Abraham Ortelius : Földközi-tenger 1574

Eladási ár: 155 000 HUF

Leírás

[1A347/Z013]
Arany keretben, üveglap mögött antik, akvarellel színezett térkép. Falra akasztási lehetőséggel rendelkezik. Azonnal falra akasztható, ajándékozható állapotban.

Feliratok:
BARBARIAE ET BILEDULGERID NOVA DESCRIPTIO
OCEANUS OCCIDENTALIS
GOLFO DE LAS YEGUAS
LIBYAE PARS, QUE HODIE SARRA APPELLATUR QUAE UOX, IDEM QUOD DEFERTUM LIGNIFICAT

A térkép készítője:
ABRAHAM ORTELIUS ~1574

Magasság: 45 cm
Szélesség: 58 cm
Súly: 1.8 kg
Abraham Ortelius

  



A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez





Abraham Ortelius





Peter Paul Rubens: Abraham Ortelius portréja


Született
1527. április 14.
Antwerpen


Elhunyt
1598. június 28.(71 évesen)[1][2][3][4]
Antwerpen


Beceneve
Ortelius


Állampolgársága
Flandria


Foglalkozása



térképész

történész








A Wikimédia Commons tartalmaz Abraham Ortelius témájú médiaállományokat.




Abraham Ortelius, Ortega, Orthellius (Antwerpen, 1527. április 14. – Antwerpen, 1598. június 28.) brabanti térképész, földrajztudós, az első modern atlasz, a Theatrum Orbis Terrarum (Világszínház) létrehozója.

Orteliust gyakran a németalföldi kartográfiai iskola egyik alapítójaként tartják számon (1570-es és 1670-es évek), az iskola egyik legjelentősebb alakja. Atlaszának 1570-es kiadását gyakran a németalföldi térképészet aranykora hivatalos kezdetének tekintik.



Tartalomjegyzék


1Életpályája

2Munkássága

3A térképek modern használata

4Jegyzetek

5Források



 Életpályája[szerkesztés]


Abraham Ortellius Európát ábrázoló térképe




Ortelius munkájában jelent meg Wolfgang Laziusnagy Magyarország-térképének kisebbített és átszerkesztett változata[5]


Antwerpenben született, a Tizenhét Tartományban. Az Orthellius család eredetileg Augsburgból származik. 1535-ben a család a protestantizmus gyanújába került. Ortelius apjának halála után nagybátyja, Jacobus van Meteren visszatért angliai vallási száműzetéséből, hogy gondoskodjon Orteliusról. Ábrahám közel állt Emanuel van Meteren unokatestvéréhez, aki később Londonba költözött. 1575-ben Arias Montanus ajánlására II. Fülöp spanyol király földrajtanárának nevezték ki.

Európába utazott, ahol bejárta dél-, nyugat-, észak- és kelet-Németország (pl. 1560, 1575–1576); Franciaország (1559–1560); Anglia és Írország (1576) és Olaszország (1578, talán kétszer vagy háromszor 1550 és 1558 között) tájait.

Térképíróként kezdett, 1547-ben belépett a Szent Lukács Antwerpeni Céhbe, mint térképvilágító jövedelemkeresetét könyvek, nyomatok és térképek készítésével egészítette ki, és az utazásai során évente látogatást tett Frankfurtba is, ahol 1554-ben találkozott Gerardus Mercatorral. 1560-ban Mercatorral utazott Trierbe, Lorraine-be, és Poitiers-be, úgy tűnik, hogy nagyrészt Mercator befolyása vonzotta egy tudományos földrajzi karrier felé. 1598-tól az atlasz ókori térképekkel bővült, így Ortelius egyben a történelmi térképészet megalapítójának számít.[6]

Antwerpenben halt meg, 1598. június 28-án. A Szent Mihály apátság templomában helyezték örök nyugalomra.

 Munkássága[szerkesztés]
1564-ben jelentette meg első térképét, a Typus Orbis Terrarum-ot, a világ nyolcfalú faltérképeit, amelyen a Regio Patalis Locachot azonosították, mint a Terra Australis északi kiterjesztését, egészen Új-Guinea irányában. Ez a térkép később csökkentett formában jelent meg a Terrarumban (az egyetlen létező példány a Bázeli Egyetemi Könyvtárban van). 1565-ben megjelent egy kétoldalas térképe Egyiptomról, 1568-ban készítette el a Brittenburg- kastély tervét Hollandiában, 1567-ben Ázsia nyolclapos térképét és egy hatlapos térképet Spanyolországról.

Angliában Orteliussal kapcsolatban állt William Camden, Richard Hakluyt, Thomas Penny, a puritán ellentmondásos William Charke és Humphrey Llwyd, akik Angliában és Walesben az Ortelius 1573-as kiadványához járultak hozzá.

1578-ban az ősi földrajz kritikai kezelését alapozta Synonymia geographica (az Antwerpeni Plantin sajtó által kiadott és 1587-ben bővített formában Thesaurus geographicus formájában, 1596-ban ismét kibővítve.

Ő rajzolta az első térképet a Csendes-óceánról.

 A térképek modern használata[szerkesztés]
Az Ortelius térképek eredeti példányai népszerű gyűjtőelemek, és gyakran több tízezer dollárért adják el. Számos kiskereskedő számára elérhető a térképek fénymásolata is. Észak-és Dél-Amerikáról készült térkép is szerepel a világ legnagyobb, kereskedelmi forgalomban kapható, négy világtérképből álló kirakós játékában.



 

Forrás: wikipédia

Tulajdonságok

Jellemzők: Európa

vásárlási információk

Feltöltve: 2021. november. 15.

(A műtárgyat eddig 765-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Abraham Ortelius : Földközi-tenger 1574

[1A347/Z013] Arany keretben, üveglap mögött antik, akvarellel színezett térkép. Falra akasztási lehetőséggel rendelkezik. Azonnal falra akasztható, ajándékozható állapotban. Feliratok: BARBARIAE ET BILEDULGERID NOVA DESCRIPTIO OCEANUS OCCIDENTALIS GOLFO DE LAS YEGUAS LIBYAE PARS, QUE HODIE SARRA APPELLATUR QUAE UOX, IDEM QUOD DEFERTUM LIGNIFICAT A térkép készítője: ABRAHAM ORTELIUS ~1574 Magasság: 45 cm Szélesség: 58 cm Súly: 1.8 kg Abraham Ortelius    A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez Abraham Ortelius Peter Paul Rubens: Abraham Ortelius portréja Született 1527. április 14. Antwerpen Elhunyt 1598. június 28.(71 évesen)[1][2][3][4] Antwerpen Beceneve Ortelius Állampolgársága Flandria Foglalkozása térképész történész A Wikimédia Commons tartalmaz Abraham Ortelius témájú médiaállományokat. Abraham Ortelius, Ortega, Orthellius (Antwerpen, 1527. április 14. – Antwerpen, 1598. június 28.) brabanti térképész, földrajztudós, az első modern atlasz, a Theatrum Orbis Terrarum (Világszínház) létrehozója. Orteliust gyakran a németalföldi kartográfiai iskola egyik alapítójaként tartják számon (1570-es és 1670-es évek), az iskola egyik legjelentősebb alakja. Atlaszának 1570-es kiadását gyakran a németalföldi térképészet aranykora hivatalos kezdetének tekintik. Tartalomjegyzék 1Életpályája 2Munkássága 3A térképek modern használata 4Jegyzetek 5Források  Életpályája[szerkesztés] Abraham Ortellius Európát ábrázoló térképe Ortelius munkájában jelent meg Wolfgang Laziusnagy Magyarország-térképének kisebbített és átszerkesztett változata[5] Antwerpenben született, a Tizenhét Tartományban. Az Orthellius család eredetileg Augsburgból származik. 1535-ben a család a protestantizmus gyanújába került. Ortelius apjának halála után nagybátyja, Jacobus van Meteren visszatért angliai vallási száműzetéséből, hogy gondoskodjon Orteliusról. Ábrahám közel állt Emanuel van Meteren unokatestvéréhez, aki később Londonba költözött. 1575-ben Arias Montanus ajánlására II. Fülöp spanyol király földrajtanárának nevezték ki. Európába utazott, ahol bejárta dél-, nyugat-, észak- és kelet-Németország (pl. 1560, 1575–1576); Franciaország (1559–1560); Anglia és Írország (1576) és Olaszország (1578, talán kétszer vagy háromszor 1550 és 1558 között) tájait. Térképíróként kezdett, 1547-ben belépett a Szent Lukács Antwerpeni Céhbe, mint térképvilágító jövedelemkeresetét könyvek, nyomatok és térképek készítésével egészítette ki, és az utazásai során évente látogatást tett Frankfurtba is, ahol 1554-ben találkozott Gerardus Mercatorral. 1560-ban Mercatorral utazott Trierbe, Lorraine-be, és Poitiers-be, úgy tűnik, hogy nagyrészt Mercator befolyása vonzotta egy tudományos földrajzi karrier felé. 1598-tól az atlasz ókori térképekkel bővült, így Ortelius egyben a történelmi térképészet megalapítójának számít.[6] Antwerpenben halt meg, 1598. június 28-án. A Szent Mihály apátság templomában helyezték örök nyugalomra.  Munkássága[szerkesztés] 1564-ben jelentette meg első térképét, a Typus Orbis Terrarum-ot, a világ nyolcfalú faltérképeit, amelyen a Regio Patalis Locachot azonosították, mint a Terra Australis északi kiterjesztését, egészen Új-Guinea irányában. Ez a térkép később csökkentett formában jelent meg a Terrarumban (az egyetlen létező példány a Bázeli Egyetemi Könyvtárban van). 1565-ben megjelent egy kétoldalas térképe Egyiptomról, 1568-ban készítette el a Brittenburg- kastély tervét Hollandiában, 1567-ben Ázsia nyolclapos térképét és egy hatlapos térképet Spanyolországról. Angliában Orteliussal kapcsolatban állt William Camden, Richard Hakluyt, Thomas Penny, a puritán ellentmondásos William Charke és Humphrey Llwyd, akik Angliában és Walesben az Ortelius 1573-as kiadványához járultak hozzá. 1578-ban az ősi földrajz kritikai kezelését alapozta Synonymia geographica (az Antwerpeni Plantin sajtó által kiadott és 1587-ben bővített formában Thesaurus geographicus formájában, 1596-ban ismét kibővítve. Ő rajzolta az első térképet a Csendes-óceánról.  A térképek modern használata[szerkesztés] Az Ortelius térképek eredeti példányai népszerű gyűjtőelemek, és gyakran több tízezer dollárért adják el. Számos kiskereskedő számára elérhető a térképek fénymásolata is. Észak-és Dél-Amerikáról készült térkép is szerepel a világ legnagyobb, kereskedelmi forgalomban kapható, négy világtérképből álló kirakós játékában.   Forrás: wikipédia

További részletek
Jellemzők: Európa

vásárlási információk
Feltöltve: 2021. november. 15.

(A műtárgyat eddig 765-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
155 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[FKD030/Bp90/35] A kép mérete: 126 x 100 cm keret nélkül. Készült: Szén, tempera, Papír A kép Szabó Zoltán Angyalföldi (Budapest, 1929) alkotása. Jelezve jobbra fent "Szabó Z 72" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép A festmény hátoldalán kiállítási címke: Műcsarnoki törzslap 1973. X. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Rajkai György beszélte rá, hogy jelentkezzék felvételre a Képzőművészeti Főiskolára. 1948-49-ben a Dési Huber-szakkörben rajzolt, festett Gráber Margit vezetésével. 1950-ben jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben kezdte meg tanulmányait Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre keze alatt. 1953-54-ben a főiskola megvált tőle, lekerült Tatabányára, ahol a művésznövendékek számára művésztelepet létesítettek. Számos műve kapcsolódik a tatabányai periódushoz, amelynek élményéből még évek múlva is bőven merít. 1955-ben visszakerült a főiskolára, ahol 1958-ban fejezete be tanulmányait. Ezt követően két évig - a Fiatal Művészek Stúdiójának tagjaként - a stúdió műtermében dolgozott. 1960-63 között Derkovits-ösztöndíjban részesült. Kiállító művészként első ízben 1958-ban a VII. Magyar Képzőművészeti Tárlaton szerepelt jelentősebb anyaggal. Ettől kezdve minden nemzeti tárlaton, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának bemutatóin, jelentősebb hazai és külföldön rendezett magyar seregszemléken részt vett alkotásaival (Ernst Múzeum, Műcsarnok, Tiszti Klub Budapest, Veszprém, Szolnok, Tatabánya, Vác, Győr, Kecskemét, Tallin, Berlin, Varsó, Belgrád, Párizs, Moszkva, stb.). Erőteljes formákkal komponált figurális kompozíciókat, portrékat, városképeket, csendéleteket alkotott olajban, pasztellben, szénnel és temperával. A Nyolcak, Nemes Lampért József és a korai Uitz Béla alkotások formai örökségének legrangosabb mai folytatója. A külföldiek közül Siqueiros és D. Rivera gyakoroltak rá nagy hatást, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. Szabó végtelen humanizmusa, őszinte hite az alkotásban, a tiszta emberi kapcsolatokban és a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, óriási lendület jellemzi alakjait, akár táblaképről, szénrajzról, akár monumentális munkáról van szó. Díjak: a Stúdió pályázatának I. díja; Munkácsy-díj; a Szolnoki Festészeti Triennále II. díja; Érdemes Művész. Sok murális alkotást is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). Alkotásai helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, a Legújabbkori Történeti Múzeumban és több vidéki képtárban. (Egri Mária: Szabó Zoltán, MÉ, H.J.: Műv. 1970/8, Műv. 1976/5, A.J.: Műv. 1985/2) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Művészeti tanulmányait a Dési Huber István szakkörben kezdte, ahol Gráber Margit korrigálta. 1950-ben jelentkezett Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolára. Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre voltak a mesterei. Siqueiros és Diego Rivera is nagy hatást gyakoroltak rá, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. 1958 óta szerepel hazai és külhoni tárlatokon (Műcsarnok, Ernst Múzeum, stb.). 1960-63 k. Derkovits-ösztöndíjas volt. 1969-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1977-ben érdemes művész címet kapott. Végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, hatalmas lendület jellemzi figuráit, akár táblaképről, szénrajzról akár monumentális műről van szó. Sok murális munkát is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). A NYOLCAK, Nemes Lampért és a korai Uitz munkák formai örökösének legrangosabb mai folytatója. (MÉ, H.J.: Műv.-1970/8, Műv.-1976/5, A.J.: Műv.-1985/2) Magyar festők és grafikusok adattára Művészeti tanulmányait a Dési Huber szakkörben kezdte, majd 1951-1958-ban Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre növendéke a főiskolán. 1958-tól minden fontosabb hazai és számos külföldi tárlaton részt vett. Kiállított többek között a Szovjetunióban, Bulgáriában, Jugoszláviában, az NDK-ban, Lengyelországban és Franciaországban. Több vidéki bemutató (Dunaújváros, Szeged, Kecskemét, Szolnok, Győr stb.) mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban önálló kiállítása volt Tallinban. 1978-ban az Ernst Múzeumban. A Kilencek alapító tagja, és valamennyi kiállításuk résztvevője. 1960-1963-ban a Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művészi címet kapott. - Művészetében központi helyet foglal el az ember. Végtelen humanizmus, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. A Nyolcak formai örökségének legrangosabb mai folytatója. - Irod.: P.Sz.T.: Művész életrajzok. Bp. 1985.; Acsay Judit: Legszívesebben az eget festeném be. Beszélgetés Szabó Zoltánnal. Művészet, 1985. 2. Művészeti lexikon I-IV. Festő. 1951-58 között a Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványa volt. 1958-tól állítja ki erőteljes formákkal komponált figurális kompozícióit (Almahámozók, Kesztyűs női portré stb.). 1965-ben sgraffitót készített egy sátoraljaújhelyi lakóházra. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek 1958-ban kapott diplomát Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványaként. Azóta minden fontosabb hazai rendezvény résztvevője, gyakorta kiállít külföldön is. Számos vidéki bemutató mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban, 1983-ban a Tihanyi Múzeumban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban a Szovjetunióban, 1984-ben az NSZK-ban mutatkozott be. A hatvanas években a Kilencek csoporttagja volt. 1960-1963-ban Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művész címet kapott; 1983-1984-ben elnyerte a SZOT művészeti ösztöndíját. - Művészetében központi helyet foglal el az ember, végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, az emberi kapcsolatokban a lét himnuszává fokozódik vásznain. Súlyos nyugalma olykor szenvedélyes, politikus töltést kap. Stílusát tömör, konstruktív formaadás, monumentális igény jellemzi.
Szabó Zoltán Angyalföldi : "Leány portré" 1973
680 000 HUF
[FKD027/Bp4/60] A kép mérete: 60 x 82 cm keret nélkül. Készült: Olaj, pasztell, Papír (kasírozva) A kép Szabó Zoltán Angyalföldi (Budapest, 1929) alkotása. Jelezve jobbra lent "Szabó Z 73" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Rajkai György beszélte rá, hogy jelentkezzék felvételre a Képzőművészeti Főiskolára. 1948-49-ben a Dési Huber-szakkörben rajzolt, festett Gráber Margit vezetésével. 1950-ben jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben kezdte meg tanulmányait Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre keze alatt. 1953-54-ben a főiskola megvált tőle, lekerült Tatabányára, ahol a művésznövendékek számára művésztelepet létesítettek. Számos műve kapcsolódik a tatabányai periódushoz, amelynek élményéből még évek múlva is bőven merít. 1955-ben visszakerült a főiskolára, ahol 1958-ban fejezete be tanulmányait. Ezt követően két évig - a Fiatal Művészek Stúdiójának tagjaként - a stúdió műtermében dolgozott. 1960-63 között Derkovits-ösztöndíjban részesült. Kiállító művészként első ízben 1958-ban a VII. Magyar Képzőművészeti Tárlaton szerepelt jelentősebb anyaggal. Ettől kezdve minden nemzeti tárlaton, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának bemutatóin, jelentősebb hazai és külföldön rendezett magyar seregszemléken részt vett alkotásaival (Ernst Múzeum, Műcsarnok, Tiszti Klub Budapest, Veszprém, Szolnok, Tatabánya, Vác, Győr, Kecskemét, Tallin, Berlin, Varsó, Belgrád, Párizs, Moszkva, stb.). Erőteljes formákkal komponált figurális kompozíciókat, portrékat, városképeket, csendéleteket alkotott olajban, pasztellben, szénnel és temperával. A Nyolcak, Nemes Lampért József és a korai Uitz Béla alkotások formai örökségének legrangosabb mai folytatója. A külföldiek közül Siqueiros és D. Rivera gyakoroltak rá nagy hatást, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. Szabó végtelen humanizmusa, őszinte hite az alkotásban, a tiszta emberi kapcsolatokban és a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, óriási lendület jellemzi alakjait, akár táblaképről, szénrajzról, akár monumentális munkáról van szó. Díjak: a Stúdió pályázatának I. díja; Munkácsy-díj; a Szolnoki Festészeti Triennále II. díja; Érdemes Művész. Sok murális alkotást is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). Alkotásai helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, a Legújabbkori Történeti Múzeumban és több vidéki képtárban. (Egri Mária: Szabó Zoltán, MÉ, H.J.: Műv. 1970/8, Műv. 1976/5, A.J.: Műv. 1985/2) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Művészeti tanulmányait a Dési Huber István szakkörben kezdte, ahol Gráber Margit korrigálta. 1950-ben jelentkezett Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolára. Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre voltak a mesterei. Siqueiros és Diego Rivera is nagy hatást gyakoroltak rá, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. 1958 óta szerepel hazai és külhoni tárlatokon (Műcsarnok, Ernst Múzeum, stb.). 1960-63 k. Derkovits-ösztöndíjas volt. 1969-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1977-ben érdemes művész címet kapott. Végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, hatalmas lendület jellemzi figuráit, akár táblaképről, szénrajzról akár monumentális műről van szó. Sok murális munkát is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). A NYOLCAK, Nemes Lampért és a korai Uitz munkák formai örökösének legrangosabb mai folytatója. (MÉ, H.J.: Műv.-1970/8, Műv.-1976/5, A.J.: Műv.-1985/2) Magyar festők és grafikusok adattára Művészeti tanulmányait a Dési Huber szakkörben kezdte, majd 1951-1958-ban Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre növendéke a főiskolán. 1958-tól minden fontosabb hazai és számos külföldi tárlaton részt vett. Kiállított többek között a Szovjetunióban, Bulgáriában, Jugoszláviában, az NDK-ban, Lengyelországban és Franciaországban. Több vidéki bemutató (Dunaújváros, Szeged, Kecskemét, Szolnok, Győr stb.) mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban önálló kiállítása volt Tallinban. 1978-ban az Ernst Múzeumban. A Kilencek alapító tagja, és valamennyi kiállításuk résztvevője. 1960-1963-ban a Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művészi címet kapott. - Művészetében központi helyet foglal el az ember. Végtelen humanizmus, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. A Nyolcak formai örökségének legrangosabb mai folytatója. - Irod.: P.Sz.T.: Művész életrajzok. Bp. 1985.; Acsay Judit: Legszívesebben az eget festeném be. Beszélgetés Szabó Zoltánnal. Művészet, 1985. 2. Művészeti lexikon I-IV. Festő. 1951-58 között a Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványa volt. 1958-tól állítja ki erőteljes formákkal komponált figurális kompozícióit (Almahámozók, Kesztyűs női portré stb.). 1965-ben sgraffitót készített egy sátoraljaújhelyi lakóházra. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek 1958-ban kapott diplomát Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványaként. Azóta minden fontosabb hazai rendezvény résztvevője, gyakorta kiállít külföldön is. Számos vidéki bemutató mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban, 1983-ban a Tihanyi Múzeumban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban a Szovjetunióban, 1984-ben az NSZK-ban mutatkozott be. A hatvanas években a Kilencek csoporttagja volt. 1960-1963-ban Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művész címet kapott; 1983-1984-ben elnyerte a SZOT művészeti ösztöndíját. - Művészetében központi helyet foglal el az ember, végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, az emberi kapcsolatokban a lét himnuszává fokozódik vásznain. Súlyos nyugalma olykor szenvedélyes, politikus töltést kap. Stílusát tömör, konstruktív formaadás, monumentális igény jellemzi.
Szabó Zoltán Angyalföldi : Holdfényes udvar 1973
430 000 HUF
[FKD019/Bp58/38] A kép mérete: 22 x 34 cm keret nélkül. Készült: Rézkarc, Papír A kép Remsey Jenő György (Nagykőrös, 1885, Gödöllő, 1960) alkotása. Jelezve jobbra lent "Remsey (ceruzával)" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. 1905-1909 között Budapesten az Iparrajziskolában tanult, majd a gödöllői művésztelep tagja lett, ahol 1914-ig dolgozott. 1909-ben a KÉVE tagjai sorába választotta, s rendezésükben számos tárlaton vett részt. 1913-ban a nagybányai szabadiskolában képezte magát, majd a KÉVE tagjaként ösztöndíjjal Párizsba is elkerült, de tanulmányutakat tett Bécsbe és két ízben Münchenben is. 1924-ben egyik alapítója és elnöke volt a Spirituális Művészek Szövetségének, majd létrehozta annak lapját, a Fáklyát. 1937-41 között a Nemzeti Figyelő munkatársaként dolgozott, 1952-ben tagja lett a Szinyei Alkotóközösségnek, 1960-ban pedig a Rézkarcoló Művészek Alkotóközösségének. 1909-ben vett részt először a KÉVE tárlatán, 1920-ban újra. 1923-ban a Helikonban, 1924-ben és 1944-ben a Nemzeti Szalonban, 1935-ben és 1964-ben az Ernst Múzeumban, 1947-ben pedig a Szalmássy Galériában volt kiállítása. 1957-64 között több tárlatot is rendeztek műveiből Párizsban, de a KÉVE által alkotásai elkerültek berlini, düsseldorfi, bécsi, genfi, nürnbergi, lipcsei seregszemlékre is. Remsey hosszú pályájának kezdete a szecesszió stílusirányzatához kapcsolódott. Részt vett a szecesszió eszmeiségének elkötelezett gödöllői művésztelep munkájában, s egészen haláláig Gödöllőn élt. Így nem csoda, ha mindvégig ápolta a művésztelep emlékét, mely saját pályáján is az első döntő jelentőségű inspirációt és művészetközösséget jelentette. Akárcsak Körösfői és Nagy Sándor, ő is szimbolikus sugallatú műveket alkotott, amelyekre a lapidáris formaalkotás, a stilizáció, a vonalkontúrok hangsúlyos szerepe, a homogén színsíkok alkalmazása volt jellemző. Gobelintervezéssel is foglalkozott. Díjak: Benczúr-díj; Hors Conours-oklevél, Bécs; Gödöllő város díszpolgára. Több műve a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonát gazdagítja (Énekeskoldusok, Ködfoszlás a Dunán, Az irgalmas szamaritánius, Szent család, Önarckép). A budapesti Lónyai utcai református gimnázium számára 1942-ben egy freskót alkotott (A magyar reformáció szellemtörténete). (Éber, RI-NM, MMFRA, ML) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Budapesten tanult, majd a gödöllői művésztelep tagja volt. 1909-ben koll. kiállítása volt a KÉVE tárlat keretében. 1913-ban a nagybányai festőiskolában dolgozott. A KÉVE tagjaként ösztöndíjjal Párizsba is elkerült, de tanulmányutakat tett Bécsben, és Münchenben is. 1920-ban ismételten állított ki műveket a KÉVE tárlatán. 1923-ban a Helikonban, 1924-ben a Nemzeti Szalonban volt kiállítása. A Spirituális Művészek Szövetségének tagja volt. Alkotásait stilizálja s főleg dekoratív hatásokra törekszik. Több műve az MNG tulajdonában van. (Éber, RI-NM) Magyar festők és grafikusok adattára Művészi képzettségét az a kapcsolat segítette kibontakozni, amelyet Gulácsy Lajossal, Erdei Viktorral és Fülep Lajossal teremtett. A KÉVE tagja lett és ösztöndíjjal Párizsba került. Tanulmányutakat tett Bécsben és Münchenben, majd itthon a Gödöllői Művésztelepre került. Alapító tagja volt az 1924-ben alakult Spirituális Művészek Szövetségének. 1924-ben és 1944-ben a Nemzeti Szalonban, 1935-ben és 1964-ben az Ernst Múzeumban és 1947-ben a Szalmássy Galériában vett részt csoportos kiállításokon. Eleme a kompozíció, a sokalakos, a nagy csoportokat fölölelő képek problémája, amely képszerkesztő hajlandóságát, rendező képességét foglalkoztatja és alkalmat ad arra, hogy témáit a maga sajátos módján adja elő. Ez pedig a díszítő stilizálás nyelve. Képei síkszerűek, nagy dekoratív színfoltok mozaikszerű együttesei, amelyek erőteljes kontúrhatásukkal és fényproblémáikkal gobelin terveknek vagy üvegfestményeknek hatnak. Írói munkássága is számottevő. - Irod.: Gellér Katalin - Keserű Katalin: A gödöllői kismesterek. MTA 1981. I. 441. Művészeti lexikon I-IV. Festő, költő és író. Bp.-en, Bécsben és Münchenben tanult, majd a gödöllői művésztelep tagja lett. Számos külföldi kiállításán kívül 1909-ben és 1920-ban kollektív kiállítása nyílt a KÉVE-tárlat keretében, 1923-ban a Helikon szalonjában, 1924-ben és 1944-ben a Nemzeti Szalonban, 1935-ben és 1964-ben az Ernst Múzeumban, 1947-ben a Szalmássy Galériában. 1957 és 1964 között Párizsban több kiállítást rendeztek műveiből. 1924-ben egyik alapítója s elnöke volt a Spirituális Művészek Szövetségének. Több műve (Énekeskoldusok, Ködfoszlás a Dunán, Az irgalmas szamaritánius, Szent Család, Önarckép stb.) a Nemz. Gal. tulajdona. Szecessziósan stilizált, szimbolikus ihletésű képeivel expresszív hatásokra törekedett. Művészeti lexikon I-II. Budapesten tanult, azután a gödöllői művésztelep tagja volt. 1909. és 1920. kollektív kiállítása volt a Kéve tárlat keretében. 1923. a Helikon szalónjában, 1924. a Nemzeti Szalónban. A Spirituális Művészek Szövetségének tagja. Énekes koldusok c. olajfestménye a Székesfővárosi Múzeum, Anyám arcképe, Ködfoszlás a Dunán, Az irgalmas szamaritánius, a Szent Család és Önarckép c. művei a Szépművészeti Múzeum tulajdonában vannak. Képeit stilizálja s főleg dekoratív hatásokra törekszik. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek Művészeti tanulmányait Bécsben, Münchenben és a gödöllői művésztelepen végezte. 1907 óta szerepel a hazai és külföldi nyilvánosság előtt, az évek során több franciaországi és amerikai kiállítása volt. 1964-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Csók Galériában, 1979-ben Nagykőrösön voltak gyűjteményes tárlatai. Számos külföldi művésztársaság tagja és kitüntetettje, 1920-ban Budapest város nagydíjával, 1969-ben Milánó ezüstérmével tüntették ki. - A szecesszióban gyökerező szimbolikus stílusa a harmincas években alakult ki; munkáit erős stilizáltság, olykor groteszk ábrázolás, sejtelmes színvilág jellemzi. Mondanivalói az ember sorskérdései körül forognak.
Remsey Jenő György : Falu
28 000 HUF