Gaál Imre : "Csendélet"

Eladási ár: 180 000 HUF

Leírás

[FK2758/FL-1]
A kép mérete: 60 x 80 cm keret nélkül.
Készült: Tempera, Farostlemez
A kép Gaál Imre (Váchartyán, 1921) alkotása.
Jelezve Balra lent "Gaál Imre"
A festmény jó állapotban van. Keret: Ép

A festmény hátoldalán a Képcsarnokvállalat raglapja látható.

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.
Grafikus, festő, szobrász. A fővárosi Iparrajziskola faipari szakán díszítő-festő-technikusi oklevelet szerzett, 1950-ben felvették a Képzőművészeti Főiskolára, Hincz Gyula osztályába, de politikai okokból kifolyólag hamar ki is zárták onnan. Mesterének tartja Barcsay Jenőt is. 1957-ben tagja lett a Fiatalok Képzőművészeti Alkotóközösségnek. Egy ideig (1965) alkalmazottként dolgozott, 1966-tól önálló művész. Több kiállításon szerepelt 1966-tól. Főleg tájképeket és csendéletképeket fest. Élénk színeire az expresszionizmus, természetlátására a realizmus, valamint a posztimpresszionizmus hatottak. Komolyan érdeklődik a nyelvészet, a nyelvtörténet iránt. Díjak: a II. Pest megyei Tárlat emlékérme, a Dózsa-pályázat III. díja, Neufeld Anna Alapítvány díj. Több oltárképet festett római katolikus templomok számára (Csatár, Vácduka). (Gyulai Gergely adatközlése nyomán, MÉ)

Magyar festők és grafikusok adattára
A középiskola elvégzése után faipari szakiskolán és a fővárosi iparrajziskolában tanult szobrászatot, alakrajzot és grafikát. 1950-ben fölvették a Képzőművészeti Főiskolára, de körülményei megakadályozták tanulmányai folytatásában. 1957-ben tagja lett a Fiatalok Képzőművészeti Alkotóközösségnek. Műveivel több csoportos kiállításon szerepelt. A Váci Dózsa emlékpályázaton III. díjat nyert. - Irod.: P. Sz. T.: Művész életrajzok. Bp. 1985.

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve
Grafikus és szobrász. A fővárosi Iparrajziskolában és egy ideig a Képzőművészeti Főiskolán is tanult. 1957-ben tagja lett a Fiatalok Képzőművészeti Alkotóközösségnek. Több kiállításon szerepelt. A Váci Dózsa emlékmű-pályázaton III. díjat nyert. (MÉ)

Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek
Festő. A középiskola elvégzése után faipari szakiskolában és a fővárosi iparrajz-iskolában tanult szobrászatot, alakrajzot és grafikát. 1950-ben fölvették a Képzőművészeti Főiskolára, de körülményei megakadályozták tanulmányai folytatásában. 1957-ben lett tagja a Fiatalok Képzőművészeti Alkotóközösségnek. Műveivel több csoportos kiállításon szerepelt (Váci Tárlat, Dunaműhely Tárlat, Stúdió csoportkiállítás 1957-ben a FÉSZEK Klubban). A Váci Dózsa emlékpályázaton III. díjat nyert.

Tulajdonságok

Hordozó: farost
Jelzett: igen
Állapot: Hibátlan
Festmény, kép, grafika technika: tempera
Témakör: Csendélet

vásárlási információk

Feltöltve: 2016. október. 07.

(A műtárgyat eddig 2019-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Gaál Imre : "Csendélet"

[FK2758/FL-1] A kép mérete: 60 x 80 cm keret nélkül. Készült: Tempera, Farostlemez A kép Gaál Imre (Váchartyán, 1921) alkotása. Jelezve Balra lent "Gaál Imre" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép A festmény hátoldalán a Képcsarnokvállalat raglapja látható. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Grafikus, festő, szobrász. A fővárosi Iparrajziskola faipari szakán díszítő-festő-technikusi oklevelet szerzett, 1950-ben felvették a Képzőművészeti Főiskolára, Hincz Gyula osztályába, de politikai okokból kifolyólag hamar ki is zárták onnan. Mesterének tartja Barcsay Jenőt is. 1957-ben tagja lett a Fiatalok Képzőművészeti Alkotóközösségnek. Egy ideig (1965) alkalmazottként dolgozott, 1966-tól önálló művész. Több kiállításon szerepelt 1966-tól. Főleg tájképeket és csendéletképeket fest. Élénk színeire az expresszionizmus, természetlátására a realizmus, valamint a posztimpresszionizmus hatottak. Komolyan érdeklődik a nyelvészet, a nyelvtörténet iránt. Díjak: a II. Pest megyei Tárlat emlékérme, a Dózsa-pályázat III. díja, Neufeld Anna Alapítvány díj. Több oltárképet festett római katolikus templomok számára (Csatár, Vácduka). (Gyulai Gergely adatközlése nyomán, MÉ) Magyar festők és grafikusok adattára A középiskola elvégzése után faipari szakiskolán és a fővárosi iparrajziskolában tanult szobrászatot, alakrajzot és grafikát. 1950-ben fölvették a Képzőművészeti Főiskolára, de körülményei megakadályozták tanulmányai folytatásában. 1957-ben tagja lett a Fiatalok Képzőművészeti Alkotóközösségnek. Műveivel több csoportos kiállításon szerepelt. A Váci Dózsa emlékpályázaton III. díjat nyert. - Irod.: P. Sz. T.: Művész életrajzok. Bp. 1985. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Grafikus és szobrász. A fővárosi Iparrajziskolában és egy ideig a Képzőművészeti Főiskolán is tanult. 1957-ben tagja lett a Fiatalok Képzőművészeti Alkotóközösségnek. Több kiállításon szerepelt. A Váci Dózsa emlékmű-pályázaton III. díjat nyert. (MÉ) Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek Festő. A középiskola elvégzése után faipari szakiskolában és a fővárosi iparrajz-iskolában tanult szobrászatot, alakrajzot és grafikát. 1950-ben fölvették a Képzőművészeti Főiskolára, de körülményei megakadályozták tanulmányai folytatásában. 1957-ben lett tagja a Fiatalok Képzőművészeti Alkotóközösségnek. Műveivel több csoportos kiállításon szerepelt (Váci Tárlat, Dunaműhely Tárlat, Stúdió csoportkiállítás 1957-ben a FÉSZEK Klubban). A Váci Dózsa emlékpályázaton III. díjat nyert.

További részletek
Hordozó: farost
Jelzett: igen
Állapot: Hibátlan
Festmény, kép, grafika technika: tempera
Témakör: Csendélet

vásárlási információk
Feltöltve: 2016. október. 07.

(A műtárgyat eddig 2019-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
180 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[2A227/PULT] Olaj vászon festmény, hibátlan állapotú, széles, aranyozott Blondel keretben. Azonnal falra akasztható, ajándékozható állapotban van. Jelzés balra lent: BERKES A. Magasság: 69 cm Szélesség: 79 cm Súly: 6.48 kg Berkes Anta   A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Berkes Antal Berkes: Utcarészlet Született 1874. Budapest Meghalt 1938. Budapest Nemzetisége magyar A Wikimédia Commons tartalmaz Berkes Antal témájú médiaállományokat. Berkes Antal (Budapest, 1874. március 28. – Budapest, 1938. november) magyar festő. Főleg utcaképeket festett.  Életpályája Berkes Antal és Bachl Mária fia. Az Iparművészeti Főiskolán tanult 1889-től 1894-ig. Először tájképeket festett, aztán áttért a budapesti, majd párizsi és bécsi utcaképek ábrázolására. Sikere nyomán nagy számban festett hasonló képeket, sokat kísérletezett a fények ábrázolásával a különböző évszakokban és napszakokban. 1907. július 27-én Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette a nála nyolc évvel fiatalabb Szilágyi Ilonát, Szilágyi János és Polinger Rozália lányát. 1903-tól állított ki a Műcsarnokban. 1937-ben Debrecenben volt gyűjteményes kiállítása. 2007-ben a miskolci Herman Ottó Múzeumban volt retrospektív kiállítása „Párizs egy magyar szemével” címmel. A Magyar Nemzeti Galériában is látható egy műve.         Forrás: Wikipedia
Berkes Antal : Budapesti tavasz
550 000 HUF
[2A219/006] Nagyméretű olaj farost festmény, szép állapotú, sárga színű léckeretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. A keret festése kopott, sérült. Hátoldalán kiállítási papírcimke, rajta felirat: MÓCZÁN KÁROLY /1917 - 1975/ ÁDÁM-ÉVA 1969 Magasság: 114.5 cm Szélesség: 89 cm Súly: 5.04 kg MÓCZÁR KÁROLY (Kiskunfélegyháza, 1917.december 22) Móczár Károly festőművész-rajztanár. Elemi és középfokú iskoláit szülővárosában végezte. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. A főiskola nyári kurzusain Pécsett iparművészeti tárgyakat tervezett. 1949-ben kezdett el tanítani szülővárosa Polgári Fiúiskolájában. Több mint harminc évig tanított. 1950-től rajzszakkört vezetett. 1958-tól nyaranta a Tokaji Művésztelepen dolgozott. Kiállításai: Kiskunfélegyháza, 1962, 1969, 1970; Emlékkiállítás Budapesten, 1984. (Megjelent a "Kiskunfélegyháza helyismereti könyve" c. munkában a 368. oldalon) Dr. Móczár István emlékezése Móczár Károlyra: "- Móczár Károly, 1973-ban fogadott bennünket a - bűnbarlangjában -, ahogy írta a hozzám címzett levelében. Akkortájt a gyulai kórházban voltam cselédkönyves orvos. Nagymama halála, illetve temetése az egész rokonságot Félegyházára szólította. A temetés után Karcsi bácsi meghívta minden rokonát a Városi Bíróság padlásán berendezett műtermébe. Ezidáig keveset tudtam róla, csak annyit amit apám mondott róla, hogy különc ember, de csodálatosan tud festeni stb. Ezért aztán az izgatottságom a tetőfokára hágott, amikor beléptünk vagy huszan, rokonok a műtermébe. Rengeteg képe hevert mindenfelé a padlón, a gerendákra felfüggesztve. A képei közül az egyik önarcképe ragadott meg leginkább, mert fantasztikusan volt megfestve. A koncentrikusan megfestett képeit nem értettem, kérdésemre az felelte, hogy a sebességet festette meg. Gyönyörű színeket használt, de voltak közöttük szomorkás hangulatú képek is. Sokat beszélt a Temetés című festményéről. Ritka pillanatnak számított, ahogy a rokonait fogadta műtermében és rejtett titkait tárta fel előttünk. Arról is beszélt, hogy éppen mi motiválta egy-egy téma megfestésére, vagyis mit ábrázolt a kép. "- Az élet igazsága a születés és az elmúlás! Amint látjátok, bárkik is vagytok, a glóriátok lehullik egyszer a gödörbe, hogy egy újabb glória szülessen helyette és ez a körforgás örök, amíg ember él a Földön! A fejek, mint a gyümölcsök lógnak az életfáról - mondta rezignáltan. Nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor felajánlotta számomra a Temetés című képet megvételre, jelképes áron, melyet az egyetemista "zsoldomból" is ki tudtam gazdálkodni. Hihetetlen hatással voltak rám a festményei, és munkássága. Karcsi bácsi nagyon örült annak, hogy édesapám is ott volt a műteremben, valamint sokan mások. Nagyon nagy válságban lehetett, mert nem tünt boldognak, és a savanykás hangulatú megjegyzéseiben felrémlett a közeljővő, a leskelődő végzet. Kétév múlva sajnos halálos motorbalesetet szenvedett." Sümegi György elemzése Móczár Károlyról, 1985. október 1-én Móczár Károlynak több mint másfél évtizeddel ezelőtt (1969. november 6-tól december 7-ig) volt már önálló tárlata szülővárosa, Kiskunfélegyháza múzeumában. Akkor még volt esély művészetének folytatására, amit évekkel később egy tragikus hirtelenségű baleset (A szerkesztő megjegyzése: motorkerékpárral történt baleset) - életével együtt - végérvényesen megvont tőle. A '70-es évek elején, félegyházi múzeumi munkáim során magam is többször találkoztam vele. Ha azt mondom róla, hogy festő, festőművész volt, akkor csak kevesen tudják művekkel is azonosítani a nevét. Életidejének utolsó részében ugyanis visszahúzódva élt, tépelődve és állandó kísérletezésbe merülve dolgozott műtermében. Ez a több emelet magasságban, padlássarokban kialakított műterem metaforája is lehetne Móczárnak. A dolgokat, jelenségeket, a megye s a város korabeli művészeti életét tudta így kivülről - talán felülről is -, de mindenképpen független pozícióból szemlélni. Ugyanakkor talán lemondóan is, hiszen művészeti visszavonultsága, függetlenségének elfogadtatásába s kiküzdésébe elsősorban az ötvenes évek tematikus elvárásai kényszeríthették. Móczár Károlyt szülővárosában elsősorban tanárként ismerték, szerették, tisztelték. Évtizedeken át tanított, előbb a Tanítóképzőben, majd a Móra Gimnáziumban rajzot, művészettörténetet, 1950-től pedig képzőművészeti szakkört is vezetett. Életrajzából érdemes idézni, hogy Kiskunfélegyházán született (1917. december 22.) s az elemi iskoláit is ott végezte. A képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. Különösen Aba Nováktól beszélt nekem Móczár lelkesülten egyszer a padlás-műtermében, ahol a legfeltűnőbb, mindenhonnét látható helyre, egy nagyméretű festőállványra mesterének egy plakát-önarcképét helyezte. Mérce és emlékeztető egyaránt lehetett ez számára, festő munkájára vonatkozóan is. Mértéket adhatott és egyúttal őszinteségre is késztethetett. De talán bénító is volt kissé, és el is lehetett bújni mögé arra hivatkozva, hogy mestereink műveit utolérni, netán meghaladni szinte lehetetlen, s ezért megkísérelni sem érdemes. Mindenesetre a műterme akkor nem folyamatos - nulla dies sine linea - (egy nap sem vonal nélkül) munkáról árulkodott.A művek kis száma és milyensége kísérletezésekről, megtorpanásokról vallott és mindez művészi elbizonytalanodást sejtetett. De mihez képest lett bizonytalanabb, mikor és hogyan torpanhatott meg Móczár? Főiskolás rajzai, kísérleti darabjai munkássága kezdetét, irányulását, a biztos szakmai alapok lerakását egyaránt jelölik. Határozott rajzkészségét, biztos formaalakító tehetségét figyelhetjük meg a karakteres arckép tanulmányokon. Mestere, Aba Novák Vilmos művészete igézetében készítette el a diplomamunkáját nagy kartonra: ez 1:1 léptékű freskó vázlat. E munkáján (nagy kár, hogy elpusztult) az Élet sátora körül az élők, allegórikus, érzékien-telten megjelenített nőalakok, a sátor fölött pedig a Halál és elraboltjai, a Halottak táncolnak. Döbbenetes aktualitást adott e műnek készülési ideje, 1940-41, a második világháború pokla. Móczár egyébként maga is átélte a háborút, sőt, hadifogságból is későn szabadult. Hazatérte után, az újjáépítés idején életét-munkásságát, így művészetét is újraépítette, s a több éves törés, a kényszerű "hallgatás" után kitűnő főiskolai indulását igyekezett folytatni. Valószínűleg próbált festeni is, nyilván elővette rajzeszközeit és festőfelszerelését, de elég gyors ütemben jöttek tematikus elvárások, stiláris előírások a képzőművészetében, s mindezek megköthették a kezét. Ráadásul éppen ezidőtt, 1950-től vezetett rajzszakkört, ahol szintén nem maradhatott távol a kor aktuális követelményeitől. Ezidőből fönnmaradt művei (1954-es karaktúra sorozata - ez a '60-as években újabb darabokkal egészült ki - és akvarell arcmásai) tehetségének, művészi adottságának legerősebb oldalát, a karakterizáló képességét állítják a középpontba. Az '50-es évek végétől kb. egy évtizednyi időben hagyományos felfogásban arcképeket és tájképeket festett. Ez utóbbinál az alföldi, a gyermekkorában megismert síkvidéki táj megrögzítése, lefestése mellé (pl. Tanya vörös háttérrel) derűsebb színvilágú, oldottabb festőiségű, a szép-dombos Tokajt bemutató képek kerülnek (Tokaji utca, Tokaji dombok) mivel Móczár 1958-tól kezdődően több nyáron át dolgozott a Tokaji Művésztelepen. 1956-os szakállas, karakteres Önarcképe mellé főként dokumentum értéke miatt sorolható a festő Zilahy György és Tóth Menyhért arcképe. Az 1957-ben festett Parasztfej elnagyolt tömbössége, kemény és szikár vonásai Móczár legjobb művészi erényeit csillantják föl. Aztán színben és formában, a kifejezés indítékában és alapvető inspirációjában is lassú, de rá jellemző fordulat következik be festői munkásságában a '60-as évek közepétől. A változás elindítója - vallomása szerint - Boros Miklós lekerekített szobrai és Amerigo Tot Kavics-asszonyainak élménye lehetett. E festő megújulás lehetséges új tartalmait és kifejező értékeit az Öltöztetik a menyasszonyt című képe érezteti igazán. Az ezt követő munkák kísérleti darabok, fázistanulmányok inkább, mint érett alkotások. A színek fölhigulnak, elfinomodnak, a formák elvesztik plasztikai jelentőségüket és könnyűvé, önkényesen hajlíthatóvá és amorffá vállnak, eltestetlenednek. Valamiféle mesterkélt dekorativitás jellemzi e munkáit azzal a határozott alkotói szándékkal együtt, amely mindegyik kompozíciót egy ovális vagy körformába (egyfajta teljesség-érzetet sugallva) igyekszik beszorítani. Elvágyódás és valamiféle, a szecesszióhoz hasonlatos dekadencia ugyanúgy jellemzi ekkor, mint az újat teremtés szándéka, a valahová eljutás reménye és egyfajta egyéni képi rend megteremtésének az igénye. Más kérdés, hogy mi lett mindennek a művekben látható eredménye. Móczár Károly festői életműve ellentmondásos ugyan, de egyenetlenségeivel és érettebb munkáival együtt része a magyar és a felszabadulás utáni Bács-Kiskun megyei képzőművészetnek, művészeti életnek. Szülővárosában, Kiskunfélegyházán különösen figyelemre méltó. Forrás: http://moczar.freeweb.hu/html/mkaroly.htm
Móczár Károly /1917 - 1975/: "Ádám-Éva" kiállítási raglapon 110 x 85 cm
142 000 HUF
[2A218/006] Nagyméretű olaj vászon festmény, szép állapotú aranyozott keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. A kereten egy - két apró sérülés, lepattanás látható. Magasság: 111 cm Szélesség: 116 cm Súly: 4.22 kg MÓCZÁR KÁROLY (Kiskunfélegyháza, 1917.december 22) Móczár Károly festőművész-rajztanár. Elemi és középfokú iskoláit szülővárosában végezte. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. A főiskola nyári kurzusain Pécsett iparművészeti tárgyakat tervezett. 1949-ben kezdett el tanítani szülővárosa Polgári Fiúiskolájában. Több mint harminc évig tanított. 1950-től rajzszakkört vezetett. 1958-tól nyaranta a Tokaji Művésztelepen dolgozott. Kiállításai: Kiskunfélegyháza, 1962, 1969, 1970; Emlékkiállítás Budapesten, 1984. (Megjelent a "Kiskunfélegyháza helyismereti könyve" c. munkában a 368. oldalon) Dr. Móczár István emlékezése Móczár Károlyra: "- Móczár Károly, 1973-ban fogadott bennünket a - bűnbarlangjában -, ahogy írta a hozzám címzett levelében. Akkortájt a gyulai kórházban voltam cselédkönyves orvos. Nagymama halála, illetve temetése az egész rokonságot Félegyházára szólította. A temetés után Karcsi bácsi meghívta minden rokonát a Városi Bíróság padlásán berendezett műtermébe. Ezidáig keveset tudtam róla, csak annyit amit apám mondott róla, hogy különc ember, de csodálatosan tud festeni stb. Ezért aztán az izgatottságom a tetőfokára hágott, amikor beléptünk vagy huszan, rokonok a műtermébe. Rengeteg képe hevert mindenfelé a padlón, a gerendákra felfüggesztve. A képei közül az egyik önarcképe ragadott meg leginkább, mert fantasztikusan volt megfestve. A koncentrikusan megfestett képeit nem értettem, kérdésemre az felelte, hogy a sebességet festette meg. Gyönyörű színeket használt, de voltak közöttük szomorkás hangulatú képek is. Sokat beszélt a Temetés című festményéről. Ritka pillanatnak számított, ahogy a rokonait fogadta műtermében és rejtett titkait tárta fel előttünk. Arról is beszélt, hogy éppen mi motiválta egy-egy téma megfestésére, vagyis mit ábrázolt a kép. "- Az élet igazsága a születés és az elmúlás! Amint látjátok, bárkik is vagytok, a glóriátok lehullik egyszer a gödörbe, hogy egy újabb glória szülessen helyette és ez a körforgás örök, amíg ember él a Földön! A fejek, mint a gyümölcsök lógnak az életfáról - mondta rezignáltan. Nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor felajánlotta számomra a Temetés című képet megvételre, jelképes áron, melyet az egyetemista "zsoldomból" is ki tudtam gazdálkodni. Hihetetlen hatással voltak rám a festményei, és munkássága. Karcsi bácsi nagyon örült annak, hogy édesapám is ott volt a műteremben, valamint sokan mások. Nagyon nagy válságban lehetett, mert nem tünt boldognak, és a savanykás hangulatú megjegyzéseiben felrémlett a közeljővő, a leskelődő végzet. Kétév múlva sajnos halálos motorbalesetet szenvedett." Sümegi György elemzése Móczár Károlyról, 1985. október 1-én Móczár Károlynak több mint másfél évtizeddel ezelőtt (1969. november 6-tól december 7-ig) volt már önálló tárlata szülővárosa, Kiskunfélegyháza múzeumában. Akkor még volt esély művészetének folytatására, amit évekkel később egy tragikus hirtelenségű baleset (A szerkesztő megjegyzése: motorkerékpárral történt baleset) - életével együtt - végérvényesen megvont tőle. A '70-es évek elején, félegyházi múzeumi munkáim során magam is többször találkoztam vele. Ha azt mondom róla, hogy festő, festőművész volt, akkor csak kevesen tudják művekkel is azonosítani a nevét. Életidejének utolsó részében ugyanis visszahúzódva élt, tépelődve és állandó kísérletezésbe merülve dolgozott műtermében. Ez a több emelet magasságban, padlássarokban kialakított műterem metaforája is lehetne Móczárnak. A dolgokat, jelenségeket, a megye s a város korabeli művészeti életét tudta így kivülről - talán felülről is -, de mindenképpen független pozícióból szemlélni. Ugyanakkor talán lemondóan is, hiszen művészeti visszavonultsága, függetlenségének elfogadtatásába s kiküzdésébe elsősorban az ötvenes évek tematikus elvárásai kényszeríthették. Móczár Károlyt szülővárosában elsősorban tanárként ismerték, szerették, tisztelték. Évtizedeken át tanított, előbb a Tanítóképzőben, majd a Móra Gimnáziumban rajzot, művészettörténetet, 1950-től pedig képzőművészeti szakkört is vezetett. Életrajzából érdemes idézni, hogy Kiskunfélegyházán született (1917. december 22.) s az elemi iskoláit is ott végezte. A képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. Különösen Aba Nováktól beszélt nekem Móczár lelkesülten egyszer a padlás-műtermében, ahol a legfeltűnőbb, mindenhonnét látható helyre, egy nagyméretű festőállványra mesterének egy plakát-önarcképét helyezte. Mérce és emlékeztető egyaránt lehetett ez számára, festő munkájára vonatkozóan is. Mértéket adhatott és egyúttal őszinteségre is késztethetett. De talán bénító is volt kissé, és el is lehetett bújni mögé arra hivatkozva, hogy mestereink műveit utolérni, netán meghaladni szinte lehetetlen, s ezért megkísérelni sem érdemes. Mindenesetre a műterme akkor nem folyamatos - nulla dies sine linea - (egy nap sem vonal nélkül) munkáról árulkodott.A művek kis száma és milyensége kísérletezésekről, megtorpanásokról vallott és mindez művészi elbizonytalanodást sejtetett. De mihez képest lett bizonytalanabb, mikor és hogyan torpanhatott meg Móczár? Főiskolás rajzai, kísérleti darabjai munkássága kezdetét, irányulását, a biztos szakmai alapok lerakását egyaránt jelölik. Határozott rajzkészségét, biztos formaalakító tehetségét figyelhetjük meg a karakteres arckép tanulmányokon. Mestere, Aba Novák Vilmos művészete igézetében készítette el a diplomamunkáját nagy kartonra: ez 1:1 léptékű freskó vázlat. E munkáján (nagy kár, hogy elpusztult) az Élet sátora körül az élők, allegórikus, érzékien-telten megjelenített nőalakok, a sátor fölött pedig a Halál és elraboltjai, a Halottak táncolnak. Döbbenetes aktualitást adott e műnek készülési ideje, 1940-41, a második világháború pokla. Móczár egyébként maga is átélte a háborút, sőt, hadifogságból is későn szabadult. Hazatérte után, az újjáépítés idején életét-munkásságát, így művészetét is újraépítette, s a több éves törés, a kényszerű "hallgatás" után kitűnő főiskolai indulását igyekezett folytatni. Valószínűleg próbált festeni is, nyilván elővette rajzeszközeit és festőfelszerelését, de elég gyors ütemben jöttek tematikus elvárások, stiláris előírások a képzőművészetében, s mindezek megköthették a kezét. Ráadásul éppen ezidőtt, 1950-től vezetett rajzszakkört, ahol szintén nem maradhatott távol a kor aktuális követelményeitől. Ezidőből fönnmaradt művei (1954-es karaktúra sorozata - ez a '60-as években újabb darabokkal egészült ki - és akvarell arcmásai) tehetségének, művészi adottságának legerősebb oldalát, a karakterizáló képességét állítják a középpontba. Az '50-es évek végétől kb. egy évtizednyi időben hagyományos felfogásban arcképeket és tájképeket festett. Ez utóbbinál az alföldi, a gyermekkorában megismert síkvidéki táj megrögzítése, lefestése mellé (pl. Tanya vörös háttérrel) derűsebb színvilágú, oldottabb festőiségű, a szép-dombos Tokajt bemutató képek kerülnek (Tokaji utca, Tokaji dombok) mivel Móczár 1958-tól kezdődően több nyáron át dolgozott a Tokaji Művésztelepen. 1956-os szakállas, karakteres Önarcképe mellé főként dokumentum értéke miatt sorolható a festő Zilahy György és Tóth Menyhért arcképe. Az 1957-ben festett Parasztfej elnagyolt tömbössége, kemény és szikár vonásai Móczár legjobb művészi erényeit csillantják föl. Aztán színben és formában, a kifejezés indítékában és alapvető inspirációjában is lassú, de rá jellemző fordulat következik be festői munkásságában a '60-as évek közepétől. A változás elindítója - vallomása szerint - Boros Miklós lekerekített szobrai és Amerigo Tot Kavics-asszonyainak élménye lehetett. E festő megújulás lehetséges új tartalmait és kifejező értékeit az Öltöztetik a menyasszonyt című képe érezteti igazán. Az ezt követő munkák kísérleti darabok, fázistanulmányok inkább, mint érett alkotások. A színek fölhigulnak, elfinomodnak, a formák elvesztik plasztikai jelentőségüket és könnyűvé, önkényesen hajlíthatóvá és amorffá vállnak, eltestetlenednek. Valamiféle mesterkélt dekorativitás jellemzi e munkáit azzal a határozott alkotói szándékkal együtt, amely mindegyik kompozíciót egy ovális vagy körformába (egyfajta teljesség-érzetet sugallva) igyekszik beszorítani. Elvágyódás és valamiféle, a szecesszióhoz hasonlatos dekadencia ugyanúgy jellemzi ekkor, mint az újat teremtés szándéka, a valahová eljutás reménye és egyfajta egyéni képi rend megteremtésének az igénye. Más kérdés, hogy mi lett mindennek a művekben látható eredménye. Móczár Károly festői életműve ellentmondásos ugyan, de egyenetlenségeivel és érettebb munkáival együtt része a magyar és a felszabadulás utáni Bács-Kiskun megyei képzőművészetnek, művészeti életnek. Szülővárosában, Kiskunfélegyházán különösen figyelemre méltó. Forrás: http://moczar.freeweb.hu/html/mkaroly.htm
Móczár Károly : Templom 106 x 100 cm
140 000 HUF

a kategória hasonló műtárgyai

[FK2660/FL-1] A kép mérete: 60 x 80 cm keret nélkül. Készült: Tempera, Farostlemez A kép Tokay Ilona (Balassagyarmat, 1907, Budapest, 1988) alkotása. Jelezve Balra lent "Tokay" A festmény jó állapotban van. Keret: Restaurált A festmény hátoldalán a Képcsarnokvállalat raglapja látható. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. 1925-29 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványa volt. 1930-33 között a római Accademia di belle arti ösztöndíjasaként Rómában tartózkodott, majd egy ideig Franciaországban és a Szovjetunióban működött. Több mint 20 évig Alma-Atában élt, kazah származású férjével. Az 1950-es években visszatért Magyarországra, több ízben megfordult a kecskeméti festőtelepen. 1932 óta kiállító művész. Egyéni (Újpest, 1932) és vegyes (Műcsarnok, Ernst Múzeum, Kecskemét) kiállításokon szerepelt Korai festményeit a gazdag színvilág, az átgondolt kompozícióra törekvő igény jellemezte. Posztimpresszionista jellegű, nőies lírával áthatott művei a mindennapi élet jeleneteit és emberi pillanatait dolgozzák fel. Érzékeny csendéletkép-festő. Szívesen dolgozott temperával. (Gyulai Gergely adatközlése nyomán, MÉ) Magyar festők és grafikusok adattára 1929-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula növendékeként. 1930-1933-ban római ösztöndíjas, majd Franciaországban és a Szovjetunióban, Francia- és Olaszországban szerepelt. - Posztimpresszionista hangvételű, nőies lírával áthatott festményei a mindennapi élet jeleneteit, emberi pillanatait dolgozzák föl. Érzékeny csöndéletfestő. - Irod.: P. Sz. T.: Művész életrajzok. Bp. 1985. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. A bp.-i Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula növendéke volt. 1930-1933-ban római ösztöndíjasként Rómában tartózkodott, majd egy ideig Franciaországban és a Szovjetúnióban élt. 1958 óta kiállító művész. Posztimpresszionista jellegű, nőies lírával áthatott művei a mindennapi élet jeleneteit és emberi pillanatait dolgozzák fel. Érzékeny csendéletképfestő. (MÉ) Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek 1929-ben végzett a főiskolán Rudnay Gyula növendékeként. 1930-1933-ban római ösztöndíjas, majd Franciaországban és a Szovjetúnióban élt. 1958 óta jelentkezik a hazai művészeti életben, egyéni tárlata 1979-ben a Paál László Teremben volt. - Posztimpresszionista hangvételű, nőies lírával áthatott festményei a mindennapi élet jeleneteit, emberi pillanatait dolgozzák fel. Erőssége a csendéletfestészet.
Tokay Ilona : "Csendélet"
90 000 HUF
[FK2777/FL-1] A kép mérete: 60 x 80 cm keret nélkül. Készült: Tempera, Farostlemez A kép Gaál Imre (Váchartyán, 1921) alkotása. Jelezve Balra lent "Gaál Imre" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép A festmény hátoldalán a Képcsarnokvállalat raglapja látható. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Grafikus, festő, szobrász. A fővárosi Iparrajziskola faipari szakán díszítő-festő-technikusi oklevelet szerzett, 1950-ben felvették a Képzőművészeti Főiskolára, Hincz Gyula osztályába, de politikai okokból kifolyólag hamar ki is zárták onnan. Mesterének tartja Barcsay Jenőt is. 1957-ben tagja lett a Fiatalok Képzőművészeti Alkotóközösségnek. Egy ideig (1965) alkalmazottként dolgozott, 1966-tól önálló művész. Több kiállításon szerepelt 1966-tól. Főleg tájképeket és csendéletképeket fest. Élénk színeire az expresszionizmus, természetlátására a realizmus, valamint a posztimpresszionizmus hatottak. Komolyan érdeklődik a nyelvészet, a nyelvtörténet iránt. Díjak: a II. Pest megyei Tárlat emlékérme, a Dózsa-pályázat III. díja, Neufeld Anna Alapítvány díj. Több oltárképet festett római katolikus templomok számára (Csatár, Vácduka). (Gyulai Gergely adatközlése nyomán, MÉ) Magyar festők és grafikusok adattára A középiskola elvégzése után faipari szakiskolán és a fővárosi iparrajziskolában tanult szobrászatot, alakrajzot és grafikát. 1950-ben fölvették a Képzőművészeti Főiskolára, de körülményei megakadályozták tanulmányai folytatásában. 1957-ben tagja lett a Fiatalok Képzőművészeti Alkotóközösségnek. Műveivel több csoportos kiállításon szerepelt. A Váci Dózsa emlékpályázaton III. díjat nyert. - Irod.: P. Sz. T.: Művész életrajzok. Bp. 1985. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Grafikus és szobrász. A fővárosi Iparrajziskolában és egy ideig a Képzőművészeti Főiskolán is tanult. 1957-ben tagja lett a Fiatalok Képzőművészeti Alkotóközösségnek. Több kiállításon szerepelt. A Váci Dózsa emlékmű-pályázaton III. díjat nyert. (MÉ) Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek Festő. A középiskola elvégzése után faipari szakiskolában és a fővárosi iparrajz-iskolában tanult szobrászatot, alakrajzot és grafikát. 1950-ben fölvették a Képzőművészeti Főiskolára, de körülményei megakadályozták tanulmányai folytatásában. 1957-ben lett tagja a Fiatalok Képzőművészeti Alkotóközösségnek. Műveivel több csoportos kiállításon szerepelt (Váci Tárlat, Dunaműhely Tárlat, Stúdió csoportkiállítás 1957-ben a FÉSZEK Klubban). A Váci Dózsa emlékpályázaton III. díjat nyert.
Gaál Imre : "Csendélet"
160 000 HUF
[FK2668/Bp301/4] A kép mérete: 50,5 x 80,5 cm keret nélkül. Készült: Olaj, Vászon A kép Moldován István (Kolozsvár, 1911) alkotása. Jelezve Jobbra lent "Moldován István" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép A festmény hátoldalán a Képcsarnokvállalat raglapja láltható. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Tanulmányait Kolozsvárott, a Szépművészeti Főiskolán kezdte 1930-ban. A következő esztendőben a nagybányai Szépművészeti Iskolában Thorma János és Krizsán János korrektúráján képezte magát. 1931-ben a budapesti Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett. Réti István, később Szőnyi István volt a mestere. Már mint főiskolás sok díjat és kitüntetést nyert. 1948-ban megkapta a római ösztöndíjat, de lemondva róla, Erdélybe ment. 1948-1950 között Erdélyben élt, és népművészetben gazdag vidékein festett. 1943-ban Kolozsvárott, 1946-ban Gyöngyösön, 1955-ben, 1959-ben és 1962-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, illetve a Csók Galériában rendezett egyéni bemutatókat. Ezen kívül több Európai országban, az USA-ban, Kanadában és Indiában is bemutatta munkáit. Eleinte sajátos atmoszférájú, lírai tájképeket, eleven színvilágú képmásokat festett, később mondernebb, erőteljesebben szerkesztett művekkel jelentkezett. A Pécsi Tanárképző Főiskola számára mozaikot készített. Erdély szerelmese volt. A székely népművészet gazdag formavilágának hatása döntő jelentőségűvé vált sokoldalú művészetében. Műv. díjak: a Szinyei Társaság elismerő oklevele, a Főváros festészeti-díja, "Kolozsvár a képzőművészetben" II. díj, állami ösztöndíj, római ösztöndíj, a Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi festészeti díja, SZOT festészeti díj. Több murális művet (mozaik) alkotott. A Magyar Nemzeti Galéria több alkotását őrzi. (M. L.: Műv. 1967/6, RI-NM) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Tanulmányait a kolozsvári Szépművészeti Főiskolán kezdte 1930-ban. A nagybányai szabadiskolában is megfordult. Itt Thorma János és Krizsán János korrektúráján képezte magát. 1931-ben Budapesten a Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett. Réti István, később Szőnyi István volt a mestere. Már mint főiskolás sok díjat nyert. 1948-ban megkapta a római ösztöndíjat, de lemondva róla, Erdélybe ment. 1948-1950 k. Erdélyben élt, és népművészetben gazdag vidékein festett. 1943-ban Kolozsváron, 1946-ban Gyöngyösön, 1955-ben, 1959-ben és 1962-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, illetve a Csók Galériában rendezett önálló kiállítást. Ezen kívül több Európai országban, az USA-ban, Kanadában és Indiában is bemutatta műveit. Eleinte sajátos atmoszférájú, lírai tájképeket, eleven színvilágú képmásokat festett, később mondernebb, erőteljesebben szerkesztett művekkel jelentkezett. A Pécsi Tanárképző Főiskola számára mozaikot készített. Erdély szerelmese volt. A székely népművészet gazdag formavilágának hatása döntő jelentőségűvé vált sokoldalú művészetében. 1942-ben megkapta a Szinyei Társaság elismerését, és a Főváros festészeti-díjat,1943-ban elnyerte a "Kolozsvár a képzőművészetben" c. díjat. 1947-ben állami ösztöndíjat,1948-ban a római ösztöndíjat, 1972-ben a Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi festészeti díját kapta meg. A MNG több művét őrzi. (M. L.: Műv.-1976/6) Magyar festők és grafikusok adattára Tanulmányait Kolozsvárott a Képzőművészeti Főiskolán, majd Nagybányán Thorma János és Krizsán János irányítása mellett kezdte, 1931-től Budapesten megszakításokkal a Képzőművészeti Főiskolán Réti István és Szőnyi István növendékeként fejezte be. 1949-ben és 1950-ben ösztöndíjjal dolgozott Erdélyben, majd hosszú tanulmányutakra indult Nyugat-Európába, az Egyesült Államokba, s a Szovjetunióba. Először Kolozsvárott lépett a nyilvánosság elé 1943-ban, majd 1946-ban Egerben és Gyöngyösön, 1947-ben Miskolcon, 1948-ban Hatvanban, 1955, 1961 és 1981-ben a Csók Galériában, 1959-ben a KKI-ben, 1960-ban Nagykanizsán, 1963-ban Kiskunfélegyházán, 1966-ban Debrecenben, 1969 és 1975-ben Békéscsabán, 1971-ben a Mednyánszky Teremben, 1973-ban Gyöngyösön és Debrecenben, 1977-ben Egerben, 1979-ben Veszprémben, 1983-ban Miskolcon, 1984-ben Csepelen, 1986-ban a Vigadó Galériában rendezett önálló kiállítást. Külföldi kiállításai: Moszkva, Varsó, India, Szófia, Párizs, Bukarest, Belgrád, New York, Montreál és Toronto. Eddig közel kétezer színes táblaképet festett, de szívesen foglalkozik mozaikkészítéssel is. 1964-ben a Pécsi Pedagógiai Főiskola, 1968-ban a Salgótarjáni Kórház, 1969-ben a názáreti templom és 1970-ben a Videoton Vállalat díszterme részére mozaikot készített. - Erdély szerelmese. A székely népművészet gazdag formavilágának hatása döntő jelentőségűvé vált festészetében. Olyan formanyelvet alakított ki magának, amely színvilágában és summázó formaalakításában sajátos erdélyi zamat érződik, ugyanakkor korszerűen modern is konstruktivista stílusa. Munkásságát 1942-ben a Szinyei Társaság elismerésével és a Fővárosi festészeti-díjjal, 1943-ben Római-ösztöndíjjal, 1947-ben Állam ösztöndíjjal (Románai), 1963-ben a SZOT festészeti-díjával, 1972-ben a Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi festészeti-díjával tüntették ki. - Irod.: Bíró Béla: Kolozsváry Moldován István. Erdélyi Helikon, 1943.; Felvinczi Takács Zoltán: Kolozsváry Moldován István. Kolozsvár, 1943.; Dutka Mária: Magyar Nemzet, 1961.; Maksay László: Moldován István. Művészet, 1965.; D. Fehér Zsuzsa. Moldován István, Bp. 1971.; Theisler György: Moldován István. Művészet, 1971.; Losonci Miklós: Moldován István. Pest Megyei Hírlap, 1981.; Csorba Mária: Moldován István Pesti Műsor, 1984. ÖLK Művészeti lexikon I-IV. Festő. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán 1931-től megszakításokkal Réti István és Szőnyi István növendékeként végezte. Közben Nagybányán Thorma János irányítása mellett dolgozott. 1948-50 között Romániában élt. 1943-ben Kolozsvárott, 1946-ban Gyöngyösön, 1955-ben, 1959-ben és 1962-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, ill. a Csók Galériában rendeztek önálló kiállítást sajátos atmoszférájú, lírai tájképeiből, eleven színvilágú portréiból. Újabb kiállításain egyéni technikájú, erőteljesebben szerkesztett, mondern hangvételű művekkel szerepel. 1963-ban a Pécsi Tanárképző Főiskola számára készített mozaikot. A Nemz. Gal. több művét őrzi. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek Festő, SZOT-díjas. Tanulmányait Thorma János nagybányai szabadiskolájában kezdte, majd 1931-1940-ben Réti és Szőnyi növendéke a főiskolán. 1948-1950-ben ösztöndíjas Romániában. Tanulmányúton több európai országban, a Szovjetunióban és az USÁ-ban járt. 1943 óta szerepelt a nyilvánosság előtt; fontosabb kiállításai: Csók Galéria (1951, 1961, 1981), Kulturális Kapcsolatok Intézete (1959), Mednyánszky Terem (1971), Békéscsaba (1974), Eger (1977), Miskolc (1983). Egyes művei eljutottak Indiába, az USÁ-ba és Kanadába. 1942-ben a Szinyei Társaság festészeti díjával, 1963-ban SZOT-díjjal, 1969-ben Milánó város ezüstérmével tüntették ki. A názáreti templom magyar kápolnájának díszítésére kiírt pályázaton Patrona Hungraiae mozaik tervével Milánóban első díjat nyert. 1967-ben 8x2,5 nagyságban az kivitelezésre is került. - Frontálisan komponált, dekoratív igényű tájképein elsősorban erdélyi és alföldi témákat dolgoz fel romantikus ízzel, népies-etnografikus jelleggel. Több mozaikot készített állami megbízásra. Kortárs magyar művészeti lexikon I-III. Tanulmányait 1930--ban kezdte a kolozsvári Szépművészeti Isk.-ban, a következő évben az MKF-n Réti István, majd 1940-től Szőnyi István tanítványa. Közben Nagybanyán tanult Thorma János és Krizsán János irányítása mellett. 1943-ben állított ki először Kolozsváron, majd 1946-ben Egerben és Gyöngyösön, 1947-ben Miskolcon, 1948-ban Hatvanban. 1950-től rendszeres résztvevője a Magyar Képzőművészeti Kiállításoknak. Budapesten, a Százados úti művésztelepen él és dolgozik. Rendkívül termékeny festő, de más műfajokban (sokszorosított grafika, mozaik) is szívesen kipróbálta magát. Művészetére a poszt-nagybányai festői hagyomány, és az összegző, a konstruktív szerkesztést előtérbe helyező formaadás egyensúlya jellemző. Az erdélyi tájak és emberek érzékeny megörökítője. 1942-ben a Szinyei Társaság elismerő oklevelét és a Főváros festészeti díját, 1943-ban a Kolozsvár a képzőművészetben II. díját, 1963-ban a SZOT festészeti díját, 1972-ben a Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi festészeti díját nyerte el. 1943-ban megkapta a római ösztöndíjat, de nem vette igénybe. 1948-50 között ösztöndíjjal Romániában dolgozott. Több műve az MNG gyűjteményébe került. Ek: 1959: KKI; 1960: Nagykanizsa; 1963: Kiskunfélegyháza; 1966, 1973: Medgyessy T., Debrecen; 1969, 1975: Munkácsy T., Bcsaba; 1971: Mednyánszky T., Bp.; 1973: Gyöngyös; 1977: Rudnay T., Eger; 1979: Veszprém; 1955, 1962, 1981: Csók Képtár, Bp.; 1983: Szőnyi István T., Miskolc; 1984: Iskola G. (kat.) Csepel; 1986, 1988: Vigadó G. Vcsk: 1942: Művészeti hetek, Erdélyi Nemzeti M., Kolozsvár; A nagybányai Szent István Hét festménypályázata, István Szálló; 1943: A kolozsvári Műcsarnok megnyitó kiállítása; 1950-65: 1-10. Magyar Képzőműv. Kiállítás; 1957: Tavaszi Tárlat, Műcsarnok; 1981: Erdők világa, Csontváry T.; 1988: Tavaszi Tárlat, Műcsarnok; 1996: Nagybányai festészet magángyűjteményekben, Budapest G.; 1998: A Százados úti művésztelep kiállítása, Pataky Galéria; 2000: Tisztelet a mesternek I. (Szőnyi-tanítványok kiállítása), Szőnyi István Emlékm. Km. Pécsi Pedagógiai Főisk. (mozaik, 1964); Salgótarjáni Kórház (mozaik, 1968); Nazareth, Mária Templom (mozaik, 1969); Videoton Díszterem (mozaik, 1970, Szfvár). Irod.: Bíró B: Két kolozsvári tárlat, Erdélyi Helikon, 1943/11.; László Gy.: Két kolozsvári kiállítás, Termés, 1943/3.; Felvinczi Takács Z.: Kolozsváry-Moldován Béla (kat. előszó, Kolozsvár, 1943); Kisdéginé Kirimi I.: Moldován István mozaikképe, MŰV, 964/5.; Maksay L.: Moldován István műtermében, MŰV, 1967/6.; Theisler Gy.: Moldován István kiállítása, MŰV, 1972/3.; Kolozsváry Moldován István (kat., Iskola G., Csepel, 1985). (SZü.Gy.)
Moldován István : "Tanya"
80 000 HUF
[FK3119/Bp203/17] A kép mérete: 40 x 81,5 cm keret nélkül. Készült: Tempera, Farostlemez A kép Benedek György (Budapest, 1934) alkotása. Jelezve Jobbra lent "Benedek" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép A festmény hátoldalán a Kécsarnokvállalat raglapja és a Műcsarnok raglapjának maradványa látható. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő, szobrász. 1954-60 között budapesti Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél és Kmetty János voltak a tanárai. 1968-71 között a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának volt az elnöke. Több pályázati és kiállítási díj tulajdonosa. Munkácsy-díjjal jutalmazták, 1987-ben Érdemes Művész kitüntető elismerésében részesült. Számos egyéni (Műcsarnok, Budapest, Budafok, Szeged, Nyírbátor, stb.) és koll. (Műcsarnok, Nagytétény, Pécs, Varsó, Prága, Párizs, Belgrád, Moszkva, stb.) kiállításon szerepelt. Szenvedélyes, áradó lendülettel, gazdag részletformákkal és kolorittal dolgozó festő. Több monumentális munkát (secco, faintarzia, bronz szobor, bazalt plasztikák, domborművek) alkotott itthon és külföldön (New York, Mexikóváros). Alkotásai helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában és a debrencei Déri Múzeumban. (KK, B.K.: Műv. 1969/1, K.Gy.: Műv. 1984/9) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. A bp.-i Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél és Kmetty János voltak a mesterei. 1968-1971 k. a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának volt az elnöke. Több pályázati és kiállítási díj tulajdonosa. Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1987-ben érdemes művész kitüntető elismerésben részesült. Szenvedélyes, áradó lendülettel, gazdag részletformákkal és kolorittal dolgozó festő. (KK) Magyar festők és grafikusok adattára Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte, ahol Bernáth Aurél és Kmetty János voltak a mesterei. 1968-1971-ig a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának volt az elnöke. Főbb művei: szoborportrék, Vidámpark sorozat. Munkácsy-díjas művész. Több pályázati és kiállítási díj tulajdonosa. Szenvedélyes, áradó lendülettel, gazdag részletformákkal és kolorittal dolgozó festő. 1987-ben érdemes művész kitüntető elismerésben részesült. KK.
Benedek György : Csendélet kancsóval
90 000 HUF
[FK3337/Bp404/1] A kép mérete: 80 x 51 cm keret nélkül. Készült: Olaj, Farostlemez A kép Sarkantyu Simon (Pincehely, 1921, Budapest, 1989) alkotása. Jelezve Balra lent "Sarkantyú" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép A festmény hátoldalán a Képcsarnokvállalat raglapja látható. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő, grafikus. 1941-1944 között Rudnay Gyula növendékeként tanult a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. 1946-ban fejezte be stúdiumait a Derkovits Kollégiumban. 1947-53 között a népi kollégium igazgatója volt Dombóváron, illetve Budapesten. 1960-81 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola adjunktusa-, majd docenseként tevékenykedett. Tanulmányúton járt több nyugat- és kelet-európai országban. Budapesten működött. Számos egyéni tárlaton szerepelt (Csók Galéria, Csontváry Terem, Dombóvár, Kölesd, Nagykanizsa, Szeged, Szekszárd, Szombathely, stb.). 1950-től rendszeresen jelen volt a magyar művészet hazai és külhoni csoportos rendezvényein (VElencei Biennále, Párizs Antwerpen, Prága, Stockholm, kisázsiai országok, Tokió, Moszkva, stb.). A Kilencek egyik alapító tagja és tárlataik aktív résztvevője volt. Sarkantyu festői felfogása a posztnagybányai hagyománykör folytatója, viszont az irányzat lírai kolorizmusa nála a képi elemek bizonyos megszerkesztettségével, illetve az előadás nagyvonalúságával párosul, ami stílusának eleven, dekoratív jelleget kölcsönöz. Problematikái zömmel a mindennapokban gyökereznek, elsősorban a modern szellemi élet szerkezetének, a kor életérzésének megragadása foglalkoztatta. Előszeretettel festett csendéleteket, melyeknek kis világából a valóság nagyobb összefüggéseire utalt, de tájképein, sőt alakos kompozícióin is az ábrázolt élmény vagy jelenség egyetemes érvényű vonásait emelte ki. Díjak: 1956-59 között Derkovits-ösztöndíj; 1960-ban és 1967-ben Munkácsy-díj; Prix d''Honneur, Salon Populistae, Párizs; MAOE-nívódíj. Sarkantyu művelője volt a murális műfajoknak is, több pannót a szekkót készített. Műveit őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, a Fővárosi Képtár, a miskolci képtár és a szekszárdi Wosinszky M. Múzeum. (K.Gy.: Műv. 1984/4, ML) Magyar festők és grafikusok adattára Rudnay Gyula növendékeként végzett a főiskolán, 1960 óta ugyanitt docens. Tanulmányúton járt több népi demokratikus országba, a Szovjetunióban is, valamint Olasz- és Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban és Ausztriában. 1950 óta szerepel a hazai és külföldi tárlatokon, kiállított többek között az 1962-es Velencei Biennálén, Párizsban, Moszkvában, Antwerpenben, Varsóban, Prágában, Szófiában, a kisázsiai országokban, Stockholmban és Tokióban. Önálló tárlatai voltak Budapesten a Kulturális Kapcsolatok Intézetében (1959) és a Csók Galériában (1974), Nagykanizsán (1969), Szegeden (1970) és Szekszárdon (1972). A Kilencek alapító tagja és valamennyi kiállításuk résztvevője. 1956-1959-ben Derkovits-ösztöndíjat, 1960-ban és 1967-ben Munkácsy-díjat valamint a Miskolci Ország Kiállítás nagydíját. - Korszerűsége formanyelvében is megmutatkozik: a summázó előadás döntő stílusjegyévé vált. Művelője a murális műfajoknak, több pannót, szekkót készített középületek számára. (Házasságkötőterem, Szekszárd; Madách Színház, Budapest; MSZMP székház, Gödöllő stb.) - Irod.: P. Sz. T.: Művészi életrajzok. Bp. 1985. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Rudnay Gyula növendékeként végzett a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. 1960 óta ugyanitt docensként működött. Tanulmányúton járt több európai országban. 1950-től szerepel hazai és külhoni tárlatakon (Velencei Biennálé-1962, Párizs, Antwerpen, Prága, kisázsiai országok, Stockholm, Tokió, Moszkva, stb.). A KILENCEK alapító tagja és kiállításaik aktív résztvevője. 1956-59 k. Derkovits-ösztöndíjat, 1960-ban és 1967-ben Munkácsy-díjat kapott. 1958-ban Párizsban elnyerte a Salon Populiste Prix d'Honneur-jét. Korszerűsége formanyelvében is megmutatkozik: summázó előadás döntő stílusjegyévé vált. Művelője a murális műfajoknak is, több pannót és szekkót készített (Szekszárdi Házasságkötőterem, bp.-i Madách Színház). (ML) Művészeti lexikon I-IV. Festő, Munkácsy-díjas. 1941-44 között a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula növendéke volt. 1945 után magániskolákban tanult tovább. 1960 óta a Képzőművészeti Főiskola tanára. Történelmi festményeket, tájképeket, csendéleteket fest, stílusára Domanovszky Endre és Szentiványi Lajos hatott. 1958-ban Párizsban a Salon Populiste-ben kiállított műveivel díjat nyert. 1959-ben gyűjt. kiállításon mutatta be újabb képeit. 1960-ban a Velencei Biennalén vett részt. Sgraffitóját Oroszlányban, két nagyméretű pannóját a bp.-i Madách Színházban helyezték el.
Sarkantyu Simon : "Csendélet"
140 000 HUF