Régi nagyméretű Hollóházi porcelán agár 28 cm

Eladási ár: 32 000 HUF

Leírás

[1C878/UZ-K]
Hibátlan állapotú, nagy méretű, porcelán kutya, hosszú szőrű orosz agár.

Alján zöld márkajelzés:
HOLLÓHÁZA HUNGARY

Magasság: 28 cm
Szélesség: 10.5 cm
Hosszúság: 17.5 cm
Súly: 0.945 kg
 


Magyar Porcelánmanufaktúra Kft.

HOLLÓHÁZI PORCELÁN

HOLLÓHÁZA

 

Története a kezdetektől




A Hollóházi Porcelán, Magyarország egyik legnagyobb múlttal rendelkező porcelánipari vállalata. Azon a helyen, ahol ma a vállalat épületei állnak, több mint 235 éve folyamatos ipari tevékenység zajlik. Az ország keleti csücskében, erdők között megbúvó kis manufaktúra pályafutása 1777-ben üveghutaként indult, ahol kezdetleges, de mégis szép poharak, palackok, üvegedények készültek. A XIX. század elején az üvegipar fellendült. A hollóházi huta azonban távol esett a fő közlekedési útvonalaktól, és az üveggyártáshoz szükséges nyersanyagoktól. A fa jelenléte sem indokolta már a fennmaradást, hiszen az üveggyárak már szenet, vagy lignitet használtak. Ekkor Károlyi arra döntésre jutott, hogy felhasználja a birtokán lévő kaolint, és 1831-től kőedénygyárrá alakítja át a hutát.

A kezdetektől számos bérlő állt a gyár élén, de az első igazi fellendülés 1857-ben következett be, mikor Istványi Ferenc, lett a gyár következő bérlője. Istványi Ferenc a kezdetben egy-két épületből álló manufaktúrát a század végére jelentős gyárteleppé fejlesztette. Ezzel az alig 700 lakosú községben teljes foglalkoztatottságot biztosított. A termékek bár gyárban készültek, mégis igazi népművészeti alkotások voltak. A forma- és motívumkincs apáról-fiúra, kézről-kézre öröklődött. A díszítőművészet és a dísztárgyak a XX. század beköszöntével jelentek meg. Az 1923-as újraindulás után a vezetőség nagy gondot fordít a helyes massza-összetételre. A porcelán áruk megdrágulása folytán megélénkül a kereslet a kőedény áruk iránt. 1926-ban áttértek a díszműáru és figurák gyártására. A bank azonban többi befektetése miatt csődbe ment, a gyár ismét 8 hónapig szünetelt. 1927-ben az ország ipara még mindig lassan ébred háborús álmából, az infláció viszont már megszűnőben, a magyar valuta stabilizálódik, javul a közlekedés. A termelésnél azonban az egyetlen céljuk a profit. A művészi szempontok újból háttérbe szorultak. Az államosítás után az alapanyagok és az égetési technológia átalakításával áttértek a porcelángyártásra, az első termékek az ország villamosításához szükséges kisfeszültségű porcelán szigetelőtestek voltak.

1939 – Újabb fellendülés kezdődik


Újabb fellendülés kezdődik, amikor új bérlő Szakmáry Károly kassai kereskedő kerül a gyár élére. Nagy munkakedvvel látott művészileg és műszakilag lesüllyedt gyár kapacitásának növeléséhez, a gyártmányok minőségének javításához. Új széntüzelésű körkemencét építenek. A gőzhajtású generátort elektromos berendezésekre cserélik, három modern villamos kemencét is felállítanak, ezek új dekorok gyártását tették lehetővé. A gyár fejlődésnek indul, már nemcsak a falusi lakosság igényét szeretné kielégíteni, hanem a polgárság ízlését is. Szakmáry Károlyt hosszú távú tervei, célkitűzései végrehajtásában a Hollóházi Kerámia Gyár 1948. évi államosítása akadályozta meg.

Néhány éves ipari porcelángyártás után 1957 óta gyárt Hollóháza használati porcelánt: edényeket és dísztárgyakat. A dolgozók kőedény-korszakban elsajátított szépérzéke, szakmai készsége a porcelángyártásban is töretlenül megjelent. Az 1960-as évek elejétől szakképzett és tehetséges iparművészek vették át a termékválaszték fejlesztésének feladatát, ez napjainkig sikeresen támogatja azt a törekvést, hogy Hollóháza a magyar porcelánművészet fontos műhelye legyen.



Az 1972-ben befejezett rekonstrukció eredményeképpen egy európai szintű, korszerű gyár jelent meg a régi gyár helyén. A propán-bután gázfűtésű alagút kemencék lehetővé tették az előző lágyporcelán helyett a kemény-porcelán gyártását. Időközben a foglalkoztatottak száma az előző 300-ról közel 1000-re emelkedett. A Hegyköz aprófalvas települései között Hollóháza foglalkoztatási centrummá fejlődött. Az iparművészek számát több mint 10 fölé növelték. Az új vonalú, modern, művészi igényű hollóházi porcelán díszműáru és háztartási edényáru iránt úgy belföldön, mint külföldi viszonylatban tovább nőtt a kereslet. Japántól az Amerikai Egyesült Államokig, a Skandináv-félszigettől Ausztráliáig a világ több pontjára exportál a gyár.A technológia, a felhasznált alapanyagok, a termékek minősége megfelel a földpátos kemény-porcelán európai szakmai színvonalának. A Hollóházi Porcelán, mindennapi használatra szánt, finoman megformált, ízlésesen dekorált termékei a hétköznapi környezetbe is eleganciát és igényességet csempésznek.

Forrás: www.hollóházi.hu

Tulajdonságok

Származás: magyar
Jelzett: Igen
Márka: Hollóházi
Állapot: Hibátlan

vásárlási információk

Feltöltve: 2020. november. 18.

(A műtárgyat eddig 1842-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Régi nagyméretű Hollóházi porcelán agár 28 cm

[1C878/UZ-K] Hibátlan állapotú, nagy méretű, porcelán kutya, hosszú szőrű orosz agár. Alján zöld márkajelzés: HOLLÓHÁZA HUNGARY Magasság: 28 cm Szélesség: 10.5 cm Hosszúság: 17.5 cm Súly: 0.945 kg   Magyar Porcelánmanufaktúra Kft. HOLLÓHÁZI PORCELÁN HOLLÓHÁZA   Története a kezdetektől A Hollóházi Porcelán, Magyarország egyik legnagyobb múlttal rendelkező porcelánipari vállalata. Azon a helyen, ahol ma a vállalat épületei állnak, több mint 235 éve folyamatos ipari tevékenység zajlik. Az ország keleti csücskében, erdők között megbúvó kis manufaktúra pályafutása 1777-ben üveghutaként indult, ahol kezdetleges, de mégis szép poharak, palackok, üvegedények készültek. A XIX. század elején az üvegipar fellendült. A hollóházi huta azonban távol esett a fő közlekedési útvonalaktól, és az üveggyártáshoz szükséges nyersanyagoktól. A fa jelenléte sem indokolta már a fennmaradást, hiszen az üveggyárak már szenet, vagy lignitet használtak. Ekkor Károlyi arra döntésre jutott, hogy felhasználja a birtokán lévő kaolint, és 1831-től kőedénygyárrá alakítja át a hutát. A kezdetektől számos bérlő állt a gyár élén, de az első igazi fellendülés 1857-ben következett be, mikor Istványi Ferenc, lett a gyár következő bérlője. Istványi Ferenc a kezdetben egy-két épületből álló manufaktúrát a század végére jelentős gyárteleppé fejlesztette. Ezzel az alig 700 lakosú községben teljes foglalkoztatottságot biztosított. A termékek bár gyárban készültek, mégis igazi népművészeti alkotások voltak. A forma- és motívumkincs apáról-fiúra, kézről-kézre öröklődött. A díszítőművészet és a dísztárgyak a XX. század beköszöntével jelentek meg. Az 1923-as újraindulás után a vezetőség nagy gondot fordít a helyes massza-összetételre. A porcelán áruk megdrágulása folytán megélénkül a kereslet a kőedény áruk iránt. 1926-ban áttértek a díszműáru és figurák gyártására. A bank azonban többi befektetése miatt csődbe ment, a gyár ismét 8 hónapig szünetelt. 1927-ben az ország ipara még mindig lassan ébred háborús álmából, az infláció viszont már megszűnőben, a magyar valuta stabilizálódik, javul a közlekedés. A termelésnél azonban az egyetlen céljuk a profit. A művészi szempontok újból háttérbe szorultak. Az államosítás után az alapanyagok és az égetési technológia átalakításával áttértek a porcelángyártásra, az első termékek az ország villamosításához szükséges kisfeszültségű porcelán szigetelőtestek voltak. 1939 – Újabb fellendülés kezdődik Újabb fellendülés kezdődik, amikor új bérlő Szakmáry Károly kassai kereskedő kerül a gyár élére. Nagy munkakedvvel látott művészileg és műszakilag lesüllyedt gyár kapacitásának növeléséhez, a gyártmányok minőségének javításához. Új széntüzelésű körkemencét építenek. A gőzhajtású generátort elektromos berendezésekre cserélik, három modern villamos kemencét is felállítanak, ezek új dekorok gyártását tették lehetővé. A gyár fejlődésnek indul, már nemcsak a falusi lakosság igényét szeretné kielégíteni, hanem a polgárság ízlését is. Szakmáry Károlyt hosszú távú tervei, célkitűzései végrehajtásában a Hollóházi Kerámia Gyár 1948. évi államosítása akadályozta meg. Néhány éves ipari porcelángyártás után 1957 óta gyárt Hollóháza használati porcelánt: edényeket és dísztárgyakat. A dolgozók kőedény-korszakban elsajátított szépérzéke, szakmai készsége a porcelángyártásban is töretlenül megjelent. Az 1960-as évek elejétől szakképzett és tehetséges iparművészek vették át a termékválaszték fejlesztésének feladatát, ez napjainkig sikeresen támogatja azt a törekvést, hogy Hollóháza a magyar porcelánművészet fontos műhelye legyen. Az 1972-ben befejezett rekonstrukció eredményeképpen egy európai szintű, korszerű gyár jelent meg a régi gyár helyén. A propán-bután gázfűtésű alagút kemencék lehetővé tették az előző lágyporcelán helyett a kemény-porcelán gyártását. Időközben a foglalkoztatottak száma az előző 300-ról közel 1000-re emelkedett. A Hegyköz aprófalvas települései között Hollóháza foglalkoztatási centrummá fejlődött. Az iparművészek számát több mint 10 fölé növelték. Az új vonalú, modern, művészi igényű hollóházi porcelán díszműáru és háztartási edényáru iránt úgy belföldön, mint külföldi viszonylatban tovább nőtt a kereslet. Japántól az Amerikai Egyesült Államokig, a Skandináv-félszigettől Ausztráliáig a világ több pontjára exportál a gyár.A technológia, a felhasznált alapanyagok, a termékek minősége megfelel a földpátos kemény-porcelán európai szakmai színvonalának. A Hollóházi Porcelán, mindennapi használatra szánt, finoman megformált, ízlésesen dekorált termékei a hétköznapi környezetbe is eleganciát és igényességet csempésznek. Forrás: www.hollóházi.hu

További részletek
Származás: magyar
Jelzett: Igen
Márka: Hollóházi
Állapot: Hibátlan

vásárlási információk
Feltöltve: 2020. november. 18.

(A műtárgyat eddig 1842-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
32 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[FKD030/Bp90/35] A kép mérete: 126 x 100 cm keret nélkül. Készült: Szén, tempera, Papír A kép Szabó Zoltán Angyalföldi (Budapest, 1929) alkotása. Jelezve jobbra fent "Szabó Z 72" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép A festmény hátoldalán kiállítási címke: Műcsarnoki törzslap 1973. X. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Rajkai György beszélte rá, hogy jelentkezzék felvételre a Képzőművészeti Főiskolára. 1948-49-ben a Dési Huber-szakkörben rajzolt, festett Gráber Margit vezetésével. 1950-ben jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben kezdte meg tanulmányait Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre keze alatt. 1953-54-ben a főiskola megvált tőle, lekerült Tatabányára, ahol a művésznövendékek számára művésztelepet létesítettek. Számos műve kapcsolódik a tatabányai periódushoz, amelynek élményéből még évek múlva is bőven merít. 1955-ben visszakerült a főiskolára, ahol 1958-ban fejezete be tanulmányait. Ezt követően két évig - a Fiatal Művészek Stúdiójának tagjaként - a stúdió műtermében dolgozott. 1960-63 között Derkovits-ösztöndíjban részesült. Kiállító művészként első ízben 1958-ban a VII. Magyar Képzőművészeti Tárlaton szerepelt jelentősebb anyaggal. Ettől kezdve minden nemzeti tárlaton, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának bemutatóin, jelentősebb hazai és külföldön rendezett magyar seregszemléken részt vett alkotásaival (Ernst Múzeum, Műcsarnok, Tiszti Klub Budapest, Veszprém, Szolnok, Tatabánya, Vác, Győr, Kecskemét, Tallin, Berlin, Varsó, Belgrád, Párizs, Moszkva, stb.). Erőteljes formákkal komponált figurális kompozíciókat, portrékat, városképeket, csendéleteket alkotott olajban, pasztellben, szénnel és temperával. A Nyolcak, Nemes Lampért József és a korai Uitz Béla alkotások formai örökségének legrangosabb mai folytatója. A külföldiek közül Siqueiros és D. Rivera gyakoroltak rá nagy hatást, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. Szabó végtelen humanizmusa, őszinte hite az alkotásban, a tiszta emberi kapcsolatokban és a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, óriási lendület jellemzi alakjait, akár táblaképről, szénrajzról, akár monumentális munkáról van szó. Díjak: a Stúdió pályázatának I. díja; Munkácsy-díj; a Szolnoki Festészeti Triennále II. díja; Érdemes Művész. Sok murális alkotást is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). Alkotásai helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, a Legújabbkori Történeti Múzeumban és több vidéki képtárban. (Egri Mária: Szabó Zoltán, MÉ, H.J.: Műv. 1970/8, Műv. 1976/5, A.J.: Műv. 1985/2) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Művészeti tanulmányait a Dési Huber István szakkörben kezdte, ahol Gráber Margit korrigálta. 1950-ben jelentkezett Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolára. Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre voltak a mesterei. Siqueiros és Diego Rivera is nagy hatást gyakoroltak rá, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. 1958 óta szerepel hazai és külhoni tárlatokon (Műcsarnok, Ernst Múzeum, stb.). 1960-63 k. Derkovits-ösztöndíjas volt. 1969-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1977-ben érdemes művész címet kapott. Végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, hatalmas lendület jellemzi figuráit, akár táblaképről, szénrajzról akár monumentális műről van szó. Sok murális munkát is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). A NYOLCAK, Nemes Lampért és a korai Uitz munkák formai örökösének legrangosabb mai folytatója. (MÉ, H.J.: Műv.-1970/8, Műv.-1976/5, A.J.: Műv.-1985/2) Magyar festők és grafikusok adattára Művészeti tanulmányait a Dési Huber szakkörben kezdte, majd 1951-1958-ban Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre növendéke a főiskolán. 1958-tól minden fontosabb hazai és számos külföldi tárlaton részt vett. Kiállított többek között a Szovjetunióban, Bulgáriában, Jugoszláviában, az NDK-ban, Lengyelországban és Franciaországban. Több vidéki bemutató (Dunaújváros, Szeged, Kecskemét, Szolnok, Győr stb.) mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban önálló kiállítása volt Tallinban. 1978-ban az Ernst Múzeumban. A Kilencek alapító tagja, és valamennyi kiállításuk résztvevője. 1960-1963-ban a Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művészi címet kapott. - Művészetében központi helyet foglal el az ember. Végtelen humanizmus, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. A Nyolcak formai örökségének legrangosabb mai folytatója. - Irod.: P.Sz.T.: Művész életrajzok. Bp. 1985.; Acsay Judit: Legszívesebben az eget festeném be. Beszélgetés Szabó Zoltánnal. Művészet, 1985. 2. Művészeti lexikon I-IV. Festő. 1951-58 között a Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványa volt. 1958-tól állítja ki erőteljes formákkal komponált figurális kompozícióit (Almahámozók, Kesztyűs női portré stb.). 1965-ben sgraffitót készített egy sátoraljaújhelyi lakóházra. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek 1958-ban kapott diplomát Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványaként. Azóta minden fontosabb hazai rendezvény résztvevője, gyakorta kiállít külföldön is. Számos vidéki bemutató mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban, 1983-ban a Tihanyi Múzeumban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban a Szovjetunióban, 1984-ben az NSZK-ban mutatkozott be. A hatvanas években a Kilencek csoporttagja volt. 1960-1963-ban Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művész címet kapott; 1983-1984-ben elnyerte a SZOT művészeti ösztöndíját. - Művészetében központi helyet foglal el az ember, végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, az emberi kapcsolatokban a lét himnuszává fokozódik vásznain. Súlyos nyugalma olykor szenvedélyes, politikus töltést kap. Stílusát tömör, konstruktív formaadás, monumentális igény jellemzi.
Szabó Zoltán Angyalföldi : "Leány portré" 1973
680 000 HUF
[FKD027/Bp4/60] A kép mérete: 60 x 82 cm keret nélkül. Készült: Olaj, pasztell, Papír (kasírozva) A kép Szabó Zoltán Angyalföldi (Budapest, 1929) alkotása. Jelezve jobbra lent "Szabó Z 73" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Rajkai György beszélte rá, hogy jelentkezzék felvételre a Képzőművészeti Főiskolára. 1948-49-ben a Dési Huber-szakkörben rajzolt, festett Gráber Margit vezetésével. 1950-ben jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben kezdte meg tanulmányait Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre keze alatt. 1953-54-ben a főiskola megvált tőle, lekerült Tatabányára, ahol a művésznövendékek számára művésztelepet létesítettek. Számos műve kapcsolódik a tatabányai periódushoz, amelynek élményéből még évek múlva is bőven merít. 1955-ben visszakerült a főiskolára, ahol 1958-ban fejezete be tanulmányait. Ezt követően két évig - a Fiatal Művészek Stúdiójának tagjaként - a stúdió műtermében dolgozott. 1960-63 között Derkovits-ösztöndíjban részesült. Kiállító művészként első ízben 1958-ban a VII. Magyar Képzőművészeti Tárlaton szerepelt jelentősebb anyaggal. Ettől kezdve minden nemzeti tárlaton, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának bemutatóin, jelentősebb hazai és külföldön rendezett magyar seregszemléken részt vett alkotásaival (Ernst Múzeum, Műcsarnok, Tiszti Klub Budapest, Veszprém, Szolnok, Tatabánya, Vác, Győr, Kecskemét, Tallin, Berlin, Varsó, Belgrád, Párizs, Moszkva, stb.). Erőteljes formákkal komponált figurális kompozíciókat, portrékat, városképeket, csendéleteket alkotott olajban, pasztellben, szénnel és temperával. A Nyolcak, Nemes Lampért József és a korai Uitz Béla alkotások formai örökségének legrangosabb mai folytatója. A külföldiek közül Siqueiros és D. Rivera gyakoroltak rá nagy hatást, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. Szabó végtelen humanizmusa, őszinte hite az alkotásban, a tiszta emberi kapcsolatokban és a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, óriási lendület jellemzi alakjait, akár táblaképről, szénrajzról, akár monumentális munkáról van szó. Díjak: a Stúdió pályázatának I. díja; Munkácsy-díj; a Szolnoki Festészeti Triennále II. díja; Érdemes Művész. Sok murális alkotást is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). Alkotásai helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, a Legújabbkori Történeti Múzeumban és több vidéki képtárban. (Egri Mária: Szabó Zoltán, MÉ, H.J.: Műv. 1970/8, Műv. 1976/5, A.J.: Műv. 1985/2) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Művészeti tanulmányait a Dési Huber István szakkörben kezdte, ahol Gráber Margit korrigálta. 1950-ben jelentkezett Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolára. Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre voltak a mesterei. Siqueiros és Diego Rivera is nagy hatást gyakoroltak rá, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. 1958 óta szerepel hazai és külhoni tárlatokon (Műcsarnok, Ernst Múzeum, stb.). 1960-63 k. Derkovits-ösztöndíjas volt. 1969-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1977-ben érdemes művész címet kapott. Végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, hatalmas lendület jellemzi figuráit, akár táblaképről, szénrajzról akár monumentális műről van szó. Sok murális munkát is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). A NYOLCAK, Nemes Lampért és a korai Uitz munkák formai örökösének legrangosabb mai folytatója. (MÉ, H.J.: Műv.-1970/8, Műv.-1976/5, A.J.: Műv.-1985/2) Magyar festők és grafikusok adattára Művészeti tanulmányait a Dési Huber szakkörben kezdte, majd 1951-1958-ban Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre növendéke a főiskolán. 1958-tól minden fontosabb hazai és számos külföldi tárlaton részt vett. Kiállított többek között a Szovjetunióban, Bulgáriában, Jugoszláviában, az NDK-ban, Lengyelországban és Franciaországban. Több vidéki bemutató (Dunaújváros, Szeged, Kecskemét, Szolnok, Győr stb.) mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban önálló kiállítása volt Tallinban. 1978-ban az Ernst Múzeumban. A Kilencek alapító tagja, és valamennyi kiállításuk résztvevője. 1960-1963-ban a Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művészi címet kapott. - Művészetében központi helyet foglal el az ember. Végtelen humanizmus, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. A Nyolcak formai örökségének legrangosabb mai folytatója. - Irod.: P.Sz.T.: Művész életrajzok. Bp. 1985.; Acsay Judit: Legszívesebben az eget festeném be. Beszélgetés Szabó Zoltánnal. Művészet, 1985. 2. Művészeti lexikon I-IV. Festő. 1951-58 között a Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványa volt. 1958-tól állítja ki erőteljes formákkal komponált figurális kompozícióit (Almahámozók, Kesztyűs női portré stb.). 1965-ben sgraffitót készített egy sátoraljaújhelyi lakóházra. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek 1958-ban kapott diplomát Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványaként. Azóta minden fontosabb hazai rendezvény résztvevője, gyakorta kiállít külföldön is. Számos vidéki bemutató mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban, 1983-ban a Tihanyi Múzeumban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban a Szovjetunióban, 1984-ben az NSZK-ban mutatkozott be. A hatvanas években a Kilencek csoporttagja volt. 1960-1963-ban Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művész címet kapott; 1983-1984-ben elnyerte a SZOT művészeti ösztöndíját. - Művészetében központi helyet foglal el az ember, végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, az emberi kapcsolatokban a lét himnuszává fokozódik vásznain. Súlyos nyugalma olykor szenvedélyes, politikus töltést kap. Stílusát tömör, konstruktív formaadás, monumentális igény jellemzi.
Szabó Zoltán Angyalföldi : Holdfényes udvar 1973
430 000 HUF
[FKD019/Bp58/38] A kép mérete: 22 x 34 cm keret nélkül. Készült: Rézkarc, Papír A kép Remsey Jenő György (Nagykőrös, 1885, Gödöllő, 1960) alkotása. Jelezve jobbra lent "Remsey (ceruzával)" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. 1905-1909 között Budapesten az Iparrajziskolában tanult, majd a gödöllői művésztelep tagja lett, ahol 1914-ig dolgozott. 1909-ben a KÉVE tagjai sorába választotta, s rendezésükben számos tárlaton vett részt. 1913-ban a nagybányai szabadiskolában képezte magát, majd a KÉVE tagjaként ösztöndíjjal Párizsba is elkerült, de tanulmányutakat tett Bécsbe és két ízben Münchenben is. 1924-ben egyik alapítója és elnöke volt a Spirituális Művészek Szövetségének, majd létrehozta annak lapját, a Fáklyát. 1937-41 között a Nemzeti Figyelő munkatársaként dolgozott, 1952-ben tagja lett a Szinyei Alkotóközösségnek, 1960-ban pedig a Rézkarcoló Művészek Alkotóközösségének. 1909-ben vett részt először a KÉVE tárlatán, 1920-ban újra. 1923-ban a Helikonban, 1924-ben és 1944-ben a Nemzeti Szalonban, 1935-ben és 1964-ben az Ernst Múzeumban, 1947-ben pedig a Szalmássy Galériában volt kiállítása. 1957-64 között több tárlatot is rendeztek műveiből Párizsban, de a KÉVE által alkotásai elkerültek berlini, düsseldorfi, bécsi, genfi, nürnbergi, lipcsei seregszemlékre is. Remsey hosszú pályájának kezdete a szecesszió stílusirányzatához kapcsolódott. Részt vett a szecesszió eszmeiségének elkötelezett gödöllői művésztelep munkájában, s egészen haláláig Gödöllőn élt. Így nem csoda, ha mindvégig ápolta a művésztelep emlékét, mely saját pályáján is az első döntő jelentőségű inspirációt és művészetközösséget jelentette. Akárcsak Körösfői és Nagy Sándor, ő is szimbolikus sugallatú műveket alkotott, amelyekre a lapidáris formaalkotás, a stilizáció, a vonalkontúrok hangsúlyos szerepe, a homogén színsíkok alkalmazása volt jellemző. Gobelintervezéssel is foglalkozott. Díjak: Benczúr-díj; Hors Conours-oklevél, Bécs; Gödöllő város díszpolgára. Több műve a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonát gazdagítja (Énekeskoldusok, Ködfoszlás a Dunán, Az irgalmas szamaritánius, Szent család, Önarckép). A budapesti Lónyai utcai református gimnázium számára 1942-ben egy freskót alkotott (A magyar reformáció szellemtörténete). (Éber, RI-NM, MMFRA, ML) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Budapesten tanult, majd a gödöllői művésztelep tagja volt. 1909-ben koll. kiállítása volt a KÉVE tárlat keretében. 1913-ban a nagybányai festőiskolában dolgozott. A KÉVE tagjaként ösztöndíjjal Párizsba is elkerült, de tanulmányutakat tett Bécsben, és Münchenben is. 1920-ban ismételten állított ki műveket a KÉVE tárlatán. 1923-ban a Helikonban, 1924-ben a Nemzeti Szalonban volt kiállítása. A Spirituális Művészek Szövetségének tagja volt. Alkotásait stilizálja s főleg dekoratív hatásokra törekszik. Több műve az MNG tulajdonában van. (Éber, RI-NM) Magyar festők és grafikusok adattára Művészi képzettségét az a kapcsolat segítette kibontakozni, amelyet Gulácsy Lajossal, Erdei Viktorral és Fülep Lajossal teremtett. A KÉVE tagja lett és ösztöndíjjal Párizsba került. Tanulmányutakat tett Bécsben és Münchenben, majd itthon a Gödöllői Művésztelepre került. Alapító tagja volt az 1924-ben alakult Spirituális Művészek Szövetségének. 1924-ben és 1944-ben a Nemzeti Szalonban, 1935-ben és 1964-ben az Ernst Múzeumban és 1947-ben a Szalmássy Galériában vett részt csoportos kiállításokon. Eleme a kompozíció, a sokalakos, a nagy csoportokat fölölelő képek problémája, amely képszerkesztő hajlandóságát, rendező képességét foglalkoztatja és alkalmat ad arra, hogy témáit a maga sajátos módján adja elő. Ez pedig a díszítő stilizálás nyelve. Képei síkszerűek, nagy dekoratív színfoltok mozaikszerű együttesei, amelyek erőteljes kontúrhatásukkal és fényproblémáikkal gobelin terveknek vagy üvegfestményeknek hatnak. Írói munkássága is számottevő. - Irod.: Gellér Katalin - Keserű Katalin: A gödöllői kismesterek. MTA 1981. I. 441. Művészeti lexikon I-IV. Festő, költő és író. Bp.-en, Bécsben és Münchenben tanult, majd a gödöllői művésztelep tagja lett. Számos külföldi kiállításán kívül 1909-ben és 1920-ban kollektív kiállítása nyílt a KÉVE-tárlat keretében, 1923-ban a Helikon szalonjában, 1924-ben és 1944-ben a Nemzeti Szalonban, 1935-ben és 1964-ben az Ernst Múzeumban, 1947-ben a Szalmássy Galériában. 1957 és 1964 között Párizsban több kiállítást rendeztek műveiből. 1924-ben egyik alapítója s elnöke volt a Spirituális Művészek Szövetségének. Több műve (Énekeskoldusok, Ködfoszlás a Dunán, Az irgalmas szamaritánius, Szent Család, Önarckép stb.) a Nemz. Gal. tulajdona. Szecessziósan stilizált, szimbolikus ihletésű képeivel expresszív hatásokra törekedett. Művészeti lexikon I-II. Budapesten tanult, azután a gödöllői művésztelep tagja volt. 1909. és 1920. kollektív kiállítása volt a Kéve tárlat keretében. 1923. a Helikon szalónjában, 1924. a Nemzeti Szalónban. A Spirituális Művészek Szövetségének tagja. Énekes koldusok c. olajfestménye a Székesfővárosi Múzeum, Anyám arcképe, Ködfoszlás a Dunán, Az irgalmas szamaritánius, a Szent Család és Önarckép c. művei a Szépművészeti Múzeum tulajdonában vannak. Képeit stilizálja s főleg dekoratív hatásokra törekszik. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek Művészeti tanulmányait Bécsben, Münchenben és a gödöllői művésztelepen végezte. 1907 óta szerepel a hazai és külföldi nyilvánosság előtt, az évek során több franciaországi és amerikai kiállítása volt. 1964-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Csók Galériában, 1979-ben Nagykőrösön voltak gyűjteményes tárlatai. Számos külföldi művésztársaság tagja és kitüntetettje, 1920-ban Budapest város nagydíjával, 1969-ben Milánó ezüstérmével tüntették ki. - A szecesszióban gyökerező szimbolikus stílusa a harmincas években alakult ki; munkáit erős stilizáltság, olykor groteszk ábrázolás, sejtelmes színvilág jellemzi. Mondanivalói az ember sorskérdései körül forognak.
Remsey Jenő György : Falu
28 000 HUF

a kategória hasonló műtárgyai