[FKA304/Bp402/38]
A kép mérete: 43 x 61 cm keret nélkül.
Készült: Pasztell, Papír
A kép Vinkler László (Szabadka, 1912, Szeged, 1980) alkotása.
Jelezve balra lent "Vinkler László"
A festmény jó állapotban van. Keret: Új

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.
Festő. Tanulmányait Lápossy-Hegedűs Géza irányításával kezdte. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár és Karlovszky Bertalan tanítványa volt. 1935-ben diplomázott. 1933-ban a főiskola jubileumi tárlatán a "Nagymamám" című alkotásával elnyerte a Balló-díjat. 1935-1936-ban római ösztöndíjas volt, és a Collegium Hungaricum-ban töltött nyolc hónapot. Szorgalmasan dolgozott, közben tanulmányokat folytatott az Accademia delle Belle Arti freskó-osztályán, Ferazzi irányítása mellett. Az itt készült "Maria Surigia" című képmását 1936-ban a Collegium Hungaricum kiállításán mutatta be, amelyet az olasz állam vásárolt meg. A "Római szobrásznő" című képe 1937-ben elnyerte a Jellinek-díjat. Az alkotás jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. Számos kelet- és nyugat-európai országban járt tanulmányúton. 1931-től szerepelt hazai és külföldi bemutatókon. Egyéni kiállításai voltak Szegeden (1942, 1958, 1963, 1972), az Ernst Múzeumban (1959), Olaszországban (1961), Jugoszláviában (1968). Nagyobb anyaggal szerepelt a szegedi művészek 1967-es Magyar Nemzeti Galéria-béli kiállításán. 1932-ben Balló-díjat, 1937-ben Fényes Adolf-díjat kapott, 1972-ben Szeged város alkotói-díját, 1979-ben a Szegedi Nyári Tárlat díját nyerte el. Éveken keresztül (tizenöt év megszakítással) a szegedi Tanárképző Főiskola rajzi tanszékének vezetőjeként működött. Korábban protréfestőként volt ismeretes. Karlovszky mellett a rajz kultuszára és a csendéleti formalátásra kapott indíttatásokat, később Glatz hatott rá, így a rajzos analizálás helyett a művész a szélesebb festőiségre tért át. A naturalizmussal elvi szakítást jelentő harmadik stílusát a novocento jelképes, színesen dekoratív szellemében alakította ki. Jeles grafikus volt. Több irodalmi művet illusztrált. Monumentális feladatokkal is foglalkozott (freskók a Petőfi-telepi templomban stb.). 1957-ben a városban végzett művészi tevékenysége elismerésül a szegedi Collegium Artium Képzőművészeti tagozata vezetőjévé választotta. Műveinek jelentős részét a szegedi Móra F. Múzeum őrzi. (PZ-SzMF,D.E.: Műv. 1927/6, ML, Sz.Z.: Műv. 1973/1, Műv. 1982/10. D.F.Zs.: Műv. 1973/8.)

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve
Festő. Tanulmányait Lápossy-Hegedűs Géza irányításával kezdte. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár és Karlovszky Bertalan tanítványa volt. 1931 óta kiállító művész. 1933-ban a főiskola jubileumi kiállításán a "Nagymamám" c. festményével elnyerte a Balló-díjat. 1935-36-ban római ösztöndíjas volt. Az Accademia della Bella Arti freskó-osztályán, Ferazzi mester mellett folytatott tanulmányokat. Az itt készült "Maria Surigia" c. portréját 1936-ban a Collegium Hungaricum kiállításán mutatta be, amelyet az olasz állam vásárolt meg. A "Római szobrásznő" c. képe 1937-ben elnyerte a Jellinek-díjat. A mű a MNG tulajdona. Több kelet- és nyugat-európai országban járt tanulmányúton. Egyéni kiállításai voltak Szegeden (1942, 1958, 1963, 1972), az Ernst Múzeumban (1959), Olaszországban (1961), Jugoszláviában (1968). Nagyobb anyaggal szerepelt a szegedi művészek 1967-es MNG-beli kiállításán. 1937-ben Fényes Adolf-díjat, 1972-ben elnyerte Szeged város alkotói-díját, 1979-ben a Szegedi Nyári Tárlat díját. Ezen kívül művészpedagógusi és alkotói tevékenysége elismeréseként még számos kitüntetéssel és díjjal jutalmazták. Hosszabb ideig a szegedi Tanárképző Főiskola rajztanszékének vezetőjeként tevékenykedett. Korábban arcképfestőként volt ismeretes. Karlovszky mellett a rajz kultuszára és a csendéleti formalátásra kapott indíttatásokat, később Glatz Oszkár hatott rá és a rajzos analizálás helyett a szélesebb festőiségre tért át. A naturalizmussal elvi szakítást jelentő harmadik stílusát a novocento jelképes, színesen dekoratív szellemében alakította ki. Jeles grafikus volt. Számos irodalmi művet illusztrált. Monumentális feladatokkal is foglalkozott. (freskók a Petőfi-telepi templomban, stb). (PZ-SzMF,ML,Sz.Z.: Műv.-1982/10)

Magyar festők és grafikusok adattára
Művészeti tanulmányait Lápossy-Hegedűs Géza irányításával kezdte, majd a Képzőművészeti Főiskolán Karlovszky Bertalan és Glatz Oszkár növendékeként fejezte be 1935-ben. 1931 óta kiállító művész. 1933-ban a főiskola jubileumi kiállításán a Nagymamám c. festményével elnyerte a Balló-díjat. A diploma megszerzését követően 1935-1936-ban római ösztöndíjas. Az itt készült Maria Surigia c. portréját az olasz állam megvásárolta. A Római szobrásznő c. képe 1937-ben elnyerte a Jellinek-díjat, s amelyet ma az MNG őriz. Számos kelet- és nyugat-európai országban megfordult tanulmányúton. Egyéni kiállításai voltak Szegeden (1942, 1958, 1963, 1968, 1972), az Ernst Múzeumban (1959) és Dunaújvárosban (1977), illetve külföldön Olaszországban (1961) és Jugoszláviában (1968). Nagyobb anyaggal szerepelt a szegedi művészek 1967-ben MNG-beli bemutatóján. 1972-ben elnyerte Szeged város alkotói díját és 1979-ben a Szegedi Nyári Tárlat díját. Hosszabb időt töltött a Szegedi Tanárképző Főiskola rajztanszékének élén. Emlékkiállítását 1982-ben a szegedi Móra Ferenc Képtárban és a MNG-ban rendezték meg. Karlovszky mellett a rajz kultuszára és a csöndéleti formalátásra kapott indíttatásokat, később Glatz hatott rá és a rajzos analizálás helyett a szélesebb festőiségre tért át. A naturalizmussal elvi szakítást jelentő harmadik stílusát a novecento jelképes, színesen dekoratív szellemében alakította ki. - Irod.: Pipics Zoltán: Száz magyar festő. Bp. 1943.

Művészeti lexikon I-IV.
Festő, a szegedi Pedagógiai Főiskola tanára. A Képzőművészeti Főiskolán Karlovszky Bertalan és Glatz Oszkár tanítványa volt. 1935-36-ban Olaszo.-ban folytatta tanulmányait, majd több külföldi utat tett. Szegedi gyűjt. kiállításai után 1959-ben az Ernst Múzeumban is bemutatta anyagát. Korábban portréfestőként volt ismert, jelenleg a szürrealizmussal rokon szellemben fest. Monumentális feladatokkal is foglalkozik (freskók a Petőfi-telepi templomban stb.).

Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek
Festő, grafikus.
1935-ben fejezte be főiskolai tanulmányait Karlovszky Bertalan és Glatz Oszkár növendékeként. 1935-1936-ban római ösztöndíjas. Számos kelet- és nyugat-európai országban megfordult tanulmányúton. Egyéni kiállításai voltak Szegeden (1943, 1958, 1936, 1938, 1972), az Ernst Múzeumban (1959) és Dunaújvárosban (1977), illetve külföldön Olaszországban (1961) és Jugoszáviában (1968). Hosszabb időt töltött a szegedi tanárképző főiskola rajztanszékének élén. Díja: Balló-díj (1933), Jellinek és Fényes Adolf-díj (1937), Szeged város alkotói díja (1972), a Szegedi Nyári Tárlat díja (1979). Emlékkiállítást 1982-ben a szegedi Móra Ferenc Múzeum Képtárban és a Nemzeti Galériában rendezték meg. - Gazdag arculatú festményei, monotypiái és tollrajzai híven tükrözték állandó megújulási vágyát, amelynek hajtóereje az intellektus és az intuició feszültségéből eredt. A művészet figuratív és absztrakt törekvései egyként érdekelték; elvont műveiben a szürrealizmus módszereivel közelítette meg napjaink jelenségeit; a kultúrhistória és a mitológiai eseményeit.

Kortárs magyar művészeti lexikon I-III.
Festő, grafikus, művészeti író
1930-35: MKF, mesterei: Karlovszky Bertalan, Glatz Oszkár. 1932, 1933: Balló-díj; 1937: Jellinek-díj; Fényes Adolf-díj. Képzőművészeti tanulmányaival párhuzamosan két évig jogot hallgatott az ELTE jogi karán. 1935-ben ösztöndíjat nyert: Rómában, a Coll. Hung.-ban töltött nyolc hónapot. Néhány vallási témájú szegedi freskója korareneszánsz mesterek hatását mutatja, de szorosan nem kapcsolódott a Római Iskola törekvéseihez. Szakma sikereit pályája kezdetén bravúros portréművészetével vívta ki, és a műfaj szeretete egész munkásságát végigkísérte. Tanulmányutak: 1937: Párizs, 1939: Szicília. 1947-ben felkérésre megszervezte és elindította a szegedi TF Rajz- és Művészettörténet Tanszékének munkáját, s ekkortól megbízott tanszékvezetőként tevékenykedett itt 1957-ig, amikor politikai okok miatt állásából felmentették és csak 1972-ben helyezték vissza. Időközben festői pályája töretlenül folytatódott. Vinkler László pedagógiai tevékenységéből adódóan kísérletező hajlamú művész volt, szellemi rokona az 1945-47-ig hivatalosan, majd felosztása után laza csoportként működő Európai Iskolának, amely a Szentendrei Iskola hagyományait és az európai haladó művészi formákat, a kubizmust, szürrealizmust, non-figuráicót preferálta. A 60-as években már együtt tartott a korszak egyetemes haladó irányázatával (absztrakt expresszionizmus, tasizmus). Az alkalmazott művészeti stílusok mindig az adott alkotói problémafelvetéséhez igazodtak, filozófiai mélységű gondolataikkal és igényességükkel magas színvonalat képviseltek. Az analitikus kubizmus a háború pusztításának kifejezője, a szürrelaizmus mitológiai példázatának hordozója, a tasizmus a belső világának kivetülése volt. Természetelvű ábrázolásokon keresztül jutott el azokhoz a szürrealisztikus művészeti elvekhez, amelyeknek nagyszerű példái azok az automatikus, a vonal erejét hangsúlyozó figurális tusrajzok, amelyekkel a modern magyar grafika a korszak törekvéseihez kapcsolódott. (Szalay Lajos, Kondor Béla, Martyn Ferenc.) Ezekkel párhuzamosan kezdett tasiszta kísérletei nyomán jutott el művészi törekvéseinek csúcspontjára. A csorgatásos technikával véletlenszerűen keletkezett fekete-fehér alap-kompozíciókat gesztusokkal, felismerhető természeti formákat idéző festék-foltokkal tette elvenné.Foglalkoztatta a XX. századi művész és a képzőművészet létjogosultságának kérdése, helye a nemzeti és az egyetemes kultúra egészében. Írásaiban saját maga ideológusaként sajátos terminológia-alkotással is megpróbálkozott (Szürreafaelllista kiáltvány, Szürcézanneizmus, 1966). 1957-ben a városban végzett művészi munkája elismeréséül a szegedi Collegium Artium Képzőművészeti tagozata vezetőjévé választotta. 1972-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója. A szegedi patrióta festő jelentőségét adja, hogy önálló kisérletezések eredményeképpen jutott el az avantgárd képzőművészet második hulámának törekvéseihez. Művészetének meghatározó eleme a múlttal való kontiniutáskeresés is, a görög mitolgóia jelképrendszerének felhasználása és reneszánsz parafrázisainak (pl.: Tiziano: Vénusz) sorozata. Vinkler László élete utolsó évtizedében, részben olaszországi és görögországi utazásainak hatására visszatért a természetelvű ábrázolásokhoz is. Műveinek jelentős részét a szegedi Móra Ferenc M. őrzi.
Válogatott írásai: Aba Novák Vilmos, Délvidéki Szemle, 1942/1-2.; Képzőművészeti Alkotások, Bp., 1954; Szeged mai képzőművészete, Délmagyarország, 1966. aug. 7.; Összehasonlító biográfia, A szegedi TF rajz tanszéke III. képzőművészeti kiállításának katalógusa, Szeged, 1967; Oidipus (Egy műalkotás keletkezésének elemézése), Acta Academiae Paedagogiae Szegediensis, Series Artistica, Szeged, 1967; Szegedi festészet, MŰV, 1968/1.; Korstílus és térfelfogás, A tanárképzés módszertani problémái. A szegedi Tanárképző Főiskola 1967. okt. 25-28. között rendezett nközi tudományos ülésszakának anyaga. Szeged, 1968; Meditiazion sul dramma della vita umana nello specchio del cinquecento con considerazione speciale del Coreggio e del Parmigianino, Parma nell'arte, 1969/1.; Évszázadunk stiláris metamorfózisa, A szegedi TF Tudományos Közleményei, Szeged, 1969; Aktuális képzőművészeti problémák a differnciáció és az integráció aspektusában, A szegedi TF Tudományos Közleményei, Szeged, 1972; Rajzoktatás és művészeti nevelés koncepciójának fejlődése a tanárképző főiskolák negyedszázados története során, Az általános iskolai tanárképzés 25 éve, Bp., 1973; Stilisztikai jelcsoportok a képzőművészeti alkotás folyamatában, A Juhász Gyula TF Tudományos Közleményei, 1976; Művészet és mitológia, A szegedi Móra F. M. évkönyve, Szeged, 1978-79/1.
Ek: 1942: Városi M., Kupolacsarnok, Szeged; 1975: A szegedi Képző- és Iparművészeti Szalon Klauzár téri terme, Szeged; 1959: Retrospektív kiállítás, Ernst M.; 1961: Reggio Emilia (OL); 1963: Képcsarnok, Szeged; 1968: Szabadka; 1971: Az év világon, Szeged; 1973: Salgótarján; 1976: Dunaújváros; 1979: Bartók B. Műv. Közp., Szeged; 1982: Emlékkiállítás, Móra F. M., Szeged; MNG; 1997: Pokolraszállás, Móra F. M., Szeged; 1998: Vinkler László 1942-es első önálló kiállításának rekonstrukciója, Móra F. M., Szeged; 2001: Emlékkiállítás, Móra F. M., Szeged; Antik motívumok, Mátonfi G., Kecsekemét.
Vcsk: 1947: A Képzőművészetek Szabad Szakszervezete Vidéki Csoportjának I. Kiállítása, Műcsarnok; 1956: II. Orsz. miskolci Képzőművészeti Kiállítás, Herman O. M., Miskolc; 1960: Képzőművészetünk a felszabadulás után, Móra F. M., Szeged; 1967: Szegedi Képzőművészek Tárlata, MNG; 1970: Változatok egy témára, A szegedi Állami TF Rajz Tanszéke művésztanárainak kiállítása, Állami TF, Szeged; 2001: Vinkler László és tanítványai, Városi Képtár, Orosháza.
Irod.: Szelesi Z.: Vinkler László - Művészek a Tisza partján, Tiszatáj, 1968/6.; Dér E.: Vinkler László köszöntése, MŰV, 1972/6; Szelesi Z.: Művészet és személyiség, MŰV, 1973/1.; D. Fehér Zs.: Van-e szegedi műhely? MŰV, 1973/8.; Tandi L.: Vinkler Lászlónál, Tiszatáj, 1979/12.; P. Szabó E.: Vinkler László emlékkiállítása, Új Tükör, 1982/28.; Endrődy E.: Akropoliszi pillanatok. (Vinkler László rajzai Devecseri Gábor verseihez), Kortárs, 1983/2.; Papp L.: Az ember valósága, Tiszatáj, 1986/9.; Szuromi P.: Átváltozások. Tükrök, tükröződések, Szolnok, 1994; Muladi B.: Vinkler László, Szeged, 2001; Szuromi P.: Vinkler László válogatott írásai, Szeged, 2001. (M. B.)