[2B252/X200] Hibátlan állapotú, szögletes alakú, csiszolt szecessziós mintákkal díszített üveg tároló edény, doboz. Rajta nikkelezett fém szecessziós tető. Cukortartó, cukorkínáló üveg. Magasság: 13.5 cm Szélesség: 8 cm Hosszúság: 8 cm Súly: 0.4 kg

[2B251/X073] Antik tinta itató, tapper a XX. század első feléből. Különleges, ritkán előforduló díszes fém tapper. Magasság: 7 cm Szélesség: 7.5 cm Hosszúság: 14.5 cm Súly: 0.585 kg

[2B248/001] Olaj vászon festmény, hibátlan, nagyméretű keményfa keretében. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. Jelezve balra lent: F. FISCHER Magasság: 80 cm Szélesség: 107.5 cm Súly: 6.275 kg

[2B247/148] Olaj vászon festmény, ezüst színű képcsarnokos keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. Jelezve balra lent: GYELMIS L. Hátoldalán a Képcsarnok Vállalat zsűricímkéje: KÉPCSARNOK VÁLLALAT GYELMIS LUKÁCS TÁNCSICS UTCA Magasság: 86 cm Szélesség: 66 cm Súly: 3.3 kg Gyelmis-Lukács János  Gyelmis-Lukács János (Szabadka, 1899. szeptember 28. – Budapest, 1979. április 24.) festőművész.  Életpályája 1924-től 26-ig Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Rudnay Gyula korrigálta, 1929–30-ben a firenzei Accademia di Belle Artin képezte magát. 1928–1938 között Olaszországban élt és dolgozott, ugyanitt számos gyűjteményes tárlata volt. Hazatérését követően a bükki majd az újvidéki művésztelepen dolgozott. 1942-ben elnyerte Újvidék város nagy ezüstérmét, 1963-ban pedig oklevelet kapott az olaszországi Palestrinában.1945 után Budapesten élt. Plasztikus hatású, a fény és árnyék ellentétére épülő tájképeket, figurális kompozíciókat festett. Alkotásait – a magángyűjtemények mellett – a pécsi Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtár, és a szabadkai Városi Múzeum őrzi. Kiállításai 1969 Szabadka 1926 A bükki művésztelep kiállítása, Eger 1940 A Magyar Művészetért kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1941 az OMKT jubileumi kiállítása, Műcsarnok, Budapest 1950 1. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1957 Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest (Forrás: wikipédia )

[2B246/148] Olaj farost festmény, gyönyörű levéldíszes kopottas aranyozott keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. Magasság: 70 cm Szélesség: 85.5 cm Súly: 4.4 kg

[2B245/148] Olaj vászon festmény, hibátlan állapotú ezüst színű keretben. Azonnal falra akasztható, ajándékozható állapotban van. Jelezve jobbra lent: JANKOVICS Hátoldalán címke, rajta felirat: JANKOVICS JÁNOS SZAJNAPART Magasság: 95 cm Szélesség: 65 cm Súly: 4.615 kg ÖNÉLETRAJZ RÉSZLETESEN Jankovics János László Felvállalásom szerint Jankovics János László neoszimbolista festőművész vagyok. 1943-ban születtem és az a „már gyermekkorában is” előtag után, bővített mondatomban semmi olyan dolog nem következik amivel – a gyakorlat szerint – a szakmai önéletrajzok jeleskedni szoktak. Tehát e rövid bemutatkozás után be is végződhetne a történet! Nem jártam ilyen irányú középiskolába, nem végeztem el az akkori Képzőművészeti Főiskolát, nem léteztem a Magyar Képzőművészeti Alap tagságában és nem voltam azon versenyzők között sem, akiket a mindenkori szakmai vezetés elismerésével, esetleges szakirányú kritikájával, vagy akár díjaival méltathatott volna. Végül amint most a hetvenedik életévemet betöltöm, a látszat s talán a gyakorlat szerint, úgy tűnhet sokaknak, hogy ez a dolog ennyi volt és tovább nem is létezik. Mindezek után mi mondanivalóm akadhat? Íme tehát: Nem állíthatom magamról a szakirányú iskolázottságot, ugyanakkor nem mondhatom el magamról a szakirányú tapasztalatlanságot. Az autodidaktaság sem volna valódi: négy évig korrigált Tamás Ervin festőművész, valamikor 1978 tájától, jóval később könyvtervező tipográfus végzettséget szereztem, ami valahol érinti a szakmát, majd 1997-től a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete nyolc bemutatott festményem alapján tagjai közé választott, végül, félretettem minden mást és főfoglalkozásom a festés és a táblafestés lett, ez utóbbi alkotói huszonhét év alatt harminchat önálló kiállításom volt, (megemlíteném talán, hogy abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy sok mások mellett, kiállításaim megnyitóin dr. Gerelyes Edit esztéta, Végh Alpár Sándor író, Köpöczi Rózsa, Boros Lili művészettörténészek Bulányi György piarista, Reisinger János irodalomtörténész és mint jó kollégák Nagy B István, Németh Zsuzsanna, és sokadszor, de nem utolsósorban Mizser Pál festőművészek, legutóbb pedig (2013-ban) dr. Feledy Balázs művészettörténész méltatták munkáimat, alapító tagja és elnöke voltam a Verőcei Műhely Művészeti Egyesületnek a megszűnéséig, 16 évig működtettem közösségünknek és a Dunakanyar látogatóinak az Amaltheia Műteremgalériát. Azonban e rövid arculatot elbeszélőbbé szükséges tennem. A mai napig festek, képzőművészként, csak 40 éves korom óta tevékenykedem, bár célként, úgy 19 éves koromban kitűztem. Derűs szemüveggel nevezhetném a sors szeszélyének is. Voltam segédmunkás, időszakosan dekoratőr (ünnepnapok elött: ápr.4- máj. 1- nov.7, kiemeltek, de azután sietve visszatettek – kaderlapom szerint – segéddolgozni, hosszú évekig befolyásolt környezetben éltem, a korlátok tapinthatóak voltak. Voltam azután beteg és hullahordó, műtős, beat zenész, jazz – zenész, képesítés nélkül tanítottam gitárt és összhangzattant a Szobi Gimnáziumban, de még voltam sofőr, autószerelő, és kitudja már… Utolsó munkahelyem az Athenaeum Nyomdában volt, reprodukciós fényképészként. Utolsó végzettségem tipográfus. E dolgok kapcsán azonban, inkább fontosnak tartom, hogy dolgoztam munkások, rakodók, orvosok, mérnökök, pedagógusok között. Tehát 20 évig a társadalom minden részére volt rálátásom, metamorfózisaik közben. Mindenütt elvégeztem valami iskolát, de aztán egyiket sem használtam, igényem sem volt rá, másra vártam. A 70-es, 80-as években majdnem minden fontosabb budapesti kiállítás megnyitón, mint érdeklődő ott voltam. Fontos dolognak éreztem még, hogy mindenütt csak vendég voltam, (a munkahelyekkel együtt), úgy emlékszem ezekre az évekre, mint aki kívülről szemléli a dolgokat, semminek sem, vagy csak alig voltam részese. Az élet akkor vált „valóssá” számomra, amikor negyvenháromévesen ismét megnősültem, műtermet alakítottam és otthagytam minden dologházat. Volt részünk a bohém nyomorban és a valóságosban is. Öt gyermekünk született és volt amikor csak a festés jövedelme volt meg a gyes. Voltak aztán szebb napok is mifelénk és ismét rosszabbak. Meggazdagodni sohasem volt szándékunkban. Amint ez írásból is sejteni lehet sem ama munkaverseny, sem ez a szabadverseny nem a mi világunk! Ez utóbbi 20 év óta, burjánzó hedonista társadalmi rendet, pénzközpontú gondolkodást – ami ránk telepedett- nevén nevezve, a bomlás televényének tartom. Feleségemmel keresztényként, vagy inkább tanítványként kerestük utunkat, és mindig volt továbbvezető út. Ezt most is ugyanígy érzem! Meglátásom szerint, ha nincs feloldója a természetes kiválasztódásnak, akkor az a természetellenesbe csap át, a feloldás módját, pedig csak a tanítványok élhetik meg! Életemben lassan lejárt a szemlélődések kora, még a nyomdában dolgoztam, reprodukciós fényképészként, közben kiadóknak dolgozhattam tipográfusként (Magvető, Ifjúsági, Tankönyvkiadó…), de valójában ekkor már voltak önálló kiállításaim is, és olykor eladták grafikáimat a Csontváry teremben. A szemlélődések után, az útkeresések jöttek... (Forrás: https://www.jankovicsjanos.hu/oneletrajz-reszletesen/)