[1L908/107]
Olaj vászon festmény nagy méretű aranyozott keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik.

Magasság: 71 cm
Szélesség: 90.5 cm
Súly: 2.58 kg
MÓCZÁR KÁROLY
(Kiskunfélegyháza, 1917.december 22)

Móczár Károly festőművész-rajztanár. Elemi és középfokú iskoláit szülővárosában végezte. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. A főiskola nyári kurzusain Pécsett iparművészeti tárgyakat tervezett. 1949-ben kezdett el tanítani szülővárosa Polgári Fiúiskolájában. Több mint harminc évig tanított. 1950-től rajzszakkört vezetett. 1958-tól nyaranta a Tokaji Művésztelepen dolgozott. Kiállításai: Kiskunfélegyháza, 1962, 1969, 1970; Emlékkiállítás Budapesten, 1984.
(Megjelent a "Kiskunfélegyháza helyismereti könyve" c. munkában a 368. oldalon)

Dr. Móczár István emlékezése Móczár Károlyra:

"- Móczár Károly, 1973-ban fogadott bennünket a - bűnbarlangjában -, ahogy írta a hozzám címzett levelében. Akkortájt a gyulai kórházban voltam cselédkönyves orvos. Nagymama halála, illetve temetése az egész rokonságot Félegyházára szólította. A temetés után Karcsi bácsi meghívta minden rokonát a Városi Bíróság padlásán berendezett műtermébe. Ezidáig keveset tudtam róla, csak annyit amit apám mondott róla, hogy különc ember, de csodálatosan tud festeni stb. Ezért aztán az izgatottságom a tetőfokára hágott, amikor beléptünk vagy huszan, rokonok a műtermébe. Rengeteg képe hevert mindenfelé a padlón, a gerendákra felfüggesztve. A képei közül az egyik önarcképe ragadott meg leginkább, mert fantasztikusan volt megfestve. A koncentrikusan megfestett képeit nem értettem, kérdésemre az felelte, hogy a sebességet festette meg. Gyönyörű színeket használt, de voltak közöttük szomorkás hangulatú képek is. Sokat beszélt a Temetés című festményéről. Ritka pillanatnak számított, ahogy a rokonait fogadta műtermében és rejtett titkait tárta fel előttünk. Arról is beszélt, hogy éppen mi motiválta egy-egy téma megfestésére, vagyis mit ábrázolt a kép. "- Az élet igazsága a születés és az elmúlás! Amint látjátok, bárkik is vagytok, a glóriátok lehullik egyszer a gödörbe, hogy egy újabb glória szülessen helyette és ez a körforgás örök, amíg ember él a Földön! A fejek, mint a gyümölcsök lógnak az életfáról - mondta rezignáltan. Nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor felajánlotta számomra a Temetés című képet megvételre, jelképes áron, melyet az egyetemista "zsoldomból" is ki tudtam gazdálkodni. Hihetetlen hatással voltak rám a festményei, és munkássága. Karcsi bácsi nagyon örült annak, hogy édesapám is ott volt a műteremben, valamint sokan mások.
Nagyon nagy válságban lehetett, mert nem tünt boldognak, és a savanykás hangulatú megjegyzéseiben felrémlett a közeljővő, a leskelődő végzet. Kétév múlva sajnos halálos motorbalesetet szenvedett."


Sümegi György elemzése Móczár Károlyról, 1985. október 1-én

Móczár Károlynak több mint másfél évtizeddel ezelőtt (1969. november 6-tól december
7-ig) volt már önálló tárlata szülővárosa, Kiskunfélegyháza múzeumában. Akkor még volt esély művészetének folytatására, amit évekkel később egy tragikus hirtelenségű baleset
(A szerkesztő megjegyzése: motorkerékpárral történt baleset) - életével együtt - végérvényesen megvont tőle.

A '70-es évek elején, félegyházi múzeumi munkáim során magam is többször találkoztam vele. Ha azt mondom róla, hogy festő, festőművész volt, akkor csak kevesen tudják művekkel is azonosítani a nevét. Életidejének utolsó részében ugyanis visszahúzódva élt, tépelődve és állandó kísérletezésbe merülve dolgozott műtermében. Ez a több emelet magasságban, padlássarokban kialakított műterem metaforája is lehetne Móczárnak. A dolgokat, jelenségeket, a megye s a város korabeli művészeti életét tudta így kivülről - talán felülről is -, de mindenképpen független pozícióból szemlélni. Ugyanakkor talán lemondóan is, hiszen művészeti visszavonultsága, függetlenségének elfogadtatásába s kiküzdésébe elsősorban az ötvenes évek tematikus elvárásai kényszeríthették.

Móczár Károlyt szülővárosában elsősorban tanárként ismerték, szerették, tisztelték. Évtizedeken át tanított, előbb a Tanítóképzőben, majd a Móra Gimnáziumban rajzot, művészettörténetet, 1950-től pedig képzőművészeti szakkört is vezetett. Életrajzából érdemes idézni, hogy Kiskunfélegyházán született (1917. december 22.) s az elemi iskoláit is ott végezte. A képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. Különösen Aba Nováktól beszélt nekem Móczár lelkesülten egyszer a padlás-műtermében, ahol a legfeltűnőbb, mindenhonnét látható helyre, egy nagyméretű festőállványra mesterének egy plakát-önarcképét helyezte. Mérce és emlékeztető egyaránt lehetett ez számára, festő munkájára vonatkozóan is. Mértéket adhatott és egyúttal őszinteségre is késztethetett. De talán bénító is volt kissé, és el is lehetett bújni mögé arra hivatkozva, hogy mestereink műveit utolérni, netán meghaladni szinte lehetetlen, s ezért megkísérelni sem érdemes. Mindenesetre a műterme akkor nem folyamatos - nulla dies sine linea - (egy nap sem vonal nélkül) munkáról árulkodott.A művek kis száma és milyensége kísérletezésekről, megtorpanásokról vallott és mindez művészi
elbizonytalanodást sejtetett. De mihez képest lett bizonytalanabb, mikor és hogyan torpanhatott meg Móczár? Főiskolás rajzai, kísérleti darabjai munkássága kezdetét, irányulását, a biztos szakmai alapok lerakását egyaránt jelölik. Határozott rajzkészségét, biztos formaalakító tehetségét figyelhetjük meg a karakteres arckép tanulmányokon. Mestere, Aba Novák Vilmos művészete igézetében készítette el a diplomamunkáját nagy kartonra: ez 1:1 léptékű freskó vázlat. E munkáján (nagy kár, hogy elpusztult) az Élet sátora körül az élők, allegórikus, érzékien-telten megjelenített nőalakok, a sátor fölött pedig a Halál és elraboltjai, a Halottak táncolnak. Döbbenetes aktualitást adott e műnek készülési ideje, 1940-41, a második világháború pokla. Móczár egyébként maga is átélte a háborút, sőt, hadifogságból is későn szabadult. Hazatérte után, az újjáépítés idején életét-munkásságát, így művészetét is újraépítette, s a több éves törés, a kényszerű "hallgatás" után kitűnő főiskolai indulását igyekezett folytatni. Valószínűleg próbált festeni is, nyilván elővette rajzeszközeit és festőfelszerelését, de elég gyors ütemben jöttek tematikus elvárások, stiláris előírások a képzőművészetében, s mindezek megköthették a kezét. Ráadásul éppen ezidőtt, 1950-től vezetett rajzszakkört, ahol szintén nem maradhatott távol a kor aktuális követelményeitől. Ezidőből fönnmaradt művei (1954-es karaktúra sorozata - ez a '60-as években újabb darabokkal egészült ki - és akvarell arcmásai) tehetségének, művészi adottságának legerősebb oldalát, a karakterizáló képességét állítják a középpontba.



Az '50-es évek végétől kb. egy évtizednyi időben hagyományos felfogásban arcképeket és tájképeket festett. Ez utóbbinál az alföldi, a gyermekkorában megismert síkvidéki táj megrögzítése, lefestése mellé (pl. Tanya vörös háttérrel) derűsebb színvilágú, oldottabb festőiségű, a szép-dombos Tokajt bemutató képek kerülnek (Tokaji utca, Tokaji dombok) mivel Móczár 1958-tól kezdődően több nyáron át dolgozott a Tokaji Művésztelepen.

1956-os szakállas, karakteres Önarcképe mellé főként dokumentum értéke miatt sorolható a festő Zilahy György és Tóth Menyhért arcképe. Az 1957-ben festett Parasztfej elnagyolt tömbössége, kemény és szikár vonásai Móczár legjobb művészi erényeit csillantják föl. Aztán színben és formában, a kifejezés indítékában és alapvető inspirációjában is lassú, de rá jellemző fordulat következik be festői munkásságában a '60-as évek közepétől. A változás elindítója - vallomása szerint - Boros Miklós lekerekített szobrai és Amerigo Tot Kavics-asszonyainak élménye lehetett. E festő megújulás lehetséges új tartalmait és kifejező értékeit az Öltöztetik a menyasszonyt című képe érezteti igazán. Az ezt követő munkák kísérleti darabok, fázistanulmányok inkább, mint érett alkotások. A színek fölhigulnak, elfinomodnak, a formák elvesztik plasztikai jelentőségüket és könnyűvé, önkényesen hajlíthatóvá és amorffá vállnak, eltestetlenednek. Valamiféle mesterkélt dekorativitás jellemzi e munkáit azzal a határozott alkotói szándékkal együtt, amely mindegyik kompozíciót egy ovális vagy körformába (egyfajta teljesség-érzetet sugallva) igyekszik beszorítani. Elvágyódás és valamiféle, a szecesszióhoz hasonlatos dekadencia ugyanúgy jellemzi ekkor, mint az újat teremtés szándéka, a valahová eljutás reménye és egyfajta egyéni képi rend megteremtésének az igénye. Más kérdés, hogy mi lett mindennek a művekben látható eredménye.

Móczár Károly festői életműve ellentmondásos ugyan, de egyenetlenségeivel és érettebb munkáival együtt része a magyar és a felszabadulás utáni Bács-Kiskun megyei képzőművészetnek, művészeti életnek. Szülővárosában, Kiskunfélegyházán különösen figyelemre méltó.

Forrás: http://moczar.freeweb.hu/html/mkaroly.htm