[2B322/Z041] Régi, jelzett Zsolnay porcelán teáscsésze, teásbögre, narancssárga irizáló máz díszítéssel, oldalán három alakos allegorikus jelenettel. Alján zöld színű Zsolnay öttornyú márkajelzés: ZSOLNAY PÉCS Magasság: 9.5 cm Szélesség: 9 cm Súly: 0.28 kg

[2B321/Z270] Antik, vastagfalú, kék rózsás porcelán komacsésze, komatál. Oldala és alja is díszített. Magasság: 7 cm Szélesség: 11 cm Hosszúság: 13 cm Súly: 0.345 kg   Átmérője 10,5 cm. Magassága 7 cm. Súlya: 385 g      

[2B320/X272] Régi Csehszlovák porcelán teáskészlet, tulipános mintákkal díszítve. A készlet darabjai: - 1 darab nagyméretű teáskanna, kancsó, kiöntő (19 x 11 x 21 cm) (A kiöntő csőre sérült) - 1 darab tejszínes kiöntő (10 x 9.5 x 15.5 cm) - 1 darab cukortartó bonbonier (11 x 11.5 x 18.5 cm) (Belső felén sérülés) - 6 darab teáscsésze (5.5 x 8 x 10 cm) (Egyik darabon repedés) - 4 darab alátét tányér (15 cm) Alján zöld jelzések: - AQUINCUM HÜTTL TIVADAR TH BUDAPEST - HÜTTL TIVADAR CS. ÉS KIR. UDVARI SZÁLLÍTÓ BUDAPEST - EPIAG CZECHO-SLOVAKIA Súly: 2.325 kg

[2B318/Z270] Antik, hibátlan állapotú, szögletes fülű, vastagfalú porcelán csésze. Alján jelzés: 1872 Magasság: 6.8 cm Szélesség: 10.5 cm Hosszúság: 12.5 cm Súly: 0.405 kg   Átmérője 10,5 cm. Magassága 7 cm. Súlya: 385 g      

[2B317/X155] Nagyon régi, fa-réz derelyevágó, masszív erős darab, ma is jól működő állapotban. Hosszúság: 22 cm Súly: 0.06 kg

[2B314/X021] Szép állapotú, jelzett mázas, virágdíszes kerámia bokály, oldalán virágdíszítés. Alján jelzés: KIS Z. HMV Magasság: 17.5 cm Szélesség: 7.5 cm Súly: 0.37 kg        Hódmezővásárhely - Kis Zoltánnak a nagyapja és az apja is fazekas volt. Vásárhely legidősebb fazekasmestere nemrégiben töltötte be a nyolcvanötödik életévét. Elmesélte: a Széchenyi téri házát az 1948-as szilvatermésnek köszönheti. Kis Zoltánnak a nagyapja és az apja is fazekas volt. Vásárhely legidősebb fazekasmestere nemrégiben töltötte be a nyolcvanötödik életévét. Elmesélte: a Széchenyi téri házát az 1948-as szilvatermésnek köszönheti, ugyanis amikor kiderült, hogy rekordtermés várható, 13 ezer lekvárosbödönt készített, amiért 15 ezer forintot kapott. Ebből vásárolta meg a házát.  – Már gyermekkoromban ott lábatlankodtam a műhelyben, gyúrtam az agyagot, majd amikor kijártam a hatodik osztályt, beálltam dolgozni édesapámhoz. 1939-ben szabadultam fel, a mestervizsgát 1942 nyarán tettem le, s még decemberben kiváltottam az ipart. Az Érsek utcai műhelyben nem díszes majolikákat, hanem egyszerű parasztedényeket gyártottunk, mert azokra hatalmas volt a kereslet. A kereskedők mindent azonnal elvittek tőlünk. Akkoriban kezdték Újvároson a díszedényeket is gyártani, ám azokra akkor még jóval kevesebb volt a vevő – mondta a nyolcvanötödik életévét nemrégiben ünnepelő Kis Zoltán. A rendkívül jó kedélyű mester elmesélte, hogy régmúlt időkben a cserepesek még a Kossuth téri piacon árulták a portékájukat, s édesapja placca mellett árult Vékony Sándor, aki a díszes majolikákat kezdte készíteni.  Egy lett a két s-ből Kis Zoltán édesapja, Kiss Sándor még két s-sel írta a nevét, ahogy azt a nagypapa és felmenői is. A mester kapuján még két s-sel, ám a mesterlevelén és minden iratán már csak egy s-sel szerepel a neve. A mester elmondta, hogy amikor a zsidótörvények idején igazolni kellett a család felmenőinek származását, az egyik hivatalnok hagyta el a vezetéknevük egyik betűjét, s lettek a Kissek Kissek. – Szinte megszakítás nélkül dolgoztam, s ha nem jön közbe a háború, az életem is zökkenőmentes lett volna. Csakhogy a háború alatt behívtak katonának, s híradósként megjártam az orosz frontot. Majd amikor visszavonultunk, kiképző lettem, végül Németországig, Oldenburg városáig menekültünk az oroszok elől. Végül angolok fogtak el bennünket, s csak 1946-ban engedtek haza.  Kis Zoltán idehaza ismét a korong mellé ült az Érsek utcai családi műhelyben, s 1949 szeptemberéig ott is dolgozott.  – A mostani, Széchenyi téri házamat előrelátásomnak és az 1948-as bőséges szilvatermésnek köszönhetem. Ugyanis amikor kiderült, hogy rekordtermés várható, nekiálltam lekváros bödönöket gyártani. Tizenháromezret tettem fel a padlásra. Lett is rá kereslet, összesen tizenötezer forintot árultam ki belőle. Ezt a kis házat 10 ezer 500 forintért adták el nekem annak idején – mondta a mester. Noha a kis fazekasműhelyeket nem államosították, nehéz idők jöttek a mesteremberekre a háború után, ugyanis elvették a cserepeket felvásárló kereskedők iparengedélyét. – Akkor döglött meg a szakma, s kellett másból megélni. Én például szarvasmarhákkal kezdtem foglalkozni, teheneket tartottam, tenyészbikáimmal pedig országos versenyeket is nyertem. A fazekasság mellett egészen 1975-ig foglalkoztam állatokkal. Közben öt és fél évig a fővárosi majolikagyárnak is dolgoztam, én meóztam a termékeiket. Kis Zoltán hatvan év után, 2002-ben adta vissza az ipart, s azóta csak kedvtelésből ül vissza néha-néha a korong mellé. Forrás: www.delmagyar.hu