T. Sakki : Mauno Koivisto finn köztársasági elnök emlékérem díszdobozában

Eladási ár: 12 000 HUF

Leírás

[1R436/FSZ]
Eredeti díszdobozában található extra vastag jelzett kétoldalas bronz plakett, emlékplakett, emlékérem.

Egyik oldalán férfi portré és felirat:
MAUNO KOIVISTO 60

Alatta jelzés:
T. SAKKI 83

Másik oldalán férfi alak, körülötte felirat:
FÖR FINLAND SUOMEN PUOLESTA (Finnország Finnországért)

A peremen jelzés és sorszám:
SPORRONG 0621

Súly: 0.455 kg
Mauno Koivisto






Mauno Koivisto





Finnország 9. köztársasági elnöke


Hivatali idő
1982. január 27. – 1994. március 1.


Előd
Urho Kekkonen


Utód
Martti Ahtisaari







Született
1923. november 25.
Turku


Elhunyt
2017. május 12. (93 évesen)
Meilahti Tower Hospital


Sírhely
Hietaniemi temető


Párt
Finn Szociáldemokrata Párt







Házastársa
Tellervo Koivisto (1952. június 22. – 2017. május 12., Punkalaidun Church)


Gyermekei
Assi Koivisto


Foglalkozás



politikus

közgazdász

bankigazgató






Iskolái
Turkui egyetem


Halál oka
Alzheimer-kór


Vallás
evangélikus kereszténység




































Mauno Henrik Koivisto (Turku, 1923. november 25. – Helsinki, 2017. május 12.) finn politikus, 1982–1994 között a Finn Köztársaság kilencedik elnöke. 1981-ben ez egészségügyi okokból visszavonuló Urho Kekkonentől vette át az elnöki tisztséget. 1988-ban újraválasztották.

 Életútja
Gyermekkor
1923-ban, elkötelezetten vallásos családban, egy hajóács második fiaként látta meg a napvilágot. Három évvel később egy húga született. édesanyját tízéves korában elvesztette. Az általános iskola elvégzése után dolgozni kezdett.

 A második világháborúban
A téli háború idején, 16 éves korában önkéntesként csatlakozott egy tűzoltó egységhez. A folytatólagos háború idején először önkéntesként egy Kelet-Karjalába vezényelt tűzoltó egységben szolgált, onnan indult sorkötelesként kiképzésre 1942 februárjában. A kiképzés után a 35. sz. könnyű-gyalogsági ezredbe osztották be, aminek soraiban 1944 februárjáig a kelet-karjalai fronton teljesített szolgálatot. Ezt követően kezdte meg szolgálatát a Lauri Törni vezette könnyű-gyalogsági században.

 A háború utáni időszak
A háború után érdeklődése a közügyek felé irányult. Részt vett a sztrájkmozgalomban Turku illetve Hanko kikötőiben. A fiatal Koivisto felkeltette a turkui szociáldemokraták érdeklődését, amikor a turkui sztrájkoló ácsok előtt, azok sztrájkmódszereit kritizálva szólalt fel. Ekkor ismerkedett meg a későbbi finn miniszterelnök Rafael Paasióval. Koivisto a Pasio által szerkesztett lapban kezdett publikálni. A finn szociáldemokrata mozgalomhoz csatlakozva szembeszállt a kommunistákkal.

1948 őszén állást kapott a turkui kikötőben, majd decemberben kikötőmesterré nevezték ki. Amikor 1949-ben a kommunisták által irányított szakszervezetek a Karl-August Fagerholm vezette szociáldemokrata kormány megdöntésére törtek, a szociáldemokrata szakszervezetek Hanko kikötőjébe hívták támogatóikat, hogy megtörjék a kommunisták által szervezett sztrájkot. Koivistót megbízták a hankoi kikötő kikötőmesteri feladataival. Sztrájktörő munkásokat toborzott, mire a helyi kommunista lap Finnország első számú közellenségének nyilvánította.

 Tanulmányok és tudományos tevékenység
A munka mellett Koivisto folytatta tanulmányait és 1949-ben leérettségizett. 1950 nyarán elhagyta a kikötőt. Rövid ideig az Egyesült Királyságban volt vendégmunkás, majd általános iskolában is tanított. 1952-ben feleségül vette Tellervo Kankaanrantát. 1953-ban diplomázott filozófia szakon, majd 1956-ban megvédte szociológiai doktori disszertációját, aminek címe a „Szociális viszonyok a turkui kikötőben” volt. Tudományos tevékenysége mellett a szociáldemokrata párt tevékenységében is részt vett, és a párt kialakuló megosztottságának idején ő is kénytelen volt állást foglalni. A Leskinen-pártiakhoz csatlakozott a szakszervezetek növekvő befolyását kritizálva.

 Szerepvállalás a gazdasági életben és az országos politikában
1957-ben élete jelentős fordulatot vett, amikor egy helsinki takarékbank, a Helsingin Työväen Säästöpankki állást kínált neki. Koivisto hátrahagyta Turkut illetve a tudományos világot, és a fővárosba költözött, ahol a takarékbank vezérigazgató-helyettese majd 1959-től vezérigazgatója lett. Munkája mellett továbbra is tagja maradt szociáldemokrata tudományos és közéleti köröknek és rendszeresen publikált. A szociáldemokrata párt elszigeteltségének megtörése érdekében szorgalmazta, hogy pártja fejlessze kapcsolatrendszerét több irányban is, így Urho Kekkonen köztársasági elnök, de akár a kommunisták és a Szovjetunió felé is.

1966-ban a szociáldemokrata Rafael Paasio kormányában pénzügyminiszter lett. Gazdasági szakemberként és miniszterként a magántőke irányában megengedő politikát folytatott, nagy hangsúlyt fektetett az állami vállalatok hatékonyságának fokozására és a foglalkoztatottsági arány növelésére. Pénzügyminiszterként jelentősen leértékelte a finn fizetőeszközt, ami sokat javított az exportra termelő iparágak helyzetén és a gazdasági stabilizáció egyik fontos eleme lett. 1967-ben az Elanto kereskedelmi lánc vezetői posztjára került, de még ugyanabban az évben, elnyerte a finn jegybank vezetői posztját, amit 1982-ig betöltött. Végül 1968-ban Paasio elvesztette a szociáldemokraták bizalmát és Koivisto került a koalíciós kormány miniszterelnöki székébe. Kormánya 1970-ig maradt hivatalban. 1972-ben a Paasio vezette, rövid életű, kisebbségi szociáldemokrata kormány pénzügyminisztere lett. 1979-ben ismét ő lett a miniszterelnök, és pozícióját egészen elnökké választásáig, 1982 januárjáig betöltötte.



 

Forrás: wikipédia 

Tulajdonságok

Anyag: Bronz

vásárlási információk

Feltöltve: 2024. április. 22.

(A műtárgyat eddig 316-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

T. Sakki : Mauno Koivisto finn köztársasági elnök emlékérem díszdobozában

[1R436/FSZ] Eredeti díszdobozában található extra vastag jelzett kétoldalas bronz plakett, emlékplakett, emlékérem. Egyik oldalán férfi portré és felirat: MAUNO KOIVISTO 60 Alatta jelzés: T. SAKKI 83 Másik oldalán férfi alak, körülötte felirat: FÖR FINLAND SUOMEN PUOLESTA (Finnország Finnországért) A peremen jelzés és sorszám: SPORRONG 0621 Súly: 0.455 kg Mauno Koivisto Mauno Koivisto Finnország 9. köztársasági elnöke Hivatali idő 1982. január 27. – 1994. március 1. Előd Urho Kekkonen Utód Martti Ahtisaari Született 1923. november 25. Turku Elhunyt 2017. május 12. (93 évesen) Meilahti Tower Hospital Sírhely Hietaniemi temető Párt Finn Szociáldemokrata Párt Házastársa Tellervo Koivisto (1952. június 22. – 2017. május 12., Punkalaidun Church) Gyermekei Assi Koivisto Foglalkozás politikus közgazdász bankigazgató Iskolái Turkui egyetem Halál oka Alzheimer-kór Vallás evangélikus kereszténység Mauno Henrik Koivisto (Turku, 1923. november 25. – Helsinki, 2017. május 12.) finn politikus, 1982–1994 között a Finn Köztársaság kilencedik elnöke. 1981-ben ez egészségügyi okokból visszavonuló Urho Kekkonentől vette át az elnöki tisztséget. 1988-ban újraválasztották.  Életútja Gyermekkor 1923-ban, elkötelezetten vallásos családban, egy hajóács második fiaként látta meg a napvilágot. Három évvel később egy húga született. édesanyját tízéves korában elvesztette. Az általános iskola elvégzése után dolgozni kezdett.  A második világháborúban A téli háború idején, 16 éves korában önkéntesként csatlakozott egy tűzoltó egységhez. A folytatólagos háború idején először önkéntesként egy Kelet-Karjalába vezényelt tűzoltó egységben szolgált, onnan indult sorkötelesként kiképzésre 1942 februárjában. A kiképzés után a 35. sz. könnyű-gyalogsági ezredbe osztották be, aminek soraiban 1944 februárjáig a kelet-karjalai fronton teljesített szolgálatot. Ezt követően kezdte meg szolgálatát a Lauri Törni vezette könnyű-gyalogsági században.  A háború utáni időszak A háború után érdeklődése a közügyek felé irányult. Részt vett a sztrájkmozgalomban Turku illetve Hanko kikötőiben. A fiatal Koivisto felkeltette a turkui szociáldemokraták érdeklődését, amikor a turkui sztrájkoló ácsok előtt, azok sztrájkmódszereit kritizálva szólalt fel. Ekkor ismerkedett meg a későbbi finn miniszterelnök Rafael Paasióval. Koivisto a Pasio által szerkesztett lapban kezdett publikálni. A finn szociáldemokrata mozgalomhoz csatlakozva szembeszállt a kommunistákkal. 1948 őszén állást kapott a turkui kikötőben, majd decemberben kikötőmesterré nevezték ki. Amikor 1949-ben a kommunisták által irányított szakszervezetek a Karl-August Fagerholm vezette szociáldemokrata kormány megdöntésére törtek, a szociáldemokrata szakszervezetek Hanko kikötőjébe hívták támogatóikat, hogy megtörjék a kommunisták által szervezett sztrájkot. Koivistót megbízták a hankoi kikötő kikötőmesteri feladataival. Sztrájktörő munkásokat toborzott, mire a helyi kommunista lap Finnország első számú közellenségének nyilvánította.  Tanulmányok és tudományos tevékenység A munka mellett Koivisto folytatta tanulmányait és 1949-ben leérettségizett. 1950 nyarán elhagyta a kikötőt. Rövid ideig az Egyesült Királyságban volt vendégmunkás, majd általános iskolában is tanított. 1952-ben feleségül vette Tellervo Kankaanrantát. 1953-ban diplomázott filozófia szakon, majd 1956-ban megvédte szociológiai doktori disszertációját, aminek címe a „Szociális viszonyok a turkui kikötőben” volt. Tudományos tevékenysége mellett a szociáldemokrata párt tevékenységében is részt vett, és a párt kialakuló megosztottságának idején ő is kénytelen volt állást foglalni. A Leskinen-pártiakhoz csatlakozott a szakszervezetek növekvő befolyását kritizálva.  Szerepvállalás a gazdasági életben és az országos politikában 1957-ben élete jelentős fordulatot vett, amikor egy helsinki takarékbank, a Helsingin Työväen Säästöpankki állást kínált neki. Koivisto hátrahagyta Turkut illetve a tudományos világot, és a fővárosba költözött, ahol a takarékbank vezérigazgató-helyettese majd 1959-től vezérigazgatója lett. Munkája mellett továbbra is tagja maradt szociáldemokrata tudományos és közéleti köröknek és rendszeresen publikált. A szociáldemokrata párt elszigeteltségének megtörése érdekében szorgalmazta, hogy pártja fejlessze kapcsolatrendszerét több irányban is, így Urho Kekkonen köztársasági elnök, de akár a kommunisták és a Szovjetunió felé is. 1966-ban a szociáldemokrata Rafael Paasio kormányában pénzügyminiszter lett. Gazdasági szakemberként és miniszterként a magántőke irányában megengedő politikát folytatott, nagy hangsúlyt fektetett az állami vállalatok hatékonyságának fokozására és a foglalkoztatottsági arány növelésére. Pénzügyminiszterként jelentősen leértékelte a finn fizetőeszközt, ami sokat javított az exportra termelő iparágak helyzetén és a gazdasági stabilizáció egyik fontos eleme lett. 1967-ben az Elanto kereskedelmi lánc vezetői posztjára került, de még ugyanabban az évben, elnyerte a finn jegybank vezetői posztját, amit 1982-ig betöltött. Végül 1968-ban Paasio elvesztette a szociáldemokraták bizalmát és Koivisto került a koalíciós kormány miniszterelnöki székébe. Kormánya 1970-ig maradt hivatalban. 1972-ben a Paasio vezette, rövid életű, kisebbségi szociáldemokrata kormány pénzügyminisztere lett. 1979-ben ismét ő lett a miniszterelnök, és pozícióját egészen elnökké választásáig, 1982 januárjáig betöltötte.   Forrás: wikipédia 

További részletek
Anyag: Bronz

vásárlási információk
Feltöltve: 2024. április. 22.

(A műtárgyat eddig 316-en nézték meg.)

Eladó:
Átvétel: futárszolgálat
személyes átvét
Fizetés: PayPal
Átutalás
Utánvét

Eladási ár:
12 000 HUF
Eddig 0 ajánlat erre a műtárgyra.

Eladó további műtárgyai megnézem az eladó összes műtárgyát

a kategória hasonló műtárgyai

[1H914/X033] Szép, hibátlan állapotú, kétoldalas bronzplakett, bányászati kitüntetés díszdobozban. Rajta felirat: SOLTZ VILMOS 1833-1901 ORSZÁGOS MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS KOHÁSZATI EGYESÜLET MCMLXVII Gravírozva: 40 ÉVES TAGSÁGÉRT ÁRVAY LÁSZLÓ OKL. KOHÓMÉRNÖK Súly: 0.29 kg Sóltz Vilmos    Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez Sóltz Vilmos Született 1833. december 8.[1][2] Svedlér Elhunyt 1901. október 12. (67 évesen)[1][2] Budapest Foglalkozása feltaláló Sírhely Fiumei Úti Sírkert Sóltz Vilmos (Scholz, Scholcz, Scholtz, Solcz) (Svedlér, 1833. december 8. – Budapest, 1901. október 12.) magyar kohómérnök.  Pályafutása 1854–1858 között a selmecbányai akadémián tanult bányászatot és kohászatot, ezt követően állami szolgálatba lépett. 1858–1859-ben a fejérpataki kincstári vasgyárban gyakornok, 1859–1860-ban a pénzügyminisztérium által, a csehországi Přibramban szervezett tanfolyamon vett részt, gépészetet, mechanikát tanult. 1861–től Máramaros vármegyében dolgozott. 1861 és 1863 között Fejérpatakon volt gyakornok, majd ellenőr, 1864-től 1867-ig Kabolapojánán kohómester, majd 1867–1869-ben Fejérpatakon a kohászat vezetője volt. 1869–1871-ben a turjaremetei vasgyárban felügyelő, utána a diósgyőri, később a besztercebányai vasgyárakban volt mérnök. 1873-tól 1881-ig töltötte be a tiszolci vasgyár vezetői (kohófelügyelő) funkcióját. 1881-ben meghívták a Selmeci Akadémiára a vaskohászat–vasgyártás tanszék vezetőjének. Innen vonult nyugállományba 1901-ben. Az Akadémiának 1892–től 1896-ig vezetője is volt – igazgatóhelyettesi beosztásban. E tevékenysége alatt az oktatás és a szervezet jelentősen korszerűsödött. Selmecbányán 1891–1892-ben a Bányászati és Kohászati Irodalompártoló Egyesület elnöke volt, majd ebből – Sóltz jelentős közreműködésével – 1892. június 27-én alakult meg az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE), aminek nyugdíjba meneteléig ügyvezető alelnöke is volt. Nyugdíjas élete rövid volt, még 1901-ben elhunyt. 1904. szeptember 25-én állított síremléke a Kerepesi temetőben áll (28–8–21), Damkó József és Hikisch Rezső munkája. Igen jelentős a szakirodalmi munkássága, sok szakcikkét az OMBKE lapjában, a Bányászati és Kohászati Lapokban tette közzé. Szakmai tevékenysége során számos találmányt dolgozott ki. Tiszteletére az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, alapításának 75. éves jubileumán, 1967-ben Sóltz Vilmos emlékérmet alapított – az egyesületi élet fejlesztésében szerzett érdemek elismerésére.  Kitüntetései, címei, tisztségei III. osztályú Vaskorona–rend Magyar királyi bányafőtanácsos az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület tb.tagja Selmec- és Bélabánya királyi bányaváros törvényhatósági bizottságának tagja  Találmányai Folytonosan működő vízgázfejlesztő készülék; Sóltz–féle acélpest; Sóltz–féle adagoló és gázfogó készülék nagyolvasztókhoz.  Forrás: wikipédia 
Soltz Vilmos bányász bronzplakett díszdobozban 1967
8 800 HUF
[1M123/X000] Kétoldalas plasztikus bronz plakett, emlék plakett. Ötágú csillag alatt felirat: FELSZABADULÁSUNK 40. ÉVFORDULÓJÁN MISKOLC VÁROS TANÁCSA Jelzés: CLS (CSL) Szélesség: 9.8 cm Súly: 0.35 kg Szabolcs Péter szobrász Diósgyőr, 1942-09-22 Névváltozat: Przetacznik Szabolcs 1967: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Szabó Iván, Somogyi József. 1967-től Zalaegerszegen él. 1975: Nemzetközi Dante Biennálé, aranyérem, Ravenna; Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület Jubileumi kiállítás, II. díj; 1978: III. Dunántúli Tárlat, Somogy megyei Tanács díja; Szocialista Kultúráért kitüntetés; 1983: Zala megyei Tanács Alkotói Díja; 1984: Munkácsy-díj. Kezdetektől a mintázás, a lágy anyagból készített plasztika határozza meg munkásságát. ~ alapvetően bronzszobrász. Az Egervári Művésztelepen, a 70-es évek elején fával is dolgozott, később gyakran fa-fém kompozíciókat is készített, olykor egészen pop-artos fölfogásban (Göcsej, 80-as évek). A rézlemez domborításával is finom, érzékeny plasztikákat hozott létre. A feladat különlegessége olykor kemény, feszített komponálásra készteti (Tulipán, 1985, Zalaegerszeg, Dísz tér). Bronz plasztikáinak legfőbb értéke az érzelmi töltést hordozó érzékeny mintázásmód. Irodalom  ~ Munkácsy-díjas szobrászművész (kat., bev. tan., Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, Zalaegerszeg, 1992) Huszonöt év munkái. ~ retrospektív tárlata, Új Művészet, 1993/1.  ~ szobrászművésszel, Pannon Tükör, 1996/6.  Zalaegerszeg, 2000. Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1975 • Ifjúsági Ház, Zalaegerszeg 1982 • Színház, Körmend • Kőolajipari Vállalat, Zalaegerszeg 1986 • Balatoni Múzeum, Keszthely • Thury Gy. Múzeum, Nagykanizsa • Képcsarnok, Kecskemét 1989 • Mannheim (Német Szövetségi Köztársaság) 1994 • Művész Színház • Vármúzeum, Esztergom 2000 • Az én Millenniumom, CIB Bank, Zalaegerszeg. Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások 1971 • III. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs 1973 • Pannonia Biennálé, Savaria Múzeum, Szombathely 1974 • Zalai művészek, Pécs 1975 • Jubileumi Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest • Ifjúság a szocializmusban, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Nemzetközi Dante Biennálé, Ravenna 1976 • Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület, Műcsarnok, Budapest • V. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs • Fiatal művészek Magyarországról, Párizs 1977 • Nemzetközi Dante Biennálé, Ravenna • Művészet a Művészetben, Dél-Balatoni Kulturális Központ, Siófok 1978 • Magyar szobrászat, Műcsarnok, Budapest • Dunántúli Tárlat, Somogyi Képtár, Kaposvár 1979 • Faszobrászat, Csontváry Terem, Pécs • Zalai művészek, Herszon (Szovjetunió) 1981 • Dunántúli Tárlat, Somogyi Képtár, Kaposvár 1982 • Nemzetközi Éremművészeti Alkotótelep, Nyíregyháza • Magyar művészek, Tolbuchin (BG) • Zalai művészek, Zalaegerszeg, Keszthely • Szobrászat, Budapesti Történeti Múzeum, Budapest • Zalai művészek, Gorizia (OL) 1987 • Dunántúli Tárlat, Somogyi Képtár, Kaposvár 1989 • Téli Tárlat, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Műcsarnok, Budapest • VII. Országos Éremművészeti Biennálé, Lábasház, Sopron 1995 • Helyzetkép/Magyar szobrászat, Műcsarnok, Budapest 1996 • Corpus, Vaszary Képtár, Kaposvár • Vasarely Múzeum, Budapest 1997 • Magyar Szalon ’97, Műcsarnok, Budapest. Forrás: artportal.hu 
Cséri Lajos : Miskolc felszabadulásának 40. évfordulója
9 000 HUF
[1P722/X154] Hibátlan állapotú, jelzett bronz plakett ló portréval, fa táblán. Körben felirat: XXII.C.S.I. C.A.A. HORTOBÁGY 1986 Rajta jelzés: S.Á. Magasság: 21 cm Szélesség: 16.5 cm Súly: 0.61 kg Somogyi Árpád szobrász   Születési hely: Karcag Születési dátum: 1926 Kiállítások az adatbázisban: Mesterei: Ferenczy Béni, Pátzay Pál, Medgyessy Ferenc. Főiskolai tanulmányai előtt, 1943 és 1945 között Medgyessy Ferenc műtermében tanult mintázni. 1948-53: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Ferenczy Béni, Pátzay Pál, Medgyessy Ferenc. 1951: Munkácsy-díj; 1958: VIT-díj. Realista szellemiségű, főként parasztalakokat mintázó szobrász. Jelentős portréművészete is. Elsősorban monumentális alkotásokat készít, megrendeléseket teljesít, de kisplasztikái is ismertek. Bronzból öntött, kőből faragott művei nyugalmat sugárzó, kiegyensúlyozott, tömbszerű, zárt kompozíciók. Egyéni kiállítások 1979 • Kisgaléria, Hajdúszoboszló 1981 • Városi Galéria, Debrecen 1996 • Hortobágyi Csárda (állandó) Művek közgyűjteményekben Déri Múzeum, Debrecen • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest. Köztéri művei Agronómus lány (bronz, 1952, Budapest, V. ker., Kossuth Lajos tér) Móricz Zsigmond (bronz, 1953, Kisújszállás) Kévén ülő parasztlány (mészkő, 1955, Budapest, Mezőgazdasági kiállítás) Kaszás legény (bronz, 1956, Budapest, V. ker., Kossuth Lajos tér) Gábor Áron (kő, 1958, Karcag) Táncoló (alumínium, 1959, Diósgyőr, Papírgyár) Nő könyvvel (kő, 1961, Veszprém, Egyetem) Szerdahelyi József (márvány, 1961, Miskolc, Nemzeti Színház) Furulyázó fiú (bronz, 1962, Miskolc) Schönherz Zoltán (gipsz, 1965, Budapesti Műszaki Egyetem Kollégium) Ülő nő (kő, 1965, Záhony, Vasútállomás) Kőtömbön ülő fiú (alumínium, kő, 1966, Budapest, XVII. ker., Kép u.) Szovjet emlékmű (mészkő, 1967, Pétervására) Pásztorfiú (bronz, 1968, Hortobágy, Csárda) Anya (bronz dombormű, 1969, Karcag, Városi Tanács Házasságkötő Terem) Ülő munkásnő (kő, 1970 k., Győr) Lenin (márvány, 1970, Karcag, Városi Tanács) Veres Péter (bronz, 1972, Balmazújváros) Vízbenéző (bronz, 1972, Leányfalu) Vörösmarty Mihály (mészkő, 1972, Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet) Erdei Ferenc (bronz, márvány portrédombormű, 1972, Makó, Erdei Ferenc-szülőház) Széchenyi István (kő, 1973, Budapest, Közgazdaságtudományi Egyetem) Vénusz (bronz, 1973, Tác, Gorsium Étterem) Gulyás Pál (kő, bronz, 1974, Debrecen, 109. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet) Erdei Ferenc (bronz, 1974, Mezőtúr, Mezőgazdasági és Gépészeti Főiskola) Veres Péter (terrakotta, 1976, Budapest, Óbudai Bevásárlóközpont) 300 éves évforduló emléktábla (bronz, 1976, Karcag, Gábor Áron Gimnázium) Móricz Zsigmond (mészkő, 1976, Mezőtúr, Városi Könyvtár) Citerázó lány (mészkő, 1976, Karcag, Május 1. Tsz.) Somogyi Imre (kő, 1978, Budapest, XI. ker., Kertészeti Egyetem, Szüret u.-i Kollégium) Móricz Zsigmond (márvány, bronz, 1979, Szentendre, Móricz Zsigmond Gimnázium) Pásztor (bronz, 1980, Nádudvar) Kenyérvivő (bronz, 1980, Nagykőrös, Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézet) MGTSZ jubileumi emlékszobor (Női szobor) (mészkő, 1983, Abony) József Attila (bronz, 1984, Abony, József Attila Tsz.) Ecsedi István (bronz, gránit domborműves emléktábla, 1987, Hortobágy, Nemzeti Park) Disznótoros jelenet (patinázott gipsz, 1987, Nádudvar, Vörös Csillag Étterem) Erdei Ferenc (bronz, 1988, Harta, Erdei Ferenc Tsz.) A II. világháború emlékműve (mészkő, 1989, Nádudvar) A II. világháború áldozatainak emlékműve (mészkő, bronz, 1992, Kunmadaras) Lány citerával (bronz, kő, 1997, Hajdúszovát, Általános Iskola)  (Dallas, Marjet Hall előtt). Irodalom POGÁNY Ö. G.: ~ (kat. bev., Damjanich János Múzeum, Szolnok, 1976), KOVÁCS P.: A tegnap szobrai. Fejezetek a magyar szobrászat közelmúltjából, Szombathely, 1992. Szolláth György-Wehner Tibor Forrás: Artportal.hu
Somogyi Árpád : Hortobágyi lovas plakett 1986
12 000 HUF
[0F950/X043] Hibátlan állapotú kétoldalas bronz érem. Egyik oldalon felirat: ÉREMGYŰJTŐK HAJDÚ-BIHAR MEGYEI SZERVEZETE 1925 - 1989 Másik oldalon felirat: MOISES SZÉKELY DE SIMÉNFALVA Jelzés: TÓTH S. Szélesség: 4.2 cm Súly: 0.034 kg Tóth Sándor (1933) szobrász szobrász Születési hely: Miskolc Születési dátum: 1933     Mesterei: Hincz Gyula, Pap Gyula, Barcsay Jenő, Kisfaludi Strobl Zsigmond. 1951-1959: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Hincz Gyula, Pap Gyula, Barcsay Jenő, Kisfaludi Strobl Zsigmond. 1959-ben a művészeti főiskolák Tanácsköztársasági Pályázatának nagydíját nyerte el. 1959-1960-ban a Művészeti Alap ösztöndíjával a hódmezővásárhelyi telepen alkotott. 1961-ben Szegeden telepedett le és 1974-ig a Művészeti Gimnázium tanára. Ezt követően Nyíregyházán kapott műtermet, ahol alkotótevékenysége mellett eredményes szakköröket vezetett. Egy évtizedig volt a szabolcsi művészek szervezetének titkára. Számos szegedi és nyíregyházi szobrászművészt indított el a pályán. 1977-ben kezdeményezte a Nyíregyháza-sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Alkotótelep alapítását, az Alkotótelepi Tanácsnak indulástól fogva tagja. Főiskolás éveiben 1954-től nyaranta a hódmezővásárhelyi, 1969-ben a zsennyei, 1971-1975 között a villányi, 1973-ban a kecskeméti és oronskói (PL), 1974-1976 között, 1983-ban, 1985-ben, 1991-ben a nyíregyháza-sóstói, 1975-ben a burgaszi (BG), 1976-ban a potsdami (Német Demokratikus Köztársaság) és a zamosci (PL); 1977-ben a rzeszówi (PL), 1988-ban a palangai (Litvánia), a dzintari-i (Lettország) és a zsdennyevoni (UA), 1988-ban a körmöcbányai, 1992-ben a klaipédai (Litvánia) művésztelepen dolgozott. Eredményes munkásságát számos elismerés jelzi: 1962: Szegedi Nyári Tárlat III. díja; 1963: Szegedi Nyári Tárlat II. díja; 1964: Alföldi Tárlat díja, Gyula; 1968: Szegedi Nyári Tárlat díja; 1969: Szocialista Kultúráért; 1970: Békéscsabai Alföldi Tárlat Nívódíja; 1972: Szegedi Nyári Tárlat díja; Szabadka Város díja; 1973: Békéscsabai Alföldi Tárlat Munkácsy Emlékérme; 1974: Firenzei Giorgio Vasari Nemzetközi Éremverseny 3. díja; 1975: Felszabadulási Pályázat III. díja, Hódmezővásárhely; 1982: Munkácsy-díj; 1984: Szegedi Nyári Tárlat díja; 1986: a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete az év legszebb egyesületi érme kitüntetése; 1989: Iserlohn Város díja; 1991: VI. Pál pápa ezüst Emlékérme; 1995: Ravenna Város Aranyérme; 1996: Hatvani Portré Biennálé díja; 1997: Hadtörténeti Múzem Kiállítási díja; Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala díja. Az 1986-1987-es tanévben az Egri Tanárképző Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára volt. Első kiállításain a szobrászati alkotások mellett festmények és rajzok is helyt kaptak. Rézlemez-domborításai és kisplasztikái témáit leginkább családja életéből vette. Realista stílusú - ritkán absztrakt felfogású (Madarak és halak sorozat, 1972) - alkotásai leggyakrabban bronzból készülnek, de jól bánik más anyagokkal is. Korábban gyakran készített terrakotta, mészkő-, márvány- és faszobrokat. Számos köztéri munkát készített, melyek között emléktáblák, emlékművek, büsztök, önálló térplasztikák sorakoznak. Legmonumentálisabb alkotásaként tarjuk számon a máriapócsi Bazilita templom kapuját. Vert és öntött érmeket is készít. Jelentős emlékérmeinek és orvosi vonatkozású érmeinek száma. Forrás: artportal.hu
Moises Székely de Siménfalva bronz érem
12 000 HUF