Iványi-Grünwald Béla : Itató

Eladási ár: 285 000 HUF

Leírás

[FKC456/Bp74/24]
A kép mérete: 46 x 55 cm keret nélkül.
Készült: Olaj, Vászon
A kép Iványi-Grünwald Béla (Somogysom, 1867, Budapest, 1940) alkotása.
Jelezve jobbra lent "Iványi Grünwald Béla"
A festmény jó állapotban van. Keret: Ép

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.
Festő, grafikus. Művészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte Székely Bertalan és Lotz Károly irányításával. 1886-ban került ki Münchenbe, ahol egy évig Hackl növendéke volt a Képzőművészeti Akadémián, majd a Hollósy-körhöz csatlakozott. 1887-ben az ifjú művésznövendék a bajor fővárosból a művészetek központjába, Párizsba utazott. Csók István és Ferenczy Károly társaságában a Julian Akadémián képezte magát, Fleury és Bouguereau korrigált neki, de sokkal erősebben hatott rá Bastien Lepage és Dagnan Bouveret művészete. Iványi itt tapasztalta meg, milyen is a francia későnaturalizmus, mely annyira lázba hozta a Hollósy-kört. 1889-ben állította ki "Esti szürkület" című tájképét a Műcsarnokban, ahol ezután egyre gyakrabban szerepelt. 1890-ben festette "Isten kardja" című alkotását, a következő évben pedig "Ave Maria" című kompozícióját, amelyek a Bastien Lepage-i finom naturalizmus szellemében fogantak. Tökéletesen tolmácsolták a kiválasztott mester művészetét. 1892-ben Ferenczy Károly társaságában Párizsból visszatért Münchenben és műtermet bérelt. Hollósy társaságához csatlakozva, már sikereket felmutató alkotóként részt kapott iskolájának vezetésében. Több évet töltött Münchenben és sűrűn küldte műveit a Műcsarnok bemutatóira, melyen 1892-ben láthatta először a műkedvelő közönség, a "Pásztoroknak megjelenő angyal" című festményét. Nagy sikert aratva elnyerte a Műbarátok Körének 1000 forintos ösztöndíját. 1893-ban az orosz peredvizsnyikek művészetéhez közel álló nagyszabású képet festett (Nihilisták sorsot húznak), amely nagy feltűnést keltett. 1894-ben Egyiptomban járt, s megalkotta a "Szent család" című kompozícióját. A millenniumi kiállításra készült "Tatárjárás után" című nagyméretű történelmi alkotása. 1896-ban Hollósyval ő is Nagybányára ment, egyik alapítója lett a művésztelepnek, s egyik népszerű tanára a festőiskolának. Miként Ferenczy Károly is, megtelepedett a bányavárosban, s már nem csak nyaranta járt le oda festeni. Rövidesen családot alapított, feleségül vette B. Irént, a helybeli görög katolikus esperes lányát. Itt festett alkotásain a plein air problémáját pendítette meg, művészetére főleg Ferenczy Károly hatott. Egymás után festette meg azokat a műveit, amelyekkel hírnevét megalapozta: Holdfelkelte (1899), Völgyben (1900), Bércek közt (1901), Itatás (1902), Tavaszi kirándulás (1903), Fehér szoba (1904), Ruhaszárítás (190?). Vásznain a fénnyel telített színek, a napolvasztotta sárgák, okkerek, kobaltkékek, harsogó zöldek érvényesülnek. Megalkotásukkal Grünwald a magyar festészet jelentős koloristái közé lépett elő. 1903-ban Nagybánya kisszámú evangélikus közössége őt kérte föl templomuk oltárképének megfestésére (Jézus a Getsemáné kertben). 1904-ben megkapta a Franknói-díjat és a sorvasztó tüdőbajával küszködő Maticska Jenővel Rómába utazott. Már a következő évben visszatért Nagybányára és 1906-ban megrendezte első gyűjteményes tárlatát a Nemzeti Szalonban. Czóbel Béla és a Párizsban megfordult pályatársai hatására stílusán változtatott, elfordulta a nagybányai szigorú természetelvűségtől, Paul Gauguin expresszionizmusa felé közeledett. E korszakának legjelentősebb műve a Révai-villa számára festett "Vendégség" című alkotás. 1909-ben a MIÉNK kiállításán már nagyszabású dekoratív festményekkel szerepelt. 1910-ben a kecskeméti művésztelepre költözött, ahová Kecskemét városa hívta meg. A kecskeméti telep megalapításával a festő pályája elvált a nagybányaiakétól. Éveken keresztül vezetője és tanára volt a művésztelepnek, monumentális dekoratív feladatokkal foglalkozott. Itt alkotta meg dekoratív kompozícióit: a Kecskeméti Kaszinó homlokzatát díszítő allegórikus csoportjait (1912), majd a "Tavasz ébredése" című művét (1913), melyre a Műcsarnokban megkapta az állami kis aranyérmet. 1919-ben a Balaton környékén telepedett meg. Itt alkotta 1920-ban egyik legmegragadóbb tájfestményét, a nevezetes "Kútágas"-t, majd a Balaton vízének és egének fény- és színjátékát megérzékítő munkáinak hosszú sorát. Közben állami megrendelésre a debreceni egyetem aulája számára egy nagyméretű történelmi kompozíciót készített. A festészet mellett grafikai tevékenysége is jelentős volt. Számos színezett rézkarcot (Pihenő cigányok a Balaton partján stb.), ceruzarajzot (Golgota, 1916; Slevenszky Lajos arcképe, 1925; Itatás; Alvó nő, 1921 stb.) és vízfestményt (Önarckép, 1916) készített. A Király színház új darabjához, a Mézeskalácshoz díszleteket tervezett, a "Greco" gobelinszövő cégnek készített kartonokat. Ez utóbbiak közül "Táncolók" c. kompozícióját többféle elgondolás szerint vitte fel vászonra. A nagybányai, Európa szerte híres festőkolónia alapító mesterei között az ő művészete követte legrugalmasabban mozgalmas korának stílusváltozásait, a legváltozatosabb munkásságú magyar festőművészek egyike volt. Stílusának minden változásán át hűséges kísérője volt eredendően komponáló tehetsége és elragadó színfantáziája. Díjak: a párizsi nemzetközi tárlat III. osztályú érme; a Lipótvárosi Kaszinó 1000 koronás díja; III. osztályú érem (Saint Louis); Ráth György-díj; Állami Nagy Aranyérem; a barcelonai világkiállítás nagy aranyérme. Alkotásai helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, több magyarországi és külhoni múzeumban, hazai és külföldi magánygyűjteményekben. (Éber, ML, MJ-NMF, RI-NM ú.k., Telepy Katalin: Iványi-Grünwald Béla)

Magyar festők és grafikusok adattára
1882-1884 között a budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa volt. 1886-ban a müncheni Akadémián Hackl-nál, majd Párizsban a Julian-akadémián tanult. Erősen hatott reá Bastien Lepage és Dagnan-Bouveret művészete. Később visszatért Münchenbe és Hollósy köréhez kapcsolódott. A 90-es években készült művein a Bastien-Lepage-i, naturalisztikus tendenciái tükröződnek (Hadúr kardja, 1890. MNG; Áhitat 1981, MNG). 1896-1909 közötti nagybányai korszakában a művésztelep Ferencz Károly által meghatározott, plein-air törekvésű ágához kapcsolódott. 1902-ben alakuló Nagybányai Szabad Festőiskola egyik vezető tanára. Az itteni évek korszakának csúcspontját jelenti (Ruhaszárítás, 1902. MNG, Háromkirályok, 1903). 1904-ben elnyerte a Fraknói-djíat. 1911-től 1918-ig a kecskeméti művésztelep vezetője volt. 1915 körül lezárult stilizáló, dekoratív kecskeméti korszaka. Alföldi tájképein ismét a realisztikus megközelítés felé fordult (Gémeskút, 1924). Később a Balaton vidékén eleinte barokkosan mozgalmas, majd egyszerűségre törekvő, valósághű képet festett. Későbbi éveiben egyre gyengébb kvalitású csöndéletei és cigánytémájú képei jelentek meg. 1913-ban a Tavasz ébredése c. festménye a Műcsarnok kis aranyérmét, 1915-ben a Toilette c. műve állami aranyérmet, 1930-ban a Cigányok c. képe a barcelonai világkiállítás nagy aranyérmét nyerte. A Művészház elnöke, a Szentendrei Festők Társaságának elnöke, a MIÉNK és a Szinyei Társaság tagja volt. - Irod.: Lázár Béla: Iványi Grünwald Béla. Bp. 1921.; Réti István: A nagybányai művésztelep. Bp., 1954; Telepy Katalin: Iványi Grünwald Béla. Bp., 1976 és 1985.

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve
Festő, grafikus. Művészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte Székely Bertalan és Lotz Károly irányításával. Ezt követően egy évig Hackl tanítványa volt a müncheni Képzőművészeti Akadémián. Párizsban a Julian Akadémián Fleury és Bouguereau korrigált neki, de sokkal erősebben hatott rá Bastien Lepage és Dagnan Bouveret művészete. Itt ismerkedett meg Ferenczy Károllyal. 1892-ben Párizsból visszatért Münchenbe és műtermet bérelt. Több évet töltött Münchenbe és sűrűn küldte alkotásait a bp.-i Műcsarnok kiállításaira, melyen először 1889-ben szerepelt "Esti szürkület" c. tájképével. Ugyanitt állította ki 1890-ben "Isten kardja", 1892-ben a "Pásztoroknak megjelenő angyal" című képeit is. Az utóbbival elnyerte a Műbarátok Körének 1000 forintos ösztöndíját. 1894-ben nagy feltűnést keltett a "Nihilisták sorsot húznak" c. nagyméretű kompozíciójával. Münchenben megismerkedett Hollósy-val és azokkal a fiatal művészekkel, akikből utólag a nagybányai művészcsoport magja alakult. A millenniumra megfestette "Tatárjárás után" című nagyméretű történelmi művét. 1896-ban ő is Nagybányára ment. Egyik alapítója lett a művésztelepnek, s egyik népszerű tanára a festőiskolának. Tizennégy évig rendszeresen visszatért Nagybányára, és egymás után festette azokat a műveit, amelyekkel hírnevét megalapozta: Holdfelkelte és Isten kardja (1899), Völgyben (1900), Bércek közt (1901), Itatás (1902), Tavaszi kirándulás (1903), Fehér szoba (1904). 1904-ben megkapta a Franknói-díjat és Rómába költözött. Már a következő évben visszatért Nagybányára és 1906-ban megrendezte első gyűjteményes kiállítását a Nemzeti Szalonban. Ebben az évben stílusán is változtatott, Gauguin expresszionizmusa felé közeledett. E korszakának legjelentősebb alkotása a Révai-villa számára festett "Vendégség" című alkotás. 1907-ben a kecskeméti művésztelepre költözött, ahová Kecskemét városa hívta meg. Éveken keresztül vezetője és tanára volt a művésztelepnek. Itt festette meg nagy dekoratív kompozícióit: a Kecskeméti Kaszinó homlokzatát díszítő allegórikus csoportjait (1912), majd a "Tavasz ébredése" című művét (1913), melyre a Műcsarnokban megkapta az állami nagy aranyérmet. 1919-ben a Balaton környékén telepedett meg. Itt festette 1920-ban egyik legmegragadóbb tájképét, a nevezetes "Kútágas"-t, majd a Balaton vízének és egének fény- és színjátékát megérzékítő alkotásainak hosszú sorát. Közben állami megrendelésre a debreceni egyetem aulája számára egy nagyméretű történelmi kompozíciót festett. A legváltozatosabb munkásságú magyar festőművészek egyike volt. Stílusának minden változásán át hűséges kísérője volt eredendően komponáló tehetsége és elragadó színfantáziája. 1930-ban a barcelónai világkiállításon nagy aranyérmet nyert. Életének utolsó szakaszában műveinek minősége mindjobban hanyatlott. Impresszionisztikus, erőteljes koloritú festészete a műkereskedői szint mezsgyéjére szorult. Művei helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, számos magyarországi és külhoni múzeumban, köz- és magánygyűjteményben. (Éber, ML)

Művészeti lexikon I-IV.
Festő, a nagybányai művésztelep alapító tagja. Életműve három nagy periódusra oszlik: 1889-től 1909-ig a nagybányai művésztelep jellegzetes vonásai, ezután stilizáló törekvések figyelhetők meg festményein, majd a húszas évek után az alföldi festők hatását magába ötvöző impresszionista. A Mintarajziskolában Székely Bertalan növendéke volt, 1886-ban Münchenben a Hollósy-körhöz kapcsolódott, 1887-ben Párizsban a Julian Akadémián tanult. 1889-től szerepelt kiállításokon. 1890-ben festette Isten kardja c. kompozícióját,a következő évben pedig Ave Mária c. képét, amelyek a Basten Lepage-i finom naturalizmus szellemében fogantak. 1892-ben Ferenczy Károly társaságában visszatért Münchenbe, ahol ismét Hollósy köréhez csatlakozott. 1893-ban az orosz peredvizsnyikek művészetéhez közel álló nagyszabású zsánerképet festett (Nihilisták sorsot húznak). 1894-ben Egyiptomban járt (Szentcsalád). A millenniumi kiállításra készült hatalmas képe a Tatárjárás után. 1896-tól Nagybányán dolgozott. Itt festett képein a plein air problémáját pendítette meg, művészetére főként Ferenczy Károly hatott. Képei közül kiemelkedik a Holdfelkelte (1896), a szabad térben kosztümös figurákat jelenítő Bércek közt (1901), a derűs hangvételével, ízes festőiségével a legszebb magyar tájképek közé tartozó Itatás (1902) és a Tavaszi kirándulás (1903). Ez utóbbi két kép jellemzi leginkább e periódus plein air törekvését. 1903-tól 1905-ig napfényes, derűs képek sorát alkotta, melyek között a legnagyobb szabású az 1903-as keletű Három királyok. 1904 őszén elnyerte a Fraknói-féle római ösztöndíjat. 1907-től kezdve a Párizsban járt fiatalok, az ún. "neosok" hatására elfordult a nagybányai szigorú természetelvűségtől, és a MIÉNK 1909-i kiállításán már nagyszabású dekoratív képpel szerepelt (Révai Mór villájába készített Vendégség v. Tavasz c. kompozíció). Csakhamar el is távozott Nagybányáról, Kecskemétre költözött, ahol monumentális dekoratív feladatokkal foglalkozott, és vezette a kecskeméti művésztelepet. 1920 után Munkácsy és Paál László tradíciójához kapcsolódó tájakat festett, de festményeinek minősége mindjobban hanyatlott, s impresszionisztikus stílű, erőteljes koloritú festészete a műkereskedői szint mezsgyéjére szorult. - Irod. Lázár B.: I. G. Bp., 1921; I. G. B. Tizenkilenc kép (A művész önéletrajzával). Gyoma, 1952; Réti I.: A nagybányai művésztelep. Bp., 1954.
Németh Lajos

Művészeti lexikon I-II.
Tanulmányait Budapesten, Münchenben és Párisban végezte s 1896-ban Nagybányán telepedett le, mint az odavaló művésztelep egyik alapítója, utóbb tanára is. Itt festette erőteljes színű, hangulatos, naturalista felfogású képeit (est a karámban, Itatás, Ruhaszárítás), amelyek stílusa egy római út után kötöttebbé lett. Miután a kecskeméti művésztelepre költözött, hol annak egy ideig vezetője volt, inkább a formát, a dekoratív értéket hangsúlyozó s a renaissance értelmében felépített kompozíciójú, többnyire nagyméretű aktos képeket festett. Ezek után Dunántól, főképp a Balaton környékén működött, s itt ezt a kötöttséget újra festőiség váltotta fel, mélyre hangolt, kevés színű, egyszerű előadású, de annál tősgyökeresebb, magyaros tájképek (parasztudvarok, faluvége, boglyák, szérűk stb.) egész során. Fejlődésének minden állomásán nagy sikereket ért el itthon és a külföldön s vezető mestereink sorába jutott. Illusztrációkat is rajzolt (Kiss József verseihez). - Irodalom: Lázár Béla (Az Ernst-Múzeum Művészkönyvei)

Tulajdonságok

Hordozó: vászon
Jelzett: igen
Állapot: Hibátlan
Festmény, kép, grafika technika: olaj

vásárlási információk

Feltöltve: 2025. március. 17.

(A műtárgyat eddig 273-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Iványi-Grünwald Béla : Itató

[FKC456/Bp74/24] A kép mérete: 46 x 55 cm keret nélkül. Készült: Olaj, Vászon A kép Iványi-Grünwald Béla (Somogysom, 1867, Budapest, 1940) alkotása. Jelezve jobbra lent "Iványi Grünwald Béla" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő, grafikus. Művészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte Székely Bertalan és Lotz Károly irányításával. 1886-ban került ki Münchenbe, ahol egy évig Hackl növendéke volt a Képzőművészeti Akadémián, majd a Hollósy-körhöz csatlakozott. 1887-ben az ifjú művésznövendék a bajor fővárosból a művészetek központjába, Párizsba utazott. Csók István és Ferenczy Károly társaságában a Julian Akadémián képezte magát, Fleury és Bouguereau korrigált neki, de sokkal erősebben hatott rá Bastien Lepage és Dagnan Bouveret művészete. Iványi itt tapasztalta meg, milyen is a francia későnaturalizmus, mely annyira lázba hozta a Hollósy-kört. 1889-ben állította ki "Esti szürkület" című tájképét a Műcsarnokban, ahol ezután egyre gyakrabban szerepelt. 1890-ben festette "Isten kardja" című alkotását, a következő évben pedig "Ave Maria" című kompozícióját, amelyek a Bastien Lepage-i finom naturalizmus szellemében fogantak. Tökéletesen tolmácsolták a kiválasztott mester művészetét. 1892-ben Ferenczy Károly társaságában Párizsból visszatért Münchenben és műtermet bérelt. Hollósy társaságához csatlakozva, már sikereket felmutató alkotóként részt kapott iskolájának vezetésében. Több évet töltött Münchenben és sűrűn küldte műveit a Műcsarnok bemutatóira, melyen 1892-ben láthatta először a műkedvelő közönség, a "Pásztoroknak megjelenő angyal" című festményét. Nagy sikert aratva elnyerte a Műbarátok Körének 1000 forintos ösztöndíját. 1893-ban az orosz peredvizsnyikek művészetéhez közel álló nagyszabású képet festett (Nihilisták sorsot húznak), amely nagy feltűnést keltett. 1894-ben Egyiptomban járt, s megalkotta a "Szent család" című kompozícióját. A millenniumi kiállításra készült "Tatárjárás után" című nagyméretű történelmi alkotása. 1896-ban Hollósyval ő is Nagybányára ment, egyik alapítója lett a művésztelepnek, s egyik népszerű tanára a festőiskolának. Miként Ferenczy Károly is, megtelepedett a bányavárosban, s már nem csak nyaranta járt le oda festeni. Rövidesen családot alapított, feleségül vette B. Irént, a helybeli görög katolikus esperes lányát. Itt festett alkotásain a plein air problémáját pendítette meg, művészetére főleg Ferenczy Károly hatott. Egymás után festette meg azokat a műveit, amelyekkel hírnevét megalapozta: Holdfelkelte (1899), Völgyben (1900), Bércek közt (1901), Itatás (1902), Tavaszi kirándulás (1903), Fehér szoba (1904), Ruhaszárítás (190?). Vásznain a fénnyel telített színek, a napolvasztotta sárgák, okkerek, kobaltkékek, harsogó zöldek érvényesülnek. Megalkotásukkal Grünwald a magyar festészet jelentős koloristái közé lépett elő. 1903-ban Nagybánya kisszámú evangélikus közössége őt kérte föl templomuk oltárképének megfestésére (Jézus a Getsemáné kertben). 1904-ben megkapta a Franknói-díjat és a sorvasztó tüdőbajával küszködő Maticska Jenővel Rómába utazott. Már a következő évben visszatért Nagybányára és 1906-ban megrendezte első gyűjteményes tárlatát a Nemzeti Szalonban. Czóbel Béla és a Párizsban megfordult pályatársai hatására stílusán változtatott, elfordulta a nagybányai szigorú természetelvűségtől, Paul Gauguin expresszionizmusa felé közeledett. E korszakának legjelentősebb műve a Révai-villa számára festett "Vendégség" című alkotás. 1909-ben a MIÉNK kiállításán már nagyszabású dekoratív festményekkel szerepelt. 1910-ben a kecskeméti művésztelepre költözött, ahová Kecskemét városa hívta meg. A kecskeméti telep megalapításával a festő pályája elvált a nagybányaiakétól. Éveken keresztül vezetője és tanára volt a művésztelepnek, monumentális dekoratív feladatokkal foglalkozott. Itt alkotta meg dekoratív kompozícióit: a Kecskeméti Kaszinó homlokzatát díszítő allegórikus csoportjait (1912), majd a "Tavasz ébredése" című művét (1913), melyre a Műcsarnokban megkapta az állami kis aranyérmet. 1919-ben a Balaton környékén telepedett meg. Itt alkotta 1920-ban egyik legmegragadóbb tájfestményét, a nevezetes "Kútágas"-t, majd a Balaton vízének és egének fény- és színjátékát megérzékítő munkáinak hosszú sorát. Közben állami megrendelésre a debreceni egyetem aulája számára egy nagyméretű történelmi kompozíciót készített. A festészet mellett grafikai tevékenysége is jelentős volt. Számos színezett rézkarcot (Pihenő cigányok a Balaton partján stb.), ceruzarajzot (Golgota, 1916; Slevenszky Lajos arcképe, 1925; Itatás; Alvó nő, 1921 stb.) és vízfestményt (Önarckép, 1916) készített. A Király színház új darabjához, a Mézeskalácshoz díszleteket tervezett, a "Greco" gobelinszövő cégnek készített kartonokat. Ez utóbbiak közül "Táncolók" c. kompozícióját többféle elgondolás szerint vitte fel vászonra. A nagybányai, Európa szerte híres festőkolónia alapító mesterei között az ő művészete követte legrugalmasabban mozgalmas korának stílusváltozásait, a legváltozatosabb munkásságú magyar festőművészek egyike volt. Stílusának minden változásán át hűséges kísérője volt eredendően komponáló tehetsége és elragadó színfantáziája. Díjak: a párizsi nemzetközi tárlat III. osztályú érme; a Lipótvárosi Kaszinó 1000 koronás díja; III. osztályú érem (Saint Louis); Ráth György-díj; Állami Nagy Aranyérem; a barcelonai világkiállítás nagy aranyérme. Alkotásai helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, több magyarországi és külhoni múzeumban, hazai és külföldi magánygyűjteményekben. (Éber, ML, MJ-NMF, RI-NM ú.k., Telepy Katalin: Iványi-Grünwald Béla) Magyar festők és grafikusok adattára 1882-1884 között a budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa volt. 1886-ban a müncheni Akadémián Hackl-nál, majd Párizsban a Julian-akadémián tanult. Erősen hatott reá Bastien Lepage és Dagnan-Bouveret művészete. Később visszatért Münchenbe és Hollósy köréhez kapcsolódott. A 90-es években készült művein a Bastien-Lepage-i, naturalisztikus tendenciái tükröződnek (Hadúr kardja, 1890. MNG; Áhitat 1981, MNG). 1896-1909 közötti nagybányai korszakában a művésztelep Ferencz Károly által meghatározott, plein-air törekvésű ágához kapcsolódott. 1902-ben alakuló Nagybányai Szabad Festőiskola egyik vezető tanára. Az itteni évek korszakának csúcspontját jelenti (Ruhaszárítás, 1902. MNG, Háromkirályok, 1903). 1904-ben elnyerte a Fraknói-djíat. 1911-től 1918-ig a kecskeméti művésztelep vezetője volt. 1915 körül lezárult stilizáló, dekoratív kecskeméti korszaka. Alföldi tájképein ismét a realisztikus megközelítés felé fordult (Gémeskút, 1924). Később a Balaton vidékén eleinte barokkosan mozgalmas, majd egyszerűségre törekvő, valósághű képet festett. Későbbi éveiben egyre gyengébb kvalitású csöndéletei és cigánytémájú képei jelentek meg. 1913-ban a Tavasz ébredése c. festménye a Műcsarnok kis aranyérmét, 1915-ben a Toilette c. műve állami aranyérmet, 1930-ban a Cigányok c. képe a barcelonai világkiállítás nagy aranyérmét nyerte. A Művészház elnöke, a Szentendrei Festők Társaságának elnöke, a MIÉNK és a Szinyei Társaság tagja volt. - Irod.: Lázár Béla: Iványi Grünwald Béla. Bp. 1921.; Réti István: A nagybányai művésztelep. Bp., 1954; Telepy Katalin: Iványi Grünwald Béla. Bp., 1976 és 1985. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő, grafikus. Művészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte Székely Bertalan és Lotz Károly irányításával. Ezt követően egy évig Hackl tanítványa volt a müncheni Képzőművészeti Akadémián. Párizsban a Julian Akadémián Fleury és Bouguereau korrigált neki, de sokkal erősebben hatott rá Bastien Lepage és Dagnan Bouveret művészete. Itt ismerkedett meg Ferenczy Károllyal. 1892-ben Párizsból visszatért Münchenbe és műtermet bérelt. Több évet töltött Münchenbe és sűrűn küldte alkotásait a bp.-i Műcsarnok kiállításaira, melyen először 1889-ben szerepelt "Esti szürkület" c. tájképével. Ugyanitt állította ki 1890-ben "Isten kardja", 1892-ben a "Pásztoroknak megjelenő angyal" című képeit is. Az utóbbival elnyerte a Műbarátok Körének 1000 forintos ösztöndíját. 1894-ben nagy feltűnést keltett a "Nihilisták sorsot húznak" c. nagyméretű kompozíciójával. Münchenben megismerkedett Hollósy-val és azokkal a fiatal művészekkel, akikből utólag a nagybányai művészcsoport magja alakult. A millenniumra megfestette "Tatárjárás után" című nagyméretű történelmi művét. 1896-ban ő is Nagybányára ment. Egyik alapítója lett a művésztelepnek, s egyik népszerű tanára a festőiskolának. Tizennégy évig rendszeresen visszatért Nagybányára, és egymás után festette azokat a műveit, amelyekkel hírnevét megalapozta: Holdfelkelte és Isten kardja (1899), Völgyben (1900), Bércek közt (1901), Itatás (1902), Tavaszi kirándulás (1903), Fehér szoba (1904). 1904-ben megkapta a Franknói-díjat és Rómába költözött. Már a következő évben visszatért Nagybányára és 1906-ban megrendezte első gyűjteményes kiállítását a Nemzeti Szalonban. Ebben az évben stílusán is változtatott, Gauguin expresszionizmusa felé közeledett. E korszakának legjelentősebb alkotása a Révai-villa számára festett "Vendégség" című alkotás. 1907-ben a kecskeméti művésztelepre költözött, ahová Kecskemét városa hívta meg. Éveken keresztül vezetője és tanára volt a művésztelepnek. Itt festette meg nagy dekoratív kompozícióit: a Kecskeméti Kaszinó homlokzatát díszítő allegórikus csoportjait (1912), majd a "Tavasz ébredése" című művét (1913), melyre a Műcsarnokban megkapta az állami nagy aranyérmet. 1919-ben a Balaton környékén telepedett meg. Itt festette 1920-ban egyik legmegragadóbb tájképét, a nevezetes "Kútágas"-t, majd a Balaton vízének és egének fény- és színjátékát megérzékítő alkotásainak hosszú sorát. Közben állami megrendelésre a debreceni egyetem aulája számára egy nagyméretű történelmi kompozíciót festett. A legváltozatosabb munkásságú magyar festőművészek egyike volt. Stílusának minden változásán át hűséges kísérője volt eredendően komponáló tehetsége és elragadó színfantáziája. 1930-ban a barcelónai világkiállításon nagy aranyérmet nyert. Életének utolsó szakaszában műveinek minősége mindjobban hanyatlott. Impresszionisztikus, erőteljes koloritú festészete a műkereskedői szint mezsgyéjére szorult. Művei helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, számos magyarországi és külhoni múzeumban, köz- és magánygyűjteményben. (Éber, ML) Művészeti lexikon I-IV. Festő, a nagybányai művésztelep alapító tagja. Életműve három nagy periódusra oszlik: 1889-től 1909-ig a nagybányai művésztelep jellegzetes vonásai, ezután stilizáló törekvések figyelhetők meg festményein, majd a húszas évek után az alföldi festők hatását magába ötvöző impresszionista. A Mintarajziskolában Székely Bertalan növendéke volt, 1886-ban Münchenben a Hollósy-körhöz kapcsolódott, 1887-ben Párizsban a Julian Akadémián tanult. 1889-től szerepelt kiállításokon. 1890-ben festette Isten kardja c. kompozícióját,a következő évben pedig Ave Mária c. képét, amelyek a Basten Lepage-i finom naturalizmus szellemében fogantak. 1892-ben Ferenczy Károly társaságában visszatért Münchenbe, ahol ismét Hollósy köréhez csatlakozott. 1893-ban az orosz peredvizsnyikek művészetéhez közel álló nagyszabású zsánerképet festett (Nihilisták sorsot húznak). 1894-ben Egyiptomban járt (Szentcsalád). A millenniumi kiállításra készült hatalmas képe a Tatárjárás után. 1896-tól Nagybányán dolgozott. Itt festett képein a plein air problémáját pendítette meg, művészetére főként Ferenczy Károly hatott. Képei közül kiemelkedik a Holdfelkelte (1896), a szabad térben kosztümös figurákat jelenítő Bércek közt (1901), a derűs hangvételével, ízes festőiségével a legszebb magyar tájképek közé tartozó Itatás (1902) és a Tavaszi kirándulás (1903). Ez utóbbi két kép jellemzi leginkább e periódus plein air törekvését. 1903-tól 1905-ig napfényes, derűs képek sorát alkotta, melyek között a legnagyobb szabású az 1903-as keletű Három királyok. 1904 őszén elnyerte a Fraknói-féle római ösztöndíjat. 1907-től kezdve a Párizsban járt fiatalok, az ún. "neosok" hatására elfordult a nagybányai szigorú természetelvűségtől, és a MIÉNK 1909-i kiállításán már nagyszabású dekoratív képpel szerepelt (Révai Mór villájába készített Vendégség v. Tavasz c. kompozíció). Csakhamar el is távozott Nagybányáról, Kecskemétre költözött, ahol monumentális dekoratív feladatokkal foglalkozott, és vezette a kecskeméti művésztelepet. 1920 után Munkácsy és Paál László tradíciójához kapcsolódó tájakat festett, de festményeinek minősége mindjobban hanyatlott, s impresszionisztikus stílű, erőteljes koloritú festészete a műkereskedői szint mezsgyéjére szorult. - Irod. Lázár B.: I. G. Bp., 1921; I. G. B. Tizenkilenc kép (A művész önéletrajzával). Gyoma, 1952; Réti I.: A nagybányai művésztelep. Bp., 1954. Németh Lajos Művészeti lexikon I-II. Tanulmányait Budapesten, Münchenben és Párisban végezte s 1896-ban Nagybányán telepedett le, mint az odavaló művésztelep egyik alapítója, utóbb tanára is. Itt festette erőteljes színű, hangulatos, naturalista felfogású képeit (est a karámban, Itatás, Ruhaszárítás), amelyek stílusa egy római út után kötöttebbé lett. Miután a kecskeméti művésztelepre költözött, hol annak egy ideig vezetője volt, inkább a formát, a dekoratív értéket hangsúlyozó s a renaissance értelmében felépített kompozíciójú, többnyire nagyméretű aktos képeket festett. Ezek után Dunántól, főképp a Balaton környékén működött, s itt ezt a kötöttséget újra festőiség váltotta fel, mélyre hangolt, kevés színű, egyszerű előadású, de annál tősgyökeresebb, magyaros tájképek (parasztudvarok, faluvége, boglyák, szérűk stb.) egész során. Fejlődésének minden állomásán nagy sikereket ért el itthon és a külföldön s vezető mestereink sorába jutott. Illusztrációkat is rajzolt (Kiss József verseihez). - Irodalom: Lázár Béla (Az Ernst-Múzeum Művészkönyvei)

További részletek
Hordozó: vászon
Jelzett: igen
Állapot: Hibátlan
Festmény, kép, grafika technika: olaj

vásárlási információk
Feltöltve: 2025. március. 17.

(A műtárgyat eddig 273-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
285 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[1Y029/Z018] Olaj farost festmény, üveglap mögött, hibátlan képcsarnokos keretben. Hátoldalán Képcsarnok Vállalat papír címkéje: A művész neve: SCHÉNER MIHÁLY A kép címe: TÁJ Magasság: 66.5 cm Szélesség: 86 cm Súly: 6.54 kg Schéner Mihály festő, grafikus, szobrász, keramikus, bábtervező Medgyesegyháza, 1923-01-9 Elhalálozott: Budapest, 2009. május 11. Honlap: http://www.kormendigaleria.hu/kiadvany.html 1942-1947: Magyar Képzőművészeti Főiskola, tanára: Rudnay Gyula. 1978: Munkácsy-díj; 1984: érdemes művész; 1989: kiváló művész; 1995: Kossuth-díj. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia, 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. 1956-ig tanított. 1982: Nagyatádi Faszobrász Alkotótelep, 1985: Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep, Dunaújváros. A stílusában felismerhető, mégis sokféle műtárgyat létrehozó ~ gazdag, állandóan alakuló életműve a folyton változó világban helyét kereső, az alkotói szabadságot megvalósító XX. századi képzőművész példázata lehetne. Magát expresszív-szürrealista alkotónak nevezi. Egyaránt dolgozik festékkel, textillel, fával, fémmel. Rajzol, szerkeszt, farag, épít, gyúr, varr és ragaszt, felhasználja a mézesbábok öntőformáit. Festő, rajzoló, textilszobor- és bábkészítő, fazekas, asztalos, esztergályos. Háromlépcsős folyamatban gondolkozik: rajzban tervez, majd fest, szobrot készít, “formába önt”, mindig a végső plasztikai megoldást keresi. Ami állandó és mégis játékosan változékony megjelenésű Schéner művészetében, az a gyermekkori emlékek által meghatározott népi mesterségek iránti tiszteletet kifejező motívumkincs, a tárgyi folklór formakészlete, amely már-már kézjegyként ismétlődik munkáin. Mitologikussá nőtt képzelete új lényeket teremt, pl: a Pigulát, amely disznótestű, emberfejű teremtmény. Schéner festményein a szürrealista motívumokat konstruktív szerkezetbe rendezi, a geometriát és az organikus természeti motívumokat egyaránt beépíti műveibe. A népi, népművészeti formakincsből merített lovas huszárok, betyárok, szegénylegények cifra szűr mentéje, piros csákója, fekete csizmája, az önálló életet élő zsinórdíszek és mézeskalács bábok, a kiskocsik a gyermekkori vásárok, búcsúk színes forgatagába vezet. A primér motívumokat aztán felváltják a vastagon felhordott felületbe karcolt jelek, vonalhálózatok, amelyek a játszó gyermek homokba rajzolt ábráit, a pásztorember fába vésett üzeneteit, az ősember barlang falába rótt mágikus jeleneteit idézik meg. A művész pillanatnyi érdeklődésének megfelelően a színek búvópatakként tűnnek el és jelennek meg ismét. A 60-as években leginkább a formákkal való játék érdekelte, a festmények felülete egyre gazdagodott: a táblaképek felületén applikációk jelentek meg, vagy lemállasztott rétegek hagyták maguk után hiányukat, motívumok nélküli ősformák, archetipikus képzetek bukkantak fel művészetében. A véletlenszerűnek látszó rétegekkel való játék azonban tudatos komponálás eredménye, amely később nyilvánvaló ritmusnak és formai szerkesztettségnek adja át a helyét, mint a Törvénytáblák c. sorozaton. A különböző művészi kifejezési formák egymásra termékenyítő hatással vannak, át- meg áthatják egymást. Textilszobrai, amelyekkel új műfajt teremtett, ugyanazzal az automatikus, expresszív-szürrealista módszerrel készülnek, mint festményei. A hagyományosan a népművészetben alkalmazott anyag, a filc lehetőséget ad a népi formakincs felelevenítésére, amely azonban a művész különös szürrealista átiratában jelenik meg. A szívekkel kivarrt, zsinórdíszes Posztókotlós c. művén mézesbábok lógnak, hátán huszárok lovagolnak. Egész sor textilből készült kéz-plasztikát alkot, amelyeket az ujjakra rávarrt díszekkel öltöztet, személyesít meg. A színes-különös világból aztán ~ újra puritán képi és formai rendbe juttatja el a nézőt, majd nemsokára tépett, gyűrt, vágott, csorgatott, repedezni hagyott szenvedélyesen vonagló képi felületeket hagy hátra. Schéner készített apró gyermekjátékokat, térstruktúra-tereket, mászókákat is. A magyar népi formák mellett szürreális játékaiban gyakran alkalmaz görög mitológiai alakokat, “elkentaurosodott” lovakat, Gorgó-fejeket, sellőket, hárpiákat, Pán-ábrázolásokat. Schéner nemcsak saját művészetéről publikál, hanem művésztársairól is számos írása jelenik meg, elsősorban az Új Auróra c. folyóiratban, amelynek egy ideig főmunkatársa volt. Irodalom kiállítása, Magyar Építőművészet, 1962/4. Húsz év után, Művészet, 1965/4. BOZÓKY M.: ~, Tiszatáj, 1968/5. PERNECZKY G.: Nincs uborkaszezon, Élet és Irodalom, 1969. augusztus 8. BARÁNSZKY-JÓB L.: ~, Művészet, 1969/9. LÁSZLÓ GY.: ~ kaposvári kiállítása, Jelenkor, 1969/4. MAJOR M.: Pásztorok, betyárok, huszárok - kezek, Tükör, 1970. szeptember 15. FRANK J.: Bemutatjuk ~t, Élet és Irodalom, 1972. május 6. ról kiállítása ürügyén, Képzőművészeti Almanach, Budapest, 1972 Sötétkék kokasok, Élet és Irodalom, 1973. szeptember 9. MAJOR M.: ~ játékai, Élet és Irodalom, 1974. július 27. BARTA J.: Egy különös művész, Alföld, 1974/6. VADAS J.: Szárnykészítők, Élet és Irodalom, 1975. október 4. JUHÁSZ F.: A halál ellen játszani, Élet és Irodalom, 1975. május 17. PAP G.: Kincsek és műkincsek, Művészet, 1975/6. P. SZŰCS J.: Az utak kettéválnak, Művészet, 1978/3. Békési művészet, Művészet, 1978/7. SZAMOSI F.: ~ [kismonográfia], Budapest, 1978 VADAS J.: Játék a játékkal, Élet és Irodalom, 1979. augusztus 18. NÉMETH L.: ~ műveiről, Művészet, 1979/4. MIKLÓS P.: Mit akar ez a múzeum?, Művészet, 1979/10. Beszélgetés a művésszel, Művészet, 1980/5. VÁRNAGY I.: Túlélő bábuk, Mozgó Világ, 1983/6. SZUROMI P.: Rezignáltan, kultúráltan, Művészet, 1983/6. SZUROMI P.: Mozdulatlan horizont, Tiszatáj, 1983/11. MUCSI A.: Arcok és sorsok, Hevesi Szemle, 1984/3. Golgota, Művészet, 1984/9. Diogenész üveghordóban, Napóra, 1990/11. FOGARASSY A. - KOCSIS I.: Kukulla és az íriszek, Opus, 1993/1. CS. TÓTH J.: Az éteri Schéneri mítosz, Bárka, 1993/1. mítoszai, Magyar Napló, 1993. szeptember 17. P. SZABÓ E.: Ősformák üvegből és mézeskalácsból, Életünk, 1997/4. MEZEI O.: Archetipikus képzetek, ősformák, Kortárs, 1998/2. dr. MEZEI OTTÓ: Schéner Mihály, Bp., 1999 Kortárs magyar művészet, 2. bővített kiadás – Körmendi-Csák Gyűjtemény Válogatás DÉVÉNYI ISTVÁN, 2001 BERECZKY LORÁND: Schéner Mihály, Körmendi Gyűjtemény, 2002 Schéner Mihály: Ördögöcskék és egyéb firmák, Körmendi Gyűjtemény, 2006  Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1964 • Grosvenor Gallery, London 1976 • Rudnay Terem, Eger 1979 • Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba (kat.) • Műhelykiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Múzeum, Tihany 1984 • Uitz Terem, Dunaújváros • Magyar Intézet, Szófia 1987 • Beethoven Művelődési Központ, Martonvásár 1995 • Széchenyi Akadémia, Békéscsaba 1999 • Vigadó Galéria, Budapest • Kovács Máté Városi Művelődési Központ •  Templomok,Iparművészeti Múzeum, Budapest 2001 • Életműkiállítás, Körmendi Galéria – Hajnóczy-Bakonyi Ház • Pünkösdi anzix, Magyar Újságírók Szövetsége, Budapest  2004 • Kollázsok és síkplasztikák, Körmendi Galéria – Múzsa Galéria 2005 • Pestszentimrei Közösségi Ház • Expressiv, Burgenländische Landesgalerie • Körmendi Galéria – Múzsa Galéria  Szentendrei Képtár • Utazás közben, MűvészetMalom, Szentendre Schéner Mihály grafikai kiállítása, Körmendi Galéria, Belváros, Budapest • Börzsöny Múzeum. Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások 1956 • Megyei kiállítás, Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba 1957 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest 1960 • 8. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1969 • Csabai festők jubileumi kiállítása, Békéscsaba 1971 • III. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs 1972 • [Vígh Tamással], Városi Kiállítóterem, Vác • Táblakép ’72, Debrecen 1973 • Kortárs festők…, Csontváry Terem, Pécs • Tél a művészetben, Aba Novák Terem, Szolnok 1976 • XIX. Alföldi Tárlat, Békéscsaba 1977 • Festészet ’77, Műcsarnok, Budapest 1979 • Magyar Kiállítás (kat.), Milánó 1999 • Art Budapest 2. Nemzetközi művészeti vásár Művek közgyűjteményekben Művek közgyűjteményekben Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Szombathelyi Képtár, Szombathely.  Forrás: artportal.hu 
Schéner Mihály : "Táj"
245 000 HUF

a kategória hasonló műtárgyai

[FK2668/Bp301/4] A kép mérete: 50,5 x 80,5 cm keret nélkül. Készült: Olaj, Vászon A kép Moldován István (Kolozsvár, 1911) alkotása. Jelezve Jobbra lent "Moldován István" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép A festmény hátoldalán a Képcsarnokvállalat raglapja láltható. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Tanulmányait Kolozsvárott, a Szépművészeti Főiskolán kezdte 1930-ban. A következő esztendőben a nagybányai Szépművészeti Iskolában Thorma János és Krizsán János korrektúráján képezte magát. 1931-ben a budapesti Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett. Réti István, később Szőnyi István volt a mestere. Már mint főiskolás sok díjat és kitüntetést nyert. 1948-ban megkapta a római ösztöndíjat, de lemondva róla, Erdélybe ment. 1948-1950 között Erdélyben élt, és népművészetben gazdag vidékein festett. 1943-ban Kolozsvárott, 1946-ban Gyöngyösön, 1955-ben, 1959-ben és 1962-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, illetve a Csók Galériában rendezett egyéni bemutatókat. Ezen kívül több Európai országban, az USA-ban, Kanadában és Indiában is bemutatta munkáit. Eleinte sajátos atmoszférájú, lírai tájképeket, eleven színvilágú képmásokat festett, később mondernebb, erőteljesebben szerkesztett művekkel jelentkezett. A Pécsi Tanárképző Főiskola számára mozaikot készített. Erdély szerelmese volt. A székely népművészet gazdag formavilágának hatása döntő jelentőségűvé vált sokoldalú művészetében. Műv. díjak: a Szinyei Társaság elismerő oklevele, a Főváros festészeti-díja, "Kolozsvár a képzőművészetben" II. díj, állami ösztöndíj, római ösztöndíj, a Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi festészeti díja, SZOT festészeti díj. Több murális művet (mozaik) alkotott. A Magyar Nemzeti Galéria több alkotását őrzi. (M. L.: Műv. 1967/6, RI-NM) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Tanulmányait a kolozsvári Szépművészeti Főiskolán kezdte 1930-ban. A nagybányai szabadiskolában is megfordult. Itt Thorma János és Krizsán János korrektúráján képezte magát. 1931-ben Budapesten a Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett. Réti István, később Szőnyi István volt a mestere. Már mint főiskolás sok díjat nyert. 1948-ban megkapta a római ösztöndíjat, de lemondva róla, Erdélybe ment. 1948-1950 k. Erdélyben élt, és népművészetben gazdag vidékein festett. 1943-ban Kolozsváron, 1946-ban Gyöngyösön, 1955-ben, 1959-ben és 1962-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, illetve a Csók Galériában rendezett önálló kiállítást. Ezen kívül több Európai országban, az USA-ban, Kanadában és Indiában is bemutatta műveit. Eleinte sajátos atmoszférájú, lírai tájképeket, eleven színvilágú képmásokat festett, később mondernebb, erőteljesebben szerkesztett művekkel jelentkezett. A Pécsi Tanárképző Főiskola számára mozaikot készített. Erdély szerelmese volt. A székely népművészet gazdag formavilágának hatása döntő jelentőségűvé vált sokoldalú művészetében. 1942-ben megkapta a Szinyei Társaság elismerését, és a Főváros festészeti-díjat,1943-ban elnyerte a "Kolozsvár a képzőművészetben" c. díjat. 1947-ben állami ösztöndíjat,1948-ban a római ösztöndíjat, 1972-ben a Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi festészeti díját kapta meg. A MNG több művét őrzi. (M. L.: Műv.-1976/6) Magyar festők és grafikusok adattára Tanulmányait Kolozsvárott a Képzőművészeti Főiskolán, majd Nagybányán Thorma János és Krizsán János irányítása mellett kezdte, 1931-től Budapesten megszakításokkal a Képzőművészeti Főiskolán Réti István és Szőnyi István növendékeként fejezte be. 1949-ben és 1950-ben ösztöndíjjal dolgozott Erdélyben, majd hosszú tanulmányutakra indult Nyugat-Európába, az Egyesült Államokba, s a Szovjetunióba. Először Kolozsvárott lépett a nyilvánosság elé 1943-ban, majd 1946-ban Egerben és Gyöngyösön, 1947-ben Miskolcon, 1948-ban Hatvanban, 1955, 1961 és 1981-ben a Csók Galériában, 1959-ben a KKI-ben, 1960-ban Nagykanizsán, 1963-ban Kiskunfélegyházán, 1966-ban Debrecenben, 1969 és 1975-ben Békéscsabán, 1971-ben a Mednyánszky Teremben, 1973-ban Gyöngyösön és Debrecenben, 1977-ben Egerben, 1979-ben Veszprémben, 1983-ban Miskolcon, 1984-ben Csepelen, 1986-ban a Vigadó Galériában rendezett önálló kiállítást. Külföldi kiállításai: Moszkva, Varsó, India, Szófia, Párizs, Bukarest, Belgrád, New York, Montreál és Toronto. Eddig közel kétezer színes táblaképet festett, de szívesen foglalkozik mozaikkészítéssel is. 1964-ben a Pécsi Pedagógiai Főiskola, 1968-ban a Salgótarjáni Kórház, 1969-ben a názáreti templom és 1970-ben a Videoton Vállalat díszterme részére mozaikot készített. - Erdély szerelmese. A székely népművészet gazdag formavilágának hatása döntő jelentőségűvé vált festészetében. Olyan formanyelvet alakított ki magának, amely színvilágában és summázó formaalakításában sajátos erdélyi zamat érződik, ugyanakkor korszerűen modern is konstruktivista stílusa. Munkásságát 1942-ben a Szinyei Társaság elismerésével és a Fővárosi festészeti-díjjal, 1943-ben Római-ösztöndíjjal, 1947-ben Állam ösztöndíjjal (Románai), 1963-ben a SZOT festészeti-díjával, 1972-ben a Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi festészeti-díjával tüntették ki. - Irod.: Bíró Béla: Kolozsváry Moldován István. Erdélyi Helikon, 1943.; Felvinczi Takács Zoltán: Kolozsváry Moldován István. Kolozsvár, 1943.; Dutka Mária: Magyar Nemzet, 1961.; Maksay László: Moldován István. Művészet, 1965.; D. Fehér Zsuzsa. Moldován István, Bp. 1971.; Theisler György: Moldován István. Művészet, 1971.; Losonci Miklós: Moldován István. Pest Megyei Hírlap, 1981.; Csorba Mária: Moldován István Pesti Műsor, 1984. ÖLK Művészeti lexikon I-IV. Festő. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán 1931-től megszakításokkal Réti István és Szőnyi István növendékeként végezte. Közben Nagybányán Thorma János irányítása mellett dolgozott. 1948-50 között Romániában élt. 1943-ben Kolozsvárott, 1946-ban Gyöngyösön, 1955-ben, 1959-ben és 1962-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, ill. a Csók Galériában rendeztek önálló kiállítást sajátos atmoszférájú, lírai tájképeiből, eleven színvilágú portréiból. Újabb kiállításain egyéni technikájú, erőteljesebben szerkesztett, mondern hangvételű művekkel szerepel. 1963-ban a Pécsi Tanárképző Főiskola számára készített mozaikot. A Nemz. Gal. több művét őrzi. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek Festő, SZOT-díjas. Tanulmányait Thorma János nagybányai szabadiskolájában kezdte, majd 1931-1940-ben Réti és Szőnyi növendéke a főiskolán. 1948-1950-ben ösztöndíjas Romániában. Tanulmányúton több európai országban, a Szovjetunióban és az USÁ-ban járt. 1943 óta szerepelt a nyilvánosság előtt; fontosabb kiállításai: Csók Galéria (1951, 1961, 1981), Kulturális Kapcsolatok Intézete (1959), Mednyánszky Terem (1971), Békéscsaba (1974), Eger (1977), Miskolc (1983). Egyes művei eljutottak Indiába, az USÁ-ba és Kanadába. 1942-ben a Szinyei Társaság festészeti díjával, 1963-ban SZOT-díjjal, 1969-ben Milánó város ezüstérmével tüntették ki. A názáreti templom magyar kápolnájának díszítésére kiírt pályázaton Patrona Hungraiae mozaik tervével Milánóban első díjat nyert. 1967-ben 8x2,5 nagyságban az kivitelezésre is került. - Frontálisan komponált, dekoratív igényű tájképein elsősorban erdélyi és alföldi témákat dolgoz fel romantikus ízzel, népies-etnografikus jelleggel. Több mozaikot készített állami megbízásra. Kortárs magyar művészeti lexikon I-III. Tanulmányait 1930--ban kezdte a kolozsvári Szépművészeti Isk.-ban, a következő évben az MKF-n Réti István, majd 1940-től Szőnyi István tanítványa. Közben Nagybanyán tanult Thorma János és Krizsán János irányítása mellett. 1943-ben állított ki először Kolozsváron, majd 1946-ben Egerben és Gyöngyösön, 1947-ben Miskolcon, 1948-ban Hatvanban. 1950-től rendszeres résztvevője a Magyar Képzőművészeti Kiállításoknak. Budapesten, a Százados úti művésztelepen él és dolgozik. Rendkívül termékeny festő, de más műfajokban (sokszorosított grafika, mozaik) is szívesen kipróbálta magát. Művészetére a poszt-nagybányai festői hagyomány, és az összegző, a konstruktív szerkesztést előtérbe helyező formaadás egyensúlya jellemző. Az erdélyi tájak és emberek érzékeny megörökítője. 1942-ben a Szinyei Társaság elismerő oklevelét és a Főváros festészeti díját, 1943-ban a Kolozsvár a képzőművészetben II. díját, 1963-ban a SZOT festészeti díját, 1972-ben a Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi festészeti díját nyerte el. 1943-ban megkapta a római ösztöndíjat, de nem vette igénybe. 1948-50 között ösztöndíjjal Romániában dolgozott. Több műve az MNG gyűjteményébe került. Ek: 1959: KKI; 1960: Nagykanizsa; 1963: Kiskunfélegyháza; 1966, 1973: Medgyessy T., Debrecen; 1969, 1975: Munkácsy T., Bcsaba; 1971: Mednyánszky T., Bp.; 1973: Gyöngyös; 1977: Rudnay T., Eger; 1979: Veszprém; 1955, 1962, 1981: Csók Képtár, Bp.; 1983: Szőnyi István T., Miskolc; 1984: Iskola G. (kat.) Csepel; 1986, 1988: Vigadó G. Vcsk: 1942: Művészeti hetek, Erdélyi Nemzeti M., Kolozsvár; A nagybányai Szent István Hét festménypályázata, István Szálló; 1943: A kolozsvári Műcsarnok megnyitó kiállítása; 1950-65: 1-10. Magyar Képzőműv. Kiállítás; 1957: Tavaszi Tárlat, Műcsarnok; 1981: Erdők világa, Csontváry T.; 1988: Tavaszi Tárlat, Műcsarnok; 1996: Nagybányai festészet magángyűjteményekben, Budapest G.; 1998: A Százados úti művésztelep kiállítása, Pataky Galéria; 2000: Tisztelet a mesternek I. (Szőnyi-tanítványok kiállítása), Szőnyi István Emlékm. Km. Pécsi Pedagógiai Főisk. (mozaik, 1964); Salgótarjáni Kórház (mozaik, 1968); Nazareth, Mária Templom (mozaik, 1969); Videoton Díszterem (mozaik, 1970, Szfvár). Irod.: Bíró B: Két kolozsvári tárlat, Erdélyi Helikon, 1943/11.; László Gy.: Két kolozsvári kiállítás, Termés, 1943/3.; Felvinczi Takács Z.: Kolozsváry-Moldován Béla (kat. előszó, Kolozsvár, 1943); Kisdéginé Kirimi I.: Moldován István mozaikképe, MŰV, 964/5.; Maksay L.: Moldován István műtermében, MŰV, 1967/6.; Theisler Gy.: Moldován István kiállítása, MŰV, 1972/3.; Kolozsváry Moldován István (kat., Iskola G., Csepel, 1985). (SZü.Gy.)
Moldován István : "Tanya"
80 000 HUF
[FK0037/Z018] A kép mérete: 50 x 70 cm keret nélkül. Készült: Olaj, Vászon A kép Paizs László (Szentpéterúr, 1935) alkotása. Jelezve Jobbra lent "P. L." A festmény jó állapotban van. Keret: Ép A festmény hátoldalán a Képcsarnokvállalat címkéje található. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Tanulmányait a budapesti Iparművészeti Főiskolán végezte 1959-ben. Z. Gács György, Rákosy Zoltán és Szentiványi Lajos növendéke volt. A '60-as évek első felében hagyományosabb felfogású olajképeket festett, mozaikokat, freskókat, utóbb a pop-art körébe tartozó, a francia Arman munkáival rokon műveket alkotott. 1961 óta kiállító művész. Egyéni (Fényes Adolf Terem, Csók Galéria, Műcsarnok, Magyar Nemzeti Galéria, Halászbástya, Bástya Galéria, Vigadó Galéria, Budapest Galéria, Győr, Szombathely, Szeged, Zalaegerszeg, Duisburg, Aix-en-Provence, stb). és vegyes (Ernst Múzeum, Műcsarnok, Óbuda Galéria, Magyar Nemzeti Galéria, Csók Galéria, Vigadó Galéria, Székesfehérvár, Kaposvár, Pécs, Hódmezővásárhely, Firenze, Milano, Padova, Nápoly, Velence, Düsseldorf, Aachen, Genf, stb) tárlatokon vett részt. 1980-ban Munkácsy-díjjal jutalmazták, 1988-ban Érdemes Művész kitüntető elismerésben részesült. Munkáit őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, a Fővárosi Képtár, a szombathelyi képtár, a pécsi Janus P. Múzeum, a székesfehérvári István Király Múzeum és a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria. (H.B.: Műv, 1972/4, K.Gy.: Műv. 1977/2, K.G.: Műv. 1978/10, M.L.: Műv, 1983/5, R.G.: Műv, 1987/9, Sz.Gy.: Új Műv. 1995/4, MK) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Tanulmányait a bp.-i Iparművészeti Főiskolán végezte. Mozaikokat ferskókat, utóbb a pop-art körébe tartozó, a francia Arman műveivel rokon műveket alkotott. Mozaikok: a Szegedi Megyei Tanács, a Pécsi Óvoda, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem. Freskók: Budapest - Csatárka úti Gyermekotthon. 1971-ben a Fényes Adolf Teremben volt kiállítása, 1983-ban pedig a szegedi Móra Ferenc Múzeumban nagyszabású tárlatokon mutatta be munkáit. 1988-ban érdemes művész kitüntető elismerésben részesült. (MK) Magyar festők és grafikusok adattára Az Iparművészeti Főiskolán végzett 1959-ben. Mozaikokat (Szeged, Megyei Tanács; Pécs, Óvoda; Gödöllő, Agrártudományi Egyetem), freskókat (Budapest, Csatárka úti Gyermekotthon), újabban a pop art körébe tartozó, a francia Arman műveivel rokon műveket alkotott. 1971-ben a Fényes Adolf Teremben nyílt kiállítása. 1983 februárjában a szegedi Móra Ferenc Múzeumban megrendezett nagyszabású tárlaton mutatta be alkotásait. 1988-ban érdemes művész kitüntető elismerésben részesült. - MK Művészeti lexikon I-IV. (Szentpéterur, 1935. dec. 26.- ): festő. Az Iparművészeti Főiskolán 1959-ben végzett Rákosy Zoltán, Z. Gách György és Szentiványi Lajos növendékeként. Épületdiszítő mozaikokat, (Szeged, Megyei Tanács, 1961; Pécs, Óvoda, 1964), műanyagfreskókat (Bp., Csatárka úti Gyermekotthon, 1964) és gobelinterveket készít. Kortárs magyar művészeti lexikon I-III. Festő, szobrász, grafikus. 1959: MIF, mesterei: Z. Gács György, Rákosy Zoltán, Szentiványi Lajos. 1980: Munkácsy-díj; 1988: érdemes művész. Főiskolás éveinek második felében, majd azt követően számos murális munka kivitelezésében vett részt, Fónyi Géza, Konecsni György, Z. Gács György, Rákosi Zoltán és Domanovszky Endre mellett dolgozva. A 60-as évek első felének hagyományosabb fölfogású olajképeket festett. 1964-ben a Velencei B.-n megismerkedett az amerikai pavilonban a pop art Európában akkor még újnak számító törekvésével, és részben ez inspirálta, hogy 1967-ben textil, fém, bőr anyagú "varrottas" képeket küldjön az FKS éves tárlatára; a megnyitó előtt többek között az ő munkáit is eltávolították a falról. A 70-es években pop art-os objekteket (A trónörököspár politikai gyilkosság áldozata lett, 1970, plexiüveg, újság, szarvasbogarak), majd konstruktív, átlátszó plexiüveg plasztikákat készített belső fénytörő határfelületekkel. A 80-as években készültek az anyagában színezett, konstruktív, nagyméretű poliészter szobrai, majd színes poliészter táblaképeket alkotott, mesterségesen roncsolt felületekkel, mintha régészeti leletek vagy atomtámadás utáni festmény-szurrogátumok lennének. Ekkor kezdett organikus plaszikájú bronzszobrokat is mintázni. A 90-es években, a táblaképek és szobrok mellett nagyméretű, egyedi grafikákat készített, formavilágában némileg a roncsolt táblaképekből kiindulva, de szinte kizárólag az emberi alakból elvonatkoztatott torzókat megjelenítve. Ek: 1966: Művészklub, Győr; 1971: Fényes A. T.; 1972: Bercsényi 28-30 G.; 1973: BME B-épület; 1976: Csók G.; 1977: G. Hildebrandt, Duisburg (NSZK); 1979: Bástya G., Halászbástya; Helyőrségi Műv. H., Nagyatád; József A. Műv. Közp., Szeged; Göcsej M., Zalaegerszeg; 1982: Bezzegh G., Küsnacht (CH); 1983: Móra F. M., Szeged; 1987: Műcsarnok (kat.); MNG; 1988: Pandora G., Badacsonytomaj; 1989: Parktheatter, Iserlohn (NSZK); Qualitas G.; Hevesi S. Színház, Zalaegerszeg; 1990: Vasarely Fondation (Ferdinánd Judittal, Fóth Ernővel), Aix-en-Provence (FR); 1994: Vigadó G.; 1997: Pest Center G.; 1998: Budapest G. (kat.); 1999: Pest Center G. (kat); G. Arcis, Sárvár; MMA, Bp.; 2001: SZK, Szhely; Ernst M. (kat.) Vcsk: 1961, 1964, 1966: FKS, Ernst M.; 1962: 9. Magyar Képzőműv. kiállítás, Műcsarnok; 1967: Mai magyar festészet, Új-Delhi; 1969: Vas megyei művészek, Savaria M., Szhely; V. Orsz. Grafikai B., Miskolc; 1971: Új művek, Műcsarnok; 1972: Fiatal művészek Budapestről. Likovni Salon, Újvidék (YU); 1972, 1973: Balatonboglári kápolnatárlatok; 1974, 1976: IV., V. Orsz. Kisplasztikai B., Pécs; 1975: Jubileiumi Képzőműv. kiállítás, Műcsarnok; 1978: Magyar szobrászat, Műcsarnok; 1979: Arte figuratíva contemporanea ungherese, Salone Brunelleschiano, Firenze; Palazzo Reale, Milánó; 1980: Magyar konstruktivisták, Kunstm,. Álborg (DK), Hovikodden (NL); Kunstpalast, Düsseldorf; Tendenciák 1970-1980 I., Új művészet 1970-ben, Óbuda G.; Tendenciák 1970-1980 III. Geometrikus és strukturális törekvések, Óbuda G.; XXXIX. Velencei B.; 1981: 13. Nközi Kisplasztikai B., Padova; V. Budapesti Nközi Kisplasztikai kiállítás (B.), Műcsarnok; 1985: 101 tárgy. Objektművészet Magyarországon, Óbuda G.; 1986: 3. Kisplasztikai Triennálé, Fellbach (NSZK); 1987: Magyar művészek, Castell dell'Oro, Nápoly; Téli Tárlat, MKISZ, Műcsarnok; 1989: Művészet ma Magyarországon, Neue G., Sammlung Ludwig, Aachen; Más-Kép, Ernst M.; Az avantgárd vége 1975/1980. A 20. század magyar művészete, Csók Képtár, Szfvár; 1991: Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben, MNG; Kortárs művészet. Válogatás a Ludwig Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiből, MNG; 1992: Szinyei Társaság, Csók G.; 1993: Variációk a pop artra - Fejezetek a magyar képzőművészetből, Ernst M.; 1994: Szinyei Társaság, Vigadó G.; 1995: Helyzetkép/Magyar szobrászat, Műcsarnok; 1996: In memoriam 1956, Mosonmagyaróvár; Corpus, Vaszary Képtár, Kaposvár; 1997: 44. Vásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai J. M., Hmvhely; Magyar Szalon '97 Műcsarnok; Fehér képek, MGSZ, Vigadó G.; Budapest 125 éves, Budapest G.; Kortárs magyar művészet, Körmendi-Csák gyűjtemény, WIPO Center, Genf; 1998: 45. Vásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai J. M., Hmvhely; 1999: Majális, Palme H.; 2000: Történelem-kép, MNG; Úti kárpitok, IM; Dialógus. Festészet az ezredfordulón, Műcsarnok; A Nközi Kepes Társaság kiállítása, Pest Center G.; Fény a tudományban és a művészetben, Magyar Elektrotecnhikai M. Mk: FK; IKM, Szfvár; Pécs; KMG, Dunaszerdahely; M. Narodowe, Szczeczin (PL); MNG; SZK, Szhely. Km. Allegorikus alakzatok (sgraffito, 1958, Bp. Ódry Színpad); mozaik (1959, Kertészeti Egy., Aula); Három figura (gobelin, 1961, Művészeti Alap); Mezőgazdaság (mozaik, 1962, Szeged, Megyeháza); Állatfigurák (6 részes mozaik, 1964, Pécs, Nővérképző); Allegorikus figura (mozaik, 1967, Gödöllő, Agrártud. Egy.); Acrylic (akril, 1972. Szhely, Claudius Hotel); Két gömb (anyagában színezett poliészter, 1979, Kőszeg, Írottkő Szálló); háromrészes szobor (bronz, 1979, Bp., Gundel Étterem); háromrészes szobor (plasztik, 1979, Kecskemét, főposta (Szkok Ivánnal); Városköszöntő (krómacél, 1979, Zalaegerszeg); Kettős gömb (színezett poliészter, 1980, Bp., Kongresszusi Közp.); kút (réz, 1982. Hévíz, Postásüdülő); háromrészes szobor (poliészter, 1983, Szentendre, Honvéd Műv. H.); dombormű (színezett poliészter, 1984, Bécs, Hotel Hungaria); szobor (színezett poliészter, 1988, Miskolc, avasi postahivatal); dombormű (színezett poliészter, 1988, Bonn, Magyar Nagykövetség); Aranykor és Fehér kép (színezett poliészter, 1988, Paks, Atomerőmű); dombormű (bronz, 1990. Bp., Külügymin.); Közép-Európa földje és Üdvözlet (színezett poliészter, préselt lemez, 1990, München, Magyar Konzulátus); Fehér dombormű (poliészter, 1990, Canberra, Magyar Nagykövetség); három kép (színezett poliészter, préselt lemez, 1991. New York, Magyar ENSZ-misszió); Budai Vár (színezett poliészter, préselt lemez, 1991. Bp., VIII. ker., Rákóczi úti Irodaház); Allegorikus kompozíció (bronz, 1992. Bp., Hold u., MNB); Allegorikus figura (bronz, 1997. Bp., Thália Színház); cím nélkül (akril, papír, préselt lemez, 1998, Bp., Providencia Biztosító). Irod.: Horváth B.: Paizs László kiállítása, MŰV, 1972/4; Vadas J.: Ami a mappából kimaradt, ÉS, 1976. jún. 12.; Frank J.: Carving Light Rays. The Art of Paizs László, NHQ, 1976; Kovács Gy.: Az anyagátalakítás két módja, MŰV, 1977/2; Kernács G.: Térbe dermedt gesztusok. Paizs László alkotói korszakai, MŰV, 1978/10; Frank J.: Paizs László, Bp., 1979.; Török K.: Műalkotások műanyagból, Film, Színház, Muzsika, 1979. szept. 15.; Hárs É.-Romváry F.: Paizs László, Pécs, 1981; Menyhárt L.: Az ottfelejtett stafeláj. Beszélgetés Paizs Lászlóval, MŰV, 1983/5.; Hegyi L.: Megjegyzések Paizs László új munkáihoz (kat., bev. tan., Műcsarnok, 1987); Rideg G.: Európai kövületek. Paizs László kiállítása a Műcsarnokban, MŰV, 1987/9.; Lóska L.: Angyallenyomatok, ÉS, 1994. szept. 24.; Szegő Gy.: Műanyag és a mű anyaga, Paizs László kiállítása a Vigadóban, ÚM, 1995/4.; Paizs László beszélgetése Paizs Lászlóval az önveszélyes képzőművészeti kritikáról, ÚM, 1995/7-8.; Graphical Works of Paizs László (Budapest, G., 1998); Paizs László (kat., Pest Center G., biboliogr.-val, 1999); Wehner T.-Révész E.: Paizs László, Bp. 2000. (PO.G.-W.T.)
Paizs László : Csendélet
120 000 HUF