[1F478/X199]
Hibátlan állapotú, talapzaton álló fehér mázas porcelán figura, porcelán szobor.

Felirat a talapzaton:
DANKÓ PISTA

Magasság: 13 cm
Szélesség: 5 cm
Súly: 0.14 kg
Dankó Pista

  


Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez





Dankó Pista





1890 körül


Született
Dankó István
1858. június 14.
Szeged-Szatymaz


Elhunyt
1903. március 29. (44 évesen)
Budapest


Álneve
Dankó Pista


Állampolgársága
magyar


Foglalkozása



zeneszerző

hegedűs






Sírhelye
Szeged Belvárosi Temető







Dankó István, művésznevén Dankó Pista (Szeged-Fölsőtanya [ma: Szatymaz],1858. június 14. – Budapest, 1903. március 29.) magyar cigánymuzsikus, nótaszerző.





 Élete
Szülőházának helyéül egyes források a szegedi Fölsőváros cigányfertályán, a Hangász utcában állott házat (a mai Bihari utca 13. sz. helyén) jelölik meg, míg mások Szeged-Fölsőtanyára (ma: Szatymaz) teszik. Szülei, Dankó István és Mijó Rozália első gyermekeként látta meg a napvilágot, mindössze kilencéves volt, amikor édesapját elvesztette. Vele együtt három húga, Irén, Etel és Róza maradtak még félárván.





Dankó Pista és édesanyja


Apja halálát követően nem folytathatta az iskolát. Három elemit: egy református, meg egy lutheránus osztályt végzett el. Szeretett olvasni, gyakran kért kölcsön könyveket diáktársaitól, később saját könyvtára is lett. Leginkább id. Alexandre Dumas, Victor Hugo és Jókai Mór műveit kedvelte.

Erdélyi Náci két hónapig tanította hegedülni, hamarosan azonban munkát kellett vállalnia: vályogvetőként kereste kenyerét. Virtuóz ugyan nem lett, de kortársai beszámolói szerint szívéből jött a zene, amikor játszott.

15 éves volt, amikor szülőfalujában megszervezte cigányzenekarát, melynek egyben vezetője is volt. A környékbeli tanyavilágban zenéltek, mivel olcsó muzsikusokra volt kereslet, gyakran léptek fel némi pénzért, ételért vagy borért cserébe. A banda Joó Ferenc arcképfestő tanyáján is megfordult, a 17 éves, kékszemű Pista (eredeti nevén – Dankó István – soha nem szólították, mindig művésznevét használta) beleszeretett a gazda Ilonka leányába, aki 13 éves volt, de nem neki szánták. Három évvel később Pista nevében Daróczy Pál pusztai kapitány, a betyárvilág csendbiztosa kérte meg a lány kezét, de a leány apja elzavarta őket a birtokáról. Ilonka átadott egy szál rózsát Pistának a kapuban. Kétszeri sikertelen leányszöktetés után, végül harmadjára vitte oltárhoz a lányt, a kisteleki templomban (A szegedi Móra Múzeum szerint 1880.07.13-án a szegedi Belvárosi plébánián vette el Joó Ilonát (1861.02.15.-1944.06.13.) Két gyermekük még kicsi korában elhunyt és Joó Ilonkát (halálakor már adorjáni és nagyrátoni Ráthonyi Sándorné) első férje mellé temették el).

Dankó dalköltészetében gyakori motívum volt a rózsa, legalább ötven nótájának címében vagy szövegében megtalálható. Számos betétdalt írt népszínművekhez, nótáinak száma közel félezerre rúg. Pósa Lajos, Gárdonyi Géza, Békefi Antal, Tömörkény István írtak szöveget a dalaihoz.

Később Szegedre került. Blaha Lujza előadása révén tettek szert népszerűségre első dalai. 1890-ben Budapestre utazott, majd 1895-ben elnyerte az Új Idők pályadíját azzal, hogy Pósa Lajos balatoni nótáit megzenésítette.

Az 1890-es években beutazta Magyarországot a daltársulatával, felléptek az Alföldön, valamint a Felvidék nagyobb városaiban, s ennek köszönhetően a német daltársulatok népszerűsége a háttérbe szorult. Megfordultak Oroszországban is, Moszkvában és Szentpétervárott játszottak. Anekdota is őrzi ottani sikereiket: a cári udvarban adott koncerttel olyan sikert arattak, hogy az előadás után Miklós herceg odalépett Dankóhoz, és elismerése gyanánt a muzsikus ujjára húzta legszebb briliánsgyűrűjét. A többi vendég látva a jelenetet, rendre odament hozzá gratulálni, s Dankó mindegyik ujjára került egy-egy gyűrű. Miután megteltek a kezei, a következőt mondta egy sóhaj kíséretében: „Drága jó Istenem! Miért adtál nekünk csak tíz ujjat…?!"

A népies műzene egyetlen olyan alakja volt, akinek személyét több író és költő megörökítette. Ady Endre és Juhász Gyula verset írt hozzá, Móra Ferenc, Tömörkény István, Rákosi Viktor írásaiban is feltűnt, Gárdonyi József, Gárdonyi Géza fia megírta Dankó regényes életrajzát. 1940-ben film is készült életéről, amelyben Jávor Pál alakította, ez volt a kétszázadik magyar hangosfilm.

A kottaíráshoz nem értett, így dalait mások jegyezték le. Életét végigkísérte a nyomor. Tüdőbaja egyre súlyosbodott, ekkor a „Pósa-asztal" társasága indított számára gyűjtést, adományok érkeztek az egész országból a gyógyíttatására. Sanremóba küldték, ahol egy télen át kúrálták, azonban egészsége már nem tudott helyrejönni: 1903. március 29-én hunyt el, sógora budai lakásában érte a halál.

Herczeg Ferenc búcsúztatta Pesten, ötszáz cigány játszotta az „Eltörött a hegedűm…" című nótát. A szegedi múzeum előtt volt felravatalozva, Pósa Lajos és Tömörkény István mondtak búcsúbeszédet koporsójánál. A Belvárosi temetőben díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra. Szobra is készült, felállításának ügyét Pósa Lajos szervezte meg. Margó Ede szobrászművész formálta meg a dalköltő alakját, amiért honoráriumot nem kért, csupán a felhasznált márvány árát. Végül 1912. október 20-án állították fel művét, Erzsébet királyné szobrától nem messze.

A szegedi Dankó Pista Emlékéért Alapítvány ápolja kultuszát. 

 



Dankó Pista fehér márvány szobra Szegeden (Margó Ede alkotása, 1912)

Forrás: wikipédia