Keretezett Kölcsey Ferenc acélmetszet portré 14 x 10 cm

Eladási ár: 18 000 HUF

Leírás

[1F317/X109]
Keretezett kis méretű Kölcsey portré. Merített papíron található, ovális alakú acélmetszet, alatta felirat:
KÖLCSEY FERENC

Hátoldalán papírvignetta:
HOFFMANN FERENCZ KÉPKERET ÉS KERETLÉCGYÁRA BUDAPEST

Magasság: 14.3 cm
Szélesség: 10.2 cm
Súly: 0.085 kg
Kölcsey Feren

  


Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez





Kölcsey Ferenc





Anton Einsle olajfestményén


Élete


Született
1790. augusztus 8.
Sződemeter, Magyar Királyság


Elhunyt
1838. augusztus 24. (48 évesen)
Szatmárcseke, Magyar Királyság


Sírhely
Szatmárcseke


Nemzetiség
magyar


Pályafutása


Jellemző műfaj(ok)
elbeszélő költemény, himnusz, szónoki beszéd, levél


Irodalmi irányzat
klasszicizmus


Alkotói évei
1806–1838


Fontosabb művei
Felelet a Mondolatra
Himnusz
Huszt
Vanitatum vanitas





Kölcsey Ferenc aláírása




A Wikimédia Commons tartalmaz Kölcsey Ferenc témájú médiaállományokat.




Kölcsey Ferenc (Sződemeter, 1790. augusztus 8. – Szatmárcseke, 1838. augusztus 24.) magyar költő, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja, a nemzeti himnusz költője.









 Élete
Gyermekkora
Miután édesapja, a nemesi származású Kölcsey Péter, aki álmosdi birtokán gazdálkodott, 1796. augusztus 9-én elhunyt, édesanyja, Bölöni Ágnes a hatéves fiát Debrecenbe küldte iskolába. Jobb szeme világát gyermekkorában fekete himlő következtében elveszítette.[2][3][4] A szájhagyomány szerint a betegség kezelése közben – a kor szokásai szerint – a tüzes kemencében kezelt gyermeknek szikra pattant a szemébe, de ezt a legendát nem sikerült utólag kétséget kizáróan igazolni.[5] 11 éves volt, amikor anyja meghalt, és ettől kezdve a háztartást Panna néni, a család régi hű cselédje vezette, mind neki, mind három kisebb testvérének gondját viselte. Egyébiránt az árva gyermekekre gyámapjukon, Gulácsy Antal szokolyi birtokos nemesen kívül Péchy Imre, a kollégium főgondnoka is némi felügyeleti joggal rendelkezett.

 Tanulmányai
14 éven át a Debreceni Református Kollégiumban, a Szentírás magyarázatán kívül minden tárgyat végigtanult. Különösen nagy kedvvel foglalkozott a Cornelius Neposszal; szórakozás gyanánt egy barátjával a debreceni homokba rajzolta az ókori Athént, a görögök nagyjainak csontokból emlékoszlopokat állított, és emlékbeszédeket tartott fölöttük. Ebben az időben ismerkedett meg Haller János Hármas Istóriájával is.

1803-ban a költészeti osztályba jutva a latin versírásban ugyan nem jeleskedett, de buzgón olvasta Csokonai Vitéz Mihály, Virág Benedek, Kisfaludy Sándor munkáit, Kazinczy Ferenc Gessner-fordításait, a latin-, és ógörög nyelvű szerzők műveit Vergilius, Theokritosz pásztorkölteményeit, méghozzá eredetiben. Már ekkoriban a magányt kereste, s minden örömét elvonulva, könyveiben kereste és találta meg. 16 éves korától kezdve enciklopédiai tanulmányokat folytatott, és társaival – akik között volt a később ismertté vált Kállay Ferenc is – együtt tanult, olvasott és folytatott eszmecseréket.

Az élő idegen nyelvek közül először a franciát sajátította el, kedvelte a 17. századi francia mestereket. A német nyelv iránti érdeklődését főként Ewald Christian von Kleist, Gessner, Hagedorn, Bürger és Klopstock írásai keltették fel, melyeket először még csak korabeli magyar fordításból ismert; görögül olvasta ugyan Cebest és Anakreónt, de komolyabb előmenetelt e téren nem tett, azonban Kazinczy sürgetésére egyre nagyobb gondot kezdett rá fordítani, és miután Pindarosz műveihez meghozatta a Heine-féle kiadást, filológiai látóköre is tágult.

16 éves kora óta írogatott verseket is, de első „zsengéit” megsemmisítette. 1805-ben Csokonai temetésén ismerkedett meg Kazinczyval, akinek a Kresznericcsel való vitájához fontos adatokkal szolgált. 1808. május 19-én kelt első levele Kazinczyhoz. Ennek szíves fogadtatása és a későbbi barátság rendkívül serkentően hatott rá, Kazinczy szellemi útmutatóul szolgált számára, ő pedig a nyelvújító szinte egyedüli védelmezője lett Debrecenben, és az Árkádia-perben is mellé állt.

A történelmet Magyar Mihálytól, a bölcseletet Ercsei Dánieltől hallgatta. Tanulmányai mellett, Kazinczy buzdítására, kivonatokat írt, és némelyikből esszé is lett; többek között Werbőczy életét is feldolgozta, ezen kívül írt egy értekezést a poézisról (1808. december), ill. jegyzeteket a ión iskoláról. Rendszeresen látogatta a kollégium könyvtárát, azonban mivel abból az ifjaknak magyar könyveket nem adhattak ki, maga is gyűjtött magyar nyelvű munkákat.

 Felnőttkora




Franz Eybl litográfiáján


Miután 1809-ben befejezte kollégiumi tanulmányait, Pestre költözött törvénygyakorlatra, de ügyvédi vizsgára nem jelentkezett, mert miután szoros barátságot kötött Horvát Istvánnal, Vitkovics Mihállyal és főleg Szemere Pállal, egyedül az irodalom érdekelte, ezért lemondott a hivatalbeli és tanári pályáról, melyre Debrecenbe hívták, és Álmosdra vonult, ahol kis birtokán gazdálkodva egyedül tanulmányai foglalkoztatták. Ezek mellett öccseinek gondozása is lefoglalta. 1815-ben testvéreivel megosztozván Csekére (Szatmár megye) költözött. Itt is a gazdaságnak, tanulmányainak és az irodalomnak élt. Levelezett Kazinczyval, Döbrentei Gáborral, és kétszer utazott Pécelre Szemeréhez, ebből egy alkalommal 1814-ben Kazinczyval együtt, valamint 1815 nyarának egy részét is ott töltötte.

Irodalomtörténészi vitát váltott ki 2013-ban, hogy Kölcseynek Szemere Pállal kapcsolatos érzelmeit Nyáry Krisztián irodalmi bulvár könyvében közzétett hipotézise mint beteljesületlen szerelmet értékelte. A hipotézis verselemzéseken és irodalmi levelek analízisén alapul,[6] a szakkutatók[forrás?] azonban nem tartják megalapozottnak, és elvetik, mert figyelmen kívül hagyja az akkori irodalmi divatnak megfelelő, mások által is használt, szentimentális, érzékeny nyelvhasználatot.[7]
Figyelmet keltett a Mondolatra való Felelet, melyet Szemere Pállal együtt dolgozott ki 1815-ben. Kölcsey ezzel állást foglalt a nyelvújítás mellett és előmozdította sikereit. Kizárólag az irodalmi kritika és esztétika terén működött; Kazinczyval a régi Magyarország ellen küzdött; sorba vette a legnevezetesebb költőket, Csokonait, Kis Jánost és Berzsenyi Dánielt. Véleményét akkor hallatlan szigorúsággal mondta ki, ezért fel is zúdította maga ellen a közvéleményt és az írókat. Ekkor személyes baráti viszonyra lépett Kisfaludy Károllyal és az Aurora-körrel is; különösen Bártfay Lászlóval, Helmeczy Mihállyal, Toldy Ferenccel, Bajza Józseffel, Vörösmarty Mihállyal s Zádor Györgygyel (aki Fenyéri Gyula álnéven cikkeket írt különféle lapokba) alakított ki haláláig tartó őszinte baráti kapcsolatot.

1823. január 22-én tisztázta le Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című nagy költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. (E napot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük. A mű eredeti kéziratát Kölcsey saját kezű aláírásával az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.)

Pesten tartózkodása alatt Szemere Pállal 1826-ban megindította az Élet és Literatura című folyóiratot. 1827 januárjában hazamenetele után csak pár évig maradt csekei magányában, ahol elhunyt öccse családjának ügyei is foglalkoztatták. Az 1829-es tisztújításkor főispánja, báró Vay Miklós őt Szatmármegye tiszteletbeli aljegyzőjévé tette. A Magyar Tudományos Akadémia igazgatósága Pozsonyban 1830. november 17-én a nyelvtudományi osztály vidéki rendes tagjának nevezte ki.

Nagy Károly tiszti főügyésszel hathatós ébresztője és támasza lett megyéjében a szabadelvű mozgalmaknak, egyszersmind kidolgozója a rendszeres munkálatok feletti véleményeknek, melyek a megye által a kiváltságok védői dacára 1832-ben elfogadva, a következő országgyűlésre utasításul szolgáltak és oly hírre emelkedtek, hogy azokat más megye is sajátjává tette. 1832-ben megyei főjegyzővé, azon év november 6-án pedig országgyűlési követté választották. Pozsonyban 1832. december 19-én foglalta el helyét és a négy kerületi jegyzők egyikévé választatott; számos felirat (latinul) és üzenet (magyarul) az ő tollából került ki. Mint szónok, a magyar nyelv ügyében tartott beszéddel tűnt ki először és nemsokára jeles beszédeivel országos hírűvé vált. A parlamenti szónoklatot ő emelte irodalmi s művészi színvonalra; tőle tanulták ezt el az 1830-as és 1840-es évek szónokai: Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Eötvös József és Szemere Bertalan.

Mint politikus, a reformok híve volt; küzdött Erdély és a Partium visszacsatolásáért, az alkotmánynak a nép felszabadításával korszerű átalakításáért és a magyar nyelv jogaiért. Követi pályája 1834-ben véget ért, amikor megyéjében a maradiak kerültek felszínre. Búcsúbeszédével Pozsonyban 1835. február 9-én annyira meghatotta a rendeket, hogy az országgyűlés e beszéd után az napra felfüggesztette az ülést, és Kossuth erről a napról gyászkeretben küldte szét Országgyűlési Tudósításait. Hazatérte után ismét sikerült neki többséget biztosítani megyéjében a szabadelvű eszméknek. Az akadémiában emlékbeszédeivel, költői dolgozataival, kritikáival újra magára ragadta a közfigyelmet, és ezután kizárólag az irodalomnak élt. 1836. november 12-én a Kisfaludy Társaság alapítótagja lett. Utolsó nagy műve, Wesselényi Miklós védelme, melyet barátja hűtlenségi perében készített. Rendkívüli tisztességére és megbecsültségére utalva, Wesselényi így emlékezett meg róla: „Nem közénk való volt”. E nagyszabású, valóban klasszikus politikai vádirat kimerítette erejét, bélgyulladásba esett.

 Halála
Halála hirtelen következett be. Egy hivatalos útja alkalmával szekéren utazva viharos zápor érte, meghűlt és egyheti betegeskedés után – a szatmárcsekei református anyakönyv vonatkozó bejegyzésének tanúsága szerint – 1838. augusztus 23-án Szatmárcsekén meghalt. Ezzel ellentétben Kölcsey Antónia naplójában 1838. augusztus 24-e délelőtt 10 órát említ a halálozás időpontjaként. 

Forrás: wikipédia

Tulajdonságok

Típus: acélmetszet
Témakör: Arckép, portré

vásárlási információk

Feltöltve: 2021. június. 30.

(A műtárgyat eddig 507-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Keretezett Kölcsey Ferenc acélmetszet portré 14 x 10 cm

[1F317/X109] Keretezett kis méretű Kölcsey portré. Merített papíron található, ovális alakú acélmetszet, alatta felirat: KÖLCSEY FERENC Hátoldalán papírvignetta: HOFFMANN FERENCZ KÉPKERET ÉS KERETLÉCGYÁRA BUDAPEST Magasság: 14.3 cm Szélesség: 10.2 cm Súly: 0.085 kg Kölcsey Feren    Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez Kölcsey Ferenc Anton Einsle olajfestményén Élete Született 1790. augusztus 8. Sződemeter, Magyar Királyság Elhunyt 1838. augusztus 24. (48 évesen) Szatmárcseke, Magyar Királyság Sírhely Szatmárcseke Nemzetiség magyar Pályafutása Jellemző műfaj(ok) elbeszélő költemény, himnusz, szónoki beszéd, levél Irodalmi irányzat klasszicizmus Alkotói évei 1806–1838 Fontosabb művei Felelet a Mondolatra Himnusz Huszt Vanitatum vanitas Kölcsey Ferenc aláírása A Wikimédia Commons tartalmaz Kölcsey Ferenc témájú médiaállományokat. Kölcsey Ferenc (Sződemeter, 1790. augusztus 8. – Szatmárcseke, 1838. augusztus 24.) magyar költő, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja, a nemzeti himnusz költője.  Élete Gyermekkora Miután édesapja, a nemesi származású Kölcsey Péter, aki álmosdi birtokán gazdálkodott, 1796. augusztus 9-én elhunyt, édesanyja, Bölöni Ágnes a hatéves fiát Debrecenbe küldte iskolába. Jobb szeme világát gyermekkorában fekete himlő következtében elveszítette.[2][3][4] A szájhagyomány szerint a betegség kezelése közben – a kor szokásai szerint – a tüzes kemencében kezelt gyermeknek szikra pattant a szemébe, de ezt a legendát nem sikerült utólag kétséget kizáróan igazolni.[5] 11 éves volt, amikor anyja meghalt, és ettől kezdve a háztartást Panna néni, a család régi hű cselédje vezette, mind neki, mind három kisebb testvérének gondját viselte. Egyébiránt az árva gyermekekre gyámapjukon, Gulácsy Antal szokolyi birtokos nemesen kívül Péchy Imre, a kollégium főgondnoka is némi felügyeleti joggal rendelkezett.  Tanulmányai 14 éven át a Debreceni Református Kollégiumban, a Szentírás magyarázatán kívül minden tárgyat végigtanult. Különösen nagy kedvvel foglalkozott a Cornelius Neposszal; szórakozás gyanánt egy barátjával a debreceni homokba rajzolta az ókori Athént, a görögök nagyjainak csontokból emlékoszlopokat állított, és emlékbeszédeket tartott fölöttük. Ebben az időben ismerkedett meg Haller János Hármas Istóriájával is. 1803-ban a költészeti osztályba jutva a latin versírásban ugyan nem jeleskedett, de buzgón olvasta Csokonai Vitéz Mihály, Virág Benedek, Kisfaludy Sándor munkáit, Kazinczy Ferenc Gessner-fordításait, a latin-, és ógörög nyelvű szerzők műveit Vergilius, Theokritosz pásztorkölteményeit, méghozzá eredetiben. Már ekkoriban a magányt kereste, s minden örömét elvonulva, könyveiben kereste és találta meg. 16 éves korától kezdve enciklopédiai tanulmányokat folytatott, és társaival – akik között volt a később ismertté vált Kállay Ferenc is – együtt tanult, olvasott és folytatott eszmecseréket. Az élő idegen nyelvek közül először a franciát sajátította el, kedvelte a 17. századi francia mestereket. A német nyelv iránti érdeklődését főként Ewald Christian von Kleist, Gessner, Hagedorn, Bürger és Klopstock írásai keltették fel, melyeket először még csak korabeli magyar fordításból ismert; görögül olvasta ugyan Cebest és Anakreónt, de komolyabb előmenetelt e téren nem tett, azonban Kazinczy sürgetésére egyre nagyobb gondot kezdett rá fordítani, és miután Pindarosz műveihez meghozatta a Heine-féle kiadást, filológiai látóköre is tágult. 16 éves kora óta írogatott verseket is, de első „zsengéit” megsemmisítette. 1805-ben Csokonai temetésén ismerkedett meg Kazinczyval, akinek a Kresznericcsel való vitájához fontos adatokkal szolgált. 1808. május 19-én kelt első levele Kazinczyhoz. Ennek szíves fogadtatása és a későbbi barátság rendkívül serkentően hatott rá, Kazinczy szellemi útmutatóul szolgált számára, ő pedig a nyelvújító szinte egyedüli védelmezője lett Debrecenben, és az Árkádia-perben is mellé állt. A történelmet Magyar Mihálytól, a bölcseletet Ercsei Dánieltől hallgatta. Tanulmányai mellett, Kazinczy buzdítására, kivonatokat írt, és némelyikből esszé is lett; többek között Werbőczy életét is feldolgozta, ezen kívül írt egy értekezést a poézisról (1808. december), ill. jegyzeteket a ión iskoláról. Rendszeresen látogatta a kollégium könyvtárát, azonban mivel abból az ifjaknak magyar könyveket nem adhattak ki, maga is gyűjtött magyar nyelvű munkákat.  Felnőttkora Franz Eybl litográfiáján Miután 1809-ben befejezte kollégiumi tanulmányait, Pestre költözött törvénygyakorlatra, de ügyvédi vizsgára nem jelentkezett, mert miután szoros barátságot kötött Horvát Istvánnal, Vitkovics Mihállyal és főleg Szemere Pállal, egyedül az irodalom érdekelte, ezért lemondott a hivatalbeli és tanári pályáról, melyre Debrecenbe hívták, és Álmosdra vonult, ahol kis birtokán gazdálkodva egyedül tanulmányai foglalkoztatták. Ezek mellett öccseinek gondozása is lefoglalta. 1815-ben testvéreivel megosztozván Csekére (Szatmár megye) költözött. Itt is a gazdaságnak, tanulmányainak és az irodalomnak élt. Levelezett Kazinczyval, Döbrentei Gáborral, és kétszer utazott Pécelre Szemeréhez, ebből egy alkalommal 1814-ben Kazinczyval együtt, valamint 1815 nyarának egy részét is ott töltötte. Irodalomtörténészi vitát váltott ki 2013-ban, hogy Kölcseynek Szemere Pállal kapcsolatos érzelmeit Nyáry Krisztián irodalmi bulvár könyvében közzétett hipotézise mint beteljesületlen szerelmet értékelte. A hipotézis verselemzéseken és irodalmi levelek analízisén alapul,[6] a szakkutatók[forrás?] azonban nem tartják megalapozottnak, és elvetik, mert figyelmen kívül hagyja az akkori irodalmi divatnak megfelelő, mások által is használt, szentimentális, érzékeny nyelvhasználatot.[7] Figyelmet keltett a Mondolatra való Felelet, melyet Szemere Pállal együtt dolgozott ki 1815-ben. Kölcsey ezzel állást foglalt a nyelvújítás mellett és előmozdította sikereit. Kizárólag az irodalmi kritika és esztétika terén működött; Kazinczyval a régi Magyarország ellen küzdött; sorba vette a legnevezetesebb költőket, Csokonait, Kis Jánost és Berzsenyi Dánielt. Véleményét akkor hallatlan szigorúsággal mondta ki, ezért fel is zúdította maga ellen a közvéleményt és az írókat. Ekkor személyes baráti viszonyra lépett Kisfaludy Károllyal és az Aurora-körrel is; különösen Bártfay Lászlóval, Helmeczy Mihállyal, Toldy Ferenccel, Bajza Józseffel, Vörösmarty Mihállyal s Zádor Györgygyel (aki Fenyéri Gyula álnéven cikkeket írt különféle lapokba) alakított ki haláláig tartó őszinte baráti kapcsolatot. 1823. január 22-én tisztázta le Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című nagy költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. (E napot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük. A mű eredeti kéziratát Kölcsey saját kezű aláírásával az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.) Pesten tartózkodása alatt Szemere Pállal 1826-ban megindította az Élet és Literatura című folyóiratot. 1827 januárjában hazamenetele után csak pár évig maradt csekei magányában, ahol elhunyt öccse családjának ügyei is foglalkoztatták. Az 1829-es tisztújításkor főispánja, báró Vay Miklós őt Szatmármegye tiszteletbeli aljegyzőjévé tette. A Magyar Tudományos Akadémia igazgatósága Pozsonyban 1830. november 17-én a nyelvtudományi osztály vidéki rendes tagjának nevezte ki. Nagy Károly tiszti főügyésszel hathatós ébresztője és támasza lett megyéjében a szabadelvű mozgalmaknak, egyszersmind kidolgozója a rendszeres munkálatok feletti véleményeknek, melyek a megye által a kiváltságok védői dacára 1832-ben elfogadva, a következő országgyűlésre utasításul szolgáltak és oly hírre emelkedtek, hogy azokat más megye is sajátjává tette. 1832-ben megyei főjegyzővé, azon év november 6-án pedig országgyűlési követté választották. Pozsonyban 1832. december 19-én foglalta el helyét és a négy kerületi jegyzők egyikévé választatott; számos felirat (latinul) és üzenet (magyarul) az ő tollából került ki. Mint szónok, a magyar nyelv ügyében tartott beszéddel tűnt ki először és nemsokára jeles beszédeivel országos hírűvé vált. A parlamenti szónoklatot ő emelte irodalmi s művészi színvonalra; tőle tanulták ezt el az 1830-as és 1840-es évek szónokai: Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Eötvös József és Szemere Bertalan. Mint politikus, a reformok híve volt; küzdött Erdély és a Partium visszacsatolásáért, az alkotmánynak a nép felszabadításával korszerű átalakításáért és a magyar nyelv jogaiért. Követi pályája 1834-ben véget ért, amikor megyéjében a maradiak kerültek felszínre. Búcsúbeszédével Pozsonyban 1835. február 9-én annyira meghatotta a rendeket, hogy az országgyűlés e beszéd után az napra felfüggesztette az ülést, és Kossuth erről a napról gyászkeretben küldte szét Országgyűlési Tudósításait. Hazatérte után ismét sikerült neki többséget biztosítani megyéjében a szabadelvű eszméknek. Az akadémiában emlékbeszédeivel, költői dolgozataival, kritikáival újra magára ragadta a közfigyelmet, és ezután kizárólag az irodalomnak élt. 1836. november 12-én a Kisfaludy Társaság alapítótagja lett. Utolsó nagy műve, Wesselényi Miklós védelme, melyet barátja hűtlenségi perében készített. Rendkívüli tisztességére és megbecsültségére utalva, Wesselényi így emlékezett meg róla: „Nem közénk való volt”. E nagyszabású, valóban klasszikus politikai vádirat kimerítette erejét, bélgyulladásba esett.  Halála Halála hirtelen következett be. Egy hivatalos útja alkalmával szekéren utazva viharos zápor érte, meghűlt és egyheti betegeskedés után – a szatmárcsekei református anyakönyv vonatkozó bejegyzésének tanúsága szerint – 1838. augusztus 23-án Szatmárcsekén meghalt. Ezzel ellentétben Kölcsey Antónia naplójában 1838. augusztus 24-e délelőtt 10 órát említ a halálozás időpontjaként.  Forrás: wikipédia

További részletek
Típus: acélmetszet
Témakör: Arckép, portré

vásárlási információk
Feltöltve: 2021. június. 30.

(A műtárgyat eddig 507-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
18 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[1T107/Z029] Régi, szép állapotú kézzel festett három darab orientalista terrakotta kisplasztika, mellszobor. - 1 darab sárga ruhás, turbános szerecsen férfi büszt (20 x 12 x 23 cm) Vállán jelzés: IFJ. VASTAGH GY. - 1 darab kék ruhás, turbános szerecsen férfi büszt (17.5 x 15 x 23.5 cm) Vállán repedés, lásd fotó. - 1 darab barna ruhás szerecsen férfi büszt (19 x 15 x 23.5 cm) Vállán pecsételt és kopottas jelzés: IFJ. VASTAGH GY. ALGIR 1898 Súly: 3.945 kg Vastagh György (szobrász) Vastagh György Született 1868. szeptember 18. Kolozsvár Elhunyt 1946. június 3. (77 évesen) Budapest Állampolgársága magyar Nemzetisége magyar Házastársa Benczúr Olga Gyermekei Vastagh Éva Vastagh László Szülei Vastagh György Foglalkozása szobrász Sírhelye Fiumei Úti Sírkert (37/1-1-32) A Wikimédia Commons tartalmaz Vastagh György témájú médiaállományokat. Sablon • Wikidata • Segítség Ifjabb alsó-torjai Vastagh György (Kolozsvár, 1868. szeptember 18. – Budapest, 1946. június 3.) magyar szobrászművész. Az erdélyi Háromszékről származó Vastagh művészcsalád különböző műfajokban alkotó tagjai három generáción keresztül, százhúsz éven át voltak jelen a 19-20. század magyar képzőművészetében.  Családja Alsó-torjai székely lófő eredetű családból származott. Ősei 1661 körül a tatárdúlást követő pestis elől menekülve Szegeden telepedtek le, az ottani anyakönyvekben először 1667-ben fordul elő nevük. Nagyapja Vastagh János szegedi hajósgazda, apja id. Vastagh György festőművész, édesanyja Schell Jozefin, bátyja Vastagh Béla jogász és Vastagh Géza festőművész, sógora Kenyeres Balázs orvosprofesszor. Ifjabb Vastagh György 1900-ban kötött házasságot Benczúr Gyula lányával, Benczúr Olga képző- és iparművésszel. Három gyermekük született. Lánya, Vastagh Éva és fia, Vastagh László szobrászművészek voltak, kisebbik fia, Pál (közlekedési mérnök) a második világháborúban halt meg.  Tanulmányai Első mestere a nála mindössze egy évtizeddel idősebb Zala György volt. 1889 és 1891 között Münchenben a Képzőművészeti Akadémián tanult, előbb rajzot Gabriel Hacklnál, majd mintázást Syrius Eberlénél. 1893-ban tanulmányúton járt Párizsban, ahol Emmanuel Fremiet és Alexandre Falguere  szobrászokkal állt kapcsolatban. 1898-ban  négy hónapot töltött Algériában és Tunéziában, állami ösztöndíjjal ott tevékenykedő bátyjához, Gézához csatlakozva. Itt mintázta arab és néger portréit, továbbá egy teveszobrot.  Művészi pályafutása Tevehajcsár, 1893. Ifj. Vastagh György műtermének részlete az Árpád szoborral Első nyilvánosan felállított munkája a Pápai honvédemlék (1889), az ihászi csatát idéző bronz reliefjével és oszlop tetején szétterjesztett szárnyú turulszobrával. Részt vett a Kolozsvár város által kiírt Mátyás király szoborpályázaton, melyet Fadrusz János nyert meg. A Millenniumi kiállításra ötven tenyészállatszobor készítésével bízta meg a Földművelési Minisztérium. Ezeket az állami ménesbirtokokon – Bábolna, Kisbér, Mezőhegyes, Fogaras – mintázta. Az 1900-as párizsi világkiállításra a minisztériumtól újabb megrendelést kapott, a legkiválóbb nagy- és kistenyésztők állatainak megmintázását. Szobrait aranyéremmel jutalmazták. 1902-ben avatták fel a Budavári Palota területén, a lovarda előtt felállított másfélszeres életnagyságú Csikós szobrát, egyik főművét. Talapzatát a palota építésze Hauszmann Alajos tervezte. A II. világháborúban megsérült szobor restaurálás után 1983-ban került jelenlegi helyére, a Magyar Nemzeti Galéria B épülete előtti Hunyadi-udvarra. Fél életnagyságú változatát Párizsban a világkiállításon aranyéremmel díjazták. A londoni British Museum is vásárolt állatszobraiból, ezek egy része ma a Londoni Természettudományi Múzeum (Natural History Museum) gyűjteményében található. 1901-ben kapott megbízást Bethlen Gábor szobrának elkészítésére, melyet 1903-ban a Köröndön állítottak fel, ma a Hősök terén a millenniumi emlékmű egyik alakja. Ez időszakban az Állatorvosi Főiskolán lóanatómiai tanulmányokat készített grafikában és plasztikában, ezeket Zimmermann Ágoston szemléltető tananyagként alkalmazta. Ekkor készültek anatómiai tanulmányai Kincsemről, ott őrzött csontváza alapján. A nemzetközi vadászati kiállításon (1910, Bécs) kutyaszobraival aratott sikert. Részt vett a budapesti Bazilika szobrászati díszítésében (1905), a budapesti Széchenyi gyógyfürdő kupolacsarnokának egyik tritónja (1909–1913) is az ő nevéhez fűződik. II. Rákóczi Ferenc lovas szobrát Szegeden, a Széchenyi téren állították fel 1912-ben. Árpád fejedelem lovas szobrának felállítása Munkácson az I. világháború miatt meghiúsult, kisplasztikai változata a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban látható. A múzeum felkérésére mintázta a Négyesfogat szoborcsoportot Dőry Vilmosné leperdi birtokán 1912-ben, a Négyökrös szántást Mezőhegyesen 1913-ban, továbbá szintén a Dőry-birtokon, a Mezőgazdasági kiállításon díjnyertes Cepedli tehén szobrát 1925-ben. Ez évben készült Pázmány Péter emlékszobra a nevét viselő tudományegyetem számára (központi épület), ma Piliscsabán a katolikus egyetemen található. Lourdes-i Mária szoborpályázaton nyertes alkotása (1925) a Gellért-hegyi Sziklatemplomban állt (eltűnt). A létrehozandó kairói Mezőgazdasági Múzeum számára 1931-32-ben közel 50 egyiptomi juh-, szarvasmarha- és lószobrot mintázott fiával, Lászlóval együtt. Görgey Artúr másfélszeres életnagyságú lovas szobrát 1935-ben a budai Várban, a Prímás bástyán (Anjou bástya) leplezték le, 1945-ben megsemmisült (beolvasztva a Sztálin-szobor alapanyagát képezte). 1998-ban Marton László újraalkotásában állították fel. Ugyancsak a Várban 1937 óta áll a másik főmű Hadik András lovas szobra, elismerésül a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapta érte a művész. 1939-ben Horthy Miklós kormányzó Vastagh György egyik, Árpád-korabeli magyar lovast ábrázoló szobrát ajándékozta Adolf Hitlernek a német diktátor 50. születésnapja alkalmából. Blaskovich Ernő földbirtokos 1942-ben vándordíjnak rendelte meg a legendás versenyló Kincsem egyötöd életnagyságú szobrát. A hiteles mintázást fényképek, pontos méretadatok segítették, a ló csontváza is rendelkezésre állt. Később a Magyar Lovaregylet megbízta a világhírű kanca életnagyságú szobrának elkészítésével a lovarda parkja számára. Az elkészült mű 1945-ben a műteremben semmisült meg. Szobrai a Magyar Nemzeti Galériában és a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban találhatók. „Ifj. Vastagh György művészetét agrár-muzeológiai szempontból különösen értékessé teszi az a körülmény, hogy szobrainak döntő többsége egy-egy konkrét állatról készült portré értékű alkotás. Felbecsülhetetlen tenyésztéstörténeti jelentőséggel bír, hogy háromdimenziós, színhelyes ábrázolással rendelkezünk például a nóniusz fajta vonal-alapító törzsménjeiről, a 19-20. század fordulójának legkiválóbb bábolnai arab törzsménjeiről, vagy a Mezőhegyesi M. Kir. Állami Ménesbirtok Hunyadi nevű magyar szürke törzsbikájáról, és még hosszasan sorolhatnánk a kiválónál kiválóbb tenyészállatok szobrait. Ezek az állatportrék művészi értékükön túl elsőrendű fajtatörténeti dokumentumok is. Segítségükkel nyomon követhető az egyes fajták kialakulása, formálódása, a legfontosabb törzsmének tenyészhatása, a tenyészcél változása és a divatirányzatok esetleges érvényesülése is.”  Forrás: wikipédia 
Ifj. Vastagh György : Orientalista terrakotta büszt 3 darab
360 000 HUF

a kategória hasonló műtárgyai

[FKA030/Bp305/55] A kép mérete: 29 x 24 cm keret nélkül. Készült: Szén, Papír A kép Sarkantyu Simon (Pincehely, 1921, Budapest, 1989) alkotása. Jelezve jobbra lent "Sarkantyú" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő, grafikus. 1941-1944 között Rudnay Gyula növendékeként tanult a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. 1946-ban fejezte be stúdiumait a Derkovits Kollégiumban. 1947-53 között a népi kollégium igazgatója volt Dombóváron, illetve Budapesten. 1960-81 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola adjunktusa-, majd docenseként tevékenykedett. Tanulmányúton járt több nyugat- és kelet-európai országban. Budapesten működött. Számos egyéni tárlaton szerepelt (Csók Galéria, Csontváry Terem, Dombóvár, Kölesd, Nagykanizsa, Szeged, Szekszárd, Szombathely, stb.). 1950-től rendszeresen jelen volt a magyar művészet hazai és külhoni csoportos rendezvényein (VElencei Biennále, Párizs Antwerpen, Prága, Stockholm, kisázsiai országok, Tokió, Moszkva, stb.). A Kilencek egyik alapító tagja és tárlataik aktív résztvevője volt. Sarkantyu festői felfogása a posztnagybányai hagyománykör folytatója, viszont az irányzat lírai kolorizmusa nála a képi elemek bizonyos megszerkesztettségével, illetve az előadás nagyvonalúságával párosul, ami stílusának eleven, dekoratív jelleget kölcsönöz. Problematikái zömmel a mindennapokban gyökereznek, elsősorban a modern szellemi élet szerkezetének, a kor életérzésének megragadása foglalkoztatta. Előszeretettel festett csendéleteket, melyeknek kis világából a valóság nagyobb összefüggéseire utalt, de tájképein, sőt alakos kompozícióin is az ábrázolt élmény vagy jelenség egyetemes érvényű vonásait emelte ki. Díjak: 1956-59 között Derkovits-ösztöndíj; 1960-ban és 1967-ben Munkácsy-díj; Prix d''Honneur, Salon Populistae, Párizs; MAOE-nívódíj. Sarkantyu művelője volt a murális műfajoknak is, több pannót a szekkót készített. Műveit őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, a Fővárosi Képtár, a miskolci képtár és a szekszárdi Wosinszky M. Múzeum. (K.Gy.: Műv. 1984/4, ML) Magyar festők és grafikusok adattára Rudnay Gyula növendékeként végzett a főiskolán, 1960 óta ugyanitt docens. Tanulmányúton járt több népi demokratikus országba, a Szovjetunióban is, valamint Olasz- és Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban és Ausztriában. 1950 óta szerepel a hazai és külföldi tárlatokon, kiállított többek között az 1962-es Velencei Biennálén, Párizsban, Moszkvában, Antwerpenben, Varsóban, Prágában, Szófiában, a kisázsiai országokban, Stockholmban és Tokióban. Önálló tárlatai voltak Budapesten a Kulturális Kapcsolatok Intézetében (1959) és a Csók Galériában (1974), Nagykanizsán (1969), Szegeden (1970) és Szekszárdon (1972). A Kilencek alapító tagja és valamennyi kiállításuk résztvevője. 1956-1959-ben Derkovits-ösztöndíjat, 1960-ban és 1967-ben Munkácsy-díjat valamint a Miskolci Ország Kiállítás nagydíját. - Korszerűsége formanyelvében is megmutatkozik: a summázó előadás döntő stílusjegyévé vált. Művelője a murális műfajoknak, több pannót, szekkót készített középületek számára. (Házasságkötőterem, Szekszárd; Madách Színház, Budapest; MSZMP székház, Gödöllő stb.) - Irod.: P. Sz. T.: Művészi életrajzok. Bp. 1985. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Rudnay Gyula növendékeként végzett a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. 1960 óta ugyanitt docensként működött. Tanulmányúton járt több európai országban. 1950-től szerepel hazai és külhoni tárlatakon (Velencei Biennálé-1962, Párizs, Antwerpen, Prága, kisázsiai országok, Stockholm, Tokió, Moszkva, stb.). A KILENCEK alapító tagja és kiállításaik aktív résztvevője. 1956-59 k. Derkovits-ösztöndíjat, 1960-ban és 1967-ben Munkácsy-díjat kapott. 1958-ban Párizsban elnyerte a Salon Populiste Prix d'Honneur-jét. Korszerűsége formanyelvében is megmutatkozik: summázó előadás döntő stílusjegyévé vált. Művelője a murális műfajoknak is, több pannót és szekkót készített (Szekszárdi Házasságkötőterem, bp.-i Madách Színház). (ML) Művészeti lexikon I-IV. Festő, Munkácsy-díjas. 1941-44 között a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula növendéke volt. 1945 után magániskolákban tanult tovább. 1960 óta a Képzőművészeti Főiskola tanára. Történelmi festményeket, tájképeket, csendéleteket fest, stílusára Domanovszky Endre és Szentiványi Lajos hatott. 1958-ban Párizsban a Salon Populiste-ben kiállított műveivel díjat nyert. 1959-ben gyűjt. kiállításon mutatta be újabb képeit. 1960-ban a Velencei Biennalén vett részt. Sgraffitóját Oroszlányban, két nagyméretű pannóját a bp.-i Madách Színházban helyezték el.
Sarkantyu Simon : Dudli
36 000 HUF