Régi jelzett 1943-as vásárhelyi kerámia váza Fejes Sándor 17 cm

Eladási ár: 12 000 HUF

Leírás

[1D804/UZ-N]
Régi, gyönyörű, kézzel festett, kis méretű, fodros szélű, jelzett vásárhelyi kerámia váza. A vázán mázhibák találhatók.
Alján jelzés:
FEJES S. HMV. 1943

Magasság: 17 cm
Szélesség: 10 cm
Súly: 0.455 kg

Tulajdonságok

Jelzett: Igen
Anyag: kerámia
Alkotó: Hódmezővásárhelyi

vásárlási információk

Feltöltve: 2021. március. 26.

(A műtárgyat eddig 1065-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Régi jelzett 1943-as vásárhelyi kerámia váza Fejes Sándor 17 cm

[1D804/UZ-N] Régi, gyönyörű, kézzel festett, kis méretű, fodros szélű, jelzett vásárhelyi kerámia váza. A vázán mázhibák találhatók. Alján jelzés: FEJES S. HMV. 1943 Magasság: 17 cm Szélesség: 10 cm Súly: 0.455 kg

További részletek
Jelzett: Igen
Anyag: kerámia
Alkotó: Hódmezővásárhelyi

vásárlási információk
Feltöltve: 2021. március. 26.

(A műtárgyat eddig 1065-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
12 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

[2B314/X021] Szép állapotú, jelzett mázas, virágdíszes kerámia bokály, oldalán virágdíszítés. Alján jelzés: KIS Z. HMV Magasság: 17.5 cm Szélesség: 7.5 cm Súly: 0.37 kg        Hódmezővásárhely - Kis Zoltánnak a nagyapja és az apja is fazekas volt. Vásárhely legidősebb fazekasmestere nemrégiben töltötte be a nyolcvanötödik életévét. Elmesélte: a Széchenyi téri házát az 1948-as szilvatermésnek köszönheti. Kis Zoltánnak a nagyapja és az apja is fazekas volt. Vásárhely legidősebb fazekasmestere nemrégiben töltötte be a nyolcvanötödik életévét. Elmesélte: a Széchenyi téri házát az 1948-as szilvatermésnek köszönheti, ugyanis amikor kiderült, hogy rekordtermés várható, 13 ezer lekvárosbödönt készített, amiért 15 ezer forintot kapott. Ebből vásárolta meg a házát.  – Már gyermekkoromban ott lábatlankodtam a műhelyben, gyúrtam az agyagot, majd amikor kijártam a hatodik osztályt, beálltam dolgozni édesapámhoz. 1939-ben szabadultam fel, a mestervizsgát 1942 nyarán tettem le, s még decemberben kiváltottam az ipart. Az Érsek utcai műhelyben nem díszes majolikákat, hanem egyszerű parasztedényeket gyártottunk, mert azokra hatalmas volt a kereslet. A kereskedők mindent azonnal elvittek tőlünk. Akkoriban kezdték Újvároson a díszedényeket is gyártani, ám azokra akkor még jóval kevesebb volt a vevő – mondta a nyolcvanötödik életévét nemrégiben ünnepelő Kis Zoltán. A rendkívül jó kedélyű mester elmesélte, hogy régmúlt időkben a cserepesek még a Kossuth téri piacon árulták a portékájukat, s édesapja placca mellett árult Vékony Sándor, aki a díszes majolikákat kezdte készíteni.  Egy lett a két s-ből Kis Zoltán édesapja, Kiss Sándor még két s-sel írta a nevét, ahogy azt a nagypapa és felmenői is. A mester kapuján még két s-sel, ám a mesterlevelén és minden iratán már csak egy s-sel szerepel a neve. A mester elmondta, hogy amikor a zsidótörvények idején igazolni kellett a család felmenőinek származását, az egyik hivatalnok hagyta el a vezetéknevük egyik betűjét, s lettek a Kissek Kissek. – Szinte megszakítás nélkül dolgoztam, s ha nem jön közbe a háború, az életem is zökkenőmentes lett volna. Csakhogy a háború alatt behívtak katonának, s híradósként megjártam az orosz frontot. Majd amikor visszavonultunk, kiképző lettem, végül Németországig, Oldenburg városáig menekültünk az oroszok elől. Végül angolok fogtak el bennünket, s csak 1946-ban engedtek haza.  Kis Zoltán idehaza ismét a korong mellé ült az Érsek utcai családi műhelyben, s 1949 szeptemberéig ott is dolgozott.  – A mostani, Széchenyi téri házamat előrelátásomnak és az 1948-as bőséges szilvatermésnek köszönhetem. Ugyanis amikor kiderült, hogy rekordtermés várható, nekiálltam lekváros bödönöket gyártani. Tizenháromezret tettem fel a padlásra. Lett is rá kereslet, összesen tizenötezer forintot árultam ki belőle. Ezt a kis házat 10 ezer 500 forintért adták el nekem annak idején – mondta a mester. Noha a kis fazekasműhelyeket nem államosították, nehéz idők jöttek a mesteremberekre a háború után, ugyanis elvették a cserepeket felvásárló kereskedők iparengedélyét. – Akkor döglött meg a szakma, s kellett másból megélni. Én például szarvasmarhákkal kezdtem foglalkozni, teheneket tartottam, tenyészbikáimmal pedig országos versenyeket is nyertem. A fazekasság mellett egészen 1975-ig foglalkoztam állatokkal. Közben öt és fél évig a fővárosi majolikagyárnak is dolgoztam, én meóztam a termékeiket. Kis Zoltán hatvan év után, 2002-ben adta vissza az ipart, s azóta csak kedvtelésből ül vissza néha-néha a korong mellé. Forrás: www.delmagyar.hu    
Régi Kis Zoltán vásárhelyi kerámia bokály 17.5 cm
12 500 HUF

a kategória hasonló műtárgyai

[1R579/X150] Régi szép állapotú, hódmezővásárhelyi fehér mázas kerámia teáskészlet. A készlet darabjai korából és használatból eredő kisebb mázkopások találhatók. Az egyik tányér széle sérült, lásd fotó. A készlet darabjai: - 1 darab nagyobb méretű teás kiöntő (19.7 x 13 x 20 cm) - 1 darab kiöntő (16 x 13.5 x 17.5 cm) - 1 darab három lábon álló fedeles cukortartó bonbonier (12 x 12.5 x 14.3 cm) - 6 darab teáscsésze (6.3 x 9.3 x 12.3 cm) - 6 darab alátét tányér (13.7 cm) Alján jelzés: BAÁN I. KOSZORÚS M. HMV 1940 Súly: 3.78 kg Hódmezővásárhelyi Kismesterek A 19. század második felére országos jelentőségűvé nőtt vásárhelyi fazekasság a század végére komoly kihívásokkal nézett szembe. Míg korábban a háztartások edényszükségletének szinte egyedüli kielégítőiként dolgoztak, ekkorra megjelentek az gyári zománcos és keménycserép edények, sőt a porcelán tálak, bögrék is elérhetők váltak. A fazekasok nehezen tudták felvenni a versenyt az olcsó termékekkel, ezért arra kényszerültek, hogy új, piacképes kerámiákat készítsenek. A polgárosuló parasztság igényei megváltoztak, s ez tárgyi világukban, így lakberendezésükben is megnyilvánult. Szobáikban a festett ládákat, tékákat polgári ízlésű bútorokkal cserélték le, díszként pedig vázákat, falitányérokat, virágtartókat helyeztek el. Ezt az új igényt ismerték fel a fazekasok és egyre többen tértek át a díszedények készítésére amellett, hogy egyes használati edények iránt még sokáig megmaradt a kereslet. A fazekasok törekvésére ösztönző erőként hatott a vásárhelyi művészek által 1912-ben megalapított Majolikatelep tevékenysége, és annak sikerei a kiállításokon. A Telep első termékein felbukkan a helyi népi kerámia, forma- és színvilága, néhány motívuma, ugyanakkor a kor stílusirányzata, a szecesszió is alapvetően meghatározta cseréptárgyaik kialakítását. A látványos, színes, polgári otthonokba jól illeszkedő kerámiák a fazekasok számára mintául szolgáltak. A korongosok és a festőasszonyok révén terjedtek a formák, minták a Telep és a kisműhelyek között. Ez utóbbiakban azonban nem egyszerű másolatok születtek, hanem a mesterek és írókásaik a saját ízlésüknek megfelelően dolgozták át a művészek által tervezett kerámiákat, megteremtve így a saját népi szecessziós stílusukat.   Ennek képviselői közül kiemelkedik Baán Imre, Csenki István és Lázi János hármasa, akik festőasszonyaik, a Lázi lányok révén, egységes stílust alakítottak ki. Az 1920-as évektől 1950-ig terjedő munkásságuk a hódmezővásárhelyi népi szecesszió legmarkánsabb vonalát képviseli, melynek virágkora az 1930-as, ’40-es évekre tehető. A stílus meghatározó egyénisége, a legváltozatosabb örökséget ránk hagyó Baán Imre (1894-1961) ezüstkoszorús mester. Az ő munkásságára hatott legerőteljesebben a Majolikatelep 1910-es, ’20-as évekbeli kerámiáinak formavilága és díszítése....   Forrás: https://www.folkartnouveau.com/gyujtemeny/hodmezovasarhelyi-kismesterek 
Régi jelzett Baán Imre kerámia teáskészlet 1940 Hódmezővásárhely
255 000 HUF