Régi jelzett ezüstözött éttermi Hacker alpakka sétáló gyertyatartó

Eladási ár: 8 800 HUF

Leírás

[1P253/X083]
Régi jelzett vendéglátós ezüstözött alpakka talpas sétáló gyertyatartó.

Jelzés és felirat:
HACKER

Magasság: 6.3 cm
Szélesség: 11 cm
Hosszúság: 15 cm
Súly: 0.235 kg
 

Átmérője : 29 cm
Súly: 518 g
Polgári lövöldék, hol polgárok lövöldöztek

Megint a hírekben szerepel a Marczibányi téri egykori lőtér, ahogy a rendszerváltás óta elég sokszor. De várjunk csak! Lőtér a Marczibányin!? Igen, lőtér; nem véletlenül hívják az oda vezető utat Lövőház utcának, ahogy a Lövölde tér sem egy leszámolásról kapta a nevét, és a Királyi Pál utcát sem a hecc kedvéért nevezték régen Lövöldöző utcának. Ezek a közterek mind polgári lövöldékhez köthetők - itt lövöldözött és mulatozott a jónép.


Vonulgat a budai polgárőrség; kép forrása

Szeretett is lődözni a polgárság, meg kellett is: így gyakoroltatták a polgárokból formált őrséget. 1701-ből ismert a rendelet, amely kötelezi a céheket, hogy mestereiket minden vasár- és ünnepnapon elküldjék egy kiadós lövöldözésre - sőt, a távolmaradókra pénzbírságot ró ki. Ezt a hagyományt viszi tovább Mária Terézia, amikor 1740-ben minden felnőtt férfipolgárnak elrendeli, hogy egy éven át jelenjenek meg a lövészeteken. A lövöldékben edződő polgárőrség szabatott díszes egyenruhát, kovácsoltatott csillogó fegyvert, és amikor csak tehette, századokba sorolva csicsás zászlók alatt parádézott a városban - élvezték, mert így látszatra közelebb kerültek a nemességhez (aminek persze a nemesek nem örültek). Volt hát nagy vonulgatás például 1751-ben Mária Terézia látogatásakor, vagy hasonló az 1790-es országgyűlés alatt. A budaiaknak kitűnő zenekaruk volt, a pestiek pedig karénekkel erősítettek.


Egy az Alagút bejáratát ábrázoló festett lőtábla - Franz Mathias lőtte 1854-ben

Az a bizonyos kötelező gyakorlás abból állt, hogy változó távolságról igyekeztek egy tábla közepébe találni. A céltábla többnyire a közhiedelemmel ellentétben nem kerek, hanem szögletes volt, és a közepébe egy szög volt verve: aki a szöget találta el, tehát szöget lőtt (fején találta a szöget), az nyert; a lőtáblát ilyenkor kifoltozták, hogy csak a győztes lövés nyoma maradjon, ráírták a lövész nevét és a dátumot, sokszor pedig ki is kifestették. Általános volt vadászjelenet képét megjeleníteni a lövésnyommal az üldözött állaton, de ismertek különféle tájábrázolások, viccelődő képek, vagy épp azadott lőházat ábrázoló festmények.

Bár volt, hogy háború idején katonaság nélkül maradt a város és ilyenkor a polgárőrök feleltek a közbiztonságért, sosem vették túl komolyan a harcászati részét a lövészetnek, a versenyek mindig is buliszámba mentek: legrégebbi feljegyzés lövészekről Lőcse város lövészegyletének feloszlatása, az is azért, mert többet ittak, mint gyakoroltak - Siklóssy László szerint. A Budai Lövészegylet is nagy hangsúlyt fektetett az egyletesdi vidám oldalára, az 1860-as években írt alapszabályuk első paragrafusában kikötötték: „A társulat célja egyrészt gyakorlati célba lövés által derék lövészeket kiképezni, másrészt pedig barátságos összejövetele mindazoknak, kik célba lövésben részt nem vesznek, valamint meg nem tiltott mulatságok élvezete és a társas élet előmozdítása.” A szokásos vasár- és ünnepnapi alkalmakon túl gyakran rendeztek nagy versenyeket is, például a király születésnapjának alkalmából, illetve polgárünnepeket, vagy ahogy akkor hívták: tréfákat. Ilyenkor napokon át lövöldöztek és partiztak.


Az első budai lövölde a Széna térről nézve, ami látszik, az az egykori U-alak talpa, és a városfal maradéka

Budán már 1696-ban állt lőház, a mai Széna tértől nem messze, a Margit körút-Bakfark Bálint utca-Varsányi Irén utca határolta területen. Ezt többször is bővítették, például 1776-ban a lövészet szempontjából fontos kocsmával és kuglizóval; teljes formáját 1827-ben nyerte el, mikor Kimnach Lajos tervei szerint a meglévő barokk épületet két klasszicista szárnnyal toldották meg, így a lövölde U-alakot öltött. 1871-ben országos lövészünnepet rendeztek itt, érkeztek lövészek Svájcból, Olaszországból, Albániából, Amerikából; a hat napos verseny alatt 27.390 lövés dördült. Ekkorra szervezték ráadásul az Országos Nemzeti Lövész Egylet alapító ülését is, majd a Margitszigeten reggelig buliztak.


Ami az U-alakú együttesből maradt; bár téliesített a vendéglő, jól látszanak a klasszicista oszlopok; balra a Jégkert sátra

Azonban belógott a régi épület a Margit körút vonalába, úgyhogy sorsa bizonytalan lett: 1880/1883-ban a régi Szt. János kórház bővítésére hivatkozva a város a telket kisajátította, bár van forrás, amely szerint a környéken lakóknak lett elegük az állandó durrogásból és vigalomból. Végül csak a régi barokk szárny bontására került sor 1930-ban, így ma az első budai lövölde U-alakjából egy L-alak maradt: a világháborút is átvészelő klasszicista szárnyakban egy ideig egy ipari iskola konyhája, étterme és könyvtára működött, ma pedig a Városfal Vendéglő üzemel falai közt; az egykori U-alak által közrefogott udvaron a Jégkert sátra áll.


A német-reneszánsz stílusú Marczibányi téri lövőház; kép forrása

1884-ig voltak telek nélkül a budai lövészek, ekkorra sikerült megszerezni a Nagy-Rókus utcai téglaégetők területét. 1885-ben nyitott meg a Hausmann Sándor tervezte német-reneszánsz stílusú lövőház az óriási telken: a lövőcsarnokok mellett volt jókora díszterem, biliárdszoba, étterem és két kuglizóhelyiség. Ez az a telek, amely a rendszerváltás óta rendszeresen szerepel a hírekben: 1989 óta jópár tulajdonost látott és ígéretet hallott, Fenyő János például Hundertwassert bízta volna meg az átalakítással, egyszer meg le is égett. Most épp a Haris kereskedőház épít rendezvényközpont-wellness-kultúra-mindentbele helyett inkább romkocsmát (a lövöldéket most már kicsit jobban ismerve, ezzel talán nem is lőnek annyira mellé).


A pestistemetőn felépült harmadik és negyedik (utóbbi a Nemzeti Múzeummal versengő) pesti lövőház helyén álló házsor; igen, ilyen nagy volt, végig az egész

Budán kettő lövöldéből maradt egy, Pesten hatból nulla. Az elsőnek már állnia kellett az említett 1701-es rendeletkor, amely kötelezte a polgárokat, hogy lövöldözzenek, mégpedig a Hatvani kapu és a Szabó rondella között, tehát valahol a mai Astoriánál állt a fából készült ház; 1776-ban kőépületté alakították. De nőtt a város, ezért 1789-ben a lövölde az egykori pestistemető fölé épült, a mai Vámház körút-Fővám tér-Só utca-Bástya utca-Királyi Pál utca határolta területen; szóval igen nagy volt.


Az 1824-ben épült klasszicista lövölde díszes kapuja

Innentől kezdve a Király Pál utcát Puskás vagy Lövöldöző utcának hívták. I. Ferenc is járt itt, szöget lőtt koronázási napjának délutánján. A Jung József tervezte kezdetleges épület alatt azonban, mivel a pestistemetőre épült, csak felületesen alapoztak, másrészt útban volt Hild János városrendező tervének: az keresztülvágta volna a lövöldét a Veres Pálné utca folytatásával, a lövölde területére pedig bérházakat szánt. Bár végül mindez megtörtént, csak később; ekkor még sikerült a lövészeknek megtartani a telket, azzal a feltétellel, hogy egy biztos és szép házat emelnek itt.


És ami a kapu mögött van; Vasquez ezt kicsit szűkebbnek ábrázolta, de a terület méretét ismerve talán ez a hitelesebb

1824-ben adták át az új lövöldét, amely Zambelli András tervei szerint épült. Klasszicista épület volt hosszú dór oszlopsorral, díszes diadalívszerű kapuval, híres, I. Ferenc látogatását ábrázoló timpanonnal. Kis vendéglő, nagy vendéglő, pipázó-, társalgó- és táncterem, óriási kacskaringós sétánnyal teli park; tehát minden, ami egy lövöldéhez, azaz a polgári élet egyik központjához kell. Szükség is volt a sok teremre, a nyitóünnepélyen 300 terítékes vacsorát adtak. Sokak szerint Pest legszebb épülete volt, a Nemzeti Múzeummal versengett  - volna, ha nem pusztul el az 1838-as árvízben. De annyira szerették a polgárok, hogy 1840-re újraépítették, azonban ekkor már csak Külső-Erzsébetvárosban, a mai Lövölde tér északkeleti sarkában (a tér 1874-ben kapta a nevét, a miről?).

A Lövölde téren 1890-ig lövöldözött és szórakozott a pesti lakosság; közben felépült a hatodik pesti lövőház, de azt is csak 1894-ig látogatják lövészek (ma a MaFilm lakik benne). Bár 1873-tól a pesti lövészegylet Budapesti Lövészegyletnek hívta magát, 1889-ben vagyonostul-ingatlanostul beolvadt a nagyobb Budai Lövészegyletbe, így attól kezdve 1946-ig azt hívták Budapesti Polgári Lövészegyletnek.


Forrás: http://varoskepp.blog.hu/2010/02/03/polgari_lovoldek_hol_polgarok_lovoldoztek

Tulajdonságok

Ezüsttartalom: ezüstözött

vásárlási információk

Feltöltve: 2023. október. 09.

(A műtárgyat eddig 379-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Régi jelzett ezüstözött éttermi Hacker alpakka sétáló gyertyatartó

[1P253/X083] Régi jelzett vendéglátós ezüstözött alpakka talpas sétáló gyertyatartó. Jelzés és felirat: HACKER Magasság: 6.3 cm Szélesség: 11 cm Hosszúság: 15 cm Súly: 0.235 kg   Átmérője : 29 cm Súly: 518 g Polgári lövöldék, hol polgárok lövöldöztek Megint a hírekben szerepel a Marczibányi téri egykori lőtér, ahogy a rendszerváltás óta elég sokszor. De várjunk csak! Lőtér a Marczibányin!? Igen, lőtér; nem véletlenül hívják az oda vezető utat Lövőház utcának, ahogy a Lövölde tér sem egy leszámolásról kapta a nevét, és a Királyi Pál utcát sem a hecc kedvéért nevezték régen Lövöldöző utcának. Ezek a közterek mind polgári lövöldékhez köthetők - itt lövöldözött és mulatozott a jónép. Vonulgat a budai polgárőrség; kép forrása Szeretett is lődözni a polgárság, meg kellett is: így gyakoroltatták a polgárokból formált őrséget. 1701-ből ismert a rendelet, amely kötelezi a céheket, hogy mestereiket minden vasár- és ünnepnapon elküldjék egy kiadós lövöldözésre - sőt, a távolmaradókra pénzbírságot ró ki. Ezt a hagyományt viszi tovább Mária Terézia, amikor 1740-ben minden felnőtt férfipolgárnak elrendeli, hogy egy éven át jelenjenek meg a lövészeteken. A lövöldékben edződő polgárőrség szabatott díszes egyenruhát, kovácsoltatott csillogó fegyvert, és amikor csak tehette, századokba sorolva csicsás zászlók alatt parádézott a városban - élvezték, mert így látszatra közelebb kerültek a nemességhez (aminek persze a nemesek nem örültek). Volt hát nagy vonulgatás például 1751-ben Mária Terézia látogatásakor, vagy hasonló az 1790-es országgyűlés alatt. A budaiaknak kitűnő zenekaruk volt, a pestiek pedig karénekkel erősítettek. Egy az Alagút bejáratát ábrázoló festett lőtábla - Franz Mathias lőtte 1854-ben Az a bizonyos kötelező gyakorlás abból állt, hogy változó távolságról igyekeztek egy tábla közepébe találni. A céltábla többnyire a közhiedelemmel ellentétben nem kerek, hanem szögletes volt, és a közepébe egy szög volt verve: aki a szöget találta el, tehát szöget lőtt (fején találta a szöget), az nyert; a lőtáblát ilyenkor kifoltozták, hogy csak a győztes lövés nyoma maradjon, ráírták a lövész nevét és a dátumot, sokszor pedig ki is kifestették. Általános volt vadászjelenet képét megjeleníteni a lövésnyommal az üldözött állaton, de ismertek különféle tájábrázolások, viccelődő képek, vagy épp azadott lőházat ábrázoló festmények. Bár volt, hogy háború idején katonaság nélkül maradt a város és ilyenkor a polgárőrök feleltek a közbiztonságért, sosem vették túl komolyan a harcászati részét a lövészetnek, a versenyek mindig is buliszámba mentek: legrégebbi feljegyzés lövészekről Lőcse város lövészegyletének feloszlatása, az is azért, mert többet ittak, mint gyakoroltak - Siklóssy László szerint. A Budai Lövészegylet is nagy hangsúlyt fektetett az egyletesdi vidám oldalára, az 1860-as években írt alapszabályuk első paragrafusában kikötötték: „A társulat célja egyrészt gyakorlati célba lövés által derék lövészeket kiképezni, másrészt pedig barátságos összejövetele mindazoknak, kik célba lövésben részt nem vesznek, valamint meg nem tiltott mulatságok élvezete és a társas élet előmozdítása.” A szokásos vasár- és ünnepnapi alkalmakon túl gyakran rendeztek nagy versenyeket is, például a király születésnapjának alkalmából, illetve polgárünnepeket, vagy ahogy akkor hívták: tréfákat. Ilyenkor napokon át lövöldöztek és partiztak. Az első budai lövölde a Széna térről nézve, ami látszik, az az egykori U-alak talpa, és a városfal maradéka Budán már 1696-ban állt lőház, a mai Széna tértől nem messze, a Margit körút-Bakfark Bálint utca-Varsányi Irén utca határolta területen. Ezt többször is bővítették, például 1776-ban a lövészet szempontjából fontos kocsmával és kuglizóval; teljes formáját 1827-ben nyerte el, mikor Kimnach Lajos tervei szerint a meglévő barokk épületet két klasszicista szárnnyal toldották meg, így a lövölde U-alakot öltött. 1871-ben országos lövészünnepet rendeztek itt, érkeztek lövészek Svájcból, Olaszországból, Albániából, Amerikából; a hat napos verseny alatt 27.390 lövés dördült. Ekkorra szervezték ráadásul az Országos Nemzeti Lövész Egylet alapító ülését is, majd a Margitszigeten reggelig buliztak. Ami az U-alakú együttesből maradt; bár téliesített a vendéglő, jól látszanak a klasszicista oszlopok; balra a Jégkert sátra Azonban belógott a régi épület a Margit körút vonalába, úgyhogy sorsa bizonytalan lett: 1880/1883-ban a régi Szt. János kórház bővítésére hivatkozva a város a telket kisajátította, bár van forrás, amely szerint a környéken lakóknak lett elegük az állandó durrogásból és vigalomból. Végül csak a régi barokk szárny bontására került sor 1930-ban, így ma az első budai lövölde U-alakjából egy L-alak maradt: a világháborút is átvészelő klasszicista szárnyakban egy ideig egy ipari iskola konyhája, étterme és könyvtára működött, ma pedig a Városfal Vendéglő üzemel falai közt; az egykori U-alak által közrefogott udvaron a Jégkert sátra áll. A német-reneszánsz stílusú Marczibányi téri lövőház; kép forrása 1884-ig voltak telek nélkül a budai lövészek, ekkorra sikerült megszerezni a Nagy-Rókus utcai téglaégetők területét. 1885-ben nyitott meg a Hausmann Sándor tervezte német-reneszánsz stílusú lövőház az óriási telken: a lövőcsarnokok mellett volt jókora díszterem, biliárdszoba, étterem és két kuglizóhelyiség. Ez az a telek, amely a rendszerváltás óta rendszeresen szerepel a hírekben: 1989 óta jópár tulajdonost látott és ígéretet hallott, Fenyő János például Hundertwassert bízta volna meg az átalakítással, egyszer meg le is égett. Most épp a Haris kereskedőház épít rendezvényközpont-wellness-kultúra-mindentbele helyett inkább romkocsmát (a lövöldéket most már kicsit jobban ismerve, ezzel talán nem is lőnek annyira mellé). A pestistemetőn felépült harmadik és negyedik (utóbbi a Nemzeti Múzeummal versengő) pesti lövőház helyén álló házsor; igen, ilyen nagy volt, végig az egész Budán kettő lövöldéből maradt egy, Pesten hatból nulla. Az elsőnek már állnia kellett az említett 1701-es rendeletkor, amely kötelezte a polgárokat, hogy lövöldözzenek, mégpedig a Hatvani kapu és a Szabó rondella között, tehát valahol a mai Astoriánál állt a fából készült ház; 1776-ban kőépületté alakították. De nőtt a város, ezért 1789-ben a lövölde az egykori pestistemető fölé épült, a mai Vámház körút-Fővám tér-Só utca-Bástya utca-Királyi Pál utca határolta területen; szóval igen nagy volt. Az 1824-ben épült klasszicista lövölde díszes kapuja Innentől kezdve a Király Pál utcát Puskás vagy Lövöldöző utcának hívták. I. Ferenc is járt itt, szöget lőtt koronázási napjának délutánján. A Jung József tervezte kezdetleges épület alatt azonban, mivel a pestistemetőre épült, csak felületesen alapoztak, másrészt útban volt Hild János városrendező tervének: az keresztülvágta volna a lövöldét a Veres Pálné utca folytatásával, a lövölde területére pedig bérházakat szánt. Bár végül mindez megtörtént, csak később; ekkor még sikerült a lövészeknek megtartani a telket, azzal a feltétellel, hogy egy biztos és szép házat emelnek itt. És ami a kapu mögött van; Vasquez ezt kicsit szűkebbnek ábrázolta, de a terület méretét ismerve talán ez a hitelesebb 1824-ben adták át az új lövöldét, amely Zambelli András tervei szerint épült. Klasszicista épület volt hosszú dór oszlopsorral, díszes diadalívszerű kapuval, híres, I. Ferenc látogatását ábrázoló timpanonnal. Kis vendéglő, nagy vendéglő, pipázó-, társalgó- és táncterem, óriási kacskaringós sétánnyal teli park; tehát minden, ami egy lövöldéhez, azaz a polgári élet egyik központjához kell. Szükség is volt a sok teremre, a nyitóünnepélyen 300 terítékes vacsorát adtak. Sokak szerint Pest legszebb épülete volt, a Nemzeti Múzeummal versengett  - volna, ha nem pusztul el az 1838-as árvízben. De annyira szerették a polgárok, hogy 1840-re újraépítették, azonban ekkor már csak Külső-Erzsébetvárosban, a mai Lövölde tér északkeleti sarkában (a tér 1874-ben kapta a nevét, a miről?). A Lövölde téren 1890-ig lövöldözött és szórakozott a pesti lakosság; közben felépült a hatodik pesti lövőház, de azt is csak 1894-ig látogatják lövészek (ma a MaFilm lakik benne). Bár 1873-tól a pesti lövészegylet Budapesti Lövészegyletnek hívta magát, 1889-ben vagyonostul-ingatlanostul beolvadt a nagyobb Budai Lövészegyletbe, így attól kezdve 1946-ig azt hívták Budapesti Polgári Lövészegyletnek. Forrás: http://varoskepp.blog.hu/2010/02/03/polgari_lovoldek_hol_polgarok_lovoldoztek

További részletek
Ezüsttartalom: ezüstözött

vásárlási információk
Feltöltve: 2023. október. 09.

(A műtárgyat eddig 379-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
8 800 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[1Y034/Z018] Olaj vászon festmény, üveglap mögött, szép állapotú képcsarnokos keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. Jelezve jobbra lent: Balog A. Hátoldalán a kereten Képcsarnok Vállalat címke töredék látható, rajta felirat: A művészeti alkotás címe: LEÁNY Magasság: 86 cm Szélesség: 66 cm Súly: 5.37 kg Balogh András (képei szignóján az 1960-as évektől Balog) (Budapest, 1919. március 14. — Budapest, 1992. március 18.) festőművész, kerttervező, művészeti szakíró, c. egyetemi tanár. Életpályája és munkássága Apai ágon a géresi Baloghok Szatmár megyéből a dél-erdélyi Alsó-Fehér megyébe származtak, anyai fölmenői a Székelyföldön: Csíkban, ill. Háromszéken éltek. Szülei az 1900-as évek elején költöztek Budapestre. A Képzőművészeti Főiskolán 1937-ben kezdte meg tanulmányait Burghardt Rezső tanítványaként. 1950-töl 1980-ig a Kertészeti Főiskolán (később Kertészeti Egyetem) tanított a kerttervezési tanszéken művészettörténetet, szabadkézi rajzot, ábrázoló geometriát és kertesztétikát. Az Iparművészeti Főiskolán óraadóként kertesztétikát adott elő. 1971-ben részt vett a firenzei Palazzo Strozziban rendezett biennálén, ahol aranyéremmel tüntették ki. Rendszeres önálló és csoportos kiállítások sora következett ezután nemcsak Magyarországon, hanem Olaszország és Németország számtalan városában, kiállított Finnországban, Kanadában is. Egyéni kiállításai gyakran katalógusokkal jelentek meg.[1][2][3] Nyaranként Tihanyban vagy Zsennyén alkotott. Festészetét poétikus realizmus jellemzi, dekoratív elrendezésű kompozíciói és lágy színvilága bensőséges hangulatot, szépséget, harmóniát árasztanak. (Lány egyszarvúval; Alvó, Emberpár és táj, stb.) Nagyon sok tájképet és portrét festett, történelmi személyiségekről is, 1978 és 1989 közt megfestette Mindszenty József bíboros portréját. Képei a Magyar Nemzeti Galériában, vidéki múzeumainkban, olasz, német, finn, észak-amerikai, kanadai, ausztráliai gyűjteményekben vannak.
Balogh András : "Leány" 80 x 60 cm
225 000 HUF
[1Y029/Z018] Olaj farost festmény, üveglap mögött, hibátlan képcsarnokos keretben. Hátoldalán Képcsarnok Vállalat papír címkéje: A művész neve: SCHÉNER MIHÁLY A kép címe: TÁJ Magasság: 66.5 cm Szélesség: 86 cm Súly: 6.54 kg Schéner Mihály festő, grafikus, szobrász, keramikus, bábtervező Medgyesegyháza, 1923-01-9 Elhalálozott: Budapest, 2009. május 11. Honlap: http://www.kormendigaleria.hu/kiadvany.html 1942-1947: Magyar Képzőművészeti Főiskola, tanára: Rudnay Gyula. 1978: Munkácsy-díj; 1984: érdemes művész; 1989: kiváló művész; 1995: Kossuth-díj. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia, 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. 1956-ig tanított. 1982: Nagyatádi Faszobrász Alkotótelep, 1985: Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep, Dunaújváros. A stílusában felismerhető, mégis sokféle műtárgyat létrehozó ~ gazdag, állandóan alakuló életműve a folyton változó világban helyét kereső, az alkotói szabadságot megvalósító XX. századi képzőművész példázata lehetne. Magát expresszív-szürrealista alkotónak nevezi. Egyaránt dolgozik festékkel, textillel, fával, fémmel. Rajzol, szerkeszt, farag, épít, gyúr, varr és ragaszt, felhasználja a mézesbábok öntőformáit. Festő, rajzoló, textilszobor- és bábkészítő, fazekas, asztalos, esztergályos. Háromlépcsős folyamatban gondolkozik: rajzban tervez, majd fest, szobrot készít, “formába önt”, mindig a végső plasztikai megoldást keresi. Ami állandó és mégis játékosan változékony megjelenésű Schéner művészetében, az a gyermekkori emlékek által meghatározott népi mesterségek iránti tiszteletet kifejező motívumkincs, a tárgyi folklór formakészlete, amely már-már kézjegyként ismétlődik munkáin. Mitologikussá nőtt képzelete új lényeket teremt, pl: a Pigulát, amely disznótestű, emberfejű teremtmény. Schéner festményein a szürrealista motívumokat konstruktív szerkezetbe rendezi, a geometriát és az organikus természeti motívumokat egyaránt beépíti műveibe. A népi, népművészeti formakincsből merített lovas huszárok, betyárok, szegénylegények cifra szűr mentéje, piros csákója, fekete csizmája, az önálló életet élő zsinórdíszek és mézeskalács bábok, a kiskocsik a gyermekkori vásárok, búcsúk színes forgatagába vezet. A primér motívumokat aztán felváltják a vastagon felhordott felületbe karcolt jelek, vonalhálózatok, amelyek a játszó gyermek homokba rajzolt ábráit, a pásztorember fába vésett üzeneteit, az ősember barlang falába rótt mágikus jeleneteit idézik meg. A művész pillanatnyi érdeklődésének megfelelően a színek búvópatakként tűnnek el és jelennek meg ismét. A 60-as években leginkább a formákkal való játék érdekelte, a festmények felülete egyre gazdagodott: a táblaképek felületén applikációk jelentek meg, vagy lemállasztott rétegek hagyták maguk után hiányukat, motívumok nélküli ősformák, archetipikus képzetek bukkantak fel művészetében. A véletlenszerűnek látszó rétegekkel való játék azonban tudatos komponálás eredménye, amely később nyilvánvaló ritmusnak és formai szerkesztettségnek adja át a helyét, mint a Törvénytáblák c. sorozaton. A különböző művészi kifejezési formák egymásra termékenyítő hatással vannak, át- meg áthatják egymást. Textilszobrai, amelyekkel új műfajt teremtett, ugyanazzal az automatikus, expresszív-szürrealista módszerrel készülnek, mint festményei. A hagyományosan a népművészetben alkalmazott anyag, a filc lehetőséget ad a népi formakincs felelevenítésére, amely azonban a művész különös szürrealista átiratában jelenik meg. A szívekkel kivarrt, zsinórdíszes Posztókotlós c. művén mézesbábok lógnak, hátán huszárok lovagolnak. Egész sor textilből készült kéz-plasztikát alkot, amelyeket az ujjakra rávarrt díszekkel öltöztet, személyesít meg. A színes-különös világból aztán ~ újra puritán képi és formai rendbe juttatja el a nézőt, majd nemsokára tépett, gyűrt, vágott, csorgatott, repedezni hagyott szenvedélyesen vonagló képi felületeket hagy hátra. Schéner készített apró gyermekjátékokat, térstruktúra-tereket, mászókákat is. A magyar népi formák mellett szürreális játékaiban gyakran alkalmaz görög mitológiai alakokat, “elkentaurosodott” lovakat, Gorgó-fejeket, sellőket, hárpiákat, Pán-ábrázolásokat. Schéner nemcsak saját művészetéről publikál, hanem művésztársairól is számos írása jelenik meg, elsősorban az Új Auróra c. folyóiratban, amelynek egy ideig főmunkatársa volt. Irodalom kiállítása, Magyar Építőművészet, 1962/4. Húsz év után, Művészet, 1965/4. BOZÓKY M.: ~, Tiszatáj, 1968/5. PERNECZKY G.: Nincs uborkaszezon, Élet és Irodalom, 1969. augusztus 8. BARÁNSZKY-JÓB L.: ~, Művészet, 1969/9. LÁSZLÓ GY.: ~ kaposvári kiállítása, Jelenkor, 1969/4. MAJOR M.: Pásztorok, betyárok, huszárok - kezek, Tükör, 1970. szeptember 15. FRANK J.: Bemutatjuk ~t, Élet és Irodalom, 1972. május 6. ról kiállítása ürügyén, Képzőművészeti Almanach, Budapest, 1972 Sötétkék kokasok, Élet és Irodalom, 1973. szeptember 9. MAJOR M.: ~ játékai, Élet és Irodalom, 1974. július 27. BARTA J.: Egy különös művész, Alföld, 1974/6. VADAS J.: Szárnykészítők, Élet és Irodalom, 1975. október 4. JUHÁSZ F.: A halál ellen játszani, Élet és Irodalom, 1975. május 17. PAP G.: Kincsek és műkincsek, Művészet, 1975/6. P. SZŰCS J.: Az utak kettéválnak, Művészet, 1978/3. Békési művészet, Művészet, 1978/7. SZAMOSI F.: ~ [kismonográfia], Budapest, 1978 VADAS J.: Játék a játékkal, Élet és Irodalom, 1979. augusztus 18. NÉMETH L.: ~ műveiről, Művészet, 1979/4. MIKLÓS P.: Mit akar ez a múzeum?, Művészet, 1979/10. Beszélgetés a művésszel, Művészet, 1980/5. VÁRNAGY I.: Túlélő bábuk, Mozgó Világ, 1983/6. SZUROMI P.: Rezignáltan, kultúráltan, Művészet, 1983/6. SZUROMI P.: Mozdulatlan horizont, Tiszatáj, 1983/11. MUCSI A.: Arcok és sorsok, Hevesi Szemle, 1984/3. Golgota, Művészet, 1984/9. Diogenész üveghordóban, Napóra, 1990/11. FOGARASSY A. - KOCSIS I.: Kukulla és az íriszek, Opus, 1993/1. CS. TÓTH J.: Az éteri Schéneri mítosz, Bárka, 1993/1. mítoszai, Magyar Napló, 1993. szeptember 17. P. SZABÓ E.: Ősformák üvegből és mézeskalácsból, Életünk, 1997/4. MEZEI O.: Archetipikus képzetek, ősformák, Kortárs, 1998/2. dr. MEZEI OTTÓ: Schéner Mihály, Bp., 1999 Kortárs magyar művészet, 2. bővített kiadás – Körmendi-Csák Gyűjtemény Válogatás DÉVÉNYI ISTVÁN, 2001 BERECZKY LORÁND: Schéner Mihály, Körmendi Gyűjtemény, 2002 Schéner Mihály: Ördögöcskék és egyéb firmák, Körmendi Gyűjtemény, 2006  Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1964 • Grosvenor Gallery, London 1976 • Rudnay Terem, Eger 1979 • Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba (kat.) • Műhelykiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Múzeum, Tihany 1984 • Uitz Terem, Dunaújváros • Magyar Intézet, Szófia 1987 • Beethoven Művelődési Központ, Martonvásár 1995 • Széchenyi Akadémia, Békéscsaba 1999 • Vigadó Galéria, Budapest • Kovács Máté Városi Művelődési Központ •  Templomok,Iparművészeti Múzeum, Budapest 2001 • Életműkiállítás, Körmendi Galéria – Hajnóczy-Bakonyi Ház • Pünkösdi anzix, Magyar Újságírók Szövetsége, Budapest  2004 • Kollázsok és síkplasztikák, Körmendi Galéria – Múzsa Galéria 2005 • Pestszentimrei Közösségi Ház • Expressiv, Burgenländische Landesgalerie • Körmendi Galéria – Múzsa Galéria  Szentendrei Képtár • Utazás közben, MűvészetMalom, Szentendre Schéner Mihály grafikai kiállítása, Körmendi Galéria, Belváros, Budapest • Börzsöny Múzeum. Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások 1956 • Megyei kiállítás, Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba 1957 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest 1960 • 8. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1969 • Csabai festők jubileumi kiállítása, Békéscsaba 1971 • III. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs 1972 • [Vígh Tamással], Városi Kiállítóterem, Vác • Táblakép ’72, Debrecen 1973 • Kortárs festők…, Csontváry Terem, Pécs • Tél a művészetben, Aba Novák Terem, Szolnok 1976 • XIX. Alföldi Tárlat, Békéscsaba 1977 • Festészet ’77, Műcsarnok, Budapest 1979 • Magyar Kiállítás (kat.), Milánó 1999 • Art Budapest 2. Nemzetközi művészeti vásár Művek közgyűjteményekben Művek közgyűjteményekben Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Szombathelyi Képtár, Szombathely.  Forrás: artportal.hu 
Schéner Mihály : "Táj"
245 000 HUF

a kategória hasonló műtárgyai