Márvány, 20 x 30 x 28 cm, j. oldalt: MATZON

Szeretettel köszöntöm kedves látogatóimat! Az alkotás amit ajánlok: Alkotó: Mattis Teutsh János Alkotás címe: Mária Technika: Alumínium, gránit talp Méret: 59 cm magas Jelzés a szobor jobb oldalán, lent. A képek hibátlan hozzáillő keretben (azonnal kiállíthatóak). Az alkotás eredetiségéért garanciát vállalok (certifikátumot is adok) Átvétel kizárólag személyesen: Szolnok, vagy Budapest (Market Central Ferihegy kereskedelmi park Vecsés és Budapest határában, a 4-es út mentén) A személyes átvétel során, az alkotás megtekintése után még mindig módjában áll visszalépni a vásárlástól. Generációs gyűjtő vagyok, nézzen szét nálam, sok gyönyörű, különböző stílusú festményt és szobrot talál!

[0Q259/X170] Jelzett bronz szobor, márvány talapzaton. Európai művész, cca 1940 körül. Jelzés a talapzaton: PARENTA Magasság: 40 cm Szélesség: 18 cm Súly: 7.8 kg

[1R068/UZ-N] Nagy méretű jelzett, nehéz bronz szobor, mellszobor, büszt. Vállán hátul beütött jelzés: JÓZSA LAJOS Magasság: 43 cm Szélesség: 35 cm Súly: 24.5 kg Józsa Lajos szobrász Debrecen, 1944-11-7 Szerző: Wehner Tibor-Szolláth György Autodidakta. 1981: Gabrovói Humorfesztivál díja. Budakeszin él és dolgozik. Alkotásai kőből, bronzból és fából alakított, elsősorban realisztikus szemléletű, alakokat, figuraegyütteseket megjelenítő és nonfiguratív plasztikák. Kisplasztikákat és megrendelésre monumentális kompozíciókat készít. Irodalom TÓTH E.: ~ kiállítása (kat., bev. tan., Medgyessy Terem, Debrecen, 1982) SZÍJ R.: ~ szoborvilága, Alföld, 1985/10. NAGY BANDÓ A.: ~ kiállítása elé. (kat. bev. tan.), Tiszaújváros, 1999. Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások 1980 • Képcsarnok, Debrecen 1982, 1984 • Karcag 1984 • La Valetta (Málta) • Halmstadt (SVE) Válogatott csoportos kiállítások Válogatott csoportos kiállítások 1981 • Gabrovo (BG). Művek közgyűjteményekben Művek közgyűjteményekben Szegvári Károly festő Tószeg, 1920-01-9  Elhalálozott: Budapest, 2002. április 14. Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Burghardt Rezső, Bencze László. 1942: olaszországi ösztöndíj; 1968: Terra di Madre képével I. díjat nyert Fermóban (OL); 2000: köztársasági aranyérem. 1976-ban meghívást kapott a franciaországi Selisbe, hogy a Chapelle Royale táblaképeit megfesse. Tájképeket és portrékat (pl. Simándy József, Puskás Öcsi) fest. Egyéni kiállítások Egyéni kiállítások Csók Galéria, Budapest • Martfű, Nyíregyháza • Nyírbátor • Pécs, Veszprém • Debrecen • Kisújszállás. Művek közgyűjteményekben Művek közgyűjteményekben Forrás: artportal.hu 

[1E861/Z022] Antik, hibátlan állapotú, jelzett, talapzaton álló ón kisplasztika. A svájci Altdorfban megtalálható szobor az 1800-as évek végéről. A talapzat hátoldalán jelzés: WMF 1/0 AS Magasság: 15 cm Szélesség: 7 cm Súly: 0.5 kg Tell Vilmos    Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez Tell Vilmos Tell Vilmos szobra Altdorfban Származási hely Svájc Specialitás szabadságharcos Tell Vilmos (német nevén Wilhelm Tell) svájci szabadságharcos, alakja valószínűleg a dán mondavilágból szivárgott Svájc függetlenségtörténetébe.[1][2] Tell a legendák szerint 13. és 14. század fordulóján élt a mai Uri kanton vidékén. Életéről később mesék és legendák születtek, melyeket Friedrich Schiller is feldolgozott Tell Vilmos című drámájában. Tell Vilmos Svájc nemzeti hőse, alakja az alpesi állam önállóságának jelképe, valójában kitalált személy volt. Tell Vilmos-mozaik a Svájci Nemzeti Múzeumban Tell Vilmos legenda illusztráció (1782), Schweizerisches Landesmuseum, Zürich  Tell Vilmos bosszúja[szerkesztés] Gessler arra kényszeríti az ijász Tell Vilmost, hogy az apa a saját fia fejére helyezett almát nyilával átlője, illusztráció, Sebastian Münster Cosmographia (1554) A Tell Vilmos-legenda[3] szerint 1307. november 18-án az Uri kantonban a Habsburg-házhelytartójaként uralkodó zsarnok Hermann Gessler arra kényszerítette az ijász Tell Vilmost, hogy az a saját fia fejére helyezett almát nyilával átlője, mivel a svájci hős nem tisztelgett a zsarnok póznára tűzött kalapja előtt. Az apa hiába könyörgött kegyelemért, a zsarnok megparancsolta, hogy célozzon. Az íjász egy nyilat tett a számszeríj idegére, de egy másikat is a keze ügyébe készített. Tell nyila 100 lépés távolságból kettéhasította az almát. Gessler gratulált a nagyszerű lövéshez és azt kérdezte Telltől, hogy miért készítette elő a második nyílvesszőt is. Tell azt válaszolta, hogy ha az első nyíl a fiút találta volna el, akkor a másodikkal magát a kormányzót ölte volna meg. A zsarnok dühében börtönbe vettette az íjászt, ám az a Luzerni-tavon kitört vihar közben megszökött, s bosszút forralva Gessler vára felé indult. Egy völgyszorosban lesből lelőtte a zsarnokot, aki haldoklása közben még hallotta, amint Tell felfedi kilétét. Tell Vilmos második nyíllövése szabadságharcot robbantott ki Svájcban, ami az ország függetlenné válásához vezetett. Bővebben: Morgarteni csata A Tell-legenda eredete[szerkesztés] A gyermeke fején nagyon apró célpontot eltaláló hős legendája a germán mitológiából származik. Több germán nép körében található hasonló történet, így Németország, Norvégia, Dánia, Izland és Anglia szájhagyományaiban is. Az egyik dán legendában amelyet Saxo Grammaticus Gesta Danorum (Dánia Története) című munkájában dokumentált, szerepel szintén egy íjász, akinek története kísértetiesen hasonlít Tell történetéhez. Az íjász, Toko, más verzióban Tiki Kékfogú Harald idejében élt és egyszer kérkedett tudományával, amit a király is meghallott. Harald hasonlóan szeszélyes és kegyetlen zsarnok mint Gessler, ezért arra kényszeríti Tikit, hogy fia fejéről lőjön le egy almát. Az íjász végrehajtja a feladatot, de félretesz egy nyílvesszőt, mert amennyiben fiát bármi érné, megöli Haraldot. Később lesben áll és egy jól irányzott lövéssel leteríti a zsarnokot. Minden bizonnyal, aki először kiötlötte Tell Vilmos történetét, az bizonyára felhasználta a Grammaticus által lejegyzett Tiki tettét. A legenda a 15. század első felében két változatban tűnt fel. Az első a Tell-ének nevű népszerű balladában terjedt, de 1512-től kezdve már színdarabként is ismert volt. Más művekben a Habsburgok ellen szőtt összeesküvőként szólnak Tell Vilmosról. Már e korai történetek központi cselekménye is a Tell és Gessler közötti konfliktus, illetve a híres nyíllövés, ám a történet más részei eltérnek a ma elterjedt változattól. Léteztek mesék Tell Vilmos későbbi kalandjairól is. Ezeket a nem túl ismert történeteket Bakonyi Antal gyűjtötte össze és dolgozta fel, 1783-ban. A svájci Aegidius Tschudi 1570 körül számos írásban és közszájon keringő Tell-történetet dolgozott össze egyetlen művé, amelyek Friedrich Schiller feldolgozása nyomán Európában, majd később az egész világon ismertté váltak.  A legenda halála A svájciak sokáig vakon hittek a legenda valóságában és felléptek azok ellen, akik kétségbe merték vonni.[4] Idővel azonban a történettudomány arra a meggyőződésre jutott, hogy Tell Vilmos kitalált alak. Lassan a svájci közvélemény javarésze ezt elfogadta a tényt, hogy Tell Vilmos nem létezett, ennek ellenére alakja a folklórban megőrződött és a mai napig népszerű. Forrás: wikipédia

[2B656/Y020] Egy fából faragott, jelzett szobrász alkotás. Térdelő, fohászkodó idős bácsi szobra, előtte kalapja. Alján jelzés: Csorvássy Magasság: 24.5 cm Szélesség: 8 cm Hosszúság: 14.5 cm Súly: 0.605 kg Csorvássy István  Csorvássy István (Szászrégen, 1912. április 2. – Marosvásárhely, 1986. szeptember 7.) erdélyi magyar szobrász, fafaragó művész.  Apja Csorvássy Sámuel szászrégeni cipészmester. Anyja Ajtai Gizella. Csorvássy István – már a Román Királysághoz csatolt Erdélyben – ipari tanuló lett. Keresztesi Sámuel (1893–1974) tasnádi műhelyében tanulta a fafaragás mesterségére, 1929–30. között a kolozsvári Szépművészeti Iskolában tanult Aurel Ciupe festő (1900–1988) és Romulus Ladea szobrász (1901–1970) tanítványaként. 1931-ben végzett, Marosvásárhelyen telepedett le. Első szobrát is itt állították ki 1931-ben. Ettől kezdve több erdélyi városban kiállításokon mutatta be népi ihletésű, kifejező erejű fafaragásait, realista portréit, több alakos szoborcsoportjait. Csorvássyt 1940-től bevonták a vajdahunyadi várnak a román kormány megbízásából végzett restaurálási munkálataiba is. 1940–44. között, amikor a második bécsi döntés értelmében Észak-Erdélyt visszacsatolták a Magyar Királysághoz, Csorvássy több megbízást kapott az észak-erdélyi magyar kormánybiztosságtól és a haderőtől, így például a M.Kir. IX. Honvéd Hadtest 1941–42 között Kolozsvárott, az Árpád utcában felépült új parancsnoki épületében a tiszti íróasztalok díszítésére szolgáló kis alakú, székely népi tárgyú faszobrok sorozatát ő készítette. (Az épület a mai Traian utcában áll, 1948-tól a Securitate helyi központja volt, 1990-től különféle állami intézmények, köztük a román nemzetbiztonsági hivatal irodáinak ad otthont).[3] A második világháború után is Erdélyben maradt, Marosvásárhelyen dolgozott középiskolai tanárként, nyugdíjazásáig. A Román Szocialista Köztársaság kulturális hatóságaitól is rendszeres megbízásokat kapott köztéri szobrok készítésére. Eredeti, erdélyi népi témáitól azonban eltérítették, a dogmatikus kultúrpolitika az 50-es évekre jellemző monumentális, politikai töltetű, patetikus emlékműveket várta el. A tehetséges szobrász ezeket a kompozíciókat is magas művészi színvonalon valósította meg. Munkásságát a román kormány komoly díjakkal méltányolta. 1951-ben megkapta a román állami díjat, Barabás Istvánnal és Gy. Szabó Bélával együtt. 1952-ben készítette el „Koreai partizánok” című nagyméretű faszobrát, ezért a Béke Világtanács nagydíjával tüntették ki. 1957-ben a marosvásárhelyi Református Kollégium fennállásának 400 éves évfordulója alkalmával leplezték le Marosvásárhelyen a Bolyaiak szobrát, amelyet a galócási születésű székely szobrásszal, Izsák Mártonnal (1913–2004), a marosvásárhelyi Művészeti Líceum igazgatójával együtt készített. A szobrot a Bolyaiak terén, az iskola előtt állították fel. Ugyancsak Izsák Mártonnal közösen készítette el az Ismeretlen Katona emlékművét, a második világháborúban a Magyar Királyság elleni hadjáratban (a hivatalos felirat szerint „a fasizmus elleni harcban”) elesett román katonák emlékére. Az emlékművet 1964-ben, Románia átállásának 20. évfordulóján avatták fel Marosvásárhely főterén. Csorvássy számos változatban örökítette meg Petőfi, Enescu, Ady Endre alakját is. Marosvásárhelyi tanítványai közül többen váltak elismert képzőművészekké, például Csizmadia Attila (* 1933). Nyugdíjasként hunyt el 1986-ban munkásságának színhelyén, Marosvásárhelyen.  Székely favágó szobra, Csorvássy István faragása (1941-42)    Művei     Köztéri szobrai A két Bolyai szobra (Izsák Mártonnal közösen), 1956–57, Marosvásárhely. Román katonaszobor (Izsák Mártonnal közösen), 1964, Marosvásárhely. Budai Ilona balladája (sorozat a sepsiszentgyörgyi színház előcsarnokában). Dísztárgyak, fafaragások A M.Kir. IX. honvéd hadtestparancsnokság irodái számára rendelt kisméretű, asztali faszobrok, 1941–42, Kolozsvár. (Az 1944-es kiürítéskor ezek az alkotások elvesztek, megsemmisültek vagy magántulajdonba kerültek)    (Forrás: wikipédia) Súlya Apja Csorvássy Sámuel szászrégeni cipészmester. Anyja Ajtai Gizella. Csorvássy István – már a Román Királysághoz csatolt Erdélyben – ipari tanuló lett. Keresztesi Sámuel (1893–1974) tasnádi műhelyében tanulta a fafaragás mesterségére, 1929–30. között a kolozsvári Szépművészeti Iskolában tanult Aurel Ciupe festő (1900–1988) és Romulus Ladea szobrász (1901–1970) tanítványaként. 1931-ben végzett, Marosvásárhelyen telepedett le. Első szobrát is itt állították ki 1931-ben. Ettől kezdve több erdélyi városban kiállításokon mutatta be népi ihletésű, kifejező erejű fafaragásait, realista portréit, több alakos szoborcsoportjait. Csorvássyt 1940-től bevonták a vajdahunyadi várnak a román kormány megbízásából végzett restaurálási munkálataiba is. 1940–44. között, amikor a második bécsi döntés értelmében Észak-Erdélyt visszacsatolták a Magyar Királysághoz, Csorvássy több megbízást kapott az észak-erdélyi magyar kormánybiztosságtól és a haderőtől, így például a M.Kir. IX. Honvéd Hadtest 1941–42 között Kolozsvárott, az Árpád utcában felépült új parancsnoki épületében a tiszti íróasztalok díszítésére szolgáló kis alakú, székely népi tárgyú faszobrok sorozatát ő készítette. (Az épület a mai Traian utcában áll, 1948-tól a Securitate helyi központja volt, 1990-től különféle állami intézmények, köztük a román nemzetbiztonsági hivatal irodáinak ad otthont).[3] A második világháború után is Erdélyben maradt, Marosvásárhelyen dolgozott középiskolai tanárként, nyugdíjazásáig. A Román Szocialista Köztársaság kulturális hatóságaitól is rendszeres megbízásokat kapott köztéri szobrok készítésére. Eredeti, erdélyi népi témáitól azonban eltérítették, a dogmatikus kultúrpolitika az 50-es évekre jellemző monumentális, politikai töltetű, patetikus emlékműveket várta el. A tehetséges szobrász ezeket a kompozíciókat is magas művészi színvonalon valósította meg. Munkásságát a román kormány komoly díjakkal méltányolta. 1951-ben megkapta a román állami díjat, Barabás Istvánnal és Gy. Szabó Bélával együtt. 1952-ben készítette el „Koreai partizánok” című nagyméretű faszobrát, ezért a Béke Világtanács nagydíjával tüntették ki.188 g. Hossza 20 cm, szélessége 16,5 cm, mélysége 7 c