Balogh Margit : Piac Óbudán

Eladási ár: 55 000 HUF

Leírás

[1T078/143]
Papír akvarell keret nélkül.

Jobbra lent jelzés:
BALOGH MARGIT
PIAC ÓBUDÁN

Magasság: 30.6 cm
Szélesség: 39.8 cm
Súly: 0.03 kg
Balogh Margit
festő
Mohács, 1898-04-7

Elhalálozott: Budapest, 1965.február 18.

A fiatal festőnő 1918-tól Budán, Deák-Ébner Lajos műtermében tanult, majd Münchenbe ment, ahol Hugo von Habermanntól tanult portréfestészetet. Párizsban arcképfestésből élt, majd Szegedre visszatérve Nyilasy Sándor irányítása mellett folytatott festészeti tanulmányokat. Kiemelkedő rajzkészsége révén elsősorban portréfestőként ismert. Az emberábrázoláson kívül a tájfestés, a városrészletek megörökítése érdekelte. Első tárlatát 1926-ban rendezte Szegeden, a harmincas évek derekáig gyakori szereplője volt a szegedi kiállításoknak. A húszas évek közepétől a Műcsarnokban is szerepelt. Sokfelé járt külföldön, a nyugat-európai országokon, Kanadán kívül Kínába is eljutott. 1935-től Budapesten telepedett le, itt a háború végéig számos portrét készített a tudományos, az egyházi élet és a politika ismert személyiségeiről. Hátrahagyott alkotásait a szegedi Móra Ferenc Múzeumnak adományozta, amelyből 1965 tavaszán kiállítást rendeztek. 

Irodalom

Balogh Margit képkiállítása. Délmagyarország, 1926. febr. 28.

Nyilasy Sándor és Balogh Margit képkiállítása. Délmagyarország, 1927. okt. 23.

SZELESI Z.: Balogh Margit emlékezete. Délmagyarország, 1965. márc. 16.

SZELESI Z.: Szeged képzőművészete. Szeged, 1975

SEREGÉLYI Gy.: Magyar festők és grafikusok adattára, Szeged, 1988

SZABÓ T.:Szeged elfeledett portréfestője - Balogh Margit. Szeged, 2010. jan.

Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások

1926 • Kultúrpalota (Nyilasy Sándorral), Szeged

1965 • Móra Ferenc Múzeum, Szeged- emlékkiállítása.

 

Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások

1924-től • Műcsarnok kiállításai, Budapest

1930–1935 • Szegedi Képzőművészeti Egyesület kiállításai, Szeged.

Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben

• Móra Ferenc Múzeum, Szeged.


 

Forrás: artportal.hu 

Tulajdonságok

Hordozó: papír
Jelzett: igen
Festmény, kép, grafika technika: akvarell

vásárlási információk

Feltöltve: 2025. január. 02.

(A műtárgyat eddig 497-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Balogh Margit : Piac Óbudán

[1T078/143] Papír akvarell keret nélkül. Jobbra lent jelzés: BALOGH MARGIT PIAC ÓBUDÁN Magasság: 30.6 cm Szélesség: 39.8 cm Súly: 0.03 kg Balogh Margit festő Mohács, 1898-04-7 Elhalálozott: Budapest, 1965.február 18. A fiatal festőnő 1918-tól Budán, Deák-Ébner Lajos műtermében tanult, majd Münchenbe ment, ahol Hugo von Habermanntól tanult portréfestészetet. Párizsban arcképfestésből élt, majd Szegedre visszatérve Nyilasy Sándor irányítása mellett folytatott festészeti tanulmányokat. Kiemelkedő rajzkészsége révén elsősorban portréfestőként ismert. Az emberábrázoláson kívül a tájfestés, a városrészletek megörökítése érdekelte. Első tárlatát 1926-ban rendezte Szegeden, a harmincas évek derekáig gyakori szereplője volt a szegedi kiállításoknak. A húszas évek közepétől a Műcsarnokban is szerepelt. Sokfelé járt külföldön, a nyugat-európai országokon, Kanadán kívül Kínába is eljutott. 1935-től Budapesten telepedett le, itt a háború végéig számos portrét készített a tudományos, az egyházi élet és a politika ismert személyiségeiről. Hátrahagyott alkotásait a szegedi Móra Ferenc Múzeumnak adományozta, amelyből 1965 tavaszán kiállítást rendeztek.  Irodalom Balogh Margit képkiállítása. Délmagyarország, 1926. febr. 28. Nyilasy Sándor és Balogh Margit képkiállítása. Délmagyarország, 1927. okt. 23. SZELESI Z.: Balogh Margit emlékezete. Délmagyarország, 1965. márc. 16. SZELESI Z.: Szeged képzőművészete. Szeged, 1975 SEREGÉLYI Gy.: Magyar festők és grafikusok adattára, Szeged, 1988 SZABÓ T.:Szeged elfeledett portréfestője - Balogh Margit. Szeged, 2010. jan. Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1926 • Kultúrpalota (Nyilasy Sándorral), Szeged 1965 • Móra Ferenc Múzeum, Szeged- emlékkiállítása.   Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások 1924-től • Műcsarnok kiállításai, Budapest 1930–1935 • Szegedi Képzőművészeti Egyesület kiállításai, Szeged. Művek közgyűjteményekben Művek közgyűjteményekben • Móra Ferenc Múzeum, Szeged.   Forrás: artportal.hu 

További részletek
Hordozó: papír
Jelzett: igen
Festmény, kép, grafika technika: akvarell

vásárlási információk
Feltöltve: 2025. január. 02.

(A műtárgyat eddig 497-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
55 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[1Y345/BX-10] Hibátlan állapotú, kobaltkék mázzal festett és aranyozott peremű Zsolnay pompadour étkészlet, süteményes készlet, kávés és teás készlet sok kiegészítővel. Aljukon több féle Zsolnay márkajelzés található. Az étkészlet darabjai: Étkészlet: - 2 darab nagy méretű fedeles leveses tál (18.5 x 24 x 33 cm) - 2 darab ovális pecsenyés kínáló tál (3.5 x 26 x 36.5 cm) - 2 darab szögletes tésztás tál (6.3 x 22.5 x 22.5 cm) - 2 darab kör alakú, magas falú zöldséges tál (7.4 x 25 cm) - 2 darab nagyméretű kör alakú kínáló tál (3.3 x 29.5 cm) - 12 darab leveses mélytányér (4.5 x 22 cm) - 14 darab lapostányér (3.3 x 23.5 cm) - 10 darab kistányér (1.8 x 16.5 cm) - 8 darab ovális kistányér, halastányér (3 x 17.6 x 24.5 cm) Leveses készlet: - 8 darab kétfülű leveses csésze (6.3 x 12.6 x 16.8 cm) - 8 darab alátét tányér (2.3 x 15.6 cm) Süteményes készlet: - 1 darab nagyméretű süteményes tál (2.3 x 24.5 cm) - 12 darab süteményes kistányér (2.5 x 19 cm) Teás és kávés készlet: - 1 darab bonbonier (13 x 12.5 x 16.5 cm) - 1 darab tejszín kiöntő (10.2 x 8.5 x 12 cm) - 8 darab teás csésze (6 x 10.1 x 12.5 cm) - 8 darab alátét tányér (2 x 15.5 cm) - 7 darab kávés csésze (4.7 x 7.5 x 9.4 cm) - 7 darab alátét tányér (1.8 x 12 cm) Kiegészítők: - 1 darab gyertyatartó (14.4 x 10 cm) - 2 darab csontostányér (2.4 x 15 x 21 cm) - 2 darab fűszertartó, sótartó (5.3 x 7.7 x 12.8 cm) - 4 darab kistálka, szószos tálka (3.7 x 7.6 cm) - 1 darab kisváza vagy eszköztartó (9.3 x 7.2 cm) - 1 darab kisméretű fogpiszkáló-tartó (5 x 4.8 cm) Súly: 42.245 kg
Zsolnay Pompadour porcelán étkészlet teás és kávés készlet kiegészítőkkel 126 darab
850 000 HUF

a kategória hasonló műtárgyai

[FKB665/Bp202/81] A kép mérete: 17 x 11,5 cm keret nélkül. Készült: Akvarell, Papír A kép Németh Miklós (Budapest, 1943) alkotása. Jelezve jobbra lent "monogrammal" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. 1950-54 között Márffy Ödön festőiskoláját látogatta. Ilosvai Varga István, Gádor Emil és Tóth Menyhért tanítványa volt. 1990-98 között a Budai Művészcsoport főtitkáraként tevékenykedett. A tokaji és telkibányai művésztelepek munkájában vett részt. Budapesten működik. Egyéni tárlatok: Tiszti Ház, Jókai Klub, Műcsarnok, Csillaghegyi Galéria, Gutenberg Galéria, Fészek Klub, Kaesz Gy. Faipari Középiskola, Csepel, MOM Műv. Ház, Soroksár, Gyöngyös, Tokió, stb. Rendszeresen szerepel az Országos Akvarell Biennálékon. Expresszív, szürreális jegyekkel készített táblaképeinek témái aktok, életképek és csendéletek. Témaválasztása egyre inkább szimbolikus jellegűvé vált. Művészete besorolható az Art Brut művészet sorába, de nevezhetjük punk művésznek, új expresszionistának is. Díjak: a Pesterzsébeti Tavaszi Tárlat díja; a Pest-Buda egyesítése 100. évfordulójára kiírt pályázat I. díja. Több díjat nyert helyi és országos amatőr kiállításokon. Munkáit a Fővárosi Képtár, a szentendrei Ferenczy K. Múzeum és a nagycenki Széchenyi Múzeum őrzi. (Fitz Péter adatközlése nyomán)
Németh Miklós : Házak domboldalon
42 000 HUF
[1M155/049] Papír akvarell festmény üveglap mögött, aranyozott keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. Jelzés jobbra lent: LENGYEL KÁROLY 1970 Magasság: 70.5 cm Szélesség: 93 cm Súly: 4.195 kg Lengyel Károly festő Miskolc, 1942-08-5 Szerző: Pogány Gábor 1968: Magyar Képzőművészeti Főiskola. 1975-77 között posztgraduális tanulmányok a düsseldorfi Művészeti Akadémián, mestere: prof. Sackenheim. Az absztrakt expresszionizmusból a 80-as évek elején a post painterly abstraction-ba fordult, majd a 90-es években posztmodern eklektikával természetelvű felületdarabokat montázsszerűen kezdett beépíteni a festmények kompozíciójába. E folyamat a képek szerkezetének keményebbé, konstruktívabbá válásával járt, miközben megőrizte, sőt fokozta a színfelületek festői szépségét, gazdagságát. Irodalom ROSNAY, A.: Dramatik und harmonie einen abstrakten Bilderwelt (kat., MOL Galéria, Szolnok, 1996). Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1982 • E. P. Galerie, Düsseldorf 1986 • Sombers Galerie, Haan (NSZK) • DAN Galerie, Düsseldorf 1996 • Oragreie Benrath, MOL Galéria, Szolnok (kat.) • Le Menhír Galerie, Loulée-Tayrac (F). Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások 1981 • Északrajna-Wesztfália Művészeti Tárlata, Düsseldorf • 41 művész az NSZK-ból, Moszkva 1984 • 80 von 400, Mathindenhöhe, Darmstadt 1989 • Gruppe pro Solo, Gummersbach 1990 • Wesztfáliai művészek Svájcban, Schaffhausen (CH) 2000 • Magyarláposi Alkotótelep, Vármegye Galéria, Budapest. Művek közgyűjteményekben Művek közgyűjteményekben Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Nagyvárad Forrás: artportal.hu 
Lengyel Károly : Ködös alkony 1970
180 000 HUF