Leonardo da Vinci : Mona Lisa színes nyomat 77 x 57.5 cm

Eladási ár: 24 000 HUF

Leírás

[1Q649/056]
Keretezett, nagy méretű színes nyomat, olajnyomat. Akasztási lehetőséggel rendelkezik.

Magasság: 77 cm
Szélesség: 57.5 cm
Súly: 3.995 kg
Mona Lisa  








Mona Lisa

La Gioconda








Művész
Leonardo da Vinci (1503-1519)


Típus
olajfestmény


Műfaj
arckép


Mozgalom
Késő reneszánsz


Magasság
77 cm


Szélesség
53 cm


Múzeum
Louvre


Gyűjtemény
a Louvre festmény részlege


Település
Párizs, Franciaország







A Mona Lisa (más néven La Gioconda) Leonardo da Vinci 1503-1519 között készült leghíresebb festménye, remekműve, ami jelenleg a párizsi Louvre-ban van kiállítva.

  

 A kép
A kép 77 x 53 cm nagyságú, nyárfatáblára olajjal festett portré. Egy rejtélyes, megfontolt választékossággal teli, bölcsességet sugárzó női mosoly egy érdekes tájban. Sokak szerint talán az egész festészet történetének legismertebb alkotása. Ez köszönhető annak, hogy a kép „női” arca gyakorlatilag már a közösségi emlékezet részének tekinthető, ismert az egész világon, másolják, fényképezik, karikatúrákat készítenek róla és ezerszámra sokszorosították. A képet 1911-ben ellopták, de 1913-ban előkerült.

 A cím
Leonardo soha nem nevezte el a képet (a reneszánsz idejében még nem volt szokás a képeknek címet adni). A Mona Lisa címet Giorgio Vasari, az életrajzírója adta 31 évvel a művész halála után. Lisa Gherardini egy köztiszteletnek örvendő firenzei kereskedő, Francesco del Giocondo ötgyermekes, erényes felesége volt. A „Mona” egy elterjedt rövidítése az olasz madonna (asszony, asszonyom) szónak.

A Gioconda a gondtalant jelentő Giocondo név nőnemű alakja. A kép rejtélyes mosolya miatt a cím (a. m. gondtalan nő) e kettős jelentéssel játszik.

 Egyéb
Vincenzo Peruggia lopta el 1911. augusztus 21-én a képet Louvre-ból. Az esetet a 20. század legnagyobb műkincslopásaként tartják számon. A kép 1913. december 12-én Firenzében került elő, miután Peruggia tárgyalásokat kezdett az eladásáról a firenzei Uffizi képtárigazgatójával, Alfredo Gerivel, aki azonban feljelentette. A festményt az olasz állam visszaszolgáltatta a párizsi múzeumnak.

 A Ki van a képen? rejtélye

A leggyakoribb vélekedés szerint a kép del Giocondo feleségét, Lisát ábrázolja, amit tények is igazolnak. Azt viszont kevesebben tudják, hogy Lisának volt egy házasságon kívüli gyermeke - nagyapja azért adta hozzá Giocondo-hoz, hogy a szégyent elkerülje (azt is tudjuk, hogy Giocondonak Lisa előtt volt egy felesége aki Lisa anyjának testvére volt) - aki mindössze egy délutánt ért meg, s apja nem is tudott róla soha.

Dr. Lillian Schwartz szerint a kép egy önarckép, maga Leonardo da Vinci női ruhában. Digitális elemzése során szinte teljes egyezést fedezett fel Leonardo önmagáról rajzolt képei és a Mona Lisa között. Elméletének kritikusai szerint a hasonlóság oka az, hogy ugyanaz a személy, ugyanabban a stílusban dolgozott. Az sem bizonyított, hogy az önarckép valóban önarckép.

Maike Vogt-Lüerssen amellett érvel, hogy a nő a rejtélyes mosoly mögött Aragóniai Izabella, Milánó hercegnéje. Leonardo tizenegy évig dolgozott a hercegi udvarnak. Vogt-Lüerssen szerint Mona Lisa sötétzöld szemei a Visconti-Sforza családhoz tartozását jelzik.

Mások szerint viszont Leonardo édesanyja, Catherina látható rajta abban a pillanatban, amikor először érzi gyermeke moccanását, feloldva korábbi egykedvűségét és szomorúságát, és mosolygásra késztetve őt. Mindez észlelhető, ha felváltva eltakarjuk arcának bal és jobb oldalát. Jobboldala közömbös, egykedvű, bal oldala viszont mosolyra nyílik. Csak akkor érthető meg ez a félmosoly, ha ismerjük Catherina és Leonardo sorsát: Catherinát otthonából elrabolták, és rabszolgaként adták el, Leonardót pedig a firenzei Palazzo Vecchióban 1505-ben Michelangelo a Cascinai Csata groteszkjével alázta meg. (Lásd "Reneszánsz probléma...")


A rejtélynek persze más megoldásai is lehetségesek. Pl. 2008 januárjában állították, hogy a képen Lisa Gherardini, Francesco del Giocondo firenzei selyemkereskedő felesége látható. A kutatók a Heidelbergi Egyetem gyűjteményében találtak rá a bizonyítékra. A feljegyzést 1503 októberében a művész egyik ismerőse, Agostino Vespucci készítette egy a Cicero leveleit tartalmazó kötet margójára. A feljegyzés arról tanúskodik, hogy a művész egyszerre három képén dolgozott, közülük az egyik Lisa del Giocondo portréja, ami nem kizárt, hogy a Mona Lisa egy másik kép, amit Leonardo magának festett, és amíg élt, senkinek sem adta át.

Silvano Vietri régész és munkatársai három, nagyjából egykorú nő földi maradványaira bukkantak abban a kolostorban, ahová Lisa a férje halála után beköltözött. 2013-ban DNS-mintát vettek Lisa fiától. Ha a minta a három nő közül valamelyik rokona a fiúnak, tudni fogjuk, hogy ki volt az igazi Mona Lisa.


 

Forrás: wikipédia

Tulajdonságok

vásárlási információk

Feltöltve: 2024. február. 06.

(A műtárgyat eddig 426-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Leonardo da Vinci : Mona Lisa színes nyomat 77 x 57.5 cm

[1Q649/056] Keretezett, nagy méretű színes nyomat, olajnyomat. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. Magasság: 77 cm Szélesség: 57.5 cm Súly: 3.995 kg Mona Lisa   Mona Lisa La Gioconda Művész Leonardo da Vinci (1503-1519) Típus olajfestmény Műfaj arckép Mozgalom Késő reneszánsz Magasság 77 cm Szélesség 53 cm Múzeum Louvre Gyűjtemény a Louvre festmény részlege Település Párizs, Franciaország A Mona Lisa (más néven La Gioconda) Leonardo da Vinci 1503-1519 között készült leghíresebb festménye, remekműve, ami jelenleg a párizsi Louvre-ban van kiállítva.     A kép A kép 77 x 53 cm nagyságú, nyárfatáblára olajjal festett portré. Egy rejtélyes, megfontolt választékossággal teli, bölcsességet sugárzó női mosoly egy érdekes tájban. Sokak szerint talán az egész festészet történetének legismertebb alkotása. Ez köszönhető annak, hogy a kép „női” arca gyakorlatilag már a közösségi emlékezet részének tekinthető, ismert az egész világon, másolják, fényképezik, karikatúrákat készítenek róla és ezerszámra sokszorosították. A képet 1911-ben ellopták, de 1913-ban előkerült.  A cím Leonardo soha nem nevezte el a képet (a reneszánsz idejében még nem volt szokás a képeknek címet adni). A Mona Lisa címet Giorgio Vasari, az életrajzírója adta 31 évvel a művész halála után. Lisa Gherardini egy köztiszteletnek örvendő firenzei kereskedő, Francesco del Giocondo ötgyermekes, erényes felesége volt. A „Mona” egy elterjedt rövidítése az olasz madonna (asszony, asszonyom) szónak. A Gioconda a gondtalant jelentő Giocondo név nőnemű alakja. A kép rejtélyes mosolya miatt a cím (a. m. gondtalan nő) e kettős jelentéssel játszik.  Egyéb Vincenzo Peruggia lopta el 1911. augusztus 21-én a képet Louvre-ból. Az esetet a 20. század legnagyobb műkincslopásaként tartják számon. A kép 1913. december 12-én Firenzében került elő, miután Peruggia tárgyalásokat kezdett az eladásáról a firenzei Uffizi képtárigazgatójával, Alfredo Gerivel, aki azonban feljelentette. A festményt az olasz állam visszaszolgáltatta a párizsi múzeumnak.  A Ki van a képen? rejtélye A leggyakoribb vélekedés szerint a kép del Giocondo feleségét, Lisát ábrázolja, amit tények is igazolnak. Azt viszont kevesebben tudják, hogy Lisának volt egy házasságon kívüli gyermeke - nagyapja azért adta hozzá Giocondo-hoz, hogy a szégyent elkerülje (azt is tudjuk, hogy Giocondonak Lisa előtt volt egy felesége aki Lisa anyjának testvére volt) - aki mindössze egy délutánt ért meg, s apja nem is tudott róla soha. Dr. Lillian Schwartz szerint a kép egy önarckép, maga Leonardo da Vinci női ruhában. Digitális elemzése során szinte teljes egyezést fedezett fel Leonardo önmagáról rajzolt képei és a Mona Lisa között. Elméletének kritikusai szerint a hasonlóság oka az, hogy ugyanaz a személy, ugyanabban a stílusban dolgozott. Az sem bizonyított, hogy az önarckép valóban önarckép. Maike Vogt-Lüerssen amellett érvel, hogy a nő a rejtélyes mosoly mögött Aragóniai Izabella, Milánó hercegnéje. Leonardo tizenegy évig dolgozott a hercegi udvarnak. Vogt-Lüerssen szerint Mona Lisa sötétzöld szemei a Visconti-Sforza családhoz tartozását jelzik. Mások szerint viszont Leonardo édesanyja, Catherina látható rajta abban a pillanatban, amikor először érzi gyermeke moccanását, feloldva korábbi egykedvűségét és szomorúságát, és mosolygásra késztetve őt. Mindez észlelhető, ha felváltva eltakarjuk arcának bal és jobb oldalát. Jobboldala közömbös, egykedvű, bal oldala viszont mosolyra nyílik. Csak akkor érthető meg ez a félmosoly, ha ismerjük Catherina és Leonardo sorsát: Catherinát otthonából elrabolták, és rabszolgaként adták el, Leonardót pedig a firenzei Palazzo Vecchióban 1505-ben Michelangelo a Cascinai Csata groteszkjével alázta meg. (Lásd "Reneszánsz probléma...") A rejtélynek persze más megoldásai is lehetségesek. Pl. 2008 januárjában állították, hogy a képen Lisa Gherardini, Francesco del Giocondo firenzei selyemkereskedő felesége látható. A kutatók a Heidelbergi Egyetem gyűjteményében találtak rá a bizonyítékra. A feljegyzést 1503 októberében a művész egyik ismerőse, Agostino Vespucci készítette egy a Cicero leveleit tartalmazó kötet margójára. A feljegyzés arról tanúskodik, hogy a művész egyszerre három képén dolgozott, közülük az egyik Lisa del Giocondo portréja, ami nem kizárt, hogy a Mona Lisa egy másik kép, amit Leonardo magának festett, és amíg élt, senkinek sem adta át. Silvano Vietri régész és munkatársai három, nagyjából egykorú nő földi maradványaira bukkantak abban a kolostorban, ahová Lisa a férje halála után beköltözött. 2013-ban DNS-mintát vettek Lisa fiától. Ha a minta a három nő közül valamelyik rokona a fiúnak, tudni fogjuk, hogy ki volt az igazi Mona Lisa.   Forrás: wikipédia

További részletek

vásárlási információk
Feltöltve: 2024. február. 06.

(A műtárgyat eddig 426-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
24 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[FKD030/Bp90/35] A kép mérete: 126 x 100 cm keret nélkül. Készült: Szén, tempera, Papír A kép Szabó Zoltán Angyalföldi (Budapest, 1929) alkotása. Jelezve jobbra fent "Szabó Z 72" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép A festmény hátoldalán kiállítási címke: Műcsarnoki törzslap 1973. X. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Rajkai György beszélte rá, hogy jelentkezzék felvételre a Képzőművészeti Főiskolára. 1948-49-ben a Dési Huber-szakkörben rajzolt, festett Gráber Margit vezetésével. 1950-ben jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben kezdte meg tanulmányait Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre keze alatt. 1953-54-ben a főiskola megvált tőle, lekerült Tatabányára, ahol a művésznövendékek számára művésztelepet létesítettek. Számos műve kapcsolódik a tatabányai periódushoz, amelynek élményéből még évek múlva is bőven merít. 1955-ben visszakerült a főiskolára, ahol 1958-ban fejezete be tanulmányait. Ezt követően két évig - a Fiatal Művészek Stúdiójának tagjaként - a stúdió műtermében dolgozott. 1960-63 között Derkovits-ösztöndíjban részesült. Kiállító művészként első ízben 1958-ban a VII. Magyar Képzőművészeti Tárlaton szerepelt jelentősebb anyaggal. Ettől kezdve minden nemzeti tárlaton, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának bemutatóin, jelentősebb hazai és külföldön rendezett magyar seregszemléken részt vett alkotásaival (Ernst Múzeum, Műcsarnok, Tiszti Klub Budapest, Veszprém, Szolnok, Tatabánya, Vác, Győr, Kecskemét, Tallin, Berlin, Varsó, Belgrád, Párizs, Moszkva, stb.). Erőteljes formákkal komponált figurális kompozíciókat, portrékat, városképeket, csendéleteket alkotott olajban, pasztellben, szénnel és temperával. A Nyolcak, Nemes Lampért József és a korai Uitz Béla alkotások formai örökségének legrangosabb mai folytatója. A külföldiek közül Siqueiros és D. Rivera gyakoroltak rá nagy hatást, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. Szabó végtelen humanizmusa, őszinte hite az alkotásban, a tiszta emberi kapcsolatokban és a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, óriási lendület jellemzi alakjait, akár táblaképről, szénrajzról, akár monumentális munkáról van szó. Díjak: a Stúdió pályázatának I. díja; Munkácsy-díj; a Szolnoki Festészeti Triennále II. díja; Érdemes Művész. Sok murális alkotást is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). Alkotásai helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, a Legújabbkori Történeti Múzeumban és több vidéki képtárban. (Egri Mária: Szabó Zoltán, MÉ, H.J.: Műv. 1970/8, Műv. 1976/5, A.J.: Műv. 1985/2) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Művészeti tanulmányait a Dési Huber István szakkörben kezdte, ahol Gráber Margit korrigálta. 1950-ben jelentkezett Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolára. Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre voltak a mesterei. Siqueiros és Diego Rivera is nagy hatást gyakoroltak rá, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. 1958 óta szerepel hazai és külhoni tárlatokon (Műcsarnok, Ernst Múzeum, stb.). 1960-63 k. Derkovits-ösztöndíjas volt. 1969-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1977-ben érdemes művész címet kapott. Végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, hatalmas lendület jellemzi figuráit, akár táblaképről, szénrajzról akár monumentális műről van szó. Sok murális munkát is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). A NYOLCAK, Nemes Lampért és a korai Uitz munkák formai örökösének legrangosabb mai folytatója. (MÉ, H.J.: Műv.-1970/8, Műv.-1976/5, A.J.: Műv.-1985/2) Magyar festők és grafikusok adattára Művészeti tanulmányait a Dési Huber szakkörben kezdte, majd 1951-1958-ban Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre növendéke a főiskolán. 1958-tól minden fontosabb hazai és számos külföldi tárlaton részt vett. Kiállított többek között a Szovjetunióban, Bulgáriában, Jugoszláviában, az NDK-ban, Lengyelországban és Franciaországban. Több vidéki bemutató (Dunaújváros, Szeged, Kecskemét, Szolnok, Győr stb.) mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban önálló kiállítása volt Tallinban. 1978-ban az Ernst Múzeumban. A Kilencek alapító tagja, és valamennyi kiállításuk résztvevője. 1960-1963-ban a Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művészi címet kapott. - Művészetében központi helyet foglal el az ember. Végtelen humanizmus, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. A Nyolcak formai örökségének legrangosabb mai folytatója. - Irod.: P.Sz.T.: Művész életrajzok. Bp. 1985.; Acsay Judit: Legszívesebben az eget festeném be. Beszélgetés Szabó Zoltánnal. Művészet, 1985. 2. Művészeti lexikon I-IV. Festő. 1951-58 között a Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványa volt. 1958-tól állítja ki erőteljes formákkal komponált figurális kompozícióit (Almahámozók, Kesztyűs női portré stb.). 1965-ben sgraffitót készített egy sátoraljaújhelyi lakóházra. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek 1958-ban kapott diplomát Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványaként. Azóta minden fontosabb hazai rendezvény résztvevője, gyakorta kiállít külföldön is. Számos vidéki bemutató mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban, 1983-ban a Tihanyi Múzeumban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban a Szovjetunióban, 1984-ben az NSZK-ban mutatkozott be. A hatvanas években a Kilencek csoporttagja volt. 1960-1963-ban Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művész címet kapott; 1983-1984-ben elnyerte a SZOT művészeti ösztöndíját. - Művészetében központi helyet foglal el az ember, végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, az emberi kapcsolatokban a lét himnuszává fokozódik vásznain. Súlyos nyugalma olykor szenvedélyes, politikus töltést kap. Stílusát tömör, konstruktív formaadás, monumentális igény jellemzi.
Szabó Zoltán Angyalföldi : "Leány portré" 1973
680 000 HUF
[FKD027/Bp4/60] A kép mérete: 60 x 82 cm keret nélkül. Készült: Olaj, pasztell, Papír (kasírozva) A kép Szabó Zoltán Angyalföldi (Budapest, 1929) alkotása. Jelezve jobbra lent "Szabó Z 73" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Rajkai György beszélte rá, hogy jelentkezzék felvételre a Képzőművészeti Főiskolára. 1948-49-ben a Dési Huber-szakkörben rajzolt, festett Gráber Margit vezetésével. 1950-ben jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben kezdte meg tanulmányait Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre keze alatt. 1953-54-ben a főiskola megvált tőle, lekerült Tatabányára, ahol a művésznövendékek számára művésztelepet létesítettek. Számos műve kapcsolódik a tatabányai periódushoz, amelynek élményéből még évek múlva is bőven merít. 1955-ben visszakerült a főiskolára, ahol 1958-ban fejezete be tanulmányait. Ezt követően két évig - a Fiatal Művészek Stúdiójának tagjaként - a stúdió műtermében dolgozott. 1960-63 között Derkovits-ösztöndíjban részesült. Kiállító művészként első ízben 1958-ban a VII. Magyar Képzőművészeti Tárlaton szerepelt jelentősebb anyaggal. Ettől kezdve minden nemzeti tárlaton, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának bemutatóin, jelentősebb hazai és külföldön rendezett magyar seregszemléken részt vett alkotásaival (Ernst Múzeum, Műcsarnok, Tiszti Klub Budapest, Veszprém, Szolnok, Tatabánya, Vác, Győr, Kecskemét, Tallin, Berlin, Varsó, Belgrád, Párizs, Moszkva, stb.). Erőteljes formákkal komponált figurális kompozíciókat, portrékat, városképeket, csendéleteket alkotott olajban, pasztellben, szénnel és temperával. A Nyolcak, Nemes Lampért József és a korai Uitz Béla alkotások formai örökségének legrangosabb mai folytatója. A külföldiek közül Siqueiros és D. Rivera gyakoroltak rá nagy hatást, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. Szabó végtelen humanizmusa, őszinte hite az alkotásban, a tiszta emberi kapcsolatokban és a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, óriási lendület jellemzi alakjait, akár táblaképről, szénrajzról, akár monumentális munkáról van szó. Díjak: a Stúdió pályázatának I. díja; Munkácsy-díj; a Szolnoki Festészeti Triennále II. díja; Érdemes Művész. Sok murális alkotást is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). Alkotásai helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, a Legújabbkori Történeti Múzeumban és több vidéki képtárban. (Egri Mária: Szabó Zoltán, MÉ, H.J.: Műv. 1970/8, Műv. 1976/5, A.J.: Műv. 1985/2) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Művészeti tanulmányait a Dési Huber István szakkörben kezdte, ahol Gráber Margit korrigálta. 1950-ben jelentkezett Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolára. Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre voltak a mesterei. Siqueiros és Diego Rivera is nagy hatást gyakoroltak rá, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. 1958 óta szerepel hazai és külhoni tárlatokon (Műcsarnok, Ernst Múzeum, stb.). 1960-63 k. Derkovits-ösztöndíjas volt. 1969-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1977-ben érdemes művész címet kapott. Végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, hatalmas lendület jellemzi figuráit, akár táblaképről, szénrajzról akár monumentális műről van szó. Sok murális munkát is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). A NYOLCAK, Nemes Lampért és a korai Uitz munkák formai örökösének legrangosabb mai folytatója. (MÉ, H.J.: Műv.-1970/8, Műv.-1976/5, A.J.: Műv.-1985/2) Magyar festők és grafikusok adattára Művészeti tanulmányait a Dési Huber szakkörben kezdte, majd 1951-1958-ban Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre növendéke a főiskolán. 1958-tól minden fontosabb hazai és számos külföldi tárlaton részt vett. Kiállított többek között a Szovjetunióban, Bulgáriában, Jugoszláviában, az NDK-ban, Lengyelországban és Franciaországban. Több vidéki bemutató (Dunaújváros, Szeged, Kecskemét, Szolnok, Győr stb.) mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban önálló kiállítása volt Tallinban. 1978-ban az Ernst Múzeumban. A Kilencek alapító tagja, és valamennyi kiállításuk résztvevője. 1960-1963-ban a Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művészi címet kapott. - Művészetében központi helyet foglal el az ember. Végtelen humanizmus, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. A Nyolcak formai örökségének legrangosabb mai folytatója. - Irod.: P.Sz.T.: Művész életrajzok. Bp. 1985.; Acsay Judit: Legszívesebben az eget festeném be. Beszélgetés Szabó Zoltánnal. Művészet, 1985. 2. Művészeti lexikon I-IV. Festő. 1951-58 között a Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványa volt. 1958-tól állítja ki erőteljes formákkal komponált figurális kompozícióit (Almahámozók, Kesztyűs női portré stb.). 1965-ben sgraffitót készített egy sátoraljaújhelyi lakóházra. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek 1958-ban kapott diplomát Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványaként. Azóta minden fontosabb hazai rendezvény résztvevője, gyakorta kiállít külföldön is. Számos vidéki bemutató mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban, 1983-ban a Tihanyi Múzeumban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban a Szovjetunióban, 1984-ben az NSZK-ban mutatkozott be. A hatvanas években a Kilencek csoporttagja volt. 1960-1963-ban Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művész címet kapott; 1983-1984-ben elnyerte a SZOT művészeti ösztöndíját. - Művészetében központi helyet foglal el az ember, végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, az emberi kapcsolatokban a lét himnuszává fokozódik vásznain. Súlyos nyugalma olykor szenvedélyes, politikus töltést kap. Stílusát tömör, konstruktív formaadás, monumentális igény jellemzi.
Szabó Zoltán Angyalföldi : Holdfényes udvar 1973
430 000 HUF
[FKD019/Bp58/38] A kép mérete: 22 x 34 cm keret nélkül. Készült: Rézkarc, Papír A kép Remsey Jenő György (Nagykőrös, 1885, Gödöllő, 1960) alkotása. Jelezve jobbra lent "Remsey (ceruzával)" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. 1905-1909 között Budapesten az Iparrajziskolában tanult, majd a gödöllői művésztelep tagja lett, ahol 1914-ig dolgozott. 1909-ben a KÉVE tagjai sorába választotta, s rendezésükben számos tárlaton vett részt. 1913-ban a nagybányai szabadiskolában képezte magát, majd a KÉVE tagjaként ösztöndíjjal Párizsba is elkerült, de tanulmányutakat tett Bécsbe és két ízben Münchenben is. 1924-ben egyik alapítója és elnöke volt a Spirituális Művészek Szövetségének, majd létrehozta annak lapját, a Fáklyát. 1937-41 között a Nemzeti Figyelő munkatársaként dolgozott, 1952-ben tagja lett a Szinyei Alkotóközösségnek, 1960-ban pedig a Rézkarcoló Művészek Alkotóközösségének. 1909-ben vett részt először a KÉVE tárlatán, 1920-ban újra. 1923-ban a Helikonban, 1924-ben és 1944-ben a Nemzeti Szalonban, 1935-ben és 1964-ben az Ernst Múzeumban, 1947-ben pedig a Szalmássy Galériában volt kiállítása. 1957-64 között több tárlatot is rendeztek műveiből Párizsban, de a KÉVE által alkotásai elkerültek berlini, düsseldorfi, bécsi, genfi, nürnbergi, lipcsei seregszemlékre is. Remsey hosszú pályájának kezdete a szecesszió stílusirányzatához kapcsolódott. Részt vett a szecesszió eszmeiségének elkötelezett gödöllői művésztelep munkájában, s egészen haláláig Gödöllőn élt. Így nem csoda, ha mindvégig ápolta a művésztelep emlékét, mely saját pályáján is az első döntő jelentőségű inspirációt és művészetközösséget jelentette. Akárcsak Körösfői és Nagy Sándor, ő is szimbolikus sugallatú műveket alkotott, amelyekre a lapidáris formaalkotás, a stilizáció, a vonalkontúrok hangsúlyos szerepe, a homogén színsíkok alkalmazása volt jellemző. Gobelintervezéssel is foglalkozott. Díjak: Benczúr-díj; Hors Conours-oklevél, Bécs; Gödöllő város díszpolgára. Több műve a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonát gazdagítja (Énekeskoldusok, Ködfoszlás a Dunán, Az irgalmas szamaritánius, Szent család, Önarckép). A budapesti Lónyai utcai református gimnázium számára 1942-ben egy freskót alkotott (A magyar reformáció szellemtörténete). (Éber, RI-NM, MMFRA, ML) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Budapesten tanult, majd a gödöllői művésztelep tagja volt. 1909-ben koll. kiállítása volt a KÉVE tárlat keretében. 1913-ban a nagybányai festőiskolában dolgozott. A KÉVE tagjaként ösztöndíjjal Párizsba is elkerült, de tanulmányutakat tett Bécsben, és Münchenben is. 1920-ban ismételten állított ki műveket a KÉVE tárlatán. 1923-ban a Helikonban, 1924-ben a Nemzeti Szalonban volt kiállítása. A Spirituális Művészek Szövetségének tagja volt. Alkotásait stilizálja s főleg dekoratív hatásokra törekszik. Több műve az MNG tulajdonában van. (Éber, RI-NM) Magyar festők és grafikusok adattára Művészi képzettségét az a kapcsolat segítette kibontakozni, amelyet Gulácsy Lajossal, Erdei Viktorral és Fülep Lajossal teremtett. A KÉVE tagja lett és ösztöndíjjal Párizsba került. Tanulmányutakat tett Bécsben és Münchenben, majd itthon a Gödöllői Művésztelepre került. Alapító tagja volt az 1924-ben alakult Spirituális Művészek Szövetségének. 1924-ben és 1944-ben a Nemzeti Szalonban, 1935-ben és 1964-ben az Ernst Múzeumban és 1947-ben a Szalmássy Galériában vett részt csoportos kiállításokon. Eleme a kompozíció, a sokalakos, a nagy csoportokat fölölelő képek problémája, amely képszerkesztő hajlandóságát, rendező képességét foglalkoztatja és alkalmat ad arra, hogy témáit a maga sajátos módján adja elő. Ez pedig a díszítő stilizálás nyelve. Képei síkszerűek, nagy dekoratív színfoltok mozaikszerű együttesei, amelyek erőteljes kontúrhatásukkal és fényproblémáikkal gobelin terveknek vagy üvegfestményeknek hatnak. Írói munkássága is számottevő. - Irod.: Gellér Katalin - Keserű Katalin: A gödöllői kismesterek. MTA 1981. I. 441. Művészeti lexikon I-IV. Festő, költő és író. Bp.-en, Bécsben és Münchenben tanult, majd a gödöllői művésztelep tagja lett. Számos külföldi kiállításán kívül 1909-ben és 1920-ban kollektív kiállítása nyílt a KÉVE-tárlat keretében, 1923-ban a Helikon szalonjában, 1924-ben és 1944-ben a Nemzeti Szalonban, 1935-ben és 1964-ben az Ernst Múzeumban, 1947-ben a Szalmássy Galériában. 1957 és 1964 között Párizsban több kiállítást rendeztek műveiből. 1924-ben egyik alapítója s elnöke volt a Spirituális Művészek Szövetségének. Több műve (Énekeskoldusok, Ködfoszlás a Dunán, Az irgalmas szamaritánius, Szent Család, Önarckép stb.) a Nemz. Gal. tulajdona. Szecessziósan stilizált, szimbolikus ihletésű képeivel expresszív hatásokra törekedett. Művészeti lexikon I-II. Budapesten tanult, azután a gödöllői művésztelep tagja volt. 1909. és 1920. kollektív kiállítása volt a Kéve tárlat keretében. 1923. a Helikon szalónjában, 1924. a Nemzeti Szalónban. A Spirituális Művészek Szövetségének tagja. Énekes koldusok c. olajfestménye a Székesfővárosi Múzeum, Anyám arcképe, Ködfoszlás a Dunán, Az irgalmas szamaritánius, a Szent Család és Önarckép c. művei a Szépművészeti Múzeum tulajdonában vannak. Képeit stilizálja s főleg dekoratív hatásokra törekszik. Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek Művészeti tanulmányait Bécsben, Münchenben és a gödöllői művésztelepen végezte. 1907 óta szerepel a hazai és külföldi nyilvánosság előtt, az évek során több franciaországi és amerikai kiállítása volt. 1964-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Csók Galériában, 1979-ben Nagykőrösön voltak gyűjteményes tárlatai. Számos külföldi művésztársaság tagja és kitüntetettje, 1920-ban Budapest város nagydíjával, 1969-ben Milánó ezüstérmével tüntették ki. - A szecesszióban gyökerező szimbolikus stílusa a harmincas években alakult ki; munkáit erős stilizáltság, olykor groteszk ábrázolás, sejtelmes színvilág jellemzi. Mondanivalói az ember sorskérdései körül forognak.
Remsey Jenő György : Falu
28 000 HUF