[1X820/132]
Olaj karton festmény, hibátlan állapotú fekete keretben. A kép jelzetlen.
Származási hely: Sárdy Brutus hagyaték.
Magasság: 58 cm
Szélesség: 45.5 cm
Súly: 1.155 kg
Sárdy Brutus
[bevezető szerkesztése]
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sárdy Brutus
Született
1892. január 20.
Perlasz
Meghalt
1970. szeptember 28.(78 évesen)
Budapest
Nemzetisége
magyar
Stílusa
naturalista
Iskolái
Képzőművészeti Főiskola
Mestere(i)
Balló Ede
Zemplényi Tivadar
A Wikimédia Commons tartalmaz Sárdy Brutus témájú médiaállományokat.
Sárdy Brutus (Perlasz, 1892. január 20. – Budapest, 1970. szeptember 28.) magyar festőművész és restaurátor.
Sárdy Brutus emléktáblája egykori lakhelyén (Budapest III. ker., Dósa utca 17.).
Tartalomjegyzék
[elrejtés]
1Munkássága
2Főbb művei
3Irodalom
4Jegyzetek
5Források
6További információk
Munkássága[szerkesztés]
1910-ben iratkozott be a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, mesterei Balló Ede, Bosznay István és Zemplényi Tivadar voltak.[1][2][3]
1914 és 1918 között katonaként szolgált az első világháború harcterein. 1918-tól kezdte bemutatni finom hangulatú, naturalista jellegű tájképeit a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok kiállításain. Első gyűjteményes bemutatkozása 1930-ban volt. 1931 októberében Tél a hegyekben című festményéért a Nemzeti Szalon kitüntetését kapta. Az 1930-as években tanulmányutat tett Olaszországban.[3]
1933-tól 1953-ig a Fővárosi Képtár restaurátora. Közben számos kiállításon szerepelt képeivel, díjakkal, munkásságát több elismeréssel tüntették ki. 1951-től számos magyar kiállítás rendezésében vett részt külföldi múzeumokban (Berlin, Lipcse, Varsó, Prága, Moszkva).
1957-ben kinevezték a Magyar Nemzeti Galéria Restaurátori Osztályának vezetőjévé, mely beosztást haláláig töltötte be.
1959 tavaszán őt bízták meg a Kínai Népköztársaság megalakulásának 10. évfordulója alkalmából a Magyar forradalmi művészet címmel Pekingben, majd Sanghajban bemutatott, közel 240 festményt és grafikát felvonultató két hónapos kiállítás megrendezésével. A kínai fél felkérésére több városban az ottani képzőművészeti akadémiákon művészeti és festészettechnikai oktatást tartott.[4]
Mint restaurátor és tudományos kutató, életpályájának jelentős részét múzeumi tevékenysége tette ki. Számos híres festmény helyreállításában vett részt, ő restaurálta többek között Barabás Miklós: Bittó Istvánné című arcképét, Székely Bertalan: V. László és Czillei című történelmi kompozícióját, Munkácsy Mihály: Honfoglalás című nagyméretű alkotását, Szinyei Merse Pál: Lilaruhás nőjét, valamint Lendvayné Hivatal Anikó ismeretlen festő által készített fiatalkori arcképét. Fiával, Dr. Sárdy Lóránttal együtt végezte Munkácsy Mihály rendkívül elhanyagolt állapotban lévő Ecce homojának első restaurálását 1968-ban.
Folytatta önálló alkotó tevékenységét is: a 20. századi magyar „plein air” festészet élvonalbeli mesterinek egyikeként élete végéig festette világos, tiszta szerkezetű tájképeit s örökítette meg a Rómaifürdő, a Budai-hegység és a Dunakanyar természeti szépségét. Műveiből néhány a Nemzeti Galériában található.[3]
1959 decemberében önálló kiállítása volt a Műcsarnok kamaratermében (Fényes Adolf Terem). Emlékkiállítását 1975 áprilisában rendezték meg a Magyar Nemzeti Galériában.
Sírja az óbudai temetőben.
Budapest III. kerületében lakott.[5] Az Óbudai temetőben nyugszik, sírhelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2002-ben „A” kategóriában a magyar történelem és kultúra jelentős alakjainak sírjait magába foglaló nemzeti sírkert részévé nyilvánította.[6]
Főbb művei[szerkesztés]
A Magyar Nemzeti Galéria állományában fellelhető alkotásai:[7]
[1X820/132]
Olaj karton festmény, hibátlan állapotú fekete keretben. A kép jelzetlen.
Származási hely: Sárdy Brutus hagyaték.
Magasság: 58 cm
Szélesség: 45.5 cm
Súly: 1.155 kg
Sárdy Brutus
[bevezető szerkesztése]
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sárdy Brutus
Született
1892. január 20.
Perlasz
Meghalt
1970. szeptember 28.(78 évesen)
Budapest
Nemzetisége
magyar
Stílusa
naturalista
Iskolái
Képzőművészeti Főiskola
Mestere(i)
Balló Ede
Zemplényi Tivadar
A Wikimédia Commons tartalmaz Sárdy Brutus témájú médiaállományokat.
Sárdy Brutus (Perlasz, 1892. január 20. – Budapest, 1970. szeptember 28.) magyar festőművész és restaurátor.
Sárdy Brutus emléktáblája egykori lakhelyén (Budapest III. ker., Dósa utca 17.).
Tartalomjegyzék
[elrejtés]
1Munkássága
2Főbb művei
3Irodalom
4Jegyzetek
5Források
6További információk
Munkássága[szerkesztés]
1910-ben iratkozott be a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, mesterei Balló Ede, Bosznay István és Zemplényi Tivadar voltak.[1][2][3]
1914 és 1918 között katonaként szolgált az első világháború harcterein. 1918-tól kezdte bemutatni finom hangulatú, naturalista jellegű tájképeit a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok kiállításain. Első gyűjteményes bemutatkozása 1930-ban volt. 1931 októberében Tél a hegyekben című festményéért a Nemzeti Szalon kitüntetését kapta. Az 1930-as években tanulmányutat tett Olaszországban.[3]
1933-tól 1953-ig a Fővárosi Képtár restaurátora. Közben számos kiállításon szerepelt képeivel, díjakkal, munkásságát több elismeréssel tüntették ki. 1951-től számos magyar kiállítás rendezésében vett részt külföldi múzeumokban (Berlin, Lipcse, Varsó, Prága, Moszkva).
1957-ben kinevezték a Magyar Nemzeti Galéria Restaurátori Osztályának vezetőjévé, mely beosztást haláláig töltötte be.
1959 tavaszán őt bízták meg a Kínai Népköztársaság megalakulásának 10. évfordulója alkalmából a Magyar forradalmi művészet címmel Pekingben, majd Sanghajban bemutatott, közel 240 festményt és grafikát felvonultató két hónapos kiállítás megrendezésével. A kínai fél felkérésére több városban az ottani képzőművészeti akadémiákon művészeti és festészettechnikai oktatást tartott.[4]
Mint restaurátor és tudományos kutató, életpályájának jelentős részét múzeumi tevékenysége tette ki. Számos híres festmény helyreállításában vett részt, ő restaurálta többek között Barabás Miklós: Bittó Istvánné című arcképét, Székely Bertalan: V. László és Czillei című történelmi kompozícióját, Munkácsy Mihály: Honfoglalás című nagyméretű alkotását, Szinyei Merse Pál: Lilaruhás nőjét, valamint Lendvayné Hivatal Anikó ismeretlen festő által készített fiatalkori arcképét. Fiával, Dr. Sárdy Lóránttal együtt végezte Munkácsy Mihály rendkívül elhanyagolt állapotban lévő Ecce homojának első restaurálását 1968-ban.
Folytatta önálló alkotó tevékenységét is: a 20. századi magyar „plein air” festészet élvonalbeli mesterinek egyikeként élete végéig festette világos, tiszta szerkezetű tájképeit s örökítette meg a Rómaifürdő, a Budai-hegység és a Dunakanyar természeti szépségét. Műveiből néhány a Nemzeti Galériában található.[3]
1959 decemberében önálló kiállítása volt a Műcsarnok kamaratermében (Fényes Adolf Terem). Emlékkiállítását 1975 áprilisában rendezték meg a Magyar Nemzeti Galériában.
Sírja az óbudai temetőben.
Budapest III. kerületében lakott.[5] Az Óbudai temetőben nyugszik, sírhelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2002-ben „A” kategóriában a magyar történelem és kultúra jelentős alakjainak sírjait magába foglaló nemzeti sírkert részévé nyilvánította.[6]
Főbb művei[szerkesztés]
A Magyar Nemzeti Galéria állományában fellelhető alkotásai:[7]
Havas táj 1930. (MNG Ltsz.:6597)
Tájkép 1931. (MNG Ltsz.:F.K.5417)
A Duna télen 1933. (MNG Ltsz.:F.K.2524)
Tél 1937 (MNG Ltsz.:F.K.3946)
Őszi táj 1939. (MNG Ltsz.:F.K.4919)
Eső előtt 1942. (MNG Ltsz.:F.K.6410)
Kilátás a Péter-hegyre 1962. (MNG Ltsz.:621)
www.wikipedia.hu