[1R729/Z022]
Antik gyönyörű, hibátlan állapotú, kék szegélyes kerámia falitányér, dísztányér. Közepében nagy méretű gyertyatartó díszítéssel.
Alján masszába nyomott jelzés:
APÁTFALVA
NAGY ZS. & F.
A tárgyat nagy Zsigmond és Ferenc bérlők készítették 1903 és 1905 között a Bélapátfalvai keménycserépgyárban!
Szélesség: 23 cm
Súly: 0.435 kg
Bélapátfalvi stíluselemek
A Borsod vármegyei Bélapátfalva keménycserépgyárát az 1830-as években alapította az egri káptalan. A hollóházi gyárhoz hasonlóan azonban itt sem a tulajdonos, hanem a vállalkozó bérlők folytatták a tulajdonképpeni termelést. A közel száz évig működő gyárban már az 1850-es években készültek a népies stílust képviselő dísztányérok. Ettől az időszaktól a gyár 1928. évi megszűnéséig, három jelentősebb szakaszra tagolható a tányérgyártás Bélapátfalván.
2.1. A Földváry Lajos és Sándor 1850 és 1866 közötti bérlete alatt készült, FÖLDVÁRY feliratos jeggyel ellátott (esetleg csak APÁTFALVA jelzésű) tányérok képezik az első bélapátfalvi csoportot (III. Tábla, 1-2.). Az ekkor még kisebb tételben készített tányérok díszítményeinek témái és kompozíciói meglehetősen szokványosak. A későbben tömegesen gyártott tányérokon ugyanazon minták ugyanolyan elrendezésben szerepelnek, mint már a Földváry-korszakban, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy az ekkoriban kialakuló népi stílus meglehetősen időtálló volt, mintakészlete tulajdonképpen közel száz éven át csak jelentéktelen mértékben változott. A csoportba tartozó tányérok leginkább arról ismerhetők fel, hogy növényi ornamentikájukban a virágfejeket, csokrokat kísérő levéldíszítmények nem hegyes, hanem jellegzetesen kerek végződésűek (akáclevélszerűek).
2.2. A második csoportba azok a tányérok tartoznak, melyek Dubravszky Sándor (és néhány további, kevesebb ideig működő bérlő) idejében, 1867 és 1894 között készültek (III. Tábla, 3-4.). Erre az időszakra esett a népi stílus kiteljesedése, ekkor növekedett meg igazán a dísztányérokra irányuló kereslet. Az ezekben az évtizedekben készült tányérokat az 1890-es évek elejéig még a teljes kézifestés jellemzi. Nagy mértékben érvényesül rajtuk a könnyed porcelánfestés és az élénk színhasználat. A virágok kompozíciói lazábbak, a szárak és a kocsányok játékosabbak, mint a korábbi évek hasonló megoldásai. A korábban népszerű purpur szín helyett, a rózsák színe ekkor már inkább barnás-vöröses.
2.3. A harmadik csoportba a századforduló és a gyár megszűnése közötti időszakban gyártott tányérok sorolhatók (III. Táblázat, 5-6.). Az 1890-es évek második felének jelentéktelenebb bérlői után, 1903 és 1905 között előbb Nagy Zsigmond és Ferenc (gyári jegyükön saját nevük szerepel: NAGY Zs. & F.), 1906 és 1908 között Schöpflin Armandné (jegyén a SCHÖPFLIN felirat olvasható), majd 1909 és 1920 között a „Pruzsinszky János fiai” cég bérelte a gyárat (védjegyük a településnév fölött félkörívben húzódó PRUZSINSZKY J. ÉS FIA felirat volt), legvégül pedig az Egyházmegyei Takarékpénztár Rt. működtette. A bérlők korszakbeli gyors fluktuációja mutatja, hogy a gyár bérlete ebben az időben már koránt sem volt rentábilis. A termelés folyamatos csökkenése ellenére Nagy Zsigmond és Ferenc idején rövid ideig virágzott a gyár. A korábbi gyakorlathoz képest ekkor háttérbe szorult a tányérok virágfestése, mivel a tányéröblöket már inkább sablonokkal (leginkább személyneves feliratokkal ) díszítették, az egykor központi virágcsokrok így széldíszekké redukálódtak. Schöpflinné bérlete idejéből jelen kutatás vizsgálati mintájában egyetlen tányér szerepel, de az semmilyen eltérést nem mutat a Nagy-korszak díszítőgyakorlatától. A Pruzsinszky cég tányérjai közül számos fennmaradt (ezek többnyire ugyancsak sablonos díszítményűek), ami összefüggésben állhat a termelés újabb rövid fellendülésével, ugyanis Pruzsinszky – budapesti porcelán nagykereskedő lévén – kiválóan tudta értékesíteni a bélapátfalvi termékeket. Azonban ezt a fejlődést az első világháború kitörése megakasztotta, az 1920-as években már csak halódott a korábban nagyhírű keménycserépgyár.
Forrás: www.sulinet.hu
Bélapátfalvi stíluselemek
A Borsod vármegyei Bélapátfalva keménycserépgyárát az 1830-as években alapította az egri káptalan. A hollóházi gyárhoz hasonlóan azonban itt sem a tulajdonos, hanem a vállalkozó bérlők folytatták a tulajdonképpeni termelést. A közel száz évig működő gyárban már az 1850-es években készültek a népies stílust képviselő dísztányérok. Ettől az időszaktól a gyár 1928. évi megszűnéséig, három jelentősebb szakaszra tagolható a tányérgyártás Bélapátfalván.
2.1. A Földváry Lajos és Sándor 1850 és 1866 közötti bérlete alatt készült, FÖLDVÁRY feliratos jeggyel ellátott (esetleg csak APÁTFALVA jelzésű) tányérok képezik az első bélapátfalvi csoportot (III. Tábla, 1-2.). Az ekkor még kisebb tételben készített tányérok díszítményeinek témái és kompozíciói meglehetősen szokványosak. A későbben tömegesen gyártott tányérokon ugyanazon minták ugyanolyan elrendezésben szerepelnek, mint már a Földváry-korszakban, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy az ekkoriban kialakuló népi stílus meglehetősen időtálló volt, mintakészlete tulajdonképpen közel száz éven át csak jelentéktelen mértékben változott. A csoportba tartozó tányérok leginkább arról ismerhetők fel, hogy növényi ornamentikájukban a virágfejeket, csokrokat kísérő levéldíszítmények nem hegyes, hanem jellegzetesen kerek végződésűek (akáclevélszerűek).
2.2. A második csoportba azok a tányérok tartoznak, melyek Dubravszky Sándor (és néhány további, kevesebb ideig működő bérlő) idejében, 1867 és 1894 között készültek (III. Tábla, 3-4.). Erre az időszakra esett a népi stílus kiteljesedése, ekkor növekedett meg igazán a dísztányérokra irányuló kereslet. Az ezekben az évtizedekben készült tányérokat az 1890-es évek elejéig még a teljes kézifestés jellemzi. Nagy mértékben érvényesül rajtuk a könnyed porcelánfestés és az élénk színhasználat. A virágok kompozíciói lazábbak, a szárak és a kocsányok játékosabbak, mint a korábbi évek hasonló megoldásai. A korábban népszerű purpur szín helyett, a rózsák színe ekkor már inkább barnás-vöröses.
2.3. A harmadik csoportba a századforduló és a gyár megszűnése közötti időszakban gyártott tányérok sorolhatók (III. Táblázat, 5-6.). Az 1890-es évek második felének jelentéktelenebb bérlői után, 1903 és 1905 között előbb Nagy Zsigmond és Ferenc (gyári jegyükön saját nevük szerepel: NAGY Zs. & F.), 1906 és 1908 között Schöpflin Armandné (jegyén a SCHÖPFLIN felirat olvasható), majd 1909 és 1920 között a „Pruzsinszky János fiai” cég bérelte a gyárat (védjegyük a településnév fölött félkörívben húzódó PRUZSINSZKY J. ÉS FIA felirat volt), legvégül pedig az Egyházmegyei Takarékpénztár Rt. működtette. A bérlők korszakbeli gyors fluktuációja mutatja, hogy a gyár bérlete ebben az időben már koránt sem volt rentábilis. A termelés folyamatos csökkenése ellenére Nagy Zsigmond és Ferenc idején rövid ideig virágzott a gyár. A korábbi gyakorlathoz képest ekkor háttérbe szorult a tányérok virágfestése, mivel a tányéröblöket már inkább sablonokkal (leginkább személyneves feliratokkal ) díszítették, az egykor központi virágcsokrok így széldíszekké redukálódtak. Schöpflinné bérlete idejéből jelen kutatás vizsgálati mintájában egyetlen tányér szerepel, de az semmilyen eltérést nem mutat a Nagy-korszak díszítőgyakorlatától. A Pruzsinszky cég tányérjai közül számos fennmaradt (ezek többnyire ugyancsak sablonos díszítményűek), ami összefüggésben állhat a termelés újabb rövid fellendülésével, ugyanis Pruzsinszky – budapesti porcelán nagykereskedő lévén – kiválóan tudta értékesíteni a bélapátfalvi termékeket. Azonban ezt a fejlődést az első világháború kitörése megakasztotta, az 1920-as években már csak halódott a korábban nagyhírű keménycserépgyár.
[1R729/Z022]
Antik gyönyörű, hibátlan állapotú, kék szegélyes kerámia falitányér, dísztányér. Közepében nagy méretű gyertyatartó díszítéssel.
Alján masszába nyomott jelzés:
APÁTFALVA
NAGY ZS. & F.
A tárgyat nagy Zsigmond és Ferenc bérlők készítették 1903 és 1905 között a Bélapátfalvai keménycserépgyárban!
Szélesség: 23 cm
Súly: 0.435 kg
Bélapátfalvi stíluselemek
A Borsod vármegyei Bélapátfalva keménycserépgyárát az 1830-as években alapította az egri káptalan. A hollóházi gyárhoz hasonlóan azonban itt sem a tulajdonos, hanem a vállalkozó bérlők folytatták a tulajdonképpeni termelést. A közel száz évig működő gyárban már az 1850-es években készültek a népies stílust képviselő dísztányérok. Ettől az időszaktól a gyár 1928. évi megszűnéséig, három jelentősebb szakaszra tagolható a tányérgyártás Bélapátfalván.
2.1. A Földváry Lajos és Sándor 1850 és 1866 közötti bérlete alatt készült, FÖLDVÁRY feliratos jeggyel ellátott (esetleg csak APÁTFALVA jelzésű) tányérok képezik az első bélapátfalvi csoportot (III. Tábla, 1-2.). Az ekkor még kisebb tételben készített tányérok díszítményeinek témái és kompozíciói meglehetősen szokványosak. A későbben tömegesen gyártott tányérokon ugyanazon minták ugyanolyan elrendezésben szerepelnek, mint már a Földváry-korszakban, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy az ekkoriban kialakuló népi stílus meglehetősen időtálló volt, mintakészlete tulajdonképpen közel száz éven át csak jelentéktelen mértékben változott. A csoportba tartozó tányérok leginkább arról ismerhetők fel, hogy növényi ornamentikájukban a virágfejeket, csokrokat kísérő levéldíszítmények nem hegyes, hanem jellegzetesen kerek végződésűek (akáclevélszerűek).
2.2. A második csoportba azok a tányérok tartoznak, melyek Dubravszky Sándor (és néhány további, kevesebb ideig működő bérlő) idejében, 1867 és 1894 között készültek (III. Tábla, 3-4.). Erre az időszakra esett a népi stílus kiteljesedése, ekkor növekedett meg igazán a dísztányérokra irányuló kereslet. Az ezekben az évtizedekben készült tányérokat az 1890-es évek elejéig még a teljes kézifestés jellemzi. Nagy mértékben érvényesül rajtuk a könnyed porcelánfestés és az élénk színhasználat. A virágok kompozíciói lazábbak, a szárak és a kocsányok játékosabbak, mint a korábbi évek hasonló megoldásai. A korábban népszerű purpur szín helyett, a rózsák színe ekkor már inkább barnás-vöröses.
2.3. A harmadik csoportba a századforduló és a gyár megszűnése közötti időszakban gyártott tányérok sorolhatók (III. Táblázat, 5-6.). Az 1890-es évek második felének jelentéktelenebb bérlői után, 1903 és 1905 között előbb Nagy Zsigmond és Ferenc (gyári jegyükön saját nevük szerepel: NAGY Zs. & F.), 1906 és 1908 között Schöpflin Armandné (jegyén a SCHÖPFLIN felirat olvasható), majd 1909 és 1920 között a „Pruzsinszky János fiai” cég bérelte a gyárat (védjegyük a településnév fölött félkörívben húzódó PRUZSINSZKY J. ÉS FIA felirat volt), legvégül pedig az Egyházmegyei Takarékpénztár Rt. működtette. A bérlők korszakbeli gyors fluktuációja mutatja, hogy a gyár bérlete ebben az időben már koránt sem volt rentábilis. A termelés folyamatos csökkenése ellenére Nagy Zsigmond és Ferenc idején rövid ideig virágzott a gyár. A korábbi gyakorlathoz képest ekkor háttérbe szorult a tányérok virágfestése, mivel a tányéröblöket már inkább sablonokkal (leginkább személyneves feliratokkal ) díszítették, az egykor központi virágcsokrok így széldíszekké redukálódtak. Schöpflinné bérlete idejéből jelen kutatás vizsgálati mintájában egyetlen tányér szerepel, de az semmilyen eltérést nem mutat a Nagy-korszak díszítőgyakorlatától. A Pruzsinszky cég tányérjai közül számos fennmaradt (ezek többnyire ugyancsak sablonos díszítményűek), ami összefüggésben állhat a termelés újabb rövid fellendülésével, ugyanis Pruzsinszky – budapesti porcelán nagykereskedő lévén – kiválóan tudta értékesíteni a bélapátfalvi termékeket. Azonban ezt a fejlődést az első világháború kitörése megakasztotta, az 1920-as években már csak halódott a korábban nagyhírű keménycserépgyár.
Forrás: www.sulinet.hu
Bélapátfalvi stíluselemek
A Borsod vármegyei Bélapátfalva keménycserépgyárát az 1830-as években alapította az egri káptalan. A hollóházi gyárhoz hasonlóan azonban itt sem a tulajdonos, hanem a vállalkozó bérlők folytatták a tulajdonképpeni termelést. A közel száz évig működő gyárban már az 1850-es években készültek a népies stílust képviselő dísztányérok. Ettől az időszaktól a gyár 1928. évi megszűnéséig, három jelentősebb szakaszra tagolható a tányérgyártás Bélapátfalván.
2.1. A Földváry Lajos és Sándor 1850 és 1866 közötti bérlete alatt készült, FÖLDVÁRY feliratos jeggyel ellátott (esetleg csak APÁTFALVA jelzésű) tányérok képezik az első bélapátfalvi csoportot (III. Tábla, 1-2.). Az ekkor még kisebb tételben készített tányérok díszítményeinek témái és kompozíciói meglehetősen szokványosak. A későbben tömegesen gyártott tányérokon ugyanazon minták ugyanolyan elrendezésben szerepelnek, mint már a Földváry-korszakban, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy az ekkoriban kialakuló népi stílus meglehetősen időtálló volt, mintakészlete tulajdonképpen közel száz éven át csak jelentéktelen mértékben változott. A csoportba tartozó tányérok leginkább arról ismerhetők fel, hogy növényi ornamentikájukban a virágfejeket, csokrokat kísérő levéldíszítmények nem hegyes, hanem jellegzetesen kerek végződésűek (akáclevélszerűek).
2.2. A második csoportba azok a tányérok tartoznak, melyek Dubravszky Sándor (és néhány további, kevesebb ideig működő bérlő) idejében, 1867 és 1894 között készültek (III. Tábla, 3-4.). Erre az időszakra esett a népi stílus kiteljesedése, ekkor növekedett meg igazán a dísztányérokra irányuló kereslet. Az ezekben az évtizedekben készült tányérokat az 1890-es évek elejéig még a teljes kézifestés jellemzi. Nagy mértékben érvényesül rajtuk a könnyed porcelánfestés és az élénk színhasználat. A virágok kompozíciói lazábbak, a szárak és a kocsányok játékosabbak, mint a korábbi évek hasonló megoldásai. A korábban népszerű purpur szín helyett, a rózsák színe ekkor már inkább barnás-vöröses.
2.3. A harmadik csoportba a századforduló és a gyár megszűnése közötti időszakban gyártott tányérok sorolhatók (III. Táblázat, 5-6.). Az 1890-es évek második felének jelentéktelenebb bérlői után, 1903 és 1905 között előbb Nagy Zsigmond és Ferenc (gyári jegyükön saját nevük szerepel: NAGY Zs. & F.), 1906 és 1908 között Schöpflin Armandné (jegyén a SCHÖPFLIN felirat olvasható), majd 1909 és 1920 között a „Pruzsinszky János fiai” cég bérelte a gyárat (védjegyük a településnév fölött félkörívben húzódó PRUZSINSZKY J. ÉS FIA felirat volt), legvégül pedig az Egyházmegyei Takarékpénztár Rt. működtette. A bérlők korszakbeli gyors fluktuációja mutatja, hogy a gyár bérlete ebben az időben már koránt sem volt rentábilis. A termelés folyamatos csökkenése ellenére Nagy Zsigmond és Ferenc idején rövid ideig virágzott a gyár. A korábbi gyakorlathoz képest ekkor háttérbe szorult a tányérok virágfestése, mivel a tányéröblöket már inkább sablonokkal (leginkább személyneves feliratokkal ) díszítették, az egykor központi virágcsokrok így széldíszekké redukálódtak. Schöpflinné bérlete idejéből jelen kutatás vizsgálati mintájában egyetlen tányér szerepel, de az semmilyen eltérést nem mutat a Nagy-korszak díszítőgyakorlatától. A Pruzsinszky cég tányérjai közül számos fennmaradt (ezek többnyire ugyancsak sablonos díszítményűek), ami összefüggésben állhat a termelés újabb rövid fellendülésével, ugyanis Pruzsinszky – budapesti porcelán nagykereskedő lévén – kiválóan tudta értékesíteni a bélapátfalvi termékeket. Azonban ezt a fejlődést az első világháború kitörése megakasztotta, az 1920-as években már csak halódott a korábban nagyhírű keménycserépgyár.
Forrás: www.sulinet.hun
