Akvarell, papír, 19,5 x 25,5 cm, j.b.l.: Barta Mária

Akvarel, papír, 238x325 mm, j.j.l.:Losonczy T. 1964 leltári szám: 24-182

[0X305/X319] Nyomdatechnikai papír nyomat, keret nélkül. Nyomaton belül jelzés balra lent: GA Mellette felirat: PICTURA 5 Jobbra lent dátum: 1965 Magasság: 25.6 cm Szélesség: 34 cm Súly: 0.015 kg KIRÁNDULÁS GROSS ARNOLD NYOMÁBAN TORDÁN. Idei nyári szabadságunk alkalmával családostul felkerestük Gross Arnold szülővárosát, Tordát. A hangulatos városban egy napot töltöttünk, találkoztunk Gross Arnold Tordán élő barátaival, Amirás Évával és a Keszeg családdal. Az emlékeket még elevenebbé teszi az a hagyatékból előkerült interjú, melyet még 1971 augusztusában készített Budapesten Arnold édesapjával, Tordai Gross Károllyal a tordai időkről, emlékekről. A nyúzott kazetta szalagon Arnold kérdezi apját a tordai és nagyváradi emlékekről, aki szívesen és hosszasan mesél, de persze Arnold folyton közbevág, így nem minden történetnek ismerhetjük meg a végét. A Gross család Tordán, 1930-ban / Arnold és bátyja, Tivadar / Hinta a tordai kertben Arnold szülei, Gross Károly és felesége, Kovrig Ilona 1925-ben költözött a Kolozsvártól 30 km-re fekvő Tordára. A család 1940-ig lakott az akkor Fazekas utca - ma Strada Crisan 5 szám alatti házban. Itt született 1927-ben Gross Tivadar, majd 1929-ben Gross Arnold. A környéken jómódú mesterek, asztalosok, kereskedők laktak, pár házzal arrébb volt a polgármester háza is, kicsit feljebb pedig kezdődött a villasor, az igazán tehetősek házaival. Itt volt Ilona testvérének, Kovrig Károlynak a villája is, aki a tordai cementgyár hivatalnoka volt. A Fazekas utcai háromszobás, verandás kertes ház előtte egy kőművesé volt, ő építette a utca többi házához hasonlóan. Az épület utca felé eső első felének belső oldalán álló üvegezett veranda lett Arnold édesapjának műterme, aki címfestésből és szentképek festéséből tartotta el a családot. Erre utal a fényképen az oromzaton látható a Pictura felirat. Akkoriban ez igencsak megbecsült, jól fizető szakmának számított, hisz nemcsak egy tisztességes kertes házat tudtak vásárolni, de még rögtön bővíteni is tudták. Felesége szintén a helyi francia érdekeltségű cementgyárban volt irodista.    A Gross család Tordán, a Fazekas utca 5 számú házuk előtt, 1932 körül Tordai családi házuknak olyan természetes velejárói voltak a műalkotások – tábla- és szentképek, portrék, tájképek és csendéletek –, ecsetek, festékes tubusok és tégelyek, mint az állandóan mozgásban levő hinta, a fűben rejlő kaleidoszkópok, a megszelídített hintaló vagy a csatarendben felsorakoztatott ólomkatonák. Megrendelésre készített krisztuskeresztek száradtak a kamillaillatú levegőben a vadszőlővel futtatott verandás ház udvarán. E csodákkal teli birodalom fragmentumaiból született meg később az az univerzum, mely Gross Arnold védjegye lett. Édesapjával és bátyjával naponta tettek rövidebb-hosszabb alkotói kirándulásokat a Tordai-hasadékba, végig az Aranyos völgyön, hogy kilessék a természet titkait. Míg apjuk festett, ő a fűben ülve ceruzával, vízfestékkel próbálta megörökíteni a táj részleteit. Megszokott, ismerős közegévé vált az erdő, a patakpart, a mező, ez a természet-közeliség alapjaiban határozta meg egész későbbi életművét.  A kert és a hinta a harmincas években. Baloldalt a hátsó lakás bejárata, középen az ikonikus hinta állvány, mely számtalan Gross művön feltűnik majd, jobboldalt pedig édesapja műtermének üvegezett verandája.  A hátsó, a Potaissa utcára néző kétszobás lakást Gross Károlyék építették, mert az előző bérlő még egy ideig a Fazekas utcai fronton álló háromszobás lakásban lakott. Így már két lakást alakítottak ki a házban, és a hátsó lakást később kiadták. Károly elmondásában Kovrig Gyula, Ilona másik testvére - aki katolikus pap volt - meghívására járt a családnál Tamási Áron és Dsida Jenő is több látogatáson, ebéden vett részt. Erről árulkodik Dsida egyik levele is, melyet Kovrig Károlynak küldött, és ma Kovrig Nagy Ádám őrzi Szegeden. A levél a a forrás folyóiratban jelent meg. A ház mai állapota a Crisan utca felől. A ház udvarán Keszeg Vilmossal. sajnos a műterem üvegverandáját már befalazták, és a kertet beépítették. A Tordai Műterem I. című rézkarcon örökítette meg a szülőházat Arnold. Baloldalt a műterem, középen a hinta, jobboldalon a kerítés, és mögötte a Líceum épülete. „Nekem, ugyanúgy, mint sok más elszármazott tordainak, nagyon nagy nyomatékkal maradt meg a város emléke. A belvárosban ünnepségek, felvonulások zajlottak, nagyon szép kirakatok voltak annak idején. A cukrászdában is a torták szépen voltak megcsinálva. Meg a ceruzaüzletben szép képeket, matricás képeket árultak. Én úgy emlékszem, Tordán akkor gazdagabb, tisztább, kulturáltabb légkör vett körül. A város valahogy léptékében hozzám nőtt. Nem azt mondom, hogy én rosszul érzem magam Budapesten. De valahogy mindig visszavágytam ide. Volt egy ismerősöm, Keszi-Harmath András, aki Svájcból hazajött, és ő nekem folyamatosan Tordáról írt, hogy Torda milyen szép város. És tényleg nagyon szép. Ezt őszintén mondom. A léptéke, a kis házacskákkal, én jól éreztem itt magam. Mindig örülök és föltöltődöm, ha tudok egy kicsit sétálni a városban, megnézni az utcákat. Édesapám festőművész volt itten. Volt egy műterem jellegű házunk, ahol én is tanultam rajzolni. Most benn voltunk abban a házikóban, nincs már kertje, be van építve. És most már olyan öregesnek tűnik. Az utcában voltak házak nagy kertekkel. Most mind be vannak építve. Székely János nagyon kedves íróember. Őt édesapám tanította rajzolni Tordán. Írta egy levélben, hogy az utcán milyen kamillaillat volt.” - Gross Arnold Sajnos a kertet beépítették, de a Líceum épülete látszik ma is, 2016 foto: Gross András Arnold a kilencvenes évek elején, a román forradalom után ismerkedett meg Keszeg Vilmossal, a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézet tanszékvezető tanárával. Azóta hol Budapesten, hol Kolozsvárt, hol Tordán, gyakran találkoztak. Beszélgetéseik egy részét mindig bekapcsolt magnó rögzítette. A sok éve, 1992–2009 között folyó beszélgetésből olvasható válogatás hosszabb verziója a kolozsvári Korunk 2009 Novemberi számában. Arnold 1992-ben átadott egy kiállításnyira való rézkarcot Vilmosnak, belőlük 1992-ben és 1994-ben Kolozsvárt, 1992-ben Sepsiszentgyörgyön és Tordán, 1993-ban Marosvásárhelyt, 2002-ben Tordán, 2006-ban Nagyváradon nyílt kiállítás. A Korunk Galéria Kolozsvárt 1995 júliusában látta vendégül a képeket. Az erdélyi Művelődés c folyóiratban (XLIX. 1996/1) Orbán Gyöngyi, a Korunkban (VI. 1995/10). Berszán István méltatta a művészt. Szülővárosa, Torda Keszeg Vilmos kezdeményezésére 2009-ben avatta díszpolgárává.    Forrás: https://www.grossarnold.com/blog/Gross_Arnold_Torda/2017-07-20   Gross Arnold grafikus Torda [Turda, RO],, 1929-11-25 Szerző: Sinóros Szabó Katalin 1953: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Hincz Gyula, Kádár György, Konecsni György, Koffán Károly. A Krakkói Biennálé díját kétszer nyerte el; 1955, 1967: Munkácsy-díj; 1987: érdemes művész; 1995: Kossuth-díj. 1947-ben szökött át Romániából Magyarországra. Tanulmányait igen fiatalon kezdte a Képzőművészeti Főiskolán. Mesterei mellett nagy hatással volt rá barátja, Kondor Béla, valamint Szabó Vladimir. Édesapja nyomdokain haladva, aki festő és rajztanár volt Erdélyben, maga is festőként kezdte pályafutását. Korai akvarelljei rendkívüli tehetségről és kompozíciós, valamint kolorista készségről tesznek tanúbizonyságot. Főiskolai évei alatt a Szépművészeti Múzeumban behatóan tanulmányozta a régi mesterek, különösen Rembrandt és Dürer rézkarcait, s maga is ezt a műfajt kezdte művelni. Ennek nyomán ~ műveit páratlan technikai tudás, finom vonalvezetés, összefogott kompozíció és tartalmi-formai tisztaság jellemzi. Az 1950-es években alakította ki egyéni, senki mással össze nem téveszthető stílusát. ~ művészete a rézkarc teljes megújításán alapszik. A korábbi egyhangú, fekete-fehér műveket a szivárvány színeiben pompázó, sodró lendületű, mégis nyugalmat és harmóniát árasztó képek váltották fel. Rézkarcain egyetlen négyzetmilliméternyi terület sem maradhat szabadon, a lapokat sajátos tündérvilágának városai és lakói népesítik be. Reális elemekből alkot irreális, a szürreálison is túlnövő világot. Valós részletekből felépített, sokszor látomásosnak tűnő világa már-már groteszkbe hajlik, de képein nyoma sincs torz vagy deformált alakoknak. Az elrendezés szokatlanságából adódik a stílus definiálásának bizonytalansága. Szimbolikája egyedi, nem oldható fel sem a középkori olvasattal, sem az ismert kódokkal. Az enigma feloldására ott a mű egésze, amelynek láttán a szemlélő sohasem jön zavarba. Hiszen ~nál minden az, aminek látszik: a fa fa, a kert kert, a manó manó. A képek látszólagos zsúfoltsága nem hat zavaróan, inkább egy díszes karácsonyfára emlékeztet minden egyes lap, nem véletlenül nevezte Szentkuthy Miklós “karácsonyfa-opusz”-nak ~ művészetét. Mindez az összefogott kompozíciónak, kivételes, szinte organikus egységbe olvadó belső koherenciának köszönhető. A gazdagon illusztrált lapokat monokróm vagy polikróm színezéssel nyomja papírra ~, hogy azután kézzel igazítsa ki a színezést. Ezt a technikát a nagy elődök közül William Blake alkalmazta. Tematikailag művei kilenc kategóriába sorolhatók: tájképek, fák, virágok, kertek, városképek, műtermek, művészet, emléklapok és az ún. klasszikus kompozíciók, ahová a legismertebb, legnépszerűbb, immár szinte klasszikussá vált rézkarcok tartoznak. A tájképek és a fák a rembrandti hagyományt folytatják. A rezzenéstelen, örök békét sugárzó tájban azonban elő-előtűnnek a leheletfinom tündéralakok; hol az égen, hol a távoli messzeségben. ~ fái szinte meditációs képeknek nevezhetők. Időn és evilágon túli bölcsesség szunnyad ezeréves kéregráncaik között. A virágok már pajkos lányokká alakulnak át, s ezzel kezdetét veszi a ~-féle tündérvilág. A kertek átmenetet képeznek a természet alkotta és az ember szelídítette világ között. Beengedik a természetet, de ez már az emberek rendezett világa. Ezenfelül szimbolikus értékkel bírnak, elég csak az Édenkertre vagy a tiltott-titkos kertekre gondolni. A városképek egyszerre mutatják be ismert és elképzelt utcáinkat, múltunk tereit, jelenünk házait és jövőnk sugárútjait. Olyanok ezek a lapok, mint az egymásra exponált film vagy a kirakatüvegben látszó tükörkép, amelyben feltűnik civilizált környezetünk, de önmagunk képe, sőt jól elrejtve a mester önarcképe is. A műtermek mélyebb, intimebb zugait általában lilás homály fedi, s ezekben az enteriőrökben néhány pillanatra megáll az idő. A művészetről szóló lapok a nagy elődök tablói mellett bemutatnak mindennemű művészlelket, a csepűrágótól Michelangelóig. Az emléklapok nagyon fontosak ~ életművében. Ezekkel állít emléket szeretteinek, például édesanyjának vagy Kondor Bélának és a régmúlt idők nagyjainak, Jan van Eycknek, Andersennek és Bachnak. Nem véletlen e három személy kiválasztása. Festőileg nagy hatással volt ~ra Van Eyck. Az ő képeinek hátterében fedezhető fel az az aprólékosan kimunkált, gazdag miniatűrvilág, amely ~ képeit teljes egészében borítja. A fantázia világába kalauzol Andersen, és ~ rézkarcai is meseszerűek, de olyan tisztán és fennkölten szólnak hozzánk, mint Bach zenéje. A klasszikus kompozíciók közül a legismertebb a Beszélgetések a barátságról, amely már témájánál fogva is egyik legjelentősebb műve. Főként tájképeiben, de egyéb műveiben is hű marad a természethez. Az utóbbi időkben színpompás ásványokat gyűjt, amelyek nagy hatással vannak rézkarcai színezésére is. ~ ars poeticája, hogy annyi baj, gond, bánat és szörnyűség vesz körül minket a világban, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni. Szerinte a művészet arra való, hogy felmutassa a szépet, a maradandó emberi értékeket, ezáltal könnyítve lelkünkön, és remélhetőleg jobb emberré téve bennünket. Irodalom Versek és képek (Adamis Anna verseivel), Budapest, 1979 ~ emlékkönyv, Budapest, 1985 SINÓROS SZABÓ K.: ~ (bev. tan., szerk., idézetek vál., Budapest, 1993). Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1964 • Mednyánszky Terem, Budapest 1974 • Helikon Galéria, Budapest 1998 • Zeneiskola, Dunakeszi, valamint • Róma, Tokió, Amszterdam, Trieszt, Helsinki, Brüsszel, Bergen, London, Hamburg, Köln, Los Angeles, Athén, Bécs. Forrás: artportal.hu

[0Z646/057] Papír grafit ceruzarajz, üveglap mögött, fenyő keretben. Jelezve jobbra lent: JUDGES Mű címe középen lent: CANONGATE THE TOLBOOTH EDINBURGH Magasság: 29.5 cm Szélesség: 36 cm Súly: 0.745 kg Canongate Tolbooth A Wikipedia-ból, az ingyenes enciklopédia Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez A Canongate Tolbooth, 1591-ben épült. Canongate Tolbooth egy történelmi mérföldkő a Óváros területén Edinburgh épült 1591-ben, mint egy Tolbooth , vagyis a központi ügyvezetése és az igazság az, akkor külön burgh az a Canongate amely kívül Edinburgh város falai . Az épületet jelenleg a Népi Történeti Múzeum használja, és A kategóriájú épületként védett . [1] Történelem [ szerkesztés ] A tolbooth tornyát 1591-ben építették, és a keletre eső blokkot abban az időben vagy kissé utána Sir Lewis Bellenden , Broughton báró, valamint a Canongate és a skót lord igazságügyi tisztviselő feudális felettese állította . [1] [2] A városi tanács volt a bíróság, a börtön börtön és a találkozó helye. [1] 1875-ben Robert Morham városépítész nagy részben restaurálta és átalakította a külsejét. Belső szinten az első és a tetőtér emeletet egyesítették, hogy egyetlen emelet legyen, ma a Népi Történeti Múzeum . [3] [4] Design [ szerkesztés ] Az óra bartizánokkal mindkét oldalra és a kúpos torony A Tolbooth egy harangtoronyból áll, egy keleti alsó blokkkal, amely a tanácsteremt és a tárgyalót tartalmazta. [5] A torony két bartizans díszítő gunloops mindkét oldalán egy órát, kelt 1884, mely fölött van függesztve a Royal Mile által kovácsoltvas konzolok. [2] [3] A bartizánok felett kúpos torony található [3], míg utcai szinten egy kerek íves pend van , amely a Tolbooth Wyndbe vezet. [6] építészeti jellemzőit a keleti blokk közé egy kő forestair ami egy ajtó mellett a torony, [5] az Oriel ablak , [2]és négy Mormon által ápolt dormer , Rothiemay Gordon 1647-es térképének alapján, amely három piended helyébe lépett .   Forrás: wikipédia

[FKB664/Bp202/80] A kép mérete: 15 x 21 cm keret nélkül. Készült: Akvarell, Papír A kép Németh Miklós (Budapest, 1943) alkotása. Jelezve középen lent "monogrammal" A festmény jó állapotban van. Keret: Sérült Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. 1950-54 között Márffy Ödön festőiskoláját látogatta. Ilosvai Varga István, Gádor Emil és Tóth Menyhért tanítványa volt. 1990-98 között a Budai Művészcsoport főtitkáraként tevékenykedett. A tokaji és telkibányai művésztelepek munkájában vett részt. Budapesten működik. Egyéni tárlatok: Tiszti Ház, Jókai Klub, Műcsarnok, Csillaghegyi Galéria, Gutenberg Galéria, Fészek Klub, Kaesz Gy. Faipari Középiskola, Csepel, MOM Műv. Ház, Soroksár, Gyöngyös, Tokió, stb. Rendszeresen szerepel az Országos Akvarell Biennálékon. Expresszív, szürreális jegyekkel készített táblaképeinek témái aktok, életképek és csendéletek. Témaválasztása egyre inkább szimbolikus jellegűvé vált. Művészete besorolható az Art Brut művészet sorába, de nevezhetjük punk művésznek, új expresszionistának is. Díjak: a Pesterzsébeti Tavaszi Tárlat díja; a Pest-Buda egyesítése 100. évfordulójára kiírt pályázat I. díja. Több díjat nyert helyi és országos amatőr kiállításokon. Munkáit a Fővárosi Képtár, a szentendrei Ferenczy K. Múzeum és a nagycenki Széchenyi Múzeum őrzi. (Fitz Péter adatközlése nyomán)

[FKB800/Bp78/73] A kép mérete: 20 x 10 cm keret nélkül. Készült: Áramkör nyomat, színes ceruza, Papír A kép Kiss Ilona jelzéssel magyar művész 1998 alkotása. Jelezve lent "1998 36/111 Kiss" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép