Bosznay István : Tanyasi szélmalom

Eladási ár: 95 000 HUF

Leírás

[FKC726/Bp305/227]
A kép mérete: 20 x 18 cm keret nélkül.
Készült: Olaj, Karton
A kép Bosznay István (Csurgó, 1868, Budapest, 1944) alkotása.
Jelezve jobbra lent "Bosznay István"
A festmény jó állapotban van. Keret: Ép

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.
Festő. A budapesti Rajztanárképzőben végezte tanulmányait Székely Bertalan és Greguss János festőművészek korrektúráján. Tanulmányúton járt Német- és Olaszországban, Angliában és Hollandiában. Hazatérve 1910-ig Debrecenben működött, mint rajztanár, 1910-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanáraként dolgozott. 1893-tól szerepelt kiállításokon tájképekkel, melyek jobbára realisztikusan megfestett, széles képek. A Műcsarnokban az 1890-es évek végén bemutatott Ősszel, Erdőben és Radványi pusztán című képeit az állam vásárolta meg. A legjelentősebb tárlatokat 1908-ben és 1918-ban a Nemzeti Szalonban, 1924-ben a Műcsarnokban, 1933-ben a Művészeti Főiskolán, 1934-ben pedig Olaszországban, Velencében rendezte. Termékeny művész volt, munkáira számos kitüntetést kapott. 1913-ban Kis Aranyérmet kapott Münchenben. 1915-ben "November" című munkájára elnyerte az Állami Kis Aranyérmet. 1920-ban Wolfner-díjjal, 1922-ben Horváth Nándor Balaton-díjával, 1923-ban pedig Nagy Állami Aranyéremmel tüntették ki. Az alföldi és a dunántúli erdők borongós alkonya, a Balaton aranyló légköre, a tavasz virágba öltözött és a téli álomba merült fái a legkedvesebb témák voltak számára. Kifejezési formáiban a festői naturalizmus nyelvén minden kínálkozó tájszépségre érzékenyen láttatja a természetet. Jelentős értéket képviselő tájképeinek sorozat a Magyar Nemzeti Galériában és más hazai közgyűjtemények tulajdonában található. (Éber, PZ-SzMF, ML, KD)

Magyar festők és grafikusok adattára
A Mintarajziskolában tanult, mint Greguss János és Székely Bertelan növendéke. Tanulmányokat folytatott Német- és Olaszországban, Angliában és Hollandiában. A Képzőművészeti Főiskola volt tanára. 1893 óta állított ki. Gyűjteményes kiállításai voltak Budapest 1908, 1918, 1927-ben, Velencében 1934-ben. 1915-ben "November" c. képére (MNG) állami kis aranyérmet kapott. A dunántúli erdők borongós alkonya, a dombos, fás magyar hegyvidék, a Balaton aranyló légköre, a tavasz virágba öltözött és a tél álomba merült fái a legkedvesebb témái. Mindenben egy lélek szólal meg: a művész csöndes, mélabúra hajló lelke, érzésvilága. Kifejezési formái a festői naturalizmus nyelvén minden kínálkozó tájszépségre érzékenyen láttatja a természetet. - Irod.: Pipics Zoltán: Száz magyar festő. Bp. 1943.

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve
Festő. A bp.-i Rajztanárképzőben végezte tanulmányait Székely Bertalan és Greguss János festőművészek korrektúráján. Tanulmányúton járt Német- és Olaszországban, Angliában, Hollandiában. Hazatérve 1910-ig Debrecenben működött mint rajztanár. 1910-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanáraként dolgozott. 1893-tól szerepelt kiállításokon tájképekkel, melyek nagyobbára realisztikusan megfestett széles képek. 1908-ban és 1918-ban a Nemzeti Szalonban, 1924-ben a Műcsarnokban, 1933-ban a Művészeti Főiskolán, 1934-ben pedig Velencében rendezett gyűjteményes kiállítást. 1913-ban kis aranyérmet kapott Münchenben. 1915-ben a "November" c. képére megkapta az állami kis aranyérmet. 1920-ban Wolfner-díjjal, 1922-ben Horváth Nándor Balaton-díjával tüntették ki, 1923-ban pedig megkapta a nagy állami aranyérmet. A dunántúli erdők borongós alkonya, a Balaton aranyló légköre, a tavasz virágba öltözött, és a tél álomba merült fái a legkedvesebb témák voltak számára. Kifejezési formáiban a festői naturalizmus nyelvén minden kínálkozó tájszépségre érzékenyen láttatja a természetet. Számos műve a MNG-ban és más hazai közgyűjtemény tulajdonában található. (Éber, PZ-SzMF, ML)

Művészeti lexikon I-IV.
Festő, pályája elején debreceni rajztanár. A Műcsarnokban a kilencvenes évek végén kiállított Ősszel, Erdőben és Radványi pusztán c. képeit az állam vette meg. 1910-ben a Képzőművészeti Főiskola tanára lett. Termékeny művész volt, munkáira számos kitüntetést kapott. A Nemzeti Szalonban kétszer (1908 és 1918), a Műcsarnokban 1927-ben s a Képzőművészeti Főiskolán 1933-ban volt gyűjt. kiállítása. Realisztikusan festett tájképeinek sorozata a Nemz. Gal.-ban van.

Művészeti lexikon I-II.
A budapesti rajztanárképzőn végezte tanulmányait s 1910-ig mint rajztanár működött Debrecenben, azóta Budapesten a Képzőműv. Főisk. tanára. 1893-tól állít ki tájképeket (A radványi pusztán 1909, Poprádi tó 1913 stb.), amelyek nagyobbára realisztikusan megfestett széles látképek.

Tulajdonságok

Hordozó: karton
Jelzett: igen
Állapot: Hibátlan
Festmény, kép, grafika technika: olaj

vásárlási információk

Feltöltve: 2026. február. 24.

(A műtárgyat eddig 31-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Bosznay István : Tanyasi szélmalom

[FKC726/Bp305/227] A kép mérete: 20 x 18 cm keret nélkül. Készült: Olaj, Karton A kép Bosznay István (Csurgó, 1868, Budapest, 1944) alkotása. Jelezve jobbra lent "Bosznay István" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. A budapesti Rajztanárképzőben végezte tanulmányait Székely Bertalan és Greguss János festőművészek korrektúráján. Tanulmányúton járt Német- és Olaszországban, Angliában és Hollandiában. Hazatérve 1910-ig Debrecenben működött, mint rajztanár, 1910-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanáraként dolgozott. 1893-tól szerepelt kiállításokon tájképekkel, melyek jobbára realisztikusan megfestett, széles képek. A Műcsarnokban az 1890-es évek végén bemutatott Ősszel, Erdőben és Radványi pusztán című képeit az állam vásárolta meg. A legjelentősebb tárlatokat 1908-ben és 1918-ban a Nemzeti Szalonban, 1924-ben a Műcsarnokban, 1933-ben a Művészeti Főiskolán, 1934-ben pedig Olaszországban, Velencében rendezte. Termékeny művész volt, munkáira számos kitüntetést kapott. 1913-ban Kis Aranyérmet kapott Münchenben. 1915-ben "November" című munkájára elnyerte az Állami Kis Aranyérmet. 1920-ban Wolfner-díjjal, 1922-ben Horváth Nándor Balaton-díjával, 1923-ban pedig Nagy Állami Aranyéremmel tüntették ki. Az alföldi és a dunántúli erdők borongós alkonya, a Balaton aranyló légköre, a tavasz virágba öltözött és a téli álomba merült fái a legkedvesebb témák voltak számára. Kifejezési formáiban a festői naturalizmus nyelvén minden kínálkozó tájszépségre érzékenyen láttatja a természetet. Jelentős értéket képviselő tájképeinek sorozat a Magyar Nemzeti Galériában és más hazai közgyűjtemények tulajdonában található. (Éber, PZ-SzMF, ML, KD) Magyar festők és grafikusok adattára A Mintarajziskolában tanult, mint Greguss János és Székely Bertelan növendéke. Tanulmányokat folytatott Német- és Olaszországban, Angliában és Hollandiában. A Képzőművészeti Főiskola volt tanára. 1893 óta állított ki. Gyűjteményes kiállításai voltak Budapest 1908, 1918, 1927-ben, Velencében 1934-ben. 1915-ben "November" c. képére (MNG) állami kis aranyérmet kapott. A dunántúli erdők borongós alkonya, a dombos, fás magyar hegyvidék, a Balaton aranyló légköre, a tavasz virágba öltözött és a tél álomba merült fái a legkedvesebb témái. Mindenben egy lélek szólal meg: a művész csöndes, mélabúra hajló lelke, érzésvilága. Kifejezési formái a festői naturalizmus nyelvén minden kínálkozó tájszépségre érzékenyen láttatja a természetet. - Irod.: Pipics Zoltán: Száz magyar festő. Bp. 1943. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. A bp.-i Rajztanárképzőben végezte tanulmányait Székely Bertalan és Greguss János festőművészek korrektúráján. Tanulmányúton járt Német- és Olaszországban, Angliában, Hollandiában. Hazatérve 1910-ig Debrecenben működött mint rajztanár. 1910-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanáraként dolgozott. 1893-tól szerepelt kiállításokon tájképekkel, melyek nagyobbára realisztikusan megfestett széles képek. 1908-ban és 1918-ban a Nemzeti Szalonban, 1924-ben a Műcsarnokban, 1933-ban a Művészeti Főiskolán, 1934-ben pedig Velencében rendezett gyűjteményes kiállítást. 1913-ban kis aranyérmet kapott Münchenben. 1915-ben a "November" c. képére megkapta az állami kis aranyérmet. 1920-ban Wolfner-díjjal, 1922-ben Horváth Nándor Balaton-díjával tüntették ki, 1923-ban pedig megkapta a nagy állami aranyérmet. A dunántúli erdők borongós alkonya, a Balaton aranyló légköre, a tavasz virágba öltözött, és a tél álomba merült fái a legkedvesebb témák voltak számára. Kifejezési formáiban a festői naturalizmus nyelvén minden kínálkozó tájszépségre érzékenyen láttatja a természetet. Számos műve a MNG-ban és más hazai közgyűjtemény tulajdonában található. (Éber, PZ-SzMF, ML) Művészeti lexikon I-IV. Festő, pályája elején debreceni rajztanár. A Műcsarnokban a kilencvenes évek végén kiállított Ősszel, Erdőben és Radványi pusztán c. képeit az állam vette meg. 1910-ben a Képzőművészeti Főiskola tanára lett. Termékeny művész volt, munkáira számos kitüntetést kapott. A Nemzeti Szalonban kétszer (1908 és 1918), a Műcsarnokban 1927-ben s a Képzőművészeti Főiskolán 1933-ban volt gyűjt. kiállítása. Realisztikusan festett tájképeinek sorozata a Nemz. Gal.-ban van. Művészeti lexikon I-II. A budapesti rajztanárképzőn végezte tanulmányait s 1910-ig mint rajztanár működött Debrecenben, azóta Budapesten a Képzőműv. Főisk. tanára. 1893-tól állít ki tájképeket (A radványi pusztán 1909, Poprádi tó 1913 stb.), amelyek nagyobbára realisztikusan megfestett széles látképek.

További részletek
Hordozó: karton
Jelzett: igen
Állapot: Hibátlan
Festmény, kép, grafika technika: olaj

vásárlási információk
Feltöltve: 2026. február. 24.

(A műtárgyat eddig 31-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
95 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[FKD030/Bp90/35] A kép mérete: 126 x 100 cm keret nélkül. Készült: Szén, tempera, Papír A kép Szabó Zoltán Angyalföldi (Budapest, 1929) alkotása. Jelezve jobbra fent "Szabó Z 72" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép A festmény hátoldalán kiállítási címke: Műcsarnoki törzslap 1973. X. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Rajkai György beszélte rá, hogy jelentkezzék felvételre a Képzőművészeti Főiskolára. 1948-49-ben a Dési Huber-szakkörben rajzolt, festett Gráber Margit vezetésével. 1950-ben jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben kezdte meg tanulmányait Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre keze alatt. 1953-54-ben a főiskola megvált tőle, lekerült Tatabányára, ahol a művésznövendékek számára művésztelepet létesítettek. Számos műve kapcsolódik a tatabányai periódushoz, amelynek élményéből még évek múlva is bőven merít. 1955-ben visszakerült a főiskolára, ahol 1958-ban fejezete be tanulmányait. Ezt követően két évig - a Fiatal Művészek Stúdiójának tagjaként - a stúdió műtermében dolgozott. 1960-63 között Derkovits-ösztöndíjban részesült. Kiállító művészként első ízben 1958-ban a VII. Magyar Képzőművészeti Tárlaton szerepelt jelentősebb anyaggal. Ettől kezdve minden nemzeti tárlaton, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának bemutatóin, jelentősebb hazai és külföldön rendezett magyar seregszemléken részt vett alkotásaival (Ernst Múzeum, Műcsarnok, Tiszti Klub Budapest, Veszprém, Szolnok, Tatabánya, Vác, Győr, Kecskemét, Tallin, Berlin, Varsó, Belgrád, Párizs, Moszkva, stb.). Erőteljes formákkal komponált figurális kompozíciókat, portrékat, városképeket, csendéleteket alkotott olajban, pasztellben, szénnel és temperával. A Nyolcak, Nemes Lampért József és a korai Uitz Béla alkotások formai örökségének legrangosabb mai folytatója. A külföldiek közül Siqueiros és D. Rivera gyakoroltak rá nagy hatást, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. Szabó végtelen humanizmusa, őszinte hite az alkotásban, a tiszta emberi kapcsolatokban és a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, óriási lendület jellemzi alakjait, akár táblaképről, szénrajzról, akár monumentális munkáról van szó. Díjak: a Stúdió pályázatának I. díja; Munkácsy-díj; a Szolnoki Festészeti Triennále II. díja; Érdemes Művész. Sok murális alkotást is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). Alkotásai helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, a Legújabbkori Történeti Múzeumban és több vidéki képtárban. (Egri Mária: Szabó Zoltán, MÉ, H.J.: Műv. 1970/8, Műv. 1976/5, A.J.: Műv. 1985/2) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Művészeti tanulmányait a Dési Huber István szakkörben kezdte, ahol Gráber Margit korrigálta. 1950-ben jelentkezett Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolára. Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre voltak a mesterei. Siqueiros és Diego Rivera is nagy hatást gyakoroltak rá, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. 1958 óta szerepel hazai és külhoni tárlatokon (Műcsarnok, Ernst Múzeum, stb.). 1960-63 k. Derkovits-ösztöndíjas volt. 1969-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1977-ben érdemes művész címet kapott. Végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, hatalmas lendület jellemzi figuráit, akár táblaképről, szénrajzról akár monumentális műről van szó. Sok murális munkát is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). A NYOLCAK, Nemes Lampért és a korai Uitz munkák formai örökösének legrangosabb mai folytatója. (MÉ, H.J.: Műv.-1970/8, Műv.-1976/5, A.J.: Műv.-1985/2) Magyar festők és grafikusok adattára Művészeti tanulmányait a Dési Huber szakkörben kezdte, majd 1951-1958-ban Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre növendéke a főiskolán. 1958-tól minden fontosabb hazai és számos külföldi tárlaton részt vett. Kiállított többek között a Szovjetunióban, Bulgáriában, Jugoszláviában, az NDK-ban, Lengyelországban és Franciaországban. Több vidéki bemutató (Dunaújváros, Szeged, Kecskemét, Szolnok, Győr stb.) mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban önálló kiállítása volt Tallinban. 1978-ban az Ernst Múzeumban. A Kilencek alapító tagja, és valamennyi kiállításuk résztvevője. 1960-1963-ban a Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művészi címet kapott. - Művészetében központi helyet foglal el az ember. Végtelen humanizmus, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. A Nyolcak formai örökségének legrangosabb mai folytatója. - Irod.: P.Sz.T.: Művész életrajzok. Bp. 1985.; Acsay Judit: Legszívesebben az eget festeném be. Beszélgetés Szabó Zoltánnal. Művészet, 1985. 2. Művészeti lexikon I-IV. Festő. 1951-58 között a Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványa volt. 1958-tól állítja ki erőteljes formákkal komponált figurális kompozícióit (Almahámozók, Kesztyűs női portré stb.). 1965-ben sgraffitót készített egy sátoraljaújhelyi lakóházra. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek 1958-ban kapott diplomát Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványaként. Azóta minden fontosabb hazai rendezvény résztvevője, gyakorta kiállít külföldön is. Számos vidéki bemutató mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban, 1983-ban a Tihanyi Múzeumban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban a Szovjetunióban, 1984-ben az NSZK-ban mutatkozott be. A hatvanas években a Kilencek csoporttagja volt. 1960-1963-ban Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művész címet kapott; 1983-1984-ben elnyerte a SZOT művészeti ösztöndíját. - Művészetében központi helyet foglal el az ember, végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, az emberi kapcsolatokban a lét himnuszává fokozódik vásznain. Súlyos nyugalma olykor szenvedélyes, politikus töltést kap. Stílusát tömör, konstruktív formaadás, monumentális igény jellemzi.
Szabó Zoltán Angyalföldi : "Leány portré" 1973
680 000 HUF
[FKD027/Bp4/60] A kép mérete: 60 x 82 cm keret nélkül. Készült: Olaj, pasztell, Papír (kasírozva) A kép Szabó Zoltán Angyalföldi (Budapest, 1929) alkotása. Jelezve jobbra lent "Szabó Z 73" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Rajkai György beszélte rá, hogy jelentkezzék felvételre a Képzőművészeti Főiskolára. 1948-49-ben a Dési Huber-szakkörben rajzolt, festett Gráber Margit vezetésével. 1950-ben jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben kezdte meg tanulmányait Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre keze alatt. 1953-54-ben a főiskola megvált tőle, lekerült Tatabányára, ahol a művésznövendékek számára művésztelepet létesítettek. Számos műve kapcsolódik a tatabányai periódushoz, amelynek élményéből még évek múlva is bőven merít. 1955-ben visszakerült a főiskolára, ahol 1958-ban fejezete be tanulmányait. Ezt követően két évig - a Fiatal Művészek Stúdiójának tagjaként - a stúdió műtermében dolgozott. 1960-63 között Derkovits-ösztöndíjban részesült. Kiállító művészként első ízben 1958-ban a VII. Magyar Képzőművészeti Tárlaton szerepelt jelentősebb anyaggal. Ettől kezdve minden nemzeti tárlaton, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának bemutatóin, jelentősebb hazai és külföldön rendezett magyar seregszemléken részt vett alkotásaival (Ernst Múzeum, Műcsarnok, Tiszti Klub Budapest, Veszprém, Szolnok, Tatabánya, Vác, Győr, Kecskemét, Tallin, Berlin, Varsó, Belgrád, Párizs, Moszkva, stb.). Erőteljes formákkal komponált figurális kompozíciókat, portrékat, városképeket, csendéleteket alkotott olajban, pasztellben, szénnel és temperával. A Nyolcak, Nemes Lampért József és a korai Uitz Béla alkotások formai örökségének legrangosabb mai folytatója. A külföldiek közül Siqueiros és D. Rivera gyakoroltak rá nagy hatást, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. Szabó végtelen humanizmusa, őszinte hite az alkotásban, a tiszta emberi kapcsolatokban és a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, óriási lendület jellemzi alakjait, akár táblaképről, szénrajzról, akár monumentális munkáról van szó. Díjak: a Stúdió pályázatának I. díja; Munkácsy-díj; a Szolnoki Festészeti Triennále II. díja; Érdemes Művész. Sok murális alkotást is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). Alkotásai helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, a Legújabbkori Történeti Múzeumban és több vidéki képtárban. (Egri Mária: Szabó Zoltán, MÉ, H.J.: Műv. 1970/8, Műv. 1976/5, A.J.: Műv. 1985/2) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Művészeti tanulmányait a Dési Huber István szakkörben kezdte, ahol Gráber Margit korrigálta. 1950-ben jelentkezett Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolára. Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre voltak a mesterei. Siqueiros és Diego Rivera is nagy hatást gyakoroltak rá, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. 1958 óta szerepel hazai és külhoni tárlatokon (Műcsarnok, Ernst Múzeum, stb.). 1960-63 k. Derkovits-ösztöndíjas volt. 1969-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1977-ben érdemes művész címet kapott. Végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, hatalmas lendület jellemzi figuráit, akár táblaképről, szénrajzról akár monumentális műről van szó. Sok murális munkát is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). A NYOLCAK, Nemes Lampért és a korai Uitz munkák formai örökösének legrangosabb mai folytatója. (MÉ, H.J.: Műv.-1970/8, Műv.-1976/5, A.J.: Műv.-1985/2) Magyar festők és grafikusok adattára Művészeti tanulmányait a Dési Huber szakkörben kezdte, majd 1951-1958-ban Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre növendéke a főiskolán. 1958-tól minden fontosabb hazai és számos külföldi tárlaton részt vett. Kiállított többek között a Szovjetunióban, Bulgáriában, Jugoszláviában, az NDK-ban, Lengyelországban és Franciaországban. Több vidéki bemutató (Dunaújváros, Szeged, Kecskemét, Szolnok, Győr stb.) mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban önálló kiállítása volt Tallinban. 1978-ban az Ernst Múzeumban. A Kilencek alapító tagja, és valamennyi kiállításuk résztvevője. 1960-1963-ban a Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művészi címet kapott. - Művészetében központi helyet foglal el az ember. Végtelen humanizmus, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. A Nyolcak formai örökségének legrangosabb mai folytatója. - Irod.: P.Sz.T.: Művész életrajzok. Bp. 1985.; Acsay Judit: Legszívesebben az eget festeném be. Beszélgetés Szabó Zoltánnal. Művészet, 1985. 2. Művészeti lexikon I-IV. Festő. 1951-58 között a Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványa volt. 1958-tól állítja ki erőteljes formákkal komponált figurális kompozícióit (Almahámozók, Kesztyűs női portré stb.). 1965-ben sgraffitót készített egy sátoraljaújhelyi lakóházra. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek 1958-ban kapott diplomát Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványaként. Azóta minden fontosabb hazai rendezvény résztvevője, gyakorta kiállít külföldön is. Számos vidéki bemutató mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban, 1983-ban a Tihanyi Múzeumban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban a Szovjetunióban, 1984-ben az NSZK-ban mutatkozott be. A hatvanas években a Kilencek csoporttagja volt. 1960-1963-ban Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művész címet kapott; 1983-1984-ben elnyerte a SZOT művészeti ösztöndíját. - Művészetében központi helyet foglal el az ember, végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, az emberi kapcsolatokban a lét himnuszává fokozódik vásznain. Súlyos nyugalma olykor szenvedélyes, politikus töltést kap. Stílusát tömör, konstruktív formaadás, monumentális igény jellemzi.
Szabó Zoltán Angyalföldi : Holdfényes udvar 1973
430 000 HUF
[FKD019/Bp58/38] A kép mérete: 22 x 34 cm keret nélkül. Készült: Rézkarc, Papír A kép Remsey Jenő György (Nagykőrös, 1885, Gödöllő, 1960) alkotása. Jelezve jobbra lent "Remsey (ceruzával)" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. 1905-1909 között Budapesten az Iparrajziskolában tanult, majd a gödöllői művésztelep tagja lett, ahol 1914-ig dolgozott. 1909-ben a KÉVE tagjai sorába választotta, s rendezésükben számos tárlaton vett részt. 1913-ban a nagybányai szabadiskolában képezte magát, majd a KÉVE tagjaként ösztöndíjjal Párizsba is elkerült, de tanulmányutakat tett Bécsbe és két ízben Münchenben is. 1924-ben egyik alapítója és elnöke volt a Spirituális Művészek Szövetségének, majd létrehozta annak lapját, a Fáklyát. 1937-41 között a Nemzeti Figyelő munkatársaként dolgozott, 1952-ben tagja lett a Szinyei Alkotóközösségnek, 1960-ban pedig a Rézkarcoló Művészek Alkotóközösségének. 1909-ben vett részt először a KÉVE tárlatán, 1920-ban újra. 1923-ban a Helikonban, 1924-ben és 1944-ben a Nemzeti Szalonban, 1935-ben és 1964-ben az Ernst Múzeumban, 1947-ben pedig a Szalmássy Galériában volt kiállítása. 1957-64 között több tárlatot is rendeztek műveiből Párizsban, de a KÉVE által alkotásai elkerültek berlini, düsseldorfi, bécsi, genfi, nürnbergi, lipcsei seregszemlékre is. Remsey hosszú pályájának kezdete a szecesszió stílusirányzatához kapcsolódott. Részt vett a szecesszió eszmeiségének elkötelezett gödöllői művésztelep munkájában, s egészen haláláig Gödöllőn élt. Így nem csoda, ha mindvégig ápolta a művésztelep emlékét, mely saját pályáján is az első döntő jelentőségű inspirációt és művészetközösséget jelentette. Akárcsak Körösfői és Nagy Sándor, ő is szimbolikus sugallatú műveket alkotott, amelyekre a lapidáris formaalkotás, a stilizáció, a vonalkontúrok hangsúlyos szerepe, a homogén színsíkok alkalmazása volt jellemző. Gobelintervezéssel is foglalkozott. Díjak: Benczúr-díj; Hors Conours-oklevél, Bécs; Gödöllő város díszpolgára. Több műve a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonát gazdagítja (Énekeskoldusok, Ködfoszlás a Dunán, Az irgalmas szamaritánius, Szent család, Önarckép). A budapesti Lónyai utcai református gimnázium számára 1942-ben egy freskót alkotott (A magyar reformáció szellemtörténete). (Éber, RI-NM, MMFRA, ML) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Budapesten tanult, majd a gödöllői művésztelep tagja volt. 1909-ben koll. kiállítása volt a KÉVE tárlat keretében. 1913-ban a nagybányai festőiskolában dolgozott. A KÉVE tagjaként ösztöndíjjal Párizsba is elkerült, de tanulmányutakat tett Bécsben, és Münchenben is. 1920-ban ismételten állított ki műveket a KÉVE tárlatán. 1923-ban a Helikonban, 1924-ben a Nemzeti Szalonban volt kiállítása. A Spirituális Művészek Szövetségének tagja volt. Alkotásait stilizálja s főleg dekoratív hatásokra törekszik. Több műve az MNG tulajdonában van. (Éber, RI-NM) Magyar festők és grafikusok adattára Művészi képzettségét az a kapcsolat segítette kibontakozni, amelyet Gulácsy Lajossal, Erdei Viktorral és Fülep Lajossal teremtett. A KÉVE tagja lett és ösztöndíjjal Párizsba került. Tanulmányutakat tett Bécsben és Münchenben, majd itthon a Gödöllői Művésztelepre került. Alapító tagja volt az 1924-ben alakult Spirituális Művészek Szövetségének. 1924-ben és 1944-ben a Nemzeti Szalonban, 1935-ben és 1964-ben az Ernst Múzeumban és 1947-ben a Szalmássy Galériában vett részt csoportos kiállításokon. Eleme a kompozíció, a sokalakos, a nagy csoportokat fölölelő képek problémája, amely képszerkesztő hajlandóságát, rendező képességét foglalkoztatja és alkalmat ad arra, hogy témáit a maga sajátos módján adja elő. Ez pedig a díszítő stilizálás nyelve. Képei síkszerűek, nagy dekoratív színfoltok mozaikszerű együttesei, amelyek erőteljes kontúrhatásukkal és fényproblémáikkal gobelin terveknek vagy üvegfestményeknek hatnak. Írói munkássága is számottevő. - Irod.: Gellér Katalin - Keserű Katalin: A gödöllői kismesterek. MTA 1981. I. 441. Művészeti lexikon I-IV. Festő, költő és író. Bp.-en, Bécsben és Münchenben tanult, majd a gödöllői művésztelep tagja lett. Számos külföldi kiállításán kívül 1909-ben és 1920-ban kollektív kiállítása nyílt a KÉVE-tárlat keretében, 1923-ban a Helikon szalonjában, 1924-ben és 1944-ben a Nemzeti Szalonban, 1935-ben és 1964-ben az Ernst Múzeumban, 1947-ben a Szalmássy Galériában. 1957 és 1964 között Párizsban több kiállítást rendeztek műveiből. 1924-ben egyik alapítója s elnöke volt a Spirituális Művészek Szövetségének. Több műve (Énekeskoldusok, Ködfoszlás a Dunán, Az irgalmas szamaritánius, Szent Család, Önarckép stb.) a Nemz. Gal. tulajdona. Szecessziósan stilizált, szimbolikus ihletésű képeivel expresszív hatásokra törekedett. Művészeti lexikon I-II. Budapesten tanult, azután a gödöllői művésztelep tagja volt. 1909. és 1920. kollektív kiállítása volt a Kéve tárlat keretében. 1923. a Helikon szalónjában, 1924. a Nemzeti Szalónban. A Spirituális Művészek Szövetségének tagja. Énekes koldusok c. olajfestménye a Székesfővárosi Múzeum, Anyám arcképe, Ködfoszlás a Dunán, Az irgalmas szamaritánius, a Szent Család és Önarckép c. művei a Szépművészeti Múzeum tulajdonában vannak. Képeit stilizálja s főleg dekoratív hatásokra törekszik. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek Művészeti tanulmányait Bécsben, Münchenben és a gödöllői művésztelepen végezte. 1907 óta szerepel a hazai és külföldi nyilvánosság előtt, az évek során több franciaországi és amerikai kiállítása volt. 1964-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Csók Galériában, 1979-ben Nagykőrösön voltak gyűjteményes tárlatai. Számos külföldi művésztársaság tagja és kitüntetettje, 1920-ban Budapest város nagydíjával, 1969-ben Milánó ezüstérmével tüntették ki. - A szecesszióban gyökerező szimbolikus stílusa a harmincas években alakult ki; munkáit erős stilizáltság, olykor groteszk ábrázolás, sejtelmes színvilág jellemzi. Mondanivalói az ember sorskérdései körül forognak.
Remsey Jenő György : Falu
28 000 HUF

a kategória hasonló műtárgyai

[FK2668/Bp301/4] A kép mérete: 50,5 x 80,5 cm keret nélkül. Készült: Olaj, Vászon A kép Moldován István (Kolozsvár, 1911) alkotása. Jelezve Jobbra lent "Moldován István" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép A festmény hátoldalán a Képcsarnokvállalat raglapja láltható. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Tanulmányait Kolozsvárott, a Szépművészeti Főiskolán kezdte 1930-ban. A következő esztendőben a nagybányai Szépművészeti Iskolában Thorma János és Krizsán János korrektúráján képezte magát. 1931-ben a budapesti Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett. Réti István, később Szőnyi István volt a mestere. Már mint főiskolás sok díjat és kitüntetést nyert. 1948-ban megkapta a római ösztöndíjat, de lemondva róla, Erdélybe ment. 1948-1950 között Erdélyben élt, és népművészetben gazdag vidékein festett. 1943-ban Kolozsvárott, 1946-ban Gyöngyösön, 1955-ben, 1959-ben és 1962-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, illetve a Csók Galériában rendezett egyéni bemutatókat. Ezen kívül több Európai országban, az USA-ban, Kanadában és Indiában is bemutatta munkáit. Eleinte sajátos atmoszférájú, lírai tájképeket, eleven színvilágú képmásokat festett, később mondernebb, erőteljesebben szerkesztett művekkel jelentkezett. A Pécsi Tanárképző Főiskola számára mozaikot készített. Erdély szerelmese volt. A székely népművészet gazdag formavilágának hatása döntő jelentőségűvé vált sokoldalú művészetében. Műv. díjak: a Szinyei Társaság elismerő oklevele, a Főváros festészeti-díja, "Kolozsvár a képzőművészetben" II. díj, állami ösztöndíj, római ösztöndíj, a Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi festészeti díja, SZOT festészeti díj. Több murális művet (mozaik) alkotott. A Magyar Nemzeti Galéria több alkotását őrzi. (M. L.: Műv. 1967/6, RI-NM) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Tanulmányait a kolozsvári Szépművészeti Főiskolán kezdte 1930-ban. A nagybányai szabadiskolában is megfordult. Itt Thorma János és Krizsán János korrektúráján képezte magát. 1931-ben Budapesten a Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett. Réti István, később Szőnyi István volt a mestere. Már mint főiskolás sok díjat nyert. 1948-ban megkapta a római ösztöndíjat, de lemondva róla, Erdélybe ment. 1948-1950 k. Erdélyben élt, és népművészetben gazdag vidékein festett. 1943-ban Kolozsváron, 1946-ban Gyöngyösön, 1955-ben, 1959-ben és 1962-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, illetve a Csók Galériában rendezett önálló kiállítást. Ezen kívül több Európai országban, az USA-ban, Kanadában és Indiában is bemutatta műveit. Eleinte sajátos atmoszférájú, lírai tájképeket, eleven színvilágú képmásokat festett, később mondernebb, erőteljesebben szerkesztett művekkel jelentkezett. A Pécsi Tanárképző Főiskola számára mozaikot készített. Erdély szerelmese volt. A székely népművészet gazdag formavilágának hatása döntő jelentőségűvé vált sokoldalú művészetében. 1942-ben megkapta a Szinyei Társaság elismerését, és a Főváros festészeti-díjat,1943-ban elnyerte a "Kolozsvár a képzőművészetben" c. díjat. 1947-ben állami ösztöndíjat,1948-ban a római ösztöndíjat, 1972-ben a Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi festészeti díját kapta meg. A MNG több művét őrzi. (M. L.: Műv.-1976/6) Magyar festők és grafikusok adattára Tanulmányait Kolozsvárott a Képzőművészeti Főiskolán, majd Nagybányán Thorma János és Krizsán János irányítása mellett kezdte, 1931-től Budapesten megszakításokkal a Képzőművészeti Főiskolán Réti István és Szőnyi István növendékeként fejezte be. 1949-ben és 1950-ben ösztöndíjjal dolgozott Erdélyben, majd hosszú tanulmányutakra indult Nyugat-Európába, az Egyesült Államokba, s a Szovjetunióba. Először Kolozsvárott lépett a nyilvánosság elé 1943-ban, majd 1946-ban Egerben és Gyöngyösön, 1947-ben Miskolcon, 1948-ban Hatvanban, 1955, 1961 és 1981-ben a Csók Galériában, 1959-ben a KKI-ben, 1960-ban Nagykanizsán, 1963-ban Kiskunfélegyházán, 1966-ban Debrecenben, 1969 és 1975-ben Békéscsabán, 1971-ben a Mednyánszky Teremben, 1973-ban Gyöngyösön és Debrecenben, 1977-ben Egerben, 1979-ben Veszprémben, 1983-ban Miskolcon, 1984-ben Csepelen, 1986-ban a Vigadó Galériában rendezett önálló kiállítást. Külföldi kiállításai: Moszkva, Varsó, India, Szófia, Párizs, Bukarest, Belgrád, New York, Montreál és Toronto. Eddig közel kétezer színes táblaképet festett, de szívesen foglalkozik mozaikkészítéssel is. 1964-ben a Pécsi Pedagógiai Főiskola, 1968-ban a Salgótarjáni Kórház, 1969-ben a názáreti templom és 1970-ben a Videoton Vállalat díszterme részére mozaikot készített. - Erdély szerelmese. A székely népművészet gazdag formavilágának hatása döntő jelentőségűvé vált festészetében. Olyan formanyelvet alakított ki magának, amely színvilágában és summázó formaalakításában sajátos erdélyi zamat érződik, ugyanakkor korszerűen modern is konstruktivista stílusa. Munkásságát 1942-ben a Szinyei Társaság elismerésével és a Fővárosi festészeti-díjjal, 1943-ben Római-ösztöndíjjal, 1947-ben Állam ösztöndíjjal (Románai), 1963-ben a SZOT festészeti-díjával, 1972-ben a Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi festészeti-díjával tüntették ki. - Irod.: Bíró Béla: Kolozsváry Moldován István. Erdélyi Helikon, 1943.; Felvinczi Takács Zoltán: Kolozsváry Moldován István. Kolozsvár, 1943.; Dutka Mária: Magyar Nemzet, 1961.; Maksay László: Moldován István. Művészet, 1965.; D. Fehér Zsuzsa. Moldován István, Bp. 1971.; Theisler György: Moldován István. Művészet, 1971.; Losonci Miklós: Moldován István. Pest Megyei Hírlap, 1981.; Csorba Mária: Moldován István Pesti Műsor, 1984. ÖLK Művészeti lexikon I-IV. Festő. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán 1931-től megszakításokkal Réti István és Szőnyi István növendékeként végezte. Közben Nagybányán Thorma János irányítása mellett dolgozott. 1948-50 között Romániában élt. 1943-ben Kolozsvárott, 1946-ban Gyöngyösön, 1955-ben, 1959-ben és 1962-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, ill. a Csók Galériában rendeztek önálló kiállítást sajátos atmoszférájú, lírai tájképeiből, eleven színvilágú portréiból. Újabb kiállításain egyéni technikájú, erőteljesebben szerkesztett, mondern hangvételű művekkel szerepel. 1963-ban a Pécsi Tanárképző Főiskola számára készített mozaikot. A Nemz. Gal. több művét őrzi. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek Festő, SZOT-díjas. Tanulmányait Thorma János nagybányai szabadiskolájában kezdte, majd 1931-1940-ben Réti és Szőnyi növendéke a főiskolán. 1948-1950-ben ösztöndíjas Romániában. Tanulmányúton több európai országban, a Szovjetunióban és az USÁ-ban járt. 1943 óta szerepelt a nyilvánosság előtt; fontosabb kiállításai: Csók Galéria (1951, 1961, 1981), Kulturális Kapcsolatok Intézete (1959), Mednyánszky Terem (1971), Békéscsaba (1974), Eger (1977), Miskolc (1983). Egyes művei eljutottak Indiába, az USÁ-ba és Kanadába. 1942-ben a Szinyei Társaság festészeti díjával, 1963-ban SZOT-díjjal, 1969-ben Milánó város ezüstérmével tüntették ki. A názáreti templom magyar kápolnájának díszítésére kiírt pályázaton Patrona Hungraiae mozaik tervével Milánóban első díjat nyert. 1967-ben 8x2,5 nagyságban az kivitelezésre is került. - Frontálisan komponált, dekoratív igényű tájképein elsősorban erdélyi és alföldi témákat dolgoz fel romantikus ízzel, népies-etnografikus jelleggel. Több mozaikot készített állami megbízásra. Kortárs magyar művészeti lexikon I-III. Tanulmányait 1930--ban kezdte a kolozsvári Szépművészeti Isk.-ban, a következő évben az MKF-n Réti István, majd 1940-től Szőnyi István tanítványa. Közben Nagybanyán tanult Thorma János és Krizsán János irányítása mellett. 1943-ben állított ki először Kolozsváron, majd 1946-ben Egerben és Gyöngyösön, 1947-ben Miskolcon, 1948-ban Hatvanban. 1950-től rendszeres résztvevője a Magyar Képzőművészeti Kiállításoknak. Budapesten, a Százados úti művésztelepen él és dolgozik. Rendkívül termékeny festő, de más műfajokban (sokszorosított grafika, mozaik) is szívesen kipróbálta magát. Művészetére a poszt-nagybányai festői hagyomány, és az összegző, a konstruktív szerkesztést előtérbe helyező formaadás egyensúlya jellemző. Az erdélyi tájak és emberek érzékeny megörökítője. 1942-ben a Szinyei Társaság elismerő oklevelét és a Főváros festészeti díját, 1943-ban a Kolozsvár a képzőművészetben II. díját, 1963-ban a SZOT festészeti díját, 1972-ben a Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi festészeti díját nyerte el. 1943-ban megkapta a római ösztöndíjat, de nem vette igénybe. 1948-50 között ösztöndíjjal Romániában dolgozott. Több műve az MNG gyűjteményébe került. Ek: 1959: KKI; 1960: Nagykanizsa; 1963: Kiskunfélegyháza; 1966, 1973: Medgyessy T., Debrecen; 1969, 1975: Munkácsy T., Bcsaba; 1971: Mednyánszky T., Bp.; 1973: Gyöngyös; 1977: Rudnay T., Eger; 1979: Veszprém; 1955, 1962, 1981: Csók Képtár, Bp.; 1983: Szőnyi István T., Miskolc; 1984: Iskola G. (kat.) Csepel; 1986, 1988: Vigadó G. Vcsk: 1942: Művészeti hetek, Erdélyi Nemzeti M., Kolozsvár; A nagybányai Szent István Hét festménypályázata, István Szálló; 1943: A kolozsvári Műcsarnok megnyitó kiállítása; 1950-65: 1-10. Magyar Képzőműv. Kiállítás; 1957: Tavaszi Tárlat, Műcsarnok; 1981: Erdők világa, Csontváry T.; 1988: Tavaszi Tárlat, Műcsarnok; 1996: Nagybányai festészet magángyűjteményekben, Budapest G.; 1998: A Százados úti művésztelep kiállítása, Pataky Galéria; 2000: Tisztelet a mesternek I. (Szőnyi-tanítványok kiállítása), Szőnyi István Emlékm. Km. Pécsi Pedagógiai Főisk. (mozaik, 1964); Salgótarjáni Kórház (mozaik, 1968); Nazareth, Mária Templom (mozaik, 1969); Videoton Díszterem (mozaik, 1970, Szfvár). Irod.: Bíró B: Két kolozsvári tárlat, Erdélyi Helikon, 1943/11.; László Gy.: Két kolozsvári kiállítás, Termés, 1943/3.; Felvinczi Takács Z.: Kolozsváry-Moldován Béla (kat. előszó, Kolozsvár, 1943); Kisdéginé Kirimi I.: Moldován István mozaikképe, MŰV, 964/5.; Maksay L.: Moldován István műtermében, MŰV, 1967/6.; Theisler Gy.: Moldován István kiállítása, MŰV, 1972/3.; Kolozsváry Moldován István (kat., Iskola G., Csepel, 1985). (SZü.Gy.)
Moldován István : "Tanya"
80 000 HUF
[FK2739/FL-4] A kép mérete: 33 x 48,5 cm keret nélkül. Készült: Olaj, Karton A kép Viski János (Szokolya, 1891, Budapest, 1970) alkotása. Jelezve Jobbra lent "Viski" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskola Rajztanárképző szakán Zemplényi Tivadar növendéke volt. 1912-ben a kecskeméti művésztelep nyári tanfolyamán Olgyai Ferenc és Iványi-Grünwald Béla korrigálta. Tanulmányúton járt Franciaországban. 1913-tól főleg naturalista állatképeket állított ki a budapesti Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban. Számos tájképet is festett. A háború után több évig Dél-Amerikában dolgozott. 1929-től Budapesten tevékenykedett. 1930-ban a Független Művészek Társasága klubjában volt gyűjteményes tárlata. 1934-ben a Műcsarnokban "Hazafelé" című alkotására megkapta a Halmos Izor zsánerdíjat. "Terelés a Hortobágyon" című képének reprodukciója az 1934-es 50 pengős bankjegyet díszítette. Az állat (főleg a ló) karaktere, mozgási formaproblémái, a szabadtéri világítás színhatásai érdekelték impresszionista festőiséggel. Leggyakoribb modellje a ló. Több munkája a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. Művészete a természetből indul ki, annak formáihoz hű marad, képeiből mégis kiérezhető az egyéni temperamentumformáló ereje. (Éber, PZ-SzMF, KM) Magyar festők és grafikusok adattára A Képzőművészeti Főiskolán Zemplényi Tivadar növendéke. Tanulmányutakat tett Franciaországban és Dél-Amerika számos városában. 1913 óta állított ki. Főképpen állatképeket fest, bár témakörében más műfajok is szerepelnek. Az állat karaktere, mozgási és formaproblémái, a szabadtéri világítás színhatásai érdeklik impresszionista festőiséggel. Leggyakoribb modellje a ló. Festészete a természetből indul ki, annak formáihoz hű marad, képeiből mégis kiérezhető az egyéni temperamentumformáló ereje. - Irod:: Pipics Zoltán: Száz magyar festő. Bp. 1943. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. A bp.-i Képzőművészeti Főiskolán Zemplényi Tivadar növendéke volt. Tanulmányúton járt Franciaországban. 1913-tól főleg naturalista állatképeket állított ki a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban. A háború után több évig Dél-Amerikában dolgozott. 1929-től Budapesten tevékenykedett. 1930-ban a Független Művészek Társasága klubjában volt gyűjteményes kiállítása. 1934-ben a Műcsarnokban "Hazafelé" című festményére megkapta a Halmos Izor genreredíjat. "Terelés a Hortobágyon" c. képének reprodukciója az 1934-es 50 pengős bankjegyet díszítette. Az állat karaktere, mozgási formaproblémái, a szabadtéri világítás színhatásai érdekelték impresszionista festőiséggel. Leggyakoribb modellje a ló. Egy képe a MNG tulajdona. Festészete a természetből indul ki, annak formáihoz hű marad, képeiből mégis kiérezhető az egyéni temperamentumformáló ereje. (Éber, PZ-SzMF) Művészeti lexikon I-IV. Festő. A Képzőművészeti Főiskolán Zemplényi Tivadarnál tanult. 1913-tól főleg naturalista állatképeket állított ki a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban. 1919-29 között D-Amerikában dolgozott. 1933-ban A Független Művészek Társasága klubhelyiségében volt gyűjt. kiállítása. Történelmi témákat is festett: Koppány leveretése (1938), Rákóczi búcsúja (1941). Várakozó kocsi c. képét a Nemz. Gal. őrzi.
Viski János : Ökrösszekér
155 000 HUF