Akvarell, papír, 19,5 x 25,5 cm, j.b.l.: Barta Mária

Akvarel, papír, 238x325 mm, j.j.l.:Losonczy T. 1964 leltári szám: 24-182

[1J361/094] Papír rézkarc üveglap mögött, paszpartuban, régi keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. Feliratok: BOUCHER PINXIT - LÉPICIÉ SCULPSIT L'AMOUR MOISSONNEUR FRANCOIS BOUCHER Magasság: 37 cm Szélesség: 28 cm Súly: 0.69 kg François Boucher    Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez François Boucher Boucher Gustaf Lundberg festményén Született 1703. szeptember 29. Párizs Meghalt 1770. május 30. Párizs (66 évesen) Nemzetisége francia Stílusa rokokó Mestere(i) François Lemoyne Aki hatott rá Tiziano Tintoretto Veronese François Boucher aláírása A Wikimédia Commons tartalmaz François Boucher témájú médiaállományokat. François Boucher (Párizs, 1703. szeptember 29. – Párizs, 1770. május 30.) francia festő, a rokokó stílus kiemelkedő képviselője.    Élete  Apja, Nicolas Boucher szintén festő volt. Tanulmányait 1720-ban kezdte meg François Lemoyne-nál, a kor neves rokokó festőjénél, majd mindössze három hónap múlva Jean Cars-nál folytatta. Nagy hatással volt rá Tiziano, Veronese és Tintoretto munkássága. 1723-ban elnyerte a királyi festészeti és szobrászati akadémia első díját, a Római Nagydíjat. Ez az 1663-ban XIV. Lajos által alapított díj, amelyet egy versenyen lehetett elnyerni, királyi ösztöndíjjal és négyéves római tanulmányi lehetőséggel járt. Azok a művészek azonban, akik nem arattak győzelmet a pályázaton, semmiféle térítésben nem részesültek munkájukért. Boucher csak négy évvel a díj elnyerése után kezdte meg római útját. 1724 és 1726 között Watteau festményeiről 120 darab metszetett készített el, így tanulmányozva példaképe technikáját.[1] Római útja alatt Giovanni Domenico Tiepolo, Luca Giordano, Sebastiano Ricci és Giovanni Benedetto Castiglione munkássága hatott rá. Rómából visszatérve, 1731-től felgyorsult karrierje. 1733-ban megnősült, felesége Marie Joanne Busseau ekkor csak 17 éves volt.[1] 1734-ben nagy feltűnést keltett Rinaldo és Amira című festményével, a kép XV. Lajos francia király tetszését is elnyerte, így tagja, később professzora, utóbb rektora lett a Királyi Festészeti és Szobrászati Akadémiának. 1755-ben elnyerte a királyi gobelin-manufaktúra vezetőjének állásást, végül 1765-ben a „Premier Peintre du Roi” (A király első festője) címet. Műveivel nagy társasági sikereket is aratott. Madame de Pompadour, XV. Lajos francia király szeretője, kor befolyásos alakja megkedveli képeit, és így Boucher rendkívül divatos festővé vált. Igen könnyen és gyorsan dolgozott; szívesen dicsekedett azzal, hogy évente 50.000 frankot is megkeres. 1742-ben az opera számára készített díszlet- és jelmezterveket. 1748-tól a Saint Laurent Színháznak dolgozott. Az 1750-es évektől főleg bibliai témájú képeket rendeltek tőle. 1770-ben műtermében, munka közben halt meg.[2] Halála után neve hamar feledésbe merült, munkássága azonban igen jelentős volt, a rokokónak újszerű tartalmat adott.  Művészete Korai munkái – Watteau és Rubens nyomán idillikus tájképek és mitológiai témájú festmények voltak. Hamarosan azonban az erotika felé fordult és a hagyományos mitológiai képekből egyre inkább szenvedélyes szerelmi jelenetek lettek. Mestere volt az életképek műfajának is, mint azt az 1739-es Reggeli című festménye is mutatja. Gyakran ábrázolta saját családját is ilyen képein, sőt gyakran „szabadosabb” festményein is, mint az Odaliszk-képek, felesége volt a modellje. Az Odaliszk sötét hajú változata arra indította Diderot-t, hogy kijelentse: Boucher prostituálja a feleségét. Gazdag gyűjtők azonban továbbra is nagyra értékelték Boucher ilyen irányú munkásságát is. Egyik leghíresebb képe ebből a műfajból a 15 éves kurtizán, Marie-Louise O’Murphy ábrázolása. A festészet mellett színházi kosztümöket és díszleteket is tervezett. Favart (1710-1792) vígoperáinak intrikus világa közel állt festészetéhez is. Tapétatervezőként is hozzájárult az opera és a versailles-i, fontainebleau-i és choisy-i királyi kastélyok berendezéséhez. Távoli rokona, Jacques-Louis David neoklasszicista festő Boucher támogatásával indult el művészi pályáján. Boucher híres mondása volt, hogy a természet „túlságosan zöld és rosszul van megvilágítva” ahhoz, hogy festői téma lehessen. Ennek ellenére sok szép tájkép került ki a keze alól. François Boucher neve, patrónusáéval, Madame Pompadourral együtt, azonosult a 18. századi francia rokokó fogalmával.  Forrás: wikipédia 

[1L153/029] Papír tempera festmény üveglap mögött, régi kopottas aranyozott keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. Datált jelzés balra lent: HÁROMHÁZI FERGER F. 1938 Magasság: 72 cm Szélesség: 57 cm Súly: 3.61 kg

[1M155/049] Papír akvarell festmény üveglap mögött, aranyozott keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. Jelzés jobbra lent: LENGYEL KÁROLY 1970 Magasság: 70.5 cm Szélesség: 93 cm Súly: 4.195 kg Lengyel Károly festő Miskolc, 1942-08-5 Szerző: Pogány Gábor 1968: Magyar Képzőművészeti Főiskola. 1975-77 között posztgraduális tanulmányok a düsseldorfi Művészeti Akadémián, mestere: prof. Sackenheim. Az absztrakt expresszionizmusból a 80-as évek elején a post painterly abstraction-ba fordult, majd a 90-es években posztmodern eklektikával természetelvű felületdarabokat montázsszerűen kezdett beépíteni a festmények kompozíciójába. E folyamat a képek szerkezetének keményebbé, konstruktívabbá válásával járt, miközben megőrizte, sőt fokozta a színfelületek festői szépségét, gazdagságát. Irodalom ROSNAY, A.: Dramatik und harmonie einen abstrakten Bilderwelt (kat., MOL Galéria, Szolnok, 1996). Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1982 • E. P. Galerie, Düsseldorf 1986 • Sombers Galerie, Haan (NSZK) • DAN Galerie, Düsseldorf 1996 • Oragreie Benrath, MOL Galéria, Szolnok (kat.) • Le Menhír Galerie, Loulée-Tayrac (F). Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások 1981 • Északrajna-Wesztfália Művészeti Tárlata, Düsseldorf • 41 művész az NSZK-ból, Moszkva 1984 • 80 von 400, Mathindenhöhe, Darmstadt 1989 • Gruppe pro Solo, Gummersbach 1990 • Wesztfáliai művészek Svájcban, Schaffhausen (CH) 2000 • Magyarláposi Alkotótelep, Vármegye Galéria, Budapest. Művek közgyűjteményekben Művek közgyűjteményekben Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Nagyvárad Forrás: artportal.hu 

[1M475/047] Papír rézkarc, üveglap mögött, keretezve. Jelzés balra lent: ISTOKOVITS K. Magasság: 37.5 cm Szélesség: 52 cm Súly: 1.3 kg Istókovits Kálmán festő- és grafikusművész Siklós, 1898-09-2 Névváltozat: Istokovics, Istókovics, Istokovits 1920-ban Bécsben, 1921-ben Milánóban tanult. 1922-27: Magyar Képzőművészeti Főiskola, Csók István, Rudnay Gyula és Dudits Andor voltak a tanárai. 1926: a Szinyei Társaság díja a Társaság Tavaszi Szalonján, Nemzeti Szalon; Budapest Székesfőváros vízfestmény díja; 1928: Ferenc József koronázási jubileumi ösztöndíj; 1929-30: a római Magyar Akadémia ösztöndíja; Balló Ede-díj; 1932: Zichy Mihály grafikai-díj; 1939: Budapest Székesfőváros rézkarc díja; 1940: Budapest Székesfőváros fametszet díja; 1941: Budapest Székesfőváros vízfestmény díja; Vaszary Kolos-díj az OMKT műcsarnoki kiállításán. Tagja volt a Benczúr Társaságnak, a Magyar Akvarell- és Pasztellfestők Egyesületének, a Magyar Arcképfestők Társaságának. 1922-től mutatta be műveit, az országos kiállítások állandó szereplője volt. Részt vett az OMKT, a Magyar Arcképfestők Társasága, a Szinyei és a Benczúr Társaság stb. kiállításain. 1921-ben a pécsi, 1924-ben a makói, 1925-ben a szegedi, majd 1930-44 között a szolnoki művésztelepen dolgozott. Olaszországban, Franciaországban járt tanulmányúton. Még a főiskola előtt, a pécsi telepen ismerkedett meg Rudnayval. Itt sajátította el a rézmetszés technikáját. Elsősorban drámai hangvételű grafikái jelentősek. A 20-as évek második felétől “rudnays” hatású női portrékat, vallásos- és történelmi tárgyú képeket, zsánereket, tájképeket is festett. Olaszországi tartózkodása után az olajképek mellett vékony temperafestésű képeket alkotott. Irodalom gyűjteményes kiállítása, Budapest, 1935 Adattár a magyar művészeti grafikához. Rézkarcolók 1900-1936, Budapest, 1937 SZÍJ R.: ~ Budapest képei, Budapest, 1975/4. Magyar művészet 1919-1945, Budapest, 1985 P. SZÜCS J.: A római iskola, Budapest, 1987 KOVÁCS Á. V.: A Duna színei. ~ akvarelljei, Új Művészet, 1993/2. Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1927 • Magyar Rézkarcoló Műhely, Budapest 1929 • Kultúrház, Szombathely 1939 • Műterem, Budapest 1943 • Műbarát [Búza Barnával] • Alkotás Művészház • Műbarát [Cser Károllyal] 1980 • Iskola Galéria, Budapest 1992 • Hadtörténeti Múzeum, Budapest Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások 1926 • Egyházművészeti kiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest 1930 • Szent Imre kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1931 • A római Magyar Intézet ösztöndíjas művészeinek első kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest 1934 • XIX. Velencei Biennálé, Velence 1934-től Nemzeti Képzőművészeti Kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1935 • A Magyar Akvarell- és Pasztellfestők Egyesülete jubileumi kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest 1936 • XX. Velencei Biennálé, Velence 1938 • 88. csoportkiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest 1950-től Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1952 • A szolnoki mûvésztelep…, Ernst Múzeum, Budapest 1954 • Hat festőművész kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest 1955 • Képzőművészetünk tíz éve, Műcsarnok, Budapest 1957 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest 1960 • A felszabadult Budapest művészete, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1977, 1978 • A 75 éves Szolnoki Művésztelep Jubileumi kiállítása, Damjanich János Múzeum, Szolnoki Galéria, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1983, 1984 • Római iskola I., II., Keresztény Múzeum, Esztergom. Művek közgyűjteményekben Művek közgyűjteményekben Fővárosi Képtár, Budapest • Janus Pannonius Múzeum, Pécs • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Nagy István Képtár, Baja • Uffizi, Firenze. Forrás: artportal.hu