Régi nagyméretű jelzett Kőbányai Porcelángyári termék 17.5 cm

Eladási ár: 24 000 HUF

Leírás

[1G920/UZ-N]
Régi, hibátlan állapotú vastag falú porcelán tárgy. Érdekessége, hogy alakja a nagyfeszültségű szigetelőre hasonlít, bár nem lyukas a közepe. Elképzelhető, hogy akkumulátorgyári használati tárgy. Oldalán kívül régi Kőbányai porcelángyár jelzése található, lásd fotó.

Magasság: 6.5 cm
Szélesség: 17.5 cm
Súly: 1.445 kg
Egy kis történelem


Kőbányai Porcelángyár a hatvanas években, fekete-fehér képekből összeállítva, színezve; Fotó: ismeretlen



 

Az ős gyár Alois Miesbach X. Külső Jászberényi út 41. téglagyárának kibővítése révén jött létre. A termelés 1846.-ban indult meg és 1908.-ig kizárólag tégla, tetőcserép és keramit útburkoló kockákat gyártottak. A társulat a fajansz- és porcelángyárat 1908.-ban hozta létre. A termelés főként falburkoló áruk, műszaki és egészségügyi porcelánok készítésével folyt.

A díszmű gyártás, bár erről pontos adatok nem állnak rendelkezésre, a húszas évek elejéig tarthatott és 1936.-ig a Porcelángyár újraindításáig megint csak ipari és egészségügyi árut termelt. 1936.-tól ismét beindult a díszműgyártás.

A gyárat 1941.-ben hadiüzemmé nyilvánították, majd 1944.-ben súlyos bombatalálat érte. A termelés a szovjet parancsnokság alatt 1945.-ben indult be újra. 1949.-ben a Kőszénbánya és Téglagyár Társulat Pesten (azelőtt Drasche) államosításakor három téglagyárra, egy tűzállógyárra és a Drasche Porcelángyár Nemzeti Vállalatra osztották.

 

A gyár profilja műszaki porcelán, edény és díszműporcelán lett.

1949. május 31-től a Nagybátony-Újlaki Téglagyár telepén működött elektrokerámiai üzemet átadták a Porcelángyárnak. Ezzel egy időben megkezdődött Kőbányán a szteatit szigetelők és pirolit nevü hőtechnikai szigetelők gyártása is. Az elektrokerámiai (híradástechnikai) üzemet először a megszűnt edénygyár területére helyezték, később 1953 végén külön épületet kapott.

Fotó: ismeretlen, 1975, a kémény mögött a magas Drasche lakóházon jól látszik a később épített felső szint, az utca felé a gyár épületén még csak a vörös csillag van, nincs ott a nagy "Finomkerámiaipari Művek", aminek a helyére a KŐPORC felirat került később.


Fotó: archivum.mtva.hu, 1961, Liget utcai telephely


1950-51-ben új laboratórium épült a gyárban. A modern 5 szintes épületben az anyagvizsgáló kémiai laboratóriumon kívül itt kapott helyet a híradástechnikai fejlesztés-, és vizsgálólabor, valamint új nagyfeszültségű vizsgálólabor is.

A gyárban a termelést gyáregységekbe szervezték. Így alakult ki a porcelán, a híradástechnikai és gépészeti gyáregység. A gépészeti gyáregységben a folyamatos karbantartási munkák mellett jelentős helyet foglalt el a gépfejlesztés, azaz új célgépek és kemencék tervezése és kivitelezése. A híradástechnikai gyáregység részére terveztek és készítettek számos speciális gyártó és szerelő gépet, automatákat.

Fotó: ismeretlen, a massza üzem eleje


Fotó: ismeretlen, a mai Porcelán utca a 70-es években


1951 Kőbányai Porcelángyár lett a gyár neve.

1954-ben a megszűnt Solus Csiszolókoronggyár kőbányai Liget utcai telepét a gyárhoz csatolták, ahol sajtolt porcelánszerelési cikkeket, porcelán díszműárut, kordierit-, és pirolit hőtechnikai termékeket állítottak elő.

1969-ben a Budapesti Porcelángyár nógrádverőcei telepét a gyárhoz csatolták, ahol laboratóriumi porcelánokat gyártottak. A Liget utcai telepet 1969-ben átadták a Hollóházi Porcelángyárnak, ezzel megszűnt a díszmű gyártás. A festést végző dolgozókkal együtt a tervező csapat is a Hollóházi Porcelángyárhoz került. A széntüzelésű, szennyező kemencéket bezárták.

Fotó: ismeretlen, 1976(?), főbejárat


A híradástechnikai gyáregységben a kísérleti és kutatómunka alapján megkezdték a csőkondenzátorok gyártását. Ezek égetésére előbb egy periódikusan működő, gáztüzelésű (Pb-gáz), majd egy folyamatos üzemű gáztüzelésű, tolólapos kemencét építettek. 1957-ben megkezdték a trimmer kondenzátorok gyártását. Úgyszintén eredményesen végződtek a lágymágnes-ferrit termékek gyártására megindított kísérletek is és ferrit gyártó üzem létesült.

Fotó: ismeretlen, 1982 előtt


1959-60-ban jelentős beruházások kezdődtek. Megkezdődött a porcelán gyáregység rekonstrukciója. Ennek keretében újjáépítették, ill. korszerűsítették a nyersanyagtárolót és a porcelánmassza üzemet. 1970-ben sajtolómassza előkészítésére porlasztószárítási (atomizer) technológiát vezettek be.

Fotó: ismeretlen, 1976(?)


A gyár 1960-ban új telephelyet létesített Balassagyarmaton, ahol saját tervezésű és készítésű célgépekkel kondenzátor termékeket gyártottak. A IV. ötéves terv keretében Debrecenben és Bernecebarátiban létesült híradástechnikai üzem.

Fotó: Bognár József - KŐPORC 1836-1988, 1982(?)


 

1982 Átnevezik KŐPORC Elektronikai Alkatrész és Műszaki Kerámiagyártó Vállalat névre a gyárat.

A kilencvenes évek felé az elektronika-technikai fejlődés annyira felgyorsult, hogy a hagyományos termékek folyamatosan kiszorultak a piacról. Ez és a KGST piac összeomlása azt eredményezte, hogy a gyár fokozatosan megszűntetni kényszerült először a vidéki telephelyeit, majd Budapesten is megszűnt a híradástechnikai termékek gyártása. A porcelánszigetelő gyártmányok iránt is csökkent a kereslet, ezért a porcelán gyáregység átszervezésére is sor került.

Fotó: ismeretlen, 1982 előtt, még a FINOMKERÁMIAIPARI MŰVEK felirat látható


1990 Megkezdődött a privatizáció. A minisztériumi felügyelet átkerült az Állami Vagyonügynökséghez. Az új vevő a termelést leállította és nem is kívánta folytatni. Az értékes berendezések jelentős része tönkrement, a kemencéket lebontották, fejlesztési laboratórium berendezései tönkrementek (pl. elektronmikroszkóp, jelentős műszaki könyvtár stb.)

A gyár bezárása nagy lelki törés volt a dolgozóknak. Sokan egész életükben csak itt dolgoztak és látniuk kellett a vállalat szétesését, bezárását.

A Kőporc dolgozók egy kis része új vállalkozások formájában próbálta folytatni a régi munkáját. Némelyik vállalkozás jó pár évig is bírta, sőt egy-kettő még most is üzemel, ráadásul a régi gyár területén belül.

Fotó: Szigeti Miklós, 2020, az alsó szinten itt volt az étterem



Felszámolás: KŐPORC Elektronikai Alkatrész és Műszaki Kerámiagyártó Vállalat 1106 Budapest, Tárna u. 4. kezdete:1994-02-03 vége:2014-07-28.







Ezzel az egykori Kőszénbánya és Téglagyár Társulat Pesten (azelőtt Drasche), a Drasche Porcelángyár Nemzeti Vállalat, a Kőbányai Porcelángyár, a KŐPORC Elektronikai Alkatrész és Műszaki Kerámiagyártó Vállalat története befejeződött.

Forrás: https://koporc.hu/story.html 

Tulajdonságok

Foglalkozás: patikus

vásárlási információk

Feltöltve: 2021. november. 25.

(A műtárgyat eddig 642-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Régi nagyméretű jelzett Kőbányai Porcelángyári termék 17.5 cm

[1G920/UZ-N] Régi, hibátlan állapotú vastag falú porcelán tárgy. Érdekessége, hogy alakja a nagyfeszültségű szigetelőre hasonlít, bár nem lyukas a közepe. Elképzelhető, hogy akkumulátorgyári használati tárgy. Oldalán kívül régi Kőbányai porcelángyár jelzése található, lásd fotó. Magasság: 6.5 cm Szélesség: 17.5 cm Súly: 1.445 kg Egy kis történelem Kőbányai Porcelángyár a hatvanas években, fekete-fehér képekből összeállítva, színezve; Fotó: ismeretlen   Az ős gyár Alois Miesbach X. Külső Jászberényi út 41. téglagyárának kibővítése révén jött létre. A termelés 1846.-ban indult meg és 1908.-ig kizárólag tégla, tetőcserép és keramit útburkoló kockákat gyártottak. A társulat a fajansz- és porcelángyárat 1908.-ban hozta létre. A termelés főként falburkoló áruk, műszaki és egészségügyi porcelánok készítésével folyt. A díszmű gyártás, bár erről pontos adatok nem állnak rendelkezésre, a húszas évek elejéig tarthatott és 1936.-ig a Porcelángyár újraindításáig megint csak ipari és egészségügyi árut termelt. 1936.-tól ismét beindult a díszműgyártás. A gyárat 1941.-ben hadiüzemmé nyilvánították, majd 1944.-ben súlyos bombatalálat érte. A termelés a szovjet parancsnokság alatt 1945.-ben indult be újra. 1949.-ben a Kőszénbánya és Téglagyár Társulat Pesten (azelőtt Drasche) államosításakor három téglagyárra, egy tűzállógyárra és a Drasche Porcelángyár Nemzeti Vállalatra osztották.   A gyár profilja műszaki porcelán, edény és díszműporcelán lett. 1949. május 31-től a Nagybátony-Újlaki Téglagyár telepén működött elektrokerámiai üzemet átadták a Porcelángyárnak. Ezzel egy időben megkezdődött Kőbányán a szteatit szigetelők és pirolit nevü hőtechnikai szigetelők gyártása is. Az elektrokerámiai (híradástechnikai) üzemet először a megszűnt edénygyár területére helyezték, később 1953 végén külön épületet kapott. Fotó: ismeretlen, 1975, a kémény mögött a magas Drasche lakóházon jól látszik a később épített felső szint, az utca felé a gyár épületén még csak a vörös csillag van, nincs ott a nagy "Finomkerámiaipari Művek", aminek a helyére a KŐPORC felirat került később. Fotó: archivum.mtva.hu, 1961, Liget utcai telephely 1950-51-ben új laboratórium épült a gyárban. A modern 5 szintes épületben az anyagvizsgáló kémiai laboratóriumon kívül itt kapott helyet a híradástechnikai fejlesztés-, és vizsgálólabor, valamint új nagyfeszültségű vizsgálólabor is. A gyárban a termelést gyáregységekbe szervezték. Így alakult ki a porcelán, a híradástechnikai és gépészeti gyáregység. A gépészeti gyáregységben a folyamatos karbantartási munkák mellett jelentős helyet foglalt el a gépfejlesztés, azaz új célgépek és kemencék tervezése és kivitelezése. A híradástechnikai gyáregység részére terveztek és készítettek számos speciális gyártó és szerelő gépet, automatákat. Fotó: ismeretlen, a massza üzem eleje Fotó: ismeretlen, a mai Porcelán utca a 70-es években 1951 Kőbányai Porcelángyár lett a gyár neve. 1954-ben a megszűnt Solus Csiszolókoronggyár kőbányai Liget utcai telepét a gyárhoz csatolták, ahol sajtolt porcelánszerelési cikkeket, porcelán díszműárut, kordierit-, és pirolit hőtechnikai termékeket állítottak elő. 1969-ben a Budapesti Porcelángyár nógrádverőcei telepét a gyárhoz csatolták, ahol laboratóriumi porcelánokat gyártottak. A Liget utcai telepet 1969-ben átadták a Hollóházi Porcelángyárnak, ezzel megszűnt a díszmű gyártás. A festést végző dolgozókkal együtt a tervező csapat is a Hollóházi Porcelángyárhoz került. A széntüzelésű, szennyező kemencéket bezárták. Fotó: ismeretlen, 1976(?), főbejárat A híradástechnikai gyáregységben a kísérleti és kutatómunka alapján megkezdték a csőkondenzátorok gyártását. Ezek égetésére előbb egy periódikusan működő, gáztüzelésű (Pb-gáz), majd egy folyamatos üzemű gáztüzelésű, tolólapos kemencét építettek. 1957-ben megkezdték a trimmer kondenzátorok gyártását. Úgyszintén eredményesen végződtek a lágymágnes-ferrit termékek gyártására megindított kísérletek is és ferrit gyártó üzem létesült. Fotó: ismeretlen, 1982 előtt 1959-60-ban jelentős beruházások kezdődtek. Megkezdődött a porcelán gyáregység rekonstrukciója. Ennek keretében újjáépítették, ill. korszerűsítették a nyersanyagtárolót és a porcelánmassza üzemet. 1970-ben sajtolómassza előkészítésére porlasztószárítási (atomizer) technológiát vezettek be. Fotó: ismeretlen, 1976(?) A gyár 1960-ban új telephelyet létesített Balassagyarmaton, ahol saját tervezésű és készítésű célgépekkel kondenzátor termékeket gyártottak. A IV. ötéves terv keretében Debrecenben és Bernecebarátiban létesült híradástechnikai üzem. Fotó: Bognár József - KŐPORC 1836-1988, 1982(?)   1982 Átnevezik KŐPORC Elektronikai Alkatrész és Műszaki Kerámiagyártó Vállalat névre a gyárat. A kilencvenes évek felé az elektronika-technikai fejlődés annyira felgyorsult, hogy a hagyományos termékek folyamatosan kiszorultak a piacról. Ez és a KGST piac összeomlása azt eredményezte, hogy a gyár fokozatosan megszűntetni kényszerült először a vidéki telephelyeit, majd Budapesten is megszűnt a híradástechnikai termékek gyártása. A porcelánszigetelő gyártmányok iránt is csökkent a kereslet, ezért a porcelán gyáregység átszervezésére is sor került. Fotó: ismeretlen, 1982 előtt, még a FINOMKERÁMIAIPARI MŰVEK felirat látható 1990 Megkezdődött a privatizáció. A minisztériumi felügyelet átkerült az Állami Vagyonügynökséghez. Az új vevő a termelést leállította és nem is kívánta folytatni. Az értékes berendezések jelentős része tönkrement, a kemencéket lebontották, fejlesztési laboratórium berendezései tönkrementek (pl. elektronmikroszkóp, jelentős műszaki könyvtár stb.) A gyár bezárása nagy lelki törés volt a dolgozóknak. Sokan egész életükben csak itt dolgoztak és látniuk kellett a vállalat szétesését, bezárását. A Kőporc dolgozók egy kis része új vállalkozások formájában próbálta folytatni a régi munkáját. Némelyik vállalkozás jó pár évig is bírta, sőt egy-kettő még most is üzemel, ráadásul a régi gyár területén belül. Fotó: Szigeti Miklós, 2020, az alsó szinten itt volt az étterem Felszámolás: KŐPORC Elektronikai Alkatrész és Műszaki Kerámiagyártó Vállalat 1106 Budapest, Tárna u. 4. kezdete:1994-02-03 vége:2014-07-28. Ezzel az egykori Kőszénbánya és Téglagyár Társulat Pesten (azelőtt Drasche), a Drasche Porcelángyár Nemzeti Vállalat, a Kőbányai Porcelángyár, a KŐPORC Elektronikai Alkatrész és Műszaki Kerámiagyártó Vállalat története befejeződött. Forrás: https://koporc.hu/story.html 

További részletek
Foglalkozás: patikus

vásárlási információk
Feltöltve: 2021. november. 25.

(A műtárgyat eddig 642-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
24 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[2A227/PULT] Olaj vászon festmény, hibátlan állapotú, széles, aranyozott Blondel keretben. Azonnal falra akasztható, ajándékozható állapotban van. Jelzés balra lent: BERKES A. Magasság: 69 cm Szélesség: 79 cm Súly: 6.48 kg Berkes Anta   A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Berkes Antal Berkes: Utcarészlet Született 1874. Budapest Meghalt 1938. Budapest Nemzetisége magyar A Wikimédia Commons tartalmaz Berkes Antal témájú médiaállományokat. Berkes Antal (Budapest, 1874. március 28. – Budapest, 1938. november) magyar festő. Főleg utcaképeket festett.  Életpályája Berkes Antal és Bachl Mária fia. Az Iparművészeti Főiskolán tanult 1889-től 1894-ig. Először tájképeket festett, aztán áttért a budapesti, majd párizsi és bécsi utcaképek ábrázolására. Sikere nyomán nagy számban festett hasonló képeket, sokat kísérletezett a fények ábrázolásával a különböző évszakokban és napszakokban. 1907. július 27-én Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette a nála nyolc évvel fiatalabb Szilágyi Ilonát, Szilágyi János és Polinger Rozália lányát. 1903-tól állított ki a Műcsarnokban. 1937-ben Debrecenben volt gyűjteményes kiállítása. 2007-ben a miskolci Herman Ottó Múzeumban volt retrospektív kiállítása „Párizs egy magyar szemével” címmel. A Magyar Nemzeti Galériában is látható egy műve.         Forrás: Wikipedia
Berkes Antal : Budapesti tavasz
550 000 HUF
[2A219/006] Nagyméretű olaj farost festmény, szép állapotú, sárga színű léckeretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. A keret festése kopott, sérült. Hátoldalán kiállítási papírcimke, rajta felirat: MÓCZÁN KÁROLY /1917 - 1975/ ÁDÁM-ÉVA 1969 Magasság: 114.5 cm Szélesség: 89 cm Súly: 5.04 kg MÓCZÁR KÁROLY (Kiskunfélegyháza, 1917.december 22) Móczár Károly festőművész-rajztanár. Elemi és középfokú iskoláit szülővárosában végezte. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. A főiskola nyári kurzusain Pécsett iparművészeti tárgyakat tervezett. 1949-ben kezdett el tanítani szülővárosa Polgári Fiúiskolájában. Több mint harminc évig tanított. 1950-től rajzszakkört vezetett. 1958-tól nyaranta a Tokaji Művésztelepen dolgozott. Kiállításai: Kiskunfélegyháza, 1962, 1969, 1970; Emlékkiállítás Budapesten, 1984. (Megjelent a "Kiskunfélegyháza helyismereti könyve" c. munkában a 368. oldalon) Dr. Móczár István emlékezése Móczár Károlyra: "- Móczár Károly, 1973-ban fogadott bennünket a - bűnbarlangjában -, ahogy írta a hozzám címzett levelében. Akkortájt a gyulai kórházban voltam cselédkönyves orvos. Nagymama halála, illetve temetése az egész rokonságot Félegyházára szólította. A temetés után Karcsi bácsi meghívta minden rokonát a Városi Bíróság padlásán berendezett műtermébe. Ezidáig keveset tudtam róla, csak annyit amit apám mondott róla, hogy különc ember, de csodálatosan tud festeni stb. Ezért aztán az izgatottságom a tetőfokára hágott, amikor beléptünk vagy huszan, rokonok a műtermébe. Rengeteg képe hevert mindenfelé a padlón, a gerendákra felfüggesztve. A képei közül az egyik önarcképe ragadott meg leginkább, mert fantasztikusan volt megfestve. A koncentrikusan megfestett képeit nem értettem, kérdésemre az felelte, hogy a sebességet festette meg. Gyönyörű színeket használt, de voltak közöttük szomorkás hangulatú képek is. Sokat beszélt a Temetés című festményéről. Ritka pillanatnak számított, ahogy a rokonait fogadta műtermében és rejtett titkait tárta fel előttünk. Arról is beszélt, hogy éppen mi motiválta egy-egy téma megfestésére, vagyis mit ábrázolt a kép. "- Az élet igazsága a születés és az elmúlás! Amint látjátok, bárkik is vagytok, a glóriátok lehullik egyszer a gödörbe, hogy egy újabb glória szülessen helyette és ez a körforgás örök, amíg ember él a Földön! A fejek, mint a gyümölcsök lógnak az életfáról - mondta rezignáltan. Nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor felajánlotta számomra a Temetés című képet megvételre, jelképes áron, melyet az egyetemista "zsoldomból" is ki tudtam gazdálkodni. Hihetetlen hatással voltak rám a festményei, és munkássága. Karcsi bácsi nagyon örült annak, hogy édesapám is ott volt a műteremben, valamint sokan mások. Nagyon nagy válságban lehetett, mert nem tünt boldognak, és a savanykás hangulatú megjegyzéseiben felrémlett a közeljővő, a leskelődő végzet. Kétév múlva sajnos halálos motorbalesetet szenvedett." Sümegi György elemzése Móczár Károlyról, 1985. október 1-én Móczár Károlynak több mint másfél évtizeddel ezelőtt (1969. november 6-tól december 7-ig) volt már önálló tárlata szülővárosa, Kiskunfélegyháza múzeumában. Akkor még volt esély művészetének folytatására, amit évekkel később egy tragikus hirtelenségű baleset (A szerkesztő megjegyzése: motorkerékpárral történt baleset) - életével együtt - végérvényesen megvont tőle. A '70-es évek elején, félegyházi múzeumi munkáim során magam is többször találkoztam vele. Ha azt mondom róla, hogy festő, festőművész volt, akkor csak kevesen tudják művekkel is azonosítani a nevét. Életidejének utolsó részében ugyanis visszahúzódva élt, tépelődve és állandó kísérletezésbe merülve dolgozott műtermében. Ez a több emelet magasságban, padlássarokban kialakított műterem metaforája is lehetne Móczárnak. A dolgokat, jelenségeket, a megye s a város korabeli művészeti életét tudta így kivülről - talán felülről is -, de mindenképpen független pozícióból szemlélni. Ugyanakkor talán lemondóan is, hiszen művészeti visszavonultsága, függetlenségének elfogadtatásába s kiküzdésébe elsősorban az ötvenes évek tematikus elvárásai kényszeríthették. Móczár Károlyt szülővárosában elsősorban tanárként ismerték, szerették, tisztelték. Évtizedeken át tanított, előbb a Tanítóképzőben, majd a Móra Gimnáziumban rajzot, művészettörténetet, 1950-től pedig képzőművészeti szakkört is vezetett. Életrajzából érdemes idézni, hogy Kiskunfélegyházán született (1917. december 22.) s az elemi iskoláit is ott végezte. A képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. Különösen Aba Nováktól beszélt nekem Móczár lelkesülten egyszer a padlás-műtermében, ahol a legfeltűnőbb, mindenhonnét látható helyre, egy nagyméretű festőállványra mesterének egy plakát-önarcképét helyezte. Mérce és emlékeztető egyaránt lehetett ez számára, festő munkájára vonatkozóan is. Mértéket adhatott és egyúttal őszinteségre is késztethetett. De talán bénító is volt kissé, és el is lehetett bújni mögé arra hivatkozva, hogy mestereink műveit utolérni, netán meghaladni szinte lehetetlen, s ezért megkísérelni sem érdemes. Mindenesetre a műterme akkor nem folyamatos - nulla dies sine linea - (egy nap sem vonal nélkül) munkáról árulkodott.A művek kis száma és milyensége kísérletezésekről, megtorpanásokról vallott és mindez művészi elbizonytalanodást sejtetett. De mihez képest lett bizonytalanabb, mikor és hogyan torpanhatott meg Móczár? Főiskolás rajzai, kísérleti darabjai munkássága kezdetét, irányulását, a biztos szakmai alapok lerakását egyaránt jelölik. Határozott rajzkészségét, biztos formaalakító tehetségét figyelhetjük meg a karakteres arckép tanulmányokon. Mestere, Aba Novák Vilmos művészete igézetében készítette el a diplomamunkáját nagy kartonra: ez 1:1 léptékű freskó vázlat. E munkáján (nagy kár, hogy elpusztult) az Élet sátora körül az élők, allegórikus, érzékien-telten megjelenített nőalakok, a sátor fölött pedig a Halál és elraboltjai, a Halottak táncolnak. Döbbenetes aktualitást adott e műnek készülési ideje, 1940-41, a második világháború pokla. Móczár egyébként maga is átélte a háborút, sőt, hadifogságból is későn szabadult. Hazatérte után, az újjáépítés idején életét-munkásságát, így művészetét is újraépítette, s a több éves törés, a kényszerű "hallgatás" után kitűnő főiskolai indulását igyekezett folytatni. Valószínűleg próbált festeni is, nyilván elővette rajzeszközeit és festőfelszerelését, de elég gyors ütemben jöttek tematikus elvárások, stiláris előírások a képzőművészetében, s mindezek megköthették a kezét. Ráadásul éppen ezidőtt, 1950-től vezetett rajzszakkört, ahol szintén nem maradhatott távol a kor aktuális követelményeitől. Ezidőből fönnmaradt művei (1954-es karaktúra sorozata - ez a '60-as években újabb darabokkal egészült ki - és akvarell arcmásai) tehetségének, művészi adottságának legerősebb oldalát, a karakterizáló képességét állítják a középpontba. Az '50-es évek végétől kb. egy évtizednyi időben hagyományos felfogásban arcképeket és tájképeket festett. Ez utóbbinál az alföldi, a gyermekkorában megismert síkvidéki táj megrögzítése, lefestése mellé (pl. Tanya vörös háttérrel) derűsebb színvilágú, oldottabb festőiségű, a szép-dombos Tokajt bemutató képek kerülnek (Tokaji utca, Tokaji dombok) mivel Móczár 1958-tól kezdődően több nyáron át dolgozott a Tokaji Művésztelepen. 1956-os szakállas, karakteres Önarcképe mellé főként dokumentum értéke miatt sorolható a festő Zilahy György és Tóth Menyhért arcképe. Az 1957-ben festett Parasztfej elnagyolt tömbössége, kemény és szikár vonásai Móczár legjobb művészi erényeit csillantják föl. Aztán színben és formában, a kifejezés indítékában és alapvető inspirációjában is lassú, de rá jellemző fordulat következik be festői munkásságában a '60-as évek közepétől. A változás elindítója - vallomása szerint - Boros Miklós lekerekített szobrai és Amerigo Tot Kavics-asszonyainak élménye lehetett. E festő megújulás lehetséges új tartalmait és kifejező értékeit az Öltöztetik a menyasszonyt című képe érezteti igazán. Az ezt követő munkák kísérleti darabok, fázistanulmányok inkább, mint érett alkotások. A színek fölhigulnak, elfinomodnak, a formák elvesztik plasztikai jelentőségüket és könnyűvé, önkényesen hajlíthatóvá és amorffá vállnak, eltestetlenednek. Valamiféle mesterkélt dekorativitás jellemzi e munkáit azzal a határozott alkotói szándékkal együtt, amely mindegyik kompozíciót egy ovális vagy körformába (egyfajta teljesség-érzetet sugallva) igyekszik beszorítani. Elvágyódás és valamiféle, a szecesszióhoz hasonlatos dekadencia ugyanúgy jellemzi ekkor, mint az újat teremtés szándéka, a valahová eljutás reménye és egyfajta egyéni képi rend megteremtésének az igénye. Más kérdés, hogy mi lett mindennek a művekben látható eredménye. Móczár Károly festői életműve ellentmondásos ugyan, de egyenetlenségeivel és érettebb munkáival együtt része a magyar és a felszabadulás utáni Bács-Kiskun megyei képzőművészetnek, művészeti életnek. Szülővárosában, Kiskunfélegyházán különösen figyelemre méltó. Forrás: http://moczar.freeweb.hu/html/mkaroly.htm
Móczár Károly /1917 - 1975/: "Ádám-Éva" kiállítási raglapon 110 x 85 cm
142 000 HUF
[2A218/006] Nagyméretű olaj vászon festmény, szép állapotú aranyozott keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. A kereten egy - két apró sérülés, lepattanás látható. Magasság: 111 cm Szélesség: 116 cm Súly: 4.22 kg MÓCZÁR KÁROLY (Kiskunfélegyháza, 1917.december 22) Móczár Károly festőművész-rajztanár. Elemi és középfokú iskoláit szülővárosában végezte. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. A főiskola nyári kurzusain Pécsett iparművészeti tárgyakat tervezett. 1949-ben kezdett el tanítani szülővárosa Polgári Fiúiskolájában. Több mint harminc évig tanított. 1950-től rajzszakkört vezetett. 1958-tól nyaranta a Tokaji Művésztelepen dolgozott. Kiállításai: Kiskunfélegyháza, 1962, 1969, 1970; Emlékkiállítás Budapesten, 1984. (Megjelent a "Kiskunfélegyháza helyismereti könyve" c. munkában a 368. oldalon) Dr. Móczár István emlékezése Móczár Károlyra: "- Móczár Károly, 1973-ban fogadott bennünket a - bűnbarlangjában -, ahogy írta a hozzám címzett levelében. Akkortájt a gyulai kórházban voltam cselédkönyves orvos. Nagymama halála, illetve temetése az egész rokonságot Félegyházára szólította. A temetés után Karcsi bácsi meghívta minden rokonát a Városi Bíróság padlásán berendezett műtermébe. Ezidáig keveset tudtam róla, csak annyit amit apám mondott róla, hogy különc ember, de csodálatosan tud festeni stb. Ezért aztán az izgatottságom a tetőfokára hágott, amikor beléptünk vagy huszan, rokonok a műtermébe. Rengeteg képe hevert mindenfelé a padlón, a gerendákra felfüggesztve. A képei közül az egyik önarcképe ragadott meg leginkább, mert fantasztikusan volt megfestve. A koncentrikusan megfestett képeit nem értettem, kérdésemre az felelte, hogy a sebességet festette meg. Gyönyörű színeket használt, de voltak közöttük szomorkás hangulatú képek is. Sokat beszélt a Temetés című festményéről. Ritka pillanatnak számított, ahogy a rokonait fogadta műtermében és rejtett titkait tárta fel előttünk. Arról is beszélt, hogy éppen mi motiválta egy-egy téma megfestésére, vagyis mit ábrázolt a kép. "- Az élet igazsága a születés és az elmúlás! Amint látjátok, bárkik is vagytok, a glóriátok lehullik egyszer a gödörbe, hogy egy újabb glória szülessen helyette és ez a körforgás örök, amíg ember él a Földön! A fejek, mint a gyümölcsök lógnak az életfáról - mondta rezignáltan. Nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor felajánlotta számomra a Temetés című képet megvételre, jelképes áron, melyet az egyetemista "zsoldomból" is ki tudtam gazdálkodni. Hihetetlen hatással voltak rám a festményei, és munkássága. Karcsi bácsi nagyon örült annak, hogy édesapám is ott volt a műteremben, valamint sokan mások. Nagyon nagy válságban lehetett, mert nem tünt boldognak, és a savanykás hangulatú megjegyzéseiben felrémlett a közeljővő, a leskelődő végzet. Kétév múlva sajnos halálos motorbalesetet szenvedett." Sümegi György elemzése Móczár Károlyról, 1985. október 1-én Móczár Károlynak több mint másfél évtizeddel ezelőtt (1969. november 6-tól december 7-ig) volt már önálló tárlata szülővárosa, Kiskunfélegyháza múzeumában. Akkor még volt esély művészetének folytatására, amit évekkel később egy tragikus hirtelenségű baleset (A szerkesztő megjegyzése: motorkerékpárral történt baleset) - életével együtt - végérvényesen megvont tőle. A '70-es évek elején, félegyházi múzeumi munkáim során magam is többször találkoztam vele. Ha azt mondom róla, hogy festő, festőművész volt, akkor csak kevesen tudják művekkel is azonosítani a nevét. Életidejének utolsó részében ugyanis visszahúzódva élt, tépelődve és állandó kísérletezésbe merülve dolgozott műtermében. Ez a több emelet magasságban, padlássarokban kialakított műterem metaforája is lehetne Móczárnak. A dolgokat, jelenségeket, a megye s a város korabeli művészeti életét tudta így kivülről - talán felülről is -, de mindenképpen független pozícióból szemlélni. Ugyanakkor talán lemondóan is, hiszen művészeti visszavonultsága, függetlenségének elfogadtatásába s kiküzdésébe elsősorban az ötvenes évek tematikus elvárásai kényszeríthették. Móczár Károlyt szülővárosában elsősorban tanárként ismerték, szerették, tisztelték. Évtizedeken át tanított, előbb a Tanítóképzőben, majd a Móra Gimnáziumban rajzot, művészettörténetet, 1950-től pedig képzőművészeti szakkört is vezetett. Életrajzából érdemes idézni, hogy Kiskunfélegyházán született (1917. december 22.) s az elemi iskoláit is ott végezte. A képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Aba Novák Vilmos irányítása mellett tanult. Különösen Aba Nováktól beszélt nekem Móczár lelkesülten egyszer a padlás-műtermében, ahol a legfeltűnőbb, mindenhonnét látható helyre, egy nagyméretű festőállványra mesterének egy plakát-önarcképét helyezte. Mérce és emlékeztető egyaránt lehetett ez számára, festő munkájára vonatkozóan is. Mértéket adhatott és egyúttal őszinteségre is késztethetett. De talán bénító is volt kissé, és el is lehetett bújni mögé arra hivatkozva, hogy mestereink műveit utolérni, netán meghaladni szinte lehetetlen, s ezért megkísérelni sem érdemes. Mindenesetre a műterme akkor nem folyamatos - nulla dies sine linea - (egy nap sem vonal nélkül) munkáról árulkodott.A művek kis száma és milyensége kísérletezésekről, megtorpanásokról vallott és mindez művészi elbizonytalanodást sejtetett. De mihez képest lett bizonytalanabb, mikor és hogyan torpanhatott meg Móczár? Főiskolás rajzai, kísérleti darabjai munkássága kezdetét, irányulását, a biztos szakmai alapok lerakását egyaránt jelölik. Határozott rajzkészségét, biztos formaalakító tehetségét figyelhetjük meg a karakteres arckép tanulmányokon. Mestere, Aba Novák Vilmos művészete igézetében készítette el a diplomamunkáját nagy kartonra: ez 1:1 léptékű freskó vázlat. E munkáján (nagy kár, hogy elpusztult) az Élet sátora körül az élők, allegórikus, érzékien-telten megjelenített nőalakok, a sátor fölött pedig a Halál és elraboltjai, a Halottak táncolnak. Döbbenetes aktualitást adott e műnek készülési ideje, 1940-41, a második világháború pokla. Móczár egyébként maga is átélte a háborút, sőt, hadifogságból is későn szabadult. Hazatérte után, az újjáépítés idején életét-munkásságát, így művészetét is újraépítette, s a több éves törés, a kényszerű "hallgatás" után kitűnő főiskolai indulását igyekezett folytatni. Valószínűleg próbált festeni is, nyilván elővette rajzeszközeit és festőfelszerelését, de elég gyors ütemben jöttek tematikus elvárások, stiláris előírások a képzőművészetében, s mindezek megköthették a kezét. Ráadásul éppen ezidőtt, 1950-től vezetett rajzszakkört, ahol szintén nem maradhatott távol a kor aktuális követelményeitől. Ezidőből fönnmaradt művei (1954-es karaktúra sorozata - ez a '60-as években újabb darabokkal egészült ki - és akvarell arcmásai) tehetségének, művészi adottságának legerősebb oldalát, a karakterizáló képességét állítják a középpontba. Az '50-es évek végétől kb. egy évtizednyi időben hagyományos felfogásban arcképeket és tájképeket festett. Ez utóbbinál az alföldi, a gyermekkorában megismert síkvidéki táj megrögzítése, lefestése mellé (pl. Tanya vörös háttérrel) derűsebb színvilágú, oldottabb festőiségű, a szép-dombos Tokajt bemutató képek kerülnek (Tokaji utca, Tokaji dombok) mivel Móczár 1958-tól kezdődően több nyáron át dolgozott a Tokaji Művésztelepen. 1956-os szakállas, karakteres Önarcképe mellé főként dokumentum értéke miatt sorolható a festő Zilahy György és Tóth Menyhért arcképe. Az 1957-ben festett Parasztfej elnagyolt tömbössége, kemény és szikár vonásai Móczár legjobb művészi erényeit csillantják föl. Aztán színben és formában, a kifejezés indítékában és alapvető inspirációjában is lassú, de rá jellemző fordulat következik be festői munkásságában a '60-as évek közepétől. A változás elindítója - vallomása szerint - Boros Miklós lekerekített szobrai és Amerigo Tot Kavics-asszonyainak élménye lehetett. E festő megújulás lehetséges új tartalmait és kifejező értékeit az Öltöztetik a menyasszonyt című képe érezteti igazán. Az ezt követő munkák kísérleti darabok, fázistanulmányok inkább, mint érett alkotások. A színek fölhigulnak, elfinomodnak, a formák elvesztik plasztikai jelentőségüket és könnyűvé, önkényesen hajlíthatóvá és amorffá vállnak, eltestetlenednek. Valamiféle mesterkélt dekorativitás jellemzi e munkáit azzal a határozott alkotói szándékkal együtt, amely mindegyik kompozíciót egy ovális vagy körformába (egyfajta teljesség-érzetet sugallva) igyekszik beszorítani. Elvágyódás és valamiféle, a szecesszióhoz hasonlatos dekadencia ugyanúgy jellemzi ekkor, mint az újat teremtés szándéka, a valahová eljutás reménye és egyfajta egyéni képi rend megteremtésének az igénye. Más kérdés, hogy mi lett mindennek a művekben látható eredménye. Móczár Károly festői életműve ellentmondásos ugyan, de egyenetlenségeivel és érettebb munkáival együtt része a magyar és a felszabadulás utáni Bács-Kiskun megyei képzőművészetnek, művészeti életnek. Szülővárosában, Kiskunfélegyházán különösen figyelemre méltó. Forrás: http://moczar.freeweb.hu/html/mkaroly.htm
Móczár Károly : Templom 106 x 100 cm
140 000 HUF

a kategória hasonló műtárgyai

[1L188/X303] Régi szép állapotú, porcelán gyógyszertári tároló edény, patika tégely készlet, 23 darab. Fém fedélen felirat: BARCSAY KÁROLY GYÓGYTÁRA SZEGEDEN Alján mélynyomással: 200 (ml) Magasság: 9 cm Szélesség: 7.5 cm Súly: 6.515 kg   Magassága 19 cm, átmérője 7 cm. Súlya 437 g. A Barcsay dinasztia  Szeged városképi jelentőségű polgára dr. Barcsay István. Nemesi tartás, valamint kifogástalan modor jellemzi, nagy valószínűséggel dinasztikus alapokon. A család gyökérzete Barcsay Ákosig, Erdély egykori fejedelméig (1658–1660) is elér, így aztán nem meglepő, hogy a felmenők sorában többek között földbirtokosok, ispánok, magas rangú katonatisztek találhatóak. „A Barcsay család, pontosabban a Nagy-Barcsai família Erdély legrégibb családjai közül való, azonban Magyarországon, Bihar megyében is rendelkeztek földbirtokokkal. Erdélyben Hunyad megyében van a família ősfészke, jelesül Nagybarcsán, ahonnan a családnév is származik. A pestyéni és szálfai birtokrészeket első foglalási joggal bírták. Bírtuk. Címere a családnak egy nyíllal átlőtt kar, mely markában görbe kardot tart. E címer és a nemesi hagyomány ellenére a családnak soha nem volt armálisa, azaz a címert leíró oklevele” – mondja István bevezetésként. A család első ismert őse okmányilag igazolhatóan a XIII. század közepén élt Iwanche (más formában: Ivancheo, Joancha). Ezt követően a család származása jól levezethető. A Nagy-Barcsai Barcsay családnak (melyből a fejedelem származott) egyik ága 1702-ben a Bihar megyei Margitán és a vele szomszédos Klárafalván szerzett részbirtokot. Ebből az ágból született 1811-ben Barcsay István (1811–1892) ’48-as honvéd hadnagy, aki Debrecenben szolgált ügyészként, majd ugyanott városi tanácsnokként. Felesége Ivány Eszter (1820–1864) volt. Házasságukból öt gyermek származott, közöttük Károly, aki gyógyszerész lett, s ezzel dinasztiát alapított a dinasztián belül. Barcsay Károly Barcsay Károly senior (1841, Debrecen – 1913, Debrecen) iskoláit szülővárosában végezte. 1863-ban a Pesti Magyar Királyi Tudományegyetemen gyógyszerészeti diplomát szerzett. Megvette az 1792-ban alapított nyíregyházi Arany Sas reáljogú gyógyszertárat, melynek 1875-ig volt tulajdonosa. 1875. március 27-én 28 000 forintért megvásárolta a Götz örökösöktől az 1812-ben alapított szegedi, Isteni Gondviselésről elnevezett reáljogú gyógyszertárat. Hamarosan a virilista polgárok listáján a harmadik helyre küzdötte fel magát. Az 1879-es árvíz alkalmával már az első napokban tagja volt annak a bizottságnak, mely a szükséges teendőkről intézkedett. Nevéhez fűződik a Szegedi Kerületi Betegsegélyező Pénztár felállítása, melynek elnökévé választották. Tagja volt a Nimród Vadásztársaságnak is. Szatymazon és annak környékén 55 holdon telepített szőlőt, ahol 280 fajta szőlőt termesztett. Itt kell megjegyeznünk, hogy Szeged város határa 1950-ig elnyúlt a mai Bács-Kiskun megye határvonaláig, s itt a filoxéravész (1875–1895) után kiterjedt szőlőbirtokok voltak. A Tiszától Átokházáig nyúló kelet-nyugati, valamint a Szatymaztól Horgosig terjedő észak-déli kiterjedésben 20 000 hektár szőlőt műveltek. A fajtanemesítés, illetve az oltványozás is gyakorlattá alakult. E magas szintű agrokultúrában vezérszerepet töltött be Barcsay Károly, aki nemes gyümölcsfáival sok díjat és elismerést szerzett. 1895 és 1905 között a Szatymazi Gazdakör elnöki tisztét töltötte be. Első felesége Pfannschmiedt Gizella (1846–1900) volt, akitől hét gyermeke született, köztük Károly, a későbbi gyógyszerész. Felesége halála után visszavonult, szegény sorsú családok számára alapítványt hozott létre, vagyonát szétosztotta, gyógyszertárát fia örökölte. Palicsra költözött és feleségül vette Markovszki Emmát (1874–1966), tőle két gyermek született. Debrecenben a Páterfia Református Temetőben helyezték örök nyugalomra. Barcsay Károly junior (1875, Szeged – 1955, Szeged) iskoláit szülővárosában végezte, majd a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen gyógyszerészhallgatóként folytatta tanulmányait. Gyakornoki idejét a neves budapesti Török gyógyszertárban töltötte. Gyógyszerészi diplomát 1900-ban nyert. Befejezve katonai szolgálatát tartalékos hadnagyként szerelt le. 1904-ben feleségül vette Hutter Juliannát (1880–1962). Károly nevű gyermeke korán elhunyt, István fia 1924-ben született. Élénk társadalmi tevékenységet fejtett ki. Törvényhatósági bizottsági tag volt. „Fontos megjegyeznem, hogy a Szegedi Református Egyházban presbiteri tisztséget töltött be, és tagja volt a Kálvinista Körnek. Elnökének választotta a Szegedi Polgári Dalárda, örökös díszelnökévé a Szegedi Visszhang Dalkör” – emeli ki az utód. Barcsay Károly sokat tett Szeged sportéletének fejlesztéséért. Első elnöke volt a Szegedi Úszó Egyesületnek (SZUE – erről nevezték el a híd újszegedi lábánál lévő uszodát, a szegediek legendás találkozóhelyét, a vízilabda és az úszósport fellegvárát). A Szegedi Tornaegyesületnek és a Szegedi Evezős Klubnak elnöke, a Tisza Szegedi Evezős Egyletnek pedig pártoló tagja volt. A Magyarországi Gyógyszerész Egyesület Szeged-vidéki Kerületének vezetőségi tagjává választották.  A régi patika a Tisza Lajos körúton Forrás: https://nqv.hu/portre/a-barcsay-dinasztia/    
Antik BARCSAY SZEGED gyógyszertári porcelán patika tégely 23 darab
86 000 HUF