[1R436/FSZ]
Eredeti díszdobozában található extra vastag jelzett kétoldalas bronz plakett, emlékplakett, emlékérem.

Egyik oldalán férfi portré és felirat:
MAUNO KOIVISTO 60

Alatta jelzés:
T. SAKKI 83

Másik oldalán férfi alak, körülötte felirat:
FÖR FINLAND SUOMEN PUOLESTA (Finnország Finnországért)

A peremen jelzés és sorszám:
SPORRONG 0621

Súly: 0.455 kg
Mauno Koivisto






Mauno Koivisto





Finnország 9. köztársasági elnöke


Hivatali idő
1982. január 27. – 1994. március 1.


Előd
Urho Kekkonen


Utód
Martti Ahtisaari







Született
1923. november 25.
Turku


Elhunyt
2017. május 12. (93 évesen)
Meilahti Tower Hospital


Sírhely
Hietaniemi temető


Párt
Finn Szociáldemokrata Párt







Házastársa
Tellervo Koivisto (1952. június 22. – 2017. május 12., Punkalaidun Church)


Gyermekei
Assi Koivisto


Foglalkozás



politikus

közgazdász

bankigazgató






Iskolái
Turkui egyetem


Halál oka
Alzheimer-kór


Vallás
evangélikus kereszténység




































Mauno Henrik Koivisto (Turku, 1923. november 25. – Helsinki, 2017. május 12.) finn politikus, 1982–1994 között a Finn Köztársaság kilencedik elnöke. 1981-ben ez egészségügyi okokból visszavonuló Urho Kekkonentől vette át az elnöki tisztséget. 1988-ban újraválasztották.

 Életútja
Gyermekkor
1923-ban, elkötelezetten vallásos családban, egy hajóács második fiaként látta meg a napvilágot. Három évvel később egy húga született. édesanyját tízéves korában elvesztette. Az általános iskola elvégzése után dolgozni kezdett.

 A második világháborúban
A téli háború idején, 16 éves korában önkéntesként csatlakozott egy tűzoltó egységhez. A folytatólagos háború idején először önkéntesként egy Kelet-Karjalába vezényelt tűzoltó egységben szolgált, onnan indult sorkötelesként kiképzésre 1942 februárjában. A kiképzés után a 35. sz. könnyű-gyalogsági ezredbe osztották be, aminek soraiban 1944 februárjáig a kelet-karjalai fronton teljesített szolgálatot. Ezt követően kezdte meg szolgálatát a Lauri Törni vezette könnyű-gyalogsági században.

 A háború utáni időszak
A háború után érdeklődése a közügyek felé irányult. Részt vett a sztrájkmozgalomban Turku illetve Hanko kikötőiben. A fiatal Koivisto felkeltette a turkui szociáldemokraták érdeklődését, amikor a turkui sztrájkoló ácsok előtt, azok sztrájkmódszereit kritizálva szólalt fel. Ekkor ismerkedett meg a későbbi finn miniszterelnök Rafael Paasióval. Koivisto a Pasio által szerkesztett lapban kezdett publikálni. A finn szociáldemokrata mozgalomhoz csatlakozva szembeszállt a kommunistákkal.

1948 őszén állást kapott a turkui kikötőben, majd decemberben kikötőmesterré nevezték ki. Amikor 1949-ben a kommunisták által irányított szakszervezetek a Karl-August Fagerholm vezette szociáldemokrata kormány megdöntésére törtek, a szociáldemokrata szakszervezetek Hanko kikötőjébe hívták támogatóikat, hogy megtörjék a kommunisták által szervezett sztrájkot. Koivistót megbízták a hankoi kikötő kikötőmesteri feladataival. Sztrájktörő munkásokat toborzott, mire a helyi kommunista lap Finnország első számú közellenségének nyilvánította.

 Tanulmányok és tudományos tevékenység
A munka mellett Koivisto folytatta tanulmányait és 1949-ben leérettségizett. 1950 nyarán elhagyta a kikötőt. Rövid ideig az Egyesült Királyságban volt vendégmunkás, majd általános iskolában is tanított. 1952-ben feleségül vette Tellervo Kankaanrantát. 1953-ban diplomázott filozófia szakon, majd 1956-ban megvédte szociológiai doktori disszertációját, aminek címe a „Szociális viszonyok a turkui kikötőben” volt. Tudományos tevékenysége mellett a szociáldemokrata párt tevékenységében is részt vett, és a párt kialakuló megosztottságának idején ő is kénytelen volt állást foglalni. A Leskinen-pártiakhoz csatlakozott a szakszervezetek növekvő befolyását kritizálva.

 Szerepvállalás a gazdasági életben és az országos politikában
1957-ben élete jelentős fordulatot vett, amikor egy helsinki takarékbank, a Helsingin Työväen Säästöpankki állást kínált neki. Koivisto hátrahagyta Turkut illetve a tudományos világot, és a fővárosba költözött, ahol a takarékbank vezérigazgató-helyettese majd 1959-től vezérigazgatója lett. Munkája mellett továbbra is tagja maradt szociáldemokrata tudományos és közéleti köröknek és rendszeresen publikált. A szociáldemokrata párt elszigeteltségének megtörése érdekében szorgalmazta, hogy pártja fejlessze kapcsolatrendszerét több irányban is, így Urho Kekkonen köztársasági elnök, de akár a kommunisták és a Szovjetunió felé is.

1966-ban a szociáldemokrata Rafael Paasio kormányában pénzügyminiszter lett. Gazdasági szakemberként és miniszterként a magántőke irányában megengedő politikát folytatott, nagy hangsúlyt fektetett az állami vállalatok hatékonyságának fokozására és a foglalkoztatottsági arány növelésére. Pénzügyminiszterként jelentősen leértékelte a finn fizetőeszközt, ami sokat javított az exportra termelő iparágak helyzetén és a gazdasági stabilizáció egyik fontos eleme lett. 1967-ben az Elanto kereskedelmi lánc vezetői posztjára került, de még ugyanabban az évben, elnyerte a finn jegybank vezetői posztját, amit 1982-ig betöltött. Végül 1968-ban Paasio elvesztette a szociáldemokraták bizalmát és Koivisto került a koalíciós kormány miniszterelnöki székébe. Kormánya 1970-ig maradt hivatalban. 1972-ben a Paasio vezette, rövid életű, kisebbségi szociáldemokrata kormány pénzügyminisztere lett. 1979-ben ismét ő lett a miniszterelnök, és pozícióját egészen elnökké választásáig, 1982 januárjáig betöltötte.



 

Forrás: wikipédia