Balogh Margit : Piac Óbudán

Eladási ár: 55 000 HUF

Leírás

[1T078/143]
Papír akvarell keret nélkül.

Jobbra lent jelzés:
BALOGH MARGIT
PIAC ÓBUDÁN

Magasság: 30.6 cm
Szélesség: 39.8 cm
Súly: 0.03 kg
Balogh Margit
festő
Mohács, 1898-04-7

Elhalálozott: Budapest, 1965.február 18.

A fiatal festőnő 1918-tól Budán, Deák-Ébner Lajos műtermében tanult, majd Münchenbe ment, ahol Hugo von Habermanntól tanult portréfestészetet. Párizsban arcképfestésből élt, majd Szegedre visszatérve Nyilasy Sándor irányítása mellett folytatott festészeti tanulmányokat. Kiemelkedő rajzkészsége révén elsősorban portréfestőként ismert. Az emberábrázoláson kívül a tájfestés, a városrészletek megörökítése érdekelte. Első tárlatát 1926-ban rendezte Szegeden, a harmincas évek derekáig gyakori szereplője volt a szegedi kiállításoknak. A húszas évek közepétől a Műcsarnokban is szerepelt. Sokfelé járt külföldön, a nyugat-európai országokon, Kanadán kívül Kínába is eljutott. 1935-től Budapesten telepedett le, itt a háború végéig számos portrét készített a tudományos, az egyházi élet és a politika ismert személyiségeiről. Hátrahagyott alkotásait a szegedi Móra Ferenc Múzeumnak adományozta, amelyből 1965 tavaszán kiállítást rendeztek. 

Irodalom

Balogh Margit képkiállítása. Délmagyarország, 1926. febr. 28.

Nyilasy Sándor és Balogh Margit képkiállítása. Délmagyarország, 1927. okt. 23.

SZELESI Z.: Balogh Margit emlékezete. Délmagyarország, 1965. márc. 16.

SZELESI Z.: Szeged képzőművészete. Szeged, 1975

SEREGÉLYI Gy.: Magyar festők és grafikusok adattára, Szeged, 1988

SZABÓ T.:Szeged elfeledett portréfestője - Balogh Margit. Szeged, 2010. jan.

Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások

1926 • Kultúrpalota (Nyilasy Sándorral), Szeged

1965 • Móra Ferenc Múzeum, Szeged- emlékkiállítása.

 

Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások

1924-től • Műcsarnok kiállításai, Budapest

1930–1935 • Szegedi Képzőművészeti Egyesület kiállításai, Szeged.

Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben

• Móra Ferenc Múzeum, Szeged.


 

Forrás: artportal.hu 

Tulajdonságok

Hordozó: papír
Jelzett: igen
Festmény, kép, grafika technika: akvarell

vásárlási információk

Feltöltve: 2025. január. 02.

(A műtárgyat eddig 512-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Balogh Margit : Piac Óbudán

[1T078/143] Papír akvarell keret nélkül. Jobbra lent jelzés: BALOGH MARGIT PIAC ÓBUDÁN Magasság: 30.6 cm Szélesség: 39.8 cm Súly: 0.03 kg Balogh Margit festő Mohács, 1898-04-7 Elhalálozott: Budapest, 1965.február 18. A fiatal festőnő 1918-tól Budán, Deák-Ébner Lajos műtermében tanult, majd Münchenbe ment, ahol Hugo von Habermanntól tanult portréfestészetet. Párizsban arcképfestésből élt, majd Szegedre visszatérve Nyilasy Sándor irányítása mellett folytatott festészeti tanulmányokat. Kiemelkedő rajzkészsége révén elsősorban portréfestőként ismert. Az emberábrázoláson kívül a tájfestés, a városrészletek megörökítése érdekelte. Első tárlatát 1926-ban rendezte Szegeden, a harmincas évek derekáig gyakori szereplője volt a szegedi kiállításoknak. A húszas évek közepétől a Műcsarnokban is szerepelt. Sokfelé járt külföldön, a nyugat-európai országokon, Kanadán kívül Kínába is eljutott. 1935-től Budapesten telepedett le, itt a háború végéig számos portrét készített a tudományos, az egyházi élet és a politika ismert személyiségeiről. Hátrahagyott alkotásait a szegedi Móra Ferenc Múzeumnak adományozta, amelyből 1965 tavaszán kiállítást rendeztek.  Irodalom Balogh Margit képkiállítása. Délmagyarország, 1926. febr. 28. Nyilasy Sándor és Balogh Margit képkiállítása. Délmagyarország, 1927. okt. 23. SZELESI Z.: Balogh Margit emlékezete. Délmagyarország, 1965. márc. 16. SZELESI Z.: Szeged képzőművészete. Szeged, 1975 SEREGÉLYI Gy.: Magyar festők és grafikusok adattára, Szeged, 1988 SZABÓ T.:Szeged elfeledett portréfestője - Balogh Margit. Szeged, 2010. jan. Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1926 • Kultúrpalota (Nyilasy Sándorral), Szeged 1965 • Móra Ferenc Múzeum, Szeged- emlékkiállítása.   Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások 1924-től • Műcsarnok kiállításai, Budapest 1930–1935 • Szegedi Képzőművészeti Egyesület kiállításai, Szeged. Művek közgyűjteményekben Művek közgyűjteményekben • Móra Ferenc Múzeum, Szeged.   Forrás: artportal.hu 

További részletek
Hordozó: papír
Jelzett: igen
Festmény, kép, grafika technika: akvarell

vásárlási információk
Feltöltve: 2025. január. 02.

(A műtárgyat eddig 512-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
55 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[1Z261/133] Tempera papír festmény kartonra kasírozva, üveglap mögött, világos színű képcsarnokos keretben. A festményen egy szakadás fut végig, lásd fotó. Grafitceruzás jelzés jobbra lent: KAPCSA J. Hátoldalán Képcsarnokos papírcímke: Művész neve: KAPCSA JÁNOS Művészeti alkotás címe: KRIZANTÉM Magasság: 76.5 cm Szélesség: 56 cm Súly: 4.44 kg Kapcsa János festőművész.   (Álmosd, 1940. június 9. – Debrecen, 2011. május 9.)    Élete   Kapcsa János 1940-ben született Álmosdon. A debreceni Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Körben tanult, Félegyházi László és Bíró Lajos tanítványaként. 1963-tól szerepelt megyei és országos tárlatokon, köztük több alkalommal Debrecenben és más országos tárlatokon is. 1968-tól tagja a Képzőművészeti Alapnak is. 1970-ben a budapesti Fényes Adolf Teremben mutatta be alkotásait. Festményei figuratív és nonfiguratív megfogalmazásúak. Mindig eredeti élményekől indul ki, ugyanakkor felhasználja a klasszikus avantgárd tanulságait is. Festészete többnyire szociális témakörű. Érzelmi kötődéssel az Alföldhöz, az ott élő emberekhez és motívumokhoz. A világot kissé műemlékszerűen látja, talán ezért is tűnnek tragikusnak, ahogyan megfesti képein. Alkotásait a grafika és a festői elemek ötvözetéből alakítja ki. Szűkebb világának népi hagyományai is megjelennek műveiben. Debrecenben, 71 évesen, 2011 május 9-én hunyt el.   Forrás: wikipédia.hu
Kapcsa János (1940-2011) : "Krizantém"
92 000 HUF
[1Z260/132] Olaj papír festmény, paszpartuzva, üveglap mögött, aranyozott keretben. A kereten néhány apró kopás látható. Jelezve jobbra lent: POLDI Magasság: 53.5 cm Szélesség: 67.5 cm Súly: 2.26 kg Böhm Lipót festő Budapest, 1916-02-28 Névváltozat: Poldi, Dávid Ferenc Szerző: Ladányi József 1941-1946: Magyar Képzőművészeti Főiskola, Szőnyi István tanítványa, majd tanársegédje volt. 1946-1948 között a római Magyar Akadémia ösztöndíjában részesült. Ebben az időben Bécsben és Olaszországban tartózkodott, Dávid Ferenc néven állított ki. Az 1960-as években Olaszországban és Franciaországban járt tanulmányúton. Főiskolás kora óta szerepeltek kiállításon alkotásai. Művészetét mindvégig a kompozíciók konstruktív, szerkesztett megformálása jellemezte. Gazdag koloritú figurális művek, portrék után a 80-as években geometrikus-absztrakt képeket festett. A táblaképek mellett monumentális kompozícók foglalkoztatták, mozaik- és freskóterveket készített. Kisplasztikákat is alkotott. Irodalom FRANK J.: ~nál, Élet és Irodalom, 1970. május 16. B. N. E.: Poldi, Élet és Irodalom, 1981. szeptember 27. Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1970 • Aba Novák Terem, Szolnok 1973 • Fészek Klub, Budapest 1978 • Kisfaludi Strobl Terem, Zalaegerszeg 1991 • Csontváry Terem, Pécs Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások 1946 • Fiatal magyar képzőművészek, Fővárosi Képtár, Budapest 1948 • Circo Ariosto, Róma • Kortárs Magyar Festészeti és Szobrászati kiállítás, Catania 1957 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest 1971 • Új Művek, Műcsarnok, Budapest 1975 • Jubileumi Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1977 • Festészet ’77, Műcsarnok, Budapest 1984 • Országos Képzőművészeti Kiállítás ’84, Műcsarnok, Budapest 1988 • Tavaszi Tárlat, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Műcsarnok, Budapest. Művek közgyűjteményekben Művek közgyűjteményekben Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Forrás: artportal
Bőhm Lipót ( Poldi ) : Téli liget
65 000 HUF

a kategória hasonló műtárgyai

[FKA862/Z026] A kép mérete: 33 x 24 cm keret nélkül. Készült: Akvarell, Papír A kép Vinkler László (Szabadka, 1912, Szeged, 1980) alkotása. Jelezve jobbra lent "Vinkler László" A festmény jó állapotban van. Keret: Paszpartúban Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Tanulmányait Lápossy-Hegedűs Géza irányításával kezdte. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár és Karlovszky Bertalan tanítványa volt. 1935-ben diplomázott. 1933-ban a főiskola jubileumi tárlatán a "Nagymamám" című alkotásával elnyerte a Balló-díjat. 1935-1936-ban római ösztöndíjas volt, és a Collegium Hungaricum-ban töltött nyolc hónapot. Szorgalmasan dolgozott, közben tanulmányokat folytatott az Accademia delle Belle Arti freskó-osztályán, Ferazzi irányítása mellett. Az itt készült "Maria Surigia" című képmását 1936-ban a Collegium Hungaricum kiállításán mutatta be, amelyet az olasz állam vásárolt meg. A "Római szobrásznő" című képe 1937-ben elnyerte a Jellinek-díjat. Az alkotás jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. Számos kelet- és nyugat-európai országban járt tanulmányúton. 1931-től szerepelt hazai és külföldi bemutatókon. Egyéni kiállításai voltak Szegeden (1942, 1958, 1963, 1972), az Ernst Múzeumban (1959), Olaszországban (1961), Jugoszláviában (1968). Nagyobb anyaggal szerepelt a szegedi művészek 1967-es Magyar Nemzeti Galéria-béli kiállításán. 1932-ben Balló-díjat, 1937-ben Fényes Adolf-díjat kapott, 1972-ben Szeged város alkotói-díját, 1979-ben a Szegedi Nyári Tárlat díját nyerte el. Éveken keresztül (tizenöt év megszakítással) a szegedi Tanárképző Főiskola rajzi tanszékének vezetőjeként működött. Korábban protréfestőként volt ismeretes. Karlovszky mellett a rajz kultuszára és a csendéleti formalátásra kapott indíttatásokat, később Glatz hatott rá, így a rajzos analizálás helyett a művész a szélesebb festőiségre tért át. A naturalizmussal elvi szakítást jelentő harmadik stílusát a novocento jelképes, színesen dekoratív szellemében alakította ki. Jeles grafikus volt. Több irodalmi művet illusztrált. Monumentális feladatokkal is foglalkozott (freskók a Petőfi-telepi templomban stb.). 1957-ben a városban végzett művészi tevékenysége elismerésül a szegedi Collegium Artium Képzőművészeti tagozata vezetőjévé választotta. Műveinek jelentős részét a szegedi Móra F. Múzeum őrzi. (PZ-SzMF,D.E.: Műv. 1927/6, ML, Sz.Z.: Műv. 1973/1, Műv. 1982/10. D.F.Zs.: Műv. 1973/8.) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Tanulmányait Lápossy-Hegedűs Géza irányításával kezdte. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár és Karlovszky Bertalan tanítványa volt. 1931 óta kiállító művész. 1933-ban a főiskola jubileumi kiállításán a "Nagymamám" c. festményével elnyerte a Balló-díjat. 1935-36-ban római ösztöndíjas volt. Az Accademia della Bella Arti freskó-osztályán, Ferazzi mester mellett folytatott tanulmányokat. Az itt készült "Maria Surigia" c. portréját 1936-ban a Collegium Hungaricum kiállításán mutatta be, amelyet az olasz állam vásárolt meg. A "Római szobrásznő" c. képe 1937-ben elnyerte a Jellinek-díjat. A mű a MNG tulajdona. Több kelet- és nyugat-európai országban járt tanulmányúton. Egyéni kiállításai voltak Szegeden (1942, 1958, 1963, 1972), az Ernst Múzeumban (1959), Olaszországban (1961), Jugoszláviában (1968). Nagyobb anyaggal szerepelt a szegedi művészek 1967-es MNG-beli kiállításán. 1937-ben Fényes Adolf-díjat, 1972-ben elnyerte Szeged város alkotói-díját, 1979-ben a Szegedi Nyári Tárlat díját. Ezen kívül művészpedagógusi és alkotói tevékenysége elismeréseként még számos kitüntetéssel és díjjal jutalmazták. Hosszabb ideig a szegedi Tanárképző Főiskola rajztanszékének vezetőjeként tevékenykedett. Korábban arcképfestőként volt ismeretes. Karlovszky mellett a rajz kultuszára és a csendéleti formalátásra kapott indíttatásokat, később Glatz Oszkár hatott rá és a rajzos analizálás helyett a szélesebb festőiségre tért át. A naturalizmussal elvi szakítást jelentő harmadik stílusát a novocento jelképes, színesen dekoratív szellemében alakította ki. Jeles grafikus volt. Számos irodalmi művet illusztrált. Monumentális feladatokkal is foglalkozott. (freskók a Petőfi-telepi templomban, stb). (PZ-SzMF,ML,Sz.Z.: Műv.-1982/10) Magyar festők és grafikusok adattára Művészeti tanulmányait Lápossy-Hegedűs Géza irányításával kezdte, majd a Képzőművészeti Főiskolán Karlovszky Bertalan és Glatz Oszkár növendékeként fejezte be 1935-ben. 1931 óta kiállító művész. 1933-ban a főiskola jubileumi kiállításán a Nagymamám c. festményével elnyerte a Balló-díjat. A diploma megszerzését követően 1935-1936-ban római ösztöndíjas. Az itt készült Maria Surigia c. portréját az olasz állam megvásárolta. A Római szobrásznő c. képe 1937-ben elnyerte a Jellinek-díjat, s amelyet ma az MNG őriz. Számos kelet- és nyugat-európai országban megfordult tanulmányúton. Egyéni kiállításai voltak Szegeden (1942, 1958, 1963, 1968, 1972), az Ernst Múzeumban (1959) és Dunaújvárosban (1977), illetve külföldön Olaszországban (1961) és Jugoszláviában (1968). Nagyobb anyaggal szerepelt a szegedi művészek 1967-ben MNG-beli bemutatóján. 1972-ben elnyerte Szeged város alkotói díját és 1979-ben a Szegedi Nyári Tárlat díját. Hosszabb időt töltött a Szegedi Tanárképző Főiskola rajztanszékének élén. Emlékkiállítását 1982-ben a szegedi Móra Ferenc Képtárban és a MNG-ban rendezték meg. Karlovszky mellett a rajz kultuszára és a csöndéleti formalátásra kapott indíttatásokat, később Glatz hatott rá és a rajzos analizálás helyett a szélesebb festőiségre tért át. A naturalizmussal elvi szakítást jelentő harmadik stílusát a novecento jelképes, színesen dekoratív szellemében alakította ki. - Irod.: Pipics Zoltán: Száz magyar festő. Bp. 1943. Művészeti lexikon I-IV. Festő, a szegedi Pedagógiai Főiskola tanára. A Képzőművészeti Főiskolán Karlovszky Bertalan és Glatz Oszkár tanítványa volt. 1935-36-ban Olaszo.-ban folytatta tanulmányait, majd több külföldi utat tett. Szegedi gyűjt. kiállításai után 1959-ben az Ernst Múzeumban is bemutatta anyagát. Korábban portréfestőként volt ismert, jelenleg a szürrealizmussal rokon szellemben fest. Monumentális feladatokkal is foglalkozik (freskók a Petőfi-telepi templomban stb.). Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek Festő, grafikus. 1935-ben fejezte be főiskolai tanulmányait Karlovszky Bertalan és Glatz Oszkár növendékeként. 1935-1936-ban római ösztöndíjas. Számos kelet- és nyugat-európai országban megfordult tanulmányúton. Egyéni kiállításai voltak Szegeden (1943, 1958, 1936, 1938, 1972), az Ernst Múzeumban (1959) és Dunaújvárosban (1977), illetve külföldön Olaszországban (1961) és Jugoszáviában (1968). Hosszabb időt töltött a szegedi tanárképző főiskola rajztanszékének élén. Díja: Balló-díj (1933), Jellinek és Fényes Adolf-díj (1937), Szeged város alkotói díja (1972), a Szegedi Nyári Tárlat díja (1979). Emlékkiállítást 1982-ben a szegedi Móra Ferenc Múzeum Képtárban és a Nemzeti Galériában rendezték meg. - Gazdag arculatú festményei, monotypiái és tollrajzai híven tükrözték állandó megújulási vágyát, amelynek hajtóereje az intellektus és az intuició feszültségéből eredt. A művészet figuratív és absztrakt törekvései egyként érdekelték; elvont műveiben a szürrealizmus módszereivel közelítette meg napjaink jelenségeit; a kultúrhistória és a mitológiai eseményeit. Kortárs magyar művészeti lexikon I-III. Festő, grafikus, művészeti író 1930-35: MKF, mesterei: Karlovszky Bertalan, Glatz Oszkár. 1932, 1933: Balló-díj; 1937: Jellinek-díj; Fényes Adolf-díj. Képzőművészeti tanulmányaival párhuzamosan két évig jogot hallgatott az ELTE jogi karán. 1935-ben ösztöndíjat nyert: Rómában, a Coll. Hung.-ban töltött nyolc hónapot. Néhány vallási témájú szegedi freskója korareneszánsz mesterek hatását mutatja, de szorosan nem kapcsolódott a Római Iskola törekvéseihez. Szakma sikereit pályája kezdetén bravúros portréművészetével vívta ki, és a műfaj szeretete egész munkásságát végigkísérte. Tanulmányutak: 1937: Párizs, 1939: Szicília. 1947-ben felkérésre megszervezte és elindította a szegedi TF Rajz- és Művészettörténet Tanszékének munkáját, s ekkortól megbízott tanszékvezetőként tevékenykedett itt 1957-ig, amikor politikai okok miatt állásából felmentették és csak 1972-ben helyezték vissza. Időközben festői pályája töretlenül folytatódott. Vinkler László pedagógiai tevékenységéből adódóan kísérletező hajlamú művész volt, szellemi rokona az 1945-47-ig hivatalosan, majd felosztása után laza csoportként működő Európai Iskolának, amely a Szentendrei Iskola hagyományait és az európai haladó művészi formákat, a kubizmust, szürrealizmust, non-figuráicót preferálta. A 60-as években már együtt tartott a korszak egyetemes haladó irányázatával (absztrakt expresszionizmus, tasizmus). Az alkalmazott művészeti stílusok mindig az adott alkotói problémafelvetéséhez igazodtak, filozófiai mélységű gondolataikkal és igényességükkel magas színvonalat képviseltek. Az analitikus kubizmus a háború pusztításának kifejezője, a szürrelaizmus mitológiai példázatának hordozója, a tasizmus a belső világának kivetülése volt. Természetelvű ábrázolásokon keresztül jutott el azokhoz a szürrealisztikus művészeti elvekhez, amelyeknek nagyszerű példái azok az automatikus, a vonal erejét hangsúlyozó figurális tusrajzok, amelyekkel a modern magyar grafika a korszak törekvéseihez kapcsolódott. (Szalay Lajos, Kondor Béla, Martyn Ferenc.) Ezekkel párhuzamosan kezdett tasiszta kísérletei nyomán jutott el művészi törekvéseinek csúcspontjára. A csorgatásos technikával véletlenszerűen keletkezett fekete-fehér alap-kompozíciókat gesztusokkal, felismerhető természeti formákat idéző festék-foltokkal tette elvenné.Foglalkoztatta a XX. századi művész és a képzőművészet létjogosultságának kérdése, helye a nemzeti és az egyetemes kultúra egészében. Írásaiban saját maga ideológusaként sajátos terminológia-alkotással is megpróbálkozott (Szürreafaelllista kiáltvány, Szürcézanneizmus, 1966). 1957-ben a városban végzett művészi munkája elismeréséül a szegedi Collegium Artium Képzőművészeti tagozata vezetőjévé választotta. 1972-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója. A szegedi patrióta festő jelentőségét adja, hogy önálló kisérletezések eredményeképpen jutott el az avantgárd képzőművészet második hulámának törekvéseihez. Művészetének meghatározó eleme a múlttal való kontiniutáskeresés is, a görög mitolgóia jelképrendszerének felhasználása és reneszánsz parafrázisainak (pl.: Tiziano: Vénusz) sorozata. Vinkler László élete utolsó évtizedében, részben olaszországi és görögországi utazásainak hatására visszatért a természetelvű ábrázolásokhoz is. Műveinek jelentős részét a szegedi Móra Ferenc M. őrzi. Válogatott írásai: Aba Novák Vilmos, Délvidéki Szemle, 1942/1-2.; Képzőművészeti Alkotások, Bp., 1954; Szeged mai képzőművészete, Délmagyarország, 1966. aug. 7.; Összehasonlító biográfia, A szegedi TF rajz tanszéke III. képzőművészeti kiállításának katalógusa, Szeged, 1967; Oidipus (Egy műalkotás keletkezésének elemézése), Acta Academiae Paedagogiae Szegediensis, Series Artistica, Szeged, 1967; Szegedi festészet, MŰV, 1968/1.; Korstílus és térfelfogás, A tanárképzés módszertani problémái. A szegedi Tanárképző Főiskola 1967. okt. 25-28. között rendezett nközi tudományos ülésszakának anyaga. Szeged, 1968; Meditiazion sul dramma della vita umana nello specchio del cinquecento con considerazione speciale del Coreggio e del Parmigianino, Parma nell'arte, 1969/1.; Évszázadunk stiláris metamorfózisa, A szegedi TF Tudományos Közleményei, Szeged, 1969; Aktuális képzőművészeti problémák a differnciáció és az integráció aspektusában, A szegedi TF Tudományos Közleményei, Szeged, 1972; Rajzoktatás és művészeti nevelés koncepciójának fejlődése a tanárképző főiskolák negyedszázados története során, Az általános iskolai tanárképzés 25 éve, Bp., 1973; Stilisztikai jelcsoportok a képzőművészeti alkotás folyamatában, A Juhász Gyula TF Tudományos Közleményei, 1976; Művészet és mitológia, A szegedi Móra F. M. évkönyve, Szeged, 1978-79/1. Ek: 1942: Városi M., Kupolacsarnok, Szeged; 1975: A szegedi Képző- és Iparművészeti Szalon Klauzár téri terme, Szeged; 1959: Retrospektív kiállítás, Ernst M.; 1961: Reggio Emilia (OL); 1963: Képcsarnok, Szeged; 1968: Szabadka; 1971: Az év világon, Szeged; 1973: Salgótarján; 1976: Dunaújváros; 1979: Bartók B. Műv. Közp., Szeged; 1982: Emlékkiállítás, Móra F. M., Szeged; MNG; 1997: Pokolraszállás, Móra F. M., Szeged; 1998: Vinkler László 1942-es első önálló kiállításának rekonstrukciója, Móra F. M., Szeged; 2001: Emlékkiállítás, Móra F. M., Szeged; Antik motívumok, Mátonfi G., Kecsekemét. Vcsk: 1947: A Képzőművészetek Szabad Szakszervezete Vidéki Csoportjának I. Kiállítása, Műcsarnok; 1956: II. Orsz. miskolci Képzőművészeti Kiállítás, Herman O. M., Miskolc; 1960: Képzőművészetünk a felszabadulás után, Móra F. M., Szeged; 1967: Szegedi Képzőművészek Tárlata, MNG; 1970: Változatok egy témára, A szegedi Állami TF Rajz Tanszéke művésztanárainak kiállítása, Állami TF, Szeged; 2001: Vinkler László és tanítványai, Városi Képtár, Orosháza. Irod.: Szelesi Z.: Vinkler László - Művészek a Tisza partján, Tiszatáj, 1968/6.; Dér E.: Vinkler László köszöntése, MŰV, 1972/6; Szelesi Z.: Művészet és személyiség, MŰV, 1973/1.; D. Fehér Zs.: Van-e szegedi műhely? MŰV, 1973/8.; Tandi L.: Vinkler Lászlónál, Tiszatáj, 1979/12.; P. Szabó E.: Vinkler László emlékkiállítása, Új Tükör, 1982/28.; Endrődy E.: Akropoliszi pillanatok. (Vinkler László rajzai Devecseri Gábor verseihez), Kortárs, 1983/2.; Papp L.: Az ember valósága, Tiszatáj, 1986/9.; Szuromi P.: Átváltozások. Tükrök, tükröződések, Szolnok, 1994; Muladi B.: Vinkler László, Szeged, 2001; Szuromi P.: Vinkler László válogatott írásai, Szeged, 2001. (M. B.)
Vinkler László : Ártéri fák
36 000 HUF
[FKB665/Bp202/81] A kép mérete: 17 x 11,5 cm keret nélkül. Készült: Akvarell, Papír A kép Németh Miklós (Budapest, 1943) alkotása. Jelezve jobbra lent "monogrammal" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. 1950-54 között Márffy Ödön festőiskoláját látogatta. Ilosvai Varga István, Gádor Emil és Tóth Menyhért tanítványa volt. 1990-98 között a Budai Művészcsoport főtitkáraként tevékenykedett. A tokaji és telkibányai művésztelepek munkájában vett részt. Budapesten működik. Egyéni tárlatok: Tiszti Ház, Jókai Klub, Műcsarnok, Csillaghegyi Galéria, Gutenberg Galéria, Fészek Klub, Kaesz Gy. Faipari Középiskola, Csepel, MOM Műv. Ház, Soroksár, Gyöngyös, Tokió, stb. Rendszeresen szerepel az Országos Akvarell Biennálékon. Expresszív, szürreális jegyekkel készített táblaképeinek témái aktok, életképek és csendéletek. Témaválasztása egyre inkább szimbolikus jellegűvé vált. Művészete besorolható az Art Brut művészet sorába, de nevezhetjük punk művésznek, új expresszionistának is. Díjak: a Pesterzsébeti Tavaszi Tárlat díja; a Pest-Buda egyesítése 100. évfordulójára kiírt pályázat I. díja. Több díjat nyert helyi és országos amatőr kiállításokon. Munkáit a Fővárosi Képtár, a szentendrei Ferenczy K. Múzeum és a nagycenki Széchenyi Múzeum őrzi. (Fitz Péter adatközlése nyomán)
Németh Miklós : Házak domboldalon
42 000 HUF