[0L446/X096] Hódmezővásárhelyi, jelzett Kincses István kerámia váza, rendkívül díszes, plasztikus szalamandra párral. Rendkívül ritka, gyűjteményes példány. Alján jelzés: KINCSES I HMV Magasság: 31 cm Szélesség: 21 cm Súly: 2.3 kg

[1C289/UZ-N] Szép állapotú, jelzett mázas, virágdíszes kerámia szilke. Lekváros vagy tejfölös edény. Fedele is megvan, nagyon ritka. Korából adódó kisebb mázhibák találhatók rajta. Alján jelzés: KIS J. H.M.V. Magasság: 23 cm Szélesség: 19 cm Hosszúság: 23 cm Súly: 1.89 kg

[1R308/X298] Régi szép állapotú, akasztási lehetőséggel rendelkező hódmezővásárhelyi fehér mázas kerámia falitál, falitányér. Rajta élénk színekkel, kézi festéssel díszített népi szecessziós motívumok, közepében madár díszítéssel. Hátoldalán karcolt jelzés: BAÁN HMV Szélesség: 19 cm Súly: 0.34 kg Hódmezővásárhelyi Kismesterek A 19. század második felére országos jelentőségűvé nőtt vásárhelyi fazekasság a század végére komoly kihívásokkal nézett szembe. Míg korábban a háztartások edényszükségletének szinte egyedüli kielégítőiként dolgoztak, ekkorra megjelentek az gyári zománcos és keménycserép edények, sőt a porcelán tálak, bögrék is elérhetők váltak. A fazekasok nehezen tudták felvenni a versenyt az olcsó termékekkel, ezért arra kényszerültek, hogy új, piacképes kerámiákat készítsenek. A polgárosuló parasztság igényei megváltoztak, s ez tárgyi világukban, így lakberendezésükben is megnyilvánult. Szobáikban a festett ládákat, tékákat polgári ízlésű bútorokkal cserélték le, díszként pedig vázákat, falitányérokat, virágtartókat helyeztek el. Ezt az új igényt ismerték fel a fazekasok és egyre többen tértek át a díszedények készítésére amellett, hogy egyes használati edények iránt még sokáig megmaradt a kereslet. A fazekasok törekvésére ösztönző erőként hatott a vásárhelyi művészek által 1912-ben megalapított Majolikatelep tevékenysége, és annak sikerei a kiállításokon. A Telep első termékein felbukkan a helyi népi kerámia, forma- és színvilága, néhány motívuma, ugyanakkor a kor stílusirányzata, a szecesszió is alapvetően meghatározta cseréptárgyaik kialakítását. A látványos, színes, polgári otthonokba jól illeszkedő kerámiák a fazekasok számára mintául szolgáltak. A korongosok és a festőasszonyok révén terjedtek a formák, minták a Telep és a kisműhelyek között. Ez utóbbiakban azonban nem egyszerű másolatok születtek, hanem a mesterek és írókásaik a saját ízlésüknek megfelelően dolgozták át a művészek által tervezett kerámiákat, megteremtve így a saját népi szecessziós stílusukat.   Ennek képviselői közül kiemelkedik Baán Imre, Csenki István és Lázi János hármasa, akik festőasszonyaik, a Lázi lányok révén, egységes stílust alakítottak ki. Az 1920-as évektől 1950-ig terjedő munkásságuk a hódmezővásárhelyi népi szecesszió legmarkánsabb vonalát képviseli, melynek virágkora az 1930-as, ’40-es évekre tehető. A stílus meghatározó egyénisége, a legváltozatosabb örökséget ránk hagyó Baán Imre (1894-1961) ezüstkoszorús mester. Az ő munkásságára hatott legerőteljesebben a Majolikatelep 1910-es, ’20-as évekbeli kerámiáinak formavilága és díszítése....   Forrás: https://www.folkartnouveau.com/gyujtemeny/hodmezovasarhelyi-kismesterek 

[0P054/BX-9] Régi, ép állapotú, jelzett, lábakon álló kerámia boroshordó. Alján karcolt jelzés: HMV CS.I. A lábak restauráltak. Magasság: 21 cm Szélesség: 11 cm Súly: 0.835 kg

[1R579/X150] Régi szép állapotú, hódmezővásárhelyi fehér mázas kerámia teáskészlet. A készlet darabjai korából és használatból eredő kisebb mázkopások találhatók. Az egyik tányér széle sérült, lásd fotó. A készlet darabjai: - 1 darab nagyobb méretű teás kiöntő (19.7 x 13 x 20 cm) - 1 darab kiöntő (16 x 13.5 x 17.5 cm) - 1 darab három lábon álló fedeles cukortartó bonbonier (12 x 12.5 x 14.3 cm) - 6 darab teáscsésze (6.3 x 9.3 x 12.3 cm) - 6 darab alátét tányér (13.7 cm) Alján jelzés: BAÁN I. KOSZORÚS M. HMV 1940 Súly: 3.78 kg Hódmezővásárhelyi Kismesterek A 19. század második felére országos jelentőségűvé nőtt vásárhelyi fazekasság a század végére komoly kihívásokkal nézett szembe. Míg korábban a háztartások edényszükségletének szinte egyedüli kielégítőiként dolgoztak, ekkorra megjelentek az gyári zománcos és keménycserép edények, sőt a porcelán tálak, bögrék is elérhetők váltak. A fazekasok nehezen tudták felvenni a versenyt az olcsó termékekkel, ezért arra kényszerültek, hogy új, piacképes kerámiákat készítsenek. A polgárosuló parasztság igényei megváltoztak, s ez tárgyi világukban, így lakberendezésükben is megnyilvánult. Szobáikban a festett ládákat, tékákat polgári ízlésű bútorokkal cserélték le, díszként pedig vázákat, falitányérokat, virágtartókat helyeztek el. Ezt az új igényt ismerték fel a fazekasok és egyre többen tértek át a díszedények készítésére amellett, hogy egyes használati edények iránt még sokáig megmaradt a kereslet. A fazekasok törekvésére ösztönző erőként hatott a vásárhelyi művészek által 1912-ben megalapított Majolikatelep tevékenysége, és annak sikerei a kiállításokon. A Telep első termékein felbukkan a helyi népi kerámia, forma- és színvilága, néhány motívuma, ugyanakkor a kor stílusirányzata, a szecesszió is alapvetően meghatározta cseréptárgyaik kialakítását. A látványos, színes, polgári otthonokba jól illeszkedő kerámiák a fazekasok számára mintául szolgáltak. A korongosok és a festőasszonyok révén terjedtek a formák, minták a Telep és a kisműhelyek között. Ez utóbbiakban azonban nem egyszerű másolatok születtek, hanem a mesterek és írókásaik a saját ízlésüknek megfelelően dolgozták át a művészek által tervezett kerámiákat, megteremtve így a saját népi szecessziós stílusukat.   Ennek képviselői közül kiemelkedik Baán Imre, Csenki István és Lázi János hármasa, akik festőasszonyaik, a Lázi lányok révén, egységes stílust alakítottak ki. Az 1920-as évektől 1950-ig terjedő munkásságuk a hódmezővásárhelyi népi szecesszió legmarkánsabb vonalát képviseli, melynek virágkora az 1930-as, ’40-es évekre tehető. A stílus meghatározó egyénisége, a legváltozatosabb örökséget ránk hagyó Baán Imre (1894-1961) ezüstkoszorús mester. Az ő munkásságára hatott legerőteljesebben a Majolikatelep 1910-es, ’20-as évekbeli kerámiáinak formavilága és díszítése....   Forrás: https://www.folkartnouveau.com/gyujtemeny/hodmezovasarhelyi-kismesterek 

[1R309/X298] Régi szép állapotú, akasztási lehetőséggel rendelkező, fodros szélű, hódmezővásárhelyi fehér mázas kerámia falitál, falitányér. Rajta élénk színekkel, kézi festéssel díszített népi szecessziós motívumok, közepében madár díszítéssel. Hátoldalán karcolt jelzés: BAÁN HMV Szélesség: 18.5 cm Súly: 0.33 kg Hódmezővásárhelyi Kismesterek A 19. század második felére országos jelentőségűvé nőtt vásárhelyi fazekasság a század végére komoly kihívásokkal nézett szembe. Míg korábban a háztartások edényszükségletének szinte egyedüli kielégítőiként dolgoztak, ekkorra megjelentek az gyári zománcos és keménycserép edények, sőt a porcelán tálak, bögrék is elérhetők váltak. A fazekasok nehezen tudták felvenni a versenyt az olcsó termékekkel, ezért arra kényszerültek, hogy új, piacképes kerámiákat készítsenek. A polgárosuló parasztság igényei megváltoztak, s ez tárgyi világukban, így lakberendezésükben is megnyilvánult. Szobáikban a festett ládákat, tékákat polgári ízlésű bútorokkal cserélték le, díszként pedig vázákat, falitányérokat, virágtartókat helyeztek el. Ezt az új igényt ismerték fel a fazekasok és egyre többen tértek át a díszedények készítésére amellett, hogy egyes használati edények iránt még sokáig megmaradt a kereslet. A fazekasok törekvésére ösztönző erőként hatott a vásárhelyi művészek által 1912-ben megalapított Majolikatelep tevékenysége, és annak sikerei a kiállításokon. A Telep első termékein felbukkan a helyi népi kerámia, forma- és színvilága, néhány motívuma, ugyanakkor a kor stílusirányzata, a szecesszió is alapvetően meghatározta cseréptárgyaik kialakítását. A látványos, színes, polgári otthonokba jól illeszkedő kerámiák a fazekasok számára mintául szolgáltak. A korongosok és a festőasszonyok révén terjedtek a formák, minták a Telep és a kisműhelyek között. Ez utóbbiakban azonban nem egyszerű másolatok születtek, hanem a mesterek és írókásaik a saját ízlésüknek megfelelően dolgozták át a művészek által tervezett kerámiákat, megteremtve így a saját népi szecessziós stílusukat.   Ennek képviselői közül kiemelkedik Baán Imre, Csenki István és Lázi János hármasa, akik festőasszonyaik, a Lázi lányok révén, egységes stílust alakítottak ki. Az 1920-as évektől 1950-ig terjedő munkásságuk a hódmezővásárhelyi népi szecesszió legmarkánsabb vonalát képviseli, melynek virágkora az 1930-as, ’40-es évekre tehető. A stílus meghatározó egyénisége, a legváltozatosabb örökséget ránk hagyó Baán Imre (1894-1961) ezüstkoszorús mester. Az ő munkásságára hatott legerőteljesebben a Majolikatelep 1910-es, ’20-as évekbeli kerámiáinak formavilága és díszítése....   Forrás: https://www.folkartnouveau.com/gyujtemeny/hodmezovasarhelyi-kismesterek