Vörös báró - Richthofen - Fokker repülőgép keretezett tükör 23.5 x 33.5 cm

Eladási ár: 55 000 HUF

Leírás

[1P493/122]
Szép állapotú barna keretben található Red Baron vintage I. világháborús repülős kép, üveg nyomat, tükör nyomat. A képen Manfred von Richthofen, a "vörös báró" háromfedeles Fokker repülőgépe látható. Akasztási lehetőséggel rendelkezik.

Feliratok:
THE RED BARON
MANFRED VON RICHTHOFEN
80 KILLS 1914-1918

Magasság: 23.5 cm
Szélesség: 33.5 cm
Súly: 0.635 kg
A vörös báró, egy legendás vadászpilóta


 



Az első világháború, melyet egészen a második nagy világégésig "a nagy háború" néven emlegettek, számtalan pilóta-hőst adott a történelemnek: ilyen hős volt az angol hadsereget erősítő, kanadai Billy Bishop, a francia René Fonck, a szintén francia Georges Guynemer, illetve az ugyancsak Angliát szolgáló, brit Mick Mannock is. Ám a legeredményesebb első világháborús pilóta a németek közül kerül ki, ő volt a "vörös báró" néven emlegetett Manfred von Richthofen százados. Az óriási népszerűségnek örvendő, többszörösen kitüntetett és a Pour le Mérite érdemrendet is megszerző porosz arisztokrata egy tűzpirosra festett, háromfedeles Fokker Dreidecker gépéről kapta közismert becenevét. Míg Fonck, Bishop és Mannock 75, 72, illetve 68 ellenséges gépet tudtak kilőni, a vörös báró 80 igazolt (és több tucat igazolatlan) légi győzelemmel büszkélkedhetett, amivel abszolút csúcstartó lett a háború "ászpilótáinak" körében. Életének rövid bemutatása azonban előtt érdemes kicsit a nagy háború főbb eseményeire, frontjaira is pár mondatban kitérni:

Az első világháború 1914 nyarán robbant ki, a világ gyarmatainak túlnyomó részét birokló Antant hatalmak (Franciaország, Anglia, Oroszország) illetve a lényegesen nagyobb világ-befolyásra törekvő Németország és Monarchia között. Már a harcok kezdetén jelentős átrendeződés zajlott a szemben álló szövetségek tekintetében: Olaszország például 1915-ben, Románia pedig 1916-ban váltott tábort (mindketten az Antanthoz csatlakoztak) míg Oroszország (forradalma miatt) kilépett a háborúból, az USA pedig belépett a harcokba, az Antant oldalán.

A küzdelem Európában (1917-ig) négy fronton zajlott: a nyugati fronton Franciaországban (Párizs előtt), a keleti fronton Lengyelországban (Kelet-Poroszországban és Galíciában) az itáliai fronton az Isonzó és Piave folyók között, illetve a balkáni fronton (Szerbiában, Bulgáriában és a görög területeken). Az első világháború sajátosságát jelentette, hogy szinte mindenhol lövészárok harc folyt, mégpedig "állóháborús" jelleggel, vagyis a felek egymás lövészárkait próbálták váltakozó sikerű gyalogsági rohamokkal elfoglalni, miközben a frontvonal éveken keresztül alig mozdult el eredeti nyomvonaláról.A leggyilkosabb harcok nyugaton a Somme folyónál és Verdun mellett (1916-ban), keleten Premysl ostrománál (ma Lengyelország), Itáliában az Isonzó folyó mentén, Doberdónál, a Balkánon pedig Szerbiában és a törökországi Gallipoli mellett zajlottak.

A főparancsnokok: Paul von Hindenburg (Németország) és Ferdinand Foch (Antant) minden erőtartalékot bevetettek: a harc 1917/1918 -ban már égen - földön - vízen zajlott. A tengereken korlátlan tengeralattjáró-harc indult, a németek három és fél év alatt 5 ezer antant-hajót süllyesztetek el (katonait és polgárit), a lövészárkokban küszködőket új fegyverek segítették - mint az első harckocsik (melyek hadászati szerepe az első világháborúban még nagyon csekély volt) - és egyre nagyobb szerephez jutottak a frontvonalak felett szabályos légi párbajokat vívó vadászgépek: Fokkerek, Sopwith F1-esek, Gotha GV-k, Albatros D.II -esek, Sopwith Troplane -k, Bristolok és SPAD 13-as vadászok, két és háromfedeles repülők. Manfred von Richthofen a háború negyedik évében, 1917-ben került a légi-harcok középpontjába tűzpiros Fokkerével.

A porosz arisztokrata élete sajátos módon kanyarodott a pilóta-karrier felé: a ma már Lengyelországhoz tartozó, sziléziai Breslau közelében látta meg a napvilágot, 1892 májusában. Családja nagy múltú, jelentős birtokrendszerrel rendelkező nemesi família volt, akik azonban a XIX. században már inkább a katonáskodás felé fordultak. A vörös báró nagyapjának testvére már egészen a tábornoki rendfokozatig vitte. A kis Manfred (sorsa legidősebb gyermekként) már kamaszkorában eldőlt: a család befejezett tényként kezelte, hogy lovastisztet nevel az ifjúból. Katonai szolgálatát 1911-ben, három évvel a háború kitörése előtt kezdte meg, alig 19 évesen, mégpedig a III. császári lovasezredben, Falkenstein alezredes parancsnokság alatt. A háború első évében Richthofen báró lovastisztként megjárta a keleti és nyugati frontot is, ám 1915-re nyilvánvalóvá vált számára, hogy sem a lövészárok harc, sem a lovassági harcmodor nem való neki. Származása és családjának összeköttetései révén azonban sikerült elérnie, hogy az akkoriban újdonságnak és nagy fejlődés előtt állónak tartott légierőhöz kerüljön.

A vörös báró 1915 májusától 1916 tavaszáig részesült repülős kiképzésben, melynek során sokat tanult a korszak legnagyobb repülős tekintélyétől Oswald Boelcke századostól. Boelcke volt az első német vadászpilóta, aki kiérdemelte a legnagyobb elismerést jelentő Pour le Mérite -t, és máig őt tekintik "a német légierő atyjának". Richthofen már 1916 szeptemberében a francia frontvonal felett harcolt, ekkor aratta első győzelmet is (Cambrai felett). Bár tanítómestere 1916-ban elhalálozott (egy bevetésen) Richthofen hírnév tekintetben hamar az örökébe lépett, miután legyőzte a britek leghíresebb "ász-pilótáját" az angol Boelckének nevezett Lanoe Hawkert.

A vörös báró igazi országos és európai hírnevet 1917 első hónapjaiban szerzett, amikor előbb megkapta a Pour le Méritét (januárban) majd áprilisában egyedülálló módon néhány hét alatt 22 légi-párbajban győzött és 22 ellenséges (azaz brit) gépet lőtt le. (Volt olyan napja, mikor 4-et semmisített meg, 24 óra alatt.) Ezekben a napokban festette be első gépét vörösre és innentől ragadt rá a "vörös báró" elnevezés is. Karrierje ismertségével együtt emelkedett: még 1917-ben megkapta századparancsnoki kinevezését és századosi rendfokozatát. Közben 1917 nyarán fej és szemsérülést is szenvedett, de gyorsan felépült. Gyógyulása alatt diktálta le életrajznak vázlatát is. Az általa vezetett repülőegység - mely 1917 június 24-én jött létre és a "Richthofen repülő cirkusza" nevet is viselte (színes gépei és állandóan költöző bevetési helyszínei miatt), 1918 tavaszáig kimagasló eredményeket ért el.


A Pour le Mérite a Porosz Királyság majd Német Császárság legrangosabb kitüntetése volt 1740 és 1918 között. Az érdemrendet Nagy Frigyes, porosz uralkodó alapította és azért kapott francai nevet, mert a korabeli nemzetközi diplomácia nyelve is a francia volt. A kitüntetés neve egyébként azt jelenti "a kiválóságért" (vagy: mert kiváló). A rendjel egy nyakban viselendő, kék színű, zománcozott máltai kereszt, négy arany sassal díszítve. A kereszt felső ágán lévő "F" betű Frigyesre utal, míg a többi ágakon a "Pour le Mérite" felirat olvasható. Megkapta többek közt: Bismarck, Rommel, Hindenburg és Göring is.


A vörös báró nevét 1918-re már minden antant pilóta ismerte, tisztelete nem csak a német, de a brit hadseregben is általános lett. A balszerencse azonban őt is utolérte: 1918 április 21-én a Somme folyó közelében repült, amikor tűzharcba keveredett Arthur "Roy" Brown kanadai vadászpilótával (századossal), akinek egyik sorozata eltalálta gépét. Az egyik lövedék a vörös báró tüdejét érte. Miközben haldoklott, még letette gépét Vaux-sur-Somme közelében, ausztrál állások mellett. Az ausztrálok tudták, hogy a háború egyik legnagyobb hőse zuhant le vonalaikra és maximális katonai tiszteletadással temették el Amiens közelében (Bertangles falu temetőjében). Később hamvait Németországba szállították, ma a wiesbadeni Südfriedhof temetőjében nyugszik.

A vörös báró legendás repülőegységét, a Jagdgeschwader 1-et (a repül cirkuszt) egy másik tehetséges német pilótatiszt vette át, az akkoriban mindössze 25 éves Hermann Göring.

A később Hitler helyetteseként és a Luftwaffe fejeként hírhedtté vált Göring 1915 nyarán kapott repülős kiképzést Freiburgban és a Richthofen század átvételéig 19 ellenséges gépet lőtt le (amiért ő is megkapta a Pour la Méritét).  A háború végére egyébként Göring mérlege 22 megsemmisített angol repülő lett, ami azért messze elmaradt Richthofen bravúrjától (a 80-as számtól).

Manfred von Richthofen az utolsó olyan háborúban vált hőssé, melyben még számított a Fair Play, az ellenség tisztelete és a valódi teljesítmény elismerése. Emlékezete leginkább  a hadtörténészek körében őrződött csak meg, a közoktatásban kevéssé ismert. Mégis egy korszak és egy másodlagos fontosságúnak tartott háború jelképe maradt napjainkig.

Harmat Árpád 

Forrás: https://tortenetiro.blog.hu/2019/12/12/a_voros_baro_a_nagy_haboru_legendas_vadaszpilotaja

Tulajdonságok

vásárlási információk

Feltöltve: 2025. március. 17.

(A műtárgyat eddig 315-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Vörös báró - Richthofen - Fokker repülőgép keretezett tükör 23.5 x 33.5 cm

[1P493/122] Szép állapotú barna keretben található Red Baron vintage I. világháborús repülős kép, üveg nyomat, tükör nyomat. A képen Manfred von Richthofen, a "vörös báró" háromfedeles Fokker repülőgépe látható. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. Feliratok: THE RED BARON MANFRED VON RICHTHOFEN 80 KILLS 1914-1918 Magasság: 23.5 cm Szélesség: 33.5 cm Súly: 0.635 kg A vörös báró, egy legendás vadászpilóta   Az első világháború, melyet egészen a második nagy világégésig "a nagy háború" néven emlegettek, számtalan pilóta-hőst adott a történelemnek: ilyen hős volt az angol hadsereget erősítő, kanadai Billy Bishop, a francia René Fonck, a szintén francia Georges Guynemer, illetve az ugyancsak Angliát szolgáló, brit Mick Mannock is. Ám a legeredményesebb első világháborús pilóta a németek közül kerül ki, ő volt a "vörös báró" néven emlegetett Manfred von Richthofen százados. Az óriási népszerűségnek örvendő, többszörösen kitüntetett és a Pour le Mérite érdemrendet is megszerző porosz arisztokrata egy tűzpirosra festett, háromfedeles Fokker Dreidecker gépéről kapta közismert becenevét. Míg Fonck, Bishop és Mannock 75, 72, illetve 68 ellenséges gépet tudtak kilőni, a vörös báró 80 igazolt (és több tucat igazolatlan) légi győzelemmel büszkélkedhetett, amivel abszolút csúcstartó lett a háború "ászpilótáinak" körében. Életének rövid bemutatása azonban előtt érdemes kicsit a nagy háború főbb eseményeire, frontjaira is pár mondatban kitérni: Az első világháború 1914 nyarán robbant ki, a világ gyarmatainak túlnyomó részét birokló Antant hatalmak (Franciaország, Anglia, Oroszország) illetve a lényegesen nagyobb világ-befolyásra törekvő Németország és Monarchia között. Már a harcok kezdetén jelentős átrendeződés zajlott a szemben álló szövetségek tekintetében: Olaszország például 1915-ben, Románia pedig 1916-ban váltott tábort (mindketten az Antanthoz csatlakoztak) míg Oroszország (forradalma miatt) kilépett a háborúból, az USA pedig belépett a harcokba, az Antant oldalán. A küzdelem Európában (1917-ig) négy fronton zajlott: a nyugati fronton Franciaországban (Párizs előtt), a keleti fronton Lengyelországban (Kelet-Poroszországban és Galíciában) az itáliai fronton az Isonzó és Piave folyók között, illetve a balkáni fronton (Szerbiában, Bulgáriában és a görög területeken). Az első világháború sajátosságát jelentette, hogy szinte mindenhol lövészárok harc folyt, mégpedig "állóháborús" jelleggel, vagyis a felek egymás lövészárkait próbálták váltakozó sikerű gyalogsági rohamokkal elfoglalni, miközben a frontvonal éveken keresztül alig mozdult el eredeti nyomvonaláról.A leggyilkosabb harcok nyugaton a Somme folyónál és Verdun mellett (1916-ban), keleten Premysl ostrománál (ma Lengyelország), Itáliában az Isonzó folyó mentén, Doberdónál, a Balkánon pedig Szerbiában és a törökországi Gallipoli mellett zajlottak. A főparancsnokok: Paul von Hindenburg (Németország) és Ferdinand Foch (Antant) minden erőtartalékot bevetettek: a harc 1917/1918 -ban már égen - földön - vízen zajlott. A tengereken korlátlan tengeralattjáró-harc indult, a németek három és fél év alatt 5 ezer antant-hajót süllyesztetek el (katonait és polgárit), a lövészárkokban küszködőket új fegyverek segítették - mint az első harckocsik (melyek hadászati szerepe az első világháborúban még nagyon csekély volt) - és egyre nagyobb szerephez jutottak a frontvonalak felett szabályos légi párbajokat vívó vadászgépek: Fokkerek, Sopwith F1-esek, Gotha GV-k, Albatros D.II -esek, Sopwith Troplane -k, Bristolok és SPAD 13-as vadászok, két és háromfedeles repülők. Manfred von Richthofen a háború negyedik évében, 1917-ben került a légi-harcok középpontjába tűzpiros Fokkerével. A porosz arisztokrata élete sajátos módon kanyarodott a pilóta-karrier felé: a ma már Lengyelországhoz tartozó, sziléziai Breslau közelében látta meg a napvilágot, 1892 májusában. Családja nagy múltú, jelentős birtokrendszerrel rendelkező nemesi família volt, akik azonban a XIX. században már inkább a katonáskodás felé fordultak. A vörös báró nagyapjának testvére már egészen a tábornoki rendfokozatig vitte. A kis Manfred (sorsa legidősebb gyermekként) már kamaszkorában eldőlt: a család befejezett tényként kezelte, hogy lovastisztet nevel az ifjúból. Katonai szolgálatát 1911-ben, három évvel a háború kitörése előtt kezdte meg, alig 19 évesen, mégpedig a III. császári lovasezredben, Falkenstein alezredes parancsnokság alatt. A háború első évében Richthofen báró lovastisztként megjárta a keleti és nyugati frontot is, ám 1915-re nyilvánvalóvá vált számára, hogy sem a lövészárok harc, sem a lovassági harcmodor nem való neki. Származása és családjának összeköttetései révén azonban sikerült elérnie, hogy az akkoriban újdonságnak és nagy fejlődés előtt állónak tartott légierőhöz kerüljön. A vörös báró 1915 májusától 1916 tavaszáig részesült repülős kiképzésben, melynek során sokat tanult a korszak legnagyobb repülős tekintélyétől Oswald Boelcke századostól. Boelcke volt az első német vadászpilóta, aki kiérdemelte a legnagyobb elismerést jelentő Pour le Mérite -t, és máig őt tekintik "a német légierő atyjának". Richthofen már 1916 szeptemberében a francia frontvonal felett harcolt, ekkor aratta első győzelmet is (Cambrai felett). Bár tanítómestere 1916-ban elhalálozott (egy bevetésen) Richthofen hírnév tekintetben hamar az örökébe lépett, miután legyőzte a britek leghíresebb "ász-pilótáját" az angol Boelckének nevezett Lanoe Hawkert. A vörös báró igazi országos és európai hírnevet 1917 első hónapjaiban szerzett, amikor előbb megkapta a Pour le Méritét (januárban) majd áprilisában egyedülálló módon néhány hét alatt 22 légi-párbajban győzött és 22 ellenséges (azaz brit) gépet lőtt le. (Volt olyan napja, mikor 4-et semmisített meg, 24 óra alatt.) Ezekben a napokban festette be első gépét vörösre és innentől ragadt rá a "vörös báró" elnevezés is. Karrierje ismertségével együtt emelkedett: még 1917-ben megkapta századparancsnoki kinevezését és századosi rendfokozatát. Közben 1917 nyarán fej és szemsérülést is szenvedett, de gyorsan felépült. Gyógyulása alatt diktálta le életrajznak vázlatát is. Az általa vezetett repülőegység - mely 1917 június 24-én jött létre és a "Richthofen repülő cirkusza" nevet is viselte (színes gépei és állandóan költöző bevetési helyszínei miatt), 1918 tavaszáig kimagasló eredményeket ért el. A Pour le Mérite a Porosz Királyság majd Német Császárság legrangosabb kitüntetése volt 1740 és 1918 között. Az érdemrendet Nagy Frigyes, porosz uralkodó alapította és azért kapott francai nevet, mert a korabeli nemzetközi diplomácia nyelve is a francia volt. A kitüntetés neve egyébként azt jelenti "a kiválóságért" (vagy: mert kiváló). A rendjel egy nyakban viselendő, kék színű, zománcozott máltai kereszt, négy arany sassal díszítve. A kereszt felső ágán lévő "F" betű Frigyesre utal, míg a többi ágakon a "Pour le Mérite" felirat olvasható. Megkapta többek közt: Bismarck, Rommel, Hindenburg és Göring is. A vörös báró nevét 1918-re már minden antant pilóta ismerte, tisztelete nem csak a német, de a brit hadseregben is általános lett. A balszerencse azonban őt is utolérte: 1918 április 21-én a Somme folyó közelében repült, amikor tűzharcba keveredett Arthur "Roy" Brown kanadai vadászpilótával (századossal), akinek egyik sorozata eltalálta gépét. Az egyik lövedék a vörös báró tüdejét érte. Miközben haldoklott, még letette gépét Vaux-sur-Somme közelében, ausztrál állások mellett. Az ausztrálok tudták, hogy a háború egyik legnagyobb hőse zuhant le vonalaikra és maximális katonai tiszteletadással temették el Amiens közelében (Bertangles falu temetőjében). Később hamvait Németországba szállították, ma a wiesbadeni Südfriedhof temetőjében nyugszik. A vörös báró legendás repülőegységét, a Jagdgeschwader 1-et (a repül cirkuszt) egy másik tehetséges német pilótatiszt vette át, az akkoriban mindössze 25 éves Hermann Göring. A később Hitler helyetteseként és a Luftwaffe fejeként hírhedtté vált Göring 1915 nyarán kapott repülős kiképzést Freiburgban és a Richthofen század átvételéig 19 ellenséges gépet lőtt le (amiért ő is megkapta a Pour la Méritét).  A háború végére egyébként Göring mérlege 22 megsemmisített angol repülő lett, ami azért messze elmaradt Richthofen bravúrjától (a 80-as számtól). Manfred von Richthofen az utolsó olyan háborúban vált hőssé, melyben még számított a Fair Play, az ellenség tisztelete és a valódi teljesítmény elismerése. Emlékezete leginkább  a hadtörténészek körében őrződött csak meg, a közoktatásban kevéssé ismert. Mégis egy korszak és egy másodlagos fontosságúnak tartott háború jelképe maradt napjainkig. Harmat Árpád  Forrás: https://tortenetiro.blog.hu/2019/12/12/a_voros_baro_a_nagy_haboru_legendas_vadaszpilotaja

További részletek

vásárlási információk
Feltöltve: 2025. március. 17.

(A műtárgyat eddig 315-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
55 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[2A227/PULT] Olaj vászon festmény, hibátlan állapotú, széles, aranyozott Blondel keretben. Azonnal falra akasztható, ajándékozható állapotban van. Jelzés balra lent: BERKES A. Magasság: 69 cm Szélesség: 79 cm Súly: 6.48 kg Berkes Anta   A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Berkes Antal Berkes: Utcarészlet Született 1874. Budapest Meghalt 1938. Budapest Nemzetisége magyar A Wikimédia Commons tartalmaz Berkes Antal témájú médiaállományokat. Berkes Antal (Budapest, 1874. március 28. – Budapest, 1938. november) magyar festő. Főleg utcaképeket festett.  Életpályája Berkes Antal és Bachl Mária fia. Az Iparművészeti Főiskolán tanult 1889-től 1894-ig. Először tájképeket festett, aztán áttért a budapesti, majd párizsi és bécsi utcaképek ábrázolására. Sikere nyomán nagy számban festett hasonló képeket, sokat kísérletezett a fények ábrázolásával a különböző évszakokban és napszakokban. 1907. július 27-én Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette a nála nyolc évvel fiatalabb Szilágyi Ilonát, Szilágyi János és Polinger Rozália lányát. 1903-tól állított ki a Műcsarnokban. 1937-ben Debrecenben volt gyűjteményes kiállítása. 2007-ben a miskolci Herman Ottó Múzeumban volt retrospektív kiállítása „Párizs egy magyar szemével” címmel. A Magyar Nemzeti Galériában is látható egy műve.         Forrás: Wikipedia
Berkes Antal : Budapesti tavasz
550 000 HUF
[2A219/006] Nagyméretű olaj farost festmény, szép állapotú, sárga színű léckeretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. A keret festése kopott, sérült. Hátoldalán kiállítási papírcimke, rajta felirat: MÓCZÁN KÁROLY /1917 - 1975/ ÁDÁM-ÉVA 1969 Magasság: 114.5 cm Szélesség: 89 cm Súly: 5.04 kg MÓCZÁR KÁROLY (Kiskunfélegyháza, 1917.december 22) Móczár Károly festőművész-rajztanár. Elemi és középfokú iskoláit szülővárosában végezte. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. A főiskola nyári kurzusain Pécsett iparművészeti tárgyakat tervezett. 1949-ben kezdett el tanítani szülővárosa Polgári Fiúiskolájában. Több mint harminc évig tanított. 1950-től rajzszakkört vezetett. 1958-tól nyaranta a Tokaji Művésztelepen dolgozott. Kiállításai: Kiskunfélegyháza, 1962, 1969, 1970; Emlékkiállítás Budapesten, 1984. (Megjelent a "Kiskunfélegyháza helyismereti könyve" c. munkában a 368. oldalon) Dr. Móczár István emlékezése Móczár Károlyra: "- Móczár Károly, 1973-ban fogadott bennünket a - bűnbarlangjában -, ahogy írta a hozzám címzett levelében. Akkortájt a gyulai kórházban voltam cselédkönyves orvos. Nagymama halála, illetve temetése az egész rokonságot Félegyházára szólította. A temetés után Karcsi bácsi meghívta minden rokonát a Városi Bíróság padlásán berendezett műtermébe. Ezidáig keveset tudtam róla, csak annyit amit apám mondott róla, hogy különc ember, de csodálatosan tud festeni stb. Ezért aztán az izgatottságom a tetőfokára hágott, amikor beléptünk vagy huszan, rokonok a műtermébe. Rengeteg képe hevert mindenfelé a padlón, a gerendákra felfüggesztve. A képei közül az egyik önarcképe ragadott meg leginkább, mert fantasztikusan volt megfestve. A koncentrikusan megfestett képeit nem értettem, kérdésemre az felelte, hogy a sebességet festette meg. Gyönyörű színeket használt, de voltak közöttük szomorkás hangulatú képek is. Sokat beszélt a Temetés című festményéről. Ritka pillanatnak számított, ahogy a rokonait fogadta műtermében és rejtett titkait tárta fel előttünk. Arról is beszélt, hogy éppen mi motiválta egy-egy téma megfestésére, vagyis mit ábrázolt a kép. "- Az élet igazsága a születés és az elmúlás! Amint látjátok, bárkik is vagytok, a glóriátok lehullik egyszer a gödörbe, hogy egy újabb glória szülessen helyette és ez a körforgás örök, amíg ember él a Földön! A fejek, mint a gyümölcsök lógnak az életfáról - mondta rezignáltan. Nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor felajánlotta számomra a Temetés című képet megvételre, jelképes áron, melyet az egyetemista "zsoldomból" is ki tudtam gazdálkodni. Hihetetlen hatással voltak rám a festményei, és munkássága. Karcsi bácsi nagyon örült annak, hogy édesapám is ott volt a műteremben, valamint sokan mások. Nagyon nagy válságban lehetett, mert nem tünt boldognak, és a savanykás hangulatú megjegyzéseiben felrémlett a közeljővő, a leskelődő végzet. Kétév múlva sajnos halálos motorbalesetet szenvedett." Sümegi György elemzése Móczár Károlyról, 1985. október 1-én Móczár Károlynak több mint másfél évtizeddel ezelőtt (1969. november 6-tól december 7-ig) volt már önálló tárlata szülővárosa, Kiskunfélegyháza múzeumában. Akkor még volt esély művészetének folytatására, amit évekkel később egy tragikus hirtelenségű baleset (A szerkesztő megjegyzése: motorkerékpárral történt baleset) - életével együtt - végérvényesen megvont tőle. A '70-es évek elején, félegyházi múzeumi munkáim során magam is többször találkoztam vele. Ha azt mondom róla, hogy festő, festőművész volt, akkor csak kevesen tudják művekkel is azonosítani a nevét. Életidejének utolsó részében ugyanis visszahúzódva élt, tépelődve és állandó kísérletezésbe merülve dolgozott műtermében. Ez a több emelet magasságban, padlássarokban kialakított műterem metaforája is lehetne Móczárnak. A dolgokat, jelenségeket, a megye s a város korabeli művészeti életét tudta így kivülről - talán felülről is -, de mindenképpen független pozícióból szemlélni. Ugyanakkor talán lemondóan is, hiszen művészeti visszavonultsága, függetlenségének elfogadtatásába s kiküzdésébe elsősorban az ötvenes évek tematikus elvárásai kényszeríthették. Móczár Károlyt szülővárosában elsősorban tanárként ismerték, szerették, tisztelték. Évtizedeken át tanított, előbb a Tanítóképzőben, majd a Móra Gimnáziumban rajzot, művészettörténetet, 1950-től pedig képzőművészeti szakkört is vezetett. Életrajzából érdemes idézni, hogy Kiskunfélegyházán született (1917. december 22.) s az elemi iskoláit is ott végezte. A képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. Különösen Aba Nováktól beszélt nekem Móczár lelkesülten egyszer a padlás-műtermében, ahol a legfeltűnőbb, mindenhonnét látható helyre, egy nagyméretű festőállványra mesterének egy plakát-önarcképét helyezte. Mérce és emlékeztető egyaránt lehetett ez számára, festő munkájára vonatkozóan is. Mértéket adhatott és egyúttal őszinteségre is késztethetett. De talán bénító is volt kissé, és el is lehetett bújni mögé arra hivatkozva, hogy mestereink műveit utolérni, netán meghaladni szinte lehetetlen, s ezért megkísérelni sem érdemes. Mindenesetre a műterme akkor nem folyamatos - nulla dies sine linea - (egy nap sem vonal nélkül) munkáról árulkodott.A művek kis száma és milyensége kísérletezésekről, megtorpanásokról vallott és mindez művészi elbizonytalanodást sejtetett. De mihez képest lett bizonytalanabb, mikor és hogyan torpanhatott meg Móczár? Főiskolás rajzai, kísérleti darabjai munkássága kezdetét, irányulását, a biztos szakmai alapok lerakását egyaránt jelölik. Határozott rajzkészségét, biztos formaalakító tehetségét figyelhetjük meg a karakteres arckép tanulmányokon. Mestere, Aba Novák Vilmos művészete igézetében készítette el a diplomamunkáját nagy kartonra: ez 1:1 léptékű freskó vázlat. E munkáján (nagy kár, hogy elpusztult) az Élet sátora körül az élők, allegórikus, érzékien-telten megjelenített nőalakok, a sátor fölött pedig a Halál és elraboltjai, a Halottak táncolnak. Döbbenetes aktualitást adott e műnek készülési ideje, 1940-41, a második világháború pokla. Móczár egyébként maga is átélte a háborút, sőt, hadifogságból is későn szabadult. Hazatérte után, az újjáépítés idején életét-munkásságát, így művészetét is újraépítette, s a több éves törés, a kényszerű "hallgatás" után kitűnő főiskolai indulását igyekezett folytatni. Valószínűleg próbált festeni is, nyilván elővette rajzeszközeit és festőfelszerelését, de elég gyors ütemben jöttek tematikus elvárások, stiláris előírások a képzőművészetében, s mindezek megköthették a kezét. Ráadásul éppen ezidőtt, 1950-től vezetett rajzszakkört, ahol szintén nem maradhatott távol a kor aktuális követelményeitől. Ezidőből fönnmaradt művei (1954-es karaktúra sorozata - ez a '60-as években újabb darabokkal egészült ki - és akvarell arcmásai) tehetségének, művészi adottságának legerősebb oldalát, a karakterizáló képességét állítják a középpontba. Az '50-es évek végétől kb. egy évtizednyi időben hagyományos felfogásban arcképeket és tájképeket festett. Ez utóbbinál az alföldi, a gyermekkorában megismert síkvidéki táj megrögzítése, lefestése mellé (pl. Tanya vörös háttérrel) derűsebb színvilágú, oldottabb festőiségű, a szép-dombos Tokajt bemutató képek kerülnek (Tokaji utca, Tokaji dombok) mivel Móczár 1958-tól kezdődően több nyáron át dolgozott a Tokaji Művésztelepen. 1956-os szakállas, karakteres Önarcképe mellé főként dokumentum értéke miatt sorolható a festő Zilahy György és Tóth Menyhért arcképe. Az 1957-ben festett Parasztfej elnagyolt tömbössége, kemény és szikár vonásai Móczár legjobb művészi erényeit csillantják föl. Aztán színben és formában, a kifejezés indítékában és alapvető inspirációjában is lassú, de rá jellemző fordulat következik be festői munkásságában a '60-as évek közepétől. A változás elindítója - vallomása szerint - Boros Miklós lekerekített szobrai és Amerigo Tot Kavics-asszonyainak élménye lehetett. E festő megújulás lehetséges új tartalmait és kifejező értékeit az Öltöztetik a menyasszonyt című képe érezteti igazán. Az ezt követő munkák kísérleti darabok, fázistanulmányok inkább, mint érett alkotások. A színek fölhigulnak, elfinomodnak, a formák elvesztik plasztikai jelentőségüket és könnyűvé, önkényesen hajlíthatóvá és amorffá vállnak, eltestetlenednek. Valamiféle mesterkélt dekorativitás jellemzi e munkáit azzal a határozott alkotói szándékkal együtt, amely mindegyik kompozíciót egy ovális vagy körformába (egyfajta teljesség-érzetet sugallva) igyekszik beszorítani. Elvágyódás és valamiféle, a szecesszióhoz hasonlatos dekadencia ugyanúgy jellemzi ekkor, mint az újat teremtés szándéka, a valahová eljutás reménye és egyfajta egyéni képi rend megteremtésének az igénye. Más kérdés, hogy mi lett mindennek a művekben látható eredménye. Móczár Károly festői életműve ellentmondásos ugyan, de egyenetlenségeivel és érettebb munkáival együtt része a magyar és a felszabadulás utáni Bács-Kiskun megyei képzőművészetnek, művészeti életnek. Szülővárosában, Kiskunfélegyházán különösen figyelemre méltó. Forrás: http://moczar.freeweb.hu/html/mkaroly.htm
Móczár Károly /1917 - 1975/: "Ádám-Éva" kiállítási raglapon 110 x 85 cm
142 000 HUF
[2A218/006] Nagyméretű olaj vászon festmény, szép állapotú aranyozott keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. A kereten egy - két apró sérülés, lepattanás látható. Magasság: 111 cm Szélesség: 116 cm Súly: 4.22 kg MÓCZÁR KÁROLY (Kiskunfélegyháza, 1917.december 22) Móczár Károly festőművész-rajztanár. Elemi és középfokú iskoláit szülővárosában végezte. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. A főiskola nyári kurzusain Pécsett iparművészeti tárgyakat tervezett. 1949-ben kezdett el tanítani szülővárosa Polgári Fiúiskolájában. Több mint harminc évig tanított. 1950-től rajzszakkört vezetett. 1958-tól nyaranta a Tokaji Művésztelepen dolgozott. Kiállításai: Kiskunfélegyháza, 1962, 1969, 1970; Emlékkiállítás Budapesten, 1984. (Megjelent a "Kiskunfélegyháza helyismereti könyve" c. munkában a 368. oldalon) Dr. Móczár István emlékezése Móczár Károlyra: "- Móczár Károly, 1973-ban fogadott bennünket a - bűnbarlangjában -, ahogy írta a hozzám címzett levelében. Akkortájt a gyulai kórházban voltam cselédkönyves orvos. Nagymama halála, illetve temetése az egész rokonságot Félegyházára szólította. A temetés után Karcsi bácsi meghívta minden rokonát a Városi Bíróság padlásán berendezett műtermébe. Ezidáig keveset tudtam róla, csak annyit amit apám mondott róla, hogy különc ember, de csodálatosan tud festeni stb. Ezért aztán az izgatottságom a tetőfokára hágott, amikor beléptünk vagy huszan, rokonok a műtermébe. Rengeteg képe hevert mindenfelé a padlón, a gerendákra felfüggesztve. A képei közül az egyik önarcképe ragadott meg leginkább, mert fantasztikusan volt megfestve. A koncentrikusan megfestett képeit nem értettem, kérdésemre az felelte, hogy a sebességet festette meg. Gyönyörű színeket használt, de voltak közöttük szomorkás hangulatú képek is. Sokat beszélt a Temetés című festményéről. Ritka pillanatnak számított, ahogy a rokonait fogadta műtermében és rejtett titkait tárta fel előttünk. Arról is beszélt, hogy éppen mi motiválta egy-egy téma megfestésére, vagyis mit ábrázolt a kép. "- Az élet igazsága a születés és az elmúlás! Amint látjátok, bárkik is vagytok, a glóriátok lehullik egyszer a gödörbe, hogy egy újabb glória szülessen helyette és ez a körforgás örök, amíg ember él a Földön! A fejek, mint a gyümölcsök lógnak az életfáról - mondta rezignáltan. Nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor felajánlotta számomra a Temetés című képet megvételre, jelképes áron, melyet az egyetemista "zsoldomból" is ki tudtam gazdálkodni. Hihetetlen hatással voltak rám a festményei, és munkássága. Karcsi bácsi nagyon örült annak, hogy édesapám is ott volt a műteremben, valamint sokan mások. Nagyon nagy válságban lehetett, mert nem tünt boldognak, és a savanykás hangulatú megjegyzéseiben felrémlett a közeljővő, a leskelődő végzet. Kétév múlva sajnos halálos motorbalesetet szenvedett." Sümegi György elemzése Móczár Károlyról, 1985. október 1-én Móczár Károlynak több mint másfél évtizeddel ezelőtt (1969. november 6-tól december 7-ig) volt már önálló tárlata szülővárosa, Kiskunfélegyháza múzeumában. Akkor még volt esély művészetének folytatására, amit évekkel később egy tragikus hirtelenségű baleset (A szerkesztő megjegyzése: motorkerékpárral történt baleset) - életével együtt - végérvényesen megvont tőle. A '70-es évek elején, félegyházi múzeumi munkáim során magam is többször találkoztam vele. Ha azt mondom róla, hogy festő, festőművész volt, akkor csak kevesen tudják művekkel is azonosítani a nevét. Életidejének utolsó részében ugyanis visszahúzódva élt, tépelődve és állandó kísérletezésbe merülve dolgozott műtermében. Ez a több emelet magasságban, padlássarokban kialakított műterem metaforája is lehetne Móczárnak. A dolgokat, jelenségeket, a megye s a város korabeli művészeti életét tudta így kivülről - talán felülről is -, de mindenképpen független pozícióból szemlélni. Ugyanakkor talán lemondóan is, hiszen művészeti visszavonultsága, függetlenségének elfogadtatásába s kiküzdésébe elsősorban az ötvenes évek tematikus elvárásai kényszeríthették. Móczár Károlyt szülővárosában elsősorban tanárként ismerték, szerették, tisztelték. Évtizedeken át tanított, előbb a Tanítóképzőben, majd a Móra Gimnáziumban rajzot, művészettörténetet, 1950-től pedig képzőművészeti szakkört is vezetett. Életrajzából érdemes idézni, hogy Kiskunfélegyházán született (1917. december 22.) s az elemi iskoláit is ott végezte. A képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. Különösen Aba Nováktól beszélt nekem Móczár lelkesülten egyszer a padlás-műtermében, ahol a legfeltűnőbb, mindenhonnét látható helyre, egy nagyméretű festőállványra mesterének egy plakát-önarcképét helyezte. Mérce és emlékeztető egyaránt lehetett ez számára, festő munkájára vonatkozóan is. Mértéket adhatott és egyúttal őszinteségre is késztethetett. De talán bénító is volt kissé, és el is lehetett bújni mögé arra hivatkozva, hogy mestereink műveit utolérni, netán meghaladni szinte lehetetlen, s ezért megkísérelni sem érdemes. Mindenesetre a műterme akkor nem folyamatos - nulla dies sine linea - (egy nap sem vonal nélkül) munkáról árulkodott.A művek kis száma és milyensége kísérletezésekről, megtorpanásokról vallott és mindez művészi elbizonytalanodást sejtetett. De mihez képest lett bizonytalanabb, mikor és hogyan torpanhatott meg Móczár? Főiskolás rajzai, kísérleti darabjai munkássága kezdetét, irányulását, a biztos szakmai alapok lerakását egyaránt jelölik. Határozott rajzkészségét, biztos formaalakító tehetségét figyelhetjük meg a karakteres arckép tanulmányokon. Mestere, Aba Novák Vilmos művészete igézetében készítette el a diplomamunkáját nagy kartonra: ez 1:1 léptékű freskó vázlat. E munkáján (nagy kár, hogy elpusztult) az Élet sátora körül az élők, allegórikus, érzékien-telten megjelenített nőalakok, a sátor fölött pedig a Halál és elraboltjai, a Halottak táncolnak. Döbbenetes aktualitást adott e műnek készülési ideje, 1940-41, a második világháború pokla. Móczár egyébként maga is átélte a háborút, sőt, hadifogságból is későn szabadult. Hazatérte után, az újjáépítés idején életét-munkásságát, így művészetét is újraépítette, s a több éves törés, a kényszerű "hallgatás" után kitűnő főiskolai indulását igyekezett folytatni. Valószínűleg próbált festeni is, nyilván elővette rajzeszközeit és festőfelszerelését, de elég gyors ütemben jöttek tematikus elvárások, stiláris előírások a képzőművészetében, s mindezek megköthették a kezét. Ráadásul éppen ezidőtt, 1950-től vezetett rajzszakkört, ahol szintén nem maradhatott távol a kor aktuális követelményeitől. Ezidőből fönnmaradt művei (1954-es karaktúra sorozata - ez a '60-as években újabb darabokkal egészült ki - és akvarell arcmásai) tehetségének, művészi adottságának legerősebb oldalát, a karakterizáló képességét állítják a középpontba. Az '50-es évek végétől kb. egy évtizednyi időben hagyományos felfogásban arcképeket és tájképeket festett. Ez utóbbinál az alföldi, a gyermekkorában megismert síkvidéki táj megrögzítése, lefestése mellé (pl. Tanya vörös háttérrel) derűsebb színvilágú, oldottabb festőiségű, a szép-dombos Tokajt bemutató képek kerülnek (Tokaji utca, Tokaji dombok) mivel Móczár 1958-tól kezdődően több nyáron át dolgozott a Tokaji Művésztelepen. 1956-os szakállas, karakteres Önarcképe mellé főként dokumentum értéke miatt sorolható a festő Zilahy György és Tóth Menyhért arcképe. Az 1957-ben festett Parasztfej elnagyolt tömbössége, kemény és szikár vonásai Móczár legjobb művészi erényeit csillantják föl. Aztán színben és formában, a kifejezés indítékában és alapvető inspirációjában is lassú, de rá jellemző fordulat következik be festői munkásságában a '60-as évek közepétől. A változás elindítója - vallomása szerint - Boros Miklós lekerekített szobrai és Amerigo Tot Kavics-asszonyainak élménye lehetett. E festő megújulás lehetséges új tartalmait és kifejező értékeit az Öltöztetik a menyasszonyt című képe érezteti igazán. Az ezt követő munkák kísérleti darabok, fázistanulmányok inkább, mint érett alkotások. A színek fölhigulnak, elfinomodnak, a formák elvesztik plasztikai jelentőségüket és könnyűvé, önkényesen hajlíthatóvá és amorffá vállnak, eltestetlenednek. Valamiféle mesterkélt dekorativitás jellemzi e munkáit azzal a határozott alkotói szándékkal együtt, amely mindegyik kompozíciót egy ovális vagy körformába (egyfajta teljesség-érzetet sugallva) igyekszik beszorítani. Elvágyódás és valamiféle, a szecesszióhoz hasonlatos dekadencia ugyanúgy jellemzi ekkor, mint az újat teremtés szándéka, a valahová eljutás reménye és egyfajta egyéni képi rend megteremtésének az igénye. Más kérdés, hogy mi lett mindennek a művekben látható eredménye. Móczár Károly festői életműve ellentmondásos ugyan, de egyenetlenségeivel és érettebb munkáival együtt része a magyar és a felszabadulás utáni Bács-Kiskun megyei képzőművészetnek, művészeti életnek. Szülővárosában, Kiskunfélegyházán különösen figyelemre méltó. Forrás: http://moczar.freeweb.hu/html/mkaroly.htm
Móczár Károly : Templom 106 x 100 cm
140 000 HUF