[1D696/UZ-N] Régi hadi relikvia, hadi emlék. Lövegből készített, szépen megmunkált, hadifogoly munka, hadi emlék, díszváza. Oldalán körben tölgyfalevél és makk díszítés. Oldalán felirat: KURSZK 1942 JÚN 13 Talpán jelzés, lásd fotó. Magasság: 31 cm Szélesség: 7 cm Súly: 0.625 kg Kurszki csata    Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez Kurszki csata második világháború Marder III-asok vonulnak Szovjetunióban a „Citadella” hadműveletre, 1943. június 21-én Dátum 1943. július 4. – július 13. Helyszín Kurszk, Szovjetunió Eredmény Szovjet hadászati-hadműveleti győzelem [kinyit]Harcoló felek Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. [kinyit]Parancsnokok Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. [kinyit]Haderők Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. [kinyit]Veszteségek Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. A Wikimédia Commons tartalmaz Kurszki csata témájú médiaállományokat. becsuk m   v   sz Kurszk–A 4. harkovi csata   A 3. harkovi csata  Szuvorov hadművelet •  A 2. szmolenszki csata A tervezett német támadás 1941. július 4-én A kurszki csata a második világháború egyik legjelentősebb ütközetsorozata volt, amely az 1943. július 4-től július 13-ig tartó, német részről offenzív Zitadelle hadművelet és az azt megállító szovjet ellenlökések sorozatából állt. A németek célként a frontvonalon 1943 nyár elejére kialakult, a német állásokba mélyen belenyúló kurszki kiszögellés felszámolását tűzték ki. 1991-ig ez volt a világtörténet legnagyobb erőkkel vívott páncéloscsatája: összesen 6000 darab harckocsi és önjáró löveg vett részt benne. Ezt negyvennyolc évvel később az öbölháborúban bevetett páncélos csapatok létszáma múlta felül. A csata során a szovjet fél a német veszteségek többszörösét szenvedte el (jellemzően három–nyolcszoros veszteséget), de Adolf Hitler a céljait elérni nem képes német támadást megállította a támadás 9. napján. A Wehrmacht kivonta a térségből erői egy részét, ezután a szovjetek a kiindulási állásukig vetették vissza a németeket. Hitler parancsában feltehetőleg szerepet játszott az ebben az időben végrehajtott szicíliai partraszállás is. Taktikailag a szovjetek sokkal nagyobb veszteséget szenvedtek el, de a stratégiai győzelem az övék lett: ezután a Wehrmacht a kezdeményezést többé már nem tudta átvenni a keleti fronton. Előzményei A sztálingrádi csata még véget sem ért 1943. január 12-én, amikor a szovjetek offenzívát indítottak mind a Weichs vezette B, mind a Manstein vezette Don hadseregcsoportok ellen. A támadás Voronyezstől az Oszkol folyóig vetette vissza a német erőket. Már február 2-án négy szovjet front (Brjanszki, Voronyezsi, Délnyugati és Déli Front) folytatta a támadást, és ekkor Kurszk és Harkov, sőt az ezektől még délebbre fekvő Dnyepropetrovszk között alakítottak ki kiszögellést. Manstein február 18-án indított ellenoffenzívája Harkov visszafoglalásával végződött. Összességében az 1942–1943 telén zajló szovjet téli hadjárat során a szovjetek 120 km mélységben és 190 km szélességben kiszögellést alakítottak ki Kurszk városa körül, és a front ezen a vonalon stabilizálódott. Harkov térségében március 7. és március 20. között viszonylag erős páncélosütközetek zajlottak, szovjet oldalon 269, német részről 14 darab harckocsi elvesztése mellett.[3] A Belgorod–Kurszk–Orjol sávban így a front egy zsákhoz hasonlított, nyitott szájával kelet felé. A tervek szerint a zsák szájának északi és déli oldalán támadó német erők lefűzik és katlanba zárják a kiszögellést. Ez volt a maximális terv az adott helyzetben, mivel Manstein téli–tavaszi harcai során a németek olyan nagyarányú veszteségeket szenvedtek el, hogy átfogó offenzívára gondolni sem lehetett. Ennek a korlátozott volumenű támadásnak adták az Unternehmen Zitadelle, azaz a „Citadella” hadművelet nevet, amely később mint kurszki csata vonult be a történelembe. Ennek egy momentuma volt a hadtörténet egyik legnagyobb páncélosütközeteként számon tartott prohorovkai páncélosütközet. A cél érdekében nagyarányú átcsoportosításokat és átszervezéseket hajtottak végre német oldalon. 37 új (újjászervezett) hadosztályt hoztak létre, amelyből 17 páncélosalakulat volt. Mindezek nagyon sok időt vettek igénybe. Von Manstein tábornagy ugyan ellenezte a hadműveletet, de kijelentette, hogy ha kell, akkor csakis május elején lehet megindítani, rögtön a tavaszi esőzések után felszáradó talajon. Hitler azonban az új Ferdinand rohamlövegekben és a Párducokban bízva bevárta azok harctérre érkezését. A júliusi dátum viszont végzetesnek bizonyult, mert addigra a szovjetek hatékonyan felkészültek a támadásra. A szovjetek már áprilisban megkezdték a védelmi vonal kialakítását, Konsztantyin Rokosszovszkij Központi Frontja április 21-én kapta azt a parancsot, miszerint Kurszk környékén 25 km-es sávból telepítse ki a lakosságot, és alakítson ki védelmi körleteket. A szovjet hadsereg leginkább a páncéltörő eszközökből szerelkezett fel, a németek által később Pakfrontnak nevezett páncélelhárító körletek 8 darab 76,2 mm-es és 4 darab 45 mm-es páncéltörő löveggel rendelkeztek, alaposan beásva, álcázva, ezenkívül 50-70 darab páncéltörő puskával ellátott század is erősítette. Egy ilyen körlet két csomópontot alkotott és mindegyik 2-3 páncélost (harckocsi vagy rohamlöveg) is kapott.        2. Ideiglenes védelemben Kurszktól keletre (1942. április vége – június 27.) A zalai seregtest alakulatai nyolcnapos vasúti szállításukat követően, május 5. és 17. között rakodtak ki Kurszk elővárosaiban. A III. hadtest Kurszktól nyugatra csoportosuló 9. és 7. könnyű hadosztályára – a német Dél Hadseregcsoport parancsnokságának intézkedése szerint – a német 2. hadsereg kötelékébe tartozó XXXXVIII. gépkocsizó hadtest két hadosztályának felváltása várt. A 9. könnyű hadosztálynak május 17. és 20. között kellett a német 16. gépkocsizó gyaloghadosztály közel 40 kilométeres védelmi vonalát átvennie, amely Kurszktól 60 kilométerre, keletre, észak-déli irányban húzódott. A Kurszk előtti védőállás megszállása – széles kiterjedése folytán – csak számottevő mélységi tagozódás nélkül történhetett meg. Az állások a téli védelem követelményeinek megfelelően a községekre és erdőkre támaszkodtak. A zalai alakulatok május és június folyamán főleg a védelmi berendezések tökéletesítését végezték, és csak esetenként vállalkoztak egy-egy szakasz vagy század kötelékben végrehajtott felderítő akcióra.   A szovjet Brjanszki Front 40. hadserege 160. lövészhadosztályának szemben levő alakulatai hasonló erőben, ugyancsak védelemben voltak. Az ellenséges támpontok zöme a peremvonal mögött épült ki, így azokat csak légifelderítéssel lehetett megfigyelni. Május vége felé aztán fokozódott aktivitásuk, és igyekeztek a magyar harcelőőrsök által védett területen a legfontosabb magaslati pontokat elfoglalni. A leghevesebb ellenséges támadások a 9. könnyű hadosztály arcvonalán a 47/II. zászlóaljat érték, amelynek védőállása Rozsgyesztvenszkoje és Pahonok települések közelében húzódott. Május 30. és június 6. között a 47/II. zászlóalj három – zászlóalj erejű – ellenséges támadást hárított el. Az első nagyobb ellenséges támadás május 30-án hajnalban – az előző napi és éjjeli szovjet légitámadásokat követően – a Rozsgyesztvenszkojétől keletre levő 258. magassági pont birtokbavételéért indult meg. Miután e fontos terepszakasz a támadók birtokába került, a csáktornyai zászlóalj – az ellenség gyakori ellenlökései, illetve hatásos tüzérségi és aknavető tüze miatt – már nem tudta visszafoglalni. A nap folyamán hárman elestek, 15-en sebesültek meg, 10-en szenvedtek légnyomást, egy honvédnek pedig nyoma veszett a 47/II. zászlóalj állományából. Június 4-én a csáktornyai zászlóalj rozsgyesztvenszkojei védőszakasza ellen hasonlóan heves támadás indult. E harcok során halt hősi halált Meszess Vince főhadnagy, a 47. gyalogezred aknavető századának parancsnoka és egy honvéde, illetve öten a 47/II. zászlóaljból. Ez utóbbi alosztály sebesültjeinek száma 16, sérültjeié pedig 12 volt. A június 6-ai szovjet vállalkozás az előzőkhöz képest kisebb intenzitással zajlott le. Ekkor öt hősi halottat, valamint kettő-kettő sebesültet és sérültet vesztett a 47/II. zászlóalj.   Június 13-ától kezdve a hadművelet megindulásáig a szemben álló szovjet csapatok egyre hevesebb légitámadásokat intéztek a magyar állások ellen. Csaknem kizárólag éjszakai bombatámadások fordultak elő. A június 24-éről 25-ére virradó éjjel a 9. önálló lovasszázad körlete ellen, Posz. Veszelijnél végrehajtott légitámadás során kettő fő meghalt, 10-en megsebesültek, s körülbelül 25 ló pusztult el. Június 20-án éjjel Otreskovo közelében az egyik – szállításban levő – kocsioszlopot érte hasonló támadás, melynek következtében körülbelül 40–50 ló esett ki.    Forrás: https://mnl.gov.hu/mnl/zml/ideiglenes_vedelemben_kurszktol_keletre_1942_aprilis_vege_junius_27  Átmérője 9 magassága 25,5 cm. Súlya: 1317 g.   2. Ideiglenes védelemben Kurszktól keletre (1942. április vége – június 27.) A zalai seregtest alakulatai nyolcnapos vasúti szállításukat követően, május 5. és 17. között rakodtak ki Kurszk elővárosaiban. A III. hadtest Kurszktól nyugatra csoportosuló 9. és 7. könnyű hadosztályára – a német Dél Hadseregcsoport parancsnokságának intézkedése szerint – a német 2. hadsereg kötelékébe tartozó XXXXVIII. gépkocsizó hadtest két hadosztályának felváltása várt. A 9. könnyű hadosztálynak május 17. és 20. között kellett a német 16. gépkocsizó gyaloghadosztály közel 40 kilométeres védelmi vonalát átvennie, amely Kurszktól 60 kilométerre, keletre, észak-déli irányban húzódott. A Kurszk előtti védőállás megszállása – széles kiterjedése folytán – csak számottevő mélységi tagozódás nélkül történhetett meg. Az állások a téli védelem követelményeinek megfelelően a községekre és erdőkre támaszkodtak. A zalai alakulatok május és június folyamán főleg a védelmi berendezések tökéletesítését végezték, és csak esetenként vállalkoztak egy-egy szakasz vagy század kötelékben végrehajtott felderítő akcióra. A szovjet Brjanszki Front 40. hadserege 160. lövészhadosztályának szemben levő alakulatai hasonló erőben, ugyancsak védelemben voltak. Az ellenséges támpontok zöme a peremvonal mögött épült ki, így azokat csak légifelderítéssel lehetett megfigyelni. Május vége felé aztán fokozódott aktivitásuk, és igyekeztek a magyar harcelőőrsök által védett területen a legfontosabb magaslati pontokat elfoglalni. A leghevesebb ellenséges támadások a 9. könnyű hadosztály arcvonalán a 47/II. zászlóaljat érték, amelynek védőállása Rozsgyesztvenszkoje és Pahonok települések közelében húzódott. Május 30. és június 6. között a 47/II. zászlóalj három – zászlóalj erejű – ellenséges támadást hárított el. Az első nagyobb ellenséges támadás május 30-án hajnalban – az előző napi és éjjeli szovjet légitámadásokat követően – a Rozsgyesztvenszkojétől keletre levő 258. magassági pont birtokbavételéért indult meg. Miután e fontos terepszakasz a támadók birtokába került, a csáktornyai zászlóalj – az ellenség gyakori ellenlökései, illetve hatásos tüzérségi és aknavető tüze miatt – már nem tudta visszafoglalni. A nap folyamán hárman elestek, 15-en sebesültek meg, 10-en szenvedtek légnyomást, egy honvédnek pedig nyoma veszett a 47/II. zászlóalj állományából. Június 4-én a csáktornyai zászlóalj rozsgyesztvenszkojei védőszakasza ellen hasonlóan heves támadás indult. E harcok során halt hősi halált Meszess Vince főhadnagy, a 47. gyalogezred aknavető századának parancsnoka és egy honvéde, illetve öten a 47/II. zászlóaljból. Ez utóbbi alosztály sebesültjeinek száma 16, sérültjeié pedig 12 volt. A június 6-ai szovjet vállalkozás az előzőkhöz képest kisebb intenzitással zajlott le. Ekkor öt hősi halottat, valamint kettő-kettő sebesültet és sérültet vesztett a 47/II. zászlóalj. Június 13-ától kezdve a hadművelet megindulásáig a szemben álló szovjet csapatok egyre hevesebb légitámadásokat intéztek a magyar állások ellen. Csaknem kizárólag éjszakai bombatámadások fordultak elő. A június 24-éről 25-ére virradó éjjel a 9. önálló lovasszázad körlete ellen, Posz. Veszelijnél végrehajtott légitámadás során kettő fő meghalt, 10-en megsebesültek, s körülbelül 25 ló pusztult el. Június 20-án éjjel Otreskovo közelében az egyik – szállításban levő – kocsioszlopot érte hasonló támadás, melynek következtében körülbelül 40–50 ló esett ki.

[1P464/FSZ] Régi, szép állapotú, világháborús kitűző, érem, emlékérem. Felirat: FÜRG DAGERLAND W 1914 Szélesség: 3.2 cm Hosszúság: 8.8 cm Súly: 0.015 kg Német Világháborús Emlékérem (Német Becsületlégió) Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez A világháborús német emlékérme, aranyozott változata, előlapja felhelyezett harci jelvénnyel.Az érem hátlapja, rézbevonatú változat. A német második világháborús emlékérem a Weimari Köztársaság egyik legismertebb, nem kormányzati, német második világháborús emlékérem . Őstörténet  A Német Birodalom hivatalos körei még a háború alatt, körülbelül 1917 őszétől tárgyaltak egy háborús emlékérme tervezett létrehozásáról. Miután a császár és a német szövetségi herceg jóváhagyta a tervet, 1918 júliusában megkezdődött a munka az érem konkrét tervén. A benyújtott pályázatok között szerepelt a neves festő, Franz Stassen terve . A projektet a háború eszkalálódása, a forradalom és a politikai helyzet teljes átrendeződése miatt nem folytatták tovább. A Weimari Köztársaságban különböző politikai okok miatt nem hoztak létre hivatalos emlékművet az 1914-18-as világháborúra, bár a legtöbb más állam (beleértve a vesztes oldalon lévőket is) megfelelő kitüntetéseket készített. A vesztes oldalon lévő államok számára a csalódottan hazatérő katonák ilyen kitüntetése szinte lélektani szükségszerűség volt. A megváltozott társadalomba és az új államba való visszailleszkedésüket szolgálta, és minden politikai megfontoláson túl az eredmények személyes elismerésének és elfogadásának érzését keltette. Ezt Németországban figyelmen kívül hagyták, ami nagy elégedetlenséget, az állammal való kiábrándulást és erős intellektuális vákuumot eredményezett a háborús veteránok körében. Ezt a hiányt számos kisebb-nagyobb egyesület töltötte be világháborús kitüntetésekkel és emlékjelképekkel, valamint "hazafias támogató programmal". Közülük a világháborús német tiszteletbeli emlékérme különleges helyet foglal el, nem csak azért, mert az egyik legnépszerűbb kitüntetés volt, hanem azért is, mert a kitüntető "Ordensrat" ezt tartotta az "egyetlen hivatalos"-nak, a kitüntetés pedig mindig "iV"; „a császár vagy a kormány nevében”. A sokszor nagyon művészien és igényesen megtervezett nem hivatalos világháborús érmek mindegyikét betiltották a (nagyon szerény és csak egyoldalú bélyegzővel ellátott) állami világháborús Becsületkereszt alapításával 1934-ben, adományozásuk ekkor leállt . legkésőbb a további viselést megtiltották. Előfordult, hogy ezeket a „magán” kitüntetéseket egy ideig (1935-ig) illegálisan ítélték oda, sőt gyakran hallgatólagos toleranciával vitték tovább a hivatalos rendek és kitüntetések mellett. Alapítvány és díj  szalagkapocs; a középső szalagon a világháború tiszteletbeli emlékéremére, felhelyezett miniatűr csatajelvénnyel.Kitüntetési oklevél az éremért a csatajelvénnyel. 1921-ben, az 1914-18-as világháború emlékére hivatalos, állami, német kitüntetés hiányában, a „Nemzeti Szemléletű Katonák Szövetsége” felvetette a már korábban tervezett háborús emlékérem adományozásának gondolatát. a háború alatt. Ezen a „nemzeti gondolkodású katonák egyesületén” belül intézményként „rendi tanács” jött létre, amely az i. kitüntetést adományozta. V., azaz a császár vagy az állam nevében. Nem sokkal azelőtt, hogy a „Nemzeti Gondolatú Katonák Szövetségét” betiltották, ez a rendi tanács kivált az egyesületből, és önálló intézménnyé vált. Ezzel egy időben Berlinből a bajorországi Buxheim an der Illerbe helyezte át székhelyét. 21-én megalakult a Rendi Tanács. 1921 szeptembere bejegyzett egyesületként, és a régi hadsereg minden rendű tagja képviseltette magát, nem csak tisztek. A rendi tanács élén a tiszteletbeli marsall, a kancellár és az igazgatóság állt. Először tiszteletbeli vezérezredesként működöttKarl von Einem , mint kancellár és az éremalap hajtóereje Hauptmann a. D. Rudolf Hering-Deutschwehr. Az érem birtokosai önkéntes alapon egyesültek az ún. „Német Becsületrendben”. Ez a megjelölés szándékosan a híres "Francia Becsületlégió " -n alapult, és az egyesületet kezdetben így osztották fel légiókra és kohorszokra, mint alcsoportokra. A Rendi Tanács igazgatósága automatikusan a „Német Becsületlégió” igazgatótanácsa is volt; egyébként a szervezetek függetlenek voltak egymástól. A világháborús német emlékérme rendjének 1922. december 1-jei alapszabálya kimondja: „ A Német Világháborús Emlékérem, a DEdW egy kitüntetés, amelyet a halottak emlékére, az élők tiszteletére és az eljöttek utánpótlására hoztak létre. Ez az a történelmi díj, amelyet átadtak volna, ha nem hiúsították volna meg alattomosan a dicsőséges német fegyverek győzelmét. A DEdW IV. Rendi Tanácsának kérelmére vagy javaslatára ítélik oda. A DEdW-t háborús díszként viselik fekete, fehér és piros szalagon, közvetlenül a német hadiérmek mögött. A DEdW-t minden olyan férfi és nő kaphatja meg, akinek a kitüntetésre való méltóságát a becsületére tett írásbeli nyilatkozat igazolja, miszerint a világháború és az azt követő világháború idején a legjobb tudásuk és hitük szerint igyekeztek tenni kötelességüket a német hazáért. . Azok a férfiak, akik becsületük és lelkiismeretük alapján megerősítik, hogy frontharcosként harcoltak az ellenséggel, megkapják a DEdW harci jelvényt , amely egy kardból és egy tölgykoszorúból áll.” – Az érem rendszabályai Díjlevél a harci jelvény nélküli éremért.Kitüntetési oklevél. A bonyolult és rugalmas odaítélési feltételek alapos olvasása során kiderül, hogy az érmet gyakorlatilag bárki (férfi vagy nő, katona vagy civil) megvásárolhatja. A kitüntetés átvételéhez sem különleges okiratok igazolására, sem frontharcosként végzett harci tevékenység dokumentálására (pl. fizetési könyv) nem volt szükség a harci jelvény megszerzéséhez. Szinte csak a „hazafias hozzáállás” volt szükséges odaítélési kritériumként. Az érem odaítélése nyilvánvalóan arra irányult, hogy minél több tagot számláló országos szövetség jöjjön létre, amelyet azonos kitüntetés, mint azonosító jel egyesít, és a „Becsület légiójába” szerveződik. Emellett a Rendtanács további kitüntetéseket adományozott „tiszteletre” azoknak, akik nem törekedtek a de "érdemesnek" ítélték őket. Többnyire ismert személyiségek voltak, akiket megtiszteltetésnek kellett volna éreznie, de valójában nem mindig, hiszen könnyen átlátták az érem jelentőségét. A száműzetésben élő császár elhatárolódott z. B. hangsúlyosan az éremből, a Német Becsületlégió és a Rendtanács, amely úgyszólván képviselőként adományozta az érmet. Odáig jutott, hogy más tisztek versenyeztek 1925-ben a " aki úgyszólván az ő nevében ítélte oda az érmet. Odáig jutott, hogy más tisztek versenyeztek 1925-ben a " aki úgyszólván az ő nevében ítélte oda az érmet. Odáig jutott, hogy más tisztek versenyeztek 1925-ben a "Német Világháborús Résztvevők Tiszteletbeli Szövetsége eV ” és az ehhez kapcsolódó Háborús Becsületkereszt, mivel megtagadták a világháborús német tiszteletbeli emlékérme kezelőitől a magasabb legitimációt, és csalásnak minősítették az ezzel kapcsolatos kijelentéseiket. Az érem átadása és a Német Becsületrendi Légió megszervezése töretlenül folytatódott. A Rendtanács 1924-ben Bajorországból Mecklenburgba költözött, és 1927-től végre ismét Berlinben székel. A testületet többször átszervezték. A kezdeményező, Hering-Deutschwehr kapitány 1924-ben távozott. Helyette a káprázatos Erich Ludendorff tábornok került az első helyre, akit több ismert nevű tábornok és magas rangú tiszt támogat (pl. Paul von Bülow , Max Schlee Pascha tábornok és Gerhard Roßbach ). 1934-ben a DEdW Rendi Tanács azonnal és hivatalosan reagált a Világháborús Becsületkereszt adományozására , az új jogi helyzetnek megfelelően, ha és de nélkül, megszüntette a kitüntetéseket, és önként feloszlott. A meglévő 15 000 RM nyereségtőkét a birodalmi kormánynak utalták át a háborúban súlyosan megsérültek javára. 1934. július 28-án volt a rendi tanács utolsó ülése, amelyen feloszlatták. A "Német Becsületlégió" kezdetben létezett, de később csatlakozott a " Reichskriegerbund Kyffhäuser "-hez, amely véget vetett önálló létezésének. Megjelenés  A tervhez a Rendi Tanács az 1918 őszére tervezett háborús emlékérme Franz Stassen művész tervezetét vette alapul . A festő új előlapot tervezett, amelyen a császár portréja helyett most egy katona és a béke istennője látható.mutatta, a hátlap ugyanaz maradt. Franz Stassen tervezte az éremszalagot és a harci jelvényt is. Az érem bronzból készült, fényesen aranyozott és színezett réz is előfordul, akárcsak a harci jelvény. Átmérője 32 mm, a tetején pedig egy lyuk van a gyűrű számára. A magaslat elöl babérlevéllel, hátul tölgyfalevéllel díszített. Az érmeket változó díszoklevéllel adták át, amelyen a csatajelvény is szerepel, ha azt is odaítélték. A kitüntetések nagy formátumú dekoratív leveles oklevelekkel készültek, amelyeket Franz Stassen is tervezett. elülső A győzelem szárnyas istennője hosszú köntösben áll bal oldalon sima felületen, keskeny, megemelt peremen belül. Felemelte a karját, és babérkoszorút készül helyezni az előtte álló katona fejére. A második világháborús egyenruhás katona a jobb oldalon áll. Jobb kezében az acélsisakot fogja és a derekára szorítja, bal kezével a földön álló és hátrafelé szétterülő fegyverét tartja. Mellkasán jól látható az első osztályú vaskereszt . vissza Az 1914-es vaskereszt előlapja sima felületen, keskeny, magasított szegélyen belül van ábrázolva. Alatta, az érem ívét követve, két tölgyág található, amelyek kissé a Vaskereszt alsó karja felé érnek. A vaskereszt fölött nagy gótikus betűkkel, szintén az érem ívét követve a felirat: A HAJÁÉRT . A hordozás módja  A világháborús tiszteletbeli emlékérem egy nagy éremrúdon van felszerelve. balról Balról jobbra: Vaskereszt II. osztályú, I. világháborús emlékérem harci jelvénnyel, keleti frontkereszt, pezsgőkereszt, somme-kereszt, magyar háborús emlékérem 1914–18. A kitüntetést a bal mellen, széles, fekete középső csíkos (8 mm) szalagon viselték, ettől jobbra és balra kb.1 mm széles fehér csík. Ezzel szomszédos, jobb és bal oldalon a fekete/fehér/piros birodalmi színek állnak egymás mellett trikolorok formájában. A szalag oldalán két, kb.1 mm-es külső fehér él található. A nők ugyanabból a szalagból női íjon viselték az érmet. Battle Badge  A frontkatonák a szalagra rögzíthették a csatajelvényt, egy üreges préselt kapcsot, amely egy babérkoszorún keresztül jobbra felfelé mutató kardot ábrázol. Alul a kard a koszorú alatt, fölötte.    Forrás: wikipédia 

[0F586/UZ-N] Hibátlan állapotú, érdekes régi, jelzett porcelán tányér. Rajta négylevelű lóhere és benne portrék: - Winston Churchill - Joszif Visszarionovics Sztálin - Charles De Gaulle - Franklin Roosevelt Középen a béke és a győzelem jelképe! Hátoldalán jelzés: L. BOURGAREL 1946 GENEVE Szélesség: 25 cm Súly: 0.462 kg