Régi vásárhelyi Csúcsi fazekas dísztányér Vékony jelzéssel 22 cm

Eladási ár: 36 000 HUF

Leírás

[1G771/X128]
Régi jelzett fehér mázas, kézzel festett fazekas munka, cserép falitál, fali tányér.

Alján mélynyomott jelzés:
VÉKONY HMV

Szélesség: 22 cm
Súly: 0.45 kg
Vékony Sándor






Vékony Sándor fazekas 1913-ban született Hódmezővásárhelyen, ugyanott halt meg 2000-ben. Napszámos apa gyermekeként látta meg a napvilágot, korán árvaságra jutott. Édesanyja az elemi iskolái elvégzése után polgáriba is beíratta, de nem tudták fizetni a költségeket, ezért 1926-ban az ipariskolába került. A fazekas mesterséget tanulta nevelő apjától, Csikós István csúcsi fehértálastól, aki a hagyományos fehér alapú kobaltkék írókás díszítést alkalmazta díszedényein. Mellette inaskodott három évig, de a szakma szépségeit csak akkor kezdte megérezni, amikor saját elképzelése szerint formálhatta az agyagot. 1939-ig dolgozott nevelőapja műhelyében, ekkor mestervizsgát tett és önálló műhelyt nyitott. 1942-ben már 9 embert foglalkoztatott műhelyében. A hagyományos paraszti edény iránti szükséglet csökkenésével elsősorban díszedényeket készített. Tárgyaira hatással voltak a Majolikatelepen készült tárgyak valamint a szecesszió stílusjegyei is, melyek keveredtek a népi fazekassággal. Az 1950-es években a Néprajzi Múzeum kerámia osztályának vezetője, Kresz Mária segítette a vásárhelyi fazekasokat a hagyományos fazekassághoz való visszatéréshez, mely Vékony Sándor számára sikeres és eredményes volt. Belépett a Budapesti Háziipari Szövetkezetbe, melynek 18 évig tagja volt. Munkáját elismerték, több egyéni és csoportos kiállításon vett részt Budapesten a Nemzeti Galériában és a Néprajzi Múzeumban. Minden edényformát megkorongozott, ami a 19. századi mesterektől fennmaradt. Legszebb darabjai a formástálak, a tipikus csúcsi fazekas munkák. A fehér alapon kobaltkék színek hidegségét kisebb vörösbarna és lazúros zöld fontok ellensúlyozzák. Vázáinak tömör, népi formáin pöttyökből és csíkokból alakította ki egyéni díszítési rendszerét. Rákóczi utcai műhelyében múzeumot rendeztek be, emléket állítva a csúcsi tálasoknak. Első önálló kiállítása szülővárosában 1983-ban volt. 1988-ban Pro Urbe díjat kapott. 1954-ben lett népi iparművész.Vékony Sándor fazekas 1913-ban született Hódmezővásárhelyen, ugyanott halt meg 2000-ben. Napszámos apa gyermekeként látta meg a napvilágot, korán árvaságra jutott. Édesanyja az elemi iskolái elvégzése után polgáriba is beíratta, de nem tudták fizetni a költségeket, ezért 1926-ban az ipariskolába került. A fazekas mesterséget tanulta nevelő apjától, Csikós István csúcsi fehértálastól, aki a hagyományos fehér alapú kobaltkék írókás díszítést alkalmazta díszedényein. Mellette inaskodott három évig, de a szakma szépségeit csak akkor kezdte megérezni, amikor saját elképzelése szerint formálhatta az agyagot. 1939-ig dolgozott nevelőapja műhelyében, ekkor mestervizsgát tett és önálló műhelyt nyitott. 1942-ben már 9 embert foglalkoztatott műhelyében. A hagyományos paraszti edény iránti szükséglet csökkenésével elsősorban díszedényeket készített. Tárgyaira hatással voltak a Majolikatelepen készült tárgyak valamint a szecesszió stílusjegyei is, melyek keveredtek a népi fazekassággal. Az 1950-es években a Néprajzi Múzeum kerámia osztályának vezetője, Kresz Mária segítette a vásárhelyi fazekasokat a hagyományos fazekassághoz való visszatéréshez, mely Vékony Sándor számára sikeres és eredményes volt. Belépett a Budapesti Háziipari Szövetkezetbe, melynek 18 évig tagja volt. Munkáját elismerték, több egyéni és csoportos kiállításon vett részt Budapesten a Nemzeti Galériában és a Néprajzi Múzeumban. Minden edényformát megkorongozott, ami a 19. századi mesterektől fennmaradt. Legszebb darabjai a formástálak, a tipikus csúcsi fazekas munkák. A fehér alapon kobaltkék színek hidegségét kisebb vörösbarna és lazúros zöld fontok ellensúlyozzák. Vázáinak tömör, népi formáin pöttyökből és csíkokból alakította ki egyéni díszítési rendszerét. Rákóczi utcai műhelyében múzeumot rendeztek be, emléket állítva a csúcsi tálasoknak. Első önálló kiállítása szülővárosában 1983-ban volt. 1988-ban Pro Urbe díjat kapott. 1954-ben lett népi iparművész.1956-ban kapta meg a Népművészet Mestere címet. 


Forrás: http://nepmuveszetmesterei.hu/index.php/dijazottak-neve/305-vekony-sandor

Tulajdonságok

Jelzett: Igen
Anyag: cserép

vásárlási információk

Feltöltve: 2021. november. 15.

(A műtárgyat eddig 474-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Régi vásárhelyi Csúcsi fazekas dísztányér Vékony jelzéssel 22 cm

[1G771/X128] Régi jelzett fehér mázas, kézzel festett fazekas munka, cserép falitál, fali tányér. Alján mélynyomott jelzés: VÉKONY HMV Szélesség: 22 cm Súly: 0.45 kg Vékony Sándor Vékony Sándor fazekas 1913-ban született Hódmezővásárhelyen, ugyanott halt meg 2000-ben. Napszámos apa gyermekeként látta meg a napvilágot, korán árvaságra jutott. Édesanyja az elemi iskolái elvégzése után polgáriba is beíratta, de nem tudták fizetni a költségeket, ezért 1926-ban az ipariskolába került. A fazekas mesterséget tanulta nevelő apjától, Csikós István csúcsi fehértálastól, aki a hagyományos fehér alapú kobaltkék írókás díszítést alkalmazta díszedényein. Mellette inaskodott három évig, de a szakma szépségeit csak akkor kezdte megérezni, amikor saját elképzelése szerint formálhatta az agyagot. 1939-ig dolgozott nevelőapja műhelyében, ekkor mestervizsgát tett és önálló műhelyt nyitott. 1942-ben már 9 embert foglalkoztatott műhelyében. A hagyományos paraszti edény iránti szükséglet csökkenésével elsősorban díszedényeket készített. Tárgyaira hatással voltak a Majolikatelepen készült tárgyak valamint a szecesszió stílusjegyei is, melyek keveredtek a népi fazekassággal. Az 1950-es években a Néprajzi Múzeum kerámia osztályának vezetője, Kresz Mária segítette a vásárhelyi fazekasokat a hagyományos fazekassághoz való visszatéréshez, mely Vékony Sándor számára sikeres és eredményes volt. Belépett a Budapesti Háziipari Szövetkezetbe, melynek 18 évig tagja volt. Munkáját elismerték, több egyéni és csoportos kiállításon vett részt Budapesten a Nemzeti Galériában és a Néprajzi Múzeumban. Minden edényformát megkorongozott, ami a 19. századi mesterektől fennmaradt. Legszebb darabjai a formástálak, a tipikus csúcsi fazekas munkák. A fehér alapon kobaltkék színek hidegségét kisebb vörösbarna és lazúros zöld fontok ellensúlyozzák. Vázáinak tömör, népi formáin pöttyökből és csíkokból alakította ki egyéni díszítési rendszerét. Rákóczi utcai műhelyében múzeumot rendeztek be, emléket állítva a csúcsi tálasoknak. Első önálló kiállítása szülővárosában 1983-ban volt. 1988-ban Pro Urbe díjat kapott. 1954-ben lett népi iparművész.Vékony Sándor fazekas 1913-ban született Hódmezővásárhelyen, ugyanott halt meg 2000-ben. Napszámos apa gyermekeként látta meg a napvilágot, korán árvaságra jutott. Édesanyja az elemi iskolái elvégzése után polgáriba is beíratta, de nem tudták fizetni a költségeket, ezért 1926-ban az ipariskolába került. A fazekas mesterséget tanulta nevelő apjától, Csikós István csúcsi fehértálastól, aki a hagyományos fehér alapú kobaltkék írókás díszítést alkalmazta díszedényein. Mellette inaskodott három évig, de a szakma szépségeit csak akkor kezdte megérezni, amikor saját elképzelése szerint formálhatta az agyagot. 1939-ig dolgozott nevelőapja műhelyében, ekkor mestervizsgát tett és önálló műhelyt nyitott. 1942-ben már 9 embert foglalkoztatott műhelyében. A hagyományos paraszti edény iránti szükséglet csökkenésével elsősorban díszedényeket készített. Tárgyaira hatással voltak a Majolikatelepen készült tárgyak valamint a szecesszió stílusjegyei is, melyek keveredtek a népi fazekassággal. Az 1950-es években a Néprajzi Múzeum kerámia osztályának vezetője, Kresz Mária segítette a vásárhelyi fazekasokat a hagyományos fazekassághoz való visszatéréshez, mely Vékony Sándor számára sikeres és eredményes volt. Belépett a Budapesti Háziipari Szövetkezetbe, melynek 18 évig tagja volt. Munkáját elismerték, több egyéni és csoportos kiállításon vett részt Budapesten a Nemzeti Galériában és a Néprajzi Múzeumban. Minden edényformát megkorongozott, ami a 19. századi mesterektől fennmaradt. Legszebb darabjai a formástálak, a tipikus csúcsi fazekas munkák. A fehér alapon kobaltkék színek hidegségét kisebb vörösbarna és lazúros zöld fontok ellensúlyozzák. Vázáinak tömör, népi formáin pöttyökből és csíkokból alakította ki egyéni díszítési rendszerét. Rákóczi utcai műhelyében múzeumot rendeztek be, emléket állítva a csúcsi tálasoknak. Első önálló kiállítása szülővárosában 1983-ban volt. 1988-ban Pro Urbe díjat kapott. 1954-ben lett népi iparművész.1956-ban kapta meg a Népművészet Mestere címet.  Forrás: http://nepmuveszetmesterei.hu/index.php/dijazottak-neve/305-vekony-sandor

További részletek
Jelzett: Igen
Anyag: cserép

vásárlási információk
Feltöltve: 2021. november. 15.

(A műtárgyat eddig 474-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
36 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[1Y029/Z018] Olaj farost festmény, üveglap mögött, hibátlan képcsarnokos keretben. Hátoldalán Képcsarnok Vállalat papír címkéje: A művész neve: SCHÉNER MIHÁLY A kép címe: TÁJ Magasság: 66.5 cm Szélesség: 86 cm Súly: 6.54 kg Schéner Mihály festő, grafikus, szobrász, keramikus, bábtervező Medgyesegyháza, 1923-01-9 Elhalálozott: Budapest, 2009. május 11. Honlap: http://www.kormendigaleria.hu/kiadvany.html 1942-1947: Magyar Képzőművészeti Főiskola, tanára: Rudnay Gyula. 1978: Munkácsy-díj; 1984: érdemes művész; 1989: kiváló művész; 1995: Kossuth-díj. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia, 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. 1956-ig tanított. 1982: Nagyatádi Faszobrász Alkotótelep, 1985: Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep, Dunaújváros. A stílusában felismerhető, mégis sokféle műtárgyat létrehozó ~ gazdag, állandóan alakuló életműve a folyton változó világban helyét kereső, az alkotói szabadságot megvalósító XX. századi képzőművész példázata lehetne. Magát expresszív-szürrealista alkotónak nevezi. Egyaránt dolgozik festékkel, textillel, fával, fémmel. Rajzol, szerkeszt, farag, épít, gyúr, varr és ragaszt, felhasználja a mézesbábok öntőformáit. Festő, rajzoló, textilszobor- és bábkészítő, fazekas, asztalos, esztergályos. Háromlépcsős folyamatban gondolkozik: rajzban tervez, majd fest, szobrot készít, “formába önt”, mindig a végső plasztikai megoldást keresi. Ami állandó és mégis játékosan változékony megjelenésű Schéner művészetében, az a gyermekkori emlékek által meghatározott népi mesterségek iránti tiszteletet kifejező motívumkincs, a tárgyi folklór formakészlete, amely már-már kézjegyként ismétlődik munkáin. Mitologikussá nőtt képzelete új lényeket teremt, pl: a Pigulát, amely disznótestű, emberfejű teremtmény. Schéner festményein a szürrealista motívumokat konstruktív szerkezetbe rendezi, a geometriát és az organikus természeti motívumokat egyaránt beépíti műveibe. A népi, népművészeti formakincsből merített lovas huszárok, betyárok, szegénylegények cifra szűr mentéje, piros csákója, fekete csizmája, az önálló életet élő zsinórdíszek és mézeskalács bábok, a kiskocsik a gyermekkori vásárok, búcsúk színes forgatagába vezet. A primér motívumokat aztán felváltják a vastagon felhordott felületbe karcolt jelek, vonalhálózatok, amelyek a játszó gyermek homokba rajzolt ábráit, a pásztorember fába vésett üzeneteit, az ősember barlang falába rótt mágikus jeleneteit idézik meg. A művész pillanatnyi érdeklődésének megfelelően a színek búvópatakként tűnnek el és jelennek meg ismét. A 60-as években leginkább a formákkal való játék érdekelte, a festmények felülete egyre gazdagodott: a táblaképek felületén applikációk jelentek meg, vagy lemállasztott rétegek hagyták maguk után hiányukat, motívumok nélküli ősformák, archetipikus képzetek bukkantak fel művészetében. A véletlenszerűnek látszó rétegekkel való játék azonban tudatos komponálás eredménye, amely később nyilvánvaló ritmusnak és formai szerkesztettségnek adja át a helyét, mint a Törvénytáblák c. sorozaton. A különböző művészi kifejezési formák egymásra termékenyítő hatással vannak, át- meg áthatják egymást. Textilszobrai, amelyekkel új műfajt teremtett, ugyanazzal az automatikus, expresszív-szürrealista módszerrel készülnek, mint festményei. A hagyományosan a népművészetben alkalmazott anyag, a filc lehetőséget ad a népi formakincs felelevenítésére, amely azonban a művész különös szürrealista átiratában jelenik meg. A szívekkel kivarrt, zsinórdíszes Posztókotlós c. művén mézesbábok lógnak, hátán huszárok lovagolnak. Egész sor textilből készült kéz-plasztikát alkot, amelyeket az ujjakra rávarrt díszekkel öltöztet, személyesít meg. A színes-különös világból aztán ~ újra puritán képi és formai rendbe juttatja el a nézőt, majd nemsokára tépett, gyűrt, vágott, csorgatott, repedezni hagyott szenvedélyesen vonagló képi felületeket hagy hátra. Schéner készített apró gyermekjátékokat, térstruktúra-tereket, mászókákat is. A magyar népi formák mellett szürreális játékaiban gyakran alkalmaz görög mitológiai alakokat, “elkentaurosodott” lovakat, Gorgó-fejeket, sellőket, hárpiákat, Pán-ábrázolásokat. Schéner nemcsak saját művészetéről publikál, hanem művésztársairól is számos írása jelenik meg, elsősorban az Új Auróra c. folyóiratban, amelynek egy ideig főmunkatársa volt. Irodalom kiállítása, Magyar Építőművészet, 1962/4. Húsz év után, Művészet, 1965/4. BOZÓKY M.: ~, Tiszatáj, 1968/5. PERNECZKY G.: Nincs uborkaszezon, Élet és Irodalom, 1969. augusztus 8. BARÁNSZKY-JÓB L.: ~, Művészet, 1969/9. LÁSZLÓ GY.: ~ kaposvári kiállítása, Jelenkor, 1969/4. MAJOR M.: Pásztorok, betyárok, huszárok - kezek, Tükör, 1970. szeptember 15. FRANK J.: Bemutatjuk ~t, Élet és Irodalom, 1972. május 6. ról kiállítása ürügyén, Képzőművészeti Almanach, Budapest, 1972 Sötétkék kokasok, Élet és Irodalom, 1973. szeptember 9. MAJOR M.: ~ játékai, Élet és Irodalom, 1974. július 27. BARTA J.: Egy különös művész, Alföld, 1974/6. VADAS J.: Szárnykészítők, Élet és Irodalom, 1975. október 4. JUHÁSZ F.: A halál ellen játszani, Élet és Irodalom, 1975. május 17. PAP G.: Kincsek és műkincsek, Művészet, 1975/6. P. SZŰCS J.: Az utak kettéválnak, Művészet, 1978/3. Békési művészet, Művészet, 1978/7. SZAMOSI F.: ~ [kismonográfia], Budapest, 1978 VADAS J.: Játék a játékkal, Élet és Irodalom, 1979. augusztus 18. NÉMETH L.: ~ műveiről, Művészet, 1979/4. MIKLÓS P.: Mit akar ez a múzeum?, Művészet, 1979/10. Beszélgetés a művésszel, Művészet, 1980/5. VÁRNAGY I.: Túlélő bábuk, Mozgó Világ, 1983/6. SZUROMI P.: Rezignáltan, kultúráltan, Művészet, 1983/6. SZUROMI P.: Mozdulatlan horizont, Tiszatáj, 1983/11. MUCSI A.: Arcok és sorsok, Hevesi Szemle, 1984/3. Golgota, Művészet, 1984/9. Diogenész üveghordóban, Napóra, 1990/11. FOGARASSY A. - KOCSIS I.: Kukulla és az íriszek, Opus, 1993/1. CS. TÓTH J.: Az éteri Schéneri mítosz, Bárka, 1993/1. mítoszai, Magyar Napló, 1993. szeptember 17. P. SZABÓ E.: Ősformák üvegből és mézeskalácsból, Életünk, 1997/4. MEZEI O.: Archetipikus képzetek, ősformák, Kortárs, 1998/2. dr. MEZEI OTTÓ: Schéner Mihály, Bp., 1999 Kortárs magyar művészet, 2. bővített kiadás – Körmendi-Csák Gyűjtemény Válogatás DÉVÉNYI ISTVÁN, 2001 BERECZKY LORÁND: Schéner Mihály, Körmendi Gyűjtemény, 2002 Schéner Mihály: Ördögöcskék és egyéb firmák, Körmendi Gyűjtemény, 2006  Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1964 • Grosvenor Gallery, London 1976 • Rudnay Terem, Eger 1979 • Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba (kat.) • Műhelykiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Múzeum, Tihany 1984 • Uitz Terem, Dunaújváros • Magyar Intézet, Szófia 1987 • Beethoven Művelődési Központ, Martonvásár 1995 • Széchenyi Akadémia, Békéscsaba 1999 • Vigadó Galéria, Budapest • Kovács Máté Városi Művelődési Központ •  Templomok,Iparművészeti Múzeum, Budapest 2001 • Életműkiállítás, Körmendi Galéria – Hajnóczy-Bakonyi Ház • Pünkösdi anzix, Magyar Újságírók Szövetsége, Budapest  2004 • Kollázsok és síkplasztikák, Körmendi Galéria – Múzsa Galéria 2005 • Pestszentimrei Közösségi Ház • Expressiv, Burgenländische Landesgalerie • Körmendi Galéria – Múzsa Galéria  Szentendrei Képtár • Utazás közben, MűvészetMalom, Szentendre Schéner Mihály grafikai kiállítása, Körmendi Galéria, Belváros, Budapest • Börzsöny Múzeum. Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások 1956 • Megyei kiállítás, Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba 1957 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest 1960 • 8. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1969 • Csabai festők jubileumi kiállítása, Békéscsaba 1971 • III. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs 1972 • [Vígh Tamással], Városi Kiállítóterem, Vác • Táblakép ’72, Debrecen 1973 • Kortárs festők…, Csontváry Terem, Pécs • Tél a művészetben, Aba Novák Terem, Szolnok 1976 • XIX. Alföldi Tárlat, Békéscsaba 1977 • Festészet ’77, Műcsarnok, Budapest 1979 • Magyar Kiállítás (kat.), Milánó 1999 • Art Budapest 2. Nemzetközi művészeti vásár Művek közgyűjteményekben Művek közgyűjteményekben Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Szombathelyi Képtár, Szombathely.  Forrás: artportal.hu 
Schéner Mihály : "Táj"
245 000 HUF

a kategória hasonló műtárgyai