványra mesterének egy plakát-önarcképét helyezte. Mérce és emlékeztető egyaránt lehetett ez számára, festő munkájára vonatkozóan is. Mértéket adhatott és egyúttal őszinteségre is késztethetett. De talán bénító is volt kissé, és el is lehetett bújni mögé arra hivatkozva, hogy mestereink műveit utolérni, netán meghaladni szinte lehetetlen, s ezért megkísérelni sem érdemes. Mindenesetre a műterme akkor nem folyamatos - nulla dies sine linea - (egy nap sem vonal nélkül) munkáról árulkodott.A művek kis száma és milyensége kísérletezésekről, megtorpanásokról vallott és mindez művészi elbizonytalanodást sejtetett. De mihez képest lett bizonytalanabb, mikor és hogyan torpanhatott meg Móczár? Főiskolás rajzai, kísérleti darabjai munkássága kezdetét, irányulását, a biztos szakmai alapok lerakását egyaránt jelölik. Határozott rajzkészségét, biztos formaalakító tehetségét figyelhetjük meg a karakteres arckép tanulmányokon. Mestere, Aba Novák Vilmos művészete igézetében készítette el a diplomamunkáját nagy kartonra: ez 1:1 léptékű freskó vázlat. E munkáján (nagy kár, hogy elpusztult) az Élet sátora körül az élők, allegórikus, érzékien-telten megjelenített nőalakok, a sátor fölött pedig a Halál és elraboltjai, a Halottak táncolnak. Döbbenetes aktualitást adott e műnek készülési ideje, 1940-41, a második világháború pokla. Móczár egyébként maga is átélte a háborút, sőt, hadifogságból is későn szabadult. Hazatérte után, az újjáépítés idején életét-munkásságát, így művészetét is újraépítette, s a több éves törés, a kényszerű "hallgatás" után kitűnő főiskolai indulását igyekezett folytatni. Valószínűleg próbált festeni is, nyilván elővette rajzeszközeit és festőfelszerelését, de elég gyors ütemben jöttek tematikus elvárások, stiláris előírások a képzőművészetében, s mindezek megköthették a kezét. Ráadásul éppen ezidőtt, 1950-től vezetett rajzszakkört, ahol szintén nem maradhatott távol a kor aktuális követelményeitől. Ezidőből fönnmaradt művei (1954-es karaktúra sorozata - ez a '60-as években újabb darabokkal egészült ki - és akvarell arcmásai) tehetségének, művészi adottságának legerősebb oldalát, a karakterizáló képességét állítják a középpontba. Az '50-es évek végétől kb. egy évtizednyi időben hagyományos felfogásban arcképeket és tájképeket festett. Ez utóbbinál az alföldi, a gyermekkorában megismert síkvidéki táj megrögzítése, lefestése mellé (pl. Tanya vörös háttérrel) derűsebb színvilágú, oldottabb festőiségű, a szép-dombos Tokajt bemutató képek kerülnek (Tokaji utca, Tokaji dombok) mivel Móczár 1958-tól kezdődően több nyáron át dolgozott a Tokaji Művésztelepen. 1956-os szakállas, karakteres Önarcképe mellé főként dokumentum értéke miatt sorolható a festő Zilahy György és Tóth Menyhért arcképe. Az 1957-ben festett Parasztfej elnagyolt tömbössége, kemény és szikár vonásai Móczár legjobb művészi erényeit csillantják föl. Aztán színben és formában, a kifejezés indítékában és alapvető inspirációjában is lassú, de rá jellemző fordulat következik be festői munkásságában a '60-as évek közepétől. A változás elindítója - vallomása szerint - Boros Miklós lekerekített szobrai és Amerigo Tot Kavics-asszonyainak élménye lehetett. E festő megújulás lehetséges új tartalmait és kifejező értékeit az Öltöztetik a menyasszonyt című képe érezteti igazán. Az ezt követő munkák kísérleti darabok, fázistanulmányok inkább, mint érett alkotások. A színek fölhigulnak, elfinomodnak, a formák elvesztik plasztikai jelentőségüket és könnyűvé, önkényesen hajlíthatóvá és amorffá vállnak, eltestetlenednek. Valamiféle mesterkélt dekorativitás jellemzi e munkáit azzal a határozott alkotói szándékkal együtt, amely mindegyik kompozíciót egy ovális vagy körformába (egyfajta teljesség-érzetet sugallva) igyekszik beszorítani. Elvágyódás és valamiféle, a szecesszióhoz hasonlatos dekadencia ugyanúgy jellemzi ekkor, mint az újat teremtés szándéka, a valahová eljutás reménye és egyfajta egyéni képi rend megteremtésének az igénye. Más kérdés, hogy mi lett mindennek a művekben látható eredménye. Móczár Károly festői életműve ellentmondásos ugyan, de egyenetlenségeivel és érettebb munkáival együtt része a magyar és a felszabadulás utáni Bács-Kiskun megyei képzőművészetnek, művészeti életnek. Szülővárosában, Kiskunfélegyházán különösen figyelemre méltó. Forrás: http://moczar.freeweb.hu/html/mkaroly.htm

További részletek
Hordozó: vászon
Festmény, kép, grafika technika: olaj

vásárlási információk
Feltöltve: 2026. április. 27.

(A műtárgyat eddig 8-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
140 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[2A227/PULT] Olaj vászon festmény, hibátlan állapotú, széles, aranyozott Blondel keretben. Azonnal falra akasztható, ajándékozható állapotban van. Jelzés balra lent: BERKES A. Magasság: 69 cm Szélesség: 79 cm Súly: 6.48 kg Berkes Anta   A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Berkes Antal Berkes: Utcarészlet Született 1874. Budapest Meghalt 1938. Budapest Nemzetisége magyar A Wikimédia Commons tartalmaz Berkes Antal témájú médiaállományokat. Berkes Antal (Budapest, 1874. március 28. – Budapest, 1938. november) magyar festő. Főleg utcaképeket festett.  Életpályája Berkes Antal és Bachl Mária fia. Az Iparművészeti Főiskolán tanult 1889-től 1894-ig. Először tájképeket festett, aztán áttért a budapesti, majd párizsi és bécsi utcaképek ábrázolására. Sikere nyomán nagy számban festett hasonló képeket, sokat kísérletezett a fények ábrázolásával a különböző évszakokban és napszakokban. 1907. július 27-én Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette a nála nyolc évvel fiatalabb Szilágyi Ilonát, Szilágyi János és Polinger Rozália lányát. 1903-tól állított ki a Műcsarnokban. 1937-ben Debrecenben volt gyűjteményes kiállítása. 2007-ben a miskolci Herman Ottó Múzeumban volt retrospektív kiállítása „Párizs egy magyar szemével” címmel. A Magyar Nemzeti Galériában is látható egy műve.         Forrás: Wikipedia
Berkes Antal : Budapesti tavasz
550 000 HUF
[2A219/006] Nagyméretű olaj farost festmény, szép állapotú, sárga színű léckeretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. A keret festése kopott, sérült. Hátoldalán kiállítási papírcimke, rajta felirat: MÓCZÁN KÁROLY /1917 - 1975/ ÁDÁM-ÉVA 1969 Magasság: 114.5 cm Szélesség: 89 cm Súly: 5.04 kg MÓCZÁR KÁROLY (Kiskunfélegyháza, 1917.december 22) Móczár Károly festőművész-rajztanár. Elemi és középfokú iskoláit szülővárosában végezte. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. A főiskola nyári kurzusain Pécsett iparművészeti tárgyakat tervezett. 1949-ben kezdett el tanítani szülővárosa Polgári Fiúiskolájában. Több mint harminc évig tanított. 1950-től rajzszakkört vezetett. 1958-tól nyaranta a Tokaji Művésztelepen dolgozott. Kiállításai: Kiskunfélegyháza, 1962, 1969, 1970; Emlékkiállítás Budapesten, 1984. (Megjelent a "Kiskunfélegyháza helyismereti könyve" c. munkában a 368. oldalon) Dr. Móczár István emlékezése Móczár Károlyra: "- Móczár Károly, 1973-ban fogadott bennünket a - bűnbarlangjában -, ahogy írta a hozzám címzett levelében. Akkortájt a gyulai kórházban voltam cselédkönyves orvos. Nagymama halála, illetve temetése az egész rokonságot Félegyházára szólította. A temetés után Karcsi bácsi meghívta minden rokonát a Városi Bíróság padlásán berendezett műtermébe. Ezidáig keveset tudtam róla, csak annyit amit apám mondott róla, hogy különc ember, de csodálatosan tud festeni stb. Ezért aztán az izgatottságom a tetőfokára hágott, amikor beléptünk vagy huszan, rokonok a műtermébe. Rengeteg képe hevert mindenfelé a padlón, a gerendákra felfüggesztve. A képei közül az egyik önarcképe ragadott meg leginkább, mert fantasztikusan volt megfestve. A koncentrikusan megfestett képeit nem értettem, kérdésemre az felelte, hogy a sebességet festette meg. Gyönyörű színeket használt, de voltak közöttük szomorkás hangulatú képek is. Sokat beszélt a Temetés című festményéről. Ritka pillanatnak számított, ahogy a rokonait fogadta műtermében és rejtett titkait tárta fel előttünk. Arról is beszélt, hogy éppen mi motiválta egy-egy téma megfestésére, vagyis mit ábrázolt a kép. "- Az élet igazsága a születés és az elmúlás! Amint látjátok, bárkik is vagytok, a glóriátok lehullik egyszer a gödörbe, hogy egy újabb glória szülessen helyette és ez a körforgás örök, amíg ember él a Földön! A fejek, mint a gyümölcsök lógnak az életfáról - mondta rezignáltan. Nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor felajánlotta számomra a Temetés című képet megvételre, jelképes áron, melyet az egyetemista "zsoldomból" is ki tudtam gazdálkodni. Hihetetlen hatással voltak rám a festményei, és munkássága. Karcsi bácsi nagyon örült annak, hogy édesapám is ott volt a műteremben, valamint sokan mások. Nagyon nagy válságban lehetett, mert nem tünt boldognak, és a savanykás hangulatú megjegyzéseiben felrémlett a közeljővő, a leskelődő végzet. Kétév múlva sajnos halálos motorbalesetet szenvedett." Sümegi György elemzése Móczár Károlyról, 1985. október 1-én Móczár Károlynak több mint másfél évtizeddel ezelőtt (1969. november 6-tól december 7-ig) volt már önálló tárlata szülővárosa, Kiskunfélegyháza múzeumában. Akkor még volt esély művészetének folytatására, amit évekkel később egy tragikus hirtelenségű baleset (A szerkesztő megjegyzése: motorkerékpárral történt baleset) - életével együtt - végérvényesen megvont tőle. A '70-es évek elején, félegyházi múzeumi munkáim során magam is többször találkoztam vele. Ha azt mondom róla, hogy festő, festőművész volt, akkor csak kevesen tudják művekkel is azonosítani a nevét. Életidejének utolsó részében ugyanis visszahúzódva élt, tépelődve és állandó kísérletezésbe merülve dolgozott műtermében. Ez a több emelet magasságban, padlássarokban kialakított műterem metaforája is lehetne Móczárnak. A dolgokat, jelenségeket, a megye s a város korabeli művészeti életét tudta így kivülről - talán felülről is -, de mindenképpen független pozícióból szemlélni. Ugyanakkor talán lemondóan is, hiszen művészeti visszavonultsága, függetlenségének elfogadtatásába s kiküzdésébe elsősorban az ötvenes évek tematikus elvárásai kényszeríthették. Móczár Károlyt szülővárosában elsősorban tanárként ismerték, szerették, tisztelték. Évtizedeken át tanított, előbb a Tanítóképzőben, majd a Móra Gimnáziumban rajzot, művészettörténetet, 1950-től pedig képzőművészeti szakkört is vezetett. Életrajzából érdemes idézni, hogy Kiskunfélegyházán született (1917. december 22.) s az elemi iskoláit is ott végezte. A képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. Különösen Aba Nováktól beszélt nekem Móczár lelkesülten egyszer a padlás-műtermében, ahol a legfeltűnőbb, mindenhonnét látható helyre, egy nagyméretű festőállványra mesterének egy plakát-önarcképét helyezte. Mérce és emlékeztető egyaránt lehetett ez számára, festő munkájára vonatkozóan is. Mértéket adhatott és egyúttal őszinteségre is késztethetett. De talán bénító is volt kissé, és el is lehetett bújni mögé arra hivatkozva, hogy mestereink műveit utolérni, netán meghaladni szinte lehetetlen, s ezért megkísérelni sem érdemes. Mindenesetre a műterme akkor nem folyamatos - nulla dies sine linea - (egy nap sem vonal nélkül) munkáról árulkodott.A művek kis száma és milyensége kísérletezésekről, megtorpanásokról vallott és mindez művészi elbizonytalanodást sejtetett. De mihez képest lett bizonytalanabb, mikor és hogyan torpanhatott meg Móczár? Főiskolás rajzai, kísérleti darabjai munkássága kezdetét, irányulását, a biztos szakmai alapok lerakását egyaránt jelölik. Határozott rajzkészségét, biztos formaalakító tehetségét figyelhetjük meg a karakteres arckép tanulmányokon. Mestere, Aba Novák Vilmos művészete igézetében készítette el a diplomamunkáját nagy kartonra: ez 1:1 léptékű freskó vázlat. E munkáján (nagy kár, hogy elpusztult) az Élet sátora körül az élők, allegórikus, érzékien-telten megjelenített nőalakok, a sátor fölött pedig a Halál és elraboltjai, a Halottak táncolnak. Döbbenetes aktualitást adott e műnek készülési ideje, 1940-41, a második világháború pokla. Móczár egyébként maga is átélte a háborút, sőt, hadifogságból is későn szabadult. Hazatérte után, az újjáépítés idején életét-munkásságát, így művészetét is újraépítette, s a több éves törés, a kényszerű "hallgatás" után kitűnő főiskolai indulását igyekezett folytatni. Valószínűleg próbált festeni is, nyilván elővette rajzeszközeit és festőfelszerelését, de elég gyors ütemben jöttek tematikus elvárások, stiláris előírások a képzőművészetében, s mindezek megköthették a kezét. Ráadásul éppen ezidőtt, 1950-től vezetett rajzszakkört, ahol szintén nem maradhatott távol a kor aktuális követelményeitől. Ezidőből fönnmaradt művei (1954-es karaktúra sorozata - ez a '60-as években újabb darabokkal egészült ki - és akvarell arcmásai) tehetségének, művészi adottságának legerősebb oldalát, a karakterizáló képességét állítják a középpontba. Az '50-es évek végétől kb. egy évtizednyi időben hagyományos felfogásban arcképeket és tájképeket festett. Ez utóbbinál az alföldi, a gyermekkorában megismert síkvidéki táj megrögzítése, lefestése mellé (pl. Tanya vörös háttérrel) derűsebb színvilágú, oldottabb festőiségű, a szép-dombos Tokajt bemutató képek kerülnek (Tokaji utca, Tokaji dombok) mivel Móczár 1958-tól kezdődően több nyáron át dolgozott a Tokaji Művésztelepen. 1956-os szakállas, karakteres Önarcképe mellé főként dokumentum értéke miatt sorolható a festő Zilahy György és Tóth Menyhért arcképe. Az 1957-ben festett Parasztfej elnagyolt tömbössége, kemény és szikár vonásai Móczár legjobb művészi erényeit csillantják föl. Aztán színben és formában, a kifejezés indítékában és alapvető inspirációjában is lassú, de rá jellemző fordulat következik be festői munkásságában a '60-as évek közepétől. A változás elindítója - vallomása szerint - Boros Miklós lekerekített szobrai és Amerigo Tot Kavics-asszonyainak élménye lehetett. E festő megújulás lehetséges új tartalmait és kifejező értékeit az Öltöztetik a menyasszonyt című képe érezteti igazán. Az ezt követő munkák kísérleti darabok, fázistanulmányok inkább, mint érett alkotások. A színek fölhigulnak, elfinomodnak, a formák elvesztik plasztikai jelentőségüket és könnyűvé, önkényesen hajlíthatóvá és amorffá vállnak, eltestetlenednek. Valamiféle mesterkélt dekorativitás jellemzi e munkáit azzal a határozott alkotói szándékkal együtt, amely mindegyik kompozíciót egy ovális vagy körformába (egyfajta teljesség-érzetet sugallva) igyekszik beszorítani. Elvágyódás és valamiféle, a szecesszióhoz hasonlatos dekadencia ugyanúgy jellemzi ekkor, mint az újat teremtés szándéka, a valahová eljutás reménye és egyfajta egyéni képi rend megteremtésének az igénye. Más kérdés, hogy mi lett mindennek a művekben látható eredménye. Móczár Károly festői életműve ellentmondásos ugyan, de egyenetlenségeivel és érettebb munkáival együtt része a magyar és a felszabadulás utáni Bács-Kiskun megyei képzőművészetnek, művészeti életnek. Szülővárosában, Kiskunfélegyházán különösen figyelemre méltó. Forrás: http://moczar.freeweb.hu/html/mkaroly.htm
Móczár Károly /1917 - 1975/: "Ádám-Éva" kiállítási raglapon 110 x 85 cm
142 000 HUF

a kategória hasonló műtárgyai

[FK0213/Bp405/17] A kép mérete: 50 x 60 cm keret nélkül. Készült: Olaj, Vászon A kép Hénel Gusztáv (Bustyaháza, 1887, Pápa, 1966) alkotása. Jelezve Balra fent "Hénel Gusztáv, 1934" A festmény jó állapotban van. Keret: Restaurált Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Szinyei Merse Pál, Révész Imre és Aggházy Gyula tanítványa volt, Münchenben pedig Walter Thor iskolájában tanult. Legnagyobb szeretettel és megbecsüléssel azonban Mednyánszky Lászlót emlegette élete során, akivel hosszabb ideig dolgozott együtt a tízes évek elején. Másfél évtizedig mint rajztanár tevékenykedett. Tátrai képeire felfigyelt a szakma és ösztöndíjjal Svájcba ment havasokat festeni. Segantini piktúrájának hatását fedezhetjük fel gazdag színvilágú svájci festményein. Svájci, olasz, holland stb. városok voltak külhoni tanulmányútjainak, kiállításainak színhelyei. Itthon is főleg tájképeket festett, de alkotott figurális kompozíciókat és csendéletképeket is. 1913-tól sűrűn szerepelt fővárosi és vidéki bemutatókon. Utolsó éveit Pápán töltötte és többnyire oktatással foglalkozott. (Műv. 1966/4, Éber) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Szinyei Merse Pál, Révész Imre és Aggházy Gyula tanítványa volt. Münchenben pedig Walter Thor iskolájában tanult. Legnagyobb szeretettel és megbecsűléssel azonban Mednyánszky Lászlót emlegette élete során, akivel hosszabb ideig dolgozott együtt a tizes évek elején. Másfél évtizedig mint rajztanár dolgozott. Tátrai képeire felfigyelt a szakma és ösztöndíjjal ment Svájcba havasokat festeni. Se gantini piktúrájának hatását fedezhetjük fel gazdag színvilágú svájci festményein. Svájci, olasz, holland, stb. városok voltak külföldi tanulmányútjainak, kiállításainak színhelyei. Itthon is elsősorban tájakat festett, de alkotott alakos kompozíciókat és csendéletképeket is. 1913-tól sűrűn szerepelt fővárosi és vidéki bemutatókon. Utolsó éveit Pápán töltötte és többnyire oktatással foglalkozott. (Műv. - 1966/4) Magyar festők és grafikusok adattára Budapesten tanult s azután mint rajztanár működött. Táj- és csöndéletképeivel 1913 óta sűrűn vett részt a budapesti és vidéki tárlatokon. - Irod.: MTA, Jelencsik Sándor, Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa, 1985. nov. 14-i levele. Művészeti lexikon I-II. Budapesten tanult s azután mint rajztanár működött. Pápán él. Táj- és csendéletképeivel 1913 óta sűrűn vett részt a bpesti és vidéki tárlatokon.
Hénel Gusztáv : Csendélet
48 000 HUF
[FK1841/FL-2] A kép mérete: 50,5 x 60,5 cm keret nélkül. Készült: Olaj, Vászon A kép Jancsek Antal (Budapest, 1907) alkotása. Jelezve Balra lent "Jancsek A." A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Podolini-Volkman Artúr magániskolájában, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár, Dudits Andor, Vaszary János irányításával tanult. 1931-től szerepelt hazai és külföldi tárlatokon. Figurális és tájképeiből 1932-ben a Nemzeti Szalonban rendezett gyűjteményes kiállítást. Több képét őrzik európai képtárakban és a Magyar Nemzeti Galériában. (ML, Éber) Magyar festők és grafikusok adattára Podolini-Volkman Artur magániskolájában, majd a Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár, Dudits Andor és Vaszary János mellett tanult. 1931-től szerepel hazai és külföldi tárlatokon. Több képét őrzik európai képtárakban és a Magyar Nemzeti Galériában. - ML Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Podolini-Volkman Artúr magániskolájában, majd a bp.-i Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár, Dudics Andor, Vaszary János irányításával tanul. 1931-től szerepelt hazai és külföldi tárlatokon. Figurális és tájképeiből 1932-ben a Nemzeti Szalonban rendezett gyűjteményes kiállítást. Több képét őrzik európai képtárakban és az MNG-ban. (ML, Éber) Művészeti lexikon I-IV. Festő. Podolini-Volkman Artúr magániskolájában, majd a Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár, Dudits Andor és Vaszary János mellett tanult. 1931-től szerepel hazai és külföldi tárlatokon. Több képét őrzik európai képtárakban és a Nemz. Gal.-ban.
Jancsek Antal : Falusi utca
165 000 HUF
[FK3386/Bp403/32] A kép mérete: 50 x 81 cm keret nélkül. Készült: Olaj, Vászon A kép Moldován István (Kolozsvár, 1911) alkotása. Jelezve balra lent "Moldován" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Hátoldalon a Képcsarnok Vállalat raglapja látható. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Tanulmányait Kolozsvárott, a Szépművészeti Főiskolán kezdte 1930-ban. A következő esztendőben a nagybányai Szépművészeti Iskolában Thorma János és Krizsán János korrektúráján képezte magát. 1931-ben a budapesti Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett. Réti István, később Szőnyi István volt a mestere. Már mint főiskolás sok díjat és kitüntetést nyert. 1948-ban megkapta a római ösztöndíjat, de lemondva róla, Erdélybe ment. 1948-1950 között Erdélyben élt, és népművészetben gazdag vidékein festett. 1943-ban Kolozsvárott, 1946-ban Gyöngyösön, 1955-ben, 1959-ben és 1962-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, illetve a Csók Galériában rendezett egyéni bemutatókat. Ezen kívül több Európai országban, az USA-ban, Kanadában és Indiában is bemutatta munkáit. Eleinte sajátos atmoszférájú, lírai tájképeket, eleven színvilágú képmásokat festett, később mondernebb, erőteljesebben szerkesztett művekkel jelentkezett. A Pécsi Tanárképző Főiskola számára mozaikot készített. Erdély szerelmese volt. A székely népművészet gazdag formavilágának hatása döntő jelentőségűvé vált sokoldalú művészetében. Műv. díjak: a Szinyei Társaság elismerő oklevele, a Főváros festészeti-díja, "Kolozsvár a képzőművészetben" II. díj, állami ösztöndíj, római ösztöndíj, a Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi festészeti díja, SZOT festészeti díj. Több murális művet (mozaik) alkotott. A Magyar Nemzeti Galéria több alkotását őrzi. (M. L.: Műv. 1967/6, RI-NM) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Tanulmányait a kolozsvári Szépművészeti Főiskolán kezdte 1930-ban. A nagybányai szabadiskolában is megfordult. Itt Thorma János és Krizsán János korrektúráján képezte magát. 1931-ben Budapesten a Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett. Réti István, később Szőnyi István volt a mestere. Már mint főiskolás sok díjat nyert. 1948-ban megkapta a római ösztöndíjat, de lemondva róla, Erdélybe ment. 1948-1950 k. Erdélyben élt, és népművészetben gazdag vidékein festett. 1943-ban Kolozsváron, 1946-ban Gyöngyösön, 1955-ben, 1959-ben és 1962-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, illetve a Csók Galériában rendezett önálló kiállítást. Ezen kívül több Európai országban, az USA-ban, Kanadában és Indiában is bemutatta műveit. Eleinte sajátos atmoszférájú, lírai tájképeket, eleven színvilágú képmásokat festett, később mondernebb, erőteljesebben szerkesztett művekkel jelentkezett. A Pécsi Tanárképző Főiskola számára mozaikot készített. Erdély szerelmese volt. A székely népművészet gazdag formavilágának hatása döntő jelentőségűvé vált sokoldalú művészetében. 1942-ben megkapta a Szinyei Társaság elismerését, és a Főváros festészeti-díjat,1943-ban elnyerte a "Kolozsvár a képzőművészetben" c. díjat. 1947-ben állami ösztöndíjat,1948-ban a római ösztöndíjat, 1972-ben a Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi festészeti díját kapta meg. A MNG több művét őrzi. (M. L.: Műv.-1976/6) Magyar festők és grafikusok adattára Tanulmányait Kolozsvárott a Képzőművészeti Főiskolán, majd Nagybányán Thorma János és Krizsán János irányítása mellett kezdte, 1931-től Budapesten megszakításokkal a Képzőművészeti Főiskolán Réti István és Szőnyi István növendékeként fejezte be. 1949-ben és 1950-ben ösztöndíjjal dolgozott Erdélyben, majd hosszú tanulmányutakra indult Nyugat-Európába, az Egyesült Államokba, s a Szovjetunióba. Először Kolozsvárott lépett a nyilvánosság elé 1943-ban, majd 1946-ban Egerben és Gyöngyösön, 1947-ben Miskolcon, 1948-ban Hatvanban, 1955, 1961 és 1981-ben a Csók Galériában, 1959-ben a KKI-ben, 1960-ban Nagykanizsán, 1963-ban Kiskunfélegyházán, 1966-ban Debrecenben, 1969 és 1975-ben Békéscsabán, 1971-ben a Mednyánszky Teremben, 1973-ban Gyöngyösön és Debrecenben, 1977-ben Egerben, 1979-ben Veszprémben, 1983-ban Miskolcon, 1984-ben Csepelen, 1986-ban a Vigadó Galériában rendezett önálló kiállítást. Külföldi kiállításai: Moszkva, Varsó, India, Szófia, Párizs, Bukarest, Belgrád, New York, Montreál és Toronto. Eddig közel kétezer színes táblaképet festett, de szívesen foglalkozik mozaikkészítéssel is. 1964-ben a Pécsi Pedagógiai Főiskola, 1968-ban a Salgótarjáni Kórház, 1969-ben a názáreti templom és 1970-ben a Videoton Vállalat díszterme részére mozaikot készített. - Erdély szerelmese. A székely népművészet gazdag formavilágának hatása döntő jelentőségűvé vált festészetében. Olyan formanyelvet alakított ki magának, amely színvilágában és summázó formaalakításában sajátos erdélyi zamat érződik, ugyanakkor korszerűen modern is konstruktivista stílusa. Munkásságát 1942-ben a Szinyei Társaság elismerésével és a Fővárosi festészeti-díjjal, 1943-ben Római-ösztöndíjjal, 1947-ben Állam ösztöndíjjal (Románai), 1963-ben a SZOT festészeti-díjával, 1972-ben a Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi festészeti-díjával tüntették ki. - Irod.: Bíró Béla: Kolozsváry Moldován István. Erdélyi Helikon, 1943.; Felvinczi Takács Zoltán: Kolozsváry Moldován István. Kolozsvár, 1943.; Dutka Mária: Magyar Nemzet, 1961.; Maksay László: Moldován István. Művészet, 1965.; D. Fehér Zsuzsa. Moldován István, Bp. 1971.; Theisler György: Moldován István. Művészet, 1971.; Losonci Miklós: Moldován István. Pest Megyei Hírlap, 1981.; Csorba Mária: Moldován István Pesti Műsor, 1984. ÖLK Művészeti lexikon I-IV. Festő. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán 1931-től megszakításokkal Réti István és Szőnyi István növendékeként végezte. Közben Nagybányán Thorma János irányítása mellett dolgozott. 1948-50 között Romániában élt. 1943-ben Kolozsvárott, 1946-ban Gyöngyösön, 1955-ben, 1959-ben és 1962-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, ill. a Csók Galériában rendeztek önálló kiállítást sajátos atmoszférájú, lírai tájképeiből, eleven színvilágú portréiból. Újabb kiállításain egyéni technikájú, erőteljesebben szerkesztett, mondern hangvételű művekkel szerepel. 1963-ban a Pécsi Tanárképző Főiskola számára készített mozaikot. A Nemz. Gal. több művét őrzi. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek Festő, SZOT-díjas. Tanulmányait Thorma János nagybányai szabadiskolájában kezdte, majd 1931-1940-ben Réti és Szőnyi növendéke a főiskolán. 1948-1950-ben ösztöndíjas Romániában. Tanulmányúton több európai országban, a Szovjetunióban és az USÁ-ban járt. 1943 óta szerepelt a nyilvánosság előtt; fontosabb kiállításai: Csók Galéria (1951, 1961, 1981), Kulturális Kapcsolatok Intézete (1959), Mednyánszky Terem (1971), Békéscsaba (1974), Eger (1977), Miskolc (1983). Egyes művei eljutottak Indiába, az USÁ-ba és Kanadába. 1942-ben a Szinyei Társaság festészeti díjával, 1963-ban SZOT-díjjal, 1969-ben Milánó város ezüstérmével tüntették ki. A názáreti templom magyar kápolnájának díszítésére kiírt pályázaton Patrona Hungraiae mozaik tervével Milánóban első díjat nyert. 1967-ben 8x2,5 nagyságban az kivitelezésre is került. - Frontálisan komponált, dekoratív igényű tájképein elsősorban erdélyi és alföldi témákat dolgoz fel romantikus ízzel, népies-etnografikus jelleggel. Több mozaikot készített állami megbízásra. Kortárs magyar művészeti lexikon I-III. Tanulmányait 1930--ban kezdte a kolozsvári Szépművészeti Isk.-ban, a következő évben az MKF-n Réti István, majd 1940-től Szőnyi István tanítványa. Közben Nagybanyán tanult Thorma János és Krizsán János irányítása mellett. 1943-ben állított ki először Kolozsváron, majd 1946-ben Egerben és Gyöngyösön, 1947-ben Miskolcon, 1948-ban Hatvanban. 1950-től rendszeres résztvevője a Magyar Képzőművészeti Kiállításoknak. Budapesten, a Százados úti művésztelepen él és dolgozik. Rendkívül termékeny festő, de más műfajokban (sokszorosított grafika, mozaik) is szívesen kipróbálta magát. Művészetére a poszt-nagybányai festői hagyomány, és az összegző, a konstruktív szerkesztést előtérbe helyező formaadás egyensúlya jellemző. Az erdélyi tájak és emberek érzékeny megörökítője. 1942-ben a Szinyei Társaság elismerő oklevelét és a Főváros festészeti díját, 1943-ban a Kolozsvár a képzőművészetben II. díját, 1963-ban a SZOT festészeti díját, 1972-ben a Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi festészeti díját nyerte el. 1943-ban megkapta a római ösztöndíjat, de nem vette igénybe. 1948-50 között ösztöndíjjal Romániában dolgozott. Több műve az MNG gyűjteményébe került. Ek: 1959: KKI; 1960: Nagykanizsa; 1963: Kiskunfélegyháza; 1966, 1973: Medgyessy T., Debrecen; 1969, 1975: Munkácsy T., Bcsaba; 1971: Mednyánszky T., Bp.; 1973: Gyöngyös; 1977: Rudnay T., Eger; 1979: Veszprém; 1955, 1962, 1981: Csók Képtár, Bp.; 1983: Szőnyi István T., Miskolc; 1984: Iskola G. (kat.) Csepel; 1986, 1988: Vigadó G. Vcsk: 1942: Művészeti hetek, Erdélyi Nemzeti M., Kolozsvár; A nagybányai Szent István Hét festménypályázata, István Szálló; 1943: A kolozsvári Műcsarnok megnyitó kiállítása; 1950-65: 1-10. Magyar Képzőműv. Kiállítás; 1957: Tavaszi Tárlat, Műcsarnok; 1981: Erdők világa, Csontváry T.; 1988: Tavaszi Tárlat, Műcsarnok; 1996: Nagybányai festészet magángyűjteményekben, Budapest G.; 1998: A Százados úti művésztelep kiállítása, Pataky Galéria; 2000: Tisztelet a mesternek I. (Szőnyi-tanítványok kiállítása), Szőnyi István Emlékm. Km. Pécsi Pedagógiai Főisk. (mozaik, 1964); Salgótarjáni Kórház (mozaik, 1968); Nazareth, Mária Templom (mozaik, 1969); Videoton Díszterem (mozaik, 1970, Szfvár). Irod.: Bíró B: Két kolozsvári tárlat, Erdélyi Helikon, 1943/11.; László Gy.: Két kolozsvári kiállítás, Termés, 1943/3.; Felvinczi Takács Z.: Kolozsváry-Moldován Béla (kat. előszó, Kolozsvár, 1943); Kisdéginé Kirimi I.: Moldován István mozaikképe, MŰV, 964/5.; Maksay L.: Moldován István műtermében, MŰV, 1967/6.; Theisler Gy.: Moldován István kiállítása, MŰV, 1972/3.; Kolozsváry Moldován István (kat., Iskola G., Csepel, 1985). (SZü.Gy.)
Moldován István : Tanya
120 000 HUF