[6543/033] 20-as évekbeli tusrajz, jelezve balra lent DINNYÉS FERENC A kép paszpartúban, üveg mögött, azonnal falra akasztható. Szélesség: 21.5 cm Hosszúság: 14 cm Dinnyés Ferenc festő Születési hely: Budapest Születési dátum: 1886 Honlap: Kiállítások az adatbázisban:  Egy század sokszínűsége - a szegedi kisgrafika megteremtői és folytatói Mesterei: Ferenczy Károly, Hegedűs László. 1907-1910: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Ferenczy Károly, Hegedűs László. Szegeden élt. 1910 körül tanulmányúton járt Párizsban, ahol mindenekelőtt Van Gogh és a Fauve-ok művészete hatott rá. Képein a kontrasztos színek ritmikus gazdagságát éppúgy kihasználta, akár a fény-árnyék jelenségekben rejlő drámai, dinamikus lehetőségeket. ~ festészete egészében az expresszív színkezelés és a szerkesztő elvű építkezés egységére alapozódott, ami főként a Szocialista Képzőművészek Csoportja szellemiségével rokonítható. Az 1930-as évektől azonban elvontabb, zaklatottabb és misztikusabb képek kerültek ki az alkotó műhelyéből. Előtérbe kerültek a szimbolikus, biblikus látomások, amiket organikus, csavart, vonagló formákkal közvetített. Itt a szecessziós kifejezés nyugtalansága szervesen összefonódott az expresszív előadás érzelmi lendületével. Egyéni kiállítások 1968 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged (gyűjteményes kiáll., kat.) Válogatott csoportos kiállítások 1958 • Szegedi művészek retrospektív tárlata, Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged. Művek közgyűjteményekben Irodalom SZELESI Z.: ~ emlékezete, Tiszatáj, 1958/5. ~ emlékkiállításáról, Tiszatáj, 1961/10. Móra Ferenc Múzeum, Szeged, 1968. SZELESI Z.: Festészet a Tisza partján, Művészet, 1973/8. SZUROMI P.: Nyugtalan tájakon. ~ művészete, Művészet, 1987/1. DÖMÖTÖR J.: ~, Szeged, 1992. Szuromi Pál Forrás: artportal.hu

[FKA311/FL-4] A kép mérete: 42 x 59 cm keret nélkül. Készült: Lavírozott tus, Papír A kép Vinkler László (Szabadka, 1912, Szeged, 1980) alkotása. Jelezve jobbra lent "Vinkler László" A festmény jó állapotban van. Keret: Új Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Tanulmányait Lápossy-Hegedűs Géza irányításával kezdte. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár és Karlovszky Bertalan tanítványa volt. 1935-ben diplomázott. 1933-ban a főiskola jubileumi tárlatán a "Nagymamám" című alkotásával elnyerte a Balló-díjat. 1935-1936-ban római ösztöndíjas volt, és a Collegium Hungaricum-ban töltött nyolc hónapot. Szorgalmasan dolgozott, közben tanulmányokat folytatott az Accademia delle Belle Arti freskó-osztályán, Ferazzi irányítása mellett. Az itt készült "Maria Surigia" című képmását 1936-ban a Collegium Hungaricum kiállításán mutatta be, amelyet az olasz állam vásárolt meg. A "Római szobrásznő" című képe 1937-ben elnyerte a Jellinek-díjat. Az alkotás jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. Számos kelet- és nyugat-európai országban járt tanulmányúton. 1931-től szerepelt hazai és külföldi bemutatókon. Egyéni kiállításai voltak Szegeden (1942, 1958, 1963, 1972), az Ernst Múzeumban (1959), Olaszországban (1961), Jugoszláviában (1968). Nagyobb anyaggal szerepelt a szegedi művészek 1967-es Magyar Nemzeti Galéria-béli kiállításán. 1932-ben Balló-díjat, 1937-ben Fényes Adolf-díjat kapott, 1972-ben Szeged város alkotói-díját, 1979-ben a Szegedi Nyári Tárlat díját nyerte el. Éveken keresztül (tizenöt év megszakítással) a szegedi Tanárképző Főiskola rajzi tanszékének vezetőjeként működött. Korábban protréfestőként volt ismeretes. Karlovszky mellett a rajz kultuszára és a csendéleti formalátásra kapott indíttatásokat, később Glatz hatott rá, így a rajzos analizálás helyett a művész a szélesebb festőiségre tért át. A naturalizmussal elvi szakítást jelentő harmadik stílusát a novocento jelképes, színesen dekoratív szellemében alakította ki. Jeles grafikus volt. Több irodalmi művet illusztrált. Monumentális feladatokkal is foglalkozott (freskók a Petőfi-telepi templomban stb.). 1957-ben a városban végzett művészi tevékenysége elismerésül a szegedi Collegium Artium Képzőművészeti tagozata vezetőjévé választotta. Műveinek jelentős részét a szegedi Móra F. Múzeum őrzi. (PZ-SzMF,D.E.: Műv. 1927/6, ML, Sz.Z.: Műv. 1973/1, Műv. 1982/10. D.F.Zs.: Műv. 1973/8.) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Tanulmányait Lápossy-Hegedűs Géza irányításával kezdte. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár és Karlovszky Bertalan tanítványa volt. 1931 óta kiállító művész. 1933-ban a főiskola jubileumi kiállításán a "Nagymamám" c. festményével elnyerte a Balló-díjat. 1935-36-ban római ösztöndíjas volt. Az Accademia della Bella Arti freskó-osztályán, Ferazzi mester mellett folytatott tanulmányokat. Az itt készült "Maria Surigia" c. portréját 1936-ban a Collegium Hungaricum kiállításán mutatta be, amelyet az olasz állam vásárolt meg. A "Római szobrásznő" c. képe 1937-ben elnyerte a Jellinek-díjat. A mű a MNG tulajdona. Több kelet- és nyugat-európai országban járt tanulmányúton. Egyéni kiállításai voltak Szegeden (1942, 1958, 1963, 1972), az Ernst Múzeumban (1959), Olaszországban (1961), Jugoszláviában (1968). Nagyobb anyaggal szerepelt a szegedi művészek 1967-es MNG-beli kiállításán. 1937-ben Fényes Adolf-díjat, 1972-ben elnyerte Szeged város alkotói-díját, 1979-ben a Szegedi Nyári Tárlat díját. Ezen kívül művészpedagógusi és alkotói tevékenysége elismeréseként még számos kitüntetéssel és díjjal jutalmazták. Hosszabb ideig a szegedi Tanárképző Főiskola rajztanszékének vezetőjeként tevékenykedett. Korábban arcképfestőként volt ismeretes. Karlovszky mellett a rajz kultuszára és a csendéleti formalátásra kapott indíttatásokat, később Glatz Oszkár hatott rá és a rajzos analizálás helyett a szélesebb festőiségre tért át. A naturalizmussal elvi szakítást jelentő harmadik stílusát a novocento jelképes, színesen dekoratív szellemében alakította ki. Jeles grafikus volt. Számos irodalmi művet illusztrált. Monumentális feladatokkal is foglalkozott. (freskók a Petőfi-telepi templomban, stb). (PZ-SzMF,ML,Sz.Z.: Műv.-1982/10) Magyar festők és grafikusok adattára Művészeti tanulmányait Lápossy-Hegedűs Géza irányításával kezdte, majd a Képzőművészeti Főiskolán Karlovszky Bertalan és Glatz Oszkár növendékeként fejezte be 1935-ben. 1931 óta kiállító művész. 1933-ban a főiskola jubileumi kiállításán a Nagymamám c. festményével elnyerte a Balló-díjat. A diploma megszerzését követően 1935-1936-ban római ösztöndíjas. Az itt készült Maria Surigia c. portréját az olasz állam megvásárolta. A Római szobrásznő c. képe 1937-ben elnyerte a Jellinek-díjat, s amelyet ma az MNG őriz. Számos kelet- és nyugat-európai országban megfordult tanulmányúton. Egyéni kiállításai voltak Szegeden (1942, 1958, 1963, 1968, 1972), az Ernst Múzeumban (1959) és Dunaújvárosban (1977), illetve külföldön Olaszországban (1961) és Jugoszláviában (1968). Nagyobb anyaggal szerepelt a szegedi művészek 1967-ben MNG-beli bemutatóján. 1972-ben elnyerte Szeged város alkotói díját és 1979-ben a Szegedi Nyári Tárlat díját. Hosszabb időt töltött a Szegedi Tanárképző Főiskola rajztanszékének élén. Emlékkiállítását 1982-ben a szegedi Móra Ferenc Képtárban és a MNG-ban rendezték meg. Karlovszky mellett a rajz kultuszára és a csöndéleti formalátásra kapott indíttatásokat, később Glatz hatott rá és a rajzos analizálás helyett a szélesebb festőiségre tért át. A naturalizmussal elvi szakítást jelentő harmadik stílusát a novecento jelképes, színesen dekoratív szellemében alakította ki. - Irod.: Pipics Zoltán: Száz magyar festő. Bp. 1943. Művészeti lexikon I-IV. Festő, a szegedi Pedagógiai Főiskola tanára. A Képzőművészeti Főiskolán Karlovszky Bertalan és Glatz Oszkár tanítványa volt. 1935-36-ban Olaszo.-ban folytatta tanulmányait, majd több külföldi utat tett. Szegedi gyűjt. kiállításai után 1959-ben az Ernst Múzeumban is bemutatta anyagát. Korábban portréfestőként volt ismert, jelenleg a szürrealizmussal rokon szellemben fest. Monumentális feladatokkal is foglalkozik (freskók a Petőfi-telepi templomban stb.). Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek Festő, grafikus. 1935-ben fejezte be főiskolai tanulmányait Karlovszky Bertalan és Glatz Oszkár növendékeként. 1935-1936-ban római ösztöndíjas. Számos kelet- és nyugat-európai országban megfordult tanulmányúton. Egyéni kiállításai voltak Szegeden (1943, 1958, 1936, 1938, 1972), az Ernst Múzeumban (1959) és Dunaújvárosban (1977), illetve külföldön Olaszországban (1961) és Jugoszáviában (1968). Hosszabb időt töltött a szegedi tanárképző főiskola rajztanszékének élén. Díja: Balló-díj (1933), Jellinek és Fényes Adolf-díj (1937), Szeged város alkotói díja (1972), a Szegedi Nyári Tárlat díja (1979). Emlékkiállítást 1982-ben a szegedi Móra Ferenc Múzeum Képtárban és a Nemzeti Galériában rendezték meg. - Gazdag arculatú festményei, monotypiái és tollrajzai híven tükrözték állandó megújulási vágyát, amelynek hajtóereje az intellektus és az intuició feszültségéből eredt. A művészet figuratív és absztrakt törekvései egyként érdekelték; elvont műveiben a szürrealizmus módszereivel közelítette meg napjaink jelenségeit; a kultúrhistória és a mitológiai eseményeit. Kortárs magyar művészeti lexikon I-III. Festő, grafikus, művészeti író 1930-35: MKF, mesterei: Karlovszky Bertalan, Glatz Oszkár. 1932, 1933: Balló-díj; 1937: Jellinek-díj; Fényes Adolf-díj. Képzőművészeti tanulmányaival párhuzamosan két évig jogot hallgatott az ELTE jogi karán. 1935-ben ösztöndíjat nyert: Rómában, a Coll. Hung.-ban töltött nyolc hónapot. Néhány vallási témájú szegedi freskója korareneszánsz mesterek hatását mutatja, de szorosan nem kapcsolódott a Római Iskola törekvéseihez. Szakma sikereit pályája kezdetén bravúros portréművészetével vívta ki, és a műfaj szeretete egész munkásságát végigkísérte. Tanulmányutak: 1937: Párizs, 1939: Szicília. 1947-ben felkérésre megszervezte és elindította a szegedi TF Rajz- és Művészettörténet Tanszékének munkáját, s ekkortól megbízott tanszékvezetőként tevékenykedett itt 1957-ig, amikor politikai okok miatt állásából felmentették és csak 1972-ben helyezték vissza. Időközben festői pályája töretlenül folytatódott. Vinkler László pedagógiai tevékenységéből adódóan kísérletező hajlamú művész volt, szellemi rokona az 1945-47-ig hivatalosan, majd felosztása után laza csoportként működő Európai Iskolának, amely a Szentendrei Iskola hagyományait és az európai haladó művészi formákat, a kubizmust, szürrealizmust, non-figuráicót preferálta. A 60-as években már együtt tartott a korszak egyetemes haladó irányázatával (absztrakt expresszionizmus, tasizmus). Az alkalmazott művészeti stílusok mindig az adott alkotói problémafelvetéséhez igazodtak, filozófiai mélységű gondolataikkal és igényességükkel magas színvonalat képviseltek. Az analitikus kubizmus a háború pusztításának kifejezője, a szürrelaizmus mitológiai példázatának hordozója, a tasizmus a belső világának kivetülése volt. Természetelvű ábrázolásokon keresztül jutott el azokhoz a szürrealisztikus művészeti elvekhez, amelyeknek nagyszerű példái azok az automatikus, a vonal erejét hangsúlyozó figurális tusrajzok, amelyekkel a modern magyar grafika a korszak törekvéseihez kapcsolódott. (Szalay Lajos, Kondor Béla, Martyn Ferenc.) Ezekkel párhuzamosan kezdett tasiszta kísérletei nyomán jutott el művészi törekvéseinek csúcspontjára. A csorgatásos technikával véletlenszerűen keletkezett fekete-fehér alap-kompozíciókat gesztusokkal, felismerhető természeti formákat idéző festék-foltokkal tette elvenné.Foglalkoztatta a XX. századi művész és a képzőművészet létjogosultságának kérdése, helye a nemzeti és az egyetemes kultúra egészében. Írásaiban saját maga ideológusaként sajátos terminológia-alkotással is megpróbálkozott (Szürreafaelllista kiáltvány, Szürcézanneizmus, 1966). 1957-ben a városban végzett művészi munkája elismeréséül a szegedi Collegium Artium Képzőművészeti tagozata vezetőjévé választotta. 1972-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója. A szegedi patrióta festő jelentőségét adja, hogy önálló kisérletezések eredményeképpen jutott el az avantgárd képzőművészet második hulámának törekvéseihez. Művészetének meghatározó eleme a múlttal való kontiniutáskeresés is, a görög mitolgóia jelképrendszerének felhasználása és reneszánsz parafrázisainak (pl.: Tiziano: Vénusz) sorozata. Vinkler László élete utolsó évtizedében, részben olaszországi és görögországi utazásainak hatására visszatért a természetelvű ábrázolásokhoz is. Műveinek jelentős részét a szegedi Móra Ferenc M. őrzi. Válogatott írásai: Aba Novák Vilmos, Délvidéki Szemle, 1942/1-2.; Képzőművészeti Alkotások, Bp., 1954; Szeged mai képzőművészete, Délmagyarország, 1966. aug. 7.; Összehasonlító biográfia, A szegedi TF rajz tanszéke III. képzőművészeti kiállításának katalógusa, Szeged, 1967; Oidipus (Egy műalkotás keletkezésének elemézése), Acta Academiae Paedagogiae Szegediensis, Series Artistica, Szeged, 1967; Szegedi festészet, MŰV, 1968/1.; Korstílus és térfelfogás, A tanárképzés módszertani problémái. A szegedi Tanárképző Főiskola 1967. okt. 25-28. között rendezett nközi tudományos ülésszakának anyaga. Szeged, 1968; Meditiazion sul dramma della vita umana nello specchio del cinquecento con considerazione speciale del Coreggio e del Parmigianino, Parma nell'arte, 1969/1.; Évszázadunk stiláris metamorfózisa, A szegedi TF Tudományos Közleményei, Szeged, 1969; Aktuális képzőművészeti problémák a differnciáció és az integráció aspektusában, A szegedi TF Tudományos Közleményei, Szeged, 1972; Rajzoktatás és művészeti nevelés koncepciójának fejlődése a tanárképző főiskolák negyedszázados története során, Az általános iskolai tanárképzés 25 éve, Bp., 1973; Stilisztikai jelcsoportok a képzőművészeti alkotás folyamatában, A Juhász Gyula TF Tudományos Közleményei, 1976; Művészet és mitológia, A szegedi Móra F. M. évkönyve, Szeged, 1978-79/1. Ek: 1942: Városi M., Kupolacsarnok, Szeged; 1975: A szegedi Képző- és Iparművészeti Szalon Klauzár téri terme, Szeged; 1959: Retrospektív kiállítás, Ernst M.; 1961: Reggio Emilia (OL); 1963: Képcsarnok, Szeged; 1968: Szabadka; 1971: Az év világon, Szeged; 1973: Salgótarján; 1976: Dunaújváros; 1979: Bartók B. Műv. Közp., Szeged; 1982: Emlékkiállítás, Móra F. M., Szeged; MNG; 1997: Pokolraszállás, Móra F. M., Szeged; 1998: Vinkler László 1942-es első önálló kiállításának rekonstrukciója, Móra F. M., Szeged; 2001: Emlékkiállítás, Móra F. M., Szeged; Antik motívumok, Mátonfi G., Kecsekemét. Vcsk: 1947: A Képzőművészetek Szabad Szakszervezete Vidéki Csoportjának I. Kiállítása, Műcsarnok; 1956: II. Orsz. miskolci Képzőművészeti Kiállítás, Herman O. M., Miskolc; 1960: Képzőművészetünk a felszabadulás után, Móra F. M., Szeged; 1967: Szegedi Képzőművészek Tárlata, MNG; 1970: Változatok egy témára, A szegedi Állami TF Rajz Tanszéke művésztanárainak kiállítása, Állami TF, Szeged; 2001: Vinkler László és tanítványai, Városi Képtár, Orosháza. Irod.: Szelesi Z.: Vinkler László - Művészek a Tisza partján, Tiszatáj, 1968/6.; Dér E.: Vinkler László köszöntése, MŰV, 1972/6; Szelesi Z.: Művészet és személyiség, MŰV, 1973/1.; D. Fehér Zs.: Van-e szegedi műhely? MŰV, 1973/8.; Tandi L.: Vinkler Lászlónál, Tiszatáj, 1979/12.; P. Szabó E.: Vinkler László emlékkiállítása, Új Tükör, 1982/28.; Endrődy E.: Akropoliszi pillanatok. (Vinkler László rajzai Devecseri Gábor verseihez), Kortárs, 1983/2.; Papp L.: Az ember valósága, Tiszatáj, 1986/9.; Szuromi P.: Átváltozások. Tükrök, tükröződések, Szolnok, 1994; Muladi B.: Vinkler László, Szeged, 2001; Szuromi P.: Vinkler László válogatott írásai, Szeged, 2001. (M. B.)

[0Z250/076] Papír rézkarc, üveglap mögött, aranyozott keretben. Jelezés jobbra lent: GLATZ OSZKÁR Jelzés balra lent: PRIHODA Magasság: 66 cm Szélesség: 56 cm Súly: 4.345 kg Glatz Oszkár [bevezető szerkesztése] A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Glatz Oszkár Született 1872. október 13. Pest Elhunyt 1958. február 23. (85 évesen) Budapest Állampolgársága magyar Foglalkozása festőművész egyetemi tanár Kitüntetései Kossuth-díj Corvin-koszorú Magyarország Kiváló Művésze díj Sírhely Farkasréti temető PORT.hu A Wikimédia Commons tartalmazGlatz Oszkár témájú médiaállományokat. Glatz Oszkár (Budapest,[1] 1872. október 13. – Budapest, 1958. február 23.) magyar naturalista festő nagybányai posztimpresszionista stílusban. Erőssége az alakábrázolás, a mozgás ábrázolása, a plein air festés, a táj és az ember bensőséges egységének ábrázolása, a népviseletek megörökítése. Glatz Oszkár előadást tart a Magyar Rádióban 1934. február 1-jén este hétkor, "Látogassunk műtermeket" címmel   Életpályája[szerkesztés] Pályájának kezdete[szerkesztés] Glatz Henrik[2] és Fuchs Karolina gyermekeként született. Előbb Szülővárosában, majd Münchenben és Párizsban tanult. 1896-ban végleg Hollósy Simon köréhez csatlakozott, lelkesítette őt a Hollósy-köréhez tartozó festők sikeres szereplése a millenniumi kiállításokon. Nagy lelkesedéssel segített mestereinek a nagybányai művésztelep megszervezésében, kialakításában. 1896 nyarán a már iskolázott, de még nem gyakorlott festő Nagybányán csak úgy égett a munkaláztól, egy percet el nem mulasztott volna a festőiskolából. Iskola előtt vagy után is azonnal fogta a festőfelszerelését és sötétedésig figyelte, rajzolta a tájból az ő általa kiválasztott motívumokat. Kitűnő mesterek korrigálták, Hollósy, Thorma, Réti, itt volt ezen a nyáron Ferenczy Károly, Iványi Grünwald Béla is. Sokat haladt Glatz a kis tájképekkel, de egy nagyobb vásznat is kifeszített, ezen a veresvízi bányászok egy csoportját örökítette meg sokalakos kompozíció keretében, azt az időszakot, amikor hajnalban a tárnába való leszállás előtt imádkoznak. Tíz-tizenegy alak áll vagy térdepel imádkozva, a felkelő nap rájuk veti első sugarát, s a ház fehér falára rajzolja a fák kék árnyékcsipkézetét. A kép címe: Imádkozó bányászok (1896). Glatz eleven megfigyelőképességének és festői készségének első jeles eredménye. Pályája csúcsán[szerkesztés] 1897 nyarán Nagybányán Glatz felfedezte a Rozsály hegyes, lankás lejtőin álló kincstári erdésztanyát. Felment a 25 éves fiatalember 1000 méternél is magasabbra május legelején, amikor még hó fedte a csúcsokat, onnan öt hónapig le sem jött. Teljes magányban alkotott, az ott élő pásztorokon, erdőőrökön, erdőmunkásokon kívül ott másokkal nem találkozhatott, néha esetleg felment hozzá egy-egy művésztárs, vagy arra vetődött egy erdőkincstári tisztviselő hivatalos körútján. Rengeteg képet festett, húsz képnél is többet, s egy nagy 180,5 x 281,5 cm-es vászonra megfestette Est a havason c. képét, egy óriási plein airt. Az est a havason kép színtere a Rozsály teteje. A tető vízszintes vonala egyik felén meredeken lehajlik, ezáltal is éreztetve a hegy magasságát s nagy tömegét. Félig a levegőégberajzolódik az oláh pásztorfiú alakja, amint juhait tereli. A nap már lemenőben, utolsó sugarai tűzfénybe borítják az előtér hegyoldalát, a nyájat s a pásztort. Hátul, messze a sötétkék hegyóriások, a Rozsály testvérei, fölfelé sötét ibolyaszínbe olvadnak a keleti ég párás aljával, amelyet följebb égőlilára fest a búcsúzó nap. Emléktáblája: XII. kerület Városmajor utca 16A-B 1897-ben óriási sikere volt Pesten a nagybányaiak kiállításán, dicsérték az idősebb mesterek, még a kritikusok is, a közönség is jutalmazta, sok portrémegrendelést kapott. EredetilegEst a havason c. képét a miskolci múzeum vette meg, ma a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. 1898 nyarán ismét Nagybányára látogatott, de nem a nagy hegyek közé, hanem aSzilágyság felé, a szelídebb, dombos, erdős tájakra. Szinte faluról falura ment, nem maradt sokáig egy helyen, ez a táj nem nyújtott neki annyi élményt, mint az izvor[3] mente. Képtermése is kevesebb lett, közülük a legfigyelemreméltóbb a Fahordók c. 197x144 cm-es vászonra festett mű. Tematikájában emlékeztet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő c. képére, de festői felfogása más, a táj és az ember harmonikus egységben jelenik meg. Dombtetőn, szürkefelhős égháttér előtt parasztasszony sziluettje, hátán rőzseköteggel, nyomában hátrébb egy gyerek, hasonló teherrel, hasonló mozdulatban. A közönség az 1898-as kiállításon is nagy szeretettel fogadta képeit, nagy sikere volt íróportré-rajzaival is (Gyulai Pál, Mikszáth Kálmán, Eötvös Károly, Gárdonyi Géza, Ambrus Zoltánstb.). Halála[szerkesztés] 1958. február 23-án este fél 10 órakor hunyt el.

[FKC231/Bp305/193] A kép mérete: 10 x 11,5 cm keret nélkül. Készült: toll, Papír A kép Carl Philipp Schallhas (Bécs, 1767, Bécs, 1797) alkotása. Jelezve festmény hátoldalán "C. P. Schallhas 1796" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép A festmény hátoldalán: Vár a folyóparton Művészeti lexikon I-II. Schallhas, Károly Fülöp, festő és rajzoló, szül. Pozsonyban 1767, megh. Bécs 1797. A bécsi akadémián tanult, amelyen később a tájképrajzolás tanára lett. Rézkarccal is foglalkozott s mintegy 60 ilyen lapja ismeretes. Két tájképe Szépművészeti Múzeumunkban.

[0M325/020] Jelzett, nagyméretű linómetszet két üveglap között, képcsarnokos vajszínű keretben. Jelzés jobbra lent: KOPASZ MÁRTA Metszeten belül jobbra lent: KM Balra lent: 1972 Hátoldalán datált ajándékozási felirat, lásd fotó. Magasság: 63 cm Szélesség: 44 cm Súly: 3.04 kg Kopasz Márta tanár, grafikus, festő Születési hely: Szeged Születési dátum: 1911 Honlap: Kiállítások az adatbázisban:  Egy század sokszínűsége - a szegedi kisgrafika megteremtői és folytatói Mesterei: Helbing Ferenc, Haranghy Jenő, Simay Imre, Domanovszky Endre. 1930-36: Iparművészeti Iskola, grafikai szak, tanára: Helbing Ferenc, Haranghy Jenő, Simay Imre, Domanovszky Endre. 1938-1952: Szegeden az egyetem grafikai lektora, 1952-1957: adjunktus a pedagógiai főiskolán, 1963-tól a Tömörkény István Gimnázium Művészeti Szakközépiskolában tanított nyugdíjazásáig. Tagságok: MAOE, MKISZ, alapítása óta a Szegedi Szépmíves Céh Képzőművészeti Egyesületnek, valamint a Kisgrafika Baráti Körének. Számos hazai és külföldi nmeagy tárlaton szerepelt grafikáival, kisgrafikáival a helyi tárlatokon kívül Budapest, Berlin, Lipcse, Párizs, Krakkó, Cannes, Como és Varsó nemzetközi ex-libris kiállításain. Festményekkel – portrékkal, életképekkel – induló pályája nagyobb részében grafikákat készített. Plakátjait, fa- és linómetszeteit világos folthatás, változatos ritmus, az ábrázolás és a fölirat összhangja, kiegyensúlyozott komponálás jellemzi. Ex libris készítéssel a 1930-as évek óta foglalkozik. Töredezett vonalú, historikus ihletettségű, szegedi motívumokból és a klasszikus európai kultúrából építkező kisgrafikáival ért el hazai és külföldi sikereket.     Díjak/ösztöndíjak 1936 • Aktfestészeti díj, Budapest 1947 • Móra-díj 1967 • Malborki Ex-libris Biennálé bronz érem 1971, 1977 • Szeged alkotói díja  1985 • Csongrád megye alkotói díja  1992 • Szeged művészeti díja  1997 • Szeged város díszpolgára 1998 • Magister Emeritus cím. Egyéni kiállítások 1938 • Szegedi Egyetem, Szeged 1941 • Közművelődési Palota, Szeged 1943 • Közművelődési Palota (gyűjteményes), Szeged 1970 • Bartók Béla Művelődési Központ, Szeged 1972 • Sajtóház, Szeged 1975 • Jeruzsálem, Izrael 1979 • Agrártudományi Egyetem, Debrecen • Bartók Béla Művelődési Központ, Szeged 1980 • Művelődési Ház, Mindszent 1981 • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely • Kossuth Művelődési Központ, Cegléd 1982 • Szentes • Nagylak 1983 • Juhász Gyula Művelődési Központ, Szeged 1985, 1991 • Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged 1996, 2008 • Kass Galéria, Szeged. Művek közgyűjteményekben • Móra Ferenc Múzeum, Szeged • Múzeum, Lipcse • Nemzeti Könyvtár, Párizs • Városi Múzeum, Tarnów (PL) • Heimats M., Berlin. Irodalom SZELESI Z.: Szeged képzőművészete. Szeged, 1975 LACZÓ K.: Kopasz Márta. Szeged, 1997 TANDI L.: A szegedi képzőművészet nagyasszonya. Szeged, 1997. május 10-11. Kortárs Magyar Művészeti Lexikon II. (H–O). Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2000. Heitler László + Thuróczy Gergely, PIM + Tóth Attila Forrás: www.artportal.hu

[FKC189/Bp108/15] A kép mérete: 24,5 x 28 cm keret nélkül. Készült: Rézkarc, Papír A kép Pituk József (Selmecbánya, 1906, Budapest, 1991) alkotása. Jelezve lent "Remeték 33/100, Pituk J. (ceruzával)" A festmény jó állapotban van. Keret: Új Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő és grafikus. 1928-1932 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár tanítványa volt. Ezalatt két ízben kapott Nemes Marcell-díjat. 1936-1938 között Bécsben működött. 1942-ben a festő Udvardy Ignáccal és a szobrász Morzsa Morhardt Gyulával közösen rendezett nagy (és kedvező) sajtóvisszhangot kiváltó tárlatot a Műbarát Mária Valéria utcai helységeiben. 1948-ban a Műcsarnokban jelentkezett önálló kiállításon. Ezen kívül számos nemzeti és külföldi rendezvényen vett részt (Olasz- és Finnország, Ausztria, Csehszlovákia, stb.). 1963-1965 között újabb két évet töltött az osztrák fővárosban. 1943-ban elnyerte a főváros grafikai díját és a balatoni ösztöndíjat, amelyet 1944-ben is neki ítéltek. A festészet és a grafika mellett plakát- és díszlettervezéssel, illusztrálással és üvegmozaikkal is foglalkozott. Mozgalmas, színes, eredeti hangvételű kompozícióinak visszatérő motívuma a felvidéki városok, a falu és az egyszerű emberek élete. Pituk József jeles portréfestő is volt. A Magyar Nemzeti Galéria több munkáját őrzi, a Pozsonyi Galériában is van egy rajza. (E. E.: Műv. 1968/7, MÉ, NM) Magyar festők és grafikusok adattára 1928-1932 között Glatz Oszkár növendéke a főiskolán, majd huzamosabb ideig Bécsben dolgozik. Számos hazai bemutatója mellett 1956-1966 között hét alkalommal Csehszlovákiában, 1969-1971-ben Ausztriában, 1971-ben, 1975-ben és 1976-ban Olaszországban, 1976-ban Finnországban rendezett önálló tárlatokat. Itthon 1974-ben Várpalotán mutatkozott be. 1943-ban elnyerte a főváros grafikai díját. Sokoldalú művész, a festészet és a grafika mellett illusztrálással, plakát- és díszlettervezéssel, üvegmozaikkal is foglalkozik. Mozgalmas, színes, eredeti hangvételű kompozícióinak visszatérő motívuma a falu, a felvidéki városok, az egyszerű emberek élete. Jeles portréfestő. - Irod.: P. Sz. T.: Művész életrajzok. Bp. 1985. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő és grafikus. 1928-1932 k. a bp.-i Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár növendéke volt. Ezalatt két ízben kapott Nemes Marcell díjat. 1936-38 k. az osztrák fővárosban dolgozott. Első grafikai tárlatát 1942-ben rendezte a Műbarát-ban. 1948-ban a Műcsarnokban rendeztek műveiből önálló kiállítást. 1963-1965 k. újabb két évet töltött Bécsben. Számos nemzeti seregszemlén és külföldi tárlaton szerepelt (Csehszlovákia, Ausztria, Olaszország, Finnország, stb.). 1943-ban megnyerte a főváros grafikai díját és a balatoni ösztöndíjat, melyet 1944-ben is neki ítéltek. A festészet és a grafika mellett illusztrálással, plakát- és díszlettervezéssel, üvegmozaikkal is foglalkozott. Mozgalmas, színes, eredeti hangvételű kompozícióinak visszatérő motívuma a falu, a festői felvidéki városok és az egyszerű emberek élete. Jeles portréfestő volt. A Magyar Nemzeti Galéria több alkotását őrzi, a Pozsonyi Galériában is van egy rajza. (E. E.: Műv.-1968/7, MÉ) Művészeti lexikon I-IV. Festő, grafikus. 1928-32 között a Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár növendéke volt. 1936-38 között Bécsben élt. 1942-ben a Műbarátnál, 1956-ban, 1961-ben és 1965-ben Selmecbányán, 1959-ben a Szinyei Teremben volt önálló kiállítása. Hosszabb ideig könyvillusztrálással is foglalkozott. Z. Gács Györggyel közösen készítette a székesfehérvári pályaudvar üvegablaktervét. (1952). Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek 1932-ben Glatz Oszkár növendékeként végzett a főiskolán, majd huzamosabb ideig Bécsben képezte magát. Első egyéni kiállítását 1942-ben rendezte, ezt követően 38 hazai és külföldi bemutatója volt, ebből 14 Olaszországban, 5 Ausztriában, 3 Finnországban, 8 Csehszlovákiában és 1 az NSZK-ban. Utoljára idehaza 1982-ben, a Derkovits-Teremben mutatkozott be. 1943-ban elnyerte a főváros grafikai díját, 1975-ben Milánóban nagydíjjal tüntették ki. - Sokoldalú művész, a festészet és a grafika mellett illusztrálással, plakát- és díszlettervezéssel, üvegmozaikkal és üvegablakkal egyként foglalkozik. Mozgalmas, színes kompozícióinak visszatérő motívuma a falu, a felvidéki városok, az egyszerű emberek élete. Jeles portréista.