Akvarell, papír, 19,5 x 25,5 cm, j.b.l.: Barta Mária

Akvarel, papír, 238x325 mm, j.j.l.:Losonczy T. 1964 leltári szám: 24-182

[FKB168/Bp72/486] A kép mérete: 20 x 29 cm keret nélkül. Készült: Rézkarc, Papír A kép Zádor István (Nagykikinda, 1882, Budapest, 1963) alkotása. Jelezve lent "Szabadsághegy, Zádor István (ceruzával)" A festmény jó állapotban van. Keret: Paszpartúban Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő, grafikus. Huszonhat éves volt, amikor elhatározta, hogy fejét a művészetre adja. Éveken át tanulta a grafikai technikát. Budapesten, Párizsban és Firenzében folytatott tanulmányokat. Budapesten Olgyai Viktor volt a tanítómestere, Párizsban az École des Beaux Arts-on képezte magát. Nyáron a szolnoki művésztelepen, télen pedig Párizsban dolgozott, kisebb brüsszeli, antwerpeni kirándulásokkal tarkítva. 1910-ben Észak-Olaszországban tartózkodott, Firenzében az akadémián tanult. 1918-19-ben több forradalmi rajzriportot készített. A Tanácsköztársaság bukása után először Weimarba, majd Münchenbe emigrált, előbb a Bauhaus növendéke volt, majd ismét a rézkarc technikát tanulmányozta. Stuttgart volt az utolsó állomás. Csendéleteket, táj- és arcképeket, aktokat, enteriőröket festett, bár többnyire grafikával foglalkozott. Zádor igen nagy technikai tudással bírt a rézkarcolás művészetében. Főképp városképeket, hatásos architektúrákat varázsolt lapjaira. Egy német kiadó megbízásából sorozatban örökítette meg a Rajna-vidéki és tengerparti városokat, később a Ruhr-vidék gyárairól készített rézkarcokat. Neve ismertté vált mindenfelé. Olaszországba, Svájcba hívták meg kiállítani. Kiállítások, cserék, eladások, évkönyvek Angliától Japánig, Amerikáig. 1930-ban meghívták Hollandiába. Tájképeivel olyan sikert aratott, hogy megbízást kapott egy kiadótól 36 orvosprofesszor protréjának megrajzolásával, majd egy holland katonai szaklap bízta rá a tábornokok megörökítését. A Szinyei Társaság tagja, a Magyar Rézkarcolóművészek Egyesületének elnöke volt. 1918-ban "Ebédlő" című enteriőrje állami kis aranyérmet nyert. Illusztrációiért elnyerte a könyv-illusztrációs díjat, majd a Lipótvárosi Kaszinó díját. Később Kossuth-díjjal jutalmazták munkásságát. 1934-ben jelent meg ofszetnyomásban "Egy hadifestő emlékei" című albuma. Több olajképe, rézkarca és litográfiája található a Magyar Nemzeti Galériában. "Budapest 1945" című albuma a felszabadulás után "Egy fél évszázad rajzokban" című albuma 1959-ben jelent meg. (Éber, ML, Czeizing-Fehér: Művészek) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Kossuth-díjas festő, grafikus. Budapesten, Párizsban és Firenzében tanult. Párizsban az École des Beaux Arts-n képezte magát. A szolnoki művésztelep tagja volt. 1918-19-ben forradalmi rajzriportokat készített. A Tanácsköztársaság bukása után, először Weimarba, majd Münchenbe emigrált. Csendéleteket, táj- és arcképeket, valamint enteriőröket festett, bár többnyire grafikával foglalkozott. Olgyai Viktor volt a tanítómestere. Igen nagy technikai tudással bírt a rézkarcolás művészetében. Többnyire városképeket, hatásos architektúrákat varázsolt lapjaira. A Szinyei Társaság tagja, a Magyar Rézkarcolóművészek Egyesületének elnöke volt. 1918-ban "Ebédlő" című enteriőrje állami kis aranyérmet nyert. 1934-ben jelent meg offsetnyomásban "Egy hadifestő emlékei" című albuma. Több kiállítása volt a fővárosban. Számos olajképe, rézkarca és litográfiája van a Magyar Nemzeti Galériában. "Budapest 1945" című albuma a felszabadulás után, "Egy fél évszázad rajzokban" című albuma 1959-ben jelent meg. Kossuth-díjjal tüntették ki. (Éber, ML) Magyar festők és grafikusok adattára Festő, grafikus, Kossuth-díjas. Festményei enteriőrök, portrék és tájképek. Legismertebb művei rézkarcok és rajzok. Albumai: Budapest 1945; Egy fél évszázad rajzokban (Budapest, 1959). 1958-ban az Ernst Múzeumban volt életmű kiállítása. Irod.: Dénes Tibor: Zádor István. Képzőművészet, 1938., Zádor István és Grantner Jenő kiállítási katalógus. Ernst Múzeum. 1958. Művészeti lexikon I-IV. Festő és grafikus, Kossuht-díjas. Bp.-en, a párizsi École des Beaux-Arts-on és Firenzében tanult. A szolnoki művésztelep tagja volt. Festményei főleg intérieurök, tájak és kiváló karakterű portrék. Részletező, érzékeny rézkarcain líraian ábrázolta a Tisza menti tájat. 1918-19-ben forradalmi riportokat készített. A Tanácsköztársaság bukása után Weimarba, majd Münchenbe emigrált. 1929-től a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének elnöke volt. Számos kiállításon vett részt (1916, 1918, 1921, 1922), legutóbb 1958-ban az Ernst Múzeumban rendeztek nagy retrospektív kiállítást műveiből (Grantner Jenővel közösen). Budapest 1945 c. albuma a felszabadulás után, Egy fél évszázad rajzokban c. albuma 1959-ben jelent meg. Művészeti lexikon I-II. Festő és grafikus. Nagykikinda 1882. jan. 15. Budapesten, Párizsban és Firenzében tanult. Csendéleteket, tájképeket, arcképeket és interiöröket fest, bár elsősorban grafikával foglalkozik. Mestere a grafikában Olgyai Viktor volt. Technikai tudása a rézkarcolásban igen nagy, többnyire városképeket, hatásos architektúrákat varázsol lapjaira. Több olajképe, számos rézkarca és litográfiája van a Szépműv. Múz.-ban és a Főv. Képtárban. A Szinyei-Merse Pál Társaság tagja, a Magyar Rézkarcolóművészek Egyesületének elnöke. 1918. Ebédlő c. interiőrje állami kis aranyérmet kapott. 1916. a Nemzeti Szalónban, 1918., 1921. az Ernst-múzeumban volt kollektív kiállítása. 1934. jelent meg offsetnyomásban Egy hadifestő emlékei c. albuma. Kortárs magyar művészeti lexikon I-III. A középiskola elvégzése után 1906-ig banktisztviselő volt, de már 1901-től részt vett a bp.-i Mintarajzisk. tanfolyamain. 1906-09 közöttt Párizsban élt, az École des Beaux-Art-on tanult. Portréfestőnek készült, közben krokikat is rajzolt. T. A. Steinlen volt a mestere. 1909-10-ben a firenzei akadémián tanult tovább. 1958: Kossuth-díj. Az I. világháborúban haditudósító volt Vadász Miklóssal és Vaszary Jánossal. 1918-ban Ebédlő című művéért kis aranyérmet kapott. 1918-19-ben forradalmi riportrajzokat készített; a Tanácsköztársaság megdöntése után egy ideig Weimarban, majd Münchenben élt. Később visszatért Mo.-ra. A Szinyei Társaság egyik alapító tagja volt. Sikeres portréfestő (Bajor Gizi arcképe), és mint grafikus is elismert művész volt. 1938 őszétől Hollandiában dolgozott. Számos kiállítása volt külföldön is. Ek: 1916, 1918: Nemzeti Szalon; Ernst M.; 1921: Ernst M.; 1958: Ernst M. (Gartner Jenővel) (gyűjt. kat.) Irod.: Dénes T.: Zádor István, Képzőművészet, 1938; Zádor István és Gartner Jenő (kat., Ernst M., 1958).

[0W631/X319] Nyomdatechnikai papír nyomat, keret nélkül. Nyomaton belül jelzés balra lent: GA Magasság: 24.3 cm Szélesség: 34 cm Súly: 0.015 kg Gross Arnold grafikus Torda [Turda, RO],, 1929-11-25 Szerző: Sinóros Szabó Katalin 1953: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Hincz Gyula, Kádár György, Konecsni György, Koffán Károly. A Krakkói Biennálé díját kétszer nyerte el; 1955, 1967: Munkácsy-díj; 1987: érdemes művész; 1995: Kossuth-díj. 1947-ben szökött át Romániából Magyarországra. Tanulmányait igen fiatalon kezdte a Képzőművészeti Főiskolán. Mesterei mellett nagy hatással volt rá barátja, Kondor Béla, valamint Szabó Vladimir. Édesapja nyomdokain haladva, aki festő és rajztanár volt Erdélyben, maga is festőként kezdte pályafutását. Korai akvarelljei rendkívüli tehetségről és kompozíciós, valamint kolorista készségről tesznek tanúbizonyságot. Főiskolai évei alatt a Szépművészeti Múzeumban behatóan tanulmányozta a régi mesterek, különösen Rembrandt és Dürer rézkarcait, s maga is ezt a műfajt kezdte művelni. Ennek nyomán ~ műveit páratlan technikai tudás, finom vonalvezetés, összefogott kompozíció és tartalmi-formai tisztaság jellemzi. Az 1950-es években alakította ki egyéni, senki mással össze nem téveszthető stílusát. ~ művészete a rézkarc teljes megújításán alapszik. A korábbi egyhangú, fekete-fehér műveket a szivárvány színeiben pompázó, sodró lendületű, mégis nyugalmat és harmóniát árasztó képek váltották fel. Rézkarcain egyetlen négyzetmilliméternyi terület sem maradhat szabadon, a lapokat sajátos tündérvilágának városai és lakói népesítik be. Reális elemekből alkot irreális, a szürreálison is túlnövő világot. Valós részletekből felépített, sokszor látomásosnak tűnő világa már-már groteszkbe hajlik, de képein nyoma sincs torz vagy deformált alakoknak. Az elrendezés szokatlanságából adódik a stílus definiálásának bizonytalansága. Szimbolikája egyedi, nem oldható fel sem a középkori olvasattal, sem az ismert kódokkal. Az enigma feloldására ott a mű egésze, amelynek láttán a szemlélő sohasem jön zavarba. Hiszen ~nál minden az, aminek látszik: a fa fa, a kert kert, a manó manó. A képek látszólagos zsúfoltsága nem hat zavaróan, inkább egy díszes karácsonyfára emlékeztet minden egyes lap, nem véletlenül nevezte Szentkuthy Miklós “karácsonyfa-opusz”-nak ~ művészetét. Mindez az összefogott kompozíciónak, kivételes, szinte organikus egységbe olvadó belső koherenciának köszönhető. A gazdagon illusztrált lapokat monokróm vagy polikróm színezéssel nyomja papírra ~, hogy azután kézzel igazítsa ki a színezést. Ezt a technikát a nagy elődök közül William Blake alkalmazta. Tematikailag művei kilenc kategóriába sorolhatók: tájképek, fák, virágok, kertek, városképek, műtermek, művészet, emléklapok és az ún. klasszikus kompozíciók, ahová a legismertebb, legnépszerűbb, immár szinte klasszikussá vált rézkarcok tartoznak. A tájképek és a fák a rembrandti hagyományt folytatják. A rezzenéstelen, örök békét sugárzó tájban azonban elő-előtűnnek a leheletfinom tündéralakok; hol az égen, hol a távoli messzeségben. ~ fái szinte meditációs képeknek nevezhetők. Időn és evilágon túli bölcsesség szunnyad ezeréves kéregráncaik között. A virágok már pajkos lányokká alakulnak át, s ezzel kezdetét veszi a ~-féle tündérvilág. A kertek átmenetet képeznek a természet alkotta és az ember szelídítette világ között. Beengedik a természetet, de ez már az emberek rendezett világa. Ezenfelül szimbolikus értékkel bírnak, elég csak az Édenkertre vagy a tiltott-titkos kertekre gondolni. A városképek egyszerre mutatják be ismert és elképzelt utcáinkat, múltunk tereit, jelenünk házait és jövőnk sugárútjait. Olyanok ezek a lapok, mint az egymásra exponált film vagy a kirakatüvegben látszó tükörkép, amelyben feltűnik civilizált környezetünk, de önmagunk képe, sőt jól elrejtve a mester önarcképe is. A műtermek mélyebb, intimebb zugait általában lilás homály fedi, s ezekben az enteriőrökben néhány pillanatra megáll az idő. A művészetről szóló lapok a nagy elődök tablói mellett bemutatnak mindennemű művészlelket, a csepűrágótól Michelangelóig. Az emléklapok nagyon fontosak ~ életművében. Ezekkel állít emléket szeretteinek, például édesanyjának vagy Kondor Bélának és a régmúlt idők nagyjainak, Jan van Eycknek, Andersennek és Bachnak. Nem véletlen e három személy kiválasztása. Festőileg nagy hatással volt ~ra Van Eyck. Az ő képeinek hátterében fedezhető fel az az aprólékosan kimunkált, gazdag miniatűrvilág, amely ~ képeit teljes egészében borítja. A fantázia világába kalauzol Andersen, és ~ rézkarcai is meseszerűek, de olyan tisztán és fennkölten szólnak hozzánk, mint Bach zenéje. A klasszikus kompozíciók közül a legismertebb a Beszélgetések a barátságról, amely már témájánál fogva is egyik legjelentősebb műve. Főként tájképeiben, de egyéb műveiben is hű marad a természethez. Az utóbbi időkben színpompás ásványokat gyűjt, amelyek nagy hatással vannak rézkarcai színezésére is. ~ ars poeticája, hogy annyi baj, gond, bánat és szörnyűség vesz körül minket a világban, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni. Szerinte a művészet arra való, hogy felmutassa a szépet, a maradandó emberi értékeket, ezáltal könnyítve lelkünkön, és remélhetőleg jobb emberré téve bennünket. Irodalom Versek és képek (Adamis Anna verseivel), Budapest, 1979 ~ emlékkönyv, Budapest, 1985 SINÓROS SZABÓ K.: ~ (bev. tan., szerk., idézetek vál., Budapest, 1993). Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1964 • Mednyánszky Terem, Budapest 1974 • Helikon Galéria, Budapest 1998 • Zeneiskola, Dunakeszi, valamint • Róma, Tokió, Amszterdam, Trieszt, Helsinki, Brüsszel, Bergen, London, Hamburg, Köln, Los Angeles, Athén, Bécs. Forrás: artportal.hu 

[0Z250/076] Papír rézkarc, üveglap mögött, aranyozott keretben. Jelezés jobbra lent: GLATZ OSZKÁR Jelzés balra lent: PRIHODA Magasság: 66 cm Szélesség: 56 cm Súly: 4.345 kg Glatz Oszkár [bevezető szerkesztése] A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Glatz Oszkár Született 1872. október 13. Pest Elhunyt 1958. február 23. (85 évesen) Budapest Állampolgársága magyar Foglalkozása festőművész egyetemi tanár Kitüntetései Kossuth-díj Corvin-koszorú Magyarország Kiváló Művésze díj Sírhely Farkasréti temető PORT.hu A Wikimédia Commons tartalmazGlatz Oszkár témájú médiaállományokat. Glatz Oszkár (Budapest,[1] 1872. október 13. – Budapest, 1958. február 23.) magyar naturalista festő nagybányai posztimpresszionista stílusban. Erőssége az alakábrázolás, a mozgás ábrázolása, a plein air festés, a táj és az ember bensőséges egységének ábrázolása, a népviseletek megörökítése. Glatz Oszkár előadást tart a Magyar Rádióban 1934. február 1-jén este hétkor, "Látogassunk műtermeket" címmel   Életpályája[szerkesztés] Pályájának kezdete[szerkesztés] Glatz Henrik[2] és Fuchs Karolina gyermekeként született. Előbb Szülővárosában, majd Münchenben és Párizsban tanult. 1896-ban végleg Hollósy Simon köréhez csatlakozott, lelkesítette őt a Hollósy-köréhez tartozó festők sikeres szereplése a millenniumi kiállításokon. Nagy lelkesedéssel segített mestereinek a nagybányai művésztelep megszervezésében, kialakításában. 1896 nyarán a már iskolázott, de még nem gyakorlott festő Nagybányán csak úgy égett a munkaláztól, egy percet el nem mulasztott volna a festőiskolából. Iskola előtt vagy után is azonnal fogta a festőfelszerelését és sötétedésig figyelte, rajzolta a tájból az ő általa kiválasztott motívumokat. Kitűnő mesterek korrigálták, Hollósy, Thorma, Réti, itt volt ezen a nyáron Ferenczy Károly, Iványi Grünwald Béla is. Sokat haladt Glatz a kis tájképekkel, de egy nagyobb vásznat is kifeszített, ezen a veresvízi bányászok egy csoportját örökítette meg sokalakos kompozíció keretében, azt az időszakot, amikor hajnalban a tárnába való leszállás előtt imádkoznak. Tíz-tizenegy alak áll vagy térdepel imádkozva, a felkelő nap rájuk veti első sugarát, s a ház fehér falára rajzolja a fák kék árnyékcsipkézetét. A kép címe: Imádkozó bányászok (1896). Glatz eleven megfigyelőképességének és festői készségének első jeles eredménye. Pályája csúcsán[szerkesztés] 1897 nyarán Nagybányán Glatz felfedezte a Rozsály hegyes, lankás lejtőin álló kincstári erdésztanyát. Felment a 25 éves fiatalember 1000 méternél is magasabbra május legelején, amikor még hó fedte a csúcsokat, onnan öt hónapig le sem jött. Teljes magányban alkotott, az ott élő pásztorokon, erdőőrökön, erdőmunkásokon kívül ott másokkal nem találkozhatott, néha esetleg felment hozzá egy-egy művésztárs, vagy arra vetődött egy erdőkincstári tisztviselő hivatalos körútján. Rengeteg képet festett, húsz képnél is többet, s egy nagy 180,5 x 281,5 cm-es vászonra megfestette Est a havason c. képét, egy óriási plein airt. Az est a havason kép színtere a Rozsály teteje. A tető vízszintes vonala egyik felén meredeken lehajlik, ezáltal is éreztetve a hegy magasságát s nagy tömegét. Félig a levegőégberajzolódik az oláh pásztorfiú alakja, amint juhait tereli. A nap már lemenőben, utolsó sugarai tűzfénybe borítják az előtér hegyoldalát, a nyájat s a pásztort. Hátul, messze a sötétkék hegyóriások, a Rozsály testvérei, fölfelé sötét ibolyaszínbe olvadnak a keleti ég párás aljával, amelyet följebb égőlilára fest a búcsúzó nap. Emléktáblája: XII. kerület Városmajor utca 16A-B 1897-ben óriási sikere volt Pesten a nagybányaiak kiállításán, dicsérték az idősebb mesterek, még a kritikusok is, a közönség is jutalmazta, sok portrémegrendelést kapott. EredetilegEst a havason c. képét a miskolci múzeum vette meg, ma a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. 1898 nyarán ismét Nagybányára látogatott, de nem a nagy hegyek közé, hanem aSzilágyság felé, a szelídebb, dombos, erdős tájakra. Szinte faluról falura ment, nem maradt sokáig egy helyen, ez a táj nem nyújtott neki annyi élményt, mint az izvor[3] mente. Képtermése is kevesebb lett, közülük a legfigyelemreméltóbb a Fahordók c. 197x144 cm-es vászonra festett mű. Tematikájában emlékeztet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő c. képére, de festői felfogása más, a táj és az ember harmonikus egységben jelenik meg. Dombtetőn, szürkefelhős égháttér előtt parasztasszony sziluettje, hátán rőzseköteggel, nyomában hátrébb egy gyerek, hasonló teherrel, hasonló mozdulatban. A közönség az 1898-as kiállításon is nagy szeretettel fogadta képeit, nagy sikere volt íróportré-rajzaival is (Gyulai Pál, Mikszáth Kálmán, Eötvös Károly, Gárdonyi Géza, Ambrus Zoltánstb.). Halála[szerkesztés] 1958. február 23-án este fél 10 órakor hunyt el.

[1A773/001] Papír pasztell festmény üveglap mögött, ezüst színű keretben. Jobbra lent jelzés: KEMÉNY ... Magasság: 87 cm Szélesség: 104 cm Súly: 6.3 kg