[FKC173/Bp78/83] A kép mérete: 14 x 8,5 cm keret nélkül. Készült: Hidegtű, Papír A kép Borsos Miklós (Nagyszeben, 1906, Budapest, 1991) alkotása. Jelezve jobbra lent "Borsos Miklós (ceruzával)" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Kézműves paszpartu. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festőnek indult és szobrászként vált ismertté. Budapesten Glatz Oszkárnál tanult festeni, majd Olasz- és Franciaországban képezte magát. Hazatérve éveken át Győrött élt. 1932-ben gyűjteményes kiállítást rendezett a Nemzeti Szalonban, 1941-ben pedig a Tamás Galériában. 1943-tól a nyarakat Tihanyban töltötte. Ez a tény jelentős befolyást gyakorolt művészi tevékenységére, rajzainak és szobrainak témájára és hangulatára. 1945-ben Budapestre költözött. 1946-1960 között a fővárosi Iparművészeti Főiskola tanára volt. Rajzain néhány vonallal, kevés lavírozással teremtett hangulatos világot. 1964-ben a Dürer Teremben rendeztek tárlatot grafikáiból. 1954-ben Munkácsy-díjjal, 1957-ben Kossuth-díjjal, 1967-ben Érdemes Művész címmel tüntették ki. (ML) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festőnek indult és szobrászként vált ismertté. Budapesten Glatz Oszkárnál tanult festeni, majd Olasz- és Franciaországban képezte magát. Hazatérve éveken át Győrött élt. 1932-ben gyűjteményes kiállítást rendezett a Nemzeti Szalonban, 1941-ben pedig a Tamás Galériában. 1943-tól a nyarakat Tihanyban töltötte. Ez a tény jelentős befolyást gyakorolt művészi tevékenységére, rajzainak és szobrainak témájára és hangulatára. 1945-ben Budapestre költözött. 1946-1960 között a fővárosi Iparművészeti Főiskola tanára volt. Rajzain néhány vonallal, kevés lavírozással teremtett hangulatos világot. 1964-ben a Dürer Teremben rendeztek tárlatot grafikáiból. 1954-ben Munkácsy-díjjal, 1957-ben Kossuth-díjjal, 1967-ben Érdemes Művész címmel tüntették ki. (ML) Magyar festők és grafikusok adattára Festőnek indult. Önképzés útján itthon, Olasz- és Franciaországban képezte magát. Tanulmányútjai után évekig Győrben élt. 1931-ben rendezte első kiállítását a Frankel-Szalonban, 1932-ben a Nemzeti Szalonban, 1941-ben a Tamás Galériában, 1943-ban Almásy Teleki Éva Műintézetében állított ki. 1943 óta a nyarakat Tihanyban tölti. Ez a tény jelentős befolyással van művészi tevékenységére, rajzainak, szobrainak témájára és hangulatára, sőt a szobrok anyagának megválasztására is. 1945-ben Győrből Bp-re költözött, 1946-1960 között az Iparművészeti Főiskola tanára. Szobrait kőbe, bazaltba, vagy márványba faragja, nevezetes domborításait vörösrézből kalapálja. Stilizáló törekvések után művészete az ötvenes években fordult erőteljesebben a valóságos formulák felé. 1947 óta foglalkozik érmészettel, megörökítve a nevezetes kortársakat és elődöket. Rajzain néhány vonallal teremt hangulatos világot. 1957-ben a Nemzeti Szalonban mutatta be műveit. Grafikáiból 1964-ben a Dürer-teremben rendeztek kiállítást. 1959-ben a carrarai szoborkiállításon első díjat nyert. 1954-ben Munkácsy-díjjal, 1957-ben Kossuth-díjjal, 1967-ben érdemes művész, 1972-ben kiváló művész címmel kitüntetett művész. - Irod.: László Gyula: Borsos Miklós. Bp. 1979.; Salamon Nándor: Egy életmű metszete. A győri Borsos Miklós-gyűjtemény. Művészet. 1983. 7. Művészeti lexikon I-IV. Szobrász, Kossuth- és Munkácsy-díjas. Festőnek indult. Önképzés útján idehaza, Olasz- és Franciao.-ban képezte magát. Tanulmányútjai után évekig Győrben élt. 1931-ben rendezte első kiállítását a Fränkel-szalonban, 1932-ben a Nemzeti Szalonban, 1941-ben a Tamás Galériában, 1943-ban Almásy Teleki Éva műintézetében állított ki. 1943 üta a nyarakat Tihanyban tölti. Ez a tény jelentős befolyással van művészi tevékenységére, rajzainak, szobrainak témájára és hangulatára, sőt a szobrok anyagának megválasztására is (Tihanyi lány, 1943). 1945-ben Győrből Bp.-re költözött, 1946-60 között az Iparművészeti Főiskola tanára volt. Művészetét az anyag, a plasztikai formálás törvényeinek és lehetőségeinek tisztelete jellemzi. Szobrait kőbe, bazaltba v. márványba faragja, nevezetes domborításait vörösrézből kalapálja. Az érzékletes formálás mestere. Stilizáló törekvések után művészete az ötvenes években fordult erőteljesebben a valóságos formák felé. Ebben az időben készítette ismert szobrait: Egry József, 1951; Tihanyi pásztor, 1952; Demeter, 1953. Domborításai közül legismertebbek: Kantár nélkül, 1943; Fiú tehénnel, 1945. 1947 óta foglalkozik érmészettel, megörökítve a nevezetes kortársakat és elődöket. Egyik legkiválóbb mesterünk e téren. - Rajzain néhány vonallal, kevés lavírozással teremt hangulatos világot. 1957-ben nagy kiállításon mutatta be műveit. a Nemzeti Szalonban. 1964-ben a Dürer-teremben rendeztek kiállítást grafikáiból. 1959-ben a carrarai szoborkiállításon első díjat nyert. Művészete legújabb szakaszát a monumentális tömbszerű formálás, az archaikus plaszika formanyelvének modern szellemű továbbfejlesztése jellemzi. Az utóbbi években számos szobrát állították fel (Balatoni szél, balatonfüredi móló; Anya gyermekkel, Bp., ORFI; Bartók-mellszobor, Zalaegerszeg stb). Kontha Sándor Művészeti lexikon I-II. Budapesten Glatz Oszkárnál tanult, aztán bejárta Olasz- és Franciaországot. Hazatérve Győrben telepedett le. 1932. gyüjt. kiállítást rendezett a Nemzeti Szalónban. Kortárs magyar művészeti lexikon I-III. A család 1922-ben költözött Győrbe, ahol a helybeli festőktől tanult. Gimn.-i tanulmányait félbeszakítva apja műhelyében lett aranyműves. 1940-it vésnöki munkából élt. 1925-ben kiállítja rajzait, 1927-től rézkarcokat is készített. Festőnek készült. 1928-29-ben bejárta Olaszországot és Dél-Franciaországot, közben rövid ideig az MKF-en Glatz Oszkár tanítványa volt. 1931-től szobrokat is készített. Először kalapált és hajlított rézlemezből, 1932-től fából, 1933-tól kőből is. 1934-ben végleg felhagyott a festészettel. 1938-ban nagy utazást tett Erdélyben. 1943-tól a nyarakat a Balaton mellett Tihanyban töltötte, ez a táj lett művészetének fő ihletője. A háború után Budapestre költözött. Az 1940-es évektől jelentős illusztrátor, 1947-től készített érmeket. 1946-60; a MIF, 1981-86 között a MKF tanára. 1959-től többször járt Olaszországban. 1963-ban Londonba utazott, ahol megismerkedett Henry Moore-ral. 1964-ben Görögországban járt. 1973-ban súlyos szívműtéten esett át, a kőfaragásról le kellett mondania. 1979-ben Győrött Borsos M. nyílt. 1941-49; tagja a KUT-nak és 1945-49: a Szinyei Társaságnak. 1954: Munkácsy-díj; 1957: Kossuth-díj; 1959: Premio Carara; 1967: érdemes művész; 1969: I. Orsz. Kisplasztikai B., Pécs város nagydíja; 1972: kiváló művész; 1977: I. Orsz. Éremművészeti B. Ferenczy Béni-díj. Korai művei között vannak drámai hangvételű, az expresszionizmussal rokon alkotások (Siratóasszonyok, 1939), de művészetét inkább a lírai hang vagy a finom melankólia jellemzi (Merengő). Fő művei az európai szobrászati hagyományoknak az Arp, Brancusi nevével jelzett irányához tartoznak. Ezt egyesíti azzal a "pannon szellemmel", amelynek forrása a dunántúli táj (az egykori római Pannonia provincia), és annak kulturális tradíciója. Különleges márványokból készült, nagyon érzékletesen megmunkált szobrain a mítosz és a történelem olvad egységbe a végletesen leegyszerűsített természeti formákkal. (Orfeusz, 1963; Sibilla Pannonica, 1963; Ifjú párka, 1964). Vonzódását az irodalomhoz nemcsak nagyszámú illusztrációja bizonyítja, hanem olyan szobrai is, mint a Godot-ra várva (1963), vagy Lampedusa novellájának ihletésére készült Lighea címet viselő variációk (1964, 1965, 1967). Fő művei közé tartoznak a magyar irodalom és művészet legkiválóbbjairól készített portréi (Egry József, 1951; Szabó Lőrinc, 1961; Kassák Lajos, 1965), valamint azok a Fejek, amelyek nem portrék, hanem lelkiállapotok vagy hangulatok kifejezői (Mosoly, 1933; Csillagnéző, 1962). Többszáz érmet és plakettet készített, közülük különösen érdekese az a mediterrán légkört és életörömöt megjelenítő sorozat, melyet mintázással és apró kavicsok, kagylók, levelek lenyomataival formált. (Tavasz I.-V., 1958). Ek: 1941: Tamás G. (kat.); 1943: Ernst M.; 1957: Nemzeti Szalon (kat.); 1961: Dürer T. (csak rajzok); 1964: Linz; 1965: Tihanyi M. (gyűjt. kat.); 1966: XXXIII. Velencei B. (kat.); 1967: Magyar Int., Róma; G. S. Huber, Zürich; Graz; Locarno; 1968: PIM (illusztrációk, kat.); 1976: MNG (retrospektív, kat.);1976: Tihanyi M. (grafikák, kat.); 1986: OSZK (illusztrációk); 1992. Borsos Miklós művészérméi, Martyn M., Pécs. Vcsk.: 1932: Nemzeti Szalon; 1941: Új szerzemények (1939-40), FK; 1942: Képzőműv. kiállítás, Kolozsvár; 1942: KUT, Nemzeti Szalon, 1944: A Székesfővárosi Képtár jubileumi kiállítása, Műcsarnok; 1945: Szinyei Társaság jubiláris kiállítása, Ernst M.; 1948: Szinyei Társaság X. kiállítása, Nemzeti Szalon; 1948: A magyar képzőművészet újabb irányai, Nemzeti Szalon; 1948: A magyar valóság, FK; 1948: Száz magyar művész alkotásai, FK; 1949: Ungarische Kunst, Berlin; 1959: Magyar éremművészet a XIX. és XX. században, MNG; 1959: Espozizione B. Internationale d'Arte, Carrara; 1963: XX. századi művek bp.-i magángyűjteményekből, MNG; 1966: Magyar Szobrászat 1920-1945. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Szfvár; 1969, 1971, 1981: II., III., VII. Orsz. Kisplasztikai B., Pécs; 1971: Grafica e bronzetti ungheresi, Nápoly; 1971: I. Nközi Kisplasztikai B., Műcsarnok; 1973: Európai Iskola. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Szfvár; 1977: Magyar művészet 1945-49. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Szfvár; I. Orsz. Éremb., Lábasház, Sopron; 1977: Magyar Éremantológia, Ferenczy M., Szentendre; 1981: Válogatás magyar magángyűjteményekből, MNG; 1981: Mihályfi Ernő gyűjteménye, Szécsény; 1981: Az ötvenes évek. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Szfvár; 1983: A kibontakozás évei 1960 körül. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Szfvár; 1985: Negyven év köztéri szobrai Bp.-en, Budapest G.; 1991: Hatvanas évek, MNG; 1993: Modern magyar éremművészet I. 1896-1975, MNG. Mk.: Herman O. M., Miskolc; IKM; JPM, Pécs; Katona J. M., Kecskemét; M. Moderner Kunst, Bécs; MNG; Städtische Moderne G., Linz; SZK, Szhely; UNESCO, Párizs; Xantus J. M., Győr. Km.: Gulácsy Lajos síremléke (1941, Bp., Farkasréti temető); Domborművek és keresztelő medence (1943-44, Győr, Nádorvárosi templom); Zene (1954, Bp., Pannonia Filmstúdió); Balatoni szél (1958, Bfüred, móló); Hal (1958, Badacsony, Hableány Étterem); Balatoni napfény (1960, Siófok, Meteorológiai Obszervatórium); Nagy Balogh János síremléke (1961, Bp., Kerepesi temető); Egry József síremléke (1962, Badacsonytomaj); Anya gyerekkel (1963, Bp., Semmelweis Orvostörténeti M.); Krúdy Gyula síremléke (1963, Bp., Kerepesi temető); szökőkutak (Gellért-hegy, Jubileumi park); kutak és vízköpők (1966, Budavári Palota); Hajnal (1968, Balatonalmádi, Hotel Auróra); Karinthy Frigyes síremléke (1970, Bp., Kerepesi temető); Janus Pannonius (1971, Pécs); Genthon István síremléke (1971, Bp., Farkasréti temető); Bartók Béla (1975, Győr,Bartók Béla út); Benedek Elek (1978, Városliget); Tihanyi echo (1986, Tihany); Ferencsik János síremléke (1987, Bp., Farkasréti temető); Bartók Béla síremléke (1988. Bp., Farkasréti temető). Mint az egyik legjelentősebb éremművész, sok díjérmet készített: József Attila-díj (1950); Rippl-Rónai-díj (1961); Szegedi Nyári Tárlat díja (1963); Egry József-díj (1964); Miskolci Filmfesztivál, stb. Könyvillusztrációi közül kiemelkednek: Ady Endre Összes Versei, 1961; Babits Mihály: Erato, 1970; Babits Mihály: Jónás könyve, 1974; Arany János: Balladák, 1974; Psalterium Ungaricum (150 zsoltár), 1984. Könyvei: Visszanéztem félutamból (önéletrajza), Bp., 1971; A toronyból (művészeti írások), Bp., 1979. Irod.: Kassák L.: Egy új szobrász kiállításához, in: Éljünk a mi időnkben, Bp., 1978; Kállai E.: Egy új szobrász. Borsos Miklós a Tamás Galériában, in: Művészet veszélyes csillagzat alatt, Bp., 1981; Kállai E.: Két szobrász (Borsos Miklós, Vilt), in: uo.; Genthon, I.: Borsos Miklós the Sculptor, NHQ, 1963. ápr-jún.; László Gy.: Borsos Miklós, Bp., 1965; Kovalovszky M.: Borsos Miklós szobrászatának néhány formai problémája, IKM Közelményei 4-5.,Szfvár; 1965; Perneczky G.: A magyar szobrász dilemmája, in: Tanulmányút a Pávakertbe, Bp., 1969; B. Kéri I.: Kertem, Bp., 1973; Sík Cs.: Rend és kaland, Bp., 1972; L. Kovásznai V: Borsos Miklós, Bp., 1989 (oeuvre-katalógussal). (N.I.)

[FKC579/Z007] A kép mérete: 24 x 36 cm keret nélkül. Készült: Színes rézkarc, Papír A kép Szőnyi István (Újpest, 1894, Zebegény, 1960) alkotása. Jelezve: lent A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő és grafikus. Kossuth-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész, a posztnagybányai iskola egyik vezető mestere, a modern magyar művészet kiemelkedő alakja. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, 1914-18 között nyaranta a nagybányai szabadiskolában végezte Ferenczy Károly és Réti István irányítása mellett. Olgyai Viktor grafikai műhelyében tanulta a rézkarcolás technikáját, s itt szerette meg Rembrandt ily jellegű művészetét. 1920-ban állított ki először, ugyanebben az évben gyűjteményes bemutatót rendezett az Ernst Múzeumban. Ekkor választotta tagjává a Szinyei Merse Társaság és jutalmazta díjával. Ezen a pénzen elutazhatott Bécsben, ahol a Kunsthistroisches Múzeumban főként Rembrandt alkotásait tanulmányozta. Amikor 1924-ben az Ernst Múzeumban második bemutatóját rendezte, Szőnyi már jelentékeny tényező volt a magyar művészet életében. Egyik első képe - Kettős arckép (1917) - mintha a gödöllőiek hatását mutatná. Önarcképének (1921) zöldes-barnás, kemény, rajzos stílusa Rembrandt hatására oldódni kezdett nagyméretű aktos kompozícióin (Fürdés után, 1921; Bethsabe, 1923; stb.), melyeken a súlyos formák tompa aranybarna tónusban derengenek. E művei nagy hatást gyakoroltak a fiatal művésztársakra, Aba-Novák Vilmosra, Patkó Károlyra, Korb Erzsébetre. Velük egy jellegzetes stíluscsoportot alkotott, amely a plasztikai tömegek ereje és a festői kezelés gazdagsága által egyaránt kitünt. A későbbiekben e stílus-csoport széthullt, és mindenki az egyéniségének megfelelő utat választotta. A '20-as évek végétől eleinte nyarait, majd minden szabad idejét Zebegényben töltötte, ahol a Duna-kanyar,a család, a földművelő lakosság a festői motívumok sokaságát kínálta neki. Szőnyi művészetében a plasztikus elemek helyét a lágy színakkordok foglalják el. Részben a reneszánsztól ihletve több óriás méretű figurális kompozíciót alkotott (Gyümölcsszedők; Átkelés a Dunán, 1928 stb.). Mindezek után olyan fő művek következtek, mint a brueghelien karakterizáló "Zebegényi temetés" és a magyar falu békés idillje, a "Zebegényi est" (1928). 1929-ben rövid római tartózkodását követően palettája színesebb lett (Eladó a borjú, 1933). Az okkerek,a lilák, a barnák erősödtek koloritjában (Este, 1934). A '30-as évek közepétől főleg temperával, világos, finom színekkel festette meg fő műveinek sorozatát, az egyik legszebb Duna-kanyar táját (Szürke a Duna), a ház előtt ballagó két falusit (Hazafelé, 1938), a legrafináltabb artisztikus kompozicóját (Esernyők, 1938), a látomásszerűen sugárzó "Kerti pad" című művet (1949) vagy a nagyvonalú és heroikus "Anya kislányával" című alkotást. 1937-től tanára volt a Magyar Képzőművészeti Főiskolának. A negyvenes évektől jellegzetes szabadiskolát tarott fenn Zebegényben. 1954-ben nagy gyűjteményes tárlata nyílt az Ernst Múzeumban. Halála előtt Zebegényben élt, ahol tájképeket, figurális kompozíciókat festett, mesterei gvásokat és rézkarcokat készített. Monumentális méretű seccokat is festett. Külhoni bemutatókon is szerepelt, ahol több díjat is kapott. Alkotásait a Magyar Nemzeti Galéria és számos vidéki képtár őrzi. Zebegényi műtermét múzeummá alakították át. (ML, Éber, RI-NM) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő és grafikus. Kossuth-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész, a posztnagybányai iskola vezető mestere. Tanulmányait a bp.-i Képzőművészeti Főiskolán, 1914-18 k. a nagybányai művésztelepen végezte Ferenczy Károly és Réti István irányításával. 1920-ban állított ki először, ugyanebben az évben kollektív kiállítást rendezett az Ernst Múzeumban. Ekkor választotta tagjává a Szinyei Merse Társaság és tüntette ki díjával. Amikor 1924-ben az Ernst Múzeumban második tárlatát rendezte, Szőnyi már jelentékeny tényező volt a magyar művészeti életünkben. Egyik első képe - Kettős arckép (1917) - mintha a gödöllőiek hatását mutatná. "Önarckép"-ének (1921) zöldes-barnás, kemény, rajzos stílusa Rembrandt hatására oldódni kezdett nagyméretű aktos kompozícióin (Fürdés után, 1921; Bethsabe, 1923; stb.), melyeken a súlyos formák tompa aranybarna tónusban derengenek. E művei nagy hatást gyakoroltak a fiatal művésztársaira, Aba-Novák Vilmosra, Patkó Károlyra, Korb Erzsébetre. E művészekkel egy jellegzetes stíluscsoportot alkotott, amely a plasztikai tömegek ereje és a festői kezelés gazdagsága által egyaránt kitünt. Később e stílus-csoport széthullt, és mindenki az egyéniségének megfelelő utat választotta. A '20-as évek végétől eleinte nyarait, majd minden szabad idejét Zebegényben töltötte. Művészetében ekkor a plasztikus elemek helyét a lágy színakkordok foglalják el. Részben a reneszánsztól ihletve több óriás méretű figurális kompozíciót alkotott (Gyümölcsszedők; Átkelés a Dunán, 1928 stb.). Ezek után olyan főművek következtek, mint a brueghelien karakterizáló "Zebegényi temetés" és a magyar falu békés idillje, a "Zebegényi est" (1928). 1929-ben rövid római tartózkodása után palettája színesebb lett (Eladó a borjú, 1933). Az okkerek,a lilák, a barnák erősödtek koloritjában (Este, 1934). Az 1930-as évek közepétől főleg temperával, világos, finom színekkel festette meg fő műveinek sorozatát, az egyik legszebb Duna-kanyar táját (Szürke a Duna), a ház előtt ballagó két falusit (Hazafelé, 1938), a legrafináltabb artisztikus kompozicóját (Esernyők, 1938), a látomásszerűen sugárzó "Kerti pad"-ot (1949) vagy a nagyvonalú és heroikus "Anya kislányával" c. művet. 1937-től tanára volt a Képzőművészeti Főiskolának. A 40-es évektől jellegzetes szabadiskolát tarott fenn Zebegényben. 1954-ben nagy kiállítása nyílt az Ernst Múzeumban. Halála előtt Zebegényben élt, ahol tájképeket, figurális kompozíciókat festett, mesterei gvásokat és rézkarcokat készített. Monumentális méretű seccokat is festett. Külhoni bemutatókon is szerepelt, ahol több díjat is kapott. (ML, Éber, RI-NM) Magyar festők és grafikusok adattára Festő és grafikus. Kossuth-díjas, Érdemes- és Kiváló, a posztnagybányai iskola vezető művésze. Ferenczy Károly és Réti István voltak a mesterei, fiatalabb korában azonban inkább az aktivisták és Rembrant befolyásolták. (Fürdés után, Bethsábé). Már e korai korszakában is hatott társaira. Aba-Novák Vilmosra, Korb Erzsébetre, Patkó Károlyra. A húszas évek végétől főként Zebegényben dolgozott, itt alakította ki egyéni stílusát, melyet az egybemosódó, atmoszférikus hatások, lírai színvilág, puha ecsetkezelés, sajátos temperatechnika jellemez. Zebegényi korszakának fő művei: Zebegényi temetés, (1928) Átkelés a Dunán; (1928) Zebegényi est (1928) Eladó a borjú, (1933), Este (1934) Szürke a Duna, (1935) Esernyők (1939). Monumentális méretű seccókat is festett (Győr nádorvárosi templom, Csepel, Posta). Pedagógusként is igen nagy hatású volt, a negyvenes évektől sajátos Szőnyi iskola alakult ki. Elméleti könyve a Kép (1934); szerkesztette és részben írta. A képzőművészet iskolája c. művet (1941). 1963-ban a Magyar Nemzeti Galériában rendezték meg nagyszabású emlékkiállítást. Zebegényi műtermét múzeummá alakították. 1984 júliusában a Viagadó Galériában állították ki a természet szépségeit sugárzó festményeit, rézkarcait. Születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából (1984) rendezett emlékkiállításán alkotásai közül való az Esernyők c. alkotásai kerültek többek között bemutatásra. - Irod.: Oltványi Imre: Szőnyi István emlékezete. Művészet, 1960. 4.; Pataky Dénes: Szőnyi István. Művészet, 1960.4. Művészeti lexikon I-IV. Festő és grafikus, Kossuth-díjas, a modern magyar művészet egyik kiemelkedő alakja. A főiskolán és Nagybányán Ferenczy Károlynál és Réti Istvánnál tanult. 1920-ban állított ki először s már ugyanebben az évben megrendezte első gyűjt. kiállítását az Ernst Múzeumban, melyet 1924-ben a második követte. Egyik első képe - Kettős arckép, 1917 - mintha a gödöllőiek hatását mutatná. Önarcképének (1921) zöldesbarnás, kemény és rajzos stílusa Rembrandt hatására oldódni kezdett nagyméretű aktos kompozícióin (Fürdés után, 1921, Bethsabe, 1923), amelyeken a súlyos formák tompa aranybaran tónusban derengenek. E képei nagy hatással voltak fiatal kortársaikra, Aba Novák Vilmosra, Patkó Károlyra, Korb Erzsébetre. Nyarait, később minden szabadidejét Zebegényben töltötte, ahol a Duna-kanyar, a család, a földművelő lakosság a festői motívumok megszámlálhatatlan sokaságát kínálta neki. Pályája kezdetétől szívesen készített rézkarcokat, köztük olyan remekműveket, mint a Behavazott falu (1927). Részben a reneszánsztól ihletve több óriás méretű alakos kompozíciót festett (Gyümölcsszedők, Átkelés a Dunán, 1928). Ezek után olyan fő művek következtek, mint a brueghelien karakterizáló Zebegényi temetés (1928) v. a magyar falu békés idillje, a Zebegényi est (1928). Rövid római tartózkodása után (1929) palettája színesebbé vált (Eladó a borjú, 1933), az okkerek, a lilák és barnák erősödtek a koloritjában (Este, 1934, Nemz. Gal.). A harmincas évek közepétől többnyire temperával, világos, finom színekkel festette fő műveinek sorozatát, az egyik legszebb Duna-kanyar táját (Szürke a Duna, 1935), a ház előtt ballagó két falusit (Hazafelé, 1938), a legrafináltabban artisztikus kompozícióját (Esernyők, 1939), a látomásszerűen sugárzó Kerti padok (1949) v. a nagyvonalú és heroikus Anya kislányával (1944) c. képét. 1937-től a főiskola tanára volt. Szerkesztette és részben írta A képzőművészet iskolája c. könyvet (1941) és írta a Kép címűt (1943). A felszabadulás után hatalmas feladatokat kapott, amelyek közül a moszkva mezőgazdasági kiállítás magyar pavilonja számára készített, két összefüggő, összesen száz négyzetméteres sorozata emelkedik ki (1952) monumentális, nyugodt kompozíciójával. 1954-ben nagy kiállítása nyílt az Ernst Múzeumban. Halála előtt Zebegényben élt, ahol tájképeket, figurális kompozíciókat festett, mesteri gouache-okat és rézkarcokat készített. 1963-ban a Nemz. Gal.-ban rendezték meg emlékkiállítását. Zebegényi műtermét múzeummá alakították át. - Irod. Fenyő I.: Sz. I. Bp., 1934; Végvári L.: Sz. I. Bp., 1962; Genthon I.: Sz. I. Berlin, 1964. Genthon István Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Tanulmányait a Képzőműv. főiskolán és Nagybányán Ferenczy Károly mellett kezdte, majd hazatérve a háborúból, Réti István mellett folytatta. 1920. állított ki először, ugyanebben az évben koll. kiállítást rendezett az Ernst-múzeumban, mikoris a Szinyei-Társaság tagjául választotta és nagydíjával tüntette ki. Mikor 1924. az Ernst-múzeumban második kiállítását rendezte, már jelentékeny tényező volt művészi életünkben s Aba-Novákkal, Patkóval és másokkal egy jellegzetes stíluscsoportot alkotott, amely a plasztikai tömegek ereje és a festői kezelés gazdagsága által egyaránt kitünt. Később ez a stíluscsoport széthullt, mindenki egyéniségének megfelelő utat választott. Sz. művészetében ekkor a plasztikus elemek helyét a lágy színakkordok foglalják el, a konstruktív törekvések kontemplatív, hangulati tényezőknek engedték át helyüket. Sz. művészetének azóta nélkülözhetetlen elemévé vált a tájkép és a plein sirnek, a luminizmusnak egy sajátos típusa, amely napjaink legjobb magyar festőinek közös vonása. Sz. újabb kiállításain (1929., majd római kollégiumi tartózkodása után 1931. s ismételten kisebb kollekciók) ez a stílus fokozatosan bontakozott ki. Jelenleg egyik vezető mesterünk, aki számos kitüntetést is nyert mind itthon, mint a külföldön. - Irodalom: Fenyő Iván, Ars Hungarica, 3. sz. (Bp. 1934.) Gombosi Kortárs magyar művészeti lexikon I-III. Festő. 1913-14, 1917-19: MKF, mesterei: Ferenczy Károly, Réti István. Nagybányán is látogatta szabadiskolájukat. 1929: római ösztöndíj. 1937-től az MKF tanára. 1949: Kossuth-díj; 1952: érdemes művész, 1956: kiváló művész. Főiskolás korában a szecesszió (Kettős arckép, 1917), majd Rembrandt finom lazúrjai és reneszánsz fény-árnyék festészete hatott művészetére (Fürdés után, 1921; Bethsabé, 1923; Danaidák, 1924). Korai képein a figurák megformálása erőteljes, majdnem klasszicista, a színek meleg okkeres, aranybarnás hangulatúak. A 20-as évektől nyáron Zebegényben élt, itt alakult ki az a lágy és mégis határozott festői stílusa, mely a Gresham-kör fő mesterévé tette. 1928-ban három korszakos képet festett itt: Zebegényi temetés, a Zebegényi est és az Átkelés a Dunán. A római élmények hatására rövid ideig palettája élénkebbé vált. Művészetpedagógiai tevékenysége mellett a Gresham-körön keresztül folyamatosan részt vett a művészeti közéletben. A 30-as évektől uralkodóvá vált képein a tojástempera használta, színei világosabbak, fátyolosak, matt felületűek lettek (Szürke a Duna, 1935). Esernyők (1939) c. képén harmonikusan együtt van az oldott festőiség, a hangulatos témaválasztás, és a téma rafinált szerkesztése (szinte axonometrikus fölülnézet, a fekete esernyőkarikák alól fölnéző arcokkal). Az 1949-ben festett Kerti pad festői összefogalása a 30-as évek képeinek; a kompozíció roppant egyszerű, a tájkép évszázados etalonja szerint: bőven fölvezető előtér, a repoussoir jelzéssel, a középtér a főmotívummal (a sárga paddal), s a háttér a tekintet kivezetésére, ám az egészet zárt szerkezetté fogja össze. 1950-től több monumentális feladatot kapott (1952: két, összesen 100 négyzetméternyi pannó a moszkvai mezőgazdasági kiállítás magyar pavilonja számára; 1953-54: a Népstadion metróállomás épületébe tervezett freskó kartonja; 1956: a csepeli postahivatalba festett secco), amelyeket engedmény nélkül, teljes festői erényeivel valósított meg. Utolsó éveit Zebegényben töltötte, kisméretű temperákat és gouache-okat festett, intim hangulatú, magas belső hevületű képeket, amelyeket egyenértékűek korábbi műveivel. 1920-ban ismerkedett meg a rézkarcolással, s rövid idő alatt a mélynyomású grafikának is jó mestere lett, maradandó értékű, s nagyszámú grafikai lapot alkotva. Az egyszerű karctechnikával is meg tudta valósítani azokat a finom, szfumátós tónusokat, amelyek tájainak olyan utolérhetetlen levegőt adnak. Figurális rézkarcain tovább él a 20-as években festményein látott fény-árnyék hatás és az emberi test plasztikus, klasszicista jellegű megformálása. Zebegényi műtermében emlékmúzeum nyílt. Ek: 1920, 1924, 1954: Ernst M. (gyűjt. kat.); 1963: MNG (emlékkiállítás, kat.) Vcsk: 1950-55: 1-6. Magyar Képzőműv. kiállítás, Műcsarnok. Könyvei: Szőnyi István tizenhat képe önéletrajzi vázlattal, Bp., 1932; A rajz és A festőtechnikák c. fejezet (szerk: Szőnyi István), in: A képzőművészet iskolája, Bp., 1941: Szőnyi István: A kép, Megjegyzések a művészetről, Bp., 1943; 100 rézkarc, Bp., 1956; Rézkarcok (bev.: P. Szűcs J.), Bp., 1978. Irod.: Fenyő I.: Szőnyi István, AH, Bp., 1934; Végvári L.: Szőnyi István, Bp., 1962; Genthon I.: Szőnyi István, Berlin, 1964; Elekfy J-né: Tizennégy nyár Zebegényben, Zebegény, 1970; Pataky D.: Szőnyi István, Bp., 1971; Szőnyi Zs.: Szőnyi István (1894-1960), Róma, 1982; Sin E.: Szőnyi István bibliográfia, Szentendre, 1995. Film: Kollányi Á.: Szőnyi István, portréfilm, 1957 (Po. G.)

[FKC527/Bp104/41] A kép mérete: 15 x 19 cm keret nélkül. Készült: Rézkarc, Papír A kép Rudnay Gyula (Pelsőc, 1878, Budapest, 1957) alkotása. Jelezve jobbra lent "Rudnay (ceruzával)" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő, grafikus. 1894-ben a budapesti Iparrajziskolában, 1895-1902 között pedig Münchenben Hollósy Simonnál tanult, közben nyaranta a nagybányai festőiskolában dolgozott. 1902-ben Rómában, 1903-ban Párizsban tanult egy-egy évet. 1910-ig Hódmezővásárhelyen élt, ahol barátságot kötött az ott élő Endre Bélával, Pásztor Jánossal, Tornyai Jánossal. 1910-ben a fővárosba költözött. 1922-52 között a Képzőművészeti Főiskola tanáraként működött. 1947-ben Baján Népi Festőakadémiát szervezett. Festészetének három forrása: a magyar nemzeti romantika, Munkácsy realizmusa és a nagybányai iskola. Hódmezővásárhelyi tartózkodása alatt széles horizontú alföldi tájakat festett. Endre Bélával és Tornyai Jánossal egy jellegzetesen alföldi festői stílus kidolgozásán munkálkodtak. Második önálló tárlatán már önálló, kiforrott, egyéni stílusával jelentkezett, erőteljes, kontrasztos kolorittal, a fény-árnyék hatások erős hangsúlyozásával (Krumplihámozó, 1912; Pihenő hegedűs, 1913). Az I. Világháború alatt drámaian realista képsorozatot festett Losoncon a galíciai menekültekről (Menekülő asszony, 1917). A '20-as, '30-as években újból előtérbe került a magyar történelmi táj vagy történelmi témavilág (A pusztaszeri országgyűlés, 1926; Kuruc lovasok, 1928). 1919-től a Somogy megyei Báhony faluban számos tájképet készített. 1922- től foglalkozott rézkarccal is, melyek témája többnyire táj vagy történelmi jelenet. Számos lapját akvarellel, kézzel kiszínezte. Kitűnő, bensőséges, oldottan lírai arcképeket is festett. 1945 után lényegében korábbi stílusában dolgozott. Rudnay lírájának ereje, hatásának közvetlensége révén utóbb legkiválóbb mestereink egyikének ismerték el. Első egyéni kiállítását Párizsban rendezte, de első nagy sikerét 1918-ban az Ernst Múzeumban rendezett kolletkív bemutatójával aratta. Önálló tárlata 1953-ban a Szépművészeti Múzeumban, 1969-ben pedig a Magyar Nemzeti Galériában volt. Itthoni sikerei után Hollandiában, Velencében, Milanóban, Zürichben, Bécsben, Brüsszelben, Londonban, majd az USA-beli Pittsburgben fogadták nagy elismeréssel. Több ízben tüntették ki (Kossuth-díj, Kiváló Művész, Pro Arte díj, a székesfőváros képzőművészeti nagy aranyérme, a Céhbeliek jubiláris aranyérme), és külföldi képtárak is vásároltak műveiből. 1926-ban fejezte be egyik legnagyobb szabású alkotását, a képviselőház számára megrendelt "Honfoglalás" című szőnyegkárpit kartonját, majd 1927-ben megfestette két hatalmas kompozícióját a debreceni egyetem számára (Csokonai diákjai körében, Magyar toborzó a '40-es években). Több műve a Magyar Nemzeti Galériában és vidéki múzeumokba került. (Éber, ML, KMML) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő és grafikus. Budapesten az Iparrajziskolában kezdte tanulmányait, majd Münchenben Hollósy Simonnál képezte magát, közben nyaranta a nagybányai művésztelepen dolgozott. Rómában és Párizsban fejezte be tanulmányait. Többnyire vidékre elvonulva (Gömör megye, Hódmezővásárhely, stb.) festette mély tónusú, közvetlen erejű karakteralakjait, mozgalmas tömegképeit (Menekülők, Tánc, Lakoma) és finom hangulatú, egyszerűre fogott tájképeit. Lírájának ereje, hatásának közvetlensége révén utóbb legkiválóbb mestereink egyikének ismerték el. Rézkarccal is foglalkozott. 1910-ben Budapestre költözött. Első tárlatát Párizsban rendezte, de első nagy sikerét 1918-ban az Ernst Múzeumban rendezett koll. kiállításával aratta. Ugyanott rendezett gyűjteményes kiállításokat 1919-ben, 1921-ben, 1924-ben, 1929-ben. Itthoni sikerei után Hollandiában, Velencében, Milanóban, Zürichben, Bécsben, Londonban, Brüsszelben, val. az USA-beli Pittsburgban fogadták nagy elismeréssel. Több ízben kitüntették és külföldi képtárak vásároltak műveiből. 1926-ben fejezte be egyik legnagyobb szabású alkotását a képviselőház számára megrendelt "Honfoglalás" c. szőnyegkárpit kartonját. 1927-ben megfestett két hatalmas kompozícióját a debreceni egyetem számára: "Csokonai diákjai körében" és "Magyar toborzó a 40-es években". 1934-ben megkapta a székesfőváros képzőművészeti nagy aranyérmét, és a Céhbeliek jubiláris aranyérmét. 1922-től három évtizeden át a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanáraként tevékenykedett. 1948-ban Pro Arte kitüntetést, 1949-ben Kossuth-díjat, 1953-ban kiváló művész címet kapott. (Éber, ML) Magyar festők és grafikusok adattára Tanulmányait a budapesti iparművészeti iskolában kezdte 1894-ben, majd 1895-től közel hét évig Münchenben Hollósy Simonnál folytatta; közben nyaranta Nagybányán festett. Egy évre Rómába, majd 1903-ban Párizsba ment, ahonnan csak a következő évben tért haza. Először Gömör megyében, később Hódmezővásárhelyen élt, ahol Tornyai Jánossal került szoros barátságba. 1910-ben Budapestre költözött, első kiállítását a Párizsi Nagyáruház Lotz Termében rendezte Pásztor Jánossal közösen. Következő évben a Műcsarnokban kiállított képei (Pihenj hegedűs, 1913. MNG; Krumplihámozók, 1920. MNG.) már kiforrott stílusát mutatják. Művészetének második korszaka Losonchoz kapcsolódik, ahol az első világháború idején drámai sorozatot festett a háború áldozatairól (Menekülők, 1917. MNG; Gömöri öreg házaspár, 1917. MNG.), amelyet 1918-ban az Ernst Múzeumban mutatott be. 1919-től egyre többet festett a Somogy megyei Bábonyban. 1922-től foglalkozott rézkarcolással, művei 1923-ban albumban is megjelentek. Bensőséges portréi nagy sikerrel szerepeltek itthon és külföldön, Velencétől Barcelonáig és Amerikában is több helyen. Nemzetközi kitüntetéseket, aranyérmeket (Bécs, Genova, Barcelona) kapott, képeit a velencei, római, genovai, brüsszeli múzeum megvásárolta. 1922-től három évtizeden át a Képzőművészeti Főiskola tanára. 1947-ben Baján Népi Festőakadémiát szervezett és művésztelepet alapított. 70 éves korában Pro Arte kitüntetést, 1949-ben Kossuth-díjat, 1953-ban Kiváló művész címet kapott. 1969-ben a MNG emlékkiállítást rendezett műveiből. - Irod.: Bényi László: Rudnay. Bp., 1961.; Bodnár Éva: Rudnay Gyula emlékkiáll. kat bev. 1969.; Aradi Nóra: Rudnay Gyula. MTA 1981 I.; Bodnár Éva: Rudnay Gyula. Diakonia 1982/1. Művészeti lexikon I-IV. Festő, grafikus, főiskolai tanár, Kossuth-díjas, kiváló művész. Bp.-en, majd Münchenben Hollósy Simonnál végezte tanulmányait. Nagybányán, Rómában, Párizsban képezte tovább magát, végül is a maga útját járva teremtette meg festői stílusát, amelyben Goya és Munkácsy örökét ébresztette. 1918-ban volt az első nagy sikerű kiállítása, 1953-ban az utolsó a Szépm. Múz.-ban, s közben számos kiállítást rendezett külföldön is. Mind mondanivalója, mind festői előadásmódja a magyar festészeti romantika legizzóbb hagyományaihoz fűzi őt vérmérséklete, széles ecsetkezelése, kedélyének mélysége, lelkesültsége révén. Témavilága merőben eltért a kortársakétól: letűnt magyar korok hangulatát idézte. Csataképei Rugendas műveire emlékeztetnek. Regényes hangú múltba révedezése mellett valóságos élményei is szerepet játszottak festészetében (katonáskodása idején Losoncban a galíciai menekültek látványa, drámai jelenetsorozata megfestésére ösztökélte, a húszas években a Dunántúl tája, Bábony-falu jelent meg festészetének szelíd lírájában). Hódmezővásárhelyi művész barátaival, az "alföldiekkel": Tornyai Jánossal, Pásztor Jánossal és Endre Bélával, utóbb pedig Koszta Józseffel a nyugati festészeti irányoktól eltérő, sajátosan magyar piktúra megteremtéséért küzdött. Stílusára jellemző az erős fény-árnyék kontraszt. Mint az alföldi iskola vezéralakjának, a bajai művésztelep alapítójának és vezetőjének hatása igen nagy volt. Számos képét őrzi a Nemz. Gal. - Irod. Lázár B.: R. Gy. Bp., 1921; Peterdi A.: R. Gy. Bp., 1931; Bényi L.: R. Gy. Bp., 1961. Bényi László Művészeti lexikon I-II. Festő és grafikus. Budapesten, Münchenben, Nagybányán, Párizsban tanult s többnyire vidéken elvonulva festette mély tónusú, közvetlen erejű karakteralakjait, mozgalmas tömegképeit (Menekülők, Tánc, Lakoma), és finom hangulatú, egyszerűre fogott tájképeit. Lírájának ereje és hatásának közvetlensége révén utóbb legkiválóbb mestereink egyikének ismerték fel. Rézkarccal is foglakozik s tanára a Képzőművészeti Főiskolának. Első nagy sikerét 1918. az Ernst Múzeumban rendezett kollektív kiállításával aratta, s ugyanott 1919., 1921., 1924., és 1929., volt gyűjt. kiállítása. Itthoni sikerei után Hollandiában, Velencében, Milanóban, Zürichben, Bécsben, Londonban, Brüsszelben, és Pittsburgban fogadták nagy elismeréssel, többízben kitüntették s külföldi képtárak vásároltak képeiből. 1926. fejezte be egyik legnagyobb szabású művét a képviselőház számára megrendelt Honfoglalás c. szőnyegkárpit kartonját. 1927. festette két hatalmas kompozícióját a debreceni egyetem számára: Csokonai diákjai körében a debrenceni Nagyerdőben és Magyar toborzó a negyvenes évekből. 1934. megkapta a székesfőváros és a Céhbeli jubiláris aranyérmét. Csipkekendős asszony c. műve és egy tájképe a Szépművészeti Múzeumban, Anya gyermekével, Kozák Koronázás és Falusi ház c. képei a Fővárosi Múzeumban vannak. Rézkarcainak egy sorozatát 1923. Tamás Henrik adta ki. - Irodalom: Lázár B., Rudnay Gyula, Budapest, 1921. Kortárs magyar művészeti lexikon I-III. Festő, grafikus. 1894: bp.-i Iparműv. Isk.; 1895-1902 között Hollósy Simonnál tanult Münchenben, közben nyaranta Nagybányán festett. 1902-ben Rómában, 1903-ban Párizsban tanult egy-egy évet. 1910-ig Hmvhelyen élt, szoros barátságot kötött az ott élő Endre Bélával, Pásztor Jánossal és Tornyai Jánossal. 1922-52 között az MKF tanára. 1947-ben Baján Népi Festőakadémiát szervezett. 1948: Pro Arte-díj; 1949: Kossuth-díj; 1953: kiváló művész. Számos nközi kiállítás kitüntetettje. Festészetének három forrása: a magyar nemzeti romantika, Munkácsy-realizmusa és a nagybányai iskola. Hmvhelyi tartózkodása idején széles horizontú alföldi tájakat festett. Endre Bélával és Tornyai Jánossal egy jellegzetesen alföldi festői stílus kidolgozásán munkálkodtak. Második önálló kiállításán már kiforrott, egyéni stílusával jelentkezett, erőteljes, kontrasztos kolorittal, a fény-árnyék hatások erős hangsúlyozásával (Krumplihámozó, 1912; Pihenő hegedűs, 1913). Az első világháború alatt drámaian realista képsorozatot festett Losoncon a galíciai menekültekről (Menekülő asszony, 1917). A 20-as, 30-as években újból előtérbe került a magyar történelmi témavilág Rudnay Gyula festészetében (A pusztaszeri országgyűlés, gobelinterv, 1926; Kuruc loavsok, 1928). 1919-től a Somogy megyei Bábony faluban számos tájképet készített. 1922-től foglalkozott rézkarccal, melyek témája többnyire táj vagy történelmi jelenet; számos lapját akvarellel, kézzel kiszínezte. Sok kitűnő, bensőséges, oldottan lírai portrét festett. 1945 után lényegében korábbi stílusában dolgozott; posztnagybányai realizmusa megfelelt az 1949 utáni elvárásoknak, bár kifejezetten szocreál tematikájú képet nem festett. Csoportos kiállításon többek között Velencében, Genovában, Milánóban, Rómában, Bécsben, Barcelonában és az USA-ban vett részt. Ek: 1912: Párizsi Nagyáruház, Bp. (Pásztor Jánossal); 1913: Műcsarnok; 1918: Ernst M.; 1925: Milánó (kat.);1953: SZM; 1969: MNG (kat.) Mk: Cá Pesaro, Velence; FK; JPM, Pécs; MNG; Palazzo Bianco, Genova; Palazzo delle Belle Arti, Róma, Tornyai J. M., Hmvhely; Uffizi Képtár Önarcképgyűjt. Firenze. Irod.: Lázár B.: Rudnay Gyula, Bp., 1921; Elek A.: Rudnay Gyula, Műbarát, 1922/4.; Dömötör I.: Rudnay Gyula Auróra, 1922; Pica, V.: Mostra individuale del pittore Rudnay Gyula (kat. bev. tan., Milánó, 1925); Ybl E.: Rudnay Gyula, Budapesti Szemle, 1925; Kállai M.: Rudnay Gyula és művészete, Magyar Művészet, 1926; Peterdi A.: Rudnay Gyula, Bp. 1931; Genthon I.: Az új magyar festőművészet története, Bp., 1935; Pogány Ö. G.: A magyar festészet forradalmárai, Bp., 1947; Bényi L.: Rudnay Gyula, Művészettörténeti Tanulmányok, Bp., 1954; Lyka K.: Emlékezés Rudnay Gyulára, Építéstudomány, 1957/2.; Bényi L.: Rudnay Gyula, Bp., 1961; Bodnár É.: Rudnay Gyula (kat., bev. tan., MNG, 1969); Aradi N.: Rudnay Gyula, in; Magyar Művészet 1890-1919, Bp., 1981; Bodnár É.: Rudnay Gyula, Diakonia, 1982/1. (Po.G.)

[FKB757/Bp305/173] A kép mérete: 20 x 12 cm keret nélkül. Készült: Rézkarc, Papír A kép Molnár Dénes (Vadasd, 1947, Marosvásárhely, 2000) alkotása. Jelezve lent "2/10, J. 33, Molnár Dénes (ceruzával)" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Erdélyi grafikus. Művészeti tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban kezdte. 1971-1975 k. a bukaresti Képzőművészeti Akadémián képezte magát. Tanulmányai végeztével Marosvásárhelyen telepedett le. Az itteni Művészeti Líceum tanára lett. A karikatúra elkötelezett művelője. Rajzai egyszerűségre törekvő társadalmi, val. politikai töltetű szatirikus munkáival számottevő sikert aratott a hazai és nemzetközi kiállításokon. Jelentősebb munkáiból önálló kötetet állított össze. Más jellegű munkáiban (kompozíciók tájképek és irodalmi művekből ihletődött szimbolikus alkotások) sorozatok kialakítására törekszik. Képciklusai és önálló grafikai lapjai sokszorosító technikában - kőnyomatban, rézkarcban, fametszetben - készülnek. Készít könyvillusztrációkat és ex libriseket is. 1977-től ő rendszeresítette az országos Humorgrafikai tárlatokat. (A Hét - 1981/32, BZ-EMM) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Grafikus, festő. Művészeti tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban kezdte. 1971-1975 között a bukaresti Képzőművészeti Akadémián képezte magát. Tanulmányai végeztével Marosvásárhelyen telepedett le, az itteni Művészeti Líceum tanára lett. A karikatúra elkötelezett művelője. Rajzi egyszerűségre törekvő társadalmi, valamint politikai töltetű szatirikus munkáival számottevő sikert aratott hazai és nemzetközi kiállításokon. Jelentősebb munkáiból önálló kötetet állított össze. Más jellegű alkotásaiban (kompozíciók, tájképek, irodalmi művekből ihletődött szimbolikus munkák) sorozatok kialakítására törekszik. Képciklusai és önálló grafikai lapjai sokszorosító technikában - litográfiában, rézkarcban, fametszetben - készülnek. Készít könyvillusztrációkat és ex libriseket is. 1977-től ő rendszeresítette az országos Humorgrafikai tárlatokat. Több kiállítási díjat kapott, többek között az olaszországi Ancona-ban is. (A Hét - 1981/32, Murádin Jenő, BZ-EMM) Kortárs magyar művészeti lexikon I-III. 1971-75: Nicolae Grigorescu KF, Bukarest. 1976: Ancona; 1978, 1982: Vaslui (RO); 1979: Suceava (RO); 1978, 1980, 1982: Marosvásárhely; 1981, 1982, 1983: Costinesti (RO) kiállítási díjakat kapott. Rajzi egyszerűségre törekvő társadalmi és politikai karikatúráival jelentős sikereket aratott. Más jellegű grafikai munkái képciklusok és önálló lapok, kőnyomatban, rézkarcban, fametszetben. Készített könyvillusztrációkat és ex libriseket. Írásaiban, kritikáiban a karikatúra műfajának sajátosságaival, társadalmi hatékonyságával, esztétikájával foglalkozott. Önálló kötete: huMOL szótár, Bukarest, 1977. Irod.: Bartis F.: Karikatúra és közönsége, A Hét, 1981/32. (M. J.)

[FKC198/Bp304/114] A kép mérete: 25 x 32 cm keret nélkül. Készült: Rézkarc (hidegtű), Papír A kép Prihoda István (Azary) (Kolozsvár, 1891, Budapest, 1956) alkotása. Jelezve jobbra lent "Prihoda István (ceruzával)" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Grafikus és festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait. Rézkarcaival három ízben nyert Állami Grafikai díjat. Főleg hidegtűvel készült lapjai könnyed, nobilis stílusban adják vissza aktjait és alakos kompozícióit. Legjobbak a "Diana és a Vénusz" című lapjai, amelyekben a hidegtű lágy és közvetlen kifejezőereje teljesen érvényre jut. (Éber) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Grafikus és festő. A bp.-i Képzőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait. Rézkarcaival három ízben nyert állami grafikai díjat. Főleg hideg tűvel készült lapjai könnyed, nobilis stílusban adják vissza aktjait és alakos kompozícióit. Legjobbak a "Diana és a Vénusz" című lapjai, amelyekben a hideg tű lágy és közvetlen kifejezőereje teljesen érvényre jut. (Éber) Magyar festők és grafikusok adattára Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte. Rézkarcaival három ízben nyert állami grafikai díjat. Főleg hideg tűvel készült lapjai könnyed, nobilis stílusban adják vissza aktjait és alakos kompozícióit. Legjobbak a "Diana és a Vénusz" című lapjai, amelyekben a hideg tű lágy és közvetlen kifejezőereje teljesen érvényre jut. - MTA Művészeti lexikon I-IV. Grafikus és festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait. Rézkarcaival három ízben nyert állami grafikai díjat. Főleg hidegtűvel készült lapjai könnyed, nobilis stílusban adják vissza aktjait és alakos kompozícióit. Legjobbak a "Diana és a Venusz" c. lapjai, amelyekben a hidegtű lágy és közvetlen kifejezőereje teljesen érvényre jut. Művészeti lexikon I-II. Grafikus és festő. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte. Rézkarcaival három ízben nyert állami grafikai díjat. Főleg hideg tűvel készült lapjai könnyed, nobilis stílusban adják vissza aktjait és alakos kompozícióit. Legjobbak a "Diana és a Vénusz" című lapjai, amelyekben a hideg tű lágy és közvetlen kifejezőereje teljesen érvényre jut.

[FK1085/Bp60/19] A kép mérete: 30 x 36 cm keret nélkül. Készült: Színes rézkarc, Papír A kép Benkhard Ágost után metszette Bodó Sándor alkotása. Jelezve Lent "Bodó S. Sc. (Sculpit); Benkhardt Ágost (ceruzával)" A festmény jó állapotban van. Keret: Új