Iványi-Grünwald Béla : Aktok szabadban 1916

Eladási ár: 60 000 HUF

Leírás

[FK2895/Z025]
A kép mérete: 49 x 36,5 cm keret nélkül.
Készült: Litográfia, Papír
A kép Iványi-Grünwald Béla (Somogysom, 1867, Budapest, 1940) alkotása.
Jelezve Jobbra lent "Iványi Grünwald Béla (ceruzával)"
A festmény jó állapotban van. Keret: Ép

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.
Festő, grafikus. Művészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte Székely Bertalan és Lotz Károly irányításával. 1886-ban került ki Münchenbe, ahol egy évig Hackl növendéke volt a Képzőművészeti Akadémián, majd a Hollósy-körhöz csatlakozott. 1887-ben az ifjú művésznövendék a bajor fővárosból a művészetek központjába, Párizsba utazott. Csók István és Ferenczy Károly társaságában a Julian Akadémián képezte magát, Fleury és Bouguereau korrigált neki, de sokkal erősebben hatott rá Bastien Lepage és Dagnan Bouveret művészete. Iványi itt tapasztalta meg, milyen is a francia későnaturalizmus, mely annyira lázba hozta a Hollósy-kört. 1889-ben állította ki "Esti szürkület" című tájképét a Műcsarnokban, ahol ezután egyre gyakrabban szerepelt. 1890-ben festette "Isten kardja" című alkotását, a következő évben pedig "Ave Maria" című kompozícióját, amelyek a Bastien Lepage-i finom naturalizmus szellemében fogantak. Tökéletesen tolmácsolták a kiválasztott mester művészetét. 1892-ben Ferenczy Károly társaságában Párizsból visszatért Münchenben és műtermet bérelt. Hollósy társaságához csatlakozva, már sikereket felmutató alkotóként részt kapott iskolájának vezetésében. Több évet töltött Münchenben és sűrűn küldte műveit a Műcsarnok bemutatóira, melyen 1892-ben láthatta először a műkedvelő közönség, a "Pásztoroknak megjelenő angyal" című festményét. Nagy sikert aratva elnyerte a Műbarátok Körének 1000 forintos ösztöndíját. 1893-ban az orosz peredvizsnyikek művészetéhez közel álló nagyszabású képet festett (Nihilisták sorsot húznak), amely nagy feltűnést keltett. 1894-ben Egyiptomban járt, s megalkotta a "Szent család" című kompozícióját. A millenniumi kiállításra készült "Tatárjárás után" című nagyméretű történelmi alkotása. 1896-ban Hollósyval ő is Nagybányára ment, egyik alapítója lett a művésztelepnek, s egyik népszerű tanára a festőiskolának. Miként Ferenczy Károly is, megtelepedett a bányavárosban, s már nem csak nyaranta járt le oda festeni. Rövidesen családot alapított, feleségül vette B. Irént, a helybeli görög katolikus esperes lányát. Itt festett alkotásain a plein air problémáját pendítette meg, művészetére főleg Ferenczy Károly hatott. Egymás után festette meg azokat a műveit, amelyekkel hírnevét megalapozta: Holdfelkelte (1899), Völgyben (1900), Bércek közt (1901), Itatás (1902), Tavaszi kirándulás (1903), Fehér szoba (1904), Ruhaszárítás (190?). Vásznain a fénnyel telített színek, a napolvasztotta sárgák, okkerek, kobaltkékek, harsogó zöldek érvényesülnek. Megalkotásukkal Grünwald a magyar festészet jelentős koloristái közé lépett elő. 1903-ban Nagybánya kisszámú evangélikus közössége őt kérte föl templomuk oltárképének megfestésére (Jézus a Getsemáné kertben). 1904-ben megkapta a Franknói-díjat és a sorvasztó tüdőbajával küszködő Maticska Jenővel Rómába utazott. Már a következő évben visszatért Nagybányára és 1906-ban megrendezte első gyűjteményes tárlatát a Nemzeti Szalonban. Czóbel Béla és a Párizsban megfordult pályatársai hatására stílusán változtatott, elfordulta a nagybányai szigorú természetelvűségtől, Paul Gauguin expresszionizmusa felé közeledett. E korszakának legjelentősebb műve a Révai-villa számára festett "Vendégség" című alkotás. 1909-ben a MIÉNK kiállításán már nagyszabású dekoratív festményekkel szerepelt. 1910-ben a kecskeméti művésztelepre költözött, ahová Kecskemét városa hívta meg. A kecskeméti telep megalapításával a festő pályája elvált a nagybányaiakétól. Éveken keresztül vezetője és tanára volt a művésztelepnek, monumentális dekoratív feladatokkal foglalkozott. Itt alkotta meg dekoratív kompozícióit: a Kecskeméti Kaszinó homlokzatát díszítő allegórikus csoportjait (1912), majd a "Tavasz ébredése" című művét (1913), melyre a Műcsarnokban megkapta az állami kis aranyérmet. 1919-ben a Balaton környékén telepedett meg. Itt alkotta 1920-ban egyik legmegragadóbb tájfestményét, a nevezetes "Kútágas"-t, majd a Balaton vízének és egének fény- és színjátékát megérzékítő munkáinak hosszú sorát. Közben állami megrendelésre a debreceni egyetem aulája számára egy nagyméretű történelmi kompozíciót készített. A festészet mellett grafikai tevékenysége is jelentős volt. Számos színezett rézkarcot (Pihenő cigányok a Balaton partján stb.), ceruzarajzot (Golgota, 1916; Slevenszky Lajos arcképe, 1925; Itatás; Alvó nő, 1921 stb.) és vízfestményt (Önarckép, 1916) készített. A Király színház új darabjához, a Mézeskalácshoz díszleteket tervezett, a "Greco" gobelinszövő cégnek készített kartonokat. Ez utóbbiak közül "Táncolók" c. kompozícióját többféle elgondolás szerint vitte fel vászonra. A nagybányai, Európa szerte híres festőkolónia alapító mesterei között az ő művészete követte legrugalmasabban mozgalmas korának stílusváltozásait, a legváltozatosabb munkásságú magyar festőművészek egyike volt. Stílusának minden változásán át hűséges kísérője volt eredendően komponáló tehetsége és elragadó színfantáziája. Díjak: a párizsi nemzetközi tárlat III. osztályú érme; a Lipótvárosi Kaszinó 1000 koronás díja; III. osztályú érem (Saint Louis); Ráth György-díj; Állami Nagy Aranyérem; a barcelonai világkiállítás nagy aranyérme. Alkotásai helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, több magyarországi és külhoni múzeumban, hazai és külföldi magánygyűjteményekben. (Éber, ML, MJ-NMF, RI-NM ú.k., Telepy Katalin: Iványi-Grünwald Béla)

Magyar festők és grafikusok adattára
1882-1884 között a budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa volt. 1886-ban a müncheni Akadémián Hackl-nál, majd Párizsban a Julian-akadémián tanult. Erősen hatott reá Bastien Lepage és Dagnan-Bouveret művészete. Később visszatért Münchenbe és Hollósy köréhez kapcsolódott. A 90-es években készült művein a Bastien-Lepage-i, naturalisztikus tendenciái tükröződnek (Hadúr kardja, 1890. MNG; Áhitat 1981, MNG). 1896-1909 közötti nagybányai korszakában a művésztelep Ferencz Károly által meghatározott, plein-air törekvésű ágához kapcsolódott. 1902-ben alakuló Nagybányai Szabad Festőiskola egyik vezető tanára. Az itteni évek korszakának csúcspontját jelenti (Ruhaszárítás, 1902. MNG, Háromkirályok, 1903). 1904-ben elnyerte a Fraknói-djíat. 1911-től 1918-ig a kecskeméti művésztelep vezetője volt. 1915 körül lezárult stilizáló, dekoratív kecskeméti korszaka. Alföldi tájképein ismét a realisztikus megközelítés felé fordult (Gémeskút, 1924). Később a Balaton vidékén eleinte barokkosan mozgalmas, majd egyszerűségre törekvő, valósághű képet festett. Későbbi éveiben egyre gyengébb kvalitású csöndéletei és cigánytémájú képei jelentek meg. 1913-ban a Tavasz ébredése c. festménye a Műcsarnok kis aranyérmét, 1915-ben a Toilette c. műve állami aranyérmet, 1930-ban a Cigányok c. képe a barcelonai világkiállítás nagy aranyérmét nyerte. A Művészház elnöke, a Szentendrei Festők Társaságának elnöke, a MIÉNK és a Szinyei Társaság tagja volt. - Irod.: Lázár Béla: Iványi Grünwald Béla. Bp. 1921.; Réti István: A nagybányai művésztelep. Bp., 1954; Telepy Katalin: Iványi Grünwald Béla. Bp., 1976 és 1985.

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve
Festő, grafikus. Művészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte Székely Bertalan és Lotz Károly irányításával. Ezt követően egy évig Hackl tanítványa volt a müncheni Képzőművészeti Akadémián. Párizsban a Julian Akadémián Fleury és Bouguereau korrigált neki, de sokkal erősebben hatott rá Bastien Lepage és Dagnan Bouveret művészete. Itt ismerkedett meg Ferenczy Károllyal. 1892-ben Párizsból visszatért Münchenbe és műtermet bérelt. Több évet töltött Münchenbe és sűrűn küldte alkotásait a bp.-i Műcsarnok kiállításaira, melyen először 1889-ben szerepelt "Esti szürkület" c. tájképével. Ugyanitt állította ki 1890-ben "Isten kardja", 1892-ben a "Pásztoroknak megjelenő angyal" című képeit is. Az utóbbival elnyerte a Műbarátok Körének 1000 forintos ösztöndíját. 1894-ben nagy feltűnést keltett a "Nihilisták sorsot húznak" c. nagyméretű kompozíciójával. Münchenben megismerkedett Hollósy-val és azokkal a fiatal művészekkel, akikből utólag a nagybányai művészcsoport magja alakult. A millenniumra megfestette "Tatárjárás után" című nagyméretű történelmi művét. 1896-ban ő is Nagybányára ment. Egyik alapítója lett a művésztelepnek, s egyik népszerű tanára a festőiskolának. Tizennégy évig rendszeresen visszatért Nagybányára, és egymás után festette azokat a műveit, amelyekkel hírnevét megalapozta: Holdfelkelte és Isten kardja (1899), Völgyben (1900), Bércek közt (1901), Itatás (1902), Tavaszi kirándulás (1903), Fehér szoba (1904). 1904-ben megkapta a Franknói-díjat és Rómába költözött. Már a következő évben visszatért Nagybányára és 1906-ban megrendezte első gyűjteményes kiállítását a Nemzeti Szalonban. Ebben az évben stílusán is változtatott, Gauguin expresszionizmusa felé közeledett. E korszakának legjelentősebb alkotása a Révai-villa számára festett "Vendégség" című alkotás. 1907-ben a kecskeméti művésztelepre költözött, ahová Kecskemét városa hívta meg. Éveken keresztül vezetője és tanára volt a művésztelepnek. Itt festette meg nagy dekoratív kompozícióit: a Kecskeméti Kaszinó homlokzatát díszítő allegórikus csoportjait (1912), majd a "Tavasz ébredése" című művét (1913), melyre a Műcsarnokban megkapta az állami nagy aranyérmet. 1919-ben a Balaton környékén telepedett meg. Itt festette 1920-ban egyik legmegragadóbb tájképét, a nevezetes "Kútágas"-t, majd a Balaton vízének és egének fény- és színjátékát megérzékítő alkotásainak hosszú sorát. Közben állami megrendelésre a debreceni egyetem aulája számára egy nagyméretű történelmi kompozíciót festett. A legváltozatosabb munkásságú magyar festőművészek egyike volt. Stílusának minden változásán át hűséges kísérője volt eredendően komponáló tehetsége és elragadó színfantáziája. 1930-ban a barcelónai világkiállításon nagy aranyérmet nyert. Életének utolsó szakaszában műveinek minősége mindjobban hanyatlott. Impresszionisztikus, erőteljes koloritú festészete a műkereskedői szint mezsgyéjére szorult. Művei helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, számos magyarországi és külhoni múzeumban, köz- és magánygyűjteményben. (Éber, ML)

Művészeti lexikon I-IV.
Festő, a nagybányai művésztelep alapító tagja. Életműve három nagy periódusra oszlik: 1889-től 1909-ig a nagybányai művésztelep jellegzetes vonásai, ezután stilizáló törekvések figyelhetők meg festményein, majd a húszas évek után az alföldi festők hatását magába ötvöző impresszionista. A Mintarajziskolában Székely Bertalan növendéke volt, 1886-ban Münchenben a Hollósy-körhöz kapcsolódott, 1887-ben Párizsban a Julian Akadémián tanult. 1889-től szerepelt kiállításokon. 1890-ben festette Isten kardja c. kompozícióját,a következő évben pedig Ave Mária c. képét, amelyek a Basten Lepage-i finom naturalizmus szellemében fogantak. 1892-ben Ferenczy Károly társaságában visszatért Münchenbe, ahol ismét Hollósy köréhez csatlakozott. 1893-ban az orosz peredvizsnyikek művészetéhez közel álló nagyszabású zsánerképet festett (Nihilisták sorsot húznak). 1894-ben Egyiptomban járt (Szentcsalád). A millenniumi kiállításra készült hatalmas képe a Tatárjárás után. 1896-tól Nagybányán dolgozott. Itt festett képein a plein air problémáját pendítette meg, művészetére főként Ferenczy Károly hatott. Képei közül kiemelkedik a Holdfelkelte (1896), a szabad térben kosztümös figurákat jelenítő Bércek közt (1901), a derűs hangvételével, ízes festőiségével a legszebb magyar tájképek közé tartozó Itatás (1902) és a Tavaszi kirándulás (1903). Ez utóbbi két kép jellemzi leginkább e periódus plein air törekvését. 1903-tól 1905-ig napfényes, derűs képek sorát alkotta, melyek között a legnagyobb szabású az 1903-as keletű Három királyok. 1904 őszén elnyerte a Fraknói-féle római ösztöndíjat. 1907-től kezdve a Párizsban járt fiatalok, az ún. "neosok" hatására elfordult a nagybányai szigorú természetelvűségtől, és a MIÉNK 1909-i kiállításán már nagyszabású dekoratív képpel szerepelt (Révai Mór villájába készített Vendégség v. Tavasz c. kompozíció). Csakhamar el is távozott Nagybányáról, Kecskemétre költözött, ahol monumentális dekoratív feladatokkal foglalkozott, és vezette a kecskeméti művésztelepet. 1920 után Munkácsy és Paál László tradíciójához kapcsolódó tájakat festett, de festményeinek minősége mindjobban hanyatlott, s impresszionisztikus stílű, erőteljes koloritú festészete a műkereskedői szint mezsgyéjére szorult. - Irod. Lázár B.: I. G. Bp., 1921; I. G. B. Tizenkilenc kép (A művész önéletrajzával). Gyoma, 1952; Réti I.: A nagybányai művésztelep. Bp., 1954.
Németh Lajos

Művészeti lexikon I-II.
Tanulmányait Budapesten, Münchenben és Párisban végezte s 1896-ban Nagybányán telepedett le, mint az odavaló művésztelep egyik alapítója, utóbb tanára is. Itt festette erőteljes színű, hangulatos, naturalista felfogású képeit (est a karámban, Itatás, Ruhaszárítás), amelyek stílusa egy római út után kötöttebbé lett. Miután a kecskeméti művésztelepre költözött, hol annak egy ideig vezetője volt, inkább a formát, a dekoratív értéket hangsúlyozó s a renaissance értelmében felépített kompozíciójú, többnyire nagyméretű aktos képeket festett. Ezek után Dunántól, főképp a Balaton környékén működött, s itt ezt a kötöttséget újra festőiség váltotta fel, mélyre hangolt, kevés színű, egyszerű előadású, de annál tősgyökeresebb, magyaros tájképek (parasztudvarok, faluvége, boglyák, szérűk stb.) egész során. Fejlődésének minden állomásán nagy sikereket ért el itthon és a külföldön s vezető mestereink sorába jutott. Illusztrációkat is rajzolt (Kiss József verseihez). - Irodalom: Lázár Béla (Az Ernst-Múzeum Művészkönyvei)

Tulajdonságok

Hordozó: papír
Témakör: Életkép

vásárlási információk

Feltöltve: 2017. április. 28.

(A műtárgyat eddig 1731-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Iványi-Grünwald Béla : Aktok szabadban 1916

[FK2895/Z025] A kép mérete: 49 x 36,5 cm keret nélkül. Készült: Litográfia, Papír A kép Iványi-Grünwald Béla (Somogysom, 1867, Budapest, 1940) alkotása. Jelezve Jobbra lent "Iványi Grünwald Béla (ceruzával)" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő, grafikus. Művészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte Székely Bertalan és Lotz Károly irányításával. 1886-ban került ki Münchenbe, ahol egy évig Hackl növendéke volt a Képzőművészeti Akadémián, majd a Hollósy-körhöz csatlakozott. 1887-ben az ifjú művésznövendék a bajor fővárosból a művészetek központjába, Párizsba utazott. Csók István és Ferenczy Károly társaságában a Julian Akadémián képezte magát, Fleury és Bouguereau korrigált neki, de sokkal erősebben hatott rá Bastien Lepage és Dagnan Bouveret művészete. Iványi itt tapasztalta meg, milyen is a francia későnaturalizmus, mely annyira lázba hozta a Hollósy-kört. 1889-ben állította ki "Esti szürkület" című tájképét a Műcsarnokban, ahol ezután egyre gyakrabban szerepelt. 1890-ben festette "Isten kardja" című alkotását, a következő évben pedig "Ave Maria" című kompozícióját, amelyek a Bastien Lepage-i finom naturalizmus szellemében fogantak. Tökéletesen tolmácsolták a kiválasztott mester művészetét. 1892-ben Ferenczy Károly társaságában Párizsból visszatért Münchenben és műtermet bérelt. Hollósy társaságához csatlakozva, már sikereket felmutató alkotóként részt kapott iskolájának vezetésében. Több évet töltött Münchenben és sűrűn küldte műveit a Műcsarnok bemutatóira, melyen 1892-ben láthatta először a műkedvelő közönség, a "Pásztoroknak megjelenő angyal" című festményét. Nagy sikert aratva elnyerte a Műbarátok Körének 1000 forintos ösztöndíját. 1893-ban az orosz peredvizsnyikek művészetéhez közel álló nagyszabású képet festett (Nihilisták sorsot húznak), amely nagy feltűnést keltett. 1894-ben Egyiptomban járt, s megalkotta a "Szent család" című kompozícióját. A millenniumi kiállításra készült "Tatárjárás után" című nagyméretű történelmi alkotása. 1896-ban Hollósyval ő is Nagybányára ment, egyik alapítója lett a művésztelepnek, s egyik népszerű tanára a festőiskolának. Miként Ferenczy Károly is, megtelepedett a bányavárosban, s már nem csak nyaranta járt le oda festeni. Rövidesen családot alapított, feleségül vette B. Irént, a helybeli görög katolikus esperes lányát. Itt festett alkotásain a plein air problémáját pendítette meg, művészetére főleg Ferenczy Károly hatott. Egymás után festette meg azokat a műveit, amelyekkel hírnevét megalapozta: Holdfelkelte (1899), Völgyben (1900), Bércek közt (1901), Itatás (1902), Tavaszi kirándulás (1903), Fehér szoba (1904), Ruhaszárítás (190?). Vásznain a fénnyel telített színek, a napolvasztotta sárgák, okkerek, kobaltkékek, harsogó zöldek érvényesülnek. Megalkotásukkal Grünwald a magyar festészet jelentős koloristái közé lépett elő. 1903-ban Nagybánya kisszámú evangélikus közössége őt kérte föl templomuk oltárképének megfestésére (Jézus a Getsemáné kertben). 1904-ben megkapta a Franknói-díjat és a sorvasztó tüdőbajával küszködő Maticska Jenővel Rómába utazott. Már a következő évben visszatért Nagybányára és 1906-ban megrendezte első gyűjteményes tárlatát a Nemzeti Szalonban. Czóbel Béla és a Párizsban megfordult pályatársai hatására stílusán változtatott, elfordulta a nagybányai szigorú természetelvűségtől, Paul Gauguin expresszionizmusa felé közeledett. E korszakának legjelentősebb műve a Révai-villa számára festett "Vendégség" című alkotás. 1909-ben a MIÉNK kiállításán már nagyszabású dekoratív festményekkel szerepelt. 1910-ben a kecskeméti művésztelepre költözött, ahová Kecskemét városa hívta meg. A kecskeméti telep megalapításával a festő pályája elvált a nagybányaiakétól. Éveken keresztül vezetője és tanára volt a művésztelepnek, monumentális dekoratív feladatokkal foglalkozott. Itt alkotta meg dekoratív kompozícióit: a Kecskeméti Kaszinó homlokzatát díszítő allegórikus csoportjait (1912), majd a "Tavasz ébredése" című művét (1913), melyre a Műcsarnokban megkapta az állami kis aranyérmet. 1919-ben a Balaton környékén telepedett meg. Itt alkotta 1920-ban egyik legmegragadóbb tájfestményét, a nevezetes "Kútágas"-t, majd a Balaton vízének és egének fény- és színjátékát megérzékítő munkáinak hosszú sorát. Közben állami megrendelésre a debreceni egyetem aulája számára egy nagyméretű történelmi kompozíciót készített. A festészet mellett grafikai tevékenysége is jelentős volt. Számos színezett rézkarcot (Pihenő cigányok a Balaton partján stb.), ceruzarajzot (Golgota, 1916; Slevenszky Lajos arcképe, 1925; Itatás; Alvó nő, 1921 stb.) és vízfestményt (Önarckép, 1916) készített. A Király színház új darabjához, a Mézeskalácshoz díszleteket tervezett, a "Greco" gobelinszövő cégnek készített kartonokat. Ez utóbbiak közül "Táncolók" c. kompozícióját többféle elgondolás szerint vitte fel vászonra. A nagybányai, Európa szerte híres festőkolónia alapító mesterei között az ő művészete követte legrugalmasabban mozgalmas korának stílusváltozásait, a legváltozatosabb munkásságú magyar festőművészek egyike volt. Stílusának minden változásán át hűséges kísérője volt eredendően komponáló tehetsége és elragadó színfantáziája. Díjak: a párizsi nemzetközi tárlat III. osztályú érme; a Lipótvárosi Kaszinó 1000 koronás díja; III. osztályú érem (Saint Louis); Ráth György-díj; Állami Nagy Aranyérem; a barcelonai világkiállítás nagy aranyérme. Alkotásai helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, több magyarországi és külhoni múzeumban, hazai és külföldi magánygyűjteményekben. (Éber, ML, MJ-NMF, RI-NM ú.k., Telepy Katalin: Iványi-Grünwald Béla) Magyar festők és grafikusok adattára 1882-1884 között a budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa volt. 1886-ban a müncheni Akadémián Hackl-nál, majd Párizsban a Julian-akadémián tanult. Erősen hatott reá Bastien Lepage és Dagnan-Bouveret művészete. Később visszatért Münchenbe és Hollósy köréhez kapcsolódott. A 90-es években készült művein a Bastien-Lepage-i, naturalisztikus tendenciái tükröződnek (Hadúr kardja, 1890. MNG; Áhitat 1981, MNG). 1896-1909 közötti nagybányai korszakában a művésztelep Ferencz Károly által meghatározott, plein-air törekvésű ágához kapcsolódott. 1902-ben alakuló Nagybányai Szabad Festőiskola egyik vezető tanára. Az itteni évek korszakának csúcspontját jelenti (Ruhaszárítás, 1902. MNG, Háromkirályok, 1903). 1904-ben elnyerte a Fraknói-djíat. 1911-től 1918-ig a kecskeméti művésztelep vezetője volt. 1915 körül lezárult stilizáló, dekoratív kecskeméti korszaka. Alföldi tájképein ismét a realisztikus megközelítés felé fordult (Gémeskút, 1924). Később a Balaton vidékén eleinte barokkosan mozgalmas, majd egyszerűségre törekvő, valósághű képet festett. Későbbi éveiben egyre gyengébb kvalitású csöndéletei és cigánytémájú képei jelentek meg. 1913-ban a Tavasz ébredése c. festménye a Műcsarnok kis aranyérmét, 1915-ben a Toilette c. műve állami aranyérmet, 1930-ban a Cigányok c. képe a barcelonai világkiállítás nagy aranyérmét nyerte. A Művészház elnöke, a Szentendrei Festők Társaságának elnöke, a MIÉNK és a Szinyei Társaság tagja volt. - Irod.: Lázár Béla: Iványi Grünwald Béla. Bp. 1921.; Réti István: A nagybányai művésztelep. Bp., 1954; Telepy Katalin: Iványi Grünwald Béla. Bp., 1976 és 1985. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő, grafikus. Művészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte Székely Bertalan és Lotz Károly irányításával. Ezt követően egy évig Hackl tanítványa volt a müncheni Képzőművészeti Akadémián. Párizsban a Julian Akadémián Fleury és Bouguereau korrigált neki, de sokkal erősebben hatott rá Bastien Lepage és Dagnan Bouveret művészete. Itt ismerkedett meg Ferenczy Károllyal. 1892-ben Párizsból visszatért Münchenbe és műtermet bérelt. Több évet töltött Münchenbe és sűrűn küldte alkotásait a bp.-i Műcsarnok kiállításaira, melyen először 1889-ben szerepelt "Esti szürkület" c. tájképével. Ugyanitt állította ki 1890-ben "Isten kardja", 1892-ben a "Pásztoroknak megjelenő angyal" című képeit is. Az utóbbival elnyerte a Műbarátok Körének 1000 forintos ösztöndíját. 1894-ben nagy feltűnést keltett a "Nihilisták sorsot húznak" c. nagyméretű kompozíciójával. Münchenben megismerkedett Hollósy-val és azokkal a fiatal művészekkel, akikből utólag a nagybányai művészcsoport magja alakult. A millenniumra megfestette "Tatárjárás után" című nagyméretű történelmi művét. 1896-ban ő is Nagybányára ment. Egyik alapítója lett a művésztelepnek, s egyik népszerű tanára a festőiskolának. Tizennégy évig rendszeresen visszatért Nagybányára, és egymás után festette azokat a műveit, amelyekkel hírnevét megalapozta: Holdfelkelte és Isten kardja (1899), Völgyben (1900), Bércek közt (1901), Itatás (1902), Tavaszi kirándulás (1903), Fehér szoba (1904). 1904-ben megkapta a Franknói-díjat és Rómába költözött. Már a következő évben visszatért Nagybányára és 1906-ban megrendezte első gyűjteményes kiállítását a Nemzeti Szalonban. Ebben az évben stílusán is változtatott, Gauguin expresszionizmusa felé közeledett. E korszakának legjelentősebb alkotása a Révai-villa számára festett "Vendégség" című alkotás. 1907-ben a kecskeméti művésztelepre költözött, ahová Kecskemét városa hívta meg. Éveken keresztül vezetője és tanára volt a művésztelepnek. Itt festette meg nagy dekoratív kompozícióit: a Kecskeméti Kaszinó homlokzatát díszítő allegórikus csoportjait (1912), majd a "Tavasz ébredése" című művét (1913), melyre a Műcsarnokban megkapta az állami nagy aranyérmet. 1919-ben a Balaton környékén telepedett meg. Itt festette 1920-ban egyik legmegragadóbb tájképét, a nevezetes "Kútágas"-t, majd a Balaton vízének és egének fény- és színjátékát megérzékítő alkotásainak hosszú sorát. Közben állami megrendelésre a debreceni egyetem aulája számára egy nagyméretű történelmi kompozíciót festett. A legváltozatosabb munkásságú magyar festőművészek egyike volt. Stílusának minden változásán át hűséges kísérője volt eredendően komponáló tehetsége és elragadó színfantáziája. 1930-ban a barcelónai világkiállításon nagy aranyérmet nyert. Életének utolsó szakaszában műveinek minősége mindjobban hanyatlott. Impresszionisztikus, erőteljes koloritú festészete a műkereskedői szint mezsgyéjére szorult. Művei helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, számos magyarországi és külhoni múzeumban, köz- és magánygyűjteményben. (Éber, ML) Művészeti lexikon I-IV. Festő, a nagybányai művésztelep alapító tagja. Életműve három nagy periódusra oszlik: 1889-től 1909-ig a nagybányai művésztelep jellegzetes vonásai, ezután stilizáló törekvések figyelhetők meg festményein, majd a húszas évek után az alföldi festők hatását magába ötvöző impresszionista. A Mintarajziskolában Székely Bertalan növendéke volt, 1886-ban Münchenben a Hollósy-körhöz kapcsolódott, 1887-ben Párizsban a Julian Akadémián tanult. 1889-től szerepelt kiállításokon. 1890-ben festette Isten kardja c. kompozícióját,a következő évben pedig Ave Mária c. képét, amelyek a Basten Lepage-i finom naturalizmus szellemében fogantak. 1892-ben Ferenczy Károly társaságában visszatért Münchenbe, ahol ismét Hollósy köréhez csatlakozott. 1893-ban az orosz peredvizsnyikek művészetéhez közel álló nagyszabású zsánerképet festett (Nihilisták sorsot húznak). 1894-ben Egyiptomban járt (Szentcsalád). A millenniumi kiállításra készült hatalmas képe a Tatárjárás után. 1896-tól Nagybányán dolgozott. Itt festett képein a plein air problémáját pendítette meg, művészetére főként Ferenczy Károly hatott. Képei közül kiemelkedik a Holdfelkelte (1896), a szabad térben kosztümös figurákat jelenítő Bércek közt (1901), a derűs hangvételével, ízes festőiségével a legszebb magyar tájképek közé tartozó Itatás (1902) és a Tavaszi kirándulás (1903). Ez utóbbi két kép jellemzi leginkább e periódus plein air törekvését. 1903-tól 1905-ig napfényes, derűs képek sorát alkotta, melyek között a legnagyobb szabású az 1903-as keletű Három királyok. 1904 őszén elnyerte a Fraknói-féle római ösztöndíjat. 1907-től kezdve a Párizsban járt fiatalok, az ún. "neosok" hatására elfordult a nagybányai szigorú természetelvűségtől, és a MIÉNK 1909-i kiállításán már nagyszabású dekoratív képpel szerepelt (Révai Mór villájába készített Vendégség v. Tavasz c. kompozíció). Csakhamar el is távozott Nagybányáról, Kecskemétre költözött, ahol monumentális dekoratív feladatokkal foglalkozott, és vezette a kecskeméti művésztelepet. 1920 után Munkácsy és Paál László tradíciójához kapcsolódó tájakat festett, de festményeinek minősége mindjobban hanyatlott, s impresszionisztikus stílű, erőteljes koloritú festészete a műkereskedői szint mezsgyéjére szorult. - Irod. Lázár B.: I. G. Bp., 1921; I. G. B. Tizenkilenc kép (A művész önéletrajzával). Gyoma, 1952; Réti I.: A nagybányai művésztelep. Bp., 1954. Németh Lajos Művészeti lexikon I-II. Tanulmányait Budapesten, Münchenben és Párisban végezte s 1896-ban Nagybányán telepedett le, mint az odavaló művésztelep egyik alapítója, utóbb tanára is. Itt festette erőteljes színű, hangulatos, naturalista felfogású képeit (est a karámban, Itatás, Ruhaszárítás), amelyek stílusa egy római út után kötöttebbé lett. Miután a kecskeméti művésztelepre költözött, hol annak egy ideig vezetője volt, inkább a formát, a dekoratív értéket hangsúlyozó s a renaissance értelmében felépített kompozíciójú, többnyire nagyméretű aktos képeket festett. Ezek után Dunántól, főképp a Balaton környékén működött, s itt ezt a kötöttséget újra festőiség váltotta fel, mélyre hangolt, kevés színű, egyszerű előadású, de annál tősgyökeresebb, magyaros tájképek (parasztudvarok, faluvége, boglyák, szérűk stb.) egész során. Fejlődésének minden állomásán nagy sikereket ért el itthon és a külföldön s vezető mestereink sorába jutott. Illusztrációkat is rajzolt (Kiss József verseihez). - Irodalom: Lázár Béla (Az Ernst-Múzeum Művészkönyvei)

További részletek
Hordozó: papír
Témakör: Életkép

vásárlási információk
Feltöltve: 2017. április. 28.

(A műtárgyat eddig 1731-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
60 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[1Y034/Z018] Olaj vászon festmény, üveglap mögött, szép állapotú képcsarnokos keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. Jelezve jobbra lent: Balog A. Hátoldalán a kereten Képcsarnok Vállalat címke töredék látható, rajta felirat: A művészeti alkotás címe: LEÁNY Magasság: 86 cm Szélesség: 66 cm Súly: 5.37 kg Balogh András (képei szignóján az 1960-as évektől Balog) (Budapest, 1919. március 14. — Budapest, 1992. március 18.) festőművész, kerttervező, művészeti szakíró, c. egyetemi tanár. Életpályája és munkássága Apai ágon a géresi Baloghok Szatmár megyéből a dél-erdélyi Alsó-Fehér megyébe származtak, anyai fölmenői a Székelyföldön: Csíkban, ill. Háromszéken éltek. Szülei az 1900-as évek elején költöztek Budapestre. A Képzőművészeti Főiskolán 1937-ben kezdte meg tanulmányait Burghardt Rezső tanítványaként. 1950-töl 1980-ig a Kertészeti Főiskolán (később Kertészeti Egyetem) tanított a kerttervezési tanszéken művészettörténetet, szabadkézi rajzot, ábrázoló geometriát és kertesztétikát. Az Iparművészeti Főiskolán óraadóként kertesztétikát adott elő. 1971-ben részt vett a firenzei Palazzo Strozziban rendezett biennálén, ahol aranyéremmel tüntették ki. Rendszeres önálló és csoportos kiállítások sora következett ezután nemcsak Magyarországon, hanem Olaszország és Németország számtalan városában, kiállított Finnországban, Kanadában is. Egyéni kiállításai gyakran katalógusokkal jelentek meg.[1][2][3] Nyaranként Tihanyban vagy Zsennyén alkotott. Festészetét poétikus realizmus jellemzi, dekoratív elrendezésű kompozíciói és lágy színvilága bensőséges hangulatot, szépséget, harmóniát árasztanak. (Lány egyszarvúval; Alvó, Emberpár és táj, stb.) Nagyon sok tájképet és portrét festett, történelmi személyiségekről is, 1978 és 1989 közt megfestette Mindszenty József bíboros portréját. Képei a Magyar Nemzeti Galériában, vidéki múzeumainkban, olasz, német, finn, észak-amerikai, kanadai, ausztráliai gyűjteményekben vannak.
Balogh András : "Leány" 80 x 60 cm
225 000 HUF
[1Y029/Z018] Olaj farost festmény, üveglap mögött, hibátlan képcsarnokos keretben. Hátoldalán Képcsarnok Vállalat papír címkéje: A művész neve: SCHÉNER MIHÁLY A kép címe: TÁJ Magasság: 66.5 cm Szélesség: 86 cm Súly: 6.54 kg Schéner Mihály festő, grafikus, szobrász, keramikus, bábtervező Medgyesegyháza, 1923-01-9 Elhalálozott: Budapest, 2009. május 11. Honlap: http://www.kormendigaleria.hu/kiadvany.html 1942-1947: Magyar Képzőművészeti Főiskola, tanára: Rudnay Gyula. 1978: Munkácsy-díj; 1984: érdemes művész; 1989: kiváló művész; 1995: Kossuth-díj. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia, 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. 1956-ig tanított. 1982: Nagyatádi Faszobrász Alkotótelep, 1985: Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep, Dunaújváros. A stílusában felismerhető, mégis sokféle műtárgyat létrehozó ~ gazdag, állandóan alakuló életműve a folyton változó világban helyét kereső, az alkotói szabadságot megvalósító XX. századi képzőművész példázata lehetne. Magát expresszív-szürrealista alkotónak nevezi. Egyaránt dolgozik festékkel, textillel, fával, fémmel. Rajzol, szerkeszt, farag, épít, gyúr, varr és ragaszt, felhasználja a mézesbábok öntőformáit. Festő, rajzoló, textilszobor- és bábkészítő, fazekas, asztalos, esztergályos. Háromlépcsős folyamatban gondolkozik: rajzban tervez, majd fest, szobrot készít, “formába önt”, mindig a végső plasztikai megoldást keresi. Ami állandó és mégis játékosan változékony megjelenésű Schéner művészetében, az a gyermekkori emlékek által meghatározott népi mesterségek iránti tiszteletet kifejező motívumkincs, a tárgyi folklór formakészlete, amely már-már kézjegyként ismétlődik munkáin. Mitologikussá nőtt képzelete új lényeket teremt, pl: a Pigulát, amely disznótestű, emberfejű teremtmény. Schéner festményein a szürrealista motívumokat konstruktív szerkezetbe rendezi, a geometriát és az organikus természeti motívumokat egyaránt beépíti műveibe. A népi, népművészeti formakincsből merített lovas huszárok, betyárok, szegénylegények cifra szűr mentéje, piros csákója, fekete csizmája, az önálló életet élő zsinórdíszek és mézeskalács bábok, a kiskocsik a gyermekkori vásárok, búcsúk színes forgatagába vezet. A primér motívumokat aztán felváltják a vastagon felhordott felületbe karcolt jelek, vonalhálózatok, amelyek a játszó gyermek homokba rajzolt ábráit, a pásztorember fába vésett üzeneteit, az ősember barlang falába rótt mágikus jeleneteit idézik meg. A művész pillanatnyi érdeklődésének megfelelően a színek búvópatakként tűnnek el és jelennek meg ismét. A 60-as években leginkább a formákkal való játék érdekelte, a festmények felülete egyre gazdagodott: a táblaképek felületén applikációk jelentek meg, vagy lemállasztott rétegek hagyták maguk után hiányukat, motívumok nélküli ősformák, archetipikus képzetek bukkantak fel művészetében. A véletlenszerűnek látszó rétegekkel való játék azonban tudatos komponálás eredménye, amely később nyilvánvaló ritmusnak és formai szerkesztettségnek adja át a helyét, mint a Törvénytáblák c. sorozaton. A különböző művészi kifejezési formák egymásra termékenyítő hatással vannak, át- meg áthatják egymást. Textilszobrai, amelyekkel új műfajt teremtett, ugyanazzal az automatikus, expresszív-szürrealista módszerrel készülnek, mint festményei. A hagyományosan a népművészetben alkalmazott anyag, a filc lehetőséget ad a népi formakincs felelevenítésére, amely azonban a művész különös szürrealista átiratában jelenik meg. A szívekkel kivarrt, zsinórdíszes Posztókotlós c. művén mézesbábok lógnak, hátán huszárok lovagolnak. Egész sor textilből készült kéz-plasztikát alkot, amelyeket az ujjakra rávarrt díszekkel öltöztet, személyesít meg. A színes-különös világból aztán ~ újra puritán képi és formai rendbe juttatja el a nézőt, majd nemsokára tépett, gyűrt, vágott, csorgatott, repedezni hagyott szenvedélyesen vonagló képi felületeket hagy hátra. Schéner készített apró gyermekjátékokat, térstruktúra-tereket, mászókákat is. A magyar népi formák mellett szürreális játékaiban gyakran alkalmaz görög mitológiai alakokat, “elkentaurosodott” lovakat, Gorgó-fejeket, sellőket, hárpiákat, Pán-ábrázolásokat. Schéner nemcsak saját művészetéről publikál, hanem művésztársairól is számos írása jelenik meg, elsősorban az Új Auróra c. folyóiratban, amelynek egy ideig főmunkatársa volt. Irodalom kiállítása, Magyar Építőművészet, 1962/4. Húsz év után, Művészet, 1965/4. BOZÓKY M.: ~, Tiszatáj, 1968/5. PERNECZKY G.: Nincs uborkaszezon, Élet és Irodalom, 1969. augusztus 8. BARÁNSZKY-JÓB L.: ~, Művészet, 1969/9. LÁSZLÓ GY.: ~ kaposvári kiállítása, Jelenkor, 1969/4. MAJOR M.: Pásztorok, betyárok, huszárok - kezek, Tükör, 1970. szeptember 15. FRANK J.: Bemutatjuk ~t, Élet és Irodalom, 1972. május 6. ról kiállítása ürügyén, Képzőművészeti Almanach, Budapest, 1972 Sötétkék kokasok, Élet és Irodalom, 1973. szeptember 9. MAJOR M.: ~ játékai, Élet és Irodalom, 1974. július 27. BARTA J.: Egy különös művész, Alföld, 1974/6. VADAS J.: Szárnykészítők, Élet és Irodalom, 1975. október 4. JUHÁSZ F.: A halál ellen játszani, Élet és Irodalom, 1975. május 17. PAP G.: Kincsek és műkincsek, Művészet, 1975/6. P. SZŰCS J.: Az utak kettéválnak, Művészet, 1978/3. Békési művészet, Művészet, 1978/7. SZAMOSI F.: ~ [kismonográfia], Budapest, 1978 VADAS J.: Játék a játékkal, Élet és Irodalom, 1979. augusztus 18. NÉMETH L.: ~ műveiről, Művészet, 1979/4. MIKLÓS P.: Mit akar ez a múzeum?, Művészet, 1979/10. Beszélgetés a művésszel, Művészet, 1980/5. VÁRNAGY I.: Túlélő bábuk, Mozgó Világ, 1983/6. SZUROMI P.: Rezignáltan, kultúráltan, Művészet, 1983/6. SZUROMI P.: Mozdulatlan horizont, Tiszatáj, 1983/11. MUCSI A.: Arcok és sorsok, Hevesi Szemle, 1984/3. Golgota, Művészet, 1984/9. Diogenész üveghordóban, Napóra, 1990/11. FOGARASSY A. - KOCSIS I.: Kukulla és az íriszek, Opus, 1993/1. CS. TÓTH J.: Az éteri Schéneri mítosz, Bárka, 1993/1. mítoszai, Magyar Napló, 1993. szeptember 17. P. SZABÓ E.: Ősformák üvegből és mézeskalácsból, Életünk, 1997/4. MEZEI O.: Archetipikus képzetek, ősformák, Kortárs, 1998/2. dr. MEZEI OTTÓ: Schéner Mihály, Bp., 1999 Kortárs magyar művészet, 2. bővített kiadás – Körmendi-Csák Gyűjtemény Válogatás DÉVÉNYI ISTVÁN, 2001 BERECZKY LORÁND: Schéner Mihály, Körmendi Gyűjtemény, 2002 Schéner Mihály: Ördögöcskék és egyéb firmák, Körmendi Gyűjtemény, 2006  Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1964 • Grosvenor Gallery, London 1976 • Rudnay Terem, Eger 1979 • Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba (kat.) • Műhelykiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Múzeum, Tihany 1984 • Uitz Terem, Dunaújváros • Magyar Intézet, Szófia 1987 • Beethoven Művelődési Központ, Martonvásár 1995 • Széchenyi Akadémia, Békéscsaba 1999 • Vigadó Galéria, Budapest • Kovács Máté Városi Művelődési Központ •  Templomok,Iparművészeti Múzeum, Budapest 2001 • Életműkiállítás, Körmendi Galéria – Hajnóczy-Bakonyi Ház • Pünkösdi anzix, Magyar Újságírók Szövetsége, Budapest  2004 • Kollázsok és síkplasztikák, Körmendi Galéria – Múzsa Galéria 2005 • Pestszentimrei Közösségi Ház • Expressiv, Burgenländische Landesgalerie • Körmendi Galéria – Múzsa Galéria  Szentendrei Képtár • Utazás közben, MűvészetMalom, Szentendre Schéner Mihály grafikai kiállítása, Körmendi Galéria, Belváros, Budapest • Börzsöny Múzeum. Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások 1956 • Megyei kiállítás, Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba 1957 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest 1960 • 8. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1969 • Csabai festők jubileumi kiállítása, Békéscsaba 1971 • III. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs 1972 • [Vígh Tamással], Városi Kiállítóterem, Vác • Táblakép ’72, Debrecen 1973 • Kortárs festők…, Csontváry Terem, Pécs • Tél a művészetben, Aba Novák Terem, Szolnok 1976 • XIX. Alföldi Tárlat, Békéscsaba 1977 • Festészet ’77, Műcsarnok, Budapest 1979 • Magyar Kiállítás (kat.), Milánó 1999 • Art Budapest 2. Nemzetközi művészeti vásár Művek közgyűjteményekben Művek közgyűjteményekben Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Szombathelyi Képtár, Szombathely.  Forrás: artportal.hu 
Schéner Mihály : "Táj"
245 000 HUF

a kategória hasonló műtárgyai

[FKC527/Bp104/41] A kép mérete: 15 x 19 cm keret nélkül. Készült: Rézkarc, Papír A kép Rudnay Gyula (Pelsőc, 1878, Budapest, 1957) alkotása. Jelezve jobbra lent "Rudnay (ceruzával)" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő, grafikus. 1894-ben a budapesti Iparrajziskolában, 1895-1902 között pedig Münchenben Hollósy Simonnál tanult, közben nyaranta a nagybányai festőiskolában dolgozott. 1902-ben Rómában, 1903-ban Párizsban tanult egy-egy évet. 1910-ig Hódmezővásárhelyen élt, ahol barátságot kötött az ott élő Endre Bélával, Pásztor Jánossal, Tornyai Jánossal. 1910-ben a fővárosba költözött. 1922-52 között a Képzőművészeti Főiskola tanáraként működött. 1947-ben Baján Népi Festőakadémiát szervezett. Festészetének három forrása: a magyar nemzeti romantika, Munkácsy realizmusa és a nagybányai iskola. Hódmezővásárhelyi tartózkodása alatt széles horizontú alföldi tájakat festett. Endre Bélával és Tornyai Jánossal egy jellegzetesen alföldi festői stílus kidolgozásán munkálkodtak. Második önálló tárlatán már önálló, kiforrott, egyéni stílusával jelentkezett, erőteljes, kontrasztos kolorittal, a fény-árnyék hatások erős hangsúlyozásával (Krumplihámozó, 1912; Pihenő hegedűs, 1913). Az I. Világháború alatt drámaian realista képsorozatot festett Losoncon a galíciai menekültekről (Menekülő asszony, 1917). A '20-as, '30-as években újból előtérbe került a magyar történelmi táj vagy történelmi témavilág (A pusztaszeri országgyűlés, 1926; Kuruc lovasok, 1928). 1919-től a Somogy megyei Báhony faluban számos tájképet készített. 1922- től foglalkozott rézkarccal is, melyek témája többnyire táj vagy történelmi jelenet. Számos lapját akvarellel, kézzel kiszínezte. Kitűnő, bensőséges, oldottan lírai arcképeket is festett. 1945 után lényegében korábbi stílusában dolgozott. Rudnay lírájának ereje, hatásának közvetlensége révén utóbb legkiválóbb mestereink egyikének ismerték el. Első egyéni kiállítását Párizsban rendezte, de első nagy sikerét 1918-ban az Ernst Múzeumban rendezett kolletkív bemutatójával aratta. Önálló tárlata 1953-ban a Szépművészeti Múzeumban, 1969-ben pedig a Magyar Nemzeti Galériában volt. Itthoni sikerei után Hollandiában, Velencében, Milanóban, Zürichben, Bécsben, Brüsszelben, Londonban, majd az USA-beli Pittsburgben fogadták nagy elismeréssel. Több ízben tüntették ki (Kossuth-díj, Kiváló Művész, Pro Arte díj, a székesfőváros képzőművészeti nagy aranyérme, a Céhbeliek jubiláris aranyérme), és külföldi képtárak is vásároltak műveiből. 1926-ban fejezte be egyik legnagyobb szabású alkotását, a képviselőház számára megrendelt "Honfoglalás" című szőnyegkárpit kartonját, majd 1927-ben megfestette két hatalmas kompozícióját a debreceni egyetem számára (Csokonai diákjai körében, Magyar toborzó a '40-es években). Több műve a Magyar Nemzeti Galériában és vidéki múzeumokba került. (Éber, ML, KMML) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő és grafikus. Budapesten az Iparrajziskolában kezdte tanulmányait, majd Münchenben Hollósy Simonnál képezte magát, közben nyaranta a nagybányai művésztelepen dolgozott. Rómában és Párizsban fejezte be tanulmányait. Többnyire vidékre elvonulva (Gömör megye, Hódmezővásárhely, stb.) festette mély tónusú, közvetlen erejű karakteralakjait, mozgalmas tömegképeit (Menekülők, Tánc, Lakoma) és finom hangulatú, egyszerűre fogott tájképeit. Lírájának ereje, hatásának közvetlensége révén utóbb legkiválóbb mestereink egyikének ismerték el. Rézkarccal is foglalkozott. 1910-ben Budapestre költözött. Első tárlatát Párizsban rendezte, de első nagy sikerét 1918-ban az Ernst Múzeumban rendezett koll. kiállításával aratta. Ugyanott rendezett gyűjteményes kiállításokat 1919-ben, 1921-ben, 1924-ben, 1929-ben. Itthoni sikerei után Hollandiában, Velencében, Milanóban, Zürichben, Bécsben, Londonban, Brüsszelben, val. az USA-beli Pittsburgban fogadták nagy elismeréssel. Több ízben kitüntették és külföldi képtárak vásároltak műveiből. 1926-ben fejezte be egyik legnagyobb szabású alkotását a képviselőház számára megrendelt "Honfoglalás" c. szőnyegkárpit kartonját. 1927-ben megfestett két hatalmas kompozícióját a debreceni egyetem számára: "Csokonai diákjai körében" és "Magyar toborzó a 40-es években". 1934-ben megkapta a székesfőváros képzőművészeti nagy aranyérmét, és a Céhbeliek jubiláris aranyérmét. 1922-től három évtizeden át a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanáraként tevékenykedett. 1948-ban Pro Arte kitüntetést, 1949-ben Kossuth-díjat, 1953-ban kiváló művész címet kapott. (Éber, ML) Magyar festők és grafikusok adattára Tanulmányait a budapesti iparművészeti iskolában kezdte 1894-ben, majd 1895-től közel hét évig Münchenben Hollósy Simonnál folytatta; közben nyaranta Nagybányán festett. Egy évre Rómába, majd 1903-ban Párizsba ment, ahonnan csak a következő évben tért haza. Először Gömör megyében, később Hódmezővásárhelyen élt, ahol Tornyai Jánossal került szoros barátságba. 1910-ben Budapestre költözött, első kiállítását a Párizsi Nagyáruház Lotz Termében rendezte Pásztor Jánossal közösen. Következő évben a Műcsarnokban kiállított képei (Pihenj hegedűs, 1913. MNG; Krumplihámozók, 1920. MNG.) már kiforrott stílusát mutatják. Művészetének második korszaka Losonchoz kapcsolódik, ahol az első világháború idején drámai sorozatot festett a háború áldozatairól (Menekülők, 1917. MNG; Gömöri öreg házaspár, 1917. MNG.), amelyet 1918-ban az Ernst Múzeumban mutatott be. 1919-től egyre többet festett a Somogy megyei Bábonyban. 1922-től foglalkozott rézkarcolással, művei 1923-ban albumban is megjelentek. Bensőséges portréi nagy sikerrel szerepeltek itthon és külföldön, Velencétől Barcelonáig és Amerikában is több helyen. Nemzetközi kitüntetéseket, aranyérmeket (Bécs, Genova, Barcelona) kapott, képeit a velencei, római, genovai, brüsszeli múzeum megvásárolta. 1922-től három évtizeden át a Képzőművészeti Főiskola tanára. 1947-ben Baján Népi Festőakadémiát szervezett és művésztelepet alapított. 70 éves korában Pro Arte kitüntetést, 1949-ben Kossuth-díjat, 1953-ban Kiváló művész címet kapott. 1969-ben a MNG emlékkiállítást rendezett műveiből. - Irod.: Bényi László: Rudnay. Bp., 1961.; Bodnár Éva: Rudnay Gyula emlékkiáll. kat bev. 1969.; Aradi Nóra: Rudnay Gyula. MTA 1981 I.; Bodnár Éva: Rudnay Gyula. Diakonia 1982/1. Művészeti lexikon I-IV. Festő, grafikus, főiskolai tanár, Kossuth-díjas, kiváló művész. Bp.-en, majd Münchenben Hollósy Simonnál végezte tanulmányait. Nagybányán, Rómában, Párizsban képezte tovább magát, végül is a maga útját járva teremtette meg festői stílusát, amelyben Goya és Munkácsy örökét ébresztette. 1918-ban volt az első nagy sikerű kiállítása, 1953-ban az utolsó a Szépm. Múz.-ban, s közben számos kiállítást rendezett külföldön is. Mind mondanivalója, mind festői előadásmódja a magyar festészeti romantika legizzóbb hagyományaihoz fűzi őt vérmérséklete, széles ecsetkezelése, kedélyének mélysége, lelkesültsége révén. Témavilága merőben eltért a kortársakétól: letűnt magyar korok hangulatát idézte. Csataképei Rugendas műveire emlékeztetnek. Regényes hangú múltba révedezése mellett valóságos élményei is szerepet játszottak festészetében (katonáskodása idején Losoncban a galíciai menekültek látványa, drámai jelenetsorozata megfestésére ösztökélte, a húszas években a Dunántúl tája, Bábony-falu jelent meg festészetének szelíd lírájában). Hódmezővásárhelyi művész barátaival, az "alföldiekkel": Tornyai Jánossal, Pásztor Jánossal és Endre Bélával, utóbb pedig Koszta Józseffel a nyugati festészeti irányoktól eltérő, sajátosan magyar piktúra megteremtéséért küzdött. Stílusára jellemző az erős fény-árnyék kontraszt. Mint az alföldi iskola vezéralakjának, a bajai művésztelep alapítójának és vezetőjének hatása igen nagy volt. Számos képét őrzi a Nemz. Gal. - Irod. Lázár B.: R. Gy. Bp., 1921; Peterdi A.: R. Gy. Bp., 1931; Bényi L.: R. Gy. Bp., 1961. Bényi László Művészeti lexikon I-II. Festő és grafikus. Budapesten, Münchenben, Nagybányán, Párizsban tanult s többnyire vidéken elvonulva festette mély tónusú, közvetlen erejű karakteralakjait, mozgalmas tömegképeit (Menekülők, Tánc, Lakoma), és finom hangulatú, egyszerűre fogott tájképeit. Lírájának ereje és hatásának közvetlensége révén utóbb legkiválóbb mestereink egyikének ismerték fel. Rézkarccal is foglakozik s tanára a Képzőművészeti Főiskolának. Első nagy sikerét 1918. az Ernst Múzeumban rendezett kollektív kiállításával aratta, s ugyanott 1919., 1921., 1924., és 1929., volt gyűjt. kiállítása. Itthoni sikerei után Hollandiában, Velencében, Milanóban, Zürichben, Bécsben, Londonban, Brüsszelben, és Pittsburgban fogadták nagy elismeréssel, többízben kitüntették s külföldi képtárak vásároltak képeiből. 1926. fejezte be egyik legnagyobb szabású művét a képviselőház számára megrendelt Honfoglalás c. szőnyegkárpit kartonját. 1927. festette két hatalmas kompozícióját a debreceni egyetem számára: Csokonai diákjai körében a debrenceni Nagyerdőben és Magyar toborzó a negyvenes évekből. 1934. megkapta a székesfőváros és a Céhbeli jubiláris aranyérmét. Csipkekendős asszony c. műve és egy tájképe a Szépművészeti Múzeumban, Anya gyermekével, Kozák Koronázás és Falusi ház c. képei a Fővárosi Múzeumban vannak. Rézkarcainak egy sorozatát 1923. Tamás Henrik adta ki. - Irodalom: Lázár B., Rudnay Gyula, Budapest, 1921. Kortárs magyar művészeti lexikon I-III. Festő, grafikus. 1894: bp.-i Iparműv. Isk.; 1895-1902 között Hollósy Simonnál tanult Münchenben, közben nyaranta Nagybányán festett. 1902-ben Rómában, 1903-ban Párizsban tanult egy-egy évet. 1910-ig Hmvhelyen élt, szoros barátságot kötött az ott élő Endre Bélával, Pásztor Jánossal és Tornyai Jánossal. 1922-52 között az MKF tanára. 1947-ben Baján Népi Festőakadémiát szervezett. 1948: Pro Arte-díj; 1949: Kossuth-díj; 1953: kiváló művész. Számos nközi kiállítás kitüntetettje. Festészetének három forrása: a magyar nemzeti romantika, Munkácsy-realizmusa és a nagybányai iskola. Hmvhelyi tartózkodása idején széles horizontú alföldi tájakat festett. Endre Bélával és Tornyai Jánossal egy jellegzetesen alföldi festői stílus kidolgozásán munkálkodtak. Második önálló kiállításán már kiforrott, egyéni stílusával jelentkezett, erőteljes, kontrasztos kolorittal, a fény-árnyék hatások erős hangsúlyozásával (Krumplihámozó, 1912; Pihenő hegedűs, 1913). Az első világháború alatt drámaian realista képsorozatot festett Losoncon a galíciai menekültekről (Menekülő asszony, 1917). A 20-as, 30-as években újból előtérbe került a magyar történelmi témavilág Rudnay Gyula festészetében (A pusztaszeri országgyűlés, gobelinterv, 1926; Kuruc loavsok, 1928). 1919-től a Somogy megyei Bábony faluban számos tájképet készített. 1922-től foglalkozott rézkarccal, melyek témája többnyire táj vagy történelmi jelenet; számos lapját akvarellel, kézzel kiszínezte. Sok kitűnő, bensőséges, oldottan lírai portrét festett. 1945 után lényegében korábbi stílusában dolgozott; posztnagybányai realizmusa megfelelt az 1949 utáni elvárásoknak, bár kifejezetten szocreál tematikájú képet nem festett. Csoportos kiállításon többek között Velencében, Genovában, Milánóban, Rómában, Bécsben, Barcelonában és az USA-ban vett részt. Ek: 1912: Párizsi Nagyáruház, Bp. (Pásztor Jánossal); 1913: Műcsarnok; 1918: Ernst M.; 1925: Milánó (kat.);1953: SZM; 1969: MNG (kat.) Mk: Cá Pesaro, Velence; FK; JPM, Pécs; MNG; Palazzo Bianco, Genova; Palazzo delle Belle Arti, Róma, Tornyai J. M., Hmvhely; Uffizi Képtár Önarcképgyűjt. Firenze. Irod.: Lázár B.: Rudnay Gyula, Bp., 1921; Elek A.: Rudnay Gyula, Műbarát, 1922/4.; Dömötör I.: Rudnay Gyula Auróra, 1922; Pica, V.: Mostra individuale del pittore Rudnay Gyula (kat. bev. tan., Milánó, 1925); Ybl E.: Rudnay Gyula, Budapesti Szemle, 1925; Kállai M.: Rudnay Gyula és művészete, Magyar Művészet, 1926; Peterdi A.: Rudnay Gyula, Bp. 1931; Genthon I.: Az új magyar festőművészet története, Bp., 1935; Pogány Ö. G.: A magyar festészet forradalmárai, Bp., 1947; Bényi L.: Rudnay Gyula, Művészettörténeti Tanulmányok, Bp., 1954; Lyka K.: Emlékezés Rudnay Gyulára, Építéstudomány, 1957/2.; Bényi L.: Rudnay Gyula, Bp., 1961; Bodnár É.: Rudnay Gyula (kat., bev. tan., MNG, 1969); Aradi N.: Rudnay Gyula, in; Magyar Művészet 1890-1919, Bp., 1981; Bodnár É.: Rudnay Gyula, Diakonia, 1982/1. (Po.G.)
Rudnay Gyula : Mulatozók
36 000 HUF