Antik apátfalvi falitányér NAGY ZS. & F. ~1905

Eladási ár: 22 000 HUF

Leírás

[1R729/Z022]
Antik gyönyörű, hibátlan állapotú, kék szegélyes kerámia falitányér, dísztányér. Közepében nagy méretű gyertyatartó díszítéssel.

Alján masszába nyomott jelzés:
APÁTFALVA
NAGY ZS. & F.

A tárgyat nagy Zsigmond és Ferenc bérlők készítették 1903 és 1905 között a Bélapátfalvai keménycserépgyárban!

Szélesség: 23 cm
Súly: 0.435 kg
 

Bélapátfalvi stíluselemek
A Borsod vármegyei Bélapátfalva keménycserépgyárát az 1830-as években alapította az egri káptalan.  A hollóházi gyárhoz hasonlóan azonban itt sem a tulajdonos, hanem a vállalkozó bérlők folytatták a tulajdonképpeni termelést. A közel száz évig működő gyárban már az 1850-es években készültek a népies stílust képviselő dísztányérok. Ettől az időszaktól a gyár 1928. évi megszűnéséig, három jelentősebb szakaszra tagolható a tányérgyártás Bélapátfalván.  
2.1. A Földváry Lajos és Sándor 1850 és 1866 közötti bérlete alatt készült, FÖLDVÁRY feliratos jeggyel ellátott (esetleg csak APÁTFALVA jelzésű)  tányérok képezik az első bélapátfalvi csoportot (III. Tábla, 1-2.). Az ekkor még kisebb tételben készített tányérok díszítményeinek témái és kompozíciói meglehetősen szokványosak. A későbben tömegesen gyártott tányérokon ugyanazon minták ugyanolyan elrendezésben szerepelnek, mint már a Földváry-korszakban, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy az ekkoriban kialakuló népi stílus meglehetősen időtálló volt, mintakészlete tulajdonképpen közel száz éven át csak jelentéktelen mértékben változott. A csoportba tartozó tányérok leginkább arról ismerhetők fel, hogy növényi ornamentikájukban a virágfejeket, csokrokat kísérő levéldíszítmények nem hegyes, hanem jellegzetesen kerek végződésűek (akáclevélszerűek).
2.2. A második csoportba azok a tányérok tartoznak, melyek Dubravszky Sándor (és néhány további, kevesebb ideig működő bérlő) idejében, 1867 és 1894 között készültek (III. Tábla, 3-4.). Erre az időszakra esett a népi stílus kiteljesedése, ekkor növekedett meg igazán a dísztányérokra irányuló kereslet. Az ezekben az évtizedekben készült tányérokat az 1890-es évek elejéig még a teljes kézifestés jellemzi.  Nagy mértékben érvényesül rajtuk a könnyed porcelánfestés és az élénk színhasználat. A virágok kompozíciói lazábbak, a szárak és a kocsányok játékosabbak, mint a korábbi évek hasonló megoldásai.  A korábban népszerű purpur szín helyett, a rózsák színe ekkor már inkább barnás-vöröses.
2.3. A harmadik csoportba a századforduló és a gyár megszűnése közötti időszakban gyártott tányérok sorolhatók (III. Táblázat, 5-6.). Az 1890-es évek második felének jelentéktelenebb bérlői után, 1903 és 1905 között előbb Nagy Zsigmond és Ferenc (gyári jegyükön saját nevük szerepel: NAGY Zs. & F.), 1906 és 1908 között Schöpflin Armandné (jegyén a SCHÖPFLIN felirat olvasható), majd 1909 és 1920 között a „Pruzsinszky János fiai” cég bérelte a gyárat (védjegyük a településnév fölött félkörívben húzódó PRUZSINSZKY J. ÉS FIA felirat volt), legvégül pedig az Egyházmegyei Takarékpénztár Rt. működtette. A bérlők korszakbeli gyors fluktuációja mutatja, hogy a gyár bérlete ebben az időben már koránt sem volt rentábilis. A termelés folyamatos csökkenése ellenére Nagy Zsigmond és Ferenc idején rövid ideig virágzott a gyár. A korábbi gyakorlathoz képest ekkor háttérbe szorult a tányérok virágfestése, mivel a tányéröblöket már inkább sablonokkal (leginkább személyneves feliratokkal ) díszítették, az egykor központi virágcsokrok így széldíszekké redukálódtak.  Schöpflinné bérlete idejéből jelen kutatás vizsgálati mintájában egyetlen tányér szerepel, de az semmilyen eltérést nem mutat a Nagy-korszak díszítőgyakorlatától. A Pruzsinszky cég tányérjai közül számos fennmaradt (ezek többnyire ugyancsak sablonos díszítményűek), ami összefüggésben állhat a termelés újabb rövid fellendülésével, ugyanis Pruzsinszky – budapesti porcelán nagykereskedő lévén – kiválóan tudta értékesíteni a bélapátfalvi termékeket. Azonban ezt a fejlődést az első világháború kitörése megakasztotta, az 1920-as években már csak halódott a korábban nagyhírű keménycserépgyár. 
Forrás: www.sulinet.hu
Bélapátfalvi stíluselemek

A Borsod vármegyei Bélapátfalva keménycserépgyárát az 1830-as években alapította az egri káptalan.  A hollóházi gyárhoz hasonlóan azonban itt sem a tulajdonos, hanem a vállalkozó bérlők folytatták a tulajdonképpeni termelést. A közel száz évig működő gyárban már az 1850-es években készültek a népies stílust képviselő dísztányérok. Ettől az időszaktól a gyár 1928. évi megszűnéséig, három jelentősebb szakaszra tagolható a tányérgyártás Bélapátfalván.  

2.1. A Földváry Lajos és Sándor 1850 és 1866 közötti bérlete alatt készült, FÖLDVÁRY feliratos jeggyel ellátott (esetleg csak APÁTFALVA jelzésű)  tányérok képezik az első bélapátfalvi csoportot (III. Tábla, 1-2.). Az ekkor még kisebb tételben készített tányérok díszítményeinek témái és kompozíciói meglehetősen szokványosak. A későbben tömegesen gyártott tányérokon ugyanazon minták ugyanolyan elrendezésben szerepelnek, mint már a Földváry-korszakban, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy az ekkoriban kialakuló népi stílus meglehetősen időtálló volt, mintakészlete tulajdonképpen közel száz éven át csak jelentéktelen mértékben változott. A csoportba tartozó tányérok leginkább arról ismerhetők fel, hogy növényi ornamentikájukban a virágfejeket, csokrokat kísérő levéldíszítmények nem hegyes, hanem jellegzetesen kerek végződésűek (akáclevélszerűek).

2.2. A második csoportba azok a tányérok tartoznak, melyek Dubravszky Sándor (és néhány további, kevesebb ideig működő bérlő) idejében, 1867 és 1894 között készültek (III. Tábla, 3-4.). Erre az időszakra esett a népi stílus kiteljesedése, ekkor növekedett meg igazán a dísztányérokra irányuló kereslet. Az ezekben az évtizedekben készült tányérokat az 1890-es évek elejéig még a teljes kézifestés jellemzi.  Nagy mértékben érvényesül rajtuk a könnyed porcelánfestés és az élénk színhasználat. A virágok kompozíciói lazábbak, a szárak és a kocsányok játékosabbak, mint a korábbi évek hasonló megoldásai.  A korábban népszerű purpur szín helyett, a rózsák színe ekkor már inkább barnás-vöröses.

2.3. A harmadik csoportba a századforduló és a gyár megszűnése közötti időszakban gyártott tányérok sorolhatók (III. Táblázat, 5-6.). Az 1890-es évek második felének jelentéktelenebb bérlői után, 1903 és 1905 között előbb Nagy Zsigmond és Ferenc (gyári jegyükön saját nevük szerepel: NAGY Zs. & F.), 1906 és 1908 között Schöpflin Armandné (jegyén a SCHÖPFLIN felirat olvasható), majd 1909 és 1920 között a „Pruzsinszky János fiai” cég bérelte a gyárat (védjegyük a településnév fölött félkörívben húzódó PRUZSINSZKY J. ÉS FIA felirat volt), legvégül pedig az Egyházmegyei Takarékpénztár Rt. működtette. A bérlők korszakbeli gyors fluktuációja mutatja, hogy a gyár bérlete ebben az időben már koránt sem volt rentábilis. A termelés folyamatos csökkenése ellenére Nagy Zsigmond és Ferenc idején rövid ideig virágzott a gyár. A korábbi gyakorlathoz képest ekkor háttérbe szorult a tányérok virágfestése, mivel a tányéröblöket már inkább sablonokkal (leginkább személyneves feliratokkal ) díszítették, az egykor központi virágcsokrok így széldíszekké redukálódtak.  Schöpflinné bérlete idejéből jelen kutatás vizsgálati mintájában egyetlen tányér szerepel, de az semmilyen eltérést nem mutat a Nagy-korszak díszítőgyakorlatától. A Pruzsinszky cég tányérjai közül számos fennmaradt (ezek többnyire ugyancsak sablonos díszítményűek), ami összefüggésben állhat a termelés újabb rövid fellendülésével, ugyanis Pruzsinszky – budapesti porcelán nagykereskedő lévén – kiválóan tudta értékesíteni a bélapátfalvi termékeket. Azonban ezt a fejlődést az első világháború kitörése megakasztotta, az 1920-as években már csak halódott a korábban nagyhírű keménycserépgyár. 




Forrás: www.sulinet.hun

 

Tulajdonságok

Jelzett: Igen
Állapot: Hibátlan

vásárlási információk

Feltöltve: 2024. október. 17.

(A műtárgyat eddig 438-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Antik apátfalvi falitányér NAGY ZS. & F. ~1905

[1R729/Z022] Antik gyönyörű, hibátlan állapotú, kék szegélyes kerámia falitányér, dísztányér. Közepében nagy méretű gyertyatartó díszítéssel. Alján masszába nyomott jelzés: APÁTFALVA NAGY ZS. & F. A tárgyat nagy Zsigmond és Ferenc bérlők készítették 1903 és 1905 között a Bélapátfalvai keménycserépgyárban! Szélesség: 23 cm Súly: 0.435 kg   Bélapátfalvi stíluselemek A Borsod vármegyei Bélapátfalva keménycserépgyárát az 1830-as években alapította az egri káptalan.  A hollóházi gyárhoz hasonlóan azonban itt sem a tulajdonos, hanem a vállalkozó bérlők folytatták a tulajdonképpeni termelést. A közel száz évig működő gyárban már az 1850-es években készültek a népies stílust képviselő dísztányérok. Ettől az időszaktól a gyár 1928. évi megszűnéséig, három jelentősebb szakaszra tagolható a tányérgyártás Bélapátfalván.   2.1. A Földváry Lajos és Sándor 1850 és 1866 közötti bérlete alatt készült, FÖLDVÁRY feliratos jeggyel ellátott (esetleg csak APÁTFALVA jelzésű)  tányérok képezik az első bélapátfalvi csoportot (III. Tábla, 1-2.). Az ekkor még kisebb tételben készített tányérok díszítményeinek témái és kompozíciói meglehetősen szokványosak. A későbben tömegesen gyártott tányérokon ugyanazon minták ugyanolyan elrendezésben szerepelnek, mint már a Földváry-korszakban, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy az ekkoriban kialakuló népi stílus meglehetősen időtálló volt, mintakészlete tulajdonképpen közel száz éven át csak jelentéktelen mértékben változott. A csoportba tartozó tányérok leginkább arról ismerhetők fel, hogy növényi ornamentikájukban a virágfejeket, csokrokat kísérő levéldíszítmények nem hegyes, hanem jellegzetesen kerek végződésűek (akáclevélszerűek). 2.2. A második csoportba azok a tányérok tartoznak, melyek Dubravszky Sándor (és néhány további, kevesebb ideig működő bérlő) idejében, 1867 és 1894 között készültek (III. Tábla, 3-4.). Erre az időszakra esett a népi stílus kiteljesedése, ekkor növekedett meg igazán a dísztányérokra irányuló kereslet. Az ezekben az évtizedekben készült tányérokat az 1890-es évek elejéig még a teljes kézifestés jellemzi.  Nagy mértékben érvényesül rajtuk a könnyed porcelánfestés és az élénk színhasználat. A virágok kompozíciói lazábbak, a szárak és a kocsányok játékosabbak, mint a korábbi évek hasonló megoldásai.  A korábban népszerű purpur szín helyett, a rózsák színe ekkor már inkább barnás-vöröses. 2.3. A harmadik csoportba a századforduló és a gyár megszűnése közötti időszakban gyártott tányérok sorolhatók (III. Táblázat, 5-6.). Az 1890-es évek második felének jelentéktelenebb bérlői után, 1903 és 1905 között előbb Nagy Zsigmond és Ferenc (gyári jegyükön saját nevük szerepel: NAGY Zs. & F.), 1906 és 1908 között Schöpflin Armandné (jegyén a SCHÖPFLIN felirat olvasható), majd 1909 és 1920 között a „Pruzsinszky János fiai” cég bérelte a gyárat (védjegyük a településnév fölött félkörívben húzódó PRUZSINSZKY J. ÉS FIA felirat volt), legvégül pedig az Egyházmegyei Takarékpénztár Rt. működtette. A bérlők korszakbeli gyors fluktuációja mutatja, hogy a gyár bérlete ebben az időben már koránt sem volt rentábilis. A termelés folyamatos csökkenése ellenére Nagy Zsigmond és Ferenc idején rövid ideig virágzott a gyár. A korábbi gyakorlathoz képest ekkor háttérbe szorult a tányérok virágfestése, mivel a tányéröblöket már inkább sablonokkal (leginkább személyneves feliratokkal ) díszítették, az egykor központi virágcsokrok így széldíszekké redukálódtak.  Schöpflinné bérlete idejéből jelen kutatás vizsgálati mintájában egyetlen tányér szerepel, de az semmilyen eltérést nem mutat a Nagy-korszak díszítőgyakorlatától. A Pruzsinszky cég tányérjai közül számos fennmaradt (ezek többnyire ugyancsak sablonos díszítményűek), ami összefüggésben állhat a termelés újabb rövid fellendülésével, ugyanis Pruzsinszky – budapesti porcelán nagykereskedő lévén – kiválóan tudta értékesíteni a bélapátfalvi termékeket. Azonban ezt a fejlődést az első világháború kitörése megakasztotta, az 1920-as években már csak halódott a korábban nagyhírű keménycserépgyár.  Forrás: www.sulinet.hu Bélapátfalvi stíluselemek A Borsod vármegyei Bélapátfalva keménycserépgyárát az 1830-as években alapította az egri káptalan.  A hollóházi gyárhoz hasonlóan azonban itt sem a tulajdonos, hanem a vállalkozó bérlők folytatták a tulajdonképpeni termelést. A közel száz évig működő gyárban már az 1850-es években készültek a népies stílust képviselő dísztányérok. Ettől az időszaktól a gyár 1928. évi megszűnéséig, három jelentősebb szakaszra tagolható a tányérgyártás Bélapátfalván.   2.1. A Földváry Lajos és Sándor 1850 és 1866 közötti bérlete alatt készült, FÖLDVÁRY feliratos jeggyel ellátott (esetleg csak APÁTFALVA jelzésű)  tányérok képezik az első bélapátfalvi csoportot (III. Tábla, 1-2.). Az ekkor még kisebb tételben készített tányérok díszítményeinek témái és kompozíciói meglehetősen szokványosak. A későbben tömegesen gyártott tányérokon ugyanazon minták ugyanolyan elrendezésben szerepelnek, mint már a Földváry-korszakban, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy az ekkoriban kialakuló népi stílus meglehetősen időtálló volt, mintakészlete tulajdonképpen közel száz éven át csak jelentéktelen mértékben változott. A csoportba tartozó tányérok leginkább arról ismerhetők fel, hogy növényi ornamentikájukban a virágfejeket, csokrokat kísérő levéldíszítmények nem hegyes, hanem jellegzetesen kerek végződésűek (akáclevélszerűek). 2.2. A második csoportba azok a tányérok tartoznak, melyek Dubravszky Sándor (és néhány további, kevesebb ideig működő bérlő) idejében, 1867 és 1894 között készültek (III. Tábla, 3-4.). Erre az időszakra esett a népi stílus kiteljesedése, ekkor növekedett meg igazán a dísztányérokra irányuló kereslet. Az ezekben az évtizedekben készült tányérokat az 1890-es évek elejéig még a teljes kézifestés jellemzi.  Nagy mértékben érvényesül rajtuk a könnyed porcelánfestés és az élénk színhasználat. A virágok kompozíciói lazábbak, a szárak és a kocsányok játékosabbak, mint a korábbi évek hasonló megoldásai.  A korábban népszerű purpur szín helyett, a rózsák színe ekkor már inkább barnás-vöröses. 2.3. A harmadik csoportba a századforduló és a gyár megszűnése közötti időszakban gyártott tányérok sorolhatók (III. Táblázat, 5-6.). Az 1890-es évek második felének jelentéktelenebb bérlői után, 1903 és 1905 között előbb Nagy Zsigmond és Ferenc (gyári jegyükön saját nevük szerepel: NAGY Zs. & F.), 1906 és 1908 között Schöpflin Armandné (jegyén a SCHÖPFLIN felirat olvasható), majd 1909 és 1920 között a „Pruzsinszky János fiai” cég bérelte a gyárat (védjegyük a településnév fölött félkörívben húzódó PRUZSINSZKY J. ÉS FIA felirat volt), legvégül pedig az Egyházmegyei Takarékpénztár Rt. működtette. A bérlők korszakbeli gyors fluktuációja mutatja, hogy a gyár bérlete ebben az időben már koránt sem volt rentábilis. A termelés folyamatos csökkenése ellenére Nagy Zsigmond és Ferenc idején rövid ideig virágzott a gyár. A korábbi gyakorlathoz képest ekkor háttérbe szorult a tányérok virágfestése, mivel a tányéröblöket már inkább sablonokkal (leginkább személyneves feliratokkal ) díszítették, az egykor központi virágcsokrok így széldíszekké redukálódtak.  Schöpflinné bérlete idejéből jelen kutatás vizsgálati mintájában egyetlen tányér szerepel, de az semmilyen eltérést nem mutat a Nagy-korszak díszítőgyakorlatától. A Pruzsinszky cég tányérjai közül számos fennmaradt (ezek többnyire ugyancsak sablonos díszítményűek), ami összefüggésben állhat a termelés újabb rövid fellendülésével, ugyanis Pruzsinszky – budapesti porcelán nagykereskedő lévén – kiválóan tudta értékesíteni a bélapátfalvi termékeket. Azonban ezt a fejlődést az első világháború kitörése megakasztotta, az 1920-as években már csak halódott a korábban nagyhírű keménycserépgyár.  Forrás: www.sulinet.hun  

További részletek
Jelzett: Igen
Állapot: Hibátlan

vásárlási információk
Feltöltve: 2024. október. 17.

(A műtárgyat eddig 438-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
22 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[1X834/134] Olaj farost festmény, széles barna fakeretben. Datált jelzés jobbra lent: CSIKÓS 1980 Hátoldalán felirat: CSIKÓS ANDRÁS "TAVASZI FELHŐK" OL 50 x 65 Magasság: 65 cm Szélesség: 81.5 cm Súly: 4.735 kg Csikós András festő Hódmezővásárhely, 1947-06-3 Elhalálozott: Hódmezővásárhely, 2006. március 19. 1970: Szegedi Tanárképző Főiskola, mestere: Vinkler László. 1980: Koszta-emlékérem; 1990: Csongrád Megye Alkotói Díja. A Vásárhelyi Iskola jellegzetes képviselője. Leggyakrabban alföldi tájakat, Hódmezővásárhely környéki tanyákat, kisvárosi vedutákat, a Tisza ártereit és holtágait festi. Festményei szűkebb környezetének alapos ismeretéről tanúskodnak. Képeinek fő értéke a részletszépségek megragadása, az egyedi tájkarakter rögzítése. Szürreális-szimbolikus látomásokat is festett a tájképein megszokott részletező realizmussal. Irodalom [[CAPS]]Pogány G.[[CAPS]]: ~ (monográfia), Bp., 2002.Irodalom POGÁNY G.: ~ (MONOGRÁFIA), BP., 2002. Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1975 • Fényes Adolf Terem, Budapest 1989 • Schloss Sindelfingen (Német Szövetségi Köztársaság) 1985 • Képcsarnok, Veszprém 1991 • Gulácsy Galéria, Szeged • Képcsarnok, Sopron. Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások  Hódmezővásárhely • Szegedi Nyári Tárlatok • Alföldi Tárlatok, Békéscsaba Művek közgyűjteményekben Művek közgyűjteményekben Városi Gyűjtemény, Hódmezővásárhely.    Forrás: artportal.hu 
Csikós András : "Tavaszi felhők" 1980
220 000 HUF
[1X820/132] Olaj karton festmény, hibátlan állapotú fekete keretben. A kép jelzetlen. Származási hely: Sárdy Brutus hagyaték. Magasság: 58 cm Szélesség: 45.5 cm Súly: 1.155 kg Sárdy Brutus [bevezető szerkesztése] A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Sárdy Brutus Született 1892. január 20. Perlasz Meghalt 1970. szeptember 28.(78 évesen) Budapest Nemzetisége magyar Stílusa naturalista Iskolái Képzőművészeti Főiskola Mestere(i) Balló Ede Zemplényi Tivadar A Wikimédia Commons tartalmaz Sárdy Brutus témájú médiaállományokat. Sárdy Brutus (Perlasz, 1892. január 20. – Budapest, 1970. szeptember 28.) magyar festőművész és restaurátor. Sárdy Brutus emléktáblája egykori lakhelyén (Budapest III. ker., Dósa utca 17.).   Tartalomjegyzék   [elrejtés]  1Munkássága 2Főbb művei 3Irodalom 4Jegyzetek 5Források 6További információk   Munkássága[szerkesztés] 1910-ben iratkozott be a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, mesterei Balló Ede, Bosznay István és Zemplényi Tivadar voltak.[1][2][3] 1914 és 1918 között katonaként szolgált az első világháború harcterein. 1918-tól kezdte bemutatni finom hangulatú, naturalista jellegű tájképeit a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok kiállításain. Első gyűjteményes bemutatkozása 1930-ban volt. 1931 októberében Tél a hegyekben című festményéért a Nemzeti Szalon kitüntetését kapta. Az 1930-as években tanulmányutat tett Olaszországban.[3] 1933-tól 1953-ig a Fővárosi Képtár restaurátora. Közben számos kiállításon szerepelt képeivel, díjakkal, munkásságát több elismeréssel tüntették ki. 1951-től számos magyar kiállítás rendezésében vett részt külföldi múzeumokban (Berlin, Lipcse, Varsó, Prága, Moszkva). 1957-ben kinevezték a Magyar Nemzeti Galéria Restaurátori Osztályának vezetőjévé, mely beosztást haláláig töltötte be. 1959 tavaszán őt bízták meg a Kínai Népköztársaság megalakulásának 10. évfordulója alkalmából a Magyar forradalmi művészet címmel Pekingben, majd Sanghajban bemutatott, közel 240 festményt és grafikát felvonultató két hónapos kiállítás megrendezésével. A kínai fél felkérésére több városban az ottani képzőművészeti akadémiákon művészeti és festészettechnikai oktatást tartott.[4] Mint restaurátor és tudományos kutató, életpályájának jelentős részét múzeumi tevékenysége tette ki. Számos híres festmény helyreállításában vett részt, ő restaurálta többek között Barabás Miklós: Bittó Istvánné című arcképét, Székely Bertalan: V. László és Czillei című történelmi kompozícióját, Munkácsy Mihály: Honfoglalás című nagyméretű alkotását, Szinyei Merse Pál: Lilaruhás nőjét, valamint Lendvayné Hivatal Anikó ismeretlen festő által készített fiatalkori arcképét. Fiával, Dr. Sárdy Lóránttal együtt végezte Munkácsy Mihály rendkívül elhanyagolt állapotban lévő Ecce homojának első restaurálását 1968-ban. Folytatta önálló alkotó tevékenységét is: a 20. századi magyar „plein air” festészet élvonalbeli mesterinek egyikeként élete végéig festette világos, tiszta szerkezetű tájképeit s örökítette meg a Rómaifürdő, a Budai-hegység és a Dunakanyar természeti szépségét. Műveiből néhány a Nemzeti Galériában található.[3] 1959 decemberében önálló kiállítása volt a Műcsarnok kamaratermében (Fényes Adolf Terem). Emlékkiállítását 1975 áprilisában rendezték meg a Magyar Nemzeti Galériában. Sírja az óbudai temetőben. Budapest III. kerületében lakott.[5] Az Óbudai temetőben nyugszik, sírhelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2002-ben „A” kategóriában a magyar történelem és kultúra jelentős alakjainak sírjait magába foglaló nemzeti sírkert részévé nyilvánította.[6] Főbb művei[szerkesztés] A Magyar Nemzeti Galéria állományában fellelhető alkotásai:[7] Havas táj 1930. (MNG Ltsz.:6597) Tájkép 1931. (MNG Ltsz.:F.K.5417) A Duna télen 1933. (MNG Ltsz.:F.K.2524) Tél 1937 (MNG Ltsz.:F.K.3946) Őszi táj 1939. (MNG Ltsz.:F.K.4919) Eső előtt 1942. (MNG Ltsz.:F.K.6410) Kilátás a Péter-hegyre 1962. (MNG Ltsz.:621) www.wikipedia.hu
Sárdy Brutus : Nyári liget
125 000 HUF
[1X818/132] Olaj festmény vaslemezen, széles fekete fakeretben. Jelzés jobbra lent: DINNYÉS F. Magasság: 55.5 cm Szélesség: 60.5 cm Súly: 3.24 kg Dinnyés Ferenc festő Budapest, 1886-05-24 Elhalálozott: Szeged, 1958. április 18. 1907-1910: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Ferenczy Károly, Hegedűs László. Szegeden élt. 1910 körül tanulmányúton járt Párizsban, ahol mindenekelőtt Van Gogh és a Fauve-ok művészete hatott rá. Képein a kontrasztos színek ritmikus gazdagságát éppúgy kihasználta, akár a fény-árnyék jelenségekben rejlő drámai, dinamikus lehetőségeket. ~ festészete egészében az expresszív színkezelés és a szerkesztő elvű építkezés egységére alapozódott, ami főként a Szocialista Képzőművészek Csoportja szellemiségével rokonítható. Az 1930-as évektől azonban elvontabb, zaklatottabb és misztikusabb képek kerültek ki az alkotó műhelyéből. Előtérbe kerültek a szimbolikus, biblikus látomások, amiket organikus, csavart, vonagló formákkal közvetített. Itt a szecessziós kifejezés nyugtalansága szervesen összefonódott az expresszív előadás érzelmi lendületével. Irodalom SZELESI Z.: ~ emlékezete, Tiszatáj, 1958/5. ~ emlékkiállításáról, Tiszatáj, 1961/10. Móra Ferenc Múzeum, Szeged, 1968. SZELESI Z.: Festészet a Tisza partján, Művészet, 1973/8. SZUROMI P.: Nyugtalan tájakon. ~ művészete, Művészet, 1987/1. DÖMÖTÖR J.: ~, Szeged, 1992. Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1968 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged (gyűjteményes kiáll., kat.) 1986 • Móra Ferenc Múzeum, Szeged (gyűjteményes kiáll., kat.). Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások 1958 • Szegedi művészek retrospektív tárlata, Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged. Forrás: artportal
Dinnyés Ferenc : Virágos udvar 41.5 x 36.5 cm
175 000 HUF

a kategória hasonló műtárgyai

[1S762/Z028] Gyönyörű, hibátlan állapotú jelzett mázas kerámia virágkaspó. Alján Gorka Lívia jelzés, lásd fotó. Magasság: 10.5 cm Szélesség: 14.5 cm Súly: 0.725 kg Gorka Lívia keramikus Nógrádverőce, 1925-03-5  Elhalálozott: Diszel, 2011. augusztus 4. 1947-ben tett fazekas-mestervizsgát. Mestere édesapja, Gorka Géza volt. 1962: Nemzetközi Kerámia Biennálé, Prága, aranyérem; 1964: Munkácsy-díj; 1975: érdemes művész; Verőce díszpolgára. 1959-ig a verőcei Gorka-műhelyben dolgozott, azóta saját műtermében alkot. Kézműves módszerrel dolgozik, saját készítésű mázakat alkalmaz. Magas tüzű, egyéni készítésű anyagokkal dolgozik, az agyagot fémmel ötvözi. Erőteljes plasztikai hatású munkáinak színvilága visszafogott. Irodalom Vallomás, Budapest, 1979 ~-FOCHT G.: Három nemzedék. A Gorka Múzeum Verőcén, Budapest, 1994 Fiatal iparművészek, Szabad Művészet, 1955/9. FRANK J.: ~, Élet és Irodalom, 1964/5. MAJOR M.: ~ kiállítása elé, Magyar Építőművészet, 1964/6. kiállításán, Művészet, 1964/10. HETTEŠ, K.-RODA, P.: Moderne Keramik, Prága, 1965 SZELESI Z.: ~ kiállítása Szegeden, Művészet, 1968/12.  ~val, Műgyűjtő, 1970/2. N. DVORSZKY H.: ~, Művészet, 1973/3. kiállítása, Ipari Művészet, 1973/3. VADAS J.: Kiállítások, Élet és Irodalom, 1973. március 27. Forma Hungarica, Budapest, 1974 VADAS J.: Küklopsz edényei, Élet és Irodalom, 1987. október 9. Ős pottery, New Hungarian Quarterly, 1988/3. Három nemzedék. Gorka Géza, ~, Focht Géza, Magyar Iparművészet, 1994/5. Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1966 • Szőnyi István Terem, Miskolc 1971 • Liszt Ferenc Művelődési Központ, Sopron 1977 • Műcsarnok, Budapest 1985 • Szőnyi Terem, Miskolc  Gorka Múzeum, Nógrádverőce. Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások Fiatal iparművészek kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest Nemzetközi kerámia kiállítás, Gmunden 4. Országos Iparművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest Nemzetközi Kerámia Biennálé, Prága Nemzetközi kerámia kiállítás,Washington 5. Országos Iparművészeti Kiállítás, Műcsarnok, Budapest Mai magyar kerámia, Vár, Siklós VI-X. Országos Kerámia Biennálé, Pécs Moszkva • Nemzetközi kerámia kiállítás, Faenza 1995 • XX. századi magyar keramikusok. Válogatás az Iparművészeti Múzeum, Budapest gyűjteményéből, Iparművészeti Múzeum, Budapest. Művek közgyűjteményekben Művek közgyűjteményekben Kecskeméti Képtár Victoria and Albert Museum, London. Forrás: artportal.hu
Gorka Lívia kerámia kaspó
42 000 HUF