[1Q298/108]
1983-as naptár. Akasztási lehetőséggel rendelkezik.
Felirat:
1983
BORSOS JÓZSEF
1821-1883
A naptárban Borsos József festményeiről készült színes reprói találhatók.
- BÁL ELŐTT 1859
- LÁNYOK BÁL UTÁN 1850
- NEMZETŐR 1848
- A LEVÉL 1852
- GALAMBPOSTA 1861
- HÁROM NŐ
- KANAPÉN ÜLŐ NŐ
- ALKONY
- ALVÓ LEÁNY
- AZ ÖZVEGY 1853
- NŐI KÉPMÁS BÁRSONYMENTÉBEN ~1850
Magasság: 51.5 cm
Szélesség: 32 cm
Súly: 0.325 kg
Borsos József
Veszprém, 1821. december 20.,
Elhalálozott: Budapest, 1883. augusztus 19.,
A biedermeier életképfestészet legjelentősebb, Bécsben és Pest-Budán egyaránt nagy népszerűségre szert tett hazai képviselője, aki művészi pályája kezdetén még elsősorban mitológiai (Psyche ajándéka, 1837, litográfia) és történeti témákkal (Csatajelenet 1687-ből, A második mohácsi ütközet – Dorffmaister István 18. század végén készült festményének másolata, 1837, Magyar Nemzeti Galéria) foglalkozott. Pesti művészeti stúdiumok után 1841-től a bécsi képzőművészeti akadémián Leopold Kupelwiesernél tanult. 1842-ben az akadémia tanári karából kilépett Ferdinand Waldmüller szabadiskolájához csatlakozott, érdeklődése ettől fogva egyre inkább a portréfestés (Hegedűs Kristóf arcképe, 1844, Magyar Nemzeti Múzeum; Nemzetőr, 1848, Magyar Nemzeti Múzeum; Zitterbarth Mátyás építész arcképe, 1851, Magyar Nemzeti Galéria) és az életképfestészet felé fordult. A libanoni emír című festményen a Kelet-utazó Zichy Edmundot egzotikus orientalizáló öltözetben (1843, magántulajdon) ábrázolta. Festményei témáját – részben a népszerű bécsi festőnek, Joseph Danhausernek a családi életből vett kedélyes és érzelmes mozzanatokat ábrázoló képei hatására – gyakran merítette a családi élet, a párválasztás köréből (Elhagyatva, 1843; Anyai gond, 1845; A levél, 1852, Magyar Nemzeti Galéria; Galambposta, 1855, Magyar Nemzeti Galéria). A családi élet köznapi eseményeit ábrázoló, virtuóz módon megfestett életképei (Szőlőt vagy csókot, 1843, Magyar Nemzeti Galéria) életteli vidámságot, derűs frissességet mutatnak. Legismertebb, Lányok bál után (1850, Magyar Nemzeti Galéria) című életképe ugyanakkor új szemlélet és igény jelentkezésére utal. Ezen a kitűnő művészi kvalitású festményen – amely sajátos Vanitas-ábrázolásként is értelmezhető – már nem egyszerű, bensőséges és családias kispolgári életvitellel, hanem a 19. század második felében divatossá váló előkelő, élveteg és pompázatos nagypolgári környezet első példájával találkozunk. ~ képeivel nemcsak Bécsben, hanem a Pesti Műegylet kiállításain is sikert aratott. Baráti viszonyban volt az osztrák főváros vezető mestereivel; az 1848-as országgyűlés megnyitását ábrázoló litográfiáját például August von Pettenkofennel, a magyarországi parasztok, cigányok, csikósok világa iránt érdeklődő osztrák festővel, a szolnoki művésztelep későbbi alapítójával együtt készítette el. Az 1850–60-as években jelentkező új festészeti törekvéseket – valószínűleg éppen a sikerek idején bevált és az idők folyamán rutinná rögzült festői elemekhez való ragaszkodása miatt – már nem tudta követni. Talán művészi kétségeinek, meghasonlottságának ábrázolásával találkozunk Az elégedetlen festő című műalkotáson (1852, Magyar Nemzeti Galéria). 1860 körül művészi és egzisztenciális válsága miatt hazaköltözött Budára, s élete utolsó éveiben a festészettel szinte teljesen felhagyva fényképezéssel és vendéglővezetéssel foglalkozott.
„Borsos József után gyakorlatilag nem maradtak fenn dokumentumok. Töredékes forrásokból nehézkes még felvázolni is, hogy hogyan is élhetett Borsos József, kikkel tartott kapcsolatot, kik hatottak rá, milyen motivációk indították, és térítették aztán el festői pályájáról. Pedig Borsos helyét a kezdetektől mindmáig a 19. század közepének legjelentősebb művészei közt jelölik meg mind a művészettörténészek, mind a kiállított képek alapján ítélő nagyközönség, valamint a műkereskedelem résztvevői is.
Borsos 1821. december 20-án született Veszprémben, apja Borsos Márton ügyvéd, újságíró volt, aki befolyásos újságíróként és laptulajdonosként azáltal támogatta fiát, hogy lehetőséget nyújtott neki grafikái publikálására. Képzőművészeti tanulmányai kezdetén első mestereiként emlegetik a pesti Rajztanoda tanárát, Landau Lénárdot, Schoefft Józsefet, egy kiterjedt pesti festőcsalád tagját, valamint a nála 11 évvel idősebb Barabás Miklóst, de egyikről sincs biztos forrásunk. Azt viszont levéltári adatok igazolják, hogy Borsos 1840. november 3-án beiratkozott a bécsi akadémiára Leopold Kupelwieser osztályába. Az ő hatása azonban nem mutatható ki műveiben, sokkal inkább Ferdinand Georg Waldmülleré, Josef Danhauseré és Friedrich von Amerlingé, akik szintén valamilyen módon a mesterei lehettek. Közvetlen forrás azonban sajnos erről sem áll rendelkezésünkre.
Borsos mind a bécsi, mind a pesti művészeti körökkel szoros kapcsolatot tartott; ezt bizonyítják a róla festett baráti portrék. Tagja volt több bécsi és pesti művésztársaságnak. Különösen jó barátságban volt Karl August von Pettenkofennel, aki Borsosról három olajképet és egy akvarellt is készített. 1845 és 1848 között közös műtermet béreltek Bécsben, közös munkájuk volt a pesti Országgyűlés megnyitásáról készült litográfia (1848). Pettenkofen életrajzírója, Arpad Weixlgärtner is leírta, hogy Borsos stílusa rövid ideig ugyan, de igen nagy hatással volt az osztrák művészre. Az, hogy magyar művész egy bécsit inspiráljon, unikumnak számít művészetünk történetében. Borsos József bécsi kapcsolatrendszerének másik központja Friedrich von Amerling lehetett, akivel – legalábbis közvetett források és egy Amerlingről készített portré tanúsága szerint – szoros baráti viszonyt ápolt.
A még csak 16-17 éves Borsos Józsefet mitológiai és történeti témák foglalkoztatták, műveit „műkedvelő munkáknak” mondhatjuk: mind másolatok, és szorosan kötődnek a sokszorosított grafikai műfajokhoz. Borsos akadémiai stúdiumai alatt készült művei sajnos elvesztek. Első megrendelői a Bécsben is megforduló magyar arisztokraták voltak, főként olyan neves gyűjtők, mint Keglevich János Nepomuk vagy Zichy Edmund, akiről 1843-ban festette a Libanoni emír címen ismert portrét. Nemcsak az arisztokraták kegyét kereste; jó üzleti érzékkel a hírességek megfestésével is magára vonta a figyelmet. Az arisztokrata támogatóknak, az apja révén szerzett jó sajtónak és az ügyes reklámfogásoknak hála az 1840-es évek második felére Borsos aktív, sikeres festői pályaképe rajzolódik ki.
Az ötvenes években a konzervatív politikai irányzat ugyanúgy jelen volt Bécsben, mint a forradalom előtt. Míg Barabás Miklóst itthon a „nemesi ellenállók” foglalkoztatták, addig Borsosnak Bécsben olyan, az udvarhoz hű vásárlói akadtak, akik utat nyithattak neki a legfelsőbb körökbe. Ennek csúcspontját jelentette, amikor egy csendéletét maga a császár vette meg; a képet az 1855-ös párizsi világkiállításon is bemutatták. Az út a császárig feltehetően Esterházy Pál Antal herceghez fűződő kapcsolatára vezethető vissza, aki igen befolyásos mecénása lett Borsosnak, különösen az 1850-es években. Az ő tulajdonában volt máig legnépszerűbb képe, a Lányok bál után. 1852-ben egy nagyméretű portrét is rendelt Borsostól a Magyar Nemzeti Múzeum számára.
Ezek az évek jelentették tehát Borsos számára festői pályájának csúcsát. A bécsi, s eleinte még a hazai közönség is elismeréssel fogadta: dolgozott az Andrássy, a Pálffy, az Almássy, a Szirmay, a Festetich és az Imrédy családoknak. A polgárok vagyonosabb rétege is felkereste őt, példa erre az üzleti világból Holczer Miklós és a Kiss bankárcsalád, a művészvilágból Zitterbarth Mátyás építész vagy Stéger Ferenc operaénekes. Ekkortájt ért el sikereket életképeivel is.
1861-ben hazatelepült, de először még nem hagyott fel a festészettel: az 1860-as évek elejéről ránk maradt képei is igen magas színvonalúak. Sőt, a korabeli sajtóból arról is értesülhetünk, hogy festőiskolát nyitott. Ez a vállalkozása azonban valószínűleg nem volt sikeres, ezért inkább fényképész-műhelyének fellendítésével foglalkozott, amelyet hamar sikerre vitt. Élete azonban még egy fordulatot rejtegetett: 1865-ben megvette a Szép Juhászné fogadót, majd kocsmárosként búcsúzott végleg a publikumtól 1883-ben.”
Békefi Eszter írása, mely a Magyar Nemzeti Galéria 2009. július 19-én nyílt kiállításához készült.
Kopp J.: Borsos József, Budapest, 1931 • Rózsa Gy.: Adatok Borsos József arcképfestészetéhez, Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve, 1951, Budapest, 1952. 147–150. • Molnár Zs.: Borsos József emlékkiállítás, Veszprém, 1971 • Művészet Magyarországon 1830–1870 (kat., szerk.: Szabó J.–Széphelyi F. Gy.), Budapest, 1981. 396–397.
[1Q298/108]
1983-as naptár. Akasztási lehetőséggel rendelkezik.
Felirat:
1983
BORSOS JÓZSEF
1821-1883
A naptárban Borsos József festményeiről készült színes reprói találhatók.
- BÁL ELŐTT 1859
- LÁNYOK BÁL UTÁN 1850
- NEMZETŐR 1848
- A LEVÉL 1852
- GALAMBPOSTA 1861
- HÁROM NŐ
- KANAPÉN ÜLŐ NŐ
- ALKONY
- ALVÓ LEÁNY
- AZ ÖZVEGY 1853
- NŐI KÉPMÁS BÁRSONYMENTÉBEN ~1850
Magasság: 51.5 cm
Szélesség: 32 cm
Súly: 0.325 kg
Borsos József
Veszprém, 1821. december 20.,
Elhalálozott: Budapest, 1883. augusztus 19.,
A biedermeier életképfestészet legjelentősebb, Bécsben és Pest-Budán egyaránt nagy népszerűségre szert tett hazai képviselője, aki művészi pályája kezdetén még elsősorban mitológiai (Psyche ajándéka, 1837, litográfia) és történeti témákkal (Csatajelenet 1687-ből, A második mohácsi ütközet – Dorffmaister István 18. század végén készült festményének másolata, 1837, Magyar Nemzeti Galéria) foglalkozott. Pesti művészeti stúdiumok után 1841-től a bécsi képzőművészeti akadémián Leopold Kupelwiesernél tanult. 1842-ben az akadémia tanári karából kilépett Ferdinand Waldmüller szabadiskolájához csatlakozott, érdeklődése ettől fogva egyre inkább a portréfestés (Hegedűs Kristóf arcképe, 1844, Magyar Nemzeti Múzeum; Nemzetőr, 1848, Magyar Nemzeti Múzeum; Zitterbarth Mátyás építész arcképe, 1851, Magyar Nemzeti Galéria) és az életképfestészet felé fordult. A libanoni emír című festményen a Kelet-utazó Zichy Edmundot egzotikus orientalizáló öltözetben (1843, magántulajdon) ábrázolta. Festményei témáját – részben a népszerű bécsi festőnek, Joseph Danhausernek a családi életből vett kedélyes és érzelmes mozzanatokat ábrázoló képei hatására – gyakran merítette a családi élet, a párválasztás köréből (Elhagyatva, 1843; Anyai gond, 1845; A levél, 1852, Magyar Nemzeti Galéria; Galambposta, 1855, Magyar Nemzeti Galéria). A családi élet köznapi eseményeit ábrázoló, virtuóz módon megfestett életképei (Szőlőt vagy csókot, 1843, Magyar Nemzeti Galéria) életteli vidámságot, derűs frissességet mutatnak. Legismertebb, Lányok bál után (1850, Magyar Nemzeti Galéria) című életképe ugyanakkor új szemlélet és igény jelentkezésére utal. Ezen a kitűnő művészi kvalitású festményen – amely sajátos Vanitas-ábrázolásként is értelmezhető – már nem egyszerű, bensőséges és családias kispolgári életvitellel, hanem a 19. század második felében divatossá váló előkelő, élveteg és pompázatos nagypolgári környezet első példájával találkozunk. ~ képeivel nemcsak Bécsben, hanem a Pesti Műegylet kiállításain is sikert aratott. Baráti viszonyban volt az osztrák főváros vezető mestereivel; az 1848-as országgyűlés megnyitását ábrázoló litográfiáját például August von Pettenkofennel, a magyarországi parasztok, cigányok, csikósok világa iránt érdeklődő osztrák festővel, a szolnoki művésztelep későbbi alapítójával együtt készítette el. Az 1850–60-as években jelentkező új festészeti törekvéseket – valószínűleg éppen a sikerek idején bevált és az idők folyamán rutinná rögzült festői elemekhez való ragaszkodása miatt – már nem tudta követni. Talán művészi kétségeinek, meghasonlottságának ábrázolásával találkozunk Az elégedetlen festő című műalkotáson (1852, Magyar Nemzeti Galéria). 1860 körül művészi és egzisztenciális válsága miatt hazaköltözött Budára, s élete utolsó éveiben a festészettel szinte teljesen felhagyva fényképezéssel és vendéglővezetéssel foglalkozott.
„Borsos József után gyakorlatilag nem maradtak fenn dokumentumok. Töredékes forrásokból nehézkes még felvázolni is, hogy hogyan is élhetett Borsos József, kikkel tartott kapcsolatot, kik hatottak rá, milyen motivációk indították, és térítették aztán el festői pályájáról. Pedig Borsos helyét a kezdetektől mindmáig a 19. század közepének legjelentősebb művészei közt jelölik meg mind a művészettörténészek, mind a kiállított képek alapján ítélő nagyközönség, valamint a műkereskedelem résztvevői is.
Borsos 1821. december 20-án született Veszprémben, apja Borsos Márton ügyvéd, újságíró volt, aki befolyásos újságíróként és laptulajdonosként azáltal támogatta fiát, hogy lehetőséget nyújtott neki grafikái publikálására. Képzőművészeti tanulmányai kezdetén első mestereiként emlegetik a pesti Rajztanoda tanárát, Landau Lénárdot, Schoefft Józsefet, egy kiterjedt pesti festőcsalád tagját, valamint a nála 11 évvel idősebb Barabás Miklóst, de egyikről sincs biztos forrásunk. Azt viszont levéltári adatok igazolják, hogy Borsos 1840. november 3-án beiratkozott a bécsi akadémiára Leopold Kupelwieser osztályába. Az ő hatása azonban nem mutatható ki műveiben, sokkal inkább Ferdinand Georg Waldmülleré, Josef Danhauseré és Friedrich von Amerlingé, akik szintén valamilyen módon a mesterei lehettek. Közvetlen forrás azonban sajnos erről sem áll rendelkezésünkre.
Borsos mind a bécsi, mind a pesti művészeti körökkel szoros kapcsolatot tartott; ezt bizonyítják a róla festett baráti portrék. Tagja volt több bécsi és pesti művésztársaságnak. Különösen jó barátságban volt Karl August von Pettenkofennel, aki Borsosról három olajképet és egy akvarellt is készített. 1845 és 1848 között közös műtermet béreltek Bécsben, közös munkájuk volt a pesti Országgyűlés megnyitásáról készült litográfia (1848). Pettenkofen életrajzírója, Arpad Weixlgärtner is leírta, hogy Borsos stílusa rövid ideig ugyan, de igen nagy hatással volt az osztrák művészre. Az, hogy magyar művész egy bécsit inspiráljon, unikumnak számít művészetünk történetében. Borsos József bécsi kapcsolatrendszerének másik központja Friedrich von Amerling lehetett, akivel – legalábbis közvetett források és egy Amerlingről készített portré tanúsága szerint – szoros baráti viszonyt ápolt.
A még csak 16-17 éves Borsos Józsefet mitológiai és történeti témák foglalkoztatták, műveit „műkedvelő munkáknak” mondhatjuk: mind másolatok, és szorosan kötődnek a sokszorosított grafikai műfajokhoz. Borsos akadémiai stúdiumai alatt készült művei sajnos elvesztek. Első megrendelői a Bécsben is megforduló magyar arisztokraták voltak, főként olyan neves gyűjtők, mint Keglevich János Nepomuk vagy Zichy Edmund, akiről 1843-ban festette a Libanoni emír címen ismert portrét. Nemcsak az arisztokraták kegyét kereste; jó üzleti érzékkel a hírességek megfestésével is magára vonta a figyelmet. Az arisztokrata támogatóknak, az apja révén szerzett jó sajtónak és az ügyes reklámfogásoknak hála az 1840-es évek második felére Borsos aktív, sikeres festői pályaképe rajzolódik ki.
Az ötvenes években a konzervatív politikai irányzat ugyanúgy jelen volt Bécsben, mint a forradalom előtt. Míg Barabás Miklóst itthon a „nemesi ellenállók” foglalkoztatták, addig Borsosnak Bécsben olyan, az udvarhoz hű vásárlói akadtak, akik utat nyithattak neki a legfelsőbb körökbe. Ennek csúcspontját jelentette, amikor egy csendéletét maga a császár vette meg; a képet az 1855-ös párizsi világkiállításon is bemutatták. Az út a császárig feltehetően Esterházy Pál Antal herceghez fűződő kapcsolatára vezethető vissza, aki igen befolyásos mecénása lett Borsosnak, különösen az 1850-es években. Az ő tulajdonában volt máig legnépszerűbb képe, a Lányok bál után. 1852-ben egy nagyméretű portrét is rendelt Borsostól a Magyar Nemzeti Múzeum számára.
Ezek az évek jelentették tehát Borsos számára festői pályájának csúcsát. A bécsi, s eleinte még a hazai közönség is elismeréssel fogadta: dolgozott az Andrássy, a Pálffy, az Almássy, a Szirmay, a Festetich és az Imrédy családoknak. A polgárok vagyonosabb rétege is felkereste őt, példa erre az üzleti világból Holczer Miklós és a Kiss bankárcsalád, a művészvilágból Zitterbarth Mátyás építész vagy Stéger Ferenc operaénekes. Ekkortájt ért el sikereket életképeivel is.
1861-ben hazatelepült, de először még nem hagyott fel a festészettel: az 1860-as évek elejéről ránk maradt képei is igen magas színvonalúak. Sőt, a korabeli sajtóból arról is értesülhetünk, hogy festőiskolát nyitott. Ez a vállalkozása azonban valószínűleg nem volt sikeres, ezért inkább fényképész-műhelyének fellendítésével foglalkozott, amelyet hamar sikerre vitt. Élete azonban még egy fordulatot rejtegetett: 1865-ben megvette a Szép Juhászné fogadót, majd kocsmárosként búcsúzott végleg a publikumtól 1883-ben.”
Békefi Eszter írása, mely a Magyar Nemzeti Galéria 2009. július 19-én nyílt kiállításához készült.
Kopp J.: Borsos József, Budapest, 1931 • Rózsa Gy.: Adatok Borsos József arcképfestészetéhez, Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve, 1951, Budapest, 1952. 147–150. • Molnár Zs.: Borsos József emlékkiállítás, Veszprém, 1971 • Művészet Magyarországon 1830–1870 (kat., szerk.: Szabó J.–Széphelyi F. Gy.), Budapest, 1981. 396–397.
Forrás: artportal.hu
