[0O199/089] Olaj vászon festmény, régi aranyozott keretben. Jelzés jobbra lent: KURUCZ 88 Feszítő kereten Képcsarnok Vállalat címkéje, rajta felirat: KURUCZ D. ISTVÁN TANYA Magasság: 54.5 cm Szélesség: 94.5 cm Súly: 3.58 kg Kurucz D. István festő Születési hely: Hódmezővásárhely Születési dátum: 1914 Honlap: Kiállítások az adatbázisban:  Az Alföld festője – Kurucz D. István kiállítása Mesterei: Rudnay Gyula, Benkhard Ágoston, Szőnyi István, Nagy Sándor. 1933: Szőnyi István magániskolájának növendéke; 1934-1940: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Rudnay Gyula, Benkhard Ágoston, Szőnyi István, Nagy Sándor. 1950: Munkácsy-díj; 1960: a VII. Vásárhelyi Őszi Tárlat Tornyai-plakettje; 1941-1942, 1961, 1983: római ösztöndíj; 1964: Szakszervezetek Országos Tanácsa-díj: 1971: érdemes művész; 1974: a Munka Érdemrend arany fokozata; 1977: Káplár Miklós-díj és emlékplakett; 1978: kiváló művész; 1984: Szocialista Magyarországért érdemrend; 1985: Kossuth-díj. 1940-ben Hódmezővásárhelyen telepedett le. 1943-1947 között bekapcsolódott szülővárosa művészeti és közéletébe, a Vásárhely Népe c. lap munkatársa, 1948-ban Budapestre költözött, a Kossuth Akadémia képzőművész körének vezetője volt. 1949-1959 között Szőnyi István tanársegédjeként freskótechnikát tanított a főiskolán. 1951-1952 között megszervezte a Honvédségi Képzőművészeti Stúdiót, majd kinevezték a Honvéd Képzőművészeti Iskola igazgatójának. 1953-ban vásárhelyi házában és műtermében megnyílt a Képzőművészeti Alap 8. sz. művésztelepe. 1962-ben kiállított a XXXI. Velencei Biennálén. 1963-tól Budapesten dolgozott. Tanulmányúton járt több kelet- és nyugat-európai országban, valamint Japánban, Mongóliában és Algériában. A vásárhelyi iskola reprezentáns egyéniségeként jelentős szerepe volt a Vásárhelyi Őszi Tárlatok elindításában. Megszervezte és vezette a Mednyánszky Társaságot, s haláláig a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep, valamint a Hortobágyi Alkotótábor elnöke volt. Képi világát és etikai alapállását tekintve a magyar piktúra fejlődésében különös szerepet játszó alföldi festészet folytatója, ám ezt a Tornyai és Koszta kezdeményezte népi realista irányzatot a társadalmi-gazdasági fejlődés aktuális fejleményeihez igazítva, egyéni felfogásban művelte. Szemlélődő habitusa jó fogódzóra lelt a temperafestés újrafelfedezésében, amelynek könnyed, levegős színharmóniái nála - az elődöktől eltérően - határozott rajzossággal és a tónusok árnyaltságával ötvöződtek. Első korszakában, a 40-es években még szorosan tapad a tradíciókhoz, amit az indulása mögé hátteret rajzoló valóság, ifjúságának szociális- és természetélményei magyaráznak. Korai művei (Disznóvásár, 1939; Kapu előtt, 1941; Tyúketetés, 1943) voltaképpen képi eszközökkel megoldott szociofotók, melyeket a közlés expresszív ereje, a visszafogott indulat és az ábrázoltakkal való együttérzés szemérmes lírája tesz hitelessé. A II. világháborút követő idők dinamikus atmoszférája jelentős változásokkal járt festészetében, ami tárgyköre kibővülése mellett kompozíciós módszereinek leegyszerűsödésében érhető tetten. Olykor a fogalmi érzékelésig eljutó jellemzése régi témáit is új tartalmakkal telíti: a paraszti életforma józan realitásai már nem a társadalmi mozdulatlanság, hanem a céltudatosan és hasznosan élt emberi élet, az erkölcsi értékek szimbólumaiként jelennek meg képein (Halászok, 1945, Földosztás, 1946). Különösen kifejezőek ebből a szempontból alakos ábrázolásai, melyeken az ikonszerű tömörséggel megfogalmazott figurák a földdel összenőtt ember sorsának természetes ethoszát alakítják képi emócióvá (Parasztasszony, Csikós, 1961). Más műveiben a mezei munka civilizálódását nyomozva a táj új típusú, "társadalmasított" ábrázolását, s vele a 60-as évek kollektivizálódott Alföld-képét teremti meg (Cséplés, 1958; Aratás, 1960). Az alföld problémakörhöz kapcsolódnak a 60-as években megszaporodó tájábrázolásai is, amelyek fő témája a mély horizontú, legtöbbször ember nélküli alföldi táj mindent magába olvasztó végtelensége (Fehér tanyák, Tél, 1963). A táji inspiráció forrása a 70-es évek közepétől már nem a távlati élmény, hanem a táj anyagi és szellemi mivoltát meghatározó természeti közeg, amelynek megjelenítésében - merészen átlépve a konvenciókon - a nonfiguratív festészet eszköztárát is felhasználja. Pályája utolsó harmadában festett Hortobágy-ábrázolásai immár a természet mélyebb struktúráit megismerő és átélő ember újszerű látomásai. Bár technikai felkészültsége és kompozíciós készsége szinte predesztinálták murális feladatok megoldására, alig néhány műve került megvalósításra. Több pannó- és freskóterve, így a Mohácsi csata és a Hajdúság története vázlatstádiumban maradt, vagy csak részben került kivitelezésre. Elméleti kérdések is foglalkoztatták, több cikket, tanulmányt írt a rajztanítás, a művészképzés, a műkereskedelem és a művészetpolitika kérdéseiről. Egyéni kiállítások 1960 • Műcsarnok, Budapest [Kamotsay Istvánnal] 1965, 1968 • Milánó 1970 • Csók Galéria, Budapest 1974 • Vaszary Terem, Kaposvár 1976 • Józsefvárosi Galéria, Budapest 1987 • Csók Galéria, Budapest • Művészetek Háza, Szekszárd • Hollósy Galéria, Budapest 1989 • Vármúzeum, Simontornya • Városi Kiállítóterem, Zalaegerszeg. Válogatott csoportos kiállítások Vásárhelyi Őszi Tárlatokon, a Hatvani Tájkép és Portrébiennálékon, a Szegedi Nyári Tárlatokon stb. Képei bemutatásra kerültek a vásárhelyi iskola jubileumi rendezvényein (1964 • Vásárhelyi Tárlatok, 1954-1963 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1974 • Vásárhelyi Tárlatok 1964-1973 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • A Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlatok negyedszázados jubileuma 1954-1978, Műcsarnok). Művek közgyűjteményekben Köztéri művei pannó (1963, Szegedi Kenderfonó) pannó (1964, Salgótarján, Rendőrkapitányság) secco (1967, Sportkórház, Budapest). Irodalom SZÍJ R.: ~, (tanulmány, Várpalota, 1967) D. FEHÉR ZS.: ~ kiállítása, in: Képzőművészeti Almanach 3, Budapest, 1972 OELMACHER A.: ~ kiállítása a Csók Galériában, in: A szocialista képzőművészet nyomában, Budapest, 1975 "Mindig freskót szerettem volna festeni..." Beszélgetés ~nal, Művészet, 1984/3. TANDI L.: Műteremlátogatás ~nál, Tiszatáj, 1986/2. Vásárhelyi festők (szerk.: KRISTÓ N. I., Budapest, 1988) ~ jubileumán (illusztrált tanulmány, bev.: POGÁNY Ö. G., Debrecen, 1990) események nélkül, Művészet, 1990/3. Az Alföld vonzásában, in: Gondolatok a képtárban, Miskolc, 1996. Tasnádi Attila Forrás: www.artportal.hu

[FKB093/Bp302/65] A kép mérete: 30 x 21 cm keret nélkül. Készült: Tempera, Papír A kép Z. Gulyás Ferenc jelzéssel 1948 alkotása. Jelezve balra lent "Z. Gulyás Ferenc 948" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép

Olaj, karton, 50x42 cm, j. l.j. Dóczyné

Olaj, karton, 27 x 35 cm, j.j.l. : Pilch D. 918

[FK0182/FL-4] A kép mérete: 30 x 40 cm keret nélkül. Készült: Tempera, Papír A kép Vlasics Károly (Szeged, 1882, Szeged, 1968) alkotása. A festmény jó állapotban van. Keret: Ép A festmény hátoldalán jelezve Vlasics Károly, a Képzőművészeti Alap címkéjén. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. Apja mellett segédkezett, aki templomi felszereléseket készített, közben Károlyi Lajos festőművésztől tanult festeni. 1907-től egy ideig Bécsben tartózkodott. A '10-es években Budapesten élt. Utazásai során elkerült Szentpétervárra, ahol közel egy évig tartózkodott. Hazatérve Szegeden telepedett le, és fontos szerepet töltött be a város művészeti életében. 1945 után Szegeden festőiskolát is vezetett, sok tehetséges festő került ki keze alól. 1962-ben a szegedi Móra Ferenc Múzeumban rendezett kiállításán kb. 100 művét mutatták be. Világos tónusú táj- és figurális képeiből, a higgadt, leszűrt életszemlélet és a lágy színekkel kifejezett líra tükröződik. Sommás előadású munkáin általában alföldi, Tisza-parti részleteket és finoman megfigyelt utcai, piaci jeleneteket rögzített meg. A Szegedi Múzeum több művét őrzi. Állami-díjjal jutalmazták pedagógusi és festői munkásságát. (Sz. Z.: Műv. 1968/7) Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. Apja mellett segédkezett, aki templomi felszereléseket készített, közben Károlyi Lajostól festőművésztől tanult festeni. 1907-től egy idegi Bécsben tartózkodott. Az 1910-es években Budapesten élt. Utazásai során elkerült Szentpétervárra, ahol közel egy évig tartózkodott. Hazatérve Szegeden telepedett le, és fontos szerepet töltött be a város művészeti életében. 1945 után Szegeden festőiskolában is vezetett. Sok tehetséges festő került ki a keze alól. 1962-ben a Móra Ferenc Múzeumban rendezett kiállításán kb. 100 művét mutatták be. Világos tónusú táj- és figurális képeiből, a higgadt, leszűrt életszemlélet és a lágy színekkel kifejezett líra tükröződik. Sommás előadású művein általában alföldi, Tisza-parti részleteket és finoman megfigyelt utcai, piaci jeleneteket rögzített meg. A Szegedi Múzeum több művét őrzi. Állami díjjal jutalmazták pedagógusi és festői munkásságát. (Sz. Z.: Műv.-1968/7) Magyar festők és grafikusok adattára Szeged egykori festő-doyenje, s a város utolsó félszázad képzőművészetének nemcsak hiteles tanúja, de tevékeny részese is volt. Érettségi után atyja mellett segédkezett, aki templomi fölszereléseket készített. Közben folytatta Károlyinál a festés elsajátítását. Az első világháború után a Tanácsköztársaság idején az akkor létrejött helyi forradalmi művész-szakszervezet titkári teendőit látta el. Ettől kezdve kapcsolódott be hosszú évtizedekre menően a szegedi művészeti életbe. A második világháború után a Magyar-Szovjet Baráti Társaság vezetősége képzőművészeti célokra termet adott Vlasicsnak, aki ott egy közel 100 tagú munkás festőiskolát indított be. 1962-ben a Móra Ferenc Múzeumban rendezett kiállításán kb. 100 művét mutatták be. A városi tanács és a Móra Ferenc Múzeum több művét (Tisza partján, Batyuzók, Szénrakodás) őrzi. - Irod.: Szelesi Zoltán: Szeged képzőművészete. Szeged, 1975.

[FK3350/BX-2] A kép mérete: 28 x 34 cm keret nélkül. Készült: Olaj, Karton A kép Bosznay István (Csurgó, 1868, Budapest, 1944) alkotása. Jelezve Balra lent "Bosznay 912" A festmény jó állapotban van. Keret: Ép Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Festő. A budapesti Rajztanárképzőben végezte tanulmányait Székely Bertalan és Greguss János festőművészek korrektúráján. Tanulmányúton járt Német- és Olaszországban, Angliában és Hollandiában. Hazatérve 1910-ig Debrecenben működött, mint rajztanár, 1910-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanáraként dolgozott. 1893-tól szerepelt kiállításokon tájképekkel, melyek jobbára realisztikusan megfestett, széles képek. A Műcsarnokban az 1890-es évek végén bemutatott Ősszel, Erdőben és Radványi pusztán című képeit az állam vásárolta meg. A legjelentősebb tárlatokat 1908-ben és 1918-ban a Nemzeti Szalonban, 1924-ben a Műcsarnokban, 1933-ben a Művészeti Főiskolán, 1934-ben pedig Olaszországban, Velencében rendezte. Termékeny művész volt, munkáira számos kitüntetést kapott. 1913-ban Kis Aranyérmet kapott Münchenben. 1915-ben "November" című munkájára elnyerte az Állami Kis Aranyérmet. 1920-ban Wolfner-díjjal, 1922-ben Horváth Nándor Balaton-díjával, 1923-ban pedig Nagy Állami Aranyéremmel tüntették ki. Az alföldi és a dunántúli erdők borongós alkonya, a Balaton aranyló légköre, a tavasz virágba öltözött és a téli álomba merült fái a legkedvesebb témák voltak számára. Kifejezési formáiban a festői naturalizmus nyelvén minden kínálkozó tájszépségre érzékenyen láttatja a természetet. Jelentős értéket képviselő tájképeinek sorozat a Magyar Nemzeti Galériában és más hazai közgyűjtemények tulajdonában található. (Éber, PZ-SzMF, ML, KD) Magyar festők és grafikusok adattára A Mintarajziskolában tanult, mint Greguss János és Székely Bertelan növendéke. Tanulmányokat folytatott Német- és Olaszországban, Angliában és Hollandiában. A Képzőművészeti Főiskola volt tanára. 1893 óta állított ki. Gyűjteményes kiállításai voltak Budapest 1908, 1918, 1927-ben, Velencében 1934-ben. 1915-ben "November" c. képére (MNG) állami kis aranyérmet kapott. A dunántúli erdők borongós alkonya, a dombos, fás magyar hegyvidék, a Balaton aranyló légköre, a tavasz virágba öltözött és a tél álomba merült fái a legkedvesebb témái. Mindenben egy lélek szólal meg: a művész csöndes, mélabúra hajló lelke, érzésvilága. Kifejezési formái a festői naturalizmus nyelvén minden kínálkozó tájszépségre érzékenyen láttatja a természetet. - Irod.: Pipics Zoltán: Száz magyar festő. Bp. 1943. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve Festő. A bp.-i Rajztanárképzőben végezte tanulmányait Székely Bertalan és Greguss János festőművészek korrektúráján. Tanulmányúton járt Német- és Olaszországban, Angliában, Hollandiában. Hazatérve 1910-ig Debrecenben működött mint rajztanár. 1910-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanáraként dolgozott. 1893-tól szerepelt kiállításokon tájképekkel, melyek nagyobbára realisztikusan megfestett széles képek. 1908-ban és 1918-ban a Nemzeti Szalonban, 1924-ben a Műcsarnokban, 1933-ban a Művészeti Főiskolán, 1934-ben pedig Velencében rendezett gyűjteményes kiállítást. 1913-ban kis aranyérmet kapott Münchenben. 1915-ben a "November" c. képére megkapta az állami kis aranyérmet. 1920-ban Wolfner-díjjal, 1922-ben Horváth Nándor Balaton-díjával tüntették ki, 1923-ban pedig megkapta a nagy állami aranyérmet. A dunántúli erdők borongós alkonya, a Balaton aranyló légköre, a tavasz virágba öltözött, és a tél álomba merült fái a legkedvesebb témák voltak számára. Kifejezési formáiban a festői naturalizmus nyelvén minden kínálkozó tájszépségre érzékenyen láttatja a természetet. Számos műve a MNG-ban és más hazai közgyűjtemény tulajdonában található. (Éber, PZ-SzMF, ML) Művészeti lexikon I-IV. Festő, pályája elején debreceni rajztanár. A Műcsarnokban a kilencvenes évek végén kiállított Ősszel, Erdőben és Radványi pusztán c. képeit az állam vette meg. 1910-ben a Képzőművészeti Főiskola tanára lett. Termékeny művész volt, munkáira számos kitüntetést kapott. A Nemzeti Szalonban kétszer (1908 és 1918), a Műcsarnokban 1927-ben s a Képzőművészeti Főiskolán 1933-ban volt gyűjt. kiállítása. Realisztikusan festett tájképeinek sorozata a Nemz. Gal.-ban van. Művészeti lexikon I-II. A budapesti rajztanárképzőn végezte tanulmányait s 1910-ig mint rajztanár működött Debrecenben, azóta Budapesten a Képzőműv. Főisk. tanára. 1893-tól állít ki tájképeket (A radványi pusztán 1909, Poprádi tó 1913 stb.), amelyek nagyobbára realisztikusan megfestett széles látképek.