[FKC579/Z007]
A kép mérete: 24 x 36 cm keret nélkül.
Készült: Színes rézkarc, Papír
A kép Szőnyi István (Újpest, 1894, Zebegény, 1960) alkotása.
Jelezve: lent
A festmény jó állapotban van. Keret: Ép
Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.
Festő és grafikus. Kossuth-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész, a posztnagybányai iskola egyik vezető mestere, a modern magyar művészet kiemelkedő alakja. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, 1914-18 között nyaranta a nagybányai szabadiskolában végezte Ferenczy Károly és Réti István irányítása mellett. Olgyai Viktor grafikai műhelyében tanulta a rézkarcolás technikáját, s itt szerette meg Rembrandt ily jellegű művészetét. 1920-ban állított ki először, ugyanebben az évben gyűjteményes bemutatót rendezett az Ernst Múzeumban. Ekkor választotta tagjává a Szinyei Merse Társaság és jutalmazta díjával. Ezen a pénzen elutazhatott Bécsben, ahol a Kunsthistroisches Múzeumban főként Rembrandt alkotásait tanulmányozta. Amikor 1924-ben az Ernst Múzeumban második bemutatóját rendezte, Szőnyi már jelentékeny tényező volt a magyar művészet életében. Egyik első képe - Kettős arckép (1917) - mintha a gödöllőiek hatását mutatná. Önarcképének (1921) zöldes-barnás, kemény, rajzos stílusa Rembrandt hatására oldódni kezdett nagyméretű aktos kompozícióin (Fürdés után, 1921; Bethsabe, 1923; stb.), melyeken a súlyos formák tompa aranybarna tónusban derengenek. E művei nagy hatást gyakoroltak a fiatal művésztársakra, Aba-Novák Vilmosra, Patkó Károlyra, Korb Erzsébetre. Velük egy jellegzetes stíluscsoportot alkotott, amely a plasztikai tömegek ereje és a festői kezelés gazdagsága által egyaránt kitünt. A későbbiekben e stílus-csoport széthullt, és mindenki az egyéniségének megfelelő utat választotta. A '20-as évek végétől eleinte nyarait, majd minden szabad idejét Zebegényben töltötte, ahol a Duna-kanyar,a család, a földművelő lakosság a festői motívumok sokaságát kínálta neki. Szőnyi művészetében a plasztikus elemek helyét a lágy színakkordok foglalják el. Részben a reneszánsztól ihletve több óriás méretű figurális kompozíciót alkotott (Gyümölcsszedők; Átkelés a Dunán, 1928 stb.). Mindezek után olyan fő művek következtek, mint a brueghelien karakterizáló "Zebegényi temetés" és a magyar falu békés idillje, a "Zebegényi est" (1928). 1929-ben rövid római tartózkodását követően palettája színesebb lett (Eladó a borjú, 1933). Az okkerek,a lilák, a barnák erősödtek koloritjában (Este, 1934). A '30-as évek közepétől főleg temperával, világos, finom színekkel festette meg fő műveinek sorozatát, az egyik legszebb Duna-kanyar táját (Szürke a Duna), a ház előtt ballagó két falusit (Hazafelé, 1938), a legrafináltabb artisztikus kompozicóját (Esernyők, 1938), a látomásszerűen sugárzó "Kerti pad" című művet (1949) vagy a nagyvonalú és heroikus "Anya kislányával" című alkotást. 1937-től tanára volt a Magyar Képzőművészeti Főiskolának. A negyvenes évektől jellegzetes szabadiskolát tarott fenn Zebegényben. 1954-ben nagy gyűjteményes tárlata nyílt az Ernst Múzeumban. Halála előtt Zebegényben élt, ahol tájképeket, figurális kompozíciókat festett, mesterei gvásokat és rézkarcokat készített. Monumentális méretű seccokat is festett. Külhoni bemutatókon is szerepelt, ahol több díjat is kapott. Alkotásait a Magyar Nemzeti Galéria és számos vidéki képtár őrzi. Zebegényi műtermét múzeummá alakították át. (ML, Éber, RI-NM)
Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve
Festő és grafikus. Kossuth-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész, a posztnagybányai iskola vezető mestere. Tanulmányait a bp.-i Képzőművészeti Főiskolán, 1914-18 k. a nagybányai művésztelepen végezte Ferenczy Károly és Réti István irányításával. 1920-ban állított ki először, ugyanebben az évben kollektív kiállítást rendezett az Ernst Múzeumban. Ekkor választotta tagjává a Szinyei Merse Társaság és tüntette ki díjával. Amikor 1924-ben az Ernst Múzeumban második tárlatát rendezte, Szőnyi már jelentékeny tényező volt a magyar művészeti életünkben. Egyik első képe - Kettős arckép (1917) - mintha a gödöllőiek hatását mutatná. "Önarckép"-ének (1921) zöldes-barnás, kemény, rajzos stílusa Rembrandt hatására oldódni kezdett nagyméretű aktos kompozícióin (Fürdés után, 1921; Bethsabe, 1923; stb.), melyeken a súlyos formák tompa aranybarna tónusban derengenek. E művei nagy hatást gyakoroltak a fiatal művésztársaira, Aba-Novák Vilmosra, Patkó Károlyra, Korb Erzsébetre. E művészekkel egy jellegzetes stíluscsoportot alkotott, amely a plasztikai tömegek ereje és a festői kezelés gazdagsága által egyaránt kitünt. Később e stílus-csoport széthullt, és mindenki az egyéniségének megfelelő utat választotta. A '20-as évek végétől eleinte nyarait, majd minden szabad idejét Zebegényben töltötte. Művészetében ekkor a plasztikus elemek helyét a lágy színakkordok foglalják el. Részben a reneszánsztól ihletve több óriás méretű figurális kompozíciót alkotott (Gyümölcsszedők; Átkelés a Dunán, 1928 stb.). Ezek után olyan főművek következtek, mint a brueghelien karakterizáló "Zebegényi temetés" és a magyar falu békés idillje, a "Zebegényi est" (1928). 1929-ben rövid római tartózkodása után palettája színesebb lett (Eladó a borjú, 1933). Az okkerek,a lilák, a barnák erősödtek koloritjában (Este, 1934). Az 1930-as évek közepétől főleg temperával, világos, finom színekkel festette meg fő műveinek sorozatát, az egyik legszebb Duna-kanyar táját (Szürke a Duna), a ház előtt ballagó két falusit (Hazafelé, 1938), a legrafináltabb artisztikus kompozicóját (Esernyők, 1938), a látomásszerűen sugárzó "Kerti pad"-ot (1949) vagy a nagyvonalú és heroikus "Anya kislányával" c. művet. 1937-től tanára volt a Képzőművészeti Főiskolának. A 40-es évektől jellegzetes szabadiskolát tarott fenn Zebegényben. 1954-ben nagy kiállítása nyílt az Ernst Múzeumban. Halála előtt Zebegényben élt, ahol tájképeket, figurális kompozíciókat festett, mesterei gvásokat és rézkarcokat készített. Monumentális méretű seccokat is festett. Külhoni bemutatókon is szerepelt, ahol több díjat is kapott. (ML, Éber, RI-NM)
Magyar festők és grafikusok adattára
Festő és grafikus. Kossuth-díjas, Érdemes- és Kiváló, a posztnagybányai iskola vezető művésze. Ferenczy Károly és Réti István voltak a mesterei, fiatalabb korában azonban inkább az aktivisták és Rembrant befolyásolták. (Fürdés után, Bethsábé). Már e korai korszakában is hatott társaira. Aba-Novák Vilmosra, Korb Erzsébetre, Patkó Károlyra. A húszas évek végétől főként Zebegényben dolgozott, itt alakította ki egyéni stílusát, melyet az egybemosódó, atmoszférikus hatások, lírai színvilág, puha ecsetkezelés, sajátos temperatechnika jellemez. Zebegényi korszakának fő művei: Zebegényi temetés, (1928) Átkelés a Dunán; (1928) Zebegényi est (1928) Eladó a borjú, (1933), Este (1934) Szürke a Duna, (1935) Esernyők (1939). Monumentális méretű seccókat is festett (Győr nádorvárosi templom, Csepel, Posta). Pedagógusként is igen nagy hatású volt, a negyvenes évektől sajátos Szőnyi iskola alakult ki. Elméleti könyve a Kép (1934); szerkesztette és részben írta. A képzőművészet iskolája c. művet (1941). 1963-ban a Magyar Nemzeti Galériában rendezték meg nagyszabású emlékkiállítást. Zebegényi műtermét múzeummá alakították. 1984 júliusában a Viagadó Galériában állították ki a természet szépségeit sugárzó festményeit, rézkarcait. Születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából (1984) rendezett emlékkiállításán alkotásai közül való az Esernyők c. alkotásai kerültek többek között bemutatásra. - Irod.: Oltványi Imre: Szőnyi István emlékezete. Művészet, 1960. 4.; Pataky Dénes: Szőnyi István. Művészet, 1960.4.
Művészeti lexikon I-IV.
Festő és grafikus, Kossuth-díjas, a modern magyar művészet egyik kiemelkedő alakja. A főiskolán és Nagybányán Ferenczy Károlynál és Réti Istvánnál tanult. 1920-ban állított ki először s már ugyanebben az évben megrendezte első gyűjt. kiállítását az Ernst Múzeumban, melyet 1924-ben a második követte. Egyik első képe - Kettős arckép, 1917 - mintha a gödöllőiek hatását mutatná. Önarcképének (1921) zöldesbarnás, kemény és rajzos stílusa Rembrandt hatására oldódni kezdett nagyméretű aktos kompozícióin (Fürdés után, 1921, Bethsabe, 1923), amelyeken a súlyos formák tompa aranybaran tónusban derengenek. E képei nagy hatással voltak fiatal kortársaikra, Aba Novák Vilmosra, Patkó Károlyra, Korb Erzsébetre. Nyarait, később minden szabadidejét Zebegényben töltötte, ahol a Duna-kanyar, a család, a földművelő lakosság a festői motívumok megszámlálhatatlan sokaságát kínálta neki. Pályája kezdetétől szívesen készített rézkarcokat, köztük olyan remekműveket, mint a Behavazott falu (1927). Részben a reneszánsztól ihletve több óriás méretű alakos kompozíciót festett (Gyümölcsszedők, Átkelés a Dunán, 1928). Ezek után olyan fő művek következtek, mint a brueghelien karakterizáló Zebegényi temetés (1928) v. a magyar falu békés idillje, a Zebegényi est (1928). Rövid római tartózkodása után (1929) palettája színesebbé vált (Eladó a borjú, 1933), az okkerek, a lilák és barnák erősödtek a koloritjában (Este, 1934, Nemz. Gal.). A harmincas évek közepétől többnyire temperával, világos, finom színekkel festette fő műveinek sorozatát, az egyik legszebb Duna-kanyar táját (Szürke a Duna, 1935), a ház előtt ballagó két falusit (Hazafelé, 1938), a legrafináltabban artisztikus kompozícióját (Esernyők, 1939), a látomásszerűen sugárzó Kerti padok (1949) v. a nagyvonalú és heroikus Anya kislányával (1944) c. képét. 1937-től a főiskola tanára volt. Szerkesztette és részben írta A képzőművészet iskolája c. könyvet (1941) és írta a Kép címűt (1943). A felszabadulás után hatalmas feladatokat kapott, amelyek közül a moszkva mezőgazdasági kiállítás magyar pavilonja számára készített, két összefüggő, összesen száz négyzetméteres sorozata emelkedik ki (1952) monumentális, nyugodt kompozíciójával. 1954-ben nagy kiállítása nyílt az Ernst Múzeumban. Halála előtt Zebegényben élt, ahol tájképeket, figurális kompozíciókat festett, mesteri gouache-okat és rézkarcokat készített. 1963-ban a Nemz. Gal.-ban rendezték meg emlékkiállítását. Zebegényi műtermét múzeummá alakították át. - Irod. Fenyő I.: Sz. I. Bp., 1934; Végvári L.: Sz. I. Bp., 1962; Genthon I.: Sz. I. Berlin, 1964.
Genthon István
Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.
Festő. Tanulmányait a Képzőműv. főiskolán és Nagybányán Ferenczy Károly mellett kezdte, majd hazatérve a háborúból, Réti István mellett folytatta. 1920. állított ki először, ugyanebben az évben koll. kiállítást rendezett az Ernst-múzeumban, mikoris a Szinyei-Társaság tagjául választotta és nagydíjával tüntette ki. Mikor 1924. az Ernst-múzeumban második kiállítását rendezte, már jelentékeny tényező volt művészi életünkben s Aba-Novákkal, Patkóval és másokkal egy jellegzetes stíluscsoportot alkotott, amely a plasztikai tömegek ereje és a festői kezelés gazdagsága által egyaránt kitünt. Később ez a stíluscsoport széthullt, mindenki egyéniségének megfelelő utat választott. Sz. művészetében ekkor a plasztikus elemek helyét a lágy színakkordok foglalják el, a konstruktív törekvések kontemplatív, hangulati tényezőknek engedték át helyüket. Sz. művészetének azóta nélkülözhetetlen elemévé vált a tájkép és a plein sirnek, a luminizmusnak egy sajátos típusa, amely napjaink legjobb magyar festőinek közös vonása. Sz. újabb kiállításain (1929., majd római kollégiumi tartózkodása után 1931. s ismételten kisebb kollekciók) ez a stílus fokozatosan bontakozott ki. Jelenleg egyik vezető mesterünk, aki számos kitüntetést is nyert mind itthon, mint a külföldön. - Irodalom: Fenyő Iván, Ars Hungarica, 3. sz. (Bp. 1934.) Gombosi
Kortárs magyar művészeti lexikon I-III.
Festő.
1913-14, 1917-19: MKF, mesterei: Ferenczy Károly, Réti István. Nagybányán is látogatta szabadiskolájukat. 1929: római ösztöndíj. 1937-től az MKF tanára. 1949: Kossuth-díj; 1952: érdemes művész, 1956: kiváló művész. Főiskolás korában a szecesszió (Kettős arckép, 1917), majd Rembrandt finom lazúrjai és reneszánsz fény-árnyék festészete hatott művészetére (Fürdés után, 1921; Bethsabé, 1923; Danaidák, 1924). Korai képein a figurák megformálása erőteljes, majdnem klasszicista, a színek meleg okkeres, aranybarnás hangulatúak. A 20-as évektől nyáron Zebegényben élt, itt alakult ki az a lágy és mégis határozott festői stílusa, mely a Gresham-kör fő mesterévé tette. 1928-ban három korszakos képet festett itt: Zebegényi temetés, a Zebegényi est és az Átkelés a Dunán. A római élmények hatására rövid ideig palettája élénkebbé vált. Művészetpedagógiai tevékenysége mellett a Gresham-körön keresztül folyamatosan részt vett a művészeti közéletben. A 30-as évektől uralkodóvá vált képein a tojástempera használta, színei világosabbak, fátyolosak, matt felületűek lettek (Szürke a Duna, 1935). Esernyők (1939) c. képén harmonikusan együtt van az oldott festőiség, a hangulatos témaválasztás, és a téma rafinált szerkesztése (szinte axonometrikus fölülnézet, a fekete esernyőkarikák alól fölnéző arcokkal). Az 1949-ben festett Kerti pad festői összefogalása a 30-as évek képeinek; a kompozíció roppant egyszerű, a tájkép évszázados etalonja szerint: bőven fölvezető előtér, a repoussoir jelzéssel, a középtér a főmotívummal (a sárga paddal), s a háttér a tekintet kivezetésére, ám az egészet zárt szerkezetté fogja össze. 1950-től több monumentális feladatot kapott (1952: két, összesen 100 négyzetméternyi pannó a moszkvai mezőgazdasági kiállítás magyar pavilonja számára; 1953-54: a Népstadion metróállomás épületébe tervezett freskó kartonja; 1956: a csepeli postahivatalba festett secco), amelyeket engedmény nélkül, teljes festői erényeivel valósított meg. Utolsó éveit Zebegényben töltötte, kisméretű temperákat és gouache-okat festett, intim hangulatú, magas belső hevületű képeket, amelyeket egyenértékűek korábbi műveivel. 1920-ban ismerkedett meg a rézkarcolással, s rövid idő alatt a mélynyomású grafikának is jó mestere lett, maradandó értékű, s nagyszámú grafikai lapot alkotva. Az egyszerű karctechnikával is meg tudta valósítani azokat a finom, szfumátós tónusokat, amelyek tájainak olyan utolérhetetlen levegőt adnak. Figurális rézkarcain tovább él a 20-as években festményein látott fény-árnyék hatás és az emberi test plasztikus, klasszicista jellegű megformálása. Zebegényi műtermében emlékmúzeum nyílt.
Ek: 1920, 1924, 1954: Ernst M. (gyűjt. kat.); 1963: MNG (emlékkiállítás, kat.)
Vcsk: 1950-55: 1-6. Magyar Képzőműv. kiállítás, Műcsarnok.
Könyvei: Szőnyi István tizenhat képe önéletrajzi vázlattal, Bp., 1932; A rajz és A festőtechnikák c. fejezet (szerk: Szőnyi István), in: A képzőművészet iskolája, Bp., 1941: Szőnyi István: A kép, Megjegyzések a művészetről, Bp., 1943; 100 rézkarc, Bp., 1956; Rézkarcok (bev.: P. Szűcs J.), Bp., 1978.
Irod.: Fenyő I.: Szőnyi István, AH, Bp., 1934; Végvári L.: Szőnyi István, Bp., 1962; Genthon I.: Szőnyi István, Berlin, 1964; Elekfy J-né: Tizennégy nyár Zebegényben, Zebegény, 1970; Pataky D.: Szőnyi István, Bp., 1971; Szőnyi Zs.: Szőnyi István (1894-1960), Róma, 1982; Sin E.: Szőnyi István bibliográfia, Szentendre, 1995.
Film: Kollányi Á.: Szőnyi István, portréfilm, 1957 (Po. G.)
