T. Sakki : Mauno Koivisto finn köztársasági elnök emlékérem díszdobozában

Eladási ár: 12 000 HUF

Leírás

[1R436/FSZ]
Eredeti díszdobozában található extra vastag jelzett kétoldalas bronz plakett, emlékplakett, emlékérem.

Egyik oldalán férfi portré és felirat:
MAUNO KOIVISTO 60

Alatta jelzés:
T. SAKKI 83

Másik oldalán férfi alak, körülötte felirat:
FÖR FINLAND SUOMEN PUOLESTA (Finnország Finnországért)

A peremen jelzés és sorszám:
SPORRONG 0621

Súly: 0.455 kg
Mauno Koivisto






Mauno Koivisto





Finnország 9. köztársasági elnöke


Hivatali idő
1982. január 27. – 1994. március 1.


Előd
Urho Kekkonen


Utód
Martti Ahtisaari







Született
1923. november 25.
Turku


Elhunyt
2017. május 12. (93 évesen)
Meilahti Tower Hospital


Sírhely
Hietaniemi temető


Párt
Finn Szociáldemokrata Párt







Házastársa
Tellervo Koivisto (1952. június 22. – 2017. május 12., Punkalaidun Church)


Gyermekei
Assi Koivisto


Foglalkozás



politikus

közgazdász

bankigazgató






Iskolái
Turkui egyetem


Halál oka
Alzheimer-kór


Vallás
evangélikus kereszténység




































Mauno Henrik Koivisto (Turku, 1923. november 25. – Helsinki, 2017. május 12.) finn politikus, 1982–1994 között a Finn Köztársaság kilencedik elnöke. 1981-ben ez egészségügyi okokból visszavonuló Urho Kekkonentől vette át az elnöki tisztséget. 1988-ban újraválasztották.

 Életútja
Gyermekkor
1923-ban, elkötelezetten vallásos családban, egy hajóács második fiaként látta meg a napvilágot. Három évvel később egy húga született. édesanyját tízéves korában elvesztette. Az általános iskola elvégzése után dolgozni kezdett.

 A második világháborúban
A téli háború idején, 16 éves korában önkéntesként csatlakozott egy tűzoltó egységhez. A folytatólagos háború idején először önkéntesként egy Kelet-Karjalába vezényelt tűzoltó egységben szolgált, onnan indult sorkötelesként kiképzésre 1942 februárjában. A kiképzés után a 35. sz. könnyű-gyalogsági ezredbe osztották be, aminek soraiban 1944 februárjáig a kelet-karjalai fronton teljesített szolgálatot. Ezt követően kezdte meg szolgálatát a Lauri Törni vezette könnyű-gyalogsági században.

 A háború utáni időszak
A háború után érdeklődése a közügyek felé irányult. Részt vett a sztrájkmozgalomban Turku illetve Hanko kikötőiben. A fiatal Koivisto felkeltette a turkui szociáldemokraták érdeklődését, amikor a turkui sztrájkoló ácsok előtt, azok sztrájkmódszereit kritizálva szólalt fel. Ekkor ismerkedett meg a későbbi finn miniszterelnök Rafael Paasióval. Koivisto a Pasio által szerkesztett lapban kezdett publikálni. A finn szociáldemokrata mozgalomhoz csatlakozva szembeszállt a kommunistákkal.

1948 őszén állást kapott a turkui kikötőben, majd decemberben kikötőmesterré nevezték ki. Amikor 1949-ben a kommunisták által irányított szakszervezetek a Karl-August Fagerholm vezette szociáldemokrata kormány megdöntésére törtek, a szociáldemokrata szakszervezetek Hanko kikötőjébe hívták támogatóikat, hogy megtörjék a kommunisták által szervezett sztrájkot. Koivistót megbízták a hankoi kikötő kikötőmesteri feladataival. Sztrájktörő munkásokat toborzott, mire a helyi kommunista lap Finnország első számú közellenségének nyilvánította.

 Tanulmányok és tudományos tevékenység
A munka mellett Koivisto folytatta tanulmányait és 1949-ben leérettségizett. 1950 nyarán elhagyta a kikötőt. Rövid ideig az Egyesült Királyságban volt vendégmunkás, majd általános iskolában is tanított. 1952-ben feleségül vette Tellervo Kankaanrantát. 1953-ban diplomázott filozófia szakon, majd 1956-ban megvédte szociológiai doktori disszertációját, aminek címe a „Szociális viszonyok a turkui kikötőben” volt. Tudományos tevékenysége mellett a szociáldemokrata párt tevékenységében is részt vett, és a párt kialakuló megosztottságának idején ő is kénytelen volt állást foglalni. A Leskinen-pártiakhoz csatlakozott a szakszervezetek növekvő befolyását kritizálva.

 Szerepvállalás a gazdasági életben és az országos politikában
1957-ben élete jelentős fordulatot vett, amikor egy helsinki takarékbank, a Helsingin Työväen Säästöpankki állást kínált neki. Koivisto hátrahagyta Turkut illetve a tudományos világot, és a fővárosba költözött, ahol a takarékbank vezérigazgató-helyettese majd 1959-től vezérigazgatója lett. Munkája mellett továbbra is tagja maradt szociáldemokrata tudományos és közéleti köröknek és rendszeresen publikált. A szociáldemokrata párt elszigeteltségének megtörése érdekében szorgalmazta, hogy pártja fejlessze kapcsolatrendszerét több irányban is, így Urho Kekkonen köztársasági elnök, de akár a kommunisták és a Szovjetunió felé is.

1966-ban a szociáldemokrata Rafael Paasio kormányában pénzügyminiszter lett. Gazdasági szakemberként és miniszterként a magántőke irányában megengedő politikát folytatott, nagy hangsúlyt fektetett az állami vállalatok hatékonyságának fokozására és a foglalkoztatottsági arány növelésére. Pénzügyminiszterként jelentősen leértékelte a finn fizetőeszközt, ami sokat javított az exportra termelő iparágak helyzetén és a gazdasági stabilizáció egyik fontos eleme lett. 1967-ben az Elanto kereskedelmi lánc vezetői posztjára került, de még ugyanabban az évben, elnyerte a finn jegybank vezetői posztját, amit 1982-ig betöltött. Végül 1968-ban Paasio elvesztette a szociáldemokraták bizalmát és Koivisto került a koalíciós kormány miniszterelnöki székébe. Kormánya 1970-ig maradt hivatalban. 1972-ben a Paasio vezette, rövid életű, kisebbségi szociáldemokrata kormány pénzügyminisztere lett. 1979-ben ismét ő lett a miniszterelnök, és pozícióját egészen elnökké választásáig, 1982 januárjáig betöltötte.



 

Forrás: wikipédia 

Tulajdonságok

Anyag: Bronz

vásárlási információk

Feltöltve: 2024. április. 22.

(A műtárgyat eddig 234-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

T. Sakki : Mauno Koivisto finn köztársasági elnök emlékérem díszdobozában

[1R436/FSZ] Eredeti díszdobozában található extra vastag jelzett kétoldalas bronz plakett, emlékplakett, emlékérem. Egyik oldalán férfi portré és felirat: MAUNO KOIVISTO 60 Alatta jelzés: T. SAKKI 83 Másik oldalán férfi alak, körülötte felirat: FÖR FINLAND SUOMEN PUOLESTA (Finnország Finnországért) A peremen jelzés és sorszám: SPORRONG 0621 Súly: 0.455 kg Mauno Koivisto Mauno Koivisto Finnország 9. köztársasági elnöke Hivatali idő 1982. január 27. – 1994. március 1. Előd Urho Kekkonen Utód Martti Ahtisaari Született 1923. november 25. Turku Elhunyt 2017. május 12. (93 évesen) Meilahti Tower Hospital Sírhely Hietaniemi temető Párt Finn Szociáldemokrata Párt Házastársa Tellervo Koivisto (1952. június 22. – 2017. május 12., Punkalaidun Church) Gyermekei Assi Koivisto Foglalkozás politikus közgazdász bankigazgató Iskolái Turkui egyetem Halál oka Alzheimer-kór Vallás evangélikus kereszténység Mauno Henrik Koivisto (Turku, 1923. november 25. – Helsinki, 2017. május 12.) finn politikus, 1982–1994 között a Finn Köztársaság kilencedik elnöke. 1981-ben ez egészségügyi okokból visszavonuló Urho Kekkonentől vette át az elnöki tisztséget. 1988-ban újraválasztották.  Életútja Gyermekkor 1923-ban, elkötelezetten vallásos családban, egy hajóács második fiaként látta meg a napvilágot. Három évvel később egy húga született. édesanyját tízéves korában elvesztette. Az általános iskola elvégzése után dolgozni kezdett.  A második világháborúban A téli háború idején, 16 éves korában önkéntesként csatlakozott egy tűzoltó egységhez. A folytatólagos háború idején először önkéntesként egy Kelet-Karjalába vezényelt tűzoltó egységben szolgált, onnan indult sorkötelesként kiképzésre 1942 februárjában. A kiképzés után a 35. sz. könnyű-gyalogsági ezredbe osztották be, aminek soraiban 1944 februárjáig a kelet-karjalai fronton teljesített szolgálatot. Ezt követően kezdte meg szolgálatát a Lauri Törni vezette könnyű-gyalogsági században.  A háború utáni időszak A háború után érdeklődése a közügyek felé irányult. Részt vett a sztrájkmozgalomban Turku illetve Hanko kikötőiben. A fiatal Koivisto felkeltette a turkui szociáldemokraták érdeklődését, amikor a turkui sztrájkoló ácsok előtt, azok sztrájkmódszereit kritizálva szólalt fel. Ekkor ismerkedett meg a későbbi finn miniszterelnök Rafael Paasióval. Koivisto a Pasio által szerkesztett lapban kezdett publikálni. A finn szociáldemokrata mozgalomhoz csatlakozva szembeszállt a kommunistákkal. 1948 őszén állást kapott a turkui kikötőben, majd decemberben kikötőmesterré nevezték ki. Amikor 1949-ben a kommunisták által irányított szakszervezetek a Karl-August Fagerholm vezette szociáldemokrata kormány megdöntésére törtek, a szociáldemokrata szakszervezetek Hanko kikötőjébe hívták támogatóikat, hogy megtörjék a kommunisták által szervezett sztrájkot. Koivistót megbízták a hankoi kikötő kikötőmesteri feladataival. Sztrájktörő munkásokat toborzott, mire a helyi kommunista lap Finnország első számú közellenségének nyilvánította.  Tanulmányok és tudományos tevékenység A munka mellett Koivisto folytatta tanulmányait és 1949-ben leérettségizett. 1950 nyarán elhagyta a kikötőt. Rövid ideig az Egyesült Királyságban volt vendégmunkás, majd általános iskolában is tanított. 1952-ben feleségül vette Tellervo Kankaanrantát. 1953-ban diplomázott filozófia szakon, majd 1956-ban megvédte szociológiai doktori disszertációját, aminek címe a „Szociális viszonyok a turkui kikötőben” volt. Tudományos tevékenysége mellett a szociáldemokrata párt tevékenységében is részt vett, és a párt kialakuló megosztottságának idején ő is kénytelen volt állást foglalni. A Leskinen-pártiakhoz csatlakozott a szakszervezetek növekvő befolyását kritizálva.  Szerepvállalás a gazdasági életben és az országos politikában 1957-ben élete jelentős fordulatot vett, amikor egy helsinki takarékbank, a Helsingin Työväen Säästöpankki állást kínált neki. Koivisto hátrahagyta Turkut illetve a tudományos világot, és a fővárosba költözött, ahol a takarékbank vezérigazgató-helyettese majd 1959-től vezérigazgatója lett. Munkája mellett továbbra is tagja maradt szociáldemokrata tudományos és közéleti köröknek és rendszeresen publikált. A szociáldemokrata párt elszigeteltségének megtörése érdekében szorgalmazta, hogy pártja fejlessze kapcsolatrendszerét több irányban is, így Urho Kekkonen köztársasági elnök, de akár a kommunisták és a Szovjetunió felé is. 1966-ban a szociáldemokrata Rafael Paasio kormányában pénzügyminiszter lett. Gazdasági szakemberként és miniszterként a magántőke irányában megengedő politikát folytatott, nagy hangsúlyt fektetett az állami vállalatok hatékonyságának fokozására és a foglalkoztatottsági arány növelésére. Pénzügyminiszterként jelentősen leértékelte a finn fizetőeszközt, ami sokat javított az exportra termelő iparágak helyzetén és a gazdasági stabilizáció egyik fontos eleme lett. 1967-ben az Elanto kereskedelmi lánc vezetői posztjára került, de még ugyanabban az évben, elnyerte a finn jegybank vezetői posztját, amit 1982-ig betöltött. Végül 1968-ban Paasio elvesztette a szociáldemokraták bizalmát és Koivisto került a koalíciós kormány miniszterelnöki székébe. Kormánya 1970-ig maradt hivatalban. 1972-ben a Paasio vezette, rövid életű, kisebbségi szociáldemokrata kormány pénzügyminisztere lett. 1979-ben ismét ő lett a miniszterelnök, és pozícióját egészen elnökké választásáig, 1982 januárjáig betöltötte.   Forrás: wikipédia 

További részletek
Anyag: Bronz

vásárlási információk
Feltöltve: 2024. április. 22.

(A műtárgyat eddig 234-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
12 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[FKD030/Bp90/35] A kép mérete: 126 x 100 cm keret nélkül. Készült: Szén, tempera, Papír A kép Szabó Zoltán Angyalföldi (Budapest, 1929) alkotása. Jelezve jobbra fent "Szabó Z 72" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép A festmény hátoldalán kiállítási címke: Műcsarnoki törzslap 1973. X. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Rajkai György beszélte rá, hogy jelentkezzék felvételre a Képzőművészeti Főiskolára. 1948-49-ben a Dési Huber-szakkörben rajzolt, festett Gráber Margit vezetésével. 1950-ben jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben kezdte meg tanulmányait Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre keze alatt. 1953-54-ben a főiskola megvált tőle, lekerült Tatabányára, ahol a művésznövendékek számára művésztelepet létesítettek. Számos műve kapcsolódik a tatabányai periódushoz, amelynek élményéből még évek múlva is bőven merít. 1955-ben visszakerült a főiskolára, ahol 1958-ban fejezete be tanulmányait. Ezt követően két évig - a Fiatal Művészek Stúdiójának tagjaként - a stúdió műtermében dolgozott. 1960-63 között Derkovits-ösztöndíjban részesült. Kiállító művészként első ízben 1958-ban a VII. Magyar Képzőművészeti Tárlaton szerepelt jelentősebb anyaggal. Ettől kezdve minden nemzeti tárlaton, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának bemutatóin, jelentősebb hazai és külföldön rendezett magyar seregszemléken részt vett alkotásaival (Ernst Múzeum, Műcsarnok, Tiszti Klub Budapest, Veszprém, Szolnok, Tatabánya, Vác, Győr, Kecskemét, Tallin, Berlin, Varsó, Belgrád, Párizs, Moszkva, stb.). Erőteljes formákkal komponált figurális kompozíciókat, portrékat, városképeket, csendéleteket alkotott olajban, pasztellben, szénnel és temperával. A Nyolcak, Nemes Lampért József és a korai Uitz Béla alkotások formai örökségének legrangosabb mai folytatója. A külföldiek közül Siqueiros és D. Rivera gyakoroltak rá nagy hatást, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. Szabó végtelen humanizmusa, őszinte hite az alkotásban, a tiszta emberi kapcsolatokban és a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, óriási lendület jellemzi alakjait, akár táblaképről, szénrajzról, akár monumentális munkáról van szó. Díjak: a Stúdió pályázatának I. díja; Munkácsy-díj; a Szolnoki Festészeti Triennále II. díja; Érdemes Művész. Sok murális alkotást is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). Alkotásai helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, a Legújabbkori Történeti Múzeumban és több vidéki képtárban. (Egri Mária: Szabó Zoltán, MÉ, H.J.: Műv. 1970/8, Műv. 1976/5, A.J.: Műv. 1985/2) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Művészeti tanulmányait a Dési Huber István szakkörben kezdte, ahol Gráber Margit korrigálta. 1950-ben jelentkezett Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolára. Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre voltak a mesterei. Siqueiros és Diego Rivera is nagy hatást gyakoroltak rá, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. 1958 óta szerepel hazai és külhoni tárlatokon (Műcsarnok, Ernst Múzeum, stb.). 1960-63 k. Derkovits-ösztöndíjas volt. 1969-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1977-ben érdemes művész címet kapott. Végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, hatalmas lendület jellemzi figuráit, akár táblaképről, szénrajzról akár monumentális műről van szó. Sok murális munkát is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). A NYOLCAK, Nemes Lampért és a korai Uitz munkák formai örökösének legrangosabb mai folytatója. (MÉ, H.J.: Műv.-1970/8, Műv.-1976/5, A.J.: Műv.-1985/2) Magyar festők és grafikusok adattára Művészeti tanulmányait a Dési Huber szakkörben kezdte, majd 1951-1958-ban Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre növendéke a főiskolán. 1958-tól minden fontosabb hazai és számos külföldi tárlaton részt vett. Kiállított többek között a Szovjetunióban, Bulgáriában, Jugoszláviában, az NDK-ban, Lengyelországban és Franciaországban. Több vidéki bemutató (Dunaújváros, Szeged, Kecskemét, Szolnok, Győr stb.) mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban önálló kiállítása volt Tallinban. 1978-ban az Ernst Múzeumban. A Kilencek alapító tagja, és valamennyi kiállításuk résztvevője. 1960-1963-ban a Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művészi címet kapott. - Művészetében központi helyet foglal el az ember. Végtelen humanizmus, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. A Nyolcak formai örökségének legrangosabb mai folytatója. - Irod.: P.Sz.T.: Művész életrajzok. Bp. 1985.; Acsay Judit: Legszívesebben az eget festeném be. Beszélgetés Szabó Zoltánnal. Művészet, 1985. 2. Művészeti lexikon I-IV. Festő. 1951-58 között a Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványa volt. 1958-tól állítja ki erőteljes formákkal komponált figurális kompozícióit (Almahámozók, Kesztyűs női portré stb.). 1965-ben sgraffitót készített egy sátoraljaújhelyi lakóházra. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek 1958-ban kapott diplomát Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványaként. Azóta minden fontosabb hazai rendezvény résztvevője, gyakorta kiállít külföldön is. Számos vidéki bemutató mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban, 1983-ban a Tihanyi Múzeumban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban a Szovjetunióban, 1984-ben az NSZK-ban mutatkozott be. A hatvanas években a Kilencek csoporttagja volt. 1960-1963-ban Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művész címet kapott; 1983-1984-ben elnyerte a SZOT művészeti ösztöndíját. - Művészetében központi helyet foglal el az ember, végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, az emberi kapcsolatokban a lét himnuszává fokozódik vásznain. Súlyos nyugalma olykor szenvedélyes, politikus töltést kap. Stílusát tömör, konstruktív formaadás, monumentális igény jellemzi.
Szabó Zoltán Angyalföldi : "Leány portré" 1973
680 000 HUF
[FKD027/Bp4/60] A kép mérete: 60 x 82 cm keret nélkül. Készült: Olaj, pasztell, Papír (kasírozva) A kép Szabó Zoltán Angyalföldi (Budapest, 1929) alkotása. Jelezve jobbra lent "Szabó Z 73" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Rajkai György beszélte rá, hogy jelentkezzék felvételre a Képzőművészeti Főiskolára. 1948-49-ben a Dési Huber-szakkörben rajzolt, festett Gráber Margit vezetésével. 1950-ben jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben kezdte meg tanulmányait Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre keze alatt. 1953-54-ben a főiskola megvált tőle, lekerült Tatabányára, ahol a művésznövendékek számára művésztelepet létesítettek. Számos műve kapcsolódik a tatabányai periódushoz, amelynek élményéből még évek múlva is bőven merít. 1955-ben visszakerült a főiskolára, ahol 1958-ban fejezete be tanulmányait. Ezt követően két évig - a Fiatal Művészek Stúdiójának tagjaként - a stúdió műtermében dolgozott. 1960-63 között Derkovits-ösztöndíjban részesült. Kiállító művészként első ízben 1958-ban a VII. Magyar Képzőművészeti Tárlaton szerepelt jelentősebb anyaggal. Ettől kezdve minden nemzeti tárlaton, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának bemutatóin, jelentősebb hazai és külföldön rendezett magyar seregszemléken részt vett alkotásaival (Ernst Múzeum, Műcsarnok, Tiszti Klub Budapest, Veszprém, Szolnok, Tatabánya, Vác, Győr, Kecskemét, Tallin, Berlin, Varsó, Belgrád, Párizs, Moszkva, stb.). Erőteljes formákkal komponált figurális kompozíciókat, portrékat, városképeket, csendéleteket alkotott olajban, pasztellben, szénnel és temperával. A Nyolcak, Nemes Lampért József és a korai Uitz Béla alkotások formai örökségének legrangosabb mai folytatója. A külföldiek közül Siqueiros és D. Rivera gyakoroltak rá nagy hatást, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. Szabó végtelen humanizmusa, őszinte hite az alkotásban, a tiszta emberi kapcsolatokban és a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, óriási lendület jellemzi alakjait, akár táblaképről, szénrajzról, akár monumentális munkáról van szó. Díjak: a Stúdió pályázatának I. díja; Munkácsy-díj; a Szolnoki Festészeti Triennále II. díja; Érdemes Művész. Sok murális alkotást is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). Alkotásai helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, a Legújabbkori Történeti Múzeumban és több vidéki képtárban. (Egri Mária: Szabó Zoltán, MÉ, H.J.: Műv. 1970/8, Műv. 1976/5, A.J.: Műv. 1985/2) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Művészeti tanulmányait a Dési Huber István szakkörben kezdte, ahol Gráber Margit korrigálta. 1950-ben jelentkezett Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolára. Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre voltak a mesterei. Siqueiros és Diego Rivera is nagy hatást gyakoroltak rá, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. 1958 óta szerepel hazai és külhoni tárlatokon (Műcsarnok, Ernst Múzeum, stb.). 1960-63 k. Derkovits-ösztöndíjas volt. 1969-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1977-ben érdemes művész címet kapott. Végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, hatalmas lendület jellemzi figuráit, akár táblaképről, szénrajzról akár monumentális műről van szó. Sok murális munkát is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). A NYOLCAK, Nemes Lampért és a korai Uitz munkák formai örökösének legrangosabb mai folytatója. (MÉ, H.J.: Műv.-1970/8, Műv.-1976/5, A.J.: Műv.-1985/2) Magyar festők és grafikusok adattára Művészeti tanulmányait a Dési Huber szakkörben kezdte, majd 1951-1958-ban Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre növendéke a főiskolán. 1958-tól minden fontosabb hazai és számos külföldi tárlaton részt vett. Kiállított többek között a Szovjetunióban, Bulgáriában, Jugoszláviában, az NDK-ban, Lengyelországban és Franciaországban. Több vidéki bemutató (Dunaújváros, Szeged, Kecskemét, Szolnok, Győr stb.) mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban önálló kiállítása volt Tallinban. 1978-ban az Ernst Múzeumban. A Kilencek alapító tagja, és valamennyi kiállításuk résztvevője. 1960-1963-ban a Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művészi címet kapott. - Művészetében központi helyet foglal el az ember. Végtelen humanizmus, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. A Nyolcak formai örökségének legrangosabb mai folytatója. - Irod.: P.Sz.T.: Művész életrajzok. Bp. 1985.; Acsay Judit: Legszívesebben az eget festeném be. Beszélgetés Szabó Zoltánnal. Művészet, 1985. 2. Művészeti lexikon I-IV. Festő. 1951-58 között a Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványa volt. 1958-tól állítja ki erőteljes formákkal komponált figurális kompozícióit (Almahámozók, Kesztyűs női portré stb.). 1965-ben sgraffitót készített egy sátoraljaújhelyi lakóházra. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek 1958-ban kapott diplomát Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványaként. Azóta minden fontosabb hazai rendezvény résztvevője, gyakorta kiállít külföldön is. Számos vidéki bemutató mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban, 1983-ban a Tihanyi Múzeumban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban a Szovjetunióban, 1984-ben az NSZK-ban mutatkozott be. A hatvanas években a Kilencek csoporttagja volt. 1960-1963-ban Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művész címet kapott; 1983-1984-ben elnyerte a SZOT művészeti ösztöndíját. - Művészetében központi helyet foglal el az ember, végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, az emberi kapcsolatokban a lét himnuszává fokozódik vásznain. Súlyos nyugalma olykor szenvedélyes, politikus töltést kap. Stílusát tömör, konstruktív formaadás, monumentális igény jellemzi.
Szabó Zoltán Angyalföldi : Holdfényes udvar 1973
430 000 HUF
[FKD019/Bp58/38] A kép mérete: 22 x 34 cm keret nélkül. Készült: Rézkarc, Papír A kép Remsey Jenő György (Nagykőrös, 1885, Gödöllő, 1960) alkotása. Jelezve jobbra lent "Remsey (ceruzával)" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. 1905-1909 között Budapesten az Iparrajziskolában tanult, majd a gödöllői művésztelep tagja lett, ahol 1914-ig dolgozott. 1909-ben a KÉVE tagjai sorába választotta, s rendezésükben számos tárlaton vett részt. 1913-ban a nagybányai szabadiskolában képezte magát, majd a KÉVE tagjaként ösztöndíjjal Párizsba is elkerült, de tanulmányutakat tett Bécsbe és két ízben Münchenben is. 1924-ben egyik alapítója és elnöke volt a Spirituális Művészek Szövetségének, majd létrehozta annak lapját, a Fáklyát. 1937-41 között a Nemzeti Figyelő munkatársaként dolgozott, 1952-ben tagja lett a Szinyei Alkotóközösségnek, 1960-ban pedig a Rézkarcoló Művészek Alkotóközösségének. 1909-ben vett részt először a KÉVE tárlatán, 1920-ban újra. 1923-ban a Helikonban, 1924-ben és 1944-ben a Nemzeti Szalonban, 1935-ben és 1964-ben az Ernst Múzeumban, 1947-ben pedig a Szalmássy Galériában volt kiállítása. 1957-64 között több tárlatot is rendeztek műveiből Párizsban, de a KÉVE által alkotásai elkerültek berlini, düsseldorfi, bécsi, genfi, nürnbergi, lipcsei seregszemlékre is. Remsey hosszú pályájának kezdete a szecesszió stílusirányzatához kapcsolódott. Részt vett a szecesszió eszmeiségének elkötelezett gödöllői művésztelep munkájában, s egészen haláláig Gödöllőn élt. Így nem csoda, ha mindvégig ápolta a művésztelep emlékét, mely saját pályáján is az első döntő jelentőségű inspirációt és művészetközösséget jelentette. Akárcsak Körösfői és Nagy Sándor, ő is szimbolikus sugallatú műveket alkotott, amelyekre a lapidáris formaalkotás, a stilizáció, a vonalkontúrok hangsúlyos szerepe, a homogén színsíkok alkalmazása volt jellemző. Gobelintervezéssel is foglalkozott. Díjak: Benczúr-díj; Hors Conours-oklevél, Bécs; Gödöllő város díszpolgára. Több műve a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonát gazdagítja (Énekeskoldusok, Ködfoszlás a Dunán, Az irgalmas szamaritánius, Szent család, Önarckép). A budapesti Lónyai utcai református gimnázium számára 1942-ben egy freskót alkotott (A magyar reformáció szellemtörténete). (Éber, RI-NM, MMFRA, ML) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Budapesten tanult, majd a gödöllői művésztelep tagja volt. 1909-ben koll. kiállítása volt a KÉVE tárlat keretében. 1913-ban a nagybányai festőiskolában dolgozott. A KÉVE tagjaként ösztöndíjjal Párizsba is elkerült, de tanulmányutakat tett Bécsben, és Münchenben is. 1920-ban ismételten állított ki műveket a KÉVE tárlatán. 1923-ban a Helikonban, 1924-ben a Nemzeti Szalonban volt kiállítása. A Spirituális Művészek Szövetségének tagja volt. Alkotásait stilizálja s főleg dekoratív hatásokra törekszik. Több műve az MNG tulajdonában van. (Éber, RI-NM) Magyar festők és grafikusok adattára Művészi képzettségét az a kapcsolat segítette kibontakozni, amelyet Gulácsy Lajossal, Erdei Viktorral és Fülep Lajossal teremtett. A KÉVE tagja lett és ösztöndíjjal Párizsba került. Tanulmányutakat tett Bécsben és Münchenben, majd itthon a Gödöllői Művésztelepre került. Alapító tagja volt az 1924-ben alakult Spirituális Művészek Szövetségének. 1924-ben és 1944-ben a Nemzeti Szalonban, 1935-ben és 1964-ben az Ernst Múzeumban és 1947-ben a Szalmássy Galériában vett részt csoportos kiállításokon. Eleme a kompozíció, a sokalakos, a nagy csoportokat fölölelő képek problémája, amely képszerkesztő hajlandóságát, rendező képességét foglalkoztatja és alkalmat ad arra, hogy témáit a maga sajátos módján adja elő. Ez pedig a díszítő stilizálás nyelve. Képei síkszerűek, nagy dekoratív színfoltok mozaikszerű együttesei, amelyek erőteljes kontúrhatásukkal és fényproblémáikkal gobelin terveknek vagy üvegfestményeknek hatnak. Írói munkássága is számottevő. - Irod.: Gellér Katalin - Keserű Katalin: A gödöllői kismesterek. MTA 1981. I. 441. Művészeti lexikon I-IV. Festő, költő és író. Bp.-en, Bécsben és Münchenben tanult, majd a gödöllői művésztelep tagja lett. Számos külföldi kiállításán kívül 1909-ben és 1920-ban kollektív kiállítása nyílt a KÉVE-tárlat keretében, 1923-ban a Helikon szalonjában, 1924-ben és 1944-ben a Nemzeti Szalonban, 1935-ben és 1964-ben az Ernst Múzeumban, 1947-ben a Szalmássy Galériában. 1957 és 1964 között Párizsban több kiállítást rendeztek műveiből. 1924-ben egyik alapítója s elnöke volt a Spirituális Művészek Szövetségének. Több műve (Énekeskoldusok, Ködfoszlás a Dunán, Az irgalmas szamaritánius, Szent Család, Önarckép stb.) a Nemz. Gal. tulajdona. Szecessziósan stilizált, szimbolikus ihletésű képeivel expresszív hatásokra törekedett. Művészeti lexikon I-II. Budapesten tanult, azután a gödöllői művésztelep tagja volt. 1909. és 1920. kollektív kiállítása volt a Kéve tárlat keretében. 1923. a Helikon szalónjában, 1924. a Nemzeti Szalónban. A Spirituális Művészek Szövetségének tagja. Énekes koldusok c. olajfestménye a Székesfővárosi Múzeum, Anyám arcképe, Ködfoszlás a Dunán, Az irgalmas szamaritánius, a Szent Család és Önarckép c. művei a Szépművészeti Múzeum tulajdonában vannak. Képeit stilizálja s főleg dekoratív hatásokra törekszik. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek Művészeti tanulmányait Bécsben, Münchenben és a gödöllői művésztelepen végezte. 1907 óta szerepel a hazai és külföldi nyilvánosság előtt, az évek során több franciaországi és amerikai kiállítása volt. 1964-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Csók Galériában, 1979-ben Nagykőrösön voltak gyűjteményes tárlatai. Számos külföldi művésztársaság tagja és kitüntetettje, 1920-ban Budapest város nagydíjával, 1969-ben Milánó ezüstérmével tüntették ki. - A szecesszióban gyökerező szimbolikus stílusa a harmincas években alakult ki; munkáit erős stilizáltság, olykor groteszk ábrázolás, sejtelmes színvilág jellemzi. Mondanivalói az ember sorskérdései körül forognak.
Remsey Jenő György : Falu
28 000 HUF

a kategória hasonló műtárgyai

[1M083/X052] Szép állapotú, kétoldalas bronz érem, bronz plakett. Feliratok: XXVII. MISKOLCI FILMFESZTIVÁL 1987 Jelzés: CLS (CSL) Súly: 0.44 kg Cséri Lajos éremművész, szobrász Hajdúböszörmény, 1928-01-22 Névváltozat: Klein 1946-53: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Ferenczy Béni, Pátzay Pál. 1953-60: elsősorban a művészeti szervezeti életben dolgozott (Népművelési Intézet, MM, Művészeti Alap). Részt vett a tokaji művésztelep szervezésében. 1971-72-ben az USA több városában tanított szobrászatot (Syracuse, Cortland, Rochester). 1970 óta tagja a Nemzetközi Éremművészeti Szövetségnek. Klasszikus felfogásban készíti érmeit zeneszerzőkről (Haydn, Mozart, Bach, Liszt, Bartók), képzőművészekről (Picasso, Van Gogh, Egry, Kmetty, Nagy Balogh, Vilt Tibor, Zilahy György), népművészekről (Kapoli Antal, Kisjankó Bori), írókról (Petőfi, Babits, Kassák). Újabb művein expresszív jelleg mutatkozik. Először készített könyv alakú plakettet, amelyen a pozitív-negatív játékára épít. Irodalom SOÓS I.: Magyar művészek Van Gogh-érmei, Művészet, 1966/5. plakettjei Tokajban, Művészet, 1970/9. SOÓS I.: ~ szobrászművész érmeiről, Művészet Barátai, 1994/3. CHIKÁN B.: ~, a portré mestere, The Medal, London, 1995/27. L. KOVÁSZNAI V.: Három portré, Numizmatikai Közlemények, 1993-94/5. Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1972 • USA egyetemi galériái (Syracuse, Cortland) • egyetemi könyvtár, Rochester 1972, 1975-76, 1989 • Darves Gallery, Naples, Florida. Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások 1954-től • az 5., 6., 8. Magyar Képzőművészeti kiállításon 1955 • Fiatal Képző- és Iparművészek kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest • Soproni Éremművészeti Biennálé • FIDEM kiállításai: Krakkó, Lisszabon, Budapest, Stockholm, Colorado Springs, Helsinki 1971 • Új művek, Műcsarnok, Budapest 1986, 1988 • Dante Biennálék, Ravenna, Centro Dantesco 1995 • Helyzetképkiállítás, Műcsarnok, Budapest. Művek közgyűjteményekben Művek közgyűjteményekben Forrás: artportal.hu  
Cséri Lajos : XXVII. miskolci filmfesztivál 1987
8 000 HUF
[1M147/X000] Akasztási lehetőséggel rendelkező kis méretű bronz plakett, emlékplakett. Felirat: SZENTENDREI TÉRI TEÁTRUM TEMPLOM JÁTÉKOK Magasság: 4 cm Szélesség: 3.5 cm Súly: 0.02 kg Kerényi Imre: Templom-téri játékok, 1978. Előadás címe: Templom-téri játékok Műfaja: vásári látványosság Előadások dátuma: 1978. 06. 30. 1978. 07. 01., 02., 06., 07., 08., 09., 14., 15., 16., 21., 22., 23.   Előadások helyszíne: Szentendre, Templom tér Létrehozó szervezet, társulat: Szentendrei Teátrum Rendező: Kerényi Imre Zenei vezető: Komlósi Zsuzsa Koreográfus: Szirmai Béla Jelmeztervező: Borsi Zsuzsa Díszlettervező: Kocsis Imre Az előadás rövid leírása: Vásári látványosság, az egykor messze földön híres szentendrei szerb és görög kézművesek és kereskedők piacának mintájára. Zsibvásár, ahol cserepesek, fafaragók, gyertyamártók, mézeskalácsosok és festők kínálják portékájukat. Énekszóval, muzsikával, tánccal és komédiás jelenetekkel. Miközben a nagyérdemű közönség csevapcsicsával, zsíroskenyérrel, borral csillapíthatja éhét, szomját. Előadatnak: a Borivó Asszony, az Orientális és Occidentalis, a Tudós és a Katona (mutogatós komédia), szekéren fellép Aesculapis Doktor, bemutattatik Bacchus – Bacchusnak a borok istenének és Jupiternek az istenek istenének kacagtató históriája.   Közreműködők: Képzőművészeti Főiskola hallgatói Színház- és Filmművészeti Főiskola II. éves hallgatói Bakfark Lant-együttes Vujicsics Tihamér Nemzetiségi Együttes szentendrei képzőművészek Derzsi János Dóczi Péter Gáspár Tibor Igó Éva Kelemen Csaba Kovács Titusz Maria Mercedes Carlion de Lacko Mester Edit Moravetz Levente B. Sebestyén András Szatmári György Sziki Károly  Varga Katalin Hollósi Vajek Róbert Zágoni Zsolt továbbá a nagyérdemű közönség   Fotók Forrás: https://teatrum50.szentendreiteatrum.hu/eloadas/kerenyi-imre-templom-teri-jatekok-1978/
Kerényi Imre: Szentendre Templom-téri játékok bronz emlék plakett 1978
12 000 HUF
[5862/X024/10] Régi kétoldalas hibátlan állapotú plasztikus díszítésű feliratos jelzett bronzplakett. Felirat: TÉTÉNY PROMONTOR MŰVÉSZETI NAPOK J. F. ( JANZER FRGYIES ) Szélesség: 8.5 cm Súly: 0.26 kg Janzer Frigyes éremművész, szobrász Születési hely: Budapest Születési dátum: 1939 Kiállítások az adatbázisban:  Móricz Zsigmond Emlékkiállítás 1960-1964: Bánki Donát Gépipari Technikum, emellett magánúton folytatott szobrászati tanulmányokat. 1969-1971: Derkovits-ösztöndíj; 1971: Derkovits-nívódíj; 1977: a salgótarjáni Tavaszi Tárlat szobrászati díja; 1978: Munkácsy-díj; a Kulturális Minisztérium képzőművészeti nívódíja; 1979: III. díj a hatvani Portrébiennálén; a Városi Tanács díja a 26. Vásárhelyi Őszi Tárlaton; 1984: Szakszervezetek Országos Tanácsa-ösztöndíj; a Csongrád megyei Tanács díja a Vásárhelyi Őszi Tárlaton; 1985: a XV. salgótarjáni Szabadtéri Szoborkiállítás fődíja; 1986: érdemes művész; 1988: a Képző- és Iparművészeti Lektorátus díja a XVIII. salgótarjáni Szabadtéri Szoborkiállításon; 1989: a hatvani Portrébiennálé III. díja; 2002: Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületében vezetőségi tag volt. 1973-tól 1981-ig a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Szobrász szakosztálya vezetőségi tagja, 1986-1990 között titkára. 1975-ben megalapította a Budapesti XXII. ker.-i Mészáros László Képzőművészeti Kört, melynek tanára és művészeti vezetője. 1987-ben egyik alapítója volt a DunapART Művészeti Társaságnak. Budapesten él. Jugoszláviában, Franciaországban, Olaszországban és a Szovjetunióban járt tanulmányúton. 1966 óta szerepel kiállításokon. Minden jelentős hazai tárlaton részt vett. Érmeire a lírai hangvétel, portréira a karakter tárgyilagos visszaadása jellemző. Szobraiban a harmónia és a dinamika kifejezésére törekszik. Egyéni kiállítások 1980 • Hatvani Galéria, Hatvan 1989 • Nagy Balogh J. Terem, Budapest Válogatott csoportos kiállítások 1968 • Stúdió '58-68, Műcsarnok, Budapest • 11. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest Nyári Tárlat, Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged 1975 • Dante Biennálé, Centro Dantesco, Ravenna 1978 • Magyar Szobrászat, Műcsarnok, Budapest Országos Éremművészeti Biennálé, Sopron 1984 • Országos Képzőművészeti Kiállítás '84, Műcsarnok, Budapest 1985 • Nemzetközi Kisplasztikai Biennálé, Poznań 1988 • Tavaszi Tárlat, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Műcsarnok, Budapest 1989 • Téli Tárlat, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Műcsarnok, Budapest Művek közgyűjteményekben Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest Vak Bottyán Múzeum, Vác. Köztéri művei Pincemunkás vagy Borász (bronz, 1974, Budapest, XXII. ker., Kossuth u. 100.) Komócsin Zoltán-emléktábla (bronz, 1975, Budapest, XIV. ker., Amerikai út 96. KISZ Központi Bizottság Politikai Főiskola) Noszlopy Gáspár mellszobra (bronz, 1975, Kaposvár, Mezőgazdasági Szakközépiskola) Alpári Gyula-emléktábla (bronz, 1975, Sachenhausen, koncentrációs tábor) Jakov Ignjatovic mellszobra (bronz, 1977, Szentendre, Péter-Pál templom kertje) fadomborművek (1978, Miskolc, a Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod Megyei Bizottsága székháza) Tavasz-díszkút (bronz, 1979, Balassagyarmat, Kórház) Kodály-mellszobor (bronz, 1980, Budapest, XXII. ker., Zeneiskola) kútplasztika (vörösréz, 1981, Gyönk, az Általános Iskola előtt) Nógrádi Sándor-szobor (bronz, 1984, Salgótarján, a mozi előtt) Cirill és Metód emlékoszlop (kő, bronz, 1985, Zalavár) Lukács György-szobor (bronz, 1986, Budapest, Egyetemi Könyvtár) Dinnyés lány (bronz, 1986, Heves, a Rákóczi Mgtsz székháza előtt) Illyés Gyula szobra (bronz, 1987, Szekszárd, a Tanítóképző Főiskola előtt) Virág (mészkő, 1987, Budapest, XI. ker., Fehérvári út 120., VSZM Közösségi Ház) I-II. világháborús emlékmű (bronz, mészkő, 1989, Fényeslitke) Deák Ferenc-mellszobor (bronz, márvány, 1993, Budapest, XIX. ker., Gutenberg krt. 6.) Árpád fejedelem szobra (kő, bronz, 1996, Tiszaalpár) Somogyi László mellszobra (bronz, 1998, Budapest, XVIII. ker., Kondor Béla sétány). Forrás: Artportal.hu
Régi jelzett JANZER FRIGYES bronz plakett 8cm
12 000 HUF
[1C897/X139] Fa talapzatra illesztett, jelzett, plasztikus bronz plakett. A plakett hátoldalán képcsarnokos zsűricímke, rajta felirat: KÉPCSARNOK ZSŰRISZÁM KCS/S2/28 Jelzés: KAUBEK '84 Súly: 0.325 kg Kaubek Péter szobrász Budapest, 1942-04-29 Szerző: Pogány Gábor Autodidakta, a Dési Huber Körben tanult. Mestere: Laborcz Ferenc. 1977-80: Derkovits-ösztöndíj, 1978: Siklós-Villányi Nemzetközi Szobrász Alkotótelep. 1985: Országos Kisplasztikai Biennálé III. díj; 1986: Humor és Szatíra Fesztivál képzőművészeti fődíja, Gabrovo (BG), 1999: Portré Biennálé aranydiploma, Hatvan. Erősen kötődik a magyar szobrászati hagyományokhoz. Plasztikai megfogalmazása erőteljes, a pozitív formák együttes hatására épül. Karakteres portretista. A 90-es években tett afrikai, indiai és himalájai utazásai hatására kezdett tájképeket festeni, amelyeken ötvöződik a friss realista felfogás a keleti szemlélettel. Irodalom ART 9. Ferencvárosi Képzőművészek Egyesülete, Budapest 2000. Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1975 • Csepel Galéria, Budapest • Horváth E. Galéria, Balassagyarmat 1979 • Ifjúsági Ház, Szeged 1987 • Nagymaros 2000 • Csepel Galéria, Budapest • Hatvani Galéria, Hatvan Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások 1985 • IX. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs 1986 • Humor és Szatíra Fesztivál, Gabrovo 1997 • Magyar Szalon ’97, Műcsarnok, Budapest 1999 • Portrébiennálé, Hatvan.   Forrás: artportal
Kaubek Péter : Mária a kis Jézussal 1984 Képcsarnokos plakett
25 000 HUF